1. Rész
"Ne mondd, hogy az apádat keresed!"
Hatalmas tömeg volt. Szinte végeláthatatlanul sok ember áradt be a színpadok közé. A legtöbbjük tinédzser, sok sikítozó fiatal lány, néhány felnőttel. A nagyszínpad mögött már készülődött a következő előadó a fellépésre. Még egy órájuk volt hátra a koncert kezdetéig. A szabadtéri fellépés miatt egészen messziről is látni lehetett a fellépőket, ezért is várták már olyan sokan ezt a koncertet. Az ég lassan kezdett besötétedni, a rajongók pedig egyre csak sokasodtak.
A tömegben, mint egy gyors pletyka úgy terjedt át a döbbenet, egyik rajongóról a másikra, ahogy egy magas, fekete hajú fiú próbált utat törni magának az emberek között. A rajongók hitetlenkedve figyelték, néhányan meg is szólították.
-Istenem pont úgy néz ki, mint régen… -mondta egy rajongó a többinek. A fiú nem foglakozott egyikőlyükel, a hatalmas sikítozásba értelmetlennek tűnt neki minden mondat, amit utána vágtak, csak ment tovább, hogy végre kikerüljön a tömegből.
-Ez lehetetlen. –suttogta az egyik lány és elkapta a fiú vállát.
A srác hirtelen hátra fordult és letépte magáról a lány kezét.
-Neked meg mi a frász bajod van? –kérdezte dühösen kiabálva a nagy hangzavarban.
-Semmi. –nyögte a lány megszeppenve és megint végigmérte a fiút. –Csak nem tudom elhinni… Hogyan lehetséges ez? Megint olyan, vagy mint régen. És…
-Te meg mi a francot akarsz tőlem? –a fiú idegesen nézett a lányra. –Mi bajod van? Eressz már el, hallod?
-De…
A fiú nem foglalkozott többet a lánnyal, szó nélkül otthagyta a tömegben. Hátra sem nézett, nem figyelt semmire, gondolatait annyira eltorzította az utálat, hogy másra nem is tudott figyelni. Azt sem halotta, ahogy a rajongó még utoljára egy nevet kiabál utána hosszan, hangosan elnyújtva: Bill!
-Hülye kis picsák! –gondolta magában. –Mennyire idegesítőek. Azt már megszoktam, hogy mindegyik le akar velem feküdni, de az ilyeneket…
-Hé! Istenem ez nem lehet! Komolyan te vagy az?
A srác félrelökte a következő lelkes rajongókat és gyorsan megindult a nagyszínpad mögötti üres terület felé. Mikor végre átverekedte magát mindenkin, gyorsan behúzódott egy lakókocsi mögé és rágyújtott. Nagyot sóhajtott és hátravetette a fejét, hogy felnézzen az égre. Egyre több felhő takarta el a csillagokat.
A hatalmas zenei fesztiválon egyre nagyobb és nagyobb lett a hangulat, távolabbról zene hallatszott, fények villogtak, és egyre több ember gyűlt a színpad elé.
-Hahó! –köszönt megint a hitetlenkedő, lány, rajongó a fiú háta mögül.
-Áh! Ne ijesztgess már! –pattant fel hirtelen. –Mi az istent akarsz tőlem? –kérdezte megint ingerülten és dühösen.
-Ne haragudj, látom, hogy zavarlak…
-Jól látod! –vágta rá, a fekete hajú.
A lány megdöbbent ezen a modortalanságon.
-De akkor is meg kell kérdeznem…
-A mobilszámom? Azt, hogy hol és melyik hotelben lakom, mikor jöhetnél fel, vagy hogy mikor érek rá? Na nyögd már ki kiscsaj, mit szeretnél?
-Én csak nem értem. Hogy lehet, hogy így nézel ki? A hajad, a sminked, a ruháid mindened…
-"Annyira tökéletes!" Persze ismerős a szöveged. Pont olyan, vagy mint valami kis idióta rajongó! De a kérdés még mindig ugyanaz: Mi a szart akarsz tőlem? Tudod mit? Van jobb dolgom is mint a te hülyeségeiddel foglalkozni. –ezzel hátat fordított és tovább ment.
A lány csalódottan állt, de meg sem próbált már utána menni.
A srác végül a színpad mögötti sátrak, lakókocsik és a kellékek között állt meg. Fásultan rúgta fel a port a földről és nekidőlt az egyik kordonnak, amit még nem vittek el sehová, egy színpad elé sem. Újabb szál cigit vett elő majd, eltűnődve nézte fekete körmeit. Csak néhány perc múlva nézett fel mikor hangokat halott az előadók sátrai felől. A színpad mögötti backstage-ből előlépett valaki, de a sötétben lehetetlen volt kivenni bármilyen apróbb részletet is. Egy magas fiatal férfi volt, aki szintén hátra a színfalak mögé menekült. A fiú csendben figyelte, ahogy a sötét alak, megrázza a kezeit, a vállait, mintha ideges lenne, majd kinyújtózik, elővesz egy doboz cigit, és lassan egyre közelít felé. Mikor az idegen észrevette őt, a fiú csak gyorsan lesütötte a szemét, mintha nem is látta volna, hogy ott van az idegen. A férfi csak egy magas de gyerek alkatú valakit látott, lehajtott fejjel.
-Hé, kölyök! Nem szabadna itt lenned. –mondta unottan, majd kissé vidámabban folytatta. – Mondjuk nem, mintha zavarna, hogy itt vagy, csak nehogy a testőrök, vagy a biztonságiak azt higgyék, hogy meg akarsz ölni. Nem is gondolná az ember, hogy milyen veszélyes ez a pop szakma. –a férfi nevetett és a fiúra nézett, aki még mindig hallgatott, majd elkezdett öngyújtó után kotorászni a zsebeiben. –Na mi van? Mit keresel itt?
-Az apámat. –mondta a fiú lazán. –Erre a kérdésre mindig ezt szoktam válaszolni, mert a kérdezőt teljesen váratlanul éri és nem tesz fel további felesleges kérdéseket.
-Van tüzed? –kérdezte a férfi nevetve.
A fiú a zsebébe nyúlt és elővette a gyújtóját. A férfi a szájába vette a cigarettát és kicsit lejjebb hajolt az idegen gyerekhez.
Mikor fellángolt az az apró kis fény egy másodpercre mindkettőjük arcát elöntötte a világosság. A férfi hitetlenkedve nézett a gyerekre és a szájából kiesett a cigaretta. Ahogy hirtelen kialudt az öngyújtó lángja, a férfi még mindig döbbenten bámult maga elé és kereste a sötétben, az előbb felismert arcot.
-Hé, ember minden oké? –kérdezte a fiú és gyanakodva nézett a felnőttre.
-Persze, csak egy pillanatra olyan volt mintha…
-Mintha?
-Mindegy. Nem fontos. –a férfi elfordította a fejét és lehunyta a szemét.
-Lehetetlen. –gondolta magában. –Ilyen egyszerűen nem létezik. Hiszen az előbb hagytam őt ott bent, akkor nem lehet…
-Na mi lesz, nem gyújt rá? –a srác kissé félve nézett az idegen férfira.
-De, persze.
A láng megint fellobbant és a férfi beleszívott a cigijébe.
-Mondd, csak mit csinálsz itt?
-Mondtam már, az apámat keresem.
-És igazából?
-Hogy igazából mit csinálok az lényegében teljesen mindegy. Bármit is csinálok, tulajdonképpen mindig az apámat keresem.
-És maga?
A férfi csodálkozva nézett a gyerekre.
-Mintha nem tudnád, hogy koncertezem.
A kölyök elhúzta a száját és felvonta a szemöldökét.
-Miért kéne tudnom?
-Rajongó vagy nem?
-Nem hiszem. –suttogta a fiú és egyre inkább megijedt az idegen különös kérdéseitől.
-Mi az, hogy nem hiszed? Nem vagy rajongó?
-Milyen rajongó?
A férfi nagyot sóhajtott.
-Ismered a Tokio Hotelt? –kérdezte remegő hanggal és magában imádkozott a válaszért.
-Hallottam már róla. –nyögte a fiú, mire az idegen keze megrándult.
-És mit?
-Hogy szar! –a fiú hirtelen elnevette magát.
Az idegen mosolyogva hallgatott. Csak néhány perc hallgatás után szólalt meg újra.
-Hogy hívnak kölyök?
-Maga miért kérdez ennyit?
A férfi felnevetett.
-Nem bánom akkor kérdezz te!
-Rendben! –mondta a srác lelkesen és felült a kordonra. –Maga nem amerikai ugye? Hallatszik az angolján, hogy sokat beszélt már, de szerintem tuti, hogy nem ez az anyanyelve.
-Amerikai állampolgár vagyok, de nem ott születtem.
-Tudtam. Európai ugye?
-Igen az vagyok. És te? Amerikai vagy ugye?
-Úgy volt, hogy én kérdezek.
-Egyet te, egyet én. Na, ez így megfelel?
A fiú nevetett.
-Utálom a szabályokat! Amúgy igen amerikai vagyok. Legalább is félig biztosan. Az apámról szinte semmit nem tudok.
-Most te jössz! Kérdezz! –mondta a férfi barátságosan, szájában a cigivel, majd hozzá tette: Amúgy én is utálom a szabályokat.
-Tegezhetem?
-Igen. Mi a neved?
-Seth.
-És a tied?
-Nem akarom túl hamar elárulni, ha már ekkora szerencsém van, hogy nem ismersz.
-Úgy volt, hogy egyet te, egyet én. Megszeged a szabályokat.
-Mondtam, hogy utálom őket. –nevetett a férfi és Seth is vele nevetett. –Amúgy mit keresel Párizsban? Hol van az anyád?
-Ő divattervező. A Chanel-nek dolgozik és elég sok divatbemutatója, van, főleg Párizsban. Ezért sokat utazik és most, hogy nekem nincs suli, engem is hozott magával. De ő most is dolgozik szóval kb. azt csinálok, amit akarok. Ezért vagyok most itt ezen a fesztiválon.
-Bírod a zenét?
-Ja imádom!
-Játszol valamin? Vagy esetleg… -a férfi nem merte befejezni a mondatot.
-Énekelek de… igazából nem szoktam, vagyis nem merek. Nem is szeretek, egyedül énekelni, zongorázni, pedig nem mindig van kedvem…
-Zongorázol?
-Igen, vagyis most már nem mert… egy fél éve szétvertem egy baseballütővel a zongorámat. Utána meg felgyújtottam.
-Hű! És ezt mégis miért kellett?
-Kiakadtam. Aztán meg anyám akadta ki. –Seth elvigyorodott.
-És csak anyáddal élsz? Nincs testvéred?
-Nincs. És neked?
-Nekem van egy öcsém.
-Fú, az biztos szar lehet. Én nem bírnám elviselni, ha megoszlana a figyelem, és nem csak én lennék a középpontban.
-Eláruljak neked egy titkot? Nagyon ritkán én is szoktam így érezni. De aztán eszembe jut, hogy mennyi figyelmet kaptam a testvéremtől. És az a figyelem, hidd el nekem, többet ér a többinél.
-Na ne nyálazz! Hagyjuk ezt.
-Rendben. –a férfi megint hangosan nevetett. –Hány éves vagy?
-Most leszek tizenhat. És te?
-Harmincegy.
-Jézusom! Tök öreg vagy! Egy vénemberrel beszélgetek, ez elég ciki! –Seth szinte már csak vigyorgott amióta beszélgettek.
-Én meg rock sztár létemre egy taknyos kölyökkel, ez is elég gáz!
-Rock sztár? Én meg azt hittem valami R'n'B-s vagy. Mondjuk, lehetnél Hip Hop-os is vagy rapper eléggé, úgy nézel ki.
-Na, nem azt a korszakomat már kinőttem.
-Volt Hip Hop-os korszakod?
-De még milyen! És milyen ruháim voltak, az volt a legdurvább.
-Legdurvább…
-Igen. Na és te? Te most vagy fiatal, te milyen dolgokat csinálsz?
Seth nagyot sóhajtott és ravaszul elvigyorodott.
-Hát lássuk csak! Kezdjük ott, hogy minden este más csajt döngetek, bulizom, piálok, néha belövöm magam valami jó cuccal, tipikusan az vagyok, aki rossz társaságba keveredik, anyám agyára megyek, soha nem fogadok szót neki, szinte alig vagyok otthon és mindig, valahol máshol alszom, szinte sose megyek haza.
A férfi gondolatai közt csak úgy vízhangoztak Seth szavai. " Minden este más csajt döngetek, bulizom, piálok." –Valahonnan annyira ismerős ez.
-Mondd csak te is, csináltál ilyet?
-Hogy megdugtam minden szembe jövő kiscsajt? Igen pontosan ugyanezt csináltam. Te viszont most nem vagy híres, mégis ezt csinálod, és ezen őszintén csodálkozom.
-Igazából hazudnék, ha azt mondanám, hogy abba akarom hagyni. Nem. Nekem ez könnyen megy. Kihasználni másokat sosem volt nehéz.
-De néha felébredsz éjszaka, és eszedbe jutnak az arcok. És nem az élmény miatt fogsz életet végéig emlékezni ezekre az arcokra, hanem mert utána felébredsz, és egész éjszaka kísértenek téged.
-Pontosan! –vágta rá Seth. –De honnan tudod, hogy ezt érzem?
-Nem akarom, hogy megtudd én hány arcra emlékszem.
-Ne már! Hányra?
-Sokra.
-De komolyan mennyire?
-Hát, most már biztos több mint kétszázra. És csak egy komolyabb kapcsolatom volt.
-Elcseszted mi?
-Ja elcsesztem. –nevetett a férfi és a fiúra mosolygott.
Seth hirtelen felkapta a fejét, mikor egy nő komoly hangja felszólította a zenészeket, hogy álljanak készen, mert már csak tíz perc van a kezdésig.
-Elmész? –kérdezte a férfitól és próbálta rejtegetni a csalódottságot a hangjában.
Az idegen nem tudott válaszolni, mert egy újabb alak lépett ki a backstage-ból és megindult a két sötét árnyék felé.
-Tom! Te vagy az? Mi az istent csinálsz itt? Jellemző, hogy azt mondod, elszívsz egy szál cigit, aztán meg eltűnsz egy órára. Ne gyere már mindjárt kezdenünk, kell. –az újabb idegen nem ment közel a másik kettőhöz, megállt tőlük néhány méterre.
-Egy perc és megyek.
-Na persze, most azonnal gyere.
-Bill, mindjárt megyek.
-Bill? –csodálkozott suttogva Seth. –Bill Kaulitz? Ez a buzi az öcséd?
-Hogy ki a buzi? –kérdezte Bill sötéten.
-Bill menj vissza, és mindjárt megyek én is.
-Ez most komolyan egy rajongó? –kérdezte megint az énekes hitetlenkedve. –Azt hittem csak csajokkal állsz le.
-Na bazd meg! –nevetett Tom miután Bill elindult visszafelé.
Seth csak hosszú hallgatás után szólalt meg megint.
-Szóval mi a neved?
-Tom Kaulitz. De azt hiszem, ezt már tudtad.
-Egy buzi az öcséd. –mondta nevetve Seth.
Tom lassan megindult a színpad felé, majd mosolyogva megfordult és a fiú vállára tette a kezét.
-Jegyezd meg kölyök, Bill Kaulitz nem buzi és, a Tokio Hotel egyáltalán nem szar. –a gitáros egy CD-t csapott a fiú kezébe, majd mikor már megfordult a válla fölől az suttogta: Sok szerencsét kölyök. Ja és, hogy ha megkérdezik majd, mit csinálsz itt, ne mondd, hogy az apádat keresed. Majd ő megtalál…
-Hé Tom! –kiabált Seth a zenész után. –Hol találhatlak meg?
Tom alig észrevehetően még egyszer hátrapillantott, de nem válaszolt. Seth nézte, ahogy a gitáros lassan eltűnik a szeme elől majd ő is hátrált és visszatért a színpad előtti tömegbe. Meghúzódott a tér szélén és onnan figyelte, ahogy a színpadot eltakaró hatalmas Tokio Hotel feliratú lepel lehullik a közönség elé. Hangosan felbődült egy basszusgitár, dobkísérettel, majd lassan beindult a dallami is és végül egy mámorító hang elkezdett énekelni. Seth csak a gitárost figyelte de mikor meghallotta ezt a hangot, szeme rögtön az énekesre szegeződött. A magas szőke férfi csodálatosan mozogva rohant végig a színpadon. Rengeteg nyaklánca, gyűrűje, ékszerei és a ruhái ellenére teljesen férfias volt. Bal kezét tetoválás díszítette. A hang, amin a rajongókhoz szólt, a mozgás, amivel hívta őket, a szeme, amivel megigézett mindenkit, a fiút egy sokkos állapot szélére sodorta. Még soha nem érzett ilyet. Nem rajongott, nem élt-halt ezért a zenéért, sem az előadóért, valami mégis átjárta őt. Először csak csodálkozott, mint egy naív kisgyerek tátott szájjal bámulta a színpadot, majd hirtelen megrázta a fejét és rettenetesen megijedt attól, amit érez. De bármennyire is próbálta megszakítani magában ezt a különleges és ijesztő érzést, a tekintete mindig visszatért az őrülten mozgó és tomboló énekesre.
-Mi a fene ez? Nem lehet, hogy ilyen kis buzi vagyok én is. Nem lehetek oda egy férfi énekesért. Nem ez nem is rajongás, hanem valami egészen más, mintha visszatért volna az az érzés, amit egész életemben hiányoltam. –Seth próbálta magát védeni a saját gondolataitól. Elfordította a fejét, de egy perc múlva már azon kapta magát, hogy a dalszöveg sorai ott futkosnak az agyában. –De mégis miről énekel? Mit jelent ez? Át kell jutnom a monsoon-on… és, hogy tud így énekelni? Mintha minden egyes hanggal megnyújthatná az életét… sőt nem csak a sajátját, hanem mindenkiét… az enyémet.
Mikor Bill beszélt a közönséghez, Seth számára eltűnt a világ. Még sötétebb lett minden, és sehol, senki nem volt csak ők ketten. Bill a színpadon, és ő ott lent előtte. Bill lehajolt hozzá és ő felemelt fejjel hallgatta a férfi csodálatos szavait, de mikor válaszolni akart, már nem hallotta a saját hangját, csak a több ezer sikítást.
Így telt el az egész este. Seth a koncert végére már úgy érezte, megfojtják a saját gondolatai. Elsőnek igyekezett eltűnni a fesztiválról pedig a belépője egész napra szólt és még alig volt éjfél. A hotel felé a taxiban másra sem tudott gondolni csak arra a dalra, amivel a koncert kezdődött. Amint megérkezett a szállodába első dolga volt feltenni a Tomtól kapott lemezt. Kezébe vette a borítót, és végig olvasta a számok listáját. "A Tokio Hotel hatodik nagylemeze" –a felirat alatt ott díszelgett az aranylemezt jelző kis matrica. Seth elővette a laptop-ját és tétovázva nézett a keresőre. Lassan remegő ujjakkal kezdte beírni a betűket: Tokio Hotel.
-Na lássuk. –a fiú végigpörgette az összes találatot. –Wikipédia… magdeburgban született… Kaulitz, Listing, Scäfer… David Jost a producer… bla, bla, bla istenem ezt a rohadt szart! Lássuk csak Twitter… Facebook… -Seth elolvasott mindent, amit csak talált, de egyre inkább csak kétségbe esett. Nem is értette, tulajdonképpen, miért kutakodik ő az interneten bármi után is. Unottan állt fel és kinyújtózott az ablak előtt, majd szembe fordult a nagy fali tükörrel. Ugyanazt látta, amit mindig, de az arca valahogy mégis más volt. A szokásos fehér bőr, a feketével kihúzott szemek, a hosszú szempillák, az enyhén fénylő száj, valahogy sokkal inkább élő volt, mint eddig. Az a néhány hosszabb fekete tincs most, nem olyan sötéten takarta el a szemét, akárcsak az összes többi rövidebb hajszála ezek is valahogy pont olyan élőek voltak, mint az arca. Fehér fogai olyanok voltak, mint valami ragadozóé. És ahogy maga elé emelte a kezeit, a karja, az ujjai mind olyan mások voltak. A fekete körmök, a piecing a nyelvében, és az egész teste élt. Ahogy hallgatta azokat a dalokat, azzal a hanggal, azzal a gitárszólóval, azzal a ritmussal, ott egyedül a szobában, kissé ijedten, de igazán élt.
-Seth! –kiabált be egy nő a szobába.
-Szia anya!
Seth anyja, Nina a fia korához képest nagyon fiatal volt. Már elmúlt harminc éves de néha még Seth is látta benne a gyereket. A fiú jól tudta, hogy az anyjának szinte nem volt gyerekkora, mert úgy döntött, hogy megszüli és felneveli őt. Nina, Seth szerint is gyönyörű nő volt habár, a fiú egyáltalán nem hasonlított az anyjára. A nő hosszú világosbarna haját, kék szemeit és huncut szeplőit Seth nem örökölte.
-Lehalkítanád kérlek?
Seth levette a hangerőt és kimet az anyjához a lakosztály nappalijába.
-Na, milyen volt a fesztiválozás, jól érezted magad?
-Igen, kurva jó volt.
-Hé! Hogy beszélsz?
A fiú a szemit forgatta.
-És milyen volt a bemutató?
-Holnap lesz, ma csak előkészültünk, jöttek a modellek, istenem, hogy azok milyen szerencsétlenek, járni nem tudnak rendesen!
-A te tizenöt centis sarkú cipőidben nem, hogy rendesen, de egyáltalán nem lehet járni. –jegyezte meg Seth szemtelenül és leült. –Fáradt vagy? –kérdezte már valamivel kedvesebben az anyjától.
-Persze, hogy az vagyok, hiszen már hajnali egy is elmúlt. Egyébként is te mi a fenének vagy még fent? Nem aludnod kéne?
-Nem voltam álmos, valahogy nagyon furcsán éreztem magam.
-Rosszul vagy?
-Nem, kifejezetten, jól vagyok, felpörögtem.
-Mit szívtál?
-Jaj anya semmit. –Seth gyerekesen nevetett. –Csak jól érzem magam. Ennyi az egész.
-Akkor jó. Örülök neki. Figyelj, azon gondolkoztam, hogy mit csináljunk a szülinapodon? Van valami különleges kívánságod, vagy szeretnél valamit?
-Nem tudom. Igazából szerintem mindenem megvan úgyhogy… kérj valami te.
-Én? A te szülinapodra?
-Igen. Miért ne? Megérdemelnéd! Végül is folyton csak melózol, mint az állat, hogy nekem mindenem meglegyen, én pedig mostanában úgy viselkedtem veled, mint valami faszfej, szóval mit szólnál hozzá, ha ez a szülinapom most rólad szólna, vagyis rólunk?
-Te tényleg nem szívtál semmit? –kérdezte Nina nevetve.
-Nem, semmit. –nevetett Seth is gyerekes orrhangján.
-Hát jó legyen. –egyezett bele a nő. –Eljössz velem a holnapi bemutatóra?
A fiú elhúzta a száját.
-Ha muszáj…
-Vedd úgy, hogy muszáj. Majd utána tolunk együtt valami füves cigit.
A fiú elvigyorodott.
-Tudod, imádom, hogy ilyen fiatal vagy. Az átlag tizenhat éveseknek mát negyvenöt éves vénemberek a szüleik. Ehelyett nekem van egy laza, fiatal, dögös bige anyám. Ez tök állat.
-Dögös bige? Seth néha még józanul is olyan vagy mintha be lennél tépve.
-Lehet… Csak, hogy tudd, nagyon jó érzés, hogy egy ilyen nő az anyám.
-Mi történt veled ma? Olyan, vagy mint ki túl sok családi vígjátékot néz. Szerintem feküdj le! Én legalább is azt fogom tenni.
-Rendben. Jó éjszakát! –Seth mosolyogva ment vissza a szobájába.
Lassan elkezdte magáról lecibálni a ruháit, majd bevonult a fürdőszobába. Mikor kijött a haja és a felsőteste még nedves volt, a szeméről pedig eltűnt a fekete festék. Felvett egy inget, levágódott az ágyra és maga elé húzta a laptop-ját. A "Tokio Hotel" keresésre kidobott találatok még mindig ott virítottak a képernyőn. Seth lekapcsolta a villanyt és a laptop-ra meredt, majd a nyilat lassan a "képek keresése" lehetőség felé tolta. A több ezer kép egy másodperc alatt beterítette a képernyőt. Seth kíváncsian figyelte a képeket, majd kedvesen elmosolyodott.
-Nézzenek oda. –mondta magában nevetve. –Tomnak tényleg volt Hip Hop korszaka. És… -ahogy a következő képre nézett hirtelen elszorult a tokra. Úgy érezte, mindjárt megfullad. Hiába nézte nem tudta elhinni.
–Ez lehetetlen! –suttogta döbbenten és megremegett az ajka. –Mégis mi ez? Hogy lehet, hogy… -a fiú szeme megtelt a könnyeivel. A képen a tizenhat éves Tom mellett ott állt ő maga. –Istenem! Hogy kerülök én oda? –remegő kézzel, a könnyeitől fuldokolva nézte tovább a képeket. Seth az arcához szorította a párnáját, hogy ne hangosan zokogjon. Alig, mert a képernyőre nézni. –Nem! Nem! Nem! Ez lehetetlen, ilyen nem létezik! Én nem lehetek ott, nem lehetek a múltban. –félve rántotta magához a takaróját. Ahogy megint a képekre nézett, azt hitte, beleőrül a tehetetlen rémületbe. A kép alatti szöveget olvasva kirázta a hideg és csak még hangosabban felzokogott. –Bill és Tom Kaulitz. –Mi a franc történik? Hogy lehet ez? Hogy lehetek ott, amikor az nem én vagyok? Vagyis én vagyok. Olyan mintha csak tükörbe néznék. Ugyanaz a haj, arc, ugyanaz az alkat. –tovább nézve a képeket, Seth egyre inkább úgy érezte, hogy mindjárt belehal a tudatlanságba. Egyre ijesztőbb képeket kellett látnia. Mikor azonban a fiatal Tom mellett egy egyre hosszabb és hosszabb hajú Seth-et látott a hitetlen magabiztossága kezdett megingani. –Mi ez? Nekem nincs ilyen hajam. Nem ér a vállamig és végképp nincs így feltupírozva. Lehet, hogy a jövőben így fogok kinézni? Nem, nem ez hülyeség, hiszen ha Tom a múltban van a képeken, akkor én nem lehetek a jövőben. De… Ez meg mi? –hirtelen úgy érezte egy percre. Amíg a tarkójához nyúl, megáll a szíve. –Nekem nincs tetoválásom a tarkómon. De akkor mégis mi ez, vagyis ki ez? Létezne? Születhet távol egymástól két olyan ember, akik teljesen egyformák? Nem, nem, ez őrültség. De akkor mégis mi ez a hasonlóság? És hogy lehetséges, hogy a tizenhat éves Bill Kaulitz és én teljesen egyformák vagyunk? Miért velem történik ez? Miért velem és vele? Miért veled Bill?…
Mikor Seth aznap éjjel hosszas szenvedés után álomba sírta magát, álmában mindenhol tükröket látott, ahonnan az idősebb Bill nevetett rá. Mintha csak a színpadról nézne le. A szájáról le lehetett olvasni, ahogy sátánian kiabálja: Te csak a tükörképem vagy! És ha akarom, összezúzom azt a tükröt!
2. Rész
"Nem az vagyok, akinek gondolsz!"
-Seth!
-Igen?
-Készen vagy végre?
-Ja, mehetünk.
-Hogy néz ki a körmöd? Vagy fesd ki rendesen, vagy mosd le, mert ha ilyen lepattogott körömlakkal jössz, én letagadlak.
Seth gyorsan lemosta a fekete lakkot a körmeiről, majd megint az anyja elé állt.
-Így már megfelelek? –kérdezte széttárt karokkal.
-Nem fested ki? –Nina csodálkozva nézett a fiára.
-Azt mondtad, sietünk.
-Na, de ennyi időnk azért még van. Gyere, segítek.
A fiú felvonta a szemöldökét.
-Te akarod kifesteni a körmöm? –mikor Seth látta, hogy Nina nem válaszol, feladta a várakozást és előhozta a fekete körömlakkot, majd leült az anyjával szembe az asztalhoz. A nő lassú, finom mozdulatokkal kezdett festeni a fekete lakkal. –Ez egy kicsit bizarr. –jegyezte meg a fiú mosolyogva, mire Nina elnevette magát. –Majdnem olyan profin csinálod, mint én. –mondta és figyelte, ahogy az anyja a körmeit festi. Nina felnézett egy pillanatra és kedvesen a fiára mosolygott, majd a szeme megakadt Seth arcán.
-Mitől ilyen karikás a szemed?
-Nem tudtam elaludni. –Seth szorongva gondolt az előző esti ijesztő élményeire.
-Na gyere, csak… -a nő befejezte a körömfestést és elkezdett a táskájában kotorászni.
-Anya, ugye nem akarod lealapozni az arcom? –kérdezte Seth ijedten, ahogy a sok sminkre nézett.
-Seth, így úgy nézel ki, mint aki most jött fel az alvilágból.
-Hát ez igazán kedves. –háborgott utálkozva, de nem ellenkezett.
-Látod? Máris emberibben nézel ki.
Seth nem vitatkozott tovább, felállt és megnézte magát a tükörben.
-Indulunk? –kérdezte és a körmeire vigyázva, felhúzta a dzsekijét.
Nina eltűnődve figyelte a fiút.
-Mikor frissen van festve a körmöd, úgy mozogsz, mint valami rossz buzi.
-Nem gondolod, hogy ideje megkomolyodnod? –kérdezte Seth nevetve. –Egyébként leállhatnál ezzel a hülyeséggel. Ha már amúgy is mindenki ezzel húz, legalább az anyám mellém, állhatna.
-Na jó. –mondta valamivel komolyabban a nő, majd megint elnevette magát. –De tudnod kell, hogyha tényleg buzi vagy, én akkor is mindig az anyád maradok, és mindig szeretni foglak.
-Ez igazán megnyugtató de alapból is ez lenne a dolgod. –jegyezte meg Seth kissé cinikusan és még mindig óvatoskodva, bezárta maguk mögött az ajtót.
Ez volt az év egyik legnagyobb bemutatója. A leghíresebb modellek, vonultak végig a kifutón a Chanel legújabb kollekcióiban. Rengeteg híresség lépett fel a divatbemutató közben. A kifutó egy hatalmas csarnok közepén volt felállítva. Sötététség, zene és a villogó fények gondoskodtak, arról, hogy a színpad minél látványosabb legyen. Sok híresség és nagy divattervező volt meghívva. Elegáns vendégek ezrei jöttek, hogy láthassák ezt a bemutatót. Mindenki ki volt öltözve, az emberek pezsgőztek és már alig várták, hogy elkezdődjön a divatbemutató.
Nina még gyorsan a színfalak mögé rohant, hogy ellenőrizze minden rendben van-e a ruháival. Seth helyet foglalhatott az egyik V. I. P páholyban, ahonnan remekül lehetett látni mindent. A fiú hosszasan veszekedett egy felszolgálóval, mert az nem szolgálta ki őt alkoholos itallal.
-Mi az, hogy nem szolgál ki? Csak, mert nem vagyok még tizennyolc? Európában mindenki ilyen seggfej? Ne szórakozzon már! –Seth hiába szidta a pincért az még negyed óra könyörgés után sem akart neki whiskit hozni. –Na jó! Hülye csicska ide figyeljen! –Seth lazán a pincér zsebébe csúsztatott egy százdollárost mire a felszolgáló azonnal engedelmeskedett. –Látod? Megy ez neked! –mondta gúnyosan a pincérnek és visszatért a páholyba. Kényelmesen levágódott az egyik fotelba és unottan bámult le a még üres kifutóra. Gondolatai teljesen elkalandoztak, csak akkor figyelt fel mikor hallotta, hogy közelednek a páholy felé.
-Nem hiszem el, hogy elrángattál ide!
-Most meg mi bajod van? Van itt egy csomó híresség. Ráadásul ez egy Chanel divatbemutató. Alapból, nem lehet rossz program.
-Na persze! Neked, nem lehet rossz program, de rám nem igazán gondoltál.
-Rengeteg modell van itt. Végre megint igazán becsajozhatnál. Mostanában rád sem ismerek.
-Nem, kösz nem kezdek több modellel.
-Kezdesz még egyáltalán valakivel, vagy örökké Ria miatt fogsz nyavajogni?
A két férfi szintén V. I. P. volt, Seth hallotta, ahogy a biztonságiak beengedik őket a páholyba.
-Ria? Azt hittem megértetted, hogy nem akarok többet róla, beszéli.
-Na, persze. Én megértem, hogy nem akarsz. Ez volt az egyetlen normális kapcsolatod és még ezt is elcseszted.
Seth hirtelen felkapta a fejét, de nem fordult meg. A két férfi mögötte foglalt helyet, így nem láthatta őket.
-Te csak ne beszélj! Neked nem, hogy normális de szinte semmilyen kapcsolatod nem volt a gimi óta, úgyhogy jobb, ha meg se szólalsz.
-Dehogynem volt. Hiszen minden rajongónk tudja, hogy titokban mindketten buzik vagyunk, és egymásra nyomulunk. –a két férfi hangosan nevetett.
Seth undorodva húzta el a száját és inkább csak a whiskijével foglalkozott.
-Hol van már David?
-Nem tudom, azt mondta, hogy a mosdóba megy.
-Ja, akkor eltarthat egy darabig. –Seth háta mögül megint felnevettek.
A fiú gyorsan felhúzta a kapucniját és kimet a páholyból még egy pohár italért. Nem is nézett a két férfira, annyira idegesítette őt a beszélgetésük. Seth hosszasan elidőzött az italválasztással, majd lassan, kelletlenül visszafelé indult. Ahogy kiszállt a liftből és a páholyhoz vezető folyósóra lépett valaki hirtelen megszólította a háta mögül, majd a dzsekijénél fogva vissza is rántotta őt.
-Hé mi a francot csinál? Engedjen már el! –kiabált felháborodva a fiú.
A felnőtt férfi döbbenten nézett le rá és még mindig görcsösen szorította Seth kabátját.
-Nem hallja? Azonnal engedjen el!
-Te meg, hogy lehetsz itt? –kérdezte a férfi elborzadva.
-Mi a fenét akar tőlem? Egyáltalán ki maga? –Seth kétségbeesetten kapálózott de nem tudott elszabadulni.
-David. –mondta jóságosan a férfi, úgy mintha már ezer éve ismernék egymást.
-Az meg ki a faszom? Engedjen el, nem hallja? Rohadtul meg fogom ütni oké? Ha nem enged, el bebaszom az arcát! Hallja?
David megfogta Seth vállait, lehajolt hozzá és mélyen a fiú szemébe nézett.
-Nyugodj meg rendben? Én sem értem, hogy mégis mi ez de kérlek…
-Engedjen már el! –kiabált Seth kétségbeesetten. –Mit akar tőlem? Én nem ismerem magát, nem tudok semmit, nem értem miért engem…
-Bill, kérlek, nyugodj meg. –suttogta David is ijedten.
Seth egy pillanatra elhallgatott, majd lehajtotta a fejét és próbálta kontrollálni az testét átjáró rémült remegést.
-Én… én… -kezdte fuldokolva, de a könnyeitől már Davidot sem látta.
-Hé, hé nyugalom gyere és megbeszéljük.
-Nem! –nyögte szinte már pánik közeli állapotban.
-Bill, Bill nézz rám!
Seth összerogyott és már csak David tartotta talpon.
-Én nem… nem vagyok…
-Bill figyelj rám, nézz ide! –David megfogta a fiú arcát, és maga felé fordította. –Mi történt veled?
-Semmi! –zokogta Seth erőtlenül.
-Akkor meg mégis…
-Én nem az vagyok, akinek gondol. –a fiú erőtlenül összegörnyedt és hagyta, hogy David tartsa.
-David te vagy az? –Tom kilépett a folyósóra a páholyból majd, ahogy észrevette a producert a zokogó fiúval, csak döbbenten nézett maga elé.
-Mi történt? –kérdezte valaki a gitáros háta mögül.
Bill gyanútalanul állt a bátyja mellé és csak egy unott pillantást vettet Davidra, majd hirtelen ő is döbbenten nézett vissza a producerre.
-Bill… -suttogta David hitetlenkedve, ahogy az énekesre nézett.
-Jézusom, jól vagy, mit csinálsz? –Bill odarohant a producer mellé és aggódva nézett a férfira.
David kezéből kicsúszott Seth dzsekijének gallérja és a fiú erőtlenül zuhant a földre. Arcát tenyerébe temette és még mindig csak zokogott. Tom egy pillanat alatt felismerte, hogy mi történt. Egy másodperc alatt lejátszódott benne az egész jelenet. Tudta, hogy David, mit hitt, hiszen előző este ő is pont ugyanezt hitte a fiúról, aki ott zokogott mellette szerencsétlenül összetörve a fal tövében. Bill egy pillantást sem vetett a fiúra, csak Davidot támogatta.
-Tom vigyük be és ültessük le Davidot. –a gitáros segített Billnek bekísérni a producert. –Te maradj itt vele és szedd ki belőle mi történt, én megnézem a kölyköt. –az énekes már indult is kifelé. Tom hirtelen belegondolt mit fog Bill érezni mikor Seth arcába néz.
-Ne! –kiabált hirtelen az öccse után. –Majd én megnézem, te csak maradj itt Daviddal.
-Nem. Majd én elintézem, ne aggódj.
Bill már a folyosón járt, amikor Tom visszarántotta őt.
-Menj vissza. –mondta komolyan az öccsének.
-Ugyan Tom ne szórakozz már! –Bill lazán ment tovább, nem is foglalkozott a gitárossal.
-Bill ezt nem kéne, hidd el nekem…
Az énekes nyugodtan leguggolt Seth mellé a földre és aggódva nézett a gyerekre.
-Hé kölyök… -suttogta és már emelte a kezét…
-Bill könyörgöm, hagyd őt békén. –kérlelte Tom az öccsét.
Bill megfogta és elhúzta a fiú vállát, az arca elől. Mikor a gyerek kisírt szemével ijedten felpillantott rá, az énekes azt hitte ott helyben, megfullad. A keze mintha odadermedt volna a gyerek vállára. Remegett az ajka, ahogy a fiú szemébe nézett. Seth szeméből újabb fekete patakokként törtek elő a könnyek. Bill végül szinte elrántotta a kezét gyerektől és ő is a földre zuhant.
-Tom… Tom… -suttogta remegő hangon. –Látod… látod az arcát?
A gitáros szótlanul állt kettőjük között, majd először a kezét nyújtotta az énekesnek, hogy felhúzza, aztán pedig Seth-nek, de a fiú addigra már felállt és megtörölte az arcát.
-Te, honnan tudtad, hogy… -Bill értetlenül nézett a bátyjára.
-A tegnapi koncerten találkoztunk. –magyarázta Tom.
-De te nem vagy rajongó ugye? –kérdezte Bill a fiútól.
Seth szótlanul megrázta fejét.
-Hogy hívnak?
-Seth.
-És mi történt? –kérdezett tovább az énekes.
-Az a férfi azt hitte… azt hitte, hogy én vagyok… te.
Tom halványan elmosolyodott Bill háta mögött.
-Jól vagy? –az énekes aggodalmasan nézett a fiúra.
-Igen. Persze. Csak megijedtem.
-Azt elhiszem. –suttogta az énekes még mindig hitetlenkedve méregetve a fiút. –Még én sem hiszem el, hogy te nem én vagyok. –nevetett idétlenül.
-Seth! –kiáltott fel Nina miután a páholyban nem találta a fiát és kilépett a folyosóra.
-Itt vagyok. –mondta a fiú.
-Mi történt veled? Miért sírsz? –Nina értetlenül nézett a fiára és a két férfira.
-Elnézést, történt egy kis félreértés. –magyarázkodott az énekes.
-Milyen félreértés? –kérdezte a nő aggódva.
-Kicsit összekeveredtünk. –magyarázta Bill esetlenül, hiszen elmagyarázni, hogy valójában mi történt kissé túl bonyolult lett volna.
-Jól vagy? –Nina letörölte Seth arcáról a fekete patakokat.
-Persze anya, semmi bajom.
-Ő az anyád? –csodálkozott Bill.
-Igen. –válaszolt a fiú.
-Hány évesen szült? Tizennégy? –bukott ki a nevető gitárosból a tapintatlan kérdés.
Bill megsemmisülten nézett a bátyjára.
-Elnézést. –suttogta szégyenkezve az énekes. –Egyébként nagyon örvendek Bill Kaulitz vagyok. –Bill barátságosan kezetfogott Ninával.
-Tom Kaulitz! –mutatkozott be Tom is és miközben kezet fogtak a nővel a szemük egy másodpercre találkozott. A gitáros úgy érezte, beleszédül ebbe a pillantásba. Zavartan rántotta el a kezét.
-A bemutatóra jöttetek? –kérdezte Nina.
-Igen! –válaszolt Bill lelkesen.
Tom még mindig zavartan nézett a nőre.
-Az egyik kollekciómat bemutatják ma. –magyarázta Nina lelkesen, ahogy elindultak, vissza a páholyba.
-A Chanel-nek dolgozol? –érdeklődött Bill izgatottan.
-Igen.
-Már régen is divattervező szerettél volna lenni nem? –kérdezte hirtelen Tom.
Nina döbbenten nézett Tomra.
-Igen. –válaszolta kissé vonakodva.
-Ezt meg honnan tudtad? –Bill értetlenül nézett a bátyjára.
-Az arcára van írva. –nevetett Tom lazán.
Ahogy bementek a páholyba Nina aggódva nézett a fiára. Seth nem mondott semmit, ezzel is jelezte, hogy nem kell miatta nyugtalankodnia az anyjának, csak leült a hátsóbb sorba és lehunyta a szemeit. Csak akkor nézett fel mikor hallotta az énekes kedveskedő hangját, ahogy azt kérdezi az anyjától, hogy leülhet-e mellé. A nő bólintott és Bill helyet foglalt Nina mellett. Tom lazán levágódott Seth mellé és nem is foglalkozott az öccsével. A fiú és a gitáros unottan hallgatta Nina és Bill beszélgetését az egész bemutató alatt.
-Hol van a férfi, aki összekevert Billel? –kérdezte hirtelen Seth, Tomtól.
-David? Haza ment. Nagyon megijedt attól, ami történt.
-Még ő ijedt meg? –Seth felháborodva nézett a gitárosra.
-Hát gondolj csak bele. Ismersz valakit már vagy tizenöt éve, végignézed, ahogy felnő, aztán pedig az illető hirtelen szembe jön veled megint tizenhat évesen. Mintha csak visszazuhant volna az időben. Ez azért elég ijesztő, nem gondolod?
-De. –nyögte Seth. –Meddig maradtok itt? –kérdezte rövid hallgatás után.
-Itt Párizsban? –a fiú bólintott. –Hát Bill imádja ezt a tetves várost, úgyhogy egy hétig. Amúgy sem árt egy kis pihenés a turné közben. Miért kérdezed?
-Nem tudom.
Tom felnevetett.
-És ti?
-Még legalább két hétig. Anyám munkája miatt sokáig tart, pedig reméltem, hogy legalább a szülinapomon már nem kell itt lennem.
-Mikor van a születésnapod?
-Szeptember 1-jén.
Tomnak görcsbe rándult a gyomra, de már nem is foglalkozott vele. Az elmúlt események után ez szinte már alig volt érdekesnek mondható.
-És mi lesz a sulival, ha még szeptemberben is itt leszel?
-Semmi. Magántanuló vagyok.
-Hogy, hogy? –kérdezte Tom csodálkozva.
-Úgy, hogy egymás után rúgtak ki a flancos, gazdag iskolákból.
-De hát miért?
-Mert nem érdekelt a sakk, a lovaglás, a vívás, sem a többi hülyeség. Szétszaggattam az egyenruhámat és leszartam az egészet, úgy ahogy volt. Én csak ittam, szívtam, buliztam és… na! Érted mi a lényeg. –mondta kajánul Seth.
-Dugtál össze-vissza. –fejezte be Tom a fiú előző mondatát nevetve. –Persze, hogy értem.
-Ti meg miről beszéltek? –kérdezte Bill komoly arccal, ahogy hátra fordult.
-Ezek férfias dolgok Bill, nem baj, ha nem érted. –a gitáros gonoszul vigyorgott.
Az énekes a szemeit forgatva megint előre nézett, majd hátrafelé bemutatott Tomnak.
A gitáros és Seth dőltek a röhögéstől.
-Hé, kölyök! –suttogta Tom. –Nem lépünk le?
Seth izgatottan bólintott, majd előrehajolt az anyjához.
-Anya, figyelj, nem érzem valami jól magam.
-Mi bajod van? Haza vigyelek?
-Nem, nem kell, maradj csak, majd Tom haza visz.
-Tom? –csodálkozott Bill.
-Tényleg csak nem akarsz egy idegennel…
-Anya, mi már a tegnapi koncert előtt összespanoltunk, úgyhogy nem lesz semmi gond.
Seth nem várta meg a választ, csak felállt és elindult a gitárossal együtt.
-És most mit csinálunk? –kérdezte Seth lazán, ahogy kiértek az épületből és már Tom legújabb Audija mellett álltak.
-Most… kérlek szépen, felhívjuk Georg-ot és Güntert, hogy jöjjenek ők is velünk és éljünk együtt párizsi klubéletet.
-Ne már! Komolyan klubozni akarsz?
-Miért mi bajod van a szórakozóhelyekkel?
-Hát lássuk csak, szar a zene, nagy tömeg van, csak a wécé-ben van hely a szexnek, a sok buzi mind arra vár, hogy egy óvatlan pillanatban letapizza a seggedet, mindenki be van állva, drága a pia, a ronda picsák is miniruhában nyomulnak, az afterparty-kon már senki nincs magánál és a legutóbb is az ölembe hányt egy csaj. Ennyi elég, vagy soroljam még? Ráadásul rámegy a pénztárcám, mert mindig le kell fizetnem a biztonságiakat, hogy beengedjenek.
-Akkor majd én fizetek helyetted.
-Nem hiszem el! Hogy akarhatsz te harminc évesen is bulizni? Sőt harmincegy! Tök öreg vagy, otthon kéne kötögetned, nem pedig koleszos fiatalokkal buliznod.
-Anyádat te kis rohadék! Ki az öreg? –nevetett Tom. –Kimaradt a szórakozás a tizenéves korszakomból, oké? Ne csodálkozz!
-Jól van. Legyen neked gyereknap. Menjünk klubozni, nekem mindegy. Akkor hívd fel Günteréket, vagy ki a fenét…
Tom elővette a telefonját és közben sandán a fiúra pillantott.
-Anyád nem csesz le, amiért folyton káromkodsz?
-De. De nem igazán tud mit csinálni, én akkor is káromkodom.
Tom zsebrevágta a telefont és elvigyorodott.
-Na hagyjuk ezt a discozást, amúgy is régimódi dolog.
A gitáros és Seth beszálltak a kocsiba. A fiú kíváncsian nézte a hatalmas műszerfalat, majd megint izgatottan kérdezte.
-És akkor mit csinálunk?
Tom a fiú felé fordult és egy pillanatig halálosan komolyan nézett a gyerek szemébe.
-Toltál már valaha bármilyen drogot?
Seth elcsodálkozott a kérdésen de azért válaszolt.
-Persze egy csomót, Extasyt, Kokot, Speedet, LSD-t, füvet, rengeteget kipróbáltam.
-És élvezted?
-Igen, persze főleg azt, amitől hatalmas adrenalin löketet kaptam, vagy olyan nagyon durván elszálltam.
Tom beindította a kocsit és elindultak.
-Hová megyünk? –kérdezte a fiú kissé ijedten.
-Seth, most valami nagyon durván jó, de épp olyan veszélyes dolgot fogunk csinálni. Azt hallottam, hogy az ember a halála előtti néhány másodpercben még egy köztes állapotban van. Amikor még ő sem tudja, hogy fog-e még tovább élni vagy meghal. És mivel fenn áll a halál lehetősége ezért azokat a másodperceket maximálisan kiélvezi. Automatikusan így reagál a szervezete és ez az érzés minden fájdalmat, elnyom. Nem tudom, hogy tényleg így van-e, de most minden tabletta és drog nélkül érezheted ezt, ha velem jössz. De persze ki is szállhatsz. –Tom lehúzódott az út szélére és lassított.
Seth egy másodpercig tétovázott, a keze ott volt az a kocsi ajtajának nyitóján de végül, csak hátravetette a fejét és Tomhoz fordult.
-Mehetünk.
A gitáros elvigyorodott és a gázpedálra taposott.
-Most meg mit vigyorogsz?
-Igazából tudtam, hogy nem fogsz kiszállni. Túl szerencsétlen és bátor vagy ahhoz, hogy kihagyj egy ilyen lehetőséget.
-Szerencsétlen? –a fiú értetlenül felvonta a szemöldökét.
-Igen. Nem ismered az apádat, az anyád állandóan dolgozik, ha vannak szabályok neked az egyetlen célod megszegni őket, egyedül vagy ezért használsz ki másokat és annyira tele vagy már ezekkel, hogy elég a legapróbb dolog és rögtön borul nálad minden. Mint ma is. Gondolom rendesen betett neked ez a "Bill" dolog. Ezt nem lehet könnyű elviselni.
-Szerinted, miért hasonlítok rá ennyire?
-Hát, kölyök fogalmam nincs.
Seth néhány másodpercig hallgatott, amíg Tom átvágott a városon és lassan egyre inkább kifelé, az éjszakába tartottak.
-Hová megyünk? –kérdezte a fiú már egyre izgatottabban.
-Az autópályára.
-Minek? –csodálkozott hangosan.
-Majd meglátod.
-Ugye nem akarsz elrabolni? –vigyorgott Seth idétlenül.
-Mégis mi hasznom lenne belőled?
Tíz perc múlva már egy hatalmas nyolc sávos úton haladtak. Seth egyre kíváncsibb lett, várta, hogy Tom végre bebizonyítsa, tényleg érdemes volt eljönnie.
A gitáros szétnézett az úton. Sehol senki nem volt, csak ők. Néhány méterenként egy lámpa halványan megvilágította az utat, de egyébként, semmi fény nem volt. Tom nagyot sóhajtott és a fiúra nézett.
-És most jól figyelj! Mi ketten soha nem voltunk itt és soha nem is csináltunk semmi ilyesmit. Rendben? –a fiú bólintott. –Megértetted?
-Igen.
-Akkor vágjunk bele. –mondta lazán Tom és a gázpedálra taposott.
Ahogy Seth a sebességmérőre pillantott látta és érezte is, hogy a mutató már épp hagyja el a 180km/h-t.
-A sebességtől az ember nem repül el. –gondolta magában értetlenkedve és próbálta kitalálni a gitáros szándékait, de ez hosszas gondolkozás után sem sikerült neki. Mikor azonban Seth a volán mögött ülő Tomra nézett, azonnal érezte, ahogy az ereiben szinte megfagy a vér. Rettegve bámulta, ahogy a gitáros, lassan elengedi a kormányt…
3. Rész
" Bill szemében ott volt az egész világ."
-Mi az istent csinálsz? –kiabált Seth döbbenten a férfira.
-Segítek neked.
-Ja segítesz meghalni.
-Seth ne érj a kormányhoz! –kiabálta Tom mikor a fiú megpróbálta egyenesbe hozni az autót.
-De hát így meghalunk! –ordította Seth kétségbeesetten és rémülten kapaszkodott a volánba.
-Nem halunk meg bízzál bennem. Csak lesz egy halál közeli élményünk.
-Ez őrültség! –a fiú még mindig rémülten próbálta irányítani a száguldó kocsit.
-Engedd már el az a kibaszott kormányt! –ordította a gitáros. –Engedd el! Engedd el az életedet! –Tom ellökte a fiút, és Seth az ablaknak vágódott. –Kösd be magad! –utasította a gyereket mire az szótlanul engedelmeskedett. A gitáros is bekapcsolta a biztonsági övét, majd végleg elengedte a volánt.
Seth nyelt egy nagyot és hátradőlt az ülésben. Mikor maga mellé nézett összeszorult a torka, ahogy látta, hogy a kormány lassan határozottan elfordult és a kocsi jobbra kivág az autópályán. A fiú annyira rettegett, mint még soha életében, de lassan elengedte az autó ajtaját és nem is tudatosan, de ellazult, minden egyes idegszála, készen arra, hogy bármelyik pillanatban meghaljon. Egy darabig csak várt, szinte már a bőrén érezte a suhanást, majd olyan izgalommal mintha egy akció film lassított jelenetében lenne fejét a gitáros felé, fordította. Tom ugyanilyen kérdőn nézett rá majd sandán a sebességmérőre pillantott. Mikor Seth alig észrevehetően biccentett, a gitáros hatalmasat taposott a gázpedálra. A fiú úgy érezte, belepréselődik az ülésbe. A kocsi korlátlanul száguldott tovább az autópályán, néha csak sodródott, majd egyre gyorsabban kényszerített maga alá minden métert, ahogy Tom mindig jobban és jobban nyomta tövig a gázpedált. Seth ellazulva hunyta le a szemét és úgy gondolta, most képes lenne repülni. Olyan érzése volt, mintha a testéből eltűnt volna minden vér, és csak egy szabad független lélek lenne, aki bármire képes. Az agya lezsibbadt, a szeme előtt elködösült a világ, és csak tompán hallotta a hangokat. A hatalmas sebesség és a száguldás volt minden, amit a külvilágból érzékelt. Ki akarta nyitni a szemét, kiabálni, nevetni akart örömében de a kábultságban minden apró mozdulat olyan volt mintha hosszú percekbe telne. Ahogy Seth lassan kinyitotta a szemét nem tudott a gitárosra nézni, mert egy hatalmas erős fény elvakította őt. Egy másodperc se volt, amíg megrázta a fejét és felfogta, mi történik. A szembe haladó sávban száguldottak előre, és egy óriási kamion közeledett feléjük.
-Tom! –ordította a fiú és megrázta a férfit, de a gitáros ugyanolyan kába állapotban volt, mint ő ezért nem tudott azonnal magához térni. –Tom! Könyörgöm, csinálj valamit. –kiabálta rettegve Seth a közeledő hatalmas autóra nézve, ami közben már hangosan dudált rájuk.
A gitáros csak bámult maga elé, de nem tudott reagálni. A fiú feladta a kiabálást és a kormányért nyúlt, de mikor felnézett már késő volt. Az az egy méter, ami még elválasztotta a két kocsit egymástól egy másodperc alatt eltűnt. Seth érezte, hogy most meg fog halni, de azt is tudta, hogy ezért az egy másodpercért jött ide. Az érzés, ami átjárta, több és jobb volt az összes eddiginél: feszült és izgatott de ugyanakkor nyugodt várakozás a talán már megváltó halálra. Ugyanakkor mintha hirtelen kitépték volna a szívét, az autó egy hatalmasat rántott rajta, és a másik kocsi erős reflektora fájdalmasan elvakította. Tom hirtelen megrántotta a dzsekije vállát, és lenyomta a fejét, nehogy megsérüljön. Seth egy hatalmas nyomást érzett a gyomrában, majd a mindenből kizökkentő semleges mozdulatlanságra, óvatosan felemelte a fejét.
A kocsi teljesen sértetlenül állt az autópálya szélén a leállósávban. Tom leizzadva, kissé sokkos állapotban, levegő után kapkodva ült a volán mögött. Seth kíváncsian nézett szét még mindig szédülve, majd ahogy kifújta magát lassan kajánul elvigyorodott.
-Azt a rohadt… ez… ez király volt. A kurva életbe ez kibaszottul jó volt! –kiabálta nevetve. –Oh Jézusom, komolyan azt hittem, hogy meg fogunk halni de ez mégis átkozottul jó érzés volt.
Amint a gitáros már rendesen tudott lélegezni a gyerekre nézve ő is elvigyorodott.
-Nem gondoltam, hogy ennyire őrült vagy! –nevetett Tom.
-Istenem ez hihetetlenül állat volt. Csináljuk újra. –kérte Seth kissé émelyegve.
-Na persze, még csak az kéne! Megmentettem az életed, úgyhogy kuss legyen!
Seth sértődött pofát vágott.
-És erről az égészről is kussolni fogsz vagy esküszöm, kicsinállak! Érted kölyök? –kérdezte a gitáros nevetve.
-Persze! –válaszolt Seth már ismét lazán, majd hirtelen visszafojtotta a levegőt és gyorsan kiszállt a kocsiból.
A gitáros röhögve nézte, ahogy, a gyerek görnyedezve összehányja az autópálya szélét.
-Na mi van csak nem megártott a sok adrenalin? –kérdezte Tom vigyorogva a lehúzott ablakon keresztül.
Seth összegörnyedve bemutatott a gitárosnak és még mindig hányt. Mikor beszállt a kocsiba Tom még sokáig nevetett rajta. Ahogy visszafelé mentek végig üvöltették a zenét és mindketten hangosan, kiabálva, káromkodva vidáman beszéltek. Seth kinyújtotta az ablakon a karját, és akárhány autót elhagytak, mindegyiknek bemutatott, vagy beszólt. Tom felpörögve vezetett és hatalmasakat nevetett a gyereken. Talán még ő is furcsállta de nagyon jól érezte magát Seth társaságában.
Mikor Tom megállt a szálloda előtt Seth kelletlenül szállt ki a kocsiból.
-Isten veled barátom. –mondta ironikusan a gitáros mire a gyerek, elnevette magát.
-Találkozunk még? –kérdezte Seth reménykedve.
-Persze! –válaszolt Tom, mintha ez lenne a világon a legalapvetőbb dolog. –Holnap délben jövök érted és kitalálunk valami hasonlóan állat dolgot.
Seth elvigyorodott.
-Hé Nina nem fog haragudni, hogy ilyen későn hoztalak haza?
-Áh, nincs még itthon. Nincs itt a kocsija. Mondjuk a bemutatónak már, vagy egy órája vége van… úgyhogy van egy tippem, kivel lehet. –nevetett a fiú.
-Na akkor holnap találkozunk.
-Várj, küldd már el a számod. –kérte Seth mosolyogva.
Tom elővette, legújabb fekete I Phone-ját és gyorsan átküldte a számot.
-Klassz kis teló. –jegyezte meg a fiú és felmutatta a sajátját.
A gitáros elnevette magát az ugyanolyan telefon láttán, majd elindult.
Seth fáradtan vonszolta fel magát a lakosztályba. Gyorsan megszabadult a ruhái többségétől, majd félmeztelenül, egy farmernadrágban zuhant le az ágyára. Erőtlenül húzta maga elé a laptop-ját, de unalmában semmit nem tudott kezdeni vele. Egyre inkább csak a gitáros töltötte ki minden gondolatát. A szíve mélyén úgy érezte, belülről legalább annyira hasonlít erre a férfira, mint az énekesre. Bármennyire is csodálkozott rajta, de ez a gondolat boldogította őt. Boldog volt, ha Tommal lehetett. Nem értette, hogy ilyen hirtelen miért ragaszkodik ennyire ehhez a szinte idegen férfihoz, de úgy érezte rég nem volt ennyire vidám. Meglepődött, de büszke volt rá, hogy a gitáros emlékezett rá, tegnap óta, hogy ketten együtt ilyen vagány dolgot csináltak, és hogy Tom továbbra is akar vele találkozni. Seth annyira el volt foglalva a gitárossal, hogy az énekes szinte csak véletlenül jutott eszébe. Akkor is csak egy másodperces kép villant fel Billről. Mikor a férfi leguggolt mellé, gyengéden megérintette a vállát és a szemébe nézett. Abban a percben Seth úgy érezte, hogy abban a szempárban megtalálhatná az eddigi életét. Sőt minden mást is. Bill szemében ott volt az egész világ. A fiú maga sem tudta megfogalmazni mit is érzett, csak azt tudta, hogy eddig még csak abban az egy pillanatban érezte ezt. Seth megnyitotta a YouTube-ot és már megint csak arra keresett amire az előző este is. Lassan végig pörgette a klipek listáját majd kiválasztott egyet. Órákon keresztül csak ezt az egy számot hallgatta, úgy érezte nincs is szüksége másra. Ahogy hallgatta ezt segélykiáltás szerű dalt, nem tudta, megállítani a szemébe szökő könnyeket. Nem akart egymás után két este is sírni, de a könnyek csak végig folytak az arcán mintha nem is lehetett volna megállítani őket. Seth nem is ellenkezett már. Igazából tökéletes ürügye volt a sírásra, hiszen ha eddig nem lett volna elég elveszett, most már teljesen úgy érezte soha nem fog már visszatalálni oda, ahonnan jött. Nem az otthonára gondolt, hanem valami időben is sokkal távolibb és melegebb helyre. Amire már nem is emlékszik, csak azt tudja róla, hogy nagyon jó ott lenni. Mert ott szeretik őt, és nincs egyedül. Ott van mögötte az egész világ és a szülei. Az anyja és az apja…
*
Ahogy teltek a napok a gitáros és Seth egyre közelebb kerültek egymáshoz. Rengeteget voltak együtt. Seth sokat találkozott az énekessel is de Bill valahogy mindig túl komoly és gondterhelt volt ahhoz, hogy az öccséhez hasonlóan ő is jól érezze magát a gyerekkel. A fiút ez egyre inkább elszomorította, pláne, hogy tudta, miközben Bill őt leszarja az anyjával rendszeresen, találkozik. Tom kérésére Seth megismerkedett Gustaval és Georgal is. De a gitáros nem volt hajlandó egyszerűen bemutatni a basszistát és a dobost. Egy egész forgatókönyvnyi vicces történetet talált ki az ismerkedéshez.
-Ezt most komolyan gondolod? –kérdezte döbbenten, nevetve a gyerek.
-Persze, rohadtul vicces lesz! Csak csináld, amit, mondtam. –győzködte, Tom lelkesen.
-De mi van, ha ez nekik nem lesz olyan jó vicc, mint amilyennek neked tűnik? Amúgy is tiszta hülyeség ez az egész!
-Na, Seth lécci már! Képzeld el mekkorát fognak nézni.
-És ha ők is úgy reagálnak, ahogy David?
-Ne szarakodj már! Vagy nem mered megcsinálni?
-A szart nem! Mit akarsz mit csináljak?
Tom ravaszul elvigyorodott.
-Szóval! Georg és Gustav éppen próbálnak. Nem sokára jön az a dal, amibe Georg mindig beleront és ezen Bill rendszerint teljesen, ki van akadva. Először mindig csak annyit mond, hogy Georgnak jobban kéne figyelnie, vagy koncentrálnia és mikor Georg megpróbálja magát megvédeni egyre és egyre idegesebb lesz, amíg a végén már torkukszakadtából ordítoznak egymással.
-És ebben mégis mi a poén?
-Hát Georg általában felülkerekedik Billen, mert sokkal durvábbakat szokott beszólni, most viszont ha te bemész a stúdióba és elkezdesz neki pofázni teljesen le lesz sokkolva.
-Rendben. –egyezett bele Seth a fejét csóválva.
-És ne felejtsd el, hogy legyél rendesen kiakadva, hisztizz úgy, ahogy Bill szokott.
-Oké, menni fog.
-Még szép, hogy menni fog! Na nyomj ide egy pacsit.
Seth gyorsan lenyomta a Tommal közös titkos kézfogást és a stúdió ajtaja előtt várt a gitárossal. Mikor az egyik dalban felcsendült egy nem oda illő, hamis hang, Tom gyorsan bólintott és Seth benyitott a szobába
-Azt hiszed, ha nem vagyok itt nem hallom, hogy mit bénázol? –kérdezte Seth lazán a basszistától.
Georg fel se nézett, azt gondolta, ez csak a megszokott elégedetlenség az énekestől.
-Persze ha Bill nincs itt, akkor lehet lazulni mi? A nagy francokat. A fenébe is Georg már vagy egy éve nyomjuk ezt a számot, és még mindig belerontasz. Miért nem tudsz normálisan koncentrálni? Csak egy kicsit kéne odafigyelned! Annyira azért nem nagy ügy, vagy neked még ez is megerőltető? –Seth felháborodva egyre hangosabban kiabált.
A basszista, lassan kinyitotta a száját, hogy visszavágjon, de mikor felnézett belé fagyott még a lélegzet is. Georg döbbenten nézett Seth-re.
Közben az ajtó előtt a gitáros már fuldoklott a nevetéstől.
-Na mi lesz, válaszolj már! –kiabálta a fiú.
Gustav és Georg hitetlenkedve néztek az énekesre, akinek harmincegy évesnek kellett volna lennie, de előttük mégis ott állt Bill megint tizenhat évesen.
-Persze azt hiszed nem gáz, ha egyszer-kétszer belerontasz, de ez itt nem játék. Istenem hát nem fogjátok fel! Georg talán nem veszed elég komolyan azt, amit csinálunk!
-Bill… -suttogta döbbenten Gustav.
-Mi a franc van már? –ordította Seth ingerülten. –Ha nem vetted volna észre éppen Georgal beszélek! Szóval, remélem feltűnt nektek, hogy már nem ugyanaz a Tokio Hotel vagyunk, mint az elején. Felnőttünk! Már nem azok a tizenhat éves kis kölykök vagyunk, mint akkor!
Tom érezte, hogy ez itt a plusz poén, és a hasát fogva nevetett a barátai arckifejezésén.
-Szóval örülnék, ha végre megkomolyodnátok! Nem tudom, szerintem ez azért nem olyan nagy kérés! Én nem szórakozni akarok. Felnőttem és felnőtt létemre is komolyan veszem azt, amit csinálok. –a fiú elfojtott egy mosolyt és folytatta. –Ti meg csak szórakoztok, mint két idióta. Mintha megengedhetnénk magunknak az ilyesmit. Az ég szerelmére mindannyian elmúltunk harminc évesek, ti, meg mint a tizenéves kis seggfejek, itt szórakoztok. –a fiú kifújta magát és elvigyorodott. –Ezen kívül… nagyon ürülök, Seth vagyok.
Tom a röhögéstől tántorogva lépett be a szobába és átkarolta a fiú vállát.
-Istenem, hogy ez mekkora volt! –nevetett, könnyes szemmel. –Látnotok kéne az arcotokat.
Georg és Gustav még mindig értetlenül néztek a tizenhat éves Billre és a felnőtt Tomra.
-Mégis hogyan lehetséges ez? -kérdezte a basszista értetlenül.
Tom ünnepélyesen maga elé tolta a gyereket és megszólalt.
-Hatalmas tisztelettel mutatom be nektek Seth Walkert, aki nem Tokio Hotel rajongó és mégis a valaha látott legtökéletesebb hasonmása az én öcsikémnek. Ritka jó fej kisfiú és nagyon jól nevelt, oly annyira, hogy akár csak a fantasztikus Tom Kaulitz ő is esténként váltogatja a csajokat. –Tom nevetett.
-Te most hülyéskedsz velünk? –kérdezte Gustav türelmetlenül.
-Nem! Esküszöm, hogy ő nem Bill!
-Lehetetlen, hogy ne ő legyen! Hiszen pont ugyanúgy néz ki! –hadarta hitetlenkedve Georg is. –Semmiben nem különbözik!
-Tévedsz! –mondta a gitáros fölényesen és lerántotta a sálat, Seth tarkójáról. –Látod? Nincs itt TH logó. Valamit, ha közelről megnézed, nincs anyajegy a szája alatt. Én sem hittem el de ez minden, amiben különbözik, egyébként teljesen ugyanolyan.
Georg felállt és kíváncsian körbejárta a fiút.
-Ez hihetetlen. Kölyök a frászt hoztad ránk. –mondta és lassan már az arcán is látszódott, hogy elhiszi, amit a gitáros mond, majd dühösen fordult Tomhoz. –A te ötleted volt ugye? A rohadt életbe én meg, úgy beszartam. Még a hangja is teljesen ugyanolyan volt aztán mikor felnézek, itt áll előttem megint ezzel a hülye lenyalt manga hajával.
-Mi bajod van? –kérdezte Seth, majd elnevette magát.
-Bocs de nem lehetett kihagyni! –nevetett a gitáros is.
-Még a nevetése is teljesen ugyanolyan, mint Billé. –jegyezte meg Gustav. –Úgy gesztikulál és mozog, ahogy ő.
-Hol találkoztatok? És Tom mit szólt hozzád? –faggatózott kíváncsian a basszista.
-Leginkább, csak bámult, mint valami idióta. Először azt hittem, valami vén buzi, aztán mikor dumálni kezdtünk…
-Vén buzi? –Georg hangosan nevetett, mire Tom csak sötéten pillantásokat vetett rá.
-Amúgy a fesztiválon, a koncertetek előtt találkoztunk.
-És tényleg nem vagy rajongó? –kérdezte Gustav.
-Nem. Hallottam már előtte is rólatok de mivel eszembe se jutott elmenni egy koncertre, vagy utánanézni, hogy kik is vagytok ez teljesen kimaradt az életemből. Csak így utólag értettem meg egy csomó mindent, amit régebben felfogni sem tudtam. Nem értettem, hogy miért utálnak az ilyen kemény rockos csávók, hogy miért próbált rám akaszkodni, egy csomó fanatikus emo, rocker csajszi és ha így belegondolok az utcán is rengetegen, keverhettek össze Billel.
-Tényleg találkoztál már vele? –érdeklődött tovább a dobos.
-Igen, mondhatni mindkettőnket sokkolt az, ahogy felismertük egymást.
-David majdnem elájult, amikor kettőjüket egyszerre látta. –mesélte nevetve Tom.
Mindenki nevetett.
-És képzeljétek, ő is énekel, ráadásul zongorázik is. –dicsekedett a gitáros.
-Tényleg énekelsz? –lelkesedett Georg. –Akkor miért nem nyomunk gyorsan valamit?
-Hé ez nem is olyan rossz ötlet! –mondta szintén elragadtatva Gustav és már vissza is ült a dobok mögé.
-Srácok én igazából nem is tudok…
-Ne szórakozz már annyira csak nem, lehetsz rossz! –Georg a nyakába akasztotta a gitárját.
-Georgnak igaza van! Nyugi, nem lesz semmi, ha énekelsz egyet. –Gustav barátságosan nézett a fiúra.
Seth kérdőn nézett a gitárosra. Mikor Tom kedvesen rákacsintott és ő is felvette a kedvenc gitárját, a gyerekből végleg eltűnt minden kétely. A két gitáros gyorsan rákötötte az erősítőre a hangszereket, és várakozva néztek a fiúra.
-Na, mit akarsz énekelni? –kérdezte Georg vidáman.
Sethnek hirtelen csak egyetlen dal jutott az eszébe de tudta, hogy ha azt kéne énekelnie, akkor talán megint elsírná magát.
-Sethnek a Don't Jump a kedvence. –bukott ki Tomból a dal címe, mire Seth összerezzent.
Reagálni sem volt ideje, mert Gustav már halkan elkezdte neki megadni az ütemet. A szíve a torkában dobogott mikor Georg és Tom már a dallamot játszották. Egyetlen másodperce volt belépni a szöveggel. Mikor először meghallotta a saját hangját, alig hitte el, hogy pont jókor lépett be, valamint azon is meglepődött, hogy amióta legutóbb énekelt, mennyit fejlődött a hangja. Ahogy lassan a kezébe szorította a mikrofont, úgy érezte vagy magától a tárgy különleges erejétől, vagy a kedvenc dalától de nagyon megnyugodott. A szöveg, a dallam, mind jött magától, mintha egyenesen a szívéből szólna ez a dal. Tom, Georg és Gustav csodálkozva néztek a gyerekre. Ahogy Seth felnézett rájuk ő maga sem értette, hogy miért csodálkoznak ennyire. Büszkén énekelt minden refrént és bevallotta magának, hogy nagyon is élvezi az éneklést. Georg több basszust rakott a dalba, mint, ahogy azt eredetileg kellett, volna és Tom is rátett egy hosszú és hangos gitárszólót a dobok adta ütemre. Mikor Seth hangja utoljára tért vissza a refrénnel, hirtelen az egész dal megszakadt. A stúdiót és a kinti szobát elválasztó nagy üvegablak előtt állt az énekes, keze a műszerfalon, ahogy a hangerőt teljesen lehúzta a nullára.
-Bill mi az istent csinálsz? –kiabált ki Tom mérgesen.
Bill a kinti mikrofonhoz hajolt és dühösen szólt bele.
-Ez az én dalom, és amíg ez a taknyos kis kölyök nem tudja, hogy miről szól addig ne is, énekelje!
Seth döbbenten állt Tom mellett és a keze lassan lecsúszott a mikrofonról. Ahogy az üvegfal előtt álló énekesre nézett, egy másodperc alatt öntötte el az agyát az öntudatlan düh és harag. Seth felrúgta az álló mikrofont és tombolva rohant ki a stúdióból. Megállt a magas férfi előtt és rettenetes haraggal a szemében széttárta a kezeit.
-Hát, tessék, mondd, el miről szól az a rohadt dal! –kiabálta Seth elvesztve minden önkontrollját. –Ha? Ha én "taknyos kis kölyök" nem tudhatom, akkor magyarázd meg! Mondd el, hogy megértsem! Mondd, elkérlek! –kérte már inkább reményteli, mint dühös hangon. –Ha ez kell, akkor könyörgöm, had tudjam, meg mit akartál mondani vele, csak kérlek, enged meg, hogy énekeljem ezt a dalt. Legalább csak egyszer.
Bill komolyan nézett le a gyerekre majd elhúzódott az üvegablak elől, hogy a bentiek ne lássák, ahogy lassan elmosolyodik. Az énekes intett Seth-nek, hogy kövesse. A fiú kíváncsian követte a férfit a liftbe. Bill nem szólt a gyerekhez, csak mikor már kiszálltak, a legfelső emeleten, az épület tetején. Seth-nek az arcába csapott a szél de követte Billt egészen az épület széléig.
-Ha tudni akarod… -kezdte a férfi nyugodtan és lebámult a városra. –Az a dal leginkább rólad szól.
-Tessék? –kérdezte értetlenül Seth.
-Vagy rólam. Minden olyan emberről, akik olyan szerencsétlenek, mint mi. Hozzájuk szól, hogy soha ne adják fel. –a fiú közelebb húzódott az énekeshez és ő is lebámult az épület széléről. –Mert talán, mint mindenkinek neked is könnyebb lenne most leugrani, mint megtudni, hogy ki az apád.
Seth csodálkozva nézett Billre. Ahogy a szeme lassan az énekesébe tévedt megint úgy érezte, hogy el tudna veszni abban a szempárban, Bill szemében még mindig ott volt az egész világ. A férfi tétovázott, majd ahogy fojtatta a hangja kissé megremegett.
-És nekem is könnyebb lenne most leugrani, mint megtudni, hogy tényleg én vagyok-e az apád.
Seth némán nézett maga elé, és a gondolatai közt még ezerszer vízhangzott ez a mondta, amíg értelmezni tudta.
-Ezért hasonlítok rád ennyire? –kérdezte suttogva.
-Lehet.
-Lehet, hogy te vagy az apám? –Seth olyan gyerekesen tette fel ezt a kérdést, hogy Bill elmosolyodott rajta.
-Előfordulhat.
A fiú szeme hirtelen megtelt a könnyeivel.
-Hol voltál eddig? –kérdezte szomorúan, és lassan kitörtek a szeméből a könnyek.
Bill elfordult, hogy ne kelljen látnia, ahogy a könnyek fekete folyókat festenek Seth arcára.
-Könnyebb volna leugrani, mint válaszolni. –suttogta komolyan az énekes.
-Persze. –mondta szintén komolyan a fiú. –Neked könnyebb lenne leugrani, és dalok mögé bújni, mint válaszolni. Könnyebb volt lelépni is nem?
-Seth ne mondd ezt. –kérte Bill tanácstalanul kétségbeesve a fiút.
-Miért ne? Talán nincs igazam?
-Még nem biztos…
-Mi? Hogy te vagy az apám? Örülnél, ha nem te lennél mi? Tudod, mit mondok? –Seth nem fordult el de lassan hátrált visszafelé.
Az énekes kérdőn nézett a fiúra.
-Talán és is örülnék!
-Seth várj!
-Rád? Eddig vártam! Ezután már ne kérd! –a gyerek lassan hátat fordított és visszament az épületbe.
Seth nem állt meg néhány emelettel lejjebb sem, egyenesen az utcára rohant. Bill még látta, ahogy a gyerek, talán még mindig sírva beszáll egy taxiba és eltűnik a szeme elől.
Tom egész délután hiába hívta a fiút, senki nem vette fel a telefont. Seth úgy érezte, azon a napon kibillent a világ a helyéről. Egész életében az anyjával élt, és most hirtelen itt egy férfi, aki talán még az apja is lehet. Szörnyen naívnak érezte magát, amiért egyáltalán nem is gondolt erre. Billel isteni csoda volt a hasonlóságuk, nem pedig biológiai adottság. Amikor régebben próbálta elképzelni az apját mindig egy magas, érett, komoly de kedves emberre gondolt, nem pedig egy zenészre. Pláne nem Billre aki olyan szeszélyes, hogy az egyik percben ordítozik vele, a másikba meg bevallja, hogy talán ő az apja. Seth inkább megtagadta magától ezt a lehetőséget, de nem akarta elhinni, hogy a Tokio Hotel énekesre lehet az apja.
*
-Csak tudnám minek ment el! –dühöngött Tom, ahogy a fiúért aggódott. –Mi a szarért kellet az mondanod, hogy nem énekelheti a Don't Jump-ot? Ez a dal a kedvence, erre te megtiltod, hogy énekelje. Hát komolyan mondom nem vagy normális! Mi a fene van veled? Egyáltalán, lassan felmerül bennem a kérdés, hogy direkt cseszteted-e szegény kölyköt! Szerinted, nem veszi észre, hogy megint az anyjára nyomulsz?
-Megint? –kérdezte az énekes elgondolkozva.
-Igen megint. Gondolom, most azon tépelődsz, hogy tényleg te vagy-e az apja.
-Ezt meg honnan veszed? –Bill döbbenten nézett a bátyjára.
-Tudod, Bill én nem csak pofázok, mikor azt mondom, hogy minden arcra emlékszem.
-Ezt meg, hogy érted?
Tom idegesen felpattant és az öccse elé állt.
-Az ő anyjára is emlékszem. Te viszont csak egy Nina nevű lányra. Hiába ha részeg vagy utána soha semmire nem emlékszel.
-Azt akarod mondani, hogy…
-Megvolt nekem! És neked is. Mindketten lefeküdtünk vele.
-Az meg, hogy lehet mikor semmire sem emlékszem? –kérdezte Bill idegesen felháborodva.
-Mondtam, hogy részeg voltál, mondjuk nem csoda, hiszen ha rá tudtalak venni, hogy érzelmek nélkül lefeküdj bárkivel is akkor az, azt jelentette, hogy holt részeg vagy. És úgy látszik már akkor is meg volt ez a jó tulajdonságod, hogy másnap nem emlékszel semmire.
-Te beszéltél rá?
-Mégis ki más? Nina volt a lány, akiért mindketten odavoltunk.
-De hát mégis mikor?
-Nagyon régen. Még a Schrei turnén, vagy utána? Emlékszel mikor jött az a híres amerikai zenekritikus és három koncertünket is, végignézte? A ő lánya volt Nina. Két hétig kísértek minket nem emlékszel? Az egyik koncert után iszonyatosan lerészegedtünk. Nem tudtam még, hogy ki ő ezért beszéltelek rá téged. Aztán később, nem tudom te mennyire, de én teljesen odavoltam érte. Talán kicsit még szerettem is őt, amikor lefeküdtem vele.
-Te szemét strici! –jegyezte meg az énekes bosszankodva.
-Hát pedig ez van. Akármennyire is sérti a "tökéletes, érzelmes jófiú imidzsedet" a lényeg akkor is ugyanaz. Mindketten lefeküdtünk vele.
-Tehát…
-Tehát bármelyiknők gyereke lehet.
-Nem hiszem. Azt ne felejtsd el, hogy végül is rám hasonlít. –magyarázkodott az énekes.
-Na persze! –nevetett Tom fölényesen. –Még jó, hogy ikrek vagyunk. –Bill elképedt. –Eszedbe sem jutott, hogy teljesen lényegtelen mennyire hasonlít rád? Hiszen ha ezzel a hülye smikkel ennyire hasonlít rád, akkor, akkor nélküle pont ennyire fog rám is. Ő mindkettőnk kiköpött mása. Te pedig az ne felejtsd el, hogy amint megszólal, olyan mintha én beszélnék. Tehát akkor nem is tudom melyikünkre, hasonlít jobban. Rád a kinézetében, rám pedig a jellemében.
-De hát akkor, hogy tud így énekelni? –kérdezte dühösen Bill és rágyújtott.
-Ki szúrja a füledet mi? –Tom gonoszul nevetett. –Ráadásul zongorázik is. És tippelj, mikor van a szülinapja!
-Mit tudom én!
-Szeptember 1-jén!
Bill indulatosan szívta a cigarettát.
-Én mondom, ez a kölyök nem is a mienk, hanem az ördögé.
-Na kussolj! Téged amúgy is utál.
-Mintha téged nem ugyanígy utálna…
-Nos éppenséggel én vagyok az egyetlen, aki foglalkozik vele, szóval nem is tudom, mennyire utál.
-Én meg éppenséggel leszarom.
-Remek apa lesz belőled Bill. –mondta Tom gúnyosan és elindult a lakosztály kijárata felé.
-Most meg hová mész?
-Megyek, beszélek vele. –Tom ehhez a mondathoz komoly pofát vágott, majd megint elvigyorodott és elment.
Az énekesnek nem volt ideje elmondani, hogy ő már beszélt a fiúval.
4. Rész
"Nem foglak még egyszer megütni!"
Tom tétovázva állt az ajtó előtt. Azon gondolkozott, hogy mégis mit fog mondani, végül a rá jellemző meggondolatlansággal úgy, kopogtatott be, hogy voltaképpen még semmilyen terve nem volt. Mikor az ajtó kinyílt a gitáros, zavartan állt Nina előtt.
-Szervusz! –köszönt idegesen.
-Szia!
-Én igazából Seth-et keresem.
-Azt hittem veled van. –mondta Nina csodálkozva.
-Nem, nincs. Még délután eljött. Azt hittem haza ment. –a gitáros aggódva állt a nő előtt.
-Már elmúlt éjfél. Nem értem, hogy miért nincs itt. Egyébként is mit akarsz tőle ilyenkor?
-Én csak. –kezdte Tom idegesen. –Beszélni szerettem volna vele egy elég fontos dologról, ami szerintem téged is érint.
-Engem?
-Igen de azt hiszem ez most nem a legalkalmasabb pillanat. Inkább megyek és megkeresem.
-Te? –kérdezte Nina csodálkozva. –Nekem kéne, én vagyok az anyja. Egyébként is túl sokat van veled.
-Túl sokat? –a gitáros felháborodva nézett a nőre. –Talán nekem is ugyanannyi jogom van vele lenni, mint neked.
-Nem hiszem. –mondta Nina komolyan, és közben felvette a kabátját, majd bezárta az ajtót.
-Ne tegyél már úgy mit, aki teljesen hülye. Tudod te is, hogy mire gondolok. –Tom idegesen próbálta tartani a lépést a nővel, végig a folyosón.
-Fogalmam nincs, miről beszélsz. –mondta Nina és beszállt a liftbe.
-Lefeküdtél velem, a francba is! –hadarta dühösen Tom és ő is beszállt a liftbe. –Azt ne mondd, hogy nem emlékszel.
Nina hirtelen lábujjhegyre állt és a gitáros arcához hajolt.
-Emlékszem. De nem akarok erről beszélni. –szögezte le hidegen.
-De hát a fiadról van szó. –nyögte Tom kissé zavartan és hátrált egy lépést, hogy ne kelljen Nina szemébe néznie.
-Pontosan! Ezért nem akarok róla beszélni. Nem akarom, hogy vele is ugyanaz történjen, mint velem.
-Nem szándékoztam vele is lefeküdni. –mondta a gitáros hangosan nevetve.
-Te és az öcséd, az egész Tokio Hotel előbb, utóbb tönkre fogjátok tenni az életét. Már így is minden este sír miattatok. Azt hiszi, hogy köze van hozzátok. Pedig nem te vagy az apja! És nem is az öcséd!
-Akkor mégis miért hasonlít ránk ennyire? Ezt nem lehet egy egyszerű véletlennel, vagy isteni csodával megmagyarázni. Lehetetlen, hogy ez nem vér szerinti hasonlóság. És ha nem Bill és nem is én vagyok, akkor mégis ki az apja? Egyáltalán, honnan tudod, hogy tényleg nem valamelyikünk gyereke?
-Nem tudom, de remélem! –mondta Nina dühösen és megpróbált kiszállni a liftből, de Tom az útját állta. –Tom engedj már ki!
-Nem! Tudni akarom, hogy én vagyok-e Seth apja!
-Nem te vagy! –kiabálta dühösen Nina. –És mégis miért érdekel ez téged ennyire? Miért nem hagyod őt békén?
-Mert… -Tom elállt a nő útjából. –Egy pillanatig azt reméltem, hogy melletted lehetnék az ő apja.
Nina elsuhant a gitáros mellett és vissza sem nézett a férfira, de a szavai mintha még sokáig követték volna őt.
Tom leült a szállodában és tanácstalanul nézett maga elé. Tudta, hogy most úgy sem tudná megtalálni a fiút. Hiszen ha Seth dühös akármelyik hotelban, vagy házban lehet, akármelyik lánynál. Viszont azt is tudta, hogy nem fog reggelig ott maradni, saját tapasztalatból tudta, hogy az túl veszélyes lenne. Másfél óra türelmetlen és aggodalmas várakozás után Tom kezdte feladni. Már rengetegszer próbálta hívni Seth-et de a fiú soha nem vette fel. Közben a gitáros Ninára gondolt, aki valószinűleg mindenhol kereste a gyereket. Hajnali kettő körül már a sokadik energiaitalt döntötte magába, mikor megpillantott egy ismerősen sovány alakot a szálloda üvegajtaja előtt. Tom már állt volna fel, amikor meglátta, hogy a srác milyen állapotban próbálja magát felvonszolni a lépcsőn. A gitáros egy pillanatra rettenetesen megdöbbent, majd odarohant a gyerekhez. Ahogy Tom odaért Seth mellé, a fiú szótlanul elengedte magát és a gitárosnak dőlt.
-Jézusom Seth! Mi a franc történt veled? –kérdezet a gitáros és próbálta lábon tartani a gyereket.
A fiú szája, bal arca teljesen fel volt dagadva, az orra vérzett és a jobb kezével görnyedten fogta a hasát. Koszos, vérfoltos ruháiból Tom rögtön rájött, hogy Seth verekedett. Egyenlőre feladta a faggatózást és felvitte a fiút. Előkereste a srác zsebeiből a lakosztályt nyitó kulcsot és bekísérte a gyereket. Seth a konyha pultnak dőlt és, ahogy rájött a köhögés egy jó nagy adag vért köpött a mosogatóba. Tom rosszallva nézte.
-A fogaid megvannak? –kérdezte és a fiú háta mögé állt.
Seth csak köhögött tovább, majd lerogyott a földre. Tom leült vele szembe és várt, amíg a fiú kicsit lecsillapodik.
-Tudod… -kezdte Seth még mindig köhögve. –Vannak, akik nagyon nem szeretik a Tokio Hotelt. És Billt sem… ezért engem sem.
Tom sajnálkozva nézett a fiúra.
-Ezért vertek meg? –kérdezte aggódva.
A srác bólintott.
-Legalább visszaütöttél?
-Ja. Elsőre. Azt hittem beletörik a kezem. Aztán úgy leütöttek, hogy már nem is a kezemmel voltam elfoglalva, hanem azzal, hogy egyáltalán fel tudjak állni.
-Hányan voltak?
-Öten. A legrosszabb fajta, akik először csak megaláznak és röhögnek rajtad, aztán pedig igazán keményen elvernek.
-Hívtalak egy csomószor.
-Tudom. Mikor észrevették, hogy hívsz, elvették, és összetaposták a telefonom.
-Érthető, hogy nem vetted fel. –jegyezte meg Tom kissé cinikusan.
-És amúgy, hogy vagy?
-Szerintem eltört az orrom. –mondta Seth és eltorzult arcán átfutott egy halvány mosoly. –És olyan érzésem van, mintha az egész Titanic a gyomromban lenne.
-A Titanic? –kérdezte Tom furcsán vigyorogva és felvonta a szemöldökét.
-Egy kicsit több együttérzést! –fakadt ki Seth nevetve, mire azonnal a hasához kapott.
-Örülj neki, hogy nem késsel jöttek.
-Na köszönöm. –a gyerek mérgelődött de még ő sem vette komolyan magát.
-És, hogy lett vége?
-Elájultam. Gondolom, ott hagytak, mert mikor felkeltem már senki nem volt ott.
-Hogy jöttél haza?
-Gyalog te barom! Mit gondolsz, hogy a tárcámat nálam hagyták? Szerintem utólag még azt is megbánták, hogy azt a gyönyörű I Phone-t összetaposták.
-Majd kapsz egy újat. –Tom lazán elvigyorodott. –Tényleg! És délután min akadtál ki annyira, hogy rögtön el is tűntél? Bill ennyire felcseszte az agyad a hülyeségével, hogy nem énekelheted a dalait?
A srác hirtelen elkomolyodott.
-Nem.
-Hanem? –kérdezett vissza a gitáros és érezte, hogy mindkettőjük számára érzékeny témát érint.
Seth lazán megrántotta a vállát.
-Elém állt azzal a hülye szöveggel, hogy "Luke én vagyok az apád, állj át a sötét oldalra!"
-Ne szórakozz már! –csattant fel türelmetlenül a gitáros.
A fiú csodálkozva nézett Tomra.
-Ezt mondta csak… kicsit másképp.
-Hogyan? –kérdezte Tom a fogi közül dühösen préselve a szavakat.
-Azt mondta, hogy talán ő az apám, aztán meg azt, hogy, talán mégsem. Végül megegyeztünk annyiban, hogy mindketten jobban örülnénk, ha nem ő lenne az, én meg kiakadtam, hogy nem fogok rá tovább várni, meg igazából hirtelen nem is igazán fogtam fel, hogy mi történt szóval tök mindegy. Nem is érdekel. Nem akarom, hogy ő legyen az apám. Nincs szükségem egy ilyen emberre. Annyira távol áll tőlem.
-Te is tudod, hogy ha esetleg ez tényleg így van, akkor nem igazán van lehetőséged választani. Nem változtathatsz rajta, ha Bill az apád.
-Most meg miért mondod ezt? Úgysem ő az. Ilyen alapon, akármelyik idegen, aki szembejön az utcán, lehetne az apám.
-Egy idegenre nem hasonlítanál annyira, mint ránk. –bukott ki Tomból dühösen a mondat mire Seth felkapta a fejét.
-Rátok? Ezt meg, hogy érted? –kérdezte remegő szemekkel.
A gitáros a fejét fogta dühében.
-Azt hiszem most mindketten túl fáradtak, vagyunk ahhoz, hogy erről beszéljünk.
-Persze, bújj csak ki te, is mint az öcséd. Pont olyan, vagy mint ő. Amíg tetszik neked, hogy én így lógok rajtad addig oké, amíg én vagyok a legnagyobb rajongód addig nem zavar, hogy itt vagyok, de ha esetleg én is kérek valamit az már sok.
-Seth tudod, hogy kérhetsz bármit…
-Ja kérhetek új telefont és akármi mást, amit meg lehet venni a pénzeden. De komolyan ez minden, amit tudsz? –a fiú dühösen felpattant és széttárta a karjait.
Tom lassan felállt és a gyerek szemébe nézett.
-Nem akarom, hogy megijedj. –mondta türelmesen.
-Hogy megijedjek? Szerinted eddig már nem ijedtem meg eléggé ahhoz, hogy elviseljek bármi mást?
-Figyelj, most vertek össze és… -Seth nem várta meg, hogy a gitáros befejezze a mondatot, habozás nélkül közbevágott.
-Igen most vertek össze miattatok! A rohadt Kaulitz ikrek és legfőképp Bill miatt. Igazán tisztelhetnél annyira, hogy megmagyarázod, miért történik ez. Semmi ilyesmi nem történt velem, amíg ti meg nem jelentetek! Éltem az életemet, amíg a Tokio Hotel meg nem jelent és el nem basztatok mindent. Nézz már rám! Én csak egy félig árva gyerek vagyok. Hogy gondolod, hogy el tudom viselni ezt?
A gitáros nagyot sóhajtott és lassan megadta magát.
-Szóval… -Tom zavartan próbálta elkerülni Seth tekintetét. –Rémlik mikor azt mondtam, hogy minden lány arcára emlékszem? –a fiú alig észrevehetően bólintott. –Hát, szóval, hogy is mondjam meg neked… az anyukád arca is ott van. Emlékszem rá.
-Te lefeküdtél az anyámmal? –Seth döbbenten nézett a férfira.
-Igen. –nyögte kínosan Tom. –De nem ez a legnagyobb probléma, hanem, hogy Bill is.
-Mi a franc?
-Ráadásul majdnem ugyanakkor. Nagyon sajnálom, hidd el…
-Szóval most akkor bármelyikőtök lehet az apám? –kérdezte a fiú hitetlenkedve.
-Aha.
-De ha bármelyikőtök az is az apám az azt jelenti, hogy max. Tizenhat évesek lehettetek, amikor lefeküdtetek az anyámmal. Ti akkor még bőven csak német országban voltatok. Az én anyám pedig amerikai. Nem értem, hogyan találkozhattatok.
-Mond csak, mit is dolgozik a nagyapád? –kérdezte Tom, mintha nem tudná a választ.
A srác elgondolkozott, majd az arca eltorzult, ahogy eszébe jutott mire is gondol a gitáros.
-Zenekritikus… a francba is, szóval elment meghallgatni titeket és vitte magával anyámat is?
-A többi meg… hát jött magától.
A gyerek döbbenten nézett a férfira. Tom tétovázott, majd lehajolt a fiúhoz és megfogta a vállait.
-Seth, figyelj én nem, szeretném, hogy megutálj. És nem akarlak megijeszteni, de ha kivételesen bízok az ösztöneimben, akkor rácáfolok arra, amit Bill mondott, mert szerintem én vagyok… -a gitáros a mondat felénél elakadt és reménytelenül megsemmisülve nézett a gyerekre. –Ugye most nem… ugye nem sírsz? –kérdezte ő maga is ijedten. –Seth könyörgöm, ne miattam, csak ne miattam sírj! Kérlek, hagyd abba. Mondd, hogy jól vagy! Ugye jól vagy?
Ahogy a fiú fenézett, hiába volt könnyes, véres, sebes az arca, a hangja mégis büszke, szomorú és dühös is volt egyszerre.
-Persze, hogy jól vagyok. Tizenhat évig csak arra vártam, hogy legyen egy apám és most hirtelen kettő is, van, de azért jól vagyok. Végül is ez egyáltalán nem olyan nagy ügy. Nem kéne miatta kiakadni, pláne nem kéne sírni. –mikor ezt mondta Seth már hangosan zokogott.
Tom rémülten nézett le rá és fogalma nem volt arról, hogy most mégis mit kéne tennie. Képtelen volt megint megérinteni a fiút, nem tudta megölelni.
-Menj el innen! –kérte a fiú Tomot. –Úgysem tudsz segíteni!
-De Seth…
-Nem vagy az apám! –fakadt ki a gyerek. –Ha az lennél tudnád, mit kell tenned! –Tom lassan megindult az ajtó felé. –Ha az lennél nem mennél el! Tudnád, hogyan vigasztalj meg! Ha az apám lennél féltenéd az életem, és nem vinnél ki éjszaka az autópályára, hogy vakon vezess velem. Kitépnéd a cigit a számból és felpofoznál, ha káromkodom.
-Én nem tudom ezt megtenni. –suttogta a gitáros és lassan hátrálni kezdett, de Seth követte.
-Persze menekülni azt tudsz! Remélem legalább jó érzés volt megdugni az anyámat, te utolsó, gyáva, szemét, kibaszott, gerinctelen buz… -Seth nem tudta befejezni a mondatot, Tom keze hatalmas erővel csattant az arcán.
A gyerek összeesett az erős ütéstől. Tom tehetetlenül nézett le rá.
-Tessék! Na most örülsz? Megütöttelek! Remélem fájt! –a fiú rémülten hallgatott. –Mit hiszel, hogy ettől az apád leszek? Egyáltalán miért gondolod, hogy egy apának ilyeneket kéne tennie? Szerinted melyik férfi élvezi, ha vernie kell a gyerekét? Hogy gondolhatsz ilyet? Miért vagy ennyire eltévedve? Én igenis féltem az életed! Eszedbe sem jut, hogy most is itt vártalak? És még most is itt vagyok. Nem mentem el! Nem tudom, hogy egy apának mit kéne tennie, csak azt tudom, hogy nekem mit kell! Ezt kell mondanom, hogy lásd már nem is, sírsz, tehát megnyugodtál. Ha azt akarod, kitépem a cigit a szádból, de nem foglak mégegyszer megütni.
Seth megilletődve hallgatott. Tom hiába várt a fiú nem szólalt meg. A gitáros nagyot sóhajtott és hátrálva megindult az ajtó felé.
-Hát, akkor, ha azt akarod, elmegyek. –mondta és már csapódott is az ajtó.
-Várj! –suttogta Seth szomorúan, ahogy egyedül maradt a szobában.
Nem, mert a gitáros után menni, vagy kiabálni neki, hogy álljon meg. Egyenesen a szobájába rohant és az ágyára vetette magát. Szégyellte magát, ahogy ott fekszik az ágyon, remeg a teste és ő, mégis csak gyerekesen zokog. Hiába próbálta abbahagyni, a könnyei végtelen patakokban folytak az arcán, a nyakán, a kezén és végül elvesztek a párnájában. Magára húzta a takaróját, de rideg, fagyos érzés elől még így sem tudott elmenekülni. A sok érzelem, ami hirtelen rátört, úgy érezte, kitaszítja őt a saját életéből. Hiszen ha nem is minden de a dolgok azért mégis a helyükön voltak az életében. Az egyetlen dolog, ami hiányzott az az apja volt. És most, hogy hirtelen azt hitte, megtalálhatja őt, az érzés, amiről azt hitte csodálatos lesz, csak a rémület volt. Délután mikor a Tokio Hotel énekesen elé állt és azt mondta ő az apja, Seth hirtelen annyira megijedt, hogy megtagadta magától ezt a lehetőséget. De a gondolat, hogy esetleg tényleg Bill lehet az, akit egész életében keresett mégsem hagyta nyugodni. És azok után, hogy az énekessel való különleges hasonlóságuk miatt őt kegyetlenül összeverték, az egyetlen, akiben még barátjaként bízott az is elé állt ugyanezzel az eddig képtelennek hitt gondolattal. Hiszen tényleg Tom volt a legjobb barátja. Az első, aki komolyan vette őt. Seth úgy érezte, hogy a gitáros is kedvelte őt. Nem akarta elhinni, hogy csak ő rajongott volna annyira a férfiért. A barátságuk kölcsönös volt, ezt remélte ő is. Bill pedig valahogy teljesen más volt. Az első pillanattól kezdve olyan mélységesen tisztelte ezt a férfit, mint még soha senkit. Nem tudta volna megmondani, hogy miért de tudta, hogyha az énekes bármit is kérne tőle ő, megtenné. Bármit is kérne Bill ő, bízna benne. Hiszen ma is kézségesen követte az énekest fel a tetőre és odaállt mellé a szakadék szélére, vele együtt nézett a városra mintha csak ennyi lenne a dolguk, hogy együtt mindig ugyanazt csinálják. Seth jól tudta, hogy már csak egy napja van az ikrekkel együtt és a következő hajnalban a Tokio Hotel, már indul is tovább. Már a Tommal való találkozás után számolta vissza a napokat, hogy még mennyit lehetnek együtt, hiszen annyira élvezett minden egyes percet, amit a gitárossal töltött. Ahogy felmerült benne, hogy Tom hirtelen már nem fog minden délben ott állni a szálloda előtt a hatalmas Audival, úgy érezte, mintha egy egészen más dimenzióban kéne majd felébrednie. De hát azelőtt, hogy találkoztak Tom soha nem volt ott, és ha Seth belegondolt az addigi élete és a között az egy hét között, amit a gitárossal töltött, olyan hatalmas különbség volt, hogy szinte fel sem tudta fogni. Csodálkozott, hogy milyen üres is volt az az eltelt tizenöt év Tom nélkül. Itt Párizsban valami hihetetlen csoda történt, mert erre a rövid időre eltűnt a hiányérzete. Olyan volt mintha semmilyen hiánya nem lett volna soha. Egy hétig végre színes volt a világ. Nem érezte úgy, hogy minden és mindenki egyforma fekete, fehér. Tom mindig az volt, aki még akkor is megnevetette, mikor éppen halálosan szédült, vagy a lehető legrosszabbul érezte magát. A gitáros valami egészen újat mutatott. Seth abban a pillanatban, ahogy ott feküdt a takaró alatt, nem tudta, hogy helyesen-e de úgy érezte, hogy az ikrek közül inkább az idősebbik az apja. Mikor ott üvöltözött a gitárossal a konyhában még nem gondolta volna, hiszen Tom már éppen ment volna el, mikor ő a fejéhez vágta azokat a durva dolgokat. De mikor Tom tényleg, igazán megütötte őt hirtelen elszállt minden kétsége. E-mellett Bill mindig olyan komoly volt, ha ő is ott volt. Emlékezett rá mikor a gitáros és az öccse leültek a háta mögé és szinte percenként harsant fel a nevetésük. Minden hülyeségen, olyan lazán és olyan fiatalosan nevetett még Bill is, de soha nem volt ilyen, amikor a gyerek is ott volt. És emlékezett arra a különleges, furcsa érzésre is mikor az énekes először megérintette őt.
Ahogy Seth arra a kellemes, magabiztosságot sugárzó érintésre gondolt rögtön kétségei támadtak az előző gondolataival kapcsolatba. Elég volt, ha Bill csak az eszébe jutott és máris kételkedett Tomban. Az énekes mindig annyira különleges volt, annyira lenyűgözte őt, hogy mellette szinte mindenkit azonnal elfelejtett. Eltűnt a világ, ha Bill is ott volt. Viszont Seth hiába hazudott magának Tomot akkor is sokkal jobban ismerte. Ez az egy hét annyira kevés volt. Mégis leginkább ez az egy hét volt számára az igazi élet. Semmi mást nem tudott volna kiemelni, amit ennyire hiányolni fog később, mit, az ikreket. Bele, sem mert gondolni, hogy holnap után már úgy kell majd felébrednie, hogy csak úgy egyszerűen nem lesznek sehol. Ha fel is dúlták az életét, ha minden meg is változott, akkor is üres lesz utánuk minden. Mint az eső utáni város, mikor még vizesek az utcák, de már sehol egy felhő, vagy villám. Bill és Tom olyanok voltak, mint egy-egy hurrikán. Mindent elsöpörtek, és mindet megváltoztattak. És Seth tudta, hogy ha elmennének, csak romok maradnának utánuk. Mit csinálna ő akkor megint minden nap reggeltől estig? Csak amit eddig? Az élet, amiben eddig élt annyira unalmasnak és feleslegesnek tűnt, hogy soha nem akart visszatérni belé. Soha többé nem akart egyedül lenni. Nem akart árva lenni. De ha arra gondolt, hogy hogyan vált el mindkét férfitól mégis úgy érezte, hogy egyedül fog maradni. Remélni sem merte, hogy esetleg ő is hiányozna majd Tomnak, vagy hogy Bill akár majd csak egyszer is gondolna rá, ha elmennek. Egyáltalán már abban is kételkedett, hogy a gitáros kedveli őt. Még hitegette magát, de nem talált a számára megfelelő magyarázatot, hogy Tom miért lett volna vele. Kétségbeesésében már minden megfordult a fejében. Tudta, hogy ha az ikrek tényleg elmennek, akkor valami egészen új fog benne meghalni. Valami olyan, amit még nem volt alkalma elégszer érezi, ahhoz, hogy meg tudja nevezni, mi is az. Már azt sem merte remélni, hogy Tom másnap délben megint ott lesz a hotel előtt. Mert hát az lesz az utolsó napjuk, biztos lesz fontosabb dolguk, is mint vele foglalkozni. Nem fognak miatta megállni egy percre sem, hiszen a turné megy tovább. Az örökös véget nem érő show. És ha elmennek Seth is csak olyan lesz mit az összes többi teljesen átlagos rajongó, akik elképzelni sem tudják, hogy milyenek is igazából a Tokio Hotel tagjai. Ő ismerte őket, beszélt velük, megérintette mindannyiójukat. Ez volt minden, amiről egy rajongó álmodhatott és neki ez, most mégis olyan kevésnek tűnt. Szinte már megalázónak érezte a gondolatot, hogy ő is csak a You Tube-on láthatja majd őket. Hogy neki is meg kell majd vennie a következő CD-ket, amikor Tom az összes eddigi kiadott lemezt és DVD-t odaadta neki ingyen. Pedig valahol mélyen úgy érezte, hogy ő igazából nem is rajongó. Nem rajongott sem a Tokio Hotelért, sem Billért, mégis úgy érezte, hogy az összes létező rajongónál jobban kötődik az énekeshez. Hirtelen lenézett minden olyan embert, akik imádták az együttest, vagy annak bármelyik tagját. Megvetette az olyanokat, akik fogadkoztak, hogy örökké szeretni fogják Billt, vagy akármelyikőjüket. Hiszen melyikőjük fog valaha is beszélni Billel, vagy Tomal? Ha Seth belegondolt, hogy minden rajongónak magában megvan a saját története, hogy hogyan "fog" majd találkozni a nagy áhított szerelmével, az egyetlen, amit érzett az a szánalom volt. Ő tudta, hogy ilyen csodából csak egy van. Félve remélte, hogy a Tokio Hotel egyetlen csodája róla szól majd. Az ő szemében nem is szólhatott senki másról, és ugyan nem vette észre, de ő is ugyanolyan volt, mint bármelyik rajongó. Ő is épp megálmodta a saját csodáját, amit önzően irigyelt másoktól. Különlegesnek, tartotta magát, amiért ő hasonlít úgy az ikrekre. A szemében előbbre valóbb volt mindenkinél, amiért ismerte már a bandát és Tom legjobb barátjaként henceghetett volna magával. De mégis igazságtalannak tartotta a világot, amiért most, hogy valami ilyet talált, ami még soha nem volt meg az életében, rögtön le is kell mondania róla. Neki minden megadatott és tudta, hogy mégis búcsút kell majd vennie az ikrektől. Ő sosem álmodozott róluk és mégis vele történt meg, hogy megismerhette őket. Hiába szerette volna csodával hitegetni magát, azonnal el is kergetett magától minden ilyen gondolatot. Nem akart többet így gondolni rájuk. A barátaira. És főleg nem akart rajongva gondolni Billre és Tomra, hiszen tudta ő is, hogy bármelyikőjül lehet az apja.
5. Rész
"Képzeld el…"
Seth másnap reggel úgy ébredt, hogy Nina az ágya melletti fotelban ült, a lábait maga alá húzta, feje a vállára bukott és aludt. A fiú gondolta, hogy a nő még valamikor hajnalban érkezett, mert őt kereste aztán mikor látta, hogy ott alszik az ágyában, megnyugodott de nem tudta őt otthagyni. Ez Ninára vallott. Meggondolatlan, gyerekes, és önfejű volt, mindig mindent csak túl későn bánt meg. Ahogy Seth felült az ágyon a nő azonnal felkapta a fejét és szótlanul nézett a fiúra.
-Jól vagyok. –mondta Seth erőltetetten mosolyogva, de érezte, hogy nem túl hihető, amit mond, mivel a tegnap esti koszos, véres ruháiban aludt el és véres arca az ágyneműt is összepiszkolta.
-Hol voltál? –kérdezte Nina mélységes aggodalommal, majd leült az ágyra a fia mellé.
-Este megvertek. Elájultam. És nem igazán tudtam valami gyorsan haza jönni.
-Jézusom Seth! De jól vagy?
-Amint látod, még élek. És te mikor jöttél?
-Hajnali három körül. Billel mindenhol téged kerestünk. Annyira aggódtunk érted.
-Billel? –Seth hirtelen megdöbbent.
-Igen. –mondta Nina lesütött szemekkel. –Elmondta, hogy mi történt délután és segített téged keresni.
-Elmondta?
-Nézd Seth én, tudom, hogy neked most nagyon nehéz de… az, hogy ő ezt mondta, még nem azt jelenti, hogy megváltozik az életed.
-Igazad van. –mondta a gyerek hirtelen kissé idegesen. –Attól változik meg az életem, hogy Tom is ugyanezt mondta. –Nina nagyot sóhajtott. –Anya! –kezdte a fiú reménykedve. –Te nem tudod véletlenül, hogy melyikőjük lehet? –a nő megrázta a fejét.
-Miből gondolod, hogy én tudom?
-Hát te vagy az anyám. Azt hittem megérzed, a nők tudnak ilyen csodálatos dolgokat tenni. Mint például, te is úgy döntöttél, hogy felnevelsz, pedig tudtad, hegy ez mekkora veszteségekkel jár számodra. Ha félig árva vagyok is egy anyám az mindig, van.
Nina elérzékenyülve ölelte át a fiút.
-Ne haragudj rám! –kérte a gyereket. –Sajnálom, hogy miattam történik ez veled. Csak, mert egy felelőtlen kis ribanc voltam. Nem gondoltam rá, hogy mi lesz veled később. –Seth nevetett.
-Ribanc? Anya néha mindenki lehet ribanc. Én is egy szemét kis sricinek érzem magam, mégsem teszek azért semmit, hogy ez ne így legyen. –Nina elmosolyodott és megsimogatta a fia kócos fejét. –Azért kérdezhetek valamit? –Seth kíváncsian nézett az anyjára.
-Persze.
-Te szeretted bármelyikőjüket is mikor…?
-Igen szerettem Billt. De ő akkor annyira más volt, mint most, ezért nem is lehetett köztünk semmi. Tom pedig szeretett engem. Bevallom kihasználtam őt. Azért voltam vele, hogy közben minden nap láthassam az öccsét.
-Tényleg ribanc voltál. –jegyezte meg Seth nevetve.
-Hé! –nevetett a nő is. –Vegyél vissza! –ahogy Seth arcára nézett megakadt a szeme egy hosszú vágáson, ami átszelte a fiú arccsontját.
-Mi történt az arcoddal? Mi ez a nagy vágás? Kés is volt náluk? Azt mondtad, hogy csak megvertek.
-Ja, hogy ez? –a fiú óvatosan megérintette az arcát, majd fájdalmasan felszisszent. –Az Tom volt.
-Megütött téged?
-Én kértem! Biztos az órájával csinálta.
-Miért kérted te, hogy üssön meg?
-Szerintem így próbálta bebizonyítani, hogy ő az apám. Mondtam neki, egy csomó minden hülyeséget és már éppen készültem lebuzizni, amikor felpofozott.
Nina csak a fejét csóválta. Seth néhány perc hallgatás után felállt és kihúzta magát.
-Na megyek, lezuhanyozom. –mondta, ahogy meglátta a tükörben, hogy felszakadt szájából még mindig szivárog a vér.
Mikor teljes sminkben és felöltözve megint előkerült Nina már a saját szobájában aludt. Seth elmosolyodott, ahogy bepillantott a résnyire nyitott ajtón, majd az étkezőbe ment.
Éppen próbált magába gyűrni egy szendvicset mikor a szeme véletlenül az órára tévedt. Már negyed egy volt. Seth azonnal felugrott az asztaltól és az ablakhoz rohant. A szíve majd kiugrott a helyéről mikor látta, hogy a nagy Audi ott áll a szálloda előtt. A gitáros lazán a kocsi orrának támaszkodott és hanyag eleganciával szívott egy szál cigit, miközben várt. A fiú azonnal rohant a dzsekijéért, zsebrevágott egy doboz cigit, kivett párszáz dollárt az anyja tárcájából, firkantott egy üzenetet és már futott is lefelé. Ahogy kiért a szállodából Tom már fel is állt, hogy üdvözölje őt.
-Na mi van kölyök, eltévedtél? Már vagy egy negyed órája itt állok.
-Ma hová megyünk? –kérdezte Seth meg sem hallva a gitáros érdes megjegyzését és már ment is a kocsi ajtaja felé.
-Figyelj szerintem Bill elfoglalta a helyedet. –mondta Tom vigyorogva, mire a fiú megállt.
Bill lehúzta a kocsi ablakát és kivigyorgott rajta a gyerekre.
-Na mi van kölyök? Remélem nem gond, hogy én is jöttem.
Seth furcsállta a helyzetet, de mégis szótlanul ült be a hátsó ülésre. A gitáros beindította a kocsit és hatalmas gázt adott.
-Tom hová megyünk? –kérdezte végül mikor már nem bírta, hogy állandóan csak Bill beszél.
-Vásárolni. –válaszolt megint csak az énekes.
-Hogy hova?
-Megyünk elszórni azt a sok pénzünket! Ugye Tom? –nevetett Bill hangosan.
-Ja, többekközt Bill vesz neked egy új telefont, mivel a régit is miatta cseszték szét. Aztán elmegyünk vacsorázni valami flancos étterembe.
Az énekes hallgatott, ebből Seth arra következtetett, hogy Tom valószínűleg mindent elmondott neki.
-De előtte még veszünk egy csomó ruhát! –lelkesedett tovább Bill és hátra fordult a gyerekhez. –Mit szólnál, ha kicsit átszabnánk a stílusodat? Így még annyira kis kezdetleges vagy. Kéne neked egy csomó új vagány göncöt venni. És a helyedben én nem vaxolnám a hajam. Használj inkább lakkot, az sokkal jobb, ráadásul sokkal kevésbé lesz tőle…
-Bill kussolj már! –nevetett Tom, ahogy a visszapillantó tükörben Seth ijedt arcát figyelte. –A frászt hozod szegény kölyökre.
-Jaj én csak lelkes vagyok! –duzzogott Bill majd megint hátra fordult. –Egyébként mit használsz a szemedre? Mert emlékszem, hogy mikor én szemceruzát használtam, állandóan felragadt a szemhélyamra és egy idő után tök hülyén nézett ki. Ezért szinte minden napszakban újra festettem a szemem. Mondjuk ez még csak akkor volt, amikor ilyen hajam volt min neked. Aztán mikor jött az a "Rette Mich-es" haj már az egész szemhéjam festettem és még alapozót is használtam alá. Tényleg és szempillaspirállt használsz? Azt én nem is emlékszem már mikor kezdtem. És a szemöldöködet festeted vagy színezed? És a piercingjeid? Miért pont a nyelvedben és a szemöldöködben vannak? Fú, emlékszem Georg egyszer majdnem kitépte az enyémet a szemöldökömből. Rohadtul fájt. Na meg az is milyen idegesítő mikor egy csaj smárolás közben állandóan csak a piercingedre van rákattanva. Borzalmas! A végén már rá kell szólni, hogy kapcsolja már ki a mágnest a nyelvében. Na és mi van a körmeiddel? Honnan jött az ötlet, hogy festeni fogod őket? Mindig csak feketék, vagy használsz más színt is? Szoktad úgy, hogy a végét fehérre fested a többit meg ugyanúgy feketére? –Seth idegeskedve várta, hogy az énekes végre leálljon a kérdésekkel.
-Bill, szerintem szegény gyerek már arra sem emlékszik, hogy mi volt az első kérdésed. –Mégis hogyan tudna válaszolni, ha állandóan csak te beszélsz, és nem hagyod őt szóhoz jutni? –Tom kinevette az öccsét.
Az énekes nem is zavartatta magát beszélt tovább, csak úgy áradt belőle a rengeteg kérdes. Mikor Bill egy pillanatra levegőt vett két mondat között Seth akkor próbált válaszolni. Aztán megint Bill folytatta és csak beszélt, beszélt és beszélt, mint akit felhúztak, Seth pedig negyed óra után úgy érezte, lassan már leüti az énekest. Legtöbbször mégis nevetett a férfin és igyekezett válaszolni a rengeteg rászakadó kérdésre. Tom csak a szemeit forgatta Bill rengeteg szerinte idióta kérdésére.
-Nem lehetne a sminkeken kívül valami másról is beszélni? –kérdezte unottan. –Tudjátok, van itt egy férfi is. –vigyorogva magára mutatott, mire Seth és Bill ugyanazzal a felháborodott pofával néztek rá.
-Szóval mi a kedvenc márkád? –folytatta Bill direkt egy Tom számára unalmas témával.
-Olyanok vagytok, mintha csak egymás élettársai lennétek. –mondta Tom gonoszul.
-Hát Tom lehet, hogy lecseréllek rá. Végül is sokkal aranyosabb, mint te. Tiszára megzabálnám. És te olyan agresszívan bánsz velem. Nekem szükségem van a gyengédségre, te pedig annyira perverz vagy. –Bill hangosan nevetett.
-Mondjátok annak, hogy állandóan ezzel viccelődtök valami különleges jelentősége, van? –kérdezte Seth értetlenül.
-Hát ez valami fan dolog. –magyarázta Bill. –A rajongóink találták ki, hogy mi egymással buzulunk.
-Van ennek valami neve is. –gondolkozott Tom.
-Ja van… valami…
-TCW? Vagy valami ilyesmi?
-Ja, az TWC! Nagyon perverz. –mondta Bill vigyorogva. –Imádom! Szerintem elég gáz ez a dolog, mármint ha komolyan ezt gondolják rólunk.
-Nem rólunk, csak rólad! Én csak áldozat vagyok. –Tom nevetett. –Amúgy esküszöm nem értem mi van, hiszen már vagy tíz éve nem is sminkeled magad.
-Attól még lehetek buzi és nyomulhatok rád. Nem magyaráz meg semmit, hogy nem sminkelem magam és nem vagyok már fekete.
-Na az is, hogy kiverte a biztosítékot, mikor szőke lettél.
-De figyelj Seth nem ez a legjobb, hanem, hogy még a farkunkat is elnevezték!
-Ez nagyon beteg! –röhögött a srác szinte fuldokolva.
-Esküszöm, ezek a rajongók nagyon unatkozhatnak, ha nincs jobb dolguk, mint ilyenekkel foglalkozni. –mondta Tom szintén vigyorogva. –A külön TH szótárakról meg ne is beszéljünk.
-Ez a TWC dolog nagyon tetszik. –nevetett Seth szánakozva.
-Hidd el, ha felfedeznek téged, te is benne leszel.
-Nincs is jobb, mint egy édes hármas. –mondta Bill undorodva. –Kíváncsi vagyok bele gondoltak-e már valaha, is hogy miről is írnak?
-Lehet, hogy csak ez izgatja fel őket! –Seth szinte már sírt a röhögéstől.
-Komolyan gondolj már bele, hogy tulajdonképpen a testvéreddel csinálod! Ezzel szórakoznak! –háborgott Bill. –Még ha nem Tom lenne a bátyám, akkor is undorodnék tőle. –vigyorgott az énekes.
-Azért lásd be, hogy elég jól csinálom! –mondta ravaszul a gitáros.
-Izgalmasabb lenne, ha Seth-et is bevennénk. –elmélkedett Bill még mindig vigyorogva. –Meg kéne őt erőszakolni nem, gondolod?
-Azt tuti, biztos élvezné!
Seth és a két férfi egészen a párizsi divat sétányokig szórakoztak a kocsiban. A fiú néha már úgy érezte, hogy megfullad a röhögéstől.
Mikor kiszálltak az autóból Bill szeme azonnal megakadt a kirakatokon.
-Tom te keress egy helyet, ahol vehetünk Seth-nek egy új telefont. Mi addig a Gucci-ban leszünk. –Bill kiadta a parancsot és már vonszolta is magával a gyereket.
Tom elindult telefont keresni, az énekes pedig megszállta az első boltot a fiúval.
Seth csak kapkodta a fejét, ahogy Bill egyre több és több ruhát pakolt a kezébe azzal a feladattal, hogy próbálja fel őket. Ahogy a fiú belebújt a ruhákba Bill mindegyikről elmondta a véleményét, majd megkérdezte a gyereket is. Az énekes olyan hihetetlenül divatos stílust alakított ki a ruhákból, amiket Seth választott, hogy a fiú csak ámulva nézte. Élvezettel vett fel minden egyes darabot és kíváncsian figyelte, hogy Bill hogyan variálja tovább az összeállításokat. Mikor háromnegyed óra múlva az énekes és a fiú a kasszához álltak mindketten egy, egy nagy kupac ruhát tartottak a kezükben. Ahogy azonban kiderült, hogy mennyibe is kerülnek Seth-nek kishíján felakadt a szeme. Bill ezt észre sem véve fizetett ki mindent a saját kártyájával. Seth kínosan lépett ki az üzletből.
-Bill figyelj, kifizetem a ruhákat, csak tudod tegnap, lopták el a tárcámat és benne volt a kártyám, meg a pénzem is.
Az énekes felnevetett.
-Ne szórakozz már! Ha már tizenhat évig egy centet sem költöttem rád, akkor most itt az ideje pótolni. Egyébként, meg ha tényleg az én kölyköm vagy nem járhatsz ilyen csövesen ezt jobb, ha tőlem tudod.
-De biztos nem gond? Hiszen ez rengeteg pénz.
-Rengeteg pénz? Ez még csak az első bolt volt és úgy terveztem, hogy felvásároljuk egész párizst. Meg kell még tanulnod, hogy milyen, ha egy ilyen tárca van a kezedben. –mondta Bill ravaszul és meglóbálta a pénztárcáját.
-Hé Bill! –kiabálta Tom az utca másik oldaláról.
-Gyere szerintem Tom megtalálta, amit keresett.
Az ikrek és Seth bementek a hatalmas Apple cuccokal és egyéb divatos elektronikai cikkekel teli boltba.
-Szóval, Seth szerintem nézz körül. –javasolta Tom.
A fiú azonnal talált is egy számára megfelelő telefont. A gitáros azonnal elnevette magát amint a fiú mellé állt.
-Na ne röhögtess már! Ez még csak nem is drága. Neked minimum egy Black Burry kell. –a gitáros karon ragadta a fiút és néhány részleggel arrébb vonszolta. –Tessék a legújabb I Phone, ez kell neked. –Seth nem ellenkezett.
-Na sikerült választani? –kérdezte Bill mikor, találkoztak az üzlet egy másik pontján.
-Igen. –válaszolt a gyerek szerényen.
-Azon gondolkoztam, hogy van-e rendes Lap Top-od? Vagy nem szeretnél-e egyet azok közül az új I Pad-ek közül? Nagyon szépek és szinte már többet tudnak, mint egy számítógép. –Seth már éppen mondta volna jól nevelten, hogy "nem, nem dehogy van rá szüksége" amikor eszébe jutott, hogy itt most tulajdonképpen az egész boltot megvehetnék, mindenféle anyagi probléma nélkül.
-De, egy olyan I Pad tök állat lenne! –mondta lazán.
-Na, ez a beszéd! –lelkesedett Bill. –Gyere, válasszuk ki, hogy melyiket szeretnéd!
Miután Seth kiválasztotta a boltban található legdrágább I Pad-et, Bill felhőtlenül boldogan állt megint a kassza elé.
-Na mi legyen a következő? –kérdezte, ahogy kijöttek az üzletből.
-Szerintem vegyünk neki egy órát is. –javasolta Tom. –Egy férfi nem is férfi egy igazán jó óra nélkül.
Sethnek már beleszólása sem volt, mentek is a következő Rolex, Omega és Swatch szalonokba. Bill és Tom egy órán kereztül veszekedtek, hogy a két óra közül, ami a fiúnak is tetszett melyiket válasszák. Az énekes a divatos, a gitáros pedig a sportos órára szavazott. Végül az ikrek egyszerűbbnek látták, ha mindkettőt megveszik.
-Na most akkor menjünk be a LV-ba, a Dior-ban is szét kéne nézni, ahogy a Dolce & Gabbana-ban is mert az is egy király hely, a Chanel-ről már nem is beszélve.
Mikor már a Bill által felsorolt összes boltot végigjárták az énekes még mindig leállíthatatlanul, fojtatta tovább. –Lássuk csak akkor kéne még neked egy bakancs…
-Bill már vagy négy pár cipőt vettünk neki. –akadékoskodott Tom, mivel ő cipelte a csomagok felét.
-De bakancsot még nem! A te rohadt Rebook cipődet is megvettük neki, szóval, kuss legyen. És kéne még egy Rick Owens cipő is, tudod az, amelyik nekem van. Na meg egy táska, egy, két napszemüveg, és ékszerek is. Ja és valami vagány illat is kéne, meg igazi minőségi smink cuccok…
-Bill szerintem jobb lenne, ha őt is megkérdeznéd, hogy mit szeretne. –javasolta a gitáros.
-Jaj kuss legyen már. Nem kell megkérdeznem ahhoz, hogy tudjam, mit akar.
-Persze mert te annyira ismered mi? –háborgott Tom.
-Hát most nem azért de végül is én vagyok…
A gitáros felháborodva nézett az öccsére és félbe szakította Billt.
-Ugye ezt most nem gondolod komolyan? –kérdezte dühösen és maga mellé rántotta Seth-et. –Nehogy már azt hidd, hogy ha most idepofátlankodsz közénk rögtön te leszel…
-Te vagy az, aki kisajátítod őt, nem én. –vágott vissza Bill.
-Hogy én kisajátítom? Már megbocsáss, de ha velem akar lenni, akkor nem fogom elküldeni csak, hogy te örülj!
-Mi bajod van? Azt hiszed féltékeny, vagyok?
-Tudom, hogy az vagy! Hiszen Seth legalább olyan jó társaság nekem, mint te és mostanában még helyetted is csak vele lógtam. Ráadásul nem bírnád elviselni, ha tényleg az enyém, lenne.
-Na menj a francba! Te, vagy aki így érez, ezért hitegeted magad, hogy én vagyok féltékeny.
-Azt ne hidd Bill…
-Befognátok végre? –kiabálta Seth. –Mi a szar bajotok van? Ha csak rajtam tudtok veszekedni, akkor haza is mehetnénk. Végül is, ordítozni a hotelben is tudtok!
-Ne haragudj. –mondta Tom direkt megelőzve Billt.
-Nagyon sajnáljuk. Nem miattad veszekszünk csak… mind a hármunknak nagyon nehéz ez a helyzet.
Seth nagyot sóhajtott és felvette a földről a rengeteg csomagot, majd elvigyorodott és tétovázva nézett a két férfira.
-Szóval akkor megkapom azt a cipőt? –kérdezte vigyorogva és még Tom is elmosolyodott.
-Menjetek csak. –mondta a gitáros az öccsének, aki már indult is a gyerekkel egy újabb boltot kifosztani. –Nekem még van egy kis elintéznivalóm.
-Micsoda? –kapta fel a fejét Seth.
-Meglepetés. –válaszolt sejtelmesen a gitáros.
-Te tudod, mire készül? –kérdezte a fiú Billtől.
-Hidd el nekem fogalmam nincs, de a helyedben kezdenék félni. –az énekes nevetett miközben bementek az egyik üzletbe. –Egyébként tényleg ne haragudj az előző veszekedésért, egyikünk sem akart ma így kiborulni pláne, hogy tegnap este olyan gondosan megterveztük ezt a napot.
-Megterveztétek?
-Igen, de még nem kell izgulnod. A vacsora lesz a lényeg.
-A vacsora?
-Mondom, hogy ne foglalkozz vele, majd kiderül minden.
Ettől a mondattól kezdve Seth egész nap másra sem tudott gondolni, csak azt esti vacsorára. Hiába vásárolták fel az összes üzlet nagy részét, a kíváncsisága nem hagyta nyugodni. Végig csak azt járt a fejében, hogy mi lehet az, amit az énekes és Tom ilyen gondosan terveztek és ennyire fontos nekik is. Voltak tippjei miszerint Tom előáll valami még az eddigieknél is nagyobb ajándékkal a közeledő szülinapja miatt, de igazán nem tartotta valószínűnek, hogy a gitáros egyáltalán emlékszik az ő szülinapjára. Hiszen az csak egy dátum, semmi különös nincs benne.
Este kilenc körül Bill és Seth ugyanazzal a mozgással és még mindig izgatott, energikus arckifejezéssel pakolták a rengeteg csomagot Tom autójába. A gitáros elborzadva, nézte, ahogy az öccse és a fiú próbálják benyomkodni a szatyrokat a csomagtartóba. Végül a csomagok a Seth melletti hátsó üléseket is megtöltötték.
-Mindig mondom Billnek, hogy túlzásokba esik, ha vásárlásról van szó. Most már viszont azt is tudom, mi történik, ha ti ketten együtt estek neki vásárolgatni.
Mikor elindultak az étterem felé Seth-nek lassan már görcsölt a gyomra az izgalomtól. Ahogy megérkeztek, azonnal leültek és rendeltek is. Bill és Tom nagyon lazák és jókedvűek voltak. Seth szinte biztosra vette, hogy direkt nem mondanak semmi érdekeset, vagy izgalmasat. Bill hangosan nevetett, Tom szórakozott, ő pedig csak értetlenül várt. Mindenképpen meg akarta tudni, hogy az ikrek mégis miért hozták ide. Amint kihozták az ételt a két zenész rögtön enni kezdett és csak néha szóltak egy- egy szót. Seth soha nem volt nagy étvágyú, de most szinte semmit nem bírt magába gyűrni. Udvariasságból megette az első két fogást és a desszertbe is belepiszkált, majd anlélkül, hogy bárkit is megkérdezett volna rendelt magának egy pohár martinit. Tom nagyot nézett mikor Seth elkezdett inni, de nem mondott semmit, csak mosolygott. Bill még csak a fagylalt kehelynél tartott mikor a gitáros hivatalosan is megkezdte a beszélgetést.
-Szóval Seth… miután lenulláztad a bankszámlánkat, úgy érzem, már beszélhetünk arról, ami miatt tulajdonképpen mindannyian itt vagyunk. –a gitáros várakozva nézett az énekesre. Bill teli szájjal bólintott, Tom pedig folytatta. –Tehát rögön a lényegre térek: Bill és én szeretnénk megtudni, hogy melyikünk az apád, viszont ez alatt az egy hét alatt ugye ez természetesen nem sikerült. Mindenképpen több időre lenne szükségünk ahhoz, hogy igazán megismerjünk téged és neked is nyilván jobb, lenne, ha nem csak úgy betörne hirtelen valamelyikünk az életedbe.
-Nyögd már ki, hogy mit akarunk! –szólt közbe Bill a fagylaltos kanállal a szájában.
-Bill és én azt szeretnénk, hogy gyere velünk Los Angeles-be. –közölte Tom hirtelen határozottsággal.
Seth legszívesebben elnevette volna magát és megjátszotta, volna, hogy nem érti, miről van szó. Annyira meglepődött, annyira megdöbbent, hogy hirtelen megszólalni sem tudott.
-Hogy micsoda? –kérdezte végül megsemmisülten.
-Figyelj nem, muszáj eljönnöd velünk. –Bill a kanállal hadonászott és közben mélyen a fiú szemébe nézett. –A turnénak már csak néhány állomása van és azok is csak itt európában. Elkísérhetnél minket, és ha nagyon utálsz velünk lenni, akkor hazafelé kirakunk téged itt párizsban. Ha pedig úgy döntenél, hogy velünk maradsz, mi akármeddig szívesen látunk. És ha Nina is hazajön, bármikor fizetjük a repülőt, neki, vagy ha te akarsz hozzá visszamenni New York-ba, akkor azt is elrendezzük.
-Azt akarjátok, hogy lakjak nálatok?
-Ja! –vágta rá Tom. –Ha csak ketten vagyunk olyan üres az a hatalmas ház. Na de viccet félretéve. Azt mondtad, hogy magántanuló vagy, tehát LA-ben is tanulhatnál otthon.
-És ha vége a turnénak végre lesz egy csomó szabadidőnk, és foglalkozhatunk veled is. –mondta Bill és az arcán látszott, hogy komolyan gondolja, amit mond. –Elvihetünk téged akárhová! Ahová csak szeretnéd.
-Mert nem az a legnagyobb poén, hogy velünk lehetsz, hanem, hogy LA-ben lehetsz velünk. LA-ben padig akármit megtehetsz. Hidd el nekem Seth, az a hely tényleg az angyalok városa.
-A féktelen és szemérmetlenül gazdag angyaloké! –tette hozzá Bill vigyorogva.
-Miért akarjátok, hogy veletek menjek? –kérdezte Seth ártatlanul, de már sokkal vidámabban, mint az előbb.
-Azért hogy végre teljes legyen az életed, és hogy kiégjen a válaszod: az apámat keresem! –mondta Tom mosolyogva.
-Mi éppen annyira tehetetlenül tudatlanok vagyunk, mint te. Tehát ha eljössz velünk, azzal nem csak magadon segítesz. De persze választhatod azt is, hogy elfelejted ezt az egész párizsi kalandot és minket is.
-Úgysem tudnál! –nevetett Tom.
-Ha pedig Nina miatt aggódsz, tényleg bármikor bármit elintézünk.
Seth hallgatott. Hosszú percekig egyikőjük sem szólalt meg. Végült Tom feladta a várakozást és felállt az asztaltól.
-Kimegyek elszívok egy szál cigit. –mondta és már el is tűnt.
Bill egyedül maradt a fiúval. Az énekes szeme gyorsan futkosott Seth arcán. Figyelte a gyerek minden mozdulatát, hátha valahogy, valamilyen beidegződött, automatikus gesztussal elárulja magát és kiderül, hogy hogyan dönt.
-Annyira szeretnélek meggyőzni. –mondta mosolyogva Bill, és állát a tenyerébe támasztotta.
-Hát akkor tedd meg! Győzz meg. Segíts, mert egyedül nem megy.
Az énekes elnevette magát.
-Nem tudom, mit mondhatnék neked, amitől úgy döntesz, hogy velem jössz.
Bill nem azt mondta, hogy "velünk", hanem azt, hogy "velem" és ez Seth számára mindennél többet jelentett. Ettől az egy szótól már annyira személyes lett ez a beszélgetés. Legszívesebben csak ezt hallgatta volna mindkét férfitól, hogy nem együtt, hanem egyenként, is mindketten magukkal akarják vinni.
-Na jó talán mégis van egy elég fullos szövegem.
-Közhelyekkel nem megyek sokra.
-Ez nem közhely! Ezzel foglak meggyőzni. –Bill nevetett, majd mikor látta, hogy Seth kíváncsian figyeli, folytatta. –Szóval…
-Várj, várj! Most mégis mivel akarsz meggyőzni?
-Elmondhatnám? –kérdezte Bill felháborodva és nevetett. –Egyébként nem azzal akarlak meggyőzni, hogy Tomal és velem lenni mennyire király, hanem, hogy ott lenni mennyire király!
-Los Angeles-ben?
-Hát ezt nem hiszem el! Minek beszélsz ennyit? Elmondhatnám végre, amit akarok? Meggyőzhetnélek végre?
-Persze. –Seth mosolygott. –Szóval mit szeretnél?
-Azt akarom, hogy képzeld el… képzeld el az érzést, ahogy ott állsz és látod a tengert. Az a tenger nem olyan, mint amit New York-ból látsz. Ez a tenger visszanéz rád. Látod az egész világot. Mindent, amiről valaha is álmodtál. Képzeld el, ahogy az arcodba lehelli a könnyű reggeli hangokat a szél. Érzed a pálmafák illatát és látod, ahogy felébred az egész város. Ott fekszik előtted Los Angeles. Az angyalok városa. Nincs ami, korlátolna. Ott van a kezedben minden. Végtelen időd van rá, hogy betelj vele, ha esetleg nem tudnád elhinni. Te csak képzeld el, hogy ott vagy. És az a város igazi, pont olyan élő, mint te! Bármit megérintesz, az is érez majd téged. Sétálhatsz az utcákon és tényleg igazán, ott lehetsz majd. Esténként pedig, akárhol is leszel éppen, LA összes fénye érted gyullad majd fel.
-Wow! –nyögte Seth lazán, de magában, mégis kétségbeesetten próbált kikeveredni a gondolatai közt villogó képek közül.
Bill meggyőzése még a vártnál is jobban sikerült. Az énekes úgy gondolta, hogy amit mond az a legcsodálatosabb LA-ben, ezért ezzel akarta lenyűgözni a fiút. Ő nem láthatta, hogy milyen gondolatokat és képeket ébresztettek a szavai a gyerekben.
Mikor Seth ismét az Billre emelte a tekintetét a szeme előtt még mindig ott villogtak, LA fényei.
-Anyám szerinted, megengedi? –kérdezte a gyerek tanácstalanul.
-Megengedi. –mondta Bill mosolyogva.
-Honnan veszed?
-Mit gondolsz, miről kérdeztem, amikor téged kerestünk?
-Megkérdezted? Komolyan elengedne veletek?
-Azt mondta, hogy igen de persze, azért még vele is kéne beszélned.
-Nem értem… hogy lehet, hogy megengedte?
-Van egy olyan érzésem, hogy mindig is előnyben voltam nála. –Bill vigyorgott. –Ha Tom kérte volna, biztosan nemet mond.
Seth gondolkozott.
-Már csak az a kérdés, hogy te mit mondasz? Hogyan döntesz? –kérdezte az énekes.
-Hát. –kezdte zavartan a gyerek. –Azt hiszem túl durva, lenne… -Bill hirtelen elkomolyodott, de a fiú ravaszul folytatta. –Ha kihagynék egy ilyen lehetőséget!
Az énekes elvigyorodott.
-Biztos vagy benne? Miattunk nehogy úgy érezd, hogy jönnöd kell.
-Viccelsz? Bárcsak az eddigi életem minden döntésében ilyen biztos lettem volna.
-Szóval velem jössz?
-Akárhová! –bukott ki a gyerekből az egyszerű gondolat mire Bill elnevette magát. –De biztos, hogy nem lennék teher nektek? Nem zavarnálak a munkában?
-Mi a francról beszélsz? Dehogy is! Ez a mi ötletünk volt, szóval ilyesmire ne is gondolj!
Seth már nem is mondott semmit, csak lelkesen mosolygott.
-Ugye tudod, hogy ma hajnalban indul a gépünk?
-Igen. El kéne búcsúznom anyától, vagyis egyáltalán meg kéne tudnia, hogy elmegyek.
-Akkor, ha végeztünk a vacsorával egyenesen hozzátok, megyünk. Össze is kell pakolnod. Mi már mindannyian készen vagyunk az ilyenekkel.
-Rendben. És hová megyünk először?
-Hát a következő állomás svájc, aztán olaszország, spanyolország és végül portugália az utolsó helyszín. Amint lenyomtuk az utolsó koncertet, csapunk egy nagy bulit a sikeres európai turné örömére aztán pedig irány, LA. Kicsit több mint egy hét és már otthon lehetsz nálunk
-Alig várom!
-Azt elhiszem!
-Na mi van, sikerült eldönteni, hogy jössz vagy maradsz? –kérdezte Tom vigyorogva, ahogy visszajött és levágódott a helyére.
-Ja megyek! Unatkoznál nélkülem mi? –nevetett Seth.
-Komolyan? Komolyan jössz? –kérdezte a gitáros boldog meglepettséggel.
-Igen!
-Hát ez nagyon állat! Mi mindent fogunk mi csinálni LA-ben kölyök! –Tom ravaszul nevetett. –Bill akkor viszont te fizetsz!
-Igen, igen tudom.
A fiú értetlenül nézett a két zenészre.
-Ti most… ti komolyan fogadtatok, hogy megyek-e? –kérdezte a szemeit forgatva.
-Persze! De mondtam én, hogy úgysem bírsz majd leszakadni rólunk! –a gitáros idétlenül röhögött.
-Na inkább induljunk! Seth-nek még össze kell pakolnia a cuccait.
-Minek? Már így is egy teljes ruhatár van nálunk a mai kis bevásárlásotok után!
-Tom ne szórakozz már!
Bill sietve fizetett, Tom kérésére nagy borravalót adott az alulöltözött csinos pincérlánynak, aki kiszolgálta őket. A zenészek és Seth gyorsan beültek a gitáros autójába és már indultak is.
Egyikőjük sem vette észre, ahogy egy rejtőzködő fotós tökéletes sorozatot készít a távozásukról.
6. Rész
" Az egész világ és te magad vagy benne a legnagyobb csoda. "
Seth zihálva rontott be a lakosztályba.
-Anya! Anya! –végigrohant az összes helyiségen de Ninát sehol nem találta. –A francba! –gyorsan a szobájába rohant és az ágyára csapta mind a három bőröndjét. A mindig rendszerezett pakolást most mellőzte és csak úgy rendetlenül dobálta be a cuccait. Sietve mindenét a három nagy táskába rakta, egymásba gyűrte a ruhákat, az összes ékszert, sminket, hajlakkot, mindent egymásra dobált. A cipőit és a Lap Top-ját a csomagok tetejére pakolta és lezárta a bőröndöket. Sietve előhalászta az új telefonját, és gyorsan tárcsázta az anyja számát.
-Halló?
-Szia anya! Én vagyok az! –hadarta a fiú és lassan elkezdte a kijárat felé vonszolni a bőröndöket.
-Seth! Mi történt? Miért nem a saját telefonodról hívsz?
-Most nincs időm elmagyarázni! Anya figyelj, tényleg beszéltél Bill-el?
-Igen. De miről?
-Arról, hogy elvisznek engem is LA-be.
-Szóba jött de…
-Jó, anya, most nincs időm elbúcsúzni. Dolgozol még ugye?
-Igen, bent vagyok. De mi az, hogy nincs időd elbúcsúzni?
-Már összepakoltam, most megyünk a reptérre. –Seth ügyetlenül kicibálta a csomagokat a folyosóra és még visszarohant a kabátjáért.
-Seth, ugye most csak viccelsz?
-Nem! Nem, hiszen megengedted!
-Azt mondtam, hogy talán lehet róla szó és, hogy nincs különösebb kifogásom ellene, ha előtte mindent megbeszélünk.
-Hát akkor most gyorsan megbeszélhetjük.
-Seth, ez nem így megy! Nem mehetsz el csak úgy! Nem fogom megengedni, hogy két vadidegen férfival össze-vissza rohangálj a világban!
-Nekem nagyon úgy tűnik, hogy a dolgaim kicsit kicsúsztak az irányításod alól! –mondta dühösen Seth. –Nem vetted észre, hogy igazából rohadtul leszarom mit szabad, és mit nem? Nem is értem minek próbálkozol még mindig? Úgysem fogom azt tenni, amit mondasz! Ha el akarok menni, akkor el is fogok menni, méghozzá Billel és Tommal!
-Persze, mert az már csak úgy van, ahogy te kitalálod! –vágott vissza Nina. –Nem hagyhatod el az országot az én engedélyem nélkül.
-Jaj, anya annyira naív vagy! –kiabált gúnyosan a srác.
-Ne merj elmenni sehová! Maradj a hotelben és, majd ha hazaérek beszélünk.
-Attól tartok én akkor már nem leszek itt!
-Seth! –kiabált Nina is, elveszítve a türelmét.
-Hoppá, hoppá! Azt hiszem épp most írtad alá a papírt, ami engedélyezi, hogy elhagyjam franciaországot, és európát is. –Seth gúnyosan firkantotta a Billtől kapott papírra az anyja aláírását.
-Ne merd megint használni az aláírásomat!
-És figyelj csak, most veszem fel a kabátom. –a fiú gonoszul közvetített Ninának, aki közben csak tehetetlenül hallgatta, ahogy a fia ellenszegül minden parancsának.
Seth szokásához híven kis üzenetet írt az anyjának, "Találkozunk LA-ben!" -felirattal. A cédulát Nina éjjeli szekrényére tette és még mindig beszélt a telefonba.
-Most zárom be a lakosztályt és megyek le a liftel.
-Seth, könyörgöm, maradj ott, ahol vagy! Nem akarom, hogy bajod legyen! Nincs nekem senki más csak te.
-Na, persze! Majd mindjárt meg is hatódom!
-Seth kérlek, ne hagyj itt!
-Szeretlek anya, de most, muszáj elmennem.
-Miért? –kérdezte a nő, és a fiú érezte a hangján, hogy Ninát már nem sok választja el a sírástól. –Figyelj, odamegyek, csak ne menj el! Megbeszélünk mindent.
-Anya nincs mit megbeszélni, minden rendben van, de most egyszerűen érzem, hogy…
-Seth várj!
-Nem! A rohadt életbe! –csattant fel a gyerek. –Mindenki ezt kéri tőlem, hogy várjak! De értsétek már meg, hogy nem tudok tovább várni! Ez már túl van azokon a határokon. Anya én szeretném, de ezt már nem lehet egyszerűen megbeszélni! Nekem most oda kell mennem, velük kell mennem, és egyedül kell, hogy döntsek. Nekem kell éreznem, hogy mi történik, ha meghozom ez a rohadtul, kibaszott döntést! Rólam szól ez az egész!
-Seth a világ még mindig nem körülötted, forog!
A fiú erre dühösen felszisszent.
-Tudod mit? Igenis rólam fog szólni ez az egész! Kibaszottul csak is én leszek a főszereplő! Ha azt akarom az egész rohadt világ körülöttem, forog majd! És nagyon jól elleszek nélküled Los Angelesben! Végre senki nem fogja megmondani, hogy mit csináljak! Pont azt teszem, majd amit utálsz! Bebaszok minden este, drogozni, piálni és dugni fogok egyszerre! Úgyhogy nyugodtan kezdj el aggódni! Mert többé nem érdekel, hogy te tizenhat éve mekkora áldozatot hoztál értem, hiszen még most sem vagy képes megérteni, hogy ez mennyire fontos lenne nekem! –Seth dühösen kinyomta a telefont és a három bőröndöt kivonszolta a hotel pakolójába.
Bill, Tom, Georg és Gustav már vártak rá egy nagy fekete terepjáróban, amivel a bandát a repülőtérre vitték.
-Helló! –köszönt Seth vigyorogva, ahogy meglátta, hogy David elöl ül a sofőr mellett.
A producer is erőltetett egy mosolyt de látszott rajta, hogy még mindig aggasztja az énekes és a fiú közötti hasonlóság.
Seth a nagy veszekedés után, a reptérre vezető úton azonnal elaludt. A feje néha Bill vállára zuhant, ahogy az autó kanyarodott. Az énekes ilyenkor halványan elmosolyodott. Mikor megérkeztek a reptérre Tom maga is fáradtan de támogatta a félálomba lévő gyereket. Ahogy elrendeztek mindent az igazolványokkal a Tokio Hotel magángépe már fel is, szállhatott. A fiút megint azonnal elnyomta az álom. A mellette ülő gitáros még sokáig figyelte, ahogy a gyerek alszik, majd ő is inkább lehunyta a szemeit. Tom nem kérdezett semmit, mikor Seth beszállt a kocsiba már akkor látta az arcán, hogy az indulás nem volt zökkenőmentes. David néha végigment a gépen és megállt csodálkozni Seth és Bill között. Csak mikor mindkettőjüket egyszerre tudta megérinteni, akkor hitte el, hogy nem képzelődik. Reggel, mindenki számára megdöbbentő volt, mikor kiderült, hogy a banda érkezését sikerült titokban tartani. Hajnali ötkor, egyetlen egy rajongó sem várta a Tokio Hotelt a repülőtéren. Mindannyian örültek, hogy feltűnésmentesen vonulhatnak el a következő szállodába.
Seth Svájcot, Olaszországot és Spanyolországot is fordulópontként élte meg. Úgy érezte, hogy a Tokio Hotel-el töltött második héten gyökeresen megváltozott az élete. Végigbulizta az összes koncertet, mindegyiken ott tombolt az első sorban. Tudta ő is, hogy ilyenkor a nagy tömegben semmilyen veszély nem fenyegeti, maximum páran rajongónak, vagy magának Billnek nézik, ezzel pedig sosem foglalkozott. Ha viszont éppen nem volt koncert neki éppen annyira bujkálnia kellet, mint Billnek és Tomnak. Seth nem igazán értette, hogy Tom miért rejtegeti őt, de nem is foglalkozott vele. Billt nem érdekelte az ilyesmi ő nem vigyázott Sethre, nem féltette semmitől. A fiú pedig egyelőre még attól is boldog volt, hogyha az ikrekkel lehetett egy szobában. Minden tökéletesen rendben volt, amíg el nem érkezett az utolsó koncert napja.
Bill mindent kiadva magából tombolt a színpadon, torkaszakadtából énekelt, Tom ahogy szokott élvezettel, rogyasztott térdekkel, tátott szájjal gitározott, Georg ugyanilyen erőbedobással tépte a húrokat, Gustav pedig püfölte a dobokat. Seth még a koncert előtt megkapta a neki járó elsősoros jegyet és ott ugrált a színpad előtt. Bill az utolsó dal előtt, szokása szerint a szájához emelte a mikrofont és mosolyogva nézett a közönségre.
-Az utolsó dal… -kezdte kifulladva és még mindig lelkesen mosolygott a rajongóira. –Egy nagyon különleges ember kedvence… -néhány méterre Billtől a gitáros már dühösen próbált beszélni az énekeshez a mikrofonban, de az úgy volt beállítva, hogy csak a zenét hallják benne. –Talán még emlékeztek erre a dalra, habár már én is nagyon régen énekeltem és csak remélni tudom, hogy a srácok is el tudják játszani. Ez a dal arról szól, hogy bármi történik, higgy…
-Bill mi az istent csinálsz? –suttogta magában Tom dühösen és a fejében, már pörgette is végig a dal akkordjait.
-Na de azt hiszem, tudjátok, miről beszélek! –mondta Bill és belenevetett a mikrofonba. –Tehát akkor kéne nekem egy kis segítség. –az énekes kiszaladt egészen a színpad széléig, mire az összes rajongó lelkesen felordított.
Tom majd felrobbant dühében, amiért az öccse magánszámot rendezett a koncert közben, ráadásul a gitáros már jól tudta, hogy mire készül Bill.
Az énekes amennyire tudott kutatott az arcok között, hogy megtalálja azt az egyet, akit ő keres.
-Rendben! Akkor szeretném, ha az a vagány kölyök itt énekelné velem a Don't Jump-ot! –kiabálta nevetve és Sethre mutatott.
A biztonsági őrök azonnal kiemelték a fiút a tömegből és felsegítették őt a színpadra. Seth értetlenül és döbbenten nézett az énekesre. Mikor már ott állt Bill mellett a színpadon és szembefordult a hatalmas tömeggel úgy érezte, megfagynak az erei és többé meg sem tud majd mozdulni. Ugyanekkor az összes rajongó ugyanígy érzett, amikor meglátták, hogy, hogy néz ki a fiú, akit Bill választott. Általános döbbenet vonult végig mindenkin. A tömegen, akik nem akarták elhinni, hogy a kedvencük tizenhat és harmincegy éves kiadásban is ott áll a színpadon. A két gitároson és a doboson, akik nem értették, hogy Bill mégis miért csinálja ezt. A fiún, aki hirtelen úgy érezte, hogy ott áll előtte a fél világ és mindenki őt bámulja és még maga az énekes is meglepődött az iszonyatos döbbeneten, amit kiváltott a közönségből és a zenekarból. Egy másodpercig olyan csönd volt a hatalmas stadionban, hogy Seth azt hitte a szíve, odadermed a levegőbe, de mikor Tom a helyzetet megmentve elkezdte játszani a dallamot hirtelen megint minden felolvadt. Georg és Gustav is bekapcsolódtak, majd amikor kellett Bill és Seth egyszerre léptek be az énekkel. Az énekes néha egy mélyebb szólamot énekelt, hogy a dal jobban kiadja Seth hangját. A fiú csak egy pillanatig volt döbbent és elveszett a hatalmas színpadon. Mikor Bill a kezébe adta a mikrofont a rajongók legnagyobb megdöbbenésére Seth ugyanazt a mozgást produkálta, mint az énekes. Bill a saját mikrofonjába énekelt és tovább tombolt a színpadon. A fiú még jóval szerényebben de már ő is ugyanúgy rohant végig a két gitáros között, sőt még Gustavhoz is felrohant, így lett vége a dalnak. Seth a színpad tetején elhaló hangon susogta a szöveg utolsó sorait, Bill pedig a közönséghez legközelebb hálásan mosolygott le a színpadról.
-Mondd, csak megőrültél? –esett Tom dühösen Billnek amint már a backstage-ben voltak.
-Tom. –kezdte Seth halkan, hogy lecsitítsa a gitárost.
-Mi van? –kiabált rá a gyerekre Tom. –Talán nem elég világos a helyzet öcsi? A Tokio Hotelnek egy énekese van és az Bill! Ha legközelebb ekkora hülyeséget csinál, legyél szíves, és ne szállj bele te is!
-Tom hagyd már őt békén. –szólt közbe Bill.
-Hagyjam békén? Én hagyjam békén? Te hívtad fel a színpadra! Minek kellett ezt csinálnod Bill? Hogy holnapra már mindenhol fent legyen a neten? Azt akarod, hogy az ő élete is rámenjen? Hogy neki se legyen magánélete?
-Los Angelesben úgyis megismerték volna. –jegyezte meg az énekes.
-Igen, lehet de akkor meg minek kellett most? És minek kellett énekeltetni?
-Tudnom kellett, hogy szeretik-e a hangját.
-Persze, hogy szeretik! Soha nem tanult és mégis így tud, énekeli, persze, hogy szeretik! De ezzel még akkor is várhattál volna! És mi különben sem egy ilyen banda vagyunk. Tizenöt éve volt utoljára, hogy bárkit is felhívtál énekelni.
-Jól van, sajnálom. –mondta Bill bűnbánóan.
-Ez meg mi volt Bill? –kérdezte David, ahogy berontott a szobába. –Hol volt ez leírva? Kivel beszélted meg? Ki találta ki ezt az egészet?
-Csak én voltam. Rögtönöztem.
-És ki volt Seth playback-hangja?
-Nem playback-eltünk. –mondta Bill, a kérdésen csodálkozva.
-Azt akarod mondani? Hogy ez az ő hangja volt?
-Igen! –válaszolt az énekes mintha ez lenne a világon a legalapvetőbb dolog.
-Iszonyat jó volt! –jelentette ki David büszkén. –Kint imádják a rajongók. Persze nem értik, hogy mégis, hogy nézhetett ki Seth ugyanúgy, mint te, de az végül is, nem is fontos, hogy mit hisznek.
Fél órával később a Tokio Hotel a szállodájában volt és már készülődtek is megünnepelni a sikeres koncertet. David az egyik legjobb helyi éttermes szórakozóhelyet választotta. Tom és Seth már a szálloda bárjában erősen elkezdtek italozni. A gyerek teljesen fel volt pörögve a hatalmas tömeg előtti szerepléstől. David hosszasan részletezte neki, hogy a rajongók mennyire odavoltak a hangjáért, és hogy ő maga is mennyire tehetségesnek tartja. Seth amennyire józan volt még próbált figyelni a producerre de a nem igazán fogta már fel, hogy miről is beszélnek neki. A szórakozóhelyen a zenészek vacsoráztak és beszélgettek a gyerek, pedig csak unottan ült mellettük, amíg el nem ment táncolni. Nem sokára Georg is követte őt és együtt tomboltak a táncoló tömegben.
*
Másnap Seth álmosan nyitotta ki a szemét. Elmosolyodott, ahogy a szálloda függönyein keresztül a nap a szemébe sütött és eszébe jutott, hogy már csak tizenkét óra repülés és megláthatja Los Angelest. Ahogy viszont elfordította a fejét, meglepődve nézett maga mellé. A földön egy takaróba burkolózva ott feküdt egy lány. A fiú az alvó fölé hajolt és alaposabban megvizsgálta a lány szép arcát. Seth nem azon lepődött meg, hogy egy idegen csaj volt a hálószobájában, hanem, hogy nem is emlékezett rá hogyan került oda az a lány. Felkelt az ágyból és a lábával óvatosan megbökdöste az alvót.
-Hm? –nyögte álmosan a szépség és felnézett a fiúra.
-Kelj fel!
-Mi bajod van? –kérdezte a lány kábán és az oldalára fordult.
-Nem hallod? Kelj fel és húzz el innen, de gyorsan!
-Hogy te mekkora bukó vagy! –háborgott a lány és a takarót magán tartva felállt.
-Édesem talán azt hitted, hogy még kíváncsi is leszek rád?
-Édesem? Na mi van a nevemre már nem is, emlékszel? Elég ciki ahhoz képest, hogy egész éjjel azt kiabáltad!
-Na húzz a francba innen! –mondta Seth elveszítve a türelmét és a lány kezébe, nyomta az este szétdobált ruháit.
Ahogy a lány felöltözött Seth egyre csak sürgette őt, majd mikor éppen, hogy elkészült a fiú az ajtó felé tolta, és kirakta a folyosóra.
-Hát akkor ég veled cicám és kösz mindent! –a fiú ravaszul megnyalta a szája szélét.
-Te most komolyan nem emlékszel a nevemre? –kérdezte a lány idegesen.
-Nem. Annyira azért nem voltál jó! –válaszolt gonoszul Seth.
-Rohadj meg!
-Hát sajnos nincs időm rá, de azért majd próbálkozom. Tudod ma LA-be repülök.
-Én is! –nevetett a lány, mire a fiú megdöbbent. –Ott lakom.
-Ne már! Utálok olyanokkal találkozni, akikkel már megtörtént, hogy lefeküdtünk.
-Képzelem, hogy utálhatod az osztálytalálkozóidat! –mondta gonoszul a lány.
-Na cseszd meg és tűnj el innen!
-Rendben! –mondta a lány és sejtelmesen mosolyogva még utoljára Seth nyakára akaszkodott és beletúrt a fiú hajába. –De azért remélem, még találkozunk, hogy te is javíthass a teljesítményeden. –suttogta olyan hangon, hogy a fiút kirázta tőle a hideg.
A lány hátatfordított és elindult a lift felé.
-Várj! –szólt utána Seth tétovázva. –Mi is volt a neved? –kérdezte a zavartan és idegesen vakarta a tarkóját.
A lány elnevette magát.
-Lana. Lana Hamesworth.
Seth nézte, ahogy a lány eltűnik a liftben, majd visszament a szobájába.
-Magam sem csinálhattam volna szebben. –jegyezte meg a gitáros gonoszul, aki közben a saját szobájából ment át a fiúhoz.
-Tegnap szedtem össze őt? –kérdezte a fiú álmosan.
-Ja.
-Nem emlékszem semmire.
-Hát amennyire részeg voltál, nem is csodálkozom! –nevetett Tom.
-Mi történt?
-Semmi. Csak bebasztál, mint az állat. Billnek nem tetszett, ahogy össze vissza smároltál mindenkivel, ittál, szívtál és nagyobb feltűnést keltettél egyedül, mint mi négyen. Meg annak sem örült, hogy felhoztad ezt, lányt. Pont annyira utálja ezt, mint amikor én csináltam. De ne félj, ha az óta nem változott meg gyökeresen az életfilozófiája, akkor nem fog beleszólni, habár lehet, hogy rád némileg másképp tekint, mint rám. Sőt ezt nagyon is el tudom képzelni róla.
-Nagyon remélem, hogy nem kapok tőle is olyan fejmosást, mint amilyet az anyámtól szoktam.
-Szerintem mindenképpen számíthatsz rá. –mondta nevetve a gitáros.
-A francba már a faszom ki van a sok hülyeségbe…
-Seth! –csattant fel Tom. –Jobb, ha most tudod meg, hogy attól még, hogy elhoztunk magunkkal, tudnod kell, hogy hol a helyed! Nem csak akkor mehetsz haza, ha te úgy döntesz, hanem akkor is, ha mi döntünk úgy. Ha velünk vagy, a mi szabályaink szerint kell játszanod.
-Nem áll jól neked ez a keménykedés. –mondta a fiú lazán mire Tom lehajtotta a fejét és elmosolyodott. –Ha majd Bill mondja, ugyanezt akkor beszarok, de tőled nem fogok félni.
-Srácok! Készen vagytok? –kérdezte Gustav vidáman, ahogy benyitott Seth szobájába. –mindjárt indulunk!
-Persze kész vagyunk! –válaszolt Tom.
-Ja és Bill valami idióta cipőt keres, teljesen be van pánikolva, hogy eltűnt. Rohadt idegesítő, ahogy már vagy egy órája egy pár cipő miatt rinyál. Azt kérdezi, hogy nem láttad-e?
-Dehogy láttam. –mondta a gitáros közönyösen. –Egyáltalán melyik cipőt keresi?
-Egy magassarkút, vagy mi…
-Mármint ezt? –kérdezte vigyorogva Seth és a lábára mutatott, amin ott virított az énekes cipője. –Még a tegnapi koncert előtt nyúltam le.
-Húha! Kölyök szerintem sürgősen szólj neki, hogy nálad van, mert kurvára ideges lesz.
Seth kelletlenül felállt és a magassarkúban átvonult Bill szobájába.
A szobában szanaszét volt dobálva az énekes összes ruhája. Bill az ágyon ült és tehetetlenül nézett maga elé egy hatalmas kupac cipőre. Olyan volt, mint egy kisgyerek, aki nem találja a kedvenc játékát.
-Bill! –lépett be tétovázva a gyerek.
-Áh gyere csak be! –mondta fásultan az énekes, majd mikor Seth lábára tévedt a pillantása a tekintete elsötétült. –Ugye most csak szórakozol velem? –kérdezte és már szinte nevetett magán. –Tudod, hogy mióta keresem azt a cipőt?
-Bocs de nem tudtam megállni. Muszáj volt lenyúlni.
-Semmi baj.
-Köszönöm.
Bill mosolygott.
-Tényleg! Akartam kérdezni, hogy örülsz-e az új cuccaidnak?
-Ja, persze! Nagyon imádom őket! Köszönöm!
Az énekes elnevetet magát, ahogy a fiúra nézett.
-Nem kell ám minden hülyeséget megköszönnöd. Mostantól ez természetes. –Bill elgondolkozott egy percre, amíg Seth leült mellé, majd folytatta. –Nézd én, tudom, hogy kicsit nehezen indultak a dolgaink de hidd el, hogy nagyon szeretném, ha minden rendben lenne veled. Azt viszont nem szeretném, hogy a lelki világod is az enyémre hasonlítson. Az nem lenne egészséges. –az énekes szórakozottan piszkálta az egyik keresztet a nyakában. –Azt szeretném, hogy a te életedben legyen egy olyan felnőtt, akiben teljesen megbízol, és mindent elmondhatsz neki. Szeretnék ilyen lenni. De, csak ha te is engeded. Szóval bármi is történik nekem akármit, elmondhatsz érted? Nem érdekel, hogy mekkora hülyeség nyugodtan mondj el bármit, bízz meg bennem. Nem fogok beleszólni a dolgaidba. Ha akarod, elmondom a véleményem, de semmiben nem foglak korlátozni. Azt csinálsz, amit akarsz. Tudod az én szüleim soha semmire nem, mondták azt, hogy "ezt nem szabad". Ezt nagyon imádtam. Úgy éreztem, hogy szabad és független vagyok. Szeretnék én is ilyen… -az énekes kínosan köhécselt. -…"szülő" lenni. – Bill komolytalanul elnevette magát. –Ezzel csak azt akarom mondani, hogy bármit is szeretnél azt tőlem meg fogod kapni. Erről biztosíthatlak. Legyen az pénz, ruha, akármi más nincs semmi akadálya, hogy a tied, legyen. És hogyha beszélni akarsz én, itt vagyok.
A gyerek csak ámultan hallgatta a férfit, de nem szólt semmit. Már milliószor megfogadta magában, hogy soha nem lesz olyan felnőtt, mint amilyen az anyja. Nagyon szerette Ninát, de a nő szabályit és korlátait ki nem állhatta. Mindig laza és engedékeny szülőre vágyott és ő maga is ilyen akart lenni.
-Tényleg! Akartam is kérdezni, hogy Nina simán elengedett-e? Kicsit sem kötekedett? –Bill az előzőnél már jóval lazább hangnemben tette fel ezt a kérdést.
-Nem, nem volt semmi…
-Seth. –mondta rosszallóan mosolyogva az énekes. –A hazugok felismerik a hazugságokat.
-Na jó talán nem volt elragadtatva de megbeszéltem vele.
-Már megint hazudsz. –nevetett Bill.
-Jól van, na! Igazából rohadtul kiakadtunk mindketten. Ordítoztunk egymással, mondjuk inkább csak én, azt mondtam, hogy boldog leszek nélküle aztán egyszerűen, csak lecsaptam a telefont. Sajnálom, de annyira el akartam jönni veletek, hogy inkább meg sem említettem, hogy tulajdonképpen meg sem engedte ezt az egészet.
-Semmi baj de, ha holnap megérkezünk LA-be azonnal, hívd fel!
-Ugye nem kell visszamennem hozzá?
-Dehogy is! Ezért fogod csak holnap felhívni és nem most. Akkor már egy egész tenger választ majd el tőle, úgyhogy biztos nem fog egyedül visszautaztatni téged.
Seth elvigyorodott.
-Azt viszont nem értem, hogy ha ő nem engedte meg, hogy velünk gyere, akkor ki írta alá a papírt, ami ezt az egészet hivatalosan is jóváhagyja?
-Én. –válaszolt ravaszul a gyerek. –Már tizenkét évesen is tökéletesen tudtam az aláírását másolni. Sokszor próbálta megváltoztatni de én mindig tudtam az éppen aktuális "autogramját".
-Minek neked ez? –Bill értetlenül nézett a fiúra. –Olyan, vagy mint aki direkt a szabályok ellen játszik. Mintha nem is lenne más célod. Nem értem miért jó ez neked. Miért vagy ennyire engedetlen? Mi hasznod van ebből az egészből?
-Semmi. Nincs semmilyen hasznom ebből. Én csak nem mertem anyám szemébe nézni, mikor a suliból egymás után küldték neki a figyelmeztetéseket rólam.
-Ha ennyire zavart akkor miért nem tanultál?
-Volt nagyobb bajom, is mint a sulis hülyeségekkel foglalkozni. Mikor elsőször csaptak ki, anyám még egy ideid próbált egyik iskolából a másikba vinni, de a helyzet, hogy leszartam mindent, amit ő akart, nem változott.
-Eszedbe sem jut, hogy ezzel mekkora fájdalmat okozhattál neki?
-De. Eszembe jutott. Szinte az őrületbe kergetett ez a gondolat. Mégsem tudtam megváltozni és tenni valamit, hogy neki kevésbé legyen rossz. Inkább csak gyorsan kerestem valami újat, ami elnyomta a lelkiismeret furdalásomat. Akkor kezdtem csak igazán durván piálni, cigizni és kicsit később belekezdtem a drogokba is.
-Ez nagyon rossz lehet egy szülőnek… ha így kell látnod a gyerekedet… az borzalmas.
-Neked is rossz?
-Az hogy ilyen vagy? –Bill szánakozva elmosolyodott. –Nem, nekem nem rossz. Engem nem bántasz, meg és nem használsz ki, viszont az fáj, hogy annyira elveszett vagy, hogy nem látsz más megoldást csak az ilyen dolgokat.
-Miért talán van más megoldás? –kérdezte Seth hirtelen hangosan és tanácstalanul.
Az énekes elfojtott egy halvány mosolyt.
-Persze. Talán nem érted, még amit mondok. Mert te most még csak nézel, de nem látsz. De ha kicsit félreteszel mindent és egy percre igazán, kinyitod a szemed, talán észreveszed te is.
-Mit? –kérdezte a gyerek értetlenül.
-Azt, hogy mi vár téged odakint. Ha egy másodpercre elfelejtesz mindent és szétnézel, hogy mi is vesz körül téged. Kint a világban annyi minden vár rád. Rengeteg gyönyörű dolog, művészetek, helyek, amiket elképzeli sem tudtál, olyan élmények, amikhez foghatót még soha nem éreztél. Igazi zene vár rád, olyan lehet minden amilyennek gyerekként, megálmodtad. Az egyetlen, ami akadályoz téged, az te magad vagy. Csak hagynod kéne magad és fel kéne fognod a világot, ami körülvesz téged. Mert akár hiszed, akár nem de az igazi szépség mindig itt van. Csak nem vesszük észre, mert teljesen más totál lényegtelen dolgokkal foglalkozunk. Pedig hidd el nekem, hogy a legegyszerűbb dolgok a legszebbek a világon. Az, ahogyan énekelni tudsz az, hogy a kezedbe foghatsz egy mikrofont és végigrohanhatsz egy színpadon, ezek tesznek igazi csodává téged. Az egész világ és te magad vagy benne a legnagyobb csoda. Hiszen hány rajongóm próbál a hasonmásom lenni? Te pedig nem is ismertél, és mégis pont ugyanúgy nézel, ki mint én. Hát mondd, meg kell ennél nagyobb csoda?
-Nem. –nyögte a gyerek, de még nem tudott reagálni az énekes szavaira.
-Hé! Kis és nagy Bill indulunk! –kiabált be David a szobába, majd tovább rohant a többi zenészhez.
Az énekes elmosolyodott és a fiú segítségével gyorsan benyomkodta a cuccait a bőröndjeibe.
-Készen vagytok már? –kérdezte Tom türelmetlenül az ajtóból, amikor a többiek már a folyosó végén jártak.
-Igen! –válaszolt egyszerre az énekes és a fiú.
Tom és Seth kivonszolták Bill hatalmas bőröndjeit, a csomagokat szállító kocsihoz, majd az énekessel együtt beszálltak a zenekar autójába. Egészen a repülőtérig a gitáros és Seth együtt szórakoztatták a többieket. A férfi és a gyerek mintha csak telepatikusan kommunikálnának, iszonyatos vicceket szőttek egymás mondataiba, mindketten be tudták fejezni a másik történeteit, úgy hogy a többiek mindig nevettek a végén. Még maga Bill is remekül szórakozott, ahogy az öccse és a gyerek nevetették őt. Amint a repülőtérre értek David azonnal elkezdett intézkedni, elrendezte a papírokat és a banda már fel is, szállhatott a gépre. Ahogy Seth maga elé engedte az ikreket kétségbeesetten látta, hogy a két zenész a repülő két oldalára ül. Tanácstalanul állt Bill és Tom között és azon tépelődött, hogy most melyikőjük mellé üljön. Végül valamivel hátrébb egyedül foglalt helyet. Még sokáig gondolkozott rajta, hogy az ikrek közül melyiket kellett volna választania, de választ, a különös kérdésre, nem talált. Nem telt el egy óra, sem amikor Seth már úgy érezte, nem bír tovább egyedül ülni. Felállt és a gép elejébe ment majd lazán levágódott a gitáros mellé.
-Nem sokáig bírtad! –jegyezte meg Tom nevetve, mire a fiú a szemeit forgatta.
-Inkább átülök Bill mellé. –mondta a gyerek gonoszul és már fel is állt, de a gitáros visszarántotta az ülésbe. Seth fölényesen vigyorogva nézett a férfira. –Hiányoznék mi? –kérdezte ravaszul.
-Rohadj meg! –nevetett a gitáros.
Pár percig mindketten hallgattak, majd megint Tom szólalt meg.
-Te, Seth! Neked van már jogsid?
-Persze! Csak ugye eddig nem nagyon volt alkalmam használni. Kevés államban lehet már tizenöt évesen vezetni. De New York-ban sokszor vezettem anyám kocsiját, nem mintha szabad lett volna.
-Nem kaptak el? –kérdezte Tom nevetve.
-De. Ráadásul ittasan vezettem. Kemény tárgyalás lett belőle, de még mindig nem ez volt a legdurvább húzásom.
-Hanem mi? –a gitáros kíváncsian várta a választ.
Seth sandán Billre pillantott és meggyőződött róla, hogy az énekes biztosan nem hallja, amit majd mondani fog.
-Hát volt egy éjszaka, ami talán az eddigi életem mélypontja lehetett. Iszonyatosan dühös voltam akkor, ezért kezdtem csak úgy minden különösebb ok nélkül mértékek nélkül inni. A haverjaimmal az egyik kedvenc szórakozóhelyünkön találkoztunk, és amikor már annyira részeg voltam, hogy a rengetek pia után, küldtem a drogokat is akkor kezdődött az igazi féktelen tombolás. Egy éjszaka alatt három lánnyal is lefeküdtem, szétzúztam egy DJ pultot a szórakozóhelyen, megrongáltam egy műemléket az utcán, és a haverjaimmal együtt szétvertünk egy autót. De ez még nem volt elég. Akkor vertem szét a zongorámat, majd ezt követően fel is gyújtottam. A tűzoltók és a rendőrök is ott voltak. Bilincsben vittek el. Soha nem felejtem el, hogy milyen megalázó volt másnap felhívni az anyámat és hazahívni a munkájából, hogy szedjen ki engem abból a szarból, amibe egy éjszaka alatt olyan baromira sikerült belekerülnöm. Rengeteg pénzébe került engem tisztára mosni. De hiába lett vége a tárgyalásoknak én nem álltam le. Továbbra is csak a lehető legrosszabb társasággal lógtam, a rengeteg drogos húzásom és a peres ügyek igazán hírhedté tettek azon a környéken. Igazi rossz fiú voltam, később aztán el is költöztünk, de mikor még ott laktunk, az után az éjszaka után még sokáig semmi nem került vissza semmilyen kerékvágásba. Az a szemét kis szajha Puppy More azt állította, hogy én megerőszakoltam őt azon az estén. Pedig ő még jobban is akarta, mint én! Tehát anyámnak megint fizetnie kellett, hogy a csaj apja ne nyomjon fel engem a rendőrségen. Ki kellett fizetnie a lakás felújítását is, mert ugye én az egész kéglit néhány óra alatt totál haza vágtam. És akkor jött az elvonó, mert akkor már rendszeresen tablettákat szedtem. Természetesen anyám pszichológushoz is elvitt. Az elvonóban néhány napig bírtam csak. Esküszöm olyan volt mint a pokol. Könyörögtem anyámnak, hogy szedjen ki. Esküdöztem, hogy megjavulok, csak hogy végre kiszabadulhassak. Mikor kiszedett onnan hetekig csak azoknál a seggfejeknél laktam, akiket a barátaimnak hívtam. Nem mertem anyám elé állni. Mikor aztán megint sikerült valamennyire összeszednem magam, visszamentem hozzá és már ugyan sokadjára, de tiszta lappal indítottunk. Pár hónap után azonban megint úgy éreztem, mintha hatalmas erővel rángatnának lefelé. Akkor szoktam rá igazán a cigire. Hiába jött minden reggel a magán tanár én akkor már nem voltam otthon. Már egészen korán leléptem valahová, csak hogy ne kelljen tanulnom. Két éve mióta magántanuló vagyok éppen csak, hogy sikerült letennem a vizsgáimat én pedig még csak le se szartam a tanulást. Ha anyám éjelente sem volt otthon én pedig már hazamerészkedtem aludni, feltúrtam az összes cuccát. A régi naplóit és fényképeit kerestem. Meghaltam volna csak egy szóért is, amiben az apámat említi. A gépét, a telefonját mindent átnéztem. De soha semmit nem találtam. Minden cuccát többször is átvizsgáltam. Az egyik régi naplójából egy szakasz teljesen hiányzik. Gondolom tudta, hogy előbb utóbb keresni fogom. Ha bármit is kérdeztem erről azonnal veszekedés lett a vége. Mostanában már egészen jóban voltunk, mert elfogadtam, hogy valószínűleg már soha semmit nem fogok megtudni az apámról. Ha a nagyapámat kérdeztem, akkor is csak az derült ki, hogy az anyám mekkora egy ribanc volt. Összefeküdt mindenkivel. Még most is gyűlölöm őt ezért.
-Az anyádat nem szabadna gyűlölnöd, kölyök! –mondta Tom színlelt lazasággal, pedig magában megdöbbent az imént hallottaktól.
A gitárost mélységesen elborzasztotta a gyerek története. Szinte fel sem tudta fogni. Mindig azt hitte, hogy ő volt a rossz gyerek, most mégis úgy érezte, hogy Seth-hez képest ő volt a világon a legszófogadóbb tinédzser.
-De mégis miért csináltad mindezt? –kérdezte Tom hosszas hallgatás után és szeme a fiúéba tévedt.
Seth komolyan nézett fel a gitárosra, majd szinte elhaló suttogással közölte azt az egy szót.
-Miattad…
7. Rész
7. Rész
"Nem kell semmi más csak ők ketten."
-Miattam? –kérdezte értetlenül a gitáros.
-Igen, miattad. –válaszolt a gyerek nyugodtan.
-Én ezt nem értem.
-Gondolkozz! Te is tudod, hogy mi közöd van ehhez az egészhez.
-De hát te mindig is csak… -Tom hangosan töprengett.
Ahogy Seth a férfira nézett ő is látta, ahogy a gitárosba beléhasít a felismerés.
-Mindig csak az apádat kerested. –fejezte be a mondatot Tom, és nagyot sóhajtott. –Egész életedben csak engem kerestél. Miattam csináltál mindent.
A fiú hallgatott.
-Komolyan én lennél az egyetlen ok, amiért ezt mind megtetted? –kérdezte hitetlenkedve Tom.
-Nem. –mondta a gyerek halkan. –A másik ok, ott ül az ablak mellett. –Seth a fejével az énekes felé biccentett.
Tom dühösen forgatta a szemeit.
-Naná, bocs elfelejtettem, hogy jelen pillanatban neked éppen két apád van!
A fiú ezek után már nem szólt semmit.
Estefelé habár nem volt kedve aludni de mégis elnyomta őt az álom. Tom az alvó gyereknek és magának is hozott egy-egy takarót, majd ügyetlenül betakarta vele a fiút. Mikor később ő is elaludt, nem igazán tudott nyugodtan pihenni, percenkét felébredt Seth minden apró mozdulatára. Mindig meggyőződött róla, hogy a gyereknek nincs-e semmi baja, majd visszaaludt. Legközelebb arra ébredt fel, hogy Seth álmosan nyöszörögve a vállába fúrta az arcát. Tom csak elmosolyodott és megigazgatta a takarót a fiún.
Néhány óra pihenés után ébredtek fel, még mindig összeborulva. Seth teljesen elnyúlva, tátott szájjal, félig a gitároson aludt. Tom szintén lecsúszva ült az ülésben, feje a fiúéra bukott. Kezével átnyúlt a gyerek válla fölött. Mikor aludtak és Seth nyugtalanul mozgolódott Tom sokszor kicsit még közelebb húzta őt magához.
-Mikor érkezünk meg? –kérdezte a gyerek kábán és nagyot ásított.
-Még két, vagy három óra.
-Hány óra van?
-Los Angeles-ben pont este lesz, mire megérkezünk.
-Ezek az időzónák, vagy mik teljesen szétbasszák az agyamat. Hulla fáradt vagyok.
-Nem csodálom! Meg kell majd szoknod az átállást.
A fiú hallgatott.
-Nem kérsz valamit enni? Én mindjárt éhen döglöm. –Tom meg sem várta a választ már fel is állt. –Na mindjárt hozok neked valami kaját. –mondta lelkesen és a repülő elejébe ment.
Seth álmosan kinyújtózott, és megint magára húzta a takarót. Hirtelen elcsodálkozott egy percre, amíg rájött, hogy Tom hozta neki a takarót, majd kedvesen elmosolyodott.
-Na mi van kölyök? –kérdezte váratlanul az énekes és leült a fiú mellé, Tom helyére.
-Szia Bill! –köszönt még mindig álmosan a fiú.
-Jól aludtál?
-Ja, csak nehéz megszokni, hogy én hiába aludtam most, LA-ben akkor is este lesz, mikor megérkezünk.
-Én mondtam, hogy dobjuk ki a francba! –kiabált oda hozzájuk Georg, ahogy elcsípett néhány szót a beszélgetésből.
-Georg javasolta, hogy ha valami sivatag fölött vagyunk, rakjunk ki téged, mert sokat fogsz rinyálni. –magyarázta Bill nevetetve.
Seth felállt és produkált egy sor baromságot a basszusgitárosnak. Georg csak nevetett, ahogy a gyerek mutogatva elmagyarázta neki, hogy mennyire el fogja, veri. Ezek után Seth visszaült Bill mellé, majd hirtelen megjelent Tom is egy halom kajával a kezében. A gitáros sötéten nézett el az öccsére.
-Na takarodj innen a helyemről! –mondta vigyorogva.
Bill kelletlenül felállt és a repülő másik végében leült a doboshoz és a basszistához.
-Na tessék, hoztam neked kávét, hogy valahogy kibírd az elkövetkező egy napot. Mi Billel biztosan azonnal lefekszünk majd. Szerintem egy hétig nem is jövünk elő a szobáinkból. –Tom nevetett.
Seth a kezébe vette a Starbuck's-os poharat és belekortyolt a forró kávéba. Tom közben a gyerek elé pakolta a rengeteg étel felét.
-Szóval, sültkrumpli, saláta, hamburger, süti, csoki. Mit eszel?
Seth belepiszkált a salátába, majd undorodva elszörnyedt.
-Fúj bazmeg! Vidd innen ezt a szart!
-Most meg mi bajod van? –kérdezte Tom csodálkozva, ahogy elvette az utálkozó gyerektő a salátát.
-Nézz már bele, hogy mi van benne! Undorító! Utálom azt a kibaszott zöldborsót. Hányok tőle, ha csak rá kell néznem.
Tom az égre emelte a tekintetét, de inkább nem mondott semmit. Seth belekezdett a sültkrumpliba és közben figyelte a gitárost.
-Ha megérkezünk választhatsz majd magadnak egy szobát. Amelyiket csak akarod. Van asszem 4-5 üres szobánk, be is vannak rendezve. Majd veszünk bele neked olyan bútorokat, amik neked is tetszenek.
-Hol van a házatok?
-Hát West Holliwood-hoz már egészen közel. A nagyváros éppen elég közel és távol is van. Látni lehet onnan a tengerpartot. Van egy golfpálya nagyságú kertünk és medencénk is. Nagyon király kis kégli.
-Nem találnak meg titeket?
-Nem. Azért LA túl nagy ahhoz, hogy csak úgy megtaláljanak. –Tom kis ideg hallgatott, majd folytatta. –Tényleg akartam is neked mondani, hogy bizonyos dolgokra fel kell majd készülnöd.
-Ezt, hogy érted?
-Úgy, hogy fotózni fognak téged. A koncert, amin énekeltél már biztosan fent, van a neten. Holnapra talán már cikk is lesz belőle. Azonnal fel fognak ismerni. Billt, Davidot és engem is kérdezgetni fognak rólad. Az lesz a legjobb, ha te sem mondasz semmit. Nem kéne, hogy megtudják valójában miért is vagy velünk. Ne érdekeljen, ha elkezdnek majd pletykálni. És a fotósok se zavarjanak. Lies úgyis addig üldöz majd, amíg képet nem csináltathat rólad. Sajnos kurva nagy cirkusz lesz körülötted. Először a rajongók, aztán a média fog kiakadni.
-Ennyire durva lesz?
-Hát szerintem eléggé. Hiszen gondolj bele! Egy híresség már önmagában nagy felhajtást jelent. De mikor észreveszik, hogy a híresség a tizenhat éves kis hasonmásával mászkál, akit valamilyen rejtélyes oknál fogva még a saját koncertjén is énekeltetett akkor nagy botrány lesz. Magam előtt látom az egészet. Mekkora vadulás lesz ebből.
-Azért ugye az utcára kimehetek majd?
-Persze! –nevetett Tom. –Csak vigyázz magadra.
Seth elcsodálkozott azon, hogy a gitáros mennyire félti őt, de ez egyébként egyáltalán nem zavarta őt. Talán még jól is esett neki.
A Tokio hotel gépe este tízkor szállt le Los Angeles-ben. A zenészeket és a producert négy autó várta. Az egyik az ikreket és Seth-et szállította haza, a másik a dobost, a harmadik a basszusgitárost, a negyedik pedig a producert. Amint leszálltak a gépről, mindenki búcsút vette egymástól és beszálltak az autóikba. A repülőgép személyzete gyorsan átbakolta a poggyászokat a kocsikba és már indultak is.
-Georg és Gustav hol laknak? –kérdezet Sert mikor már úton voltak az ikrek háza felé.
-Ők egészen bent a városban. –válaszolt Bill. –Georg a barátnőjével, Gustav pedig a családjával.
-Van családja?
-Igen, van neki. –mondta megint az énekes. –Most múlt öt éves a kislánya.
-Naná! Georg igazából még mindig az anyukájával él! –viccelődött a gitáros.
Ahogy áthajtottak a városon Seth egyre inkább kezdte érezni, hogy mire is gondolt Bill mikor LA-ről beszélt. A fiút a fények és az ég varázsolta el leginkább annyira másnak érezte ezt a helyet. Sokkal varázslatosabb volt, mint New York. Seth számára olyan volt ide bekerülni mintha csak hirtelen egy hatalmas energia mezőben ébredne.
Mikor a kocsi megállt az ikrek háza előtt, az énekes kifizette a sofőrt, majd kiszálltak az autóból. Seth tátott szájjal bámult a hatalmas házra.
-Azt a kurva! –nyögte és elvigyorodott. –A rohadt életbe, nagyon király ez a ház!
Bill elnevetett magát, ahogy az izgatottan ugráló gyerekre nézett.
-Itt fogok lakni! Ebben a házban fogok lakni! –kiabálta Seth megőrülve és a gitáros karját rángatva viháncolt. –Most aztán bekaphatja az összes Brooklyn-i seggfej és a többi New York-i köcsög is!
Az énekes kinyitotta a hatalmas kaput, ami automatikusan kitárult előttük és ők végigmentek az udvaron.
-Bazmeg egy medence! –kiabálta nevetve a gyerek. –Tom beleugorhatok?
-Most? –kérdezte a gitáros döbbenten röhögve.
-Ahha!
-Ruhástul? A francokat fogod itt összevizezni az egész lakást! Lesz még elég alkalmad beleugrani.
Seth egy másodpercig sem volt csalódott, mert Bill már a bejárati ajtót nyitotta. Szinte még az énekest is megelőzve rontott be a lakásba, majd tátott szájjal állt meg a hatalmas nappali szélén.
-A rohadt életbe! –kiabálta döbbenten.
-Nézz körül nyugodtan. –mondta Bill kedvesen.
-És válassz magadnak egy szobát! –tette hozzá Tom. –Mi addig behozzuk a csomagokat.
Seth azonnal körberohanta az egész házat. Nem akarta elhinni, hogy csak az alsó szintem három fürdőszoba van. Megtalálta a szaunát, és a játéktermet is a pincében. A házban volt egy kis stúdió is. Tom itt tartotta az összes hangszerét, kivéve egy hatalmas gyönyörű zongorát. Ez fent a nappaliban volt elhelyezve. Tom tökéletesen játszott rajta akár csak a házban található többi hangszeren. Basszusgitáron és dobon is de leginkább a saját gitárján szeretett zenélni. Seth teljesen odavolt a nappaliban található jakuzzy-ért és a nagy fekete zongoráért is de hozzáérni vagy megszólaltatni még nem merte. Ahogy felment az emeletre és benyitott az egyik szobába azonnal megcsapta az orrát a gitáros jellegzetes illata. Tovább ment és következő szobában ki is ment az erkélyre. Eltűnődve bámulta az ezüstösen csillogó tengert, majd hátra fordult és felnézett a hegyoldalon díszelgő hatalmas Hollywood feliratra. Annyira gyönyörűnek érezte az egészet, hogy szinte felfogni sem tudta mit is keres ő egy Los Angeles-i villa erkélyén, az alatt a híres Hollywood felirat alatt.
-Seth! –kiabált fel Tom az emeletre.
-Igen? –kérdezett vissza a gyerek a fejét kidugva az ajtón.
-Sikerült választani?
-Igen!
-Na és melyiket?
-Azt, amelyik a te szobád mellett van.
-Honnan tudod, hogy melyik az enyém? –kérdezte Tom csodálkozva a lépcső aljából.
Seth maga sem tudta, hogy honnan jött neki ez a megérzés, és azért mégsem akarta volna azt mondani Tomnak, hogy megérezte az illatból.
-Gitár van a falon! –mondta Seth lazán és mikor megint benyitott a szobába, magában imádkozott, hogy tényleg legyen ott a gitár a falon.
-Ja tényleg! -nevetett lentről a gitáros.
A fiú megkönnyebbülten zárta vissza az ajtót. Egy vékony üveglapból készült gitár, amit Tom az egyik díjátadón kapott, valóba ott díszelgett a szobában.
-Na viszont ha már tudod, hogy melyik szoba lesz a tied, akkor gyere le és vidd fel a cuccod, mert én ugyan nem vonszolom föl helyetted. –mondta Tom és csípőre tett kézzel várt lent a fiúra.
-Itt vagyok! –vihogott a gyerek, ahogy lerohant a lépcsőn.
-Seth, éhes vagy? –kérdezte Bill a kezében a telefonjával.–Mert ha igen, mindjárt rendelünk pizzát.
-Ja persze, jöhet!
-Rendben! Milyet kérsz?
-Hawaiit! –jelentette ki a gyerek vigyorogva.
-Okés! –Bill már kezdte is bepötyögni a számot, amikor hirtelen felnézett a gyerekre. –Felhívtad már Ninát?
-Nem. –nyögte kelletlenül a fiú.
-Akkor meg, vidd fel a cuccod és nyomás telefonálni! –Bill ránevetett a gyerekre mire az csak gúnyosan utánozta az énekes vigyorát és kelletlenül elindult felfelé. –Ja és ne rendezkedj be túlságosan! Úgyis veszünk még neked egy csomó új bútort.
Seth magától nem erőltette volna a szoba átrendezését, hiszen az még így is szinte túl jó volt neki, de nem akart ellenszegülni az ikreknek. Ha Tom és Bill úgy látták jónak, hogy a szobát át kell rendezni, mert neki csak is a legjobb bútorok jók, akkor nem ellenkezett.
Kelletlenül vette elő a telefonját, majd rágyújtott és tárcsázta az anyja számát.
-Halló? –szólt bele Nina fáradtan a telefonba.
-Szia anya! –köszönt Seth unottan, minden érzelem nélkül.
-Istenem! Seth te vagy az?
-Igen.
-Jól vagy?
-Persze. Mégis mi bajom lehetne?
-A legutóbb direkt úgy hívtál, hogy ne tudjalak visszahívni.
-Sajnálom. –mondta a srác monoton, érdektelen hangon. –Mostantól akármikor hívhatsz majd. Ez az új számom.
-Új telefonod van?
-Igen.
-Honnan?
-Az ikrektől. –válaszolt Seth és kicsit fellelkesült.
-Ahha. –sóhajtotta Nina érdesen. –És hol vagy most? Melyik hotelben?
-Nem hotelben vagyok, hanem Toméknál. Istenem látnod kéne ezt a házat! Annira gyönyörű. Komolyan olyan, mint a filmekben! Sőt talán még szebb is! Szebb, mint amit valaha láttam. Képzeld, egy medence van az udvaron! Érted? Egy medence! Ez mennyire vagány már?
-És jól vagy?
-Anya! Mondtam már, hogy igen! Tényleg, nagyon jól vagyok! Soha nem voltam jobban. Kicsit megzavart ez az időátállás, de amúgy nagyon jól érzem magam. És hallod egy bowling pálya van a pincében…
-Seth…
-Meg egy billiárdasztal, na meg egy jakuzzy a nappaliban és…
-Seth…
-Tomnak vagy húsz gitárja van! És olyan LCD TV van a szobámban…
-Seth az istenért figyelj már rám!
A gyerek nem is foglalkozott a komoly felszólítással csak mondta tovább, amibe belekezdett.
-És van egy saját erkélyem…
Ahogy kint a gitáros végigment a szobák között egy percre megállt a fiú ajtaja előtt és elmosolyodott rajta, ahogy a sok dicsekvést hallgatta.
-Látni lehet innen a Hollywood feliratot. És képzeld anya, hogy pálmafák vannak az utcán, Tomék kertje pedig akkora, mint egy golfpálya. Esküszöm még egy repülőgép is, leszállhatna itt.
-Ennyire azért nem kéne odalenned.
-De hát annyira gyönyörű itt minden! Imádom ezt a helyet! Komolyan szinte még fel sem tudtam fogni, hogy hirtelen hogyan is kerültem ide. Egy hónapja még csak egy csöves, drogos kis New York-i seggfej voltam most meg itt lakom Los Angelesben.
-Na azért annyira nem voltunk csövesek. –mondta Nina fagyosan.
-És képzeld, látom innen a tengert! Annyira gyönyörű.
-Az kurvára ugyanaz a tengert, mint amit New York-ból is látsz. –jegyezte meg a nő dühösen.
-Nem. Ez szebb. Sokkal szebb. –a gitáros megint elmosolyodott az ajtó előtt.
-Seth kérlek, figyelj rám…
-Tomnak van egy hatalmas zongorája. Nagyon szép! Szerinted, van olyan hangja, mint amilyen az enyémnek volt? Nagyon kíváncsi vagyok rá. Bevallom egy percre iszonyatos késztetést, éreztem, hogy elkezdjek játszani rajta. El is gondolkoztam, hogy talán megint el kéne kezdenem zongorázni. Eszembe jutott, hogy mit mondtak nekem még egy fél éve a Juilliard-ról. Hogyha addig folytatom a zenélést, és komolyan veszem, akkor ösztöndíjasnak beraknának. Ahogy te mondtad ez tényleg egy hatalmas lehetőség, lenne.
A gitáros alig hitte el, amit hallott.
-Seth és a Juilliard? –kérdezet magában döbbenten. –Lehetetlen, hogy ezt a gyereket már tizenöt évesen ajánlották oda. Ha ez igaz, akkor nem az énektudása lehet az egyetlen, amiért ennyire odavoltak.
-Azt már bebuktad! –mondta Nina mérgesen. –Drogosokat nem vesznek fel a Juilliard-ra. Még akkor, sem ha tényleg minden versenyt megnyertél, amin indultál. És hiába ajánlanak téged azok a zenekritikusok, ha még a gimnáziumi vizsgáidat sem tudod rendesen letenni.
-Elfelejted, hogy mennyire imádtak engem, már az ottani tanárok is.
-Ez most teljesen mindegy Seth.
-Nem anya, most semmi sem mindegy! Itt van, a válsz az összes zenével kapcsolatos kérdésemre. Sosem értettem én sem, hogy mégis hogyan tudok úgy játszani, ahogy. És most tudom, hogy miattuk! Minden csak miattuk történik és ez fantasztikus.
-Fantasztikus? Hallanád magadat Seth! Úgy beszélsz róluk, mintha valami istenek lennének. Annyira normális voltál, amíg ők meg nem jeletek. Most pedig teljesen el vagy szállva. Nem értem mióta vagy te ennyire oda az ilyen sznob dolgokért. És most hogy véletlenül LA-be kerültél, máris azt hiszed, hogy még mindig tárt karokkal várnak téged a Juilliard-on? Te csak veszítesz magadból, ha tovább folytatod ezt. Nézz már magad köré, hogy mi történik veled! Ismerem már, hogy mi következik. Néhány hónapig kibírod, a csúcson vagy aztán pedig megint visszaesel. Nem akarom, hogy ez történjen veled.
-Anya… -kezdte a fiú dühösen.
-Seth! A jövő héten már én is otthon leszek. Szóval szeretném tudni, hogy mégis mikor akarsz visszaköltözni hozzám.
Seth sokáig hallgatott majd mikor megszólalt a hangja gúnyos volt, semmilyen tiszteletet nem lehetett benne találni.
-A szó, ami leginkább a számon van az a soha!
Tom elnevette magát kint az ajtó előtt.
-Seth! Nem gondolod, hogy kicsit vissza kéne venned?
-Nem! Nem gondolom! Tudod, ha azt karod, akkor most magam köré nézek. És tudod, mit látok? Hogy nem csak én szeretem őket. Ők nem nevelnek, nem mondják meg, hogy mit szabad és mit nem. Nem tudják még, hogy mit kéne adniuk ezért mindent, megkapok. Bíznak bennem, és pont annyira tisztelnek mit amennyire én őket. Ez minden, amire szükségem van. Nekem most nem kell semmi más csak ők ketten.
-Hát ez remek. -mondta Nina dühösen és mielőtt a gyerek bármit, mondhatott volna, lecsapta a telefont.
Seth iszonyatos haragjában, dühösen káromkodva teljes eréből az ágy párnái, közé hajította a telefonját. A gitáros gyorsan lerohant Billhez aki közben már a pizzát várta. Az énekes türelmetlenül állt az ajtóban.
-Nem hiszem el! –háborgott Bill. –Az a szlogenjük, hogy "egy szempillantás alatt ott vagyunk" én meg itt pislogok már vagy egy órája és még mindig nincs itt az a rohadt pizza!
-Hallod… -kezdte Tom még mindig kicsit hitetlenkedve. –Te el tudod hinni, hogy Seth-et már tizenöt évesen ajánlották a Juilliard-ra?
-Ez komoly? –csodálkozott az énekes. –Honnan veszed?
-Hallottam. Most beszélt az anyjával.
-A Juilliard-ra? –hitetlenkedett tovább Bill.
-Nem az énektudása lehet az egyetlen, ami miatt be akarták rakni oda.
-Halló! Jó estét! Meghoztam a pizzát. –a pizzafutár kint állt a kapu előtt a kocsijával, onnan szólt bele a kaputelefonba.
-Már épp ideje volt! –morogta Bill mérgesen.
Kinyitotta a hatalmas távvezérlésű kaput és megvárta, amíg a pizzafutár behajt az udvarra, majd kiszáll a kocsiból. Az énekes gyorsan fizetett és már ment is vissza a házba.
-Seth! Itt a pizza! –kiabált fel Tom, ahogy leültek az étkezőben.
A gyerek lelkesen rohant le, meg sem látszódott rajta a veszekedés. Mikor el kezdtek enni, először még mindannyian hallgattak, majd, mint mindig, ha már kezdett kínos lenni a hallgatás, Bill szólalt meg elsőnek.
-Komolyan beajánlottak a Juilliard-ra? –kérdezte a gyerektől kíváncsian.
-A francba Bill! Ezt talán nem kellett volna. –mondta Tom rosszallóan.
-Most mi bajod van? Csak megkérdeztem. –Szóval?
-Igen. –válaszolt Seth közönyösen.
-És?
-És valószínűleg nem lesz belőle semmi. Már hónapok óta nem nyúltam zongorához. Ez megérződik. Különben sem vagyok elég jó oda.
-Játszhatnál az én zongorámon. –ajánlotta Tom lelkesen.
-Nem. –mondta a fiú elkomolyodva. –Nem akarok.
-Miért? –Bill értetlenül nézett a gyerekre.
-Mert! Nem véletlenül vertem szét és gyújtottam fel a sajátomat.
-Kár lenne a tehetségedért! –Bill elgondolkozott. –De mi nem fogjuk erőltetni. Ha nem akarsz, nem kell játszanod.
Seth elmosolyodott.
-Hé kölyök! –kezdte Tom vigyorogva.
-Na mi van?
-Versenyezzünk, hogy ki tud előbb megenni egy egész pizzát.
-Jaj Tom ne már! Annyira gusztustalan vagy! –siránkozott az énekes.
-Oké! –mondta a gyerek ravaszul.
-Seth! Nehogy belemenj! Ez a világon a legnagyobb hülyeség. Úgysem tudod legyőzni Tomot!
-Dehogynem!
-Na ez a beszéd gyerek! Bill számolja vissza! –utasította a gitáros az öccsét.
-Ez undorító! Tom, kár belétek ez a kaja!
-Ne pofázz már! Számolj!
Az énekes kelletlenül visszaszámolt, majd döbbenten nézte, ahogy a bátyja és a gyerek szinte percenként tüntetik el az újabb és újabb szeleteket.
-Nem vagytok normálisak! –jegyezte meg döbbenten és már nevetett. –Komolyan nem is értem, hogy fér belétek ez a sok kaja.
Bill röhögve nézte végig az egész versenyt. A hogy az asztal túloldalán ott ült vele szemben a bátyja és Seth annyira hasonlónak érezte őket. Hiszen mikor tudna ő így ellazulni és hülyéskedni ezzel a kölyökkel? Tom még önmagában is túl komolytalan volt néha, most pedig hogy megtalálta ezt a gyereket, megint olyan mintha ő is csak tizenhat éves lenne. Bill irigyelte ezért Tomot. A bátyja meg tudta nevetetni Seth-et. Boldoggá tudta tenni agy apró kis viccel, amiben ketten vettek részt. Seth és Tom tökéletes csapat voltak együtt. Az énekes tulajdonképpen nem is értette, hogy ő miért van közöttük, miért zavarja őket? Hiszen annyira jól elvannak ketten!
-Bill! Bill! Nyertem! –Seth hangosan felnevetett és kárörvendően nézett a gitárosra. –Háh! Mekkora szar vagy! –mondta komolytalanul vigyorogva a gitárosnak és felállt az asztaltól. –Simán levertelek! Azt hitted legyőzhetsz mi? Hogy engem legyőzhetsz! Na, ne is álmodozz!
Tom csak a szemit forgatta és ő is elvigyorodott.
-Na srácok én lefekszem. –nyögte Bill álmosan és ő is felállt.
-Megyek én is. –mondta a gitáros.
A két zenészt követte Seth is, bár neki még egyáltalán nem volt kedve aludni. Az énekes lekapcsolta az összes villanyt a földszinten, majd fölment a szobájába. A fiú gyorsan végezett a fürdőszobában. Félmeztelenül állt ki az erkélyére cigizni. Ahogy a könnyű augusztusi szél az arcát és a vállát simogatta, hirtelen úgy érezte, hogy mindene megvan. Szégyellte de egyáltalán nem hiányzott neki Nina. Tökéletesen boldog volt így is.
Egy óra múlva az ikrek háza már teljesen elcsendesült. Egy villany sem égett már, csak az utcai lámpák világították meg a hatalmas villát. Tom és Bill már mélyen aludtak mikor Seth még mindig csak álmatlanul vergődött az ágyában. Képtelen volt elaludni. Üvegese tekintettel meredt a telefonjára, semmi mással nem tudta elfoglalni magát. Álmosan nézte a You Tube-on a videót, amiben ő énekelt Billel.
Egy újabb óra elteltével Seth még mindig ugyanott tartott. Kényelmetlenül összekuporodva ült az ágyán és már a sokadik szál cigiét szívta, amikor megunta az álmatlan szenvedést. Felállt, kiment a szobából és a telefonjával a kezében végigtapogatózott a folyósón. Halkan benyitott a legközelebbi szobába és az ágyon fekvő gitárosra világított.
-Tom… -a gyerek a fénylő telefonnal a kezében közeledett az ágyhoz. –Alszol?
-Hogy aludnék, ha a szemembe világítasz? –kérdezte álmosan nyögve a férfi.
-Bocs.
-Mi bajod van? –Tom felült az ágyban és megdörzsölte a szemét.
-Nem tudok aludni.
A gitáros mérgesen nézett a gyerekre.
-Ezért keltettél fel? Mégis mi a szart csináljak veled?
-Nem tudom.
-Seth! Hajnali három óra van. Menj vissza a szobádba és feküdj le.
-Nem. Mondtam már, hogy nem bírok elaludni.
-Én pedig most mondom, hogy nem tudok mit csinálni! Csak feküdj le és aludj!
-Tom!
-Miért engem basztatsz már? –fakad ki a gitáros, és a fejére húzta a takarót. –Menj és keltsd fel Billt, majd ő énekel neked. Csak menj már és hagyj békén.
-De Tom…
-Attól még, hogy te nem tudsz én, szeretnék aludni.
Seth leült a gitáros ágyára és maga alá húzta a lábait, majd kíváncsian körülnézett.
-Hol van a kutyád?
-Milyen kutyám? –kérdezett vissza Tom a takaró alól.
-Hát tudod…
-Scotty? Meghalt.
-És Bill tacskója?
-A kislány? Az is.
-Honnan van az, az üveggitár? –a gyerek ámulva nézte a falon függő gyönyörű hangszert.
-Takarodj már innen! –nyögte dühösen a férfi és előbújt a takaró alól. –Nem veszed észre, hogy aludni szeretnék?
-Én is. De nem megy.
-Ha minden este ezt fogod csinálni, én megöllek! –a gitáros a másik oldalára fordult és a fejét a párnájába nyomta de Seth még mindig nem mozdult.
-Bill miért olyan komoly mindig?
-A faszom tudja…
-Szerinted tényleg buzi? –kérdezet a gyerek vigyorogva.
-Ja! De nem annyira, mint te!
Seth észre sem vette a gitáros gonosz megjegyzését, tovább kérdezősködött.
-A nagyszüleim is itt élnek?
-Nem.
-Akkor németországban?
-Igen.
-Hogy hívják őket?
-Simone és Gordon.
-Gordon a nevelőapád ugye?
-Igen.
-És az igazi, ő hol van?
-Még egy kérdés és esküszöm mindjárt üvölteni, fogok! –Tom türelmetlenül gyűrte maga alá a takarót és ő is leült a gyerekkel szemben az ágyra. –Na figyelj! Most szépen visszamész a szobádba, lefekszel és elalszol! Világos?
-Nem, mert kurvára sötét van itt. –mondta a fiú ravaszul vigyorogva.
-Hogy rohadnál meg! –sóhajtotta fásultan a gitáros. –Takarodj már vissza a szobádba és hagyj engem békén!
-Van itthon fagyi? –kérdezet a gyerek nevetve.
-Ezt most direkt csinálod? –Tom dühösen próbálta letolni Seth-et az ágyról. –Esküzöm még egy ilyen idegesítő kölyökkel, mint te, életemben nem találkoztam.
-De most komolyan! Van fagyi? Fagyit akarok enni!
-Ne hisztizz már! Van, csak hagyjál már békén! Menj le a konyhába és keresd meg! Ott lesz a mélyhűtőben.
Seth azonnal leviharzott az emeletről. A gitáros a szemit forgatva kifújta magát és újra kényelmesen elhelyezkedett. Már éppen elaludt volna, mikor a gyerek megint berontott a szobába a világtó telefonnal.
-Tom! Már megint alszol?
-Nem! Még mindig nem alszom! –csattant fel a gitáros türelmetlenül. –Vidd már innen azt a szart, mindjárt megvakulok tőle. –Tom elvette telefont a gyerektől. –Te komolyan dobozból eszed a jégkrémet? Igazi amerikai kis suttyó vagy.
A fiú megint elhelyezkedett a gitáros ágyán és kíváncsian bámult a férfira.
-Gondolom ma éjszaka sem fogunk már aludni. –mondta Tom halványan elmosolyodva és felkapcsolta a villanyt.
8. Rész
8. Rész
"Boldog szüliapot!"
Másnap dél körül Bill vidáman ébredt. A reggeli kávé előtt még elszívott egy szál cigit, majd felöltözött és kiment a szobájából. A folyósóra érve csodálkozva vette észre, hogy Tom szobájának ajtaja nyitva van. Ahogy benézett a gitároshoz majdnem elnevette magát a látványtól. Tom az ágya szélén kuporgott karikás szemekkel, a keze lelógott és a takarója sem volt rajta, Seth viszont kényelmesen keresztbefeküdt az ágyon, Tom takarójába burkolózva és mélyen aludt. Mikor a gitáros észrevette Billt, halkan ő is felkelt, behúzta maga után az ajtót és az énekessel együtt lement.
-Nálad aludt? –kérdezte Bill nevetve.
-Ja. Ne tudd meg, hogy mit csinált. Hajnali háromkor felébresztett, hogy nem tud aludni. Mikor azt hittem, hogy végre békén hagy, ő megint megjelent. Aztán megevett egy egész doboz jégkrémet az ágyamban. Tehát feladtam és elkezdtünk filmeket nézni. Na tippelj mi történt? Ő elaludt, én nem!
-Gyerekek… -mondta az énekes kárörvendően nevetve.
A két zenész kiült a teraszra kávézni, a reggeli napsütésbe.
-Mit csinálunk holnap? –kérdezte Tom az öccsétől és eltűnődve bámulta az eget.
-Nem tudom, nem volt időm megtervezni a szülinapunkat.
-És Seth? Őt elfelejtetted?
-Nem.
-Akkor jó. –sóhajtotta a gitáros kényelmesen.
-Nat, viszont találkozni akar velünk valamikor. Gratulálni akar a turnéhoz.
-És mit mondunk neki? Mármint a gyerekről?
-Gondolom az igazat.
-Az vicces lesz! "Hé, szia Nat! Itt ez a kölyök valamelyikünk fia lehet, de nem tudjuk eldönteni, hogy melyikünké, ezért most együtt neveljük."
-Sziasztok! –köszönt hirtelen a fiú a terasz ajtóból, majd ő is leült.
-Hé, szia! –köszönt Bill is lelkesen és a gyereknek is töltött kávét.
-Seth ha még egyszer ezt csinálod… -kezdte Tom a fenyegetőzést, de az énekes félbeszakította.
-Hagyd már békén Tom! –a gitáros elhallgatott és Bill a fiúra nézve folytatta. –Mit szeretnél, mit csináljunk holnap?
-Mert?
-Mert holnap lesz a szülinapod.
-És a mienk is. –tette hozzá Tom vigyorogva.
-Ez komoly? –csodálkozott a fiú.
-Igen. –nevetett a gitáros.
-Ez nagyon durva! Komolyan még a szülinapunk is ugyanazon a napon van?
-Ahha.
-Jézusom! Ez nekem már sok. –nyögte Seth de végül ő is elmosolyodott. –Én nem vettem nektek semmit.
-Nem is kell kölyök. –mondta Bill lazán.
-De várjatok csak! Ez azt jelenti, hogy egyszerre három ember szülinapját kell ünnepelni?
-Na, nem! Azt felejtsd el! Nem fogunk itt ilyen brutális bulit szervezni. Majd bemegyünk West Hollywoodba, ott minden este van valami. –Bill egy percig hallgatott és már folytatta is. –Na de mégis! Van valami, amit szeretnél? Bár amennyire hasonlítasz ránk, simán ki tudnánk találni, hogy mit akarsz.
-Hát akkor hajrá! –mondta a gyerek ravaszul. –Találjátok ki!
-Kellett neked mondani… -nyögte Tom bosszankodva Billnek.
*
A következő nap, szeptember 1-jén, mikor Bill megérkezett a Los Angeles-i villába, Tom épp a nappaliban telefonált. Az énekes kíváncsian hallgatta, ahogy a bátyja veszekszik, de a beszélgetés témáját ne tudta leszűrni Tom dühös szavaiból.
-Mi az, hogy nincs még itt? Délre beszéltük meg! És tudja hány óra, van? Kettő! Két órája késik! Megadtam a címet és kifizettem a szállítást előre, magának csak annyi lenne a dolga, hogy idehozza!
Bill gyanakodva nézett a bátyjára de nem mondott semmit.
-Nem, én nem tudok várni! Tudja, hogy ki vagyok én? Igen? Akkor siessen jobban! Ez nem egy olyan kis dolog, amit csak úgy elfelejthet. És ha kárt tesz benne, esküszöm, kifizettetem magával! Egy órát kap, hogy ideérjen. –a gitáros dühösen levágta a telefont.
-Seth már felébredt? –kérdezte az énekes.
-Persze, már rég. –válaszolt a gitáros és az üvegablakon keresztül kimutatott a medencében pihenő gyerekre. –És te? Hol voltál?
-Megvettem az ajándékokat.
Tom az énekes lába körül heverő sok csomagra nézett.
-Neked ilyen egyszerű volt? Csak bemész a városba és összevásárolsz pár cuccot?
-Nem, nem volt ilyen egyszerű. Egész nap csak rohangáltam és még magunknak is rendeztem egy bulit.
-Bulit?
-Ja. Hollywoodban. Na jó igazából az MTV csinálja. A Kaulitz ikrek 32 születésnapja! Na mit szólsz?
-Nem is rossz! –mondta Tom vigyorogva, majd kicsit elkomolyodott. –Szegény Seth, mekkora felhajtás lesz körülötte.
-Én is sajnálom szegényt. Viszont van még valami amit meg kéne vennünk és segítened kéne.
-Rendben. –Tom nem is kérdezősködött tovább csak gyorsan kirohant a fiúhoz az udvarra.
A gyerek a medencében feküdt egy matracon és a szemét lehunyva napozott.
-Seth!
-Mi van? –kérdezte a srác és a napszemüvege fölött kinézett a gitárosra.
-Billel elmegyünk néhány órára.
-Rendben.
-Hívj, hogy ha valami van! Ne gyújtsd fel a házat! –Tom vigyorgott egyet és már indult is az énekessel együtt.
Amint a két zenész látótávolságon kívül került Seth azonnal leugrott a matracról és kimászott a medencéből. Gyorsan megtörölközött, felkapta a farmerját és a teraszon átvágva berohant a lakásba. Fellépett a nappaliban álló kis emelvényre és izgatottan felcsapta a hatalmas zongora fedelét. Azonnal látta, hogy a gitáros nem sokat használja a gyönyörű hangszert. A billentyűi teljesen sértetlenek voltak. Óvatosan a rálehelt a billentyűzetre és lefújta róla a rengeteg port. A lélegzetét visszafojtva ült le, majd félve emelte az ujjait a hangok fölé. Több száz dallam járta át hirtelen és mégis mikor először megszólaltatta a hangszert, egy számára addig teljesen közömbös dalt játszott. Tom Zoom Into Me-je most annyira közel hozott hozzá mindet, ami az elmúlt napokban történt. Valahogy felerősített mindet, amit érzett. Az alaptalan de hatalmas bizalmát az énekesben és a szinte már rajongássá nőtt szeretetét a gitáros iránt. Seth-nek nem kellet semmilyen kottát néznie, elég volt neki, hogy már párszor hallotta ezt a számot és már csukott szemmel is el tudta játszani. Ahogy hirtelen megint zongorázott újra hallotta a fülében azt a sok dallamot, amik mindig úgy elvarázsolták őt. Nem tudta, hogy honnan és miért jönnek azok a hangok. Éjszakánként sokat gondolkozott rajtuk, másnap pedig mindig eljátszott őket.
A fiú ámulva hallgatta, ahogy a hatalmas zongora körbezengte az egész házat. Sokkal szebb volt a hangja, mint az összes eddigi zongorának, amin játszott. Hirtelen olyan aláfestéseket kreált a Don't Jump-nak és az összes többi Toki Hotel dalnak, hogy még ő maga is csodálkozott rajta. Nem is tudta abbahagyni, csak játszott órákon keresztül. Az összes dalt, amit régen tudott, a klasszikusokat, amiket utált, mindent, ami csak eszébe jutott, lelkesen izgatottan játszott el. Nem értette miért, de a gyomra görcsölt örömében. Annyira feldobódott, hogy még ő maga is csodálkozott rajta. Mikor bátortalanul elkezdett a zongorához dúdolni nem gondolta volna, hogy a végén már mindent kiadva magából zavartalanul fog énekelni.
Éppen a Darkside Of The Sun dallama zengte be a házat, amikor Tom belépett a lakásba. Ahogy meglátta a hatalmas zongoránál ülő gyereket hirtelen döbbenten lemerevedett. Halkan fordított egyet a záron, hogy Bill ne tudjon zajosan bejönni és csendesen tett egy lépést a nappali felé. Seth észre sem vette a gitárost, csak játszott tovább. Tom vállával az egyik falnak dőlt és ámultan hallgatta a dalt, amit elméletileg ő írt most mégis annyira másnak érezte. Sokkal drámaibbnak és megrendítőbbnek. A zongora elhalkult és Seth lezárta a dalt. A fiú nagyot sóhajtott, lecsukta a hangszer fedelét, kinyújtózott, majd a tekintete hirtelen magakadt a gitároson, aki még mindig őt figyelte.
-Mióta vagy itt? –kérdezet zavartan miközben felállt és majdnem elvágódott a lépcsőn.
-Egy perce? Vagy kettő… nem tudom. Nem emlékeszem.
Seth zavartan állt meg a gitáros előtt és félve nézett fel a férfi olyannyira ismerős arcába.
-Billnek ne mondd el. –kérte a gyerek esdeklő tekintettel.
Tom csodálkozva nézett le a fiúra.
-Rendben. –mondta a férfi és jóságosan a gyerekre mosolygott. –Hallgatok, ha azt akarod. –a gitáros kinyitotta az ajtót és még egyszer visszamosolygott a fiúra. –Na segítek Billnek becuccolni.
-Megyek én is! –ajánlkozott a gyerek de Tom visszatolta a lakásba.
-Nem. Te szépen itt maradsz.
-Miért?
-Hogy a meglepetés, meglepetés maradjon!
Amíg a gitáros és az öccse behozták az újabb rengeteg csomagot Seth, gyorsan felkapta a pólóját és izgatottan leült a nappaliban. Tom lepakolta a gyerek elé az összes ajándékot, amit most vettek, Bill pedig azokat is lehozta az emeletről, amiket még délelőtt szerzett be.
Seth legminimálisabb becslései szerint is legalább huszonöt doboz és szatyor állt előtte.
Bill ugyanolyan izgatottan ült le, mint a gyerek, amíg Tom az egyik dobozból előhalászott egy hatalmas emeletes tortát.
-Nem túlzás ez? –kérdezte a srác nevetve.
-Dehogy is! –mondta Tom és letette a tortát a gyerek elé a kávézóasztalra.
-Na! Hát akkor, Tom szerintem, kezd te! –Bill lelkesen hátbaveregette a bátyját.
-Ne már! –nyafogott a gitáros. –Ezt most azért csinálod, mert tudod, hogy én nem vettem olyan sok ajándékot, mint te.
-Ne szórakozz már! –türelmetlenkedett az énekes.
-Jól van, jól van! –Tom kivette egy nagy lapos dobozt a sok csomag közül és a gyerek kezébe, nyomta, majd összeborzolta a fiú haját. –Boldog szülinapot! –mondta kedvesen mosolyogva, és ahogy a tekintete találkozott a gyerekével mindketten érezték, hogy Tom kívánsága nem csak egy egyszerű "Boldog szülinapot" kívánság, hanem valami egészen más, valami, ami sokkal több.
-Köszönöm. –Seth kíváncsian vette el a nagy dobozt, és óvatosan végigtapogatta.
-Ne szarakodj már! Nyisd ki! –maga az énekes még jobban izgult, mint a fiú.
Seth óvatosan leemelte a doboz tetejét, majd hirtelen elakadt minden szava.
-A rohad életbe! –suttogta Bill is megdöbbenve. –Tom ez gyönyörű!
-Istenem! –nyögte ámulva a fiú. –Istenem ez nagyon szép. Köszönöm! Köszönöm!
Seth kiemelte a dobozból a gyönyörű gitárt és óvatosan az ölébe fektette. A hangszer maga egyetlen vékony tükörlapból állt, kivéve a markolatát és a húrjait. A nyakára oda volt gravírozva a gitáros által rendelt név: Seth Kaulitz.
-A neve Walker. –jegyezte meg az énekes kissé csodálkozva.
-Mostantól nem. –mondta a gyerek és a gitárosra mosolygott.
-Hát Bill, akkor most te jössz! Ezt űbereld ha tudod! –Tom ravaszul vigyorgott.
Az énekes kiválasztotta a legnagyobb dobozt és a gyerek elé tolta.
-Nagyon boldog születésnapot, Seth!
A srác megpróbálta felemelni az ajándékot de Bill megállította.
-Ne, ne ne! Ne emelgesd! Eléggé… törékeny.
Seth csodálkozva nézett Billre, majd kinyitotta a dobozt és belepillantott.
-Jézusom! –nyögte nevetve és meglepettségében eltakarta a szemét. –Bill te nem vagy normális!
-Mi az? –kérdezte kíváncsian a gitáros és ő is belenézett a dobozba. –Bazmeg! Bill te tényleg nem vagy normális!
Seth még mindig nevetve vette ki a dobozból a fekete kiskutyát és gyöngéden a kezei, közé szorította.
-Istenem de aranyos vagy! –áradozott a gyerek, ahogy a kutyusra nézett. –Német vizsla ugye? –kérdezte Billtől ahogy a kutya halvány szürkés, fehér foltjait észrevette.
-Igen.
-Billee. –olvasta Seth a kiskutya nevét a nyakörvén. –Nagyon köszönöm, Bill. –nevetett a fiú és magához ölelte kutyust.
-Megfoghatom? –kérdezte Tom, mire Seth az ölébe adta a kiskutyát.
Negyed óra múlva mikor a gyereket már teljesen körbevették a kibontott ajándékok, Tom ünnepélyesen megszólalt.
-Na, és most odaadnám az utolsó ajándékomat.
Seth és Bill csodálkozva néztek a gitárosra.
Tom elővett a zsebéből egy kis dobozt és a gyerek kezébe adta.
-Várjatok! Várjatok! Előbb menjünk ki az udvarra, és csak aztán nyisd ki.
-Minek? –értetlenkedett az énekes.
-Gyertek már! –kiabálta Tom lelkesen és az ölében vitte a kutyust is.
A srác még alig ki lépett az ajtón, amikor már feltépte a dobozt.
-Egy kulcs. –mondta csodálkozva és értetlenül nézett fel Tomra, majd a szemével követte a gitáros tekintetét.
-Ez komoly? –kérdezte Bill döbbenten, ahogy a kertben álló hatalmas fekete autóra nézett.
-A rohadt életbe! –kiabálta Seth hitetlenkedve és odarohant a kocsihoz. –Jézusom! Uram isten! Ez most komolyan az én autóm? Nem hiszem el! Ez egy Audi! Méghozzá a legújabb! Istenem ezt nem tudom elhinni! –Seth a gitáros nyakába ugrott, majd visszarohant a kocsihoz. Remegő kézzel fordította el a slusszkulcsot a zárban. Feltépte az ajtót és gyorsan bevágódott a bőrülésre, majd megint elfordította kulcsot. Izgatottan nyomta le a gézpedált, mire az autó iszonyatos hangon felbődült. –Istenem. –suttogta izgatottságtól remegő hangon. –Van egy autóm! Egy Audim! És ilyen hangja van! –a fiú megigézve nézett végig a műszerfalon, majd megint a gázpedálra lépett.
-Remélem nem a közös pénzünkből vetted. –mondta Bill nevetve a gitárosnak és ő is, megnézte az autót.
Tom sértődött pofával, a kutyust magához szorítva vonult az énekes után.
-Csak, hogy tudd, kölyök ez a kocsi még nem is kapható.
-Könnyű lesz vele csajozni. –jegyezte meg Bill nevetve.
-Seth esetében inkább pasizni! –röhögött gonoszul a gitáros.
-Na! Akkor szerintem midannyian kezdjünk el készülődni, mert van még két óránk a buli kezdetéig.
-Milyen buli? –kérdezte Seth felcsillanó szemekkel.
-A mi szülinapi bulink! –hencegett Tom. –Hatalmas MTV-s party lesz!
-Mehetünk ezzel a kocsival? –kérdezte Seth vigyorogva.
-A nagy lószart! –háborgott Tom. –Ha bepiálsz és összetöröd, nem kapsz másikat.
-Na, légyszi már!
-Nem.
-A ti autóitok még úgysem érkeztek meg európából.
-Akkor sem!
-Azt MTV azt mondta, hogy limuzint küldenek értünk. –szólt közbe Bill.
-Hát ez szinte már túl jó! –vigyorgott lelkesen a gyerek.
-Ja. Az egyetlen rossz az benne, hogy ez egy MTV-s buli. Rengeteg a fotós.
-Le vannak szarva! –nevetett Seth.
Egy óra múlva nagyjából már mindannyian készen voltak, kivéve Seth-et aki kifulladva, kiabálva rohant le az énekeshez.
-Bill! Bill!
-Mi bajod van? –kérdezte Tom és a gyerek elé állt.
-Menj már innen! Sminkelési vészhelyzet van!
Tom dühösen prüszkölt.
-Sminkelési vészhelyzet? Éljen a hetero szexualitás! –mondta cinikusan.
-Mi van Seth? Mi a baj? –kérdezet az énekes.
-"Sminkelési vészhelyzet!" –nyafogta gonoszul a gitáros.
-Tom szerintem te sík hülye vagy! –közölte Seth gúnyosan.
-Na, gyere! –mondta Bill a fiúnak. –Szóval mi van?
-Ha már bulizni megyünk, akkor valami fullos sminket akarok! Segíts már, mit csináljak?
-Én segítsek? Tíz éve nem sminkelem magam.
-Bill könyörgöm, csinálj valamit!
-Jól van, jól van! Mindjárt intézkedem.
Az énekes elővette a telefonját és gyorsan bepötyögött rajta egy számot.
-Halló! Szia Nat! Figyelj, ugye jössz a bulinkba? Jó akkor mit szólnál, ha előtte beugranál, és velünk együtt jönnél? Hát, mert sminkelési vészhelyzet van. Nem! Nem nekem kell, hanem… egy… izé… az egyik barátomnak. Rendben. Nagyon köszönöm, életmentő vagy! Szia!
-Na?
-Beszerveztem neked egy profit. –vigyorgott Bill.
Seth visszarohant az emeletre és felvett néhányat a szülinapjára kapott ruhákból. Negyed óra múlva már teljesen készen volt kivéve a sminkje.
-Hé kölyök! –a gitáros türelmetlenül kopogtatott az ajtón.
-Hm?
-Csak azt akarom kérdezni, hogy a kutya nálad van-e?
-Billee? Persze. Itt van az ágyon.
-Ja, akkor jó! –Tom megnyugodott. –Máris úgy hozzám nőtt.
-Seth! Gyere le! Nat most jött meg. –Bill a lépcső aljáról kiabált föl.
A gyerek megint lerohant, de mire leért a nő már ott állt az ajtóban és éppen Billt ölelgette.
-Jaj, Nataly ne már! Mindjárt féltékeny leszek! –viccelődött Tom és ő is megölelte a nőt. –Fú, tök jól nézel ki! Kár, hogy már családod van! Én mindig mondtam Billnek, hogy kár volt téged elszalasztani.
Nataly hangosan nevetett.
-Te is jól nézel ki Tom. Nagyon hiányoztatok! Sajnálom, hogy nem tudtam veletek menni a turnéra, de hát mostanában Billnek már úgysincs szüksége sminkesre.
-Hidd el nekem, hogy a többi szolgáltatásodat azért szívesen igénybe venné! –röhögött Tom.
-Szóval kit kéne kisminkelni?
-Őt. –mondta Bill, maga elé tolva a srácot és már előre rettegett Nataly reakciójától.
A nő először Sethre, majd Billre, végül pedig Tomra nézett.
-Most szórakozol velem? Ki ez a kis hasonmás?
-Ő nem hasonmás! Ő a fiunk! –magyarázta Tom halálosan komoly pofával, Seth pedig már görnyedezett a röhögéstől.
-A fiatok? –kérdezte Nataly és látszott rajta, hogy nem veszi komolyan a gitárost.
-Igen. Tudom, kicsit furcsán hangzik, de tényleg az.
A nő hirtelen elkomolyodott.
-Örökbe fogadtátok? –kérdezte elszörnyedve. –Tényleg buzik vagytok?
-Sajnálom Nataly. –mondta Tom szomorúan. –Tudom nehéz elfogadni, hiszen annyira hirtelen jött de nem tudtuk már tovább titkolni. Egyszerűen csak éreztük, hogy nem szabad ellenállni az érzéseinknek.
-Tom én…
-Nem, semmi baj. Ez az egész már túl régóta volt titok. Nem kell magyarázkodnod, én megértem. Csak arra kérlek… -Tom hirtelen elröhögte magát, és szinte fuldokolva folytatta. –Jaj istenem! Ne haragudj! Egyszerűen nem lehetett kihagyni! Látnod kéne az arcodat. Hogy ez mekkora! –röhögött Tom és a térdét csapkodta. –"Örökbe fogadtátok? Buzik vagytok?" Hát esküszöm ezt máskor is el, fogom játszani! Istenem ez kurva vicces! Tényleg ne haragudj Nat, de nem bírtam kihagyni!
-Te szemét! –nevetett a nő is.
-Bocsáss meg, nem akartam de ez annyira vicces volt. Ha akarod, kárpótollak érte. –mondta már ravaszul. –Biztos jobban csinálom, mint a férjed!
-Na, inkább gyorsan csináljátok meg azt a sminket és induljunk. –sürgette Bill a többieket.
Nataly és Seth beültek a fiú szobájába. A srác elővette a rengeteg smink cuccát és a nő elé pakolta őket.
-Ez igen! Honnan vannak neked ilyen Chanel cuccaid?
-Bill vette őket.
-Bill? Mégis ki vagy te, hogy ennyit költ rád? Miért laksz itt az ikreknél?
-Mert valamelyikőjük az apám.
-Na persze! –nevetett Nataly.
-Esküszöm! Nézz csak rám! Szinte semmiben nem különbözöm tőlük. Még a szülinapom is ma van! Látod, azt a rengeted ajándékot? A gitárt és a kiskutyát? Mind tőlük kaptam. Az Audit is, ami az udvaron áll. Miért költenének rám ennyit, ha nem az lennék, akinek mondom magam?
Nataly hirtelen elmosolyodott, mikor észrevette, hogy az anyajegy, amit lealapozott volna, nincs is ott a fiú szája alatt.
-Tényleg nagyon hasonlítsz rájuk, és nagyon szerethetnek téged. –Seth hallgatott. –Hogy hívnak? –kérdezte a nő kíváncsian.
-Seth Walker. Vagyis most már Kaulitz.
-És hogy, hogy nem tudod melyikőjük az?
-Fogalmam nincs. Azt hittem, ha már hosszabb ideje leszek velük, egyszerűen megérzem majd. De nem. Mindig rácáfolnak egymásra. Az elején azt gondoltam, hogy Tom azt, aztán meg, azt, hogy Bill. Annyira szeretem mindkettőjüket, hogy nem tudom eldönteni.
-És most mit gondolsz?
-Semmit. Nem tudok már ítélkezni. Nem tudom, hogy mi helyes és mi nem.
-Talán nem is az számít, hogy most mit érzel, hanem az, amit úgy általában érzel, mikor velük vagy.
-Lehet.
-Tudod, én hogyan jöttem rá, hogy valóban a férjem az a férfi, akivel élnem kell?
-Hogy?
-Megkérdezte tőlem, hogy ha haldokolnék és már csak egy nevet, tudnék kiáltani akkor kié, lenne az a név. Azt feleltem, hogy az övé. Akárhol is lenne ő biztosan, meghallaná és megmentene. Tehát, akkor próbáld ki! Mi lenne név?
Seth hosszasan elgondolkozott.
-Tom… aztán meg Bill. –Nataly felnevetett. –Nem tudom! Én képtelen vagyok dönteni. Ha tényleg haldokolnék, valószínűleg ott döglenék meg, mert nem tudnék egyszerre két nevet kimondani! De egyébként akármelyikőjük megmentene.
-Ez vicces. –mondta a nő még mindig mosolyogva. –Akkor azt mondd el, hogy most mit érzel. –a gyerek habozott pár percig.
-Ígérd meg, hogy egyikőjüknek sem mondod el.
-Megígérem.
Seth nagy levegőt vett és elhadarta a mondatot.
-Most azt érzem, hogy Tom.
-És miért?
-Mert ő volt az első ember ebben a rohadt világban, aki nem fordult el tőlem. Ő pont annyira szerencsétlen, mint én. Nem tud igazán szeretni egy nőt sem, mindig elrontja. Mindig csalódik, ezért azt hiszem már nem is, akar szeretni, csak szeretve lenni. Ő is tudja, hogy így van. És most kivételesen itt vagyok neki én. Én, aki ugyanolyan vagyok, mint ő. Ezért szeret engem. Ezért ad meg nekem mindent.
-Nagyon jól ismered őt. –jegyezte meg Nataly mosolyogva.
-Persze, hiszen csak magamra kell néznem.
-De hogyha te, magadra nézel Billt látod. Hiába érzed azt, amit, akkor is úgy nézel ki, úgy mozogsz, úgy beszélsz, mindent úgy csinálsz, mint Bill.
Seth hirtelen elkomolyodott. Érezte, hogy miközben Nataly a szemét festi a lecsukott szemhéjai alatt már gyorsan, gyűlnek a könnyek.
-Tudom. –sóhajtotta szomorúan a fiú. –De hogyha nem ilyen lenne a hajam, ha most nem festenél ki, akkor Tomra jobban hasonlítanék. Akkor lehetnék…
-Ezt érzed? Szeretnél az ő fia lenni?
-Igen. Talán ezt érzem.
-Akkor meg miért sírsz? –kérdezte a nő mosolyogva.
-Nem sírok.
-Lehet, hogy sikerül visszatartani a könnyeidet de attól még sírsz. –mondta Nataly kedvesen. –Nincs abban semmi szégyellni való. Te még úgysem vagy férfi csak egy kisfiú, aki nem, hogy az apját de még magát is keresi. Ha tudod, hogy mit érzel az már egy hatalmas lépés előre. Ha Tom fia szeretnél lenni, akkor tegyél meg érte mindent, hogy ő is akarjon az apád lenni. Nyugodtan engedd el a könnyeidet. Ez smink többszörösen vízálló.
Mikor Seth arcán végigfogytak a kis patakok, a fiú már mosolygott. A nő az állánál letörölte a könnyeket és még egyet igazított a fiú szembe lógó haján.
-Na! Gyerünk! Boldog szülinapot! És ne szomorkodj!
Nataly és Seth csatlakoztak a két zenészhez és sietve elindultak. A limuzin már a ház előtt várta őket. Az úton leginkább csak Bill beszélt, ami végül már megint az egész társaság agyára ment. Örültek is mikor végre megérkeztek. A biztonságiak segítségével gyorsan átverekedték magukat egy csomó rajongón és bementek a klubba, ahol a bulit tartották.
-Mi keres itt ez a csomó fan? –kérdezte Nataly értetlenül.
-Az MTV csinált néhány V.I.P. jegyet valami hatalmas árakért. Néhányan be tudtak kerülni és gondolom ők szóltak a többieknek.
Ahogy Seth belépett a szórakozóhelyre úgy érezte még soha életében nem hallott ilyen hangos zenét. Az embereknek szinte üvölteniük kellett, hogy hallják egymást. Hatalmas tömeg volt, rengetek italozó és táncoló ember. A színesen villogó fényekben senkit nem lehetett igazán megismerni. Az üvöltő zene, a nagy sötétség és a rengeteg híresség mind elvonta a fiú figyelmét. Közben, ahogy az ikrekkel együtt végigment a hatalmas tömegben millió vaku villant a szemébe. Néha mintha a nevét is hallotta volna az emberek közül, aztán megint csak a nagy ordítozást.
-Hé, Bill hová megyünk? –kérdezet kiabálva, de az énekes nem válaszolt csak húzta őt tovább maga után.
Hirtelen Seth elszakadt az énekestől, ahogy egy magas férfi megragadta a karját.
-Hé kölyök! Ki vagy te? –kérdezte a férfi mosolyogva és három másik fényképezőgépes idegen felé, fordította a gyereket. –Kapjátok le! –adta ki az utasítást, és egyszerre három vaku kezdett a gyerek arcába villogni. –Na gyere, csak beszélgessünk! Mesélj magadról! Ki vagy te és mit keresel itt LA-ben? Mit csinálsz a Kaulitz ikrekkel?
-Hé, hé! Hagy őt békén! –szólt közbe Tom és magához rántotta a gyereket.
-Mesélsz róla inkább te? –kérdezet ravaszul a férfi.
-Ha lefotóztad őt, akkor küldheted a szokásos százalékot. Tudod, most nem az utcán vagyunk. –Tom gyorsan elcibálta a gyereket. –Vigyázz már jobban! –kiabálta aggódva a gitáros. –Nem kell megijedned senkitől, de légy mindig óvatos. Ma már sajnos anyagi dolgok miatt még az ilyen Lies Angeles félékkel is jópofizni kell.
-Ez ő volt?
-Ja. Úgyhogy mostantól figyelj oda rá, hogy kinek mit köpsz el.
Tom és Seth megkeresték az énekest, aki addigra már találkozott David-al, Gustav-al és Georgal is. A szórakozóhelyen volt egy hatalmas asztal, amire a rengeteg vendég az ajándékokat tette. Bill kíváncsian vizsgálgatta a sok dobozt.
-Georg mit kapok tőled? –kérdezte az énekes vigyorogva.
-Egy éjszakát. –nevetett Tom és italt rendelt magának és Seth-nek.
A gyerek felült a bárpulthoz és a koktéljával a kezében kíváncsian nézett szét a tömegben.
-Jézusom. Rengeteg itt a fotós. –jegyezte meg Bill, ahogy a sok rejtőzködő paparazzóra nézett.
-Csodálkozol? –kérdezte David értetlenül. –Seth új értelmet adott a botrány szónak.
-Mi? Ezt meg, hogy érted?
-Te nem olvasol újságot? Még a New York Times-ban is ott volt. Az LA-i lapok és az összes európai kis tinimagazin is rajta lóg. Azt hittem ti is tudjátok ezért nem is, hívtalak, amikor az utolsó koncertetek után egyre többen kezdtek nálam is érdeklődni. Van egy kiadó, aki már össze is vágott egy videóklipet abból a számból, érdeklődtek, hogy mit szólnátok hozzá.
-Ennyire rá vannak kattanva Seth-re?
-Te tényleg ennyire le vagy maradva? Ez a kölyök lassan már olyan nagy szám, mint amilyen Justin Bieber volt. Tele van vele az Internet. A Twitteren és a Facebookon, mindenhol ott van. Imádják. Persze senki nem érti, hogy ki ő, és hogy mégis, miért hasonlít rád ennyire.
-De hogy lehet ez? Hiszen ő nem csinált semmit.
-Hát ez az! Ez az, amit én sem értek! Egyszer énekelt és annyi. Mondjuk, hihetetlen hogy milyen jó hangja van. Megértem, hogy a producerek odavannak érte.
-Micsoda? –kapta fel Bill a fejét és az italját köhögve visszaköpte a poharába. –Azt mondod már a producerek is?
-Igen. Sokat beszélnek róla. Olyan, mint valami különlegesség a hírességek étlapján.
Az énekes a szemeit forgatva nézett a gitárossal bohóckodó gyerekre.
-Komolyan ennyire szeretik? Még az Alienek is?
-A rajongóitok közt megoszlik a vélemény. Sokak azért szeretik, mert megint téged látnak benne, a többiek viszont pont ezért nem szeretik. Elítélik, amiért ő a valaha volt legtökéletesebb hasonmásod.
-Az eszem megáll. Szóval senki nem tudja, hogy ki lehet ő?
-Nem. Persze már pletykálnak róla, hogy esetleg te fedezted, fel ezért néz ki úgy, mint te, de egyelőre még fogalmuk nincs az igazságról.
-És mikor jelent meg róla az első cikk?
-Pont aznap, mikor hazajöttünk. A fotók még párizsban készültek, de gondolom direkt, megvárták, hogy mindenki felháborodjon a koncerten és csak aztán közölték a képeket.
-Párizsban? Mikor kaptak le?
-A képeken éppen beszálltok Tom autójába. Azt írták, hogy egy vacsora után sikerült lefotózni titeket.
-Bassza meg! Hogy nem vettem észre?
-Nem tudom. –mondta David vigyorogva. –De az biztos, hogy ez a kölyök megint nagyon felviszi a hírneveteket!
Mikor Bill már éppen csatlakozott volna a gitároshoz és a gyerekhez, már csak a bátyját találta a pultnál.
-Seth hol van? –kérdezte kifulladva és magába döntött egy pohár martinit.
-Nem tudom. Valahol a tömegben.
Az énekes tehetetlenül nézett a hatalmas ugrálva táncoló híresség és újságíró seregletre.
-Na ne. –nyögte undorral a hangjában. –Az ott komolyan Adam?
Tom ködös tekintettel nézett a velük szembeni lépcsőre, aminek a tetején ott állt az énekes.
-Ahha. –válaszolt kábán.
-Ki a franc hívta meg? –háborgott Bill és egy újabb pohárért nyúlt.
-Jaj öcsi lazíts már! Nem akarom egész este a rinyálásodat hallgatni.
*
Seth részegen táncolt a rengeteg ember között. Annyit ivott, hogy már az sem tudta érdekelni mikor az este folyamán már a többszázadik fotót készítették róla. Rengetek új arcot látott hirtelen. Mindenki ámuldozva mutatkozott be neki. Nem értette ugyan, hogy a Kaulitz ikrek születésnapja tulajdonképpen miért róla szól, de nem is igazán zavartatta magát ezzel. Hiába folyt össze előtte az egész világ ő még akkor is nagyon jól érezte magát mikor valaki hirtelen megint megragadta a kezét. A fiú ködös tekintettel nézett fel az idegenre, majd elvigyorodott.
-Nahát! Adam Lambert! Justin, Rihanna és Ke$ha után már meg sem lepődöm.
A férfi nevetett.
-Seth igaz? –kérdezte kedvesen, és a gyerek érezte az énekesen, hogy talán még nála is részegebb.
-Igen. –mondta kifulladva és nevetve kiabált át a hangos zenén. –A rajongód vagyok!
-Én meg a tied! –kiabált vissza Adam.
-Hű! Ez eddig a legvagányabb bók, amit férfitól kaptam.
Adam nevetett és a fiú kiürült poharára nézett.
-Meghívjalak? –kérdezte, és már húzta is maga után a gyereket.
-Persze! Végül is miért ne?
Seth és Adam leültek az egyik hatalmas kanapéra, a fiú rágyújtott és inni kezdek.
-Mi közöd van Billékhez? –kérdezte kíváncsian Adam.
-Én vagyok a szeretőjük. –magyarázta a fiú ravaszul suttogva az énekes fülébe, egészen közel hajolva a férfihoz.
-Nem. –nevetet Adam. –Te nem vagy buzi.
-Honnan veszed? –kérdezte Seth a tőle telhető legcukibb pofával és részegesen az énekes arcába lehelte a cigije füstjét.
-Megérezném, ha az lennél.
-Azt a kurva! -nevetett a gyerek. –Én nem izgatlak fel?
-Kicsi vagy te még ahhoz, hogy megtudd, mi izgat fel! –nevetet az énekes.
-Ne már!
-Szóval, miért vagy az ikrekkel?
-Titok… -suttogta a gyerek sejtelmesen.
-Na de most komolyan?
-Komolyan titok. Nem mondhatom el.
-Miért?
-Tulajdonképpen nem tudom. Biztosan attól félnek, hogy botrány lenne belőle.
-Seth! –kiabálta gyerek háta mögül Bill, majd erősen megfogta a gyerek vállát.
-Aú, te barom engedj már el!
-Seth! –mondta komolyan az énekes és a szeme figyelmeztetőül felvillant.
-Áh, Bill! Miért nem csatlakozol hozzánk? Éppen azt kérdeztem Seth-től, hogy… -Bill félbevágta Adamet a mondat közepén.
-Hogy mikor ugrik fel egy éjszakára?
Az énekes gyorsan reagált Bill szúrós megjegyzésére.
-Nem, azon már túl vagyunk. Azt kérdezetem, hogy téged is magával hozna-e?
Seth idétlenül elröhögte magát, mire Bill a szemét forgatva dühösen maga után húzta őt.
-Állj már meg! Most meg mi bajod van? –kérdezte a gyerek és próbálta lerántani magáról az énekes kezét. –Engedj már el, hallod? Aú! Bill ez fáj, a rohadt életbe.
-Részeg vagy Seth!
-Persze, hogy az vagyok! Hiszen bulizunk vagy nem?
-Épp egy buzi énekessel flörtöltél! Ne haragudj, hogy közbeléptem. –hadarta Bill dühösen.
-Mi? Te tiszta hülye vagy! Csak beszélgettem vele.
-Na persze!
-Esküszöm! Ő volt rám indulva, nem én!
-Mindjárt beverem a fejét! –fogadkozott Bill dühösen és elengedte a gyereket.
-Ne, ne! Bill nem szükséges! Inkább magyarázd meg, hogy miért van mindenki úgy rám kattanva.
-Ah, ahhoz most túl részeg vagyok!
-Hát jó! Nekem viszont már baromira hiányzik egy csaj, úgyhogy gyorsan megyek és felszedek valakit!
Az énekes kábán nézett az elrohanó gyerekre, majd mikor már indult volna megint a pulthoz, Tom hirtelen lihegve előugrott a háta mögül.
-Bill! Segíts! Könyörgöm, segíts!
-Mi bajod van? –kérdezte az énekes értetlenül.
-Ria itt van. –nyögte a gitáros megsemmisülten.
-Na ne! Ez most komoly?
-Igen, és már vagy egy órája előle menekülök. Nem láthat meg!
-Én mondtam, hogy valamit elcsesztek a meghívottak listájával. –jegyezte meg Bill nevetve.
-Bill csinálj már valamit! Majdnem tíz év telt el az óta.
-Nem értem mi bajod van. Én a helyedben tök nyugodtan odamennék hozzá.
-Te ezt nem érted! Sajnos a dolog nem ilyen egyszerű. Nem mehetek oda hozzá csak úgy.
-Ez a te problémád! Minek kellett neked megcsalnod az egyetlen nőt, akit szerettél?
-Most hagyjuk ezt. De egyáltalán nem értem, hogy mit keres itt. Nem úgy volt, hogy elköltözött és, azóta családja van?
-Most őszintén, ki nem szarja le Riát? –kérdezet Bill flegmán és rágyújtott.
-Hát amint látod, én azért nem egészen szarom le!
-Tom te elfelejted, hogy ez a nő ugyanúgy megcsalt téged, ahogy te őt.
-Na jó! Igazad van! Ribanc! Nem foglalkozom vele!
-Ez a beszéd! Na gyere, igyunk még valamit.
-Seth hol van? –kérdezte a gitáros már sokkal lazábban.
-Mit'tom én. Azt mondta, hogy keres valami csajt. –Tom nevetett. –Szerintem ez nem ilyen vicces. –jegyezte meg Bill komolykodva és közben leült.
-Jaj Bill ne akard már őt nevelni. –mondta Tom és ő is részegesen leült az öccse mellé.
Egy óra múlva megint előkerült Seth is és lelkesen rohant oda a két zenészhez, akikhez közben csatlakozott egy csapatnyi híres producer és a banda másik két tagja.
-Sziasztok! –köszönt vidáman a fiú, majd kitépte Tom szájából a cigit és ő is beleszívott.
-Te meg mitől vagy így felpörögve? –kérdezte az énekes, aki már csak foltokban látta az egész világot.
-Fuh! Tom emlékszel a csajra, akit az utolsó koncert után felhoztam magamhoz? Képzeld ő az egyik V. I. P jegyes rajongó. Olyat nyomtunk, hogy…
-Nem akarsz valami másról beszélni? –kérdezet Bill kábán.
-Nem, mert rohadt jó volt!
-Jól van, kölyök! –nevetett Tom és a gyerek fejébe nyomta a baseball sapkáját. –Majdnem olyan jól tolod, mint én!
Seth a gitáros napszemüvegét is felvette, felhúzta a kapucniját, vigyorogva bohóckodott egy sort és megint eltűnt a felnőttek elől.
-Fogalmam nincs, hogy bírja még mindig. –jegyezte meg Bill az órájára nézve.
-Még csak tizenhat éves. Persze, hogy jól bírja. –mondta Tom még mindig vigyorogva.
Seth a tömegben ráakadt a lányra, akit keresett és szorosan magához láncolta, amíg kiértek az épületből.
-Akkor felhívsz majd? –kérdezte a lány.
-Persze. De biztos, hogy máris menned kell?
-Igen. Úgyis találkozunk még.
-Rendben. –mondta Seth és elengedte a lány derekát. –Ja és Lana!
-Igen?
-Most határozottan jobb voltál.
A lány elnevette magát és beszállt egy taxiba.
A fiú azonnal visszasietett a tomboló tömegbe és fél órán keresztül megint csak ivott, szívott és táncolt. Úgy érezte, inkább meghalna, mint, hogy most leálljon. Képtelen volt abbahagyni az ivást. És hirtelen fel sem fogta, hogy hogyan, észre sem vette, hogy milyen úton de pont úgy, mint régen, a kis tabletták megint ott voltak a kezében. Nem tudta, hogy ki adta őket, nem tudta, hogy mennyire erősek és, hogy mit fognak majd kiváltani belőle, de nem is foglalkoztatták ezekkel a dolgok. Tom sapkájában és szemüvegében, lazán ment megint a pulthoz, majd egy pohár whiskivel együtt leküldte a tablettákat is. Visszament megint a tömegbe és tovább táncolt, aztán ahogyan azt már megszokta az események hirtelen hatalmas sebességgel felgyorsultak.
Tánc, zene, sötétség, martini, whiski, pezsgő, tánc, zene, még egy lány, szex, pezsgő, rosszullét, WC, hányás, sötétség, újabb tabletták, tánc, zene, fotósok, vakuk, whiski, hányás, tánc, zene… És nem volt vége! Seth maga is csodálkozott rajta, de a tabletták hatása nem ért végét. Ő pedig szinte már fel sem fogta, hogy hogyan de megint a V. I. P részleg egyik szobájában feküdt egy lánnyal. És megint rohant le táncolni, mintha egyszerűen képtelen lenne megállni. Már az emelvényeken az igazi táncosok közt ugrált kimelegedve, mikor valahonnan mintha hallotta volna Tom hangját. Biztosra vette, hogy képzelődik, mert sehol nem látta a gitárost. Seth képtelen volt kikapcsolni magában a dolgokat. Lehetetlennek érezte megállni, hiába pihent volna, nem volt fáradt, csak pörgött tovább és még józanabb volt, mint mikor megérkezett. A dolgok pedig kezdődtek, előröl, csak egyre és egyre durvábban.
Tombolás, zene, tánc, pia, cigi, pezsgővel locsoló tömeg, tüzijáték, szédülés, hányás, pia, zene, döbbenten néző Tom és Bill, megint tömeg, cigi, üvöltő zene, vakuk, hányás, vakuk, pia és tánc… Valamilyen rejtélyes módon Seth hirtelen a DJ mellett találta magát, aztán megint lent volt a tömegben és őrülten ugrált, amikor hirtelen rádöbbent, hogy tulajdonképpen mi is volt a tabletták hatása. Hiába akart már nem tudott leállni. Az iszonyatos cselekvési kényszer szinte teljesen elnyomta az akaratát. Ez volt a hatás, nem tudott megállni. Seth tudta, hogy a tabletták hatása egyszer csak hirtelen véget fog érni és akkor borzasztóan fogja, érezni magát. Nem tudta, hogy a drogok kitől kerültek hozzá, fogalma sem volt, hegy fizetett-e értük vagy nem. Gyorsan felült az egyik pulthoz és kiforgatta a zsebeit, hogy megtudja mennyit költött. Az italokra és cigire költött pénzen kívül semmi nem hiányzott. Seth visszacsúsztatta a pénzét a zsebébe, mikor hirtelen valami megakadt a kezében. Ne is egy valami, hanem rengeteg apró dolog. A fiú a kezét a zsebében tartva döbbenten rohant a WC-be. Kifulladva állt meg a nagytükör előtt és remegve húzta elő a kezét, majd a mosdókagyló mellé szórta a rengeteg fehér és színes kis tablettát.
-Jézusom! –suttogta döbbenten és azonnal elhányta magát.
Fogalma nem volt, hogy honnan kerülhetett, hozzá az a rengetek tabletta. A másik zsebében is talált néhány darabot. Seth gyorsan és figyelmetlenül számolva is legalább 30 darabot talált magánál. Megdöbbenésében hirtelen leállt a hatalmas pörgés és a felhőtlen boldogság érzet. Remegett a keze, görcsölt a gyomra, izzadt és zihált. Lecsúszott a földre és összegörnyedt. Tudta, hogy illegálisan tartja magánál azt a sok cuccot. Semmiképp nem akarta, hogy az ikrek ezt megtudják, vagy, hogy botrány legyen ebből az egészből. Viszont egyre inkább kezdte érezni, hogy az első néhány tabletta hatása perceken belül teljesen elmúlik és akkor ő valószínűleg, vagy elájul, vagy olyan rosszul lesz, mint még soha. Tehát két problémája volt. Az egyik a rengeteg tabletta eltűntetése, a másik pedig a perceken belül bekövetkező iszonyatos állapot, amibe belesodorta magát. A fiúnak annyi szerencséje volt, hogy már többször volt némileg hasonló helyzetben és a drogok terén is elég rutinos volt már. Mikor éppen felállt volna hirtelen iszonyatosan elkezdett köhögni. Azonnal érezte, hogy vége van az összes kellemes hatásnak. Most jönnek a dolog kevésbé szép oldalai. Tisztában volt vele, hogy általában jól bírja az ilyen megpróbáltatásokat. Már gyakorlott volt ebben. Nem számított semmi olyanra, amit ne bírna ki, úgy hogy utána ne tudjon rögtön fölállni. Seth lecibálta magáról a pulcsiját, mert úgy érezte, mindjárt megfullad a melegben. Az iszonyatos köhögés nem enyhült, csak egyre erősödött. Párszor elhányta magát, majd erőtlenül zuhant megint a földre. Zihálva hunyta le a szemét és kétségbeesetten fohászkodott, hogy véget érjen a szenvedés. De a fojtogató hideg érzés nem tűnt el, csak még inkább eluralkodott rajta. Ahogy kinyitotta a szemét és oldalra nézett, ijedten látta meg maga mellett a nagy vörös tócsát a padlón. Kábán, lassan nézett megint fel és úgy érezte képtelen bármilyen értelmes dolgot is megtenni. Értelmetlennek, sötétnek, hidegnek tűnt hirtelen az egész világ. Lassan az arcához emelte a kezét, majd megérintette az orrát és a kezére pillantott. A keze nem volt véres. Nem értette, hogy mi történik. Hiszen sehol nem vérzett, és nem is köhögött véreset. Ahogy megint a nagy vértócsára nézett volna, már csak a fehér csempét bámulta üveges tekintettel.
-Mi a franc? –kérdezte magában döbbenten és felemelte a fejét, de a vértócsa már nem volt sehol.
Seth megint az oldalára fordult és összegörnyedt a bordái közé szúró éles fájdalomtól. Arcát a kezei, közé temette, majd hitetlenkedve nézett megint az ujjaira. Teljesen kétségbeesve figyelte, ahogy a körmei pont olyan vörös színűek lettek, mint amilyen a vértócsa volt. Nem értette, hogy hogyan történhet ez. Tisztán emlékezett rá mikor aznap feketére festette a körmeit. Most mégis olyan volt a keze, mintha csak belenyúlt volna abba a tócsába. Hirtelen rémületében olyan pánik közeli állapotba sodorta magát, hogy már alig kapott levegőt. A feje úgy fájt mintha szét akarna robbanni. Seth soha még egyetlen drogtól sem szenvedett ennyire. Lassan görnyedezve megpróbált felállni, de azonnal visszazuhant a földre. Végül az egyik mosdókagylóba kapaszkodva húzta fel magát. Remegő kézzel megmosta az arcát, majd mikor elzárta volna a csapot csak iszonyodva bámult maga elé, és értetlenül nézte, ahogy a zubogó víz lemossa a kezéről a vörös festéket és a körmei megint feketék, lesznek. Ahogy kihúzta a kezét a vízből váratlanul megpillantotta azokat az ismerős motívumokat a bal kezén és az ujjain. Egy virág… egy madár… csontok… Bill tetoválása démoni élethűséggel díszítette hirtelen az ő karját. Rettegve zárta el a vizet és egy pillanatra lehunyta a szemét, hogy vége legyen a borzalmaknak, de mikor felnézett a tükörbe már, majdnem elordította magát annyira félt. Sehol nem látta magát a tükörben, csak Tomot. Óvatosan a tükörhöz nyúlt, hogy esetleg meghazuttolja azt, amit lát, de a látvány teljesen igazi volt. A fején még mindig ott volt a gitáros sapkája, de ahogy Seth levette volna, a sapka alól kilógó fonatokat is észre kellett vennie. Egészen hihetetlennek tűnt de mégis meg tudta fogni őket, a saját haja volt. A gitáros maga volt a tükörképe. Ahogy mozgott, Tom ugyanúgy csinált mindent a tükörben.
-Mi ez? –suttogta rettegve a fiú, és még egyszer megérintette a tükröt.
Elborzadva nézett szembe a gitárossal, aki vele szemben szintén megérintette a tükröt.
Seth hirtelen felkapta a fejét, ahogy meghallotta kintről Tom hangját. Egy másodpercig erősen összeszorította a szemeit, majd mikor újra felnézett, minden eltűnt. Ott állt a saját tükörképével szemben, és mindössze három kis tabletta hevert előtte a pulton. A fiú megrázta a fejét és körülnézett. Sehol nem volt semmilyen vértócsa, eltűnt a tetoválás és a körmei is csak feketék voltak. A harminc tabletta helyén is csak hármat talált. A fájdalmai és a hányingere viszont ugyanúgy megmaradt.
-Hallucinogén drog… -remegett a gondolat az agyában és már megint készült összeesni mikor újra meghallotta Tom hangját.
Seth semmiképpen nem akarta, hogy a gitáros ilyen állapotban lássa őt, viszont azt is tudta, hogy most már csak egyetlen dologtól lehet megint jobban.
Félve nézett le az apró tablettákra. A hang, ami minden egyes alkalommal tiltakozott az agyában most is megszólalt de Seth szinte azonnal el is nyomta. Gondolkodás nélkül a szájába vette a pirulákat és egy korty vízzel lenyelte őket. Nem érdekelte, hogy milyen rémálmok és hallucinációk fogják kísérteni, az egyetlen, amit nem tudott volna elviselni, hogy Tom meglátja őt ebben az önkívületi állapotban.
-Seth! –hallotta a gitáros hangját már egészen közelről.
Rémülten fohászkodott magában, hogy a szer gyorsan hatni kezdjen.
-Seth!
-Gyerünk már. –suttogta magában ijedten és még mindig várt.
-Seth! Itt vagy? –Tom benyitott a mosdóba és csodálkozva nézett a gyerekre.
-Na mi van? –kérdezet a srác lazán, a szájában egy szál cigivel és leugrott a pultról.
-Miért vagy itt? –értetlenkedett Tom.
-Kijöttem pisilni. Talán baj?
-Nem. –mondta Tom röhögve. –Bill haza ment.
-Igen? Hogy, hogy?
-Elfáradt. Szóval nekünk kell tovább vinnünk a bulit! –Tom elvigyorodott.
Seth tudta, hogy nem szabadna visszaélnie a drogok adta újabb energiával, de mint mindig, ha egy ilyen helyzetben volt, most sem hallgatott a józan kis hangocskákra. Éppen, hogy csak megszabadult az iszonyatos fájdalmaktól, az egyetlen célja máris csak az volt, hogy megint szétbulizza az agyát. Nem érzett már semmilyen önkontrollt, vagy lelkiismeret furdalást. Megint feldobódott, megint korlátlan és szabad volt, naivan elfeledkezett a szörnyű fájdalmakról és a rémálmokról. Csak menni akart megint, inni, táncolni és legfőképpen a gitárossal akart, lenni.
-Oké! Na gyerünk akkor! –mondta lelkesen és Tomal együtt megint kimentek a tömegbe.
Ahogy Seth meghallotta az üvöltő zenét, hirtelen megint felpezsdült a vére.
-Mit szólnál, ha megint nyomnánk valami nagy poént? –kérdezte Tom ravaszul.
-Mire gondolsz? –Seth kíváncsin nézett a férfira.
-Látod azt a nőt ott a pultnál?
-Igen.
-Azt akarom, hogy menj oda hozzá és játssz el engem. Érted?
-Persze! De ki ez nő?
-Ő Ria. –mondta Tom gonoszul nevetve.
Seth ugyanolyan gonoszul vigyorgott, mint a gitáros, megint felvette Tom napszemüvegét, megigazította a fején a sapkát, felhúzta a kapucniját és elindult a nő felé…
9. Rész
" Senki nem veheti el őt tőlem!"
9. Rész
" Senki nem veheti el őt tőlem!"
Seth már vagy tíz perce ült a pultnál mikor még mindig Tommal telefonált, a gitáros így magyarázta el neki, hogy mit kell, majd csinálnia. A nő, a fiúnak félig háttal ült és a koktéljét itta. Seth letette a telefont és rendelt magának, majd izgatottan várt.
-Parancsolj! Egy Vodka-Martini! Egészségedre és boldog szülinapot! –Seth hálát adott a mixernek, amiért az is összekeverte őt a gitárossal és boldog szülinapot kívánt neki, mert Ria erre már felfigyelt. A gyerek úgy tett mintha észre sem venné a nőt, kicsit még el is fordult.
-Tom? –kérdezte Ria félénken és a fiú felé fordult.
Seth nagyot nyelt, ahogy a nő gyönyörű arcába nézett.
-Te vagy az?
-Mégis ki a fene lennék? –kérdezett vissza a srác a gitáros flegma hangján.
-Semmit nem változtál. –jegyezte meg Ria mély megvetéssel a hangjában.
A fiú majdnem elröhögte magát, de tovább színészkedett.
-Te sem. –mondta majd ravaszul végigmérte a nőt. –Vagyis… talán mégis. Nagyobb implantátum? –kérdezte gonoszul vigyorogva, és szemtelenül nézte a nőt.
-Hogy te mekkora szemét vagy!
-Én legalább nem vagyok gerinctelen.
-Nem hagynád abba? Meddig akarsz még üldözni a fájdalmaddal? Meddig sajnáltatod még magad? Nem hiszem, hogy ami történt tényleg ennyire megviselt téged. Biztosan élted tovább az életed. Hiszen eltelt tíz év. Felnőttünk. Nem szeretném tovább hallgatni, a bunkó megjegyzéseidet. Nem lehetne, hogy egyszerűen csak úgy teszünk, mint akik nem ismerik egymást? Annyira megbántasz ezzel, amit csinálsz. Tudom, hogy én is hibáztam, hogy fájdalmat okoztam neked, de te még most is kínzol a saját fájdalmaddal.
A gyereknek hirtelen elszorult a torka. Neki éppen meg kellett volna aláznia Riát, lelkiismeret furdalást kellett volna ébresztenie benne, Tom ezt kérte és ő mégsem tudta megtenni. Ez a nő annyira gyönyörű volt, annyira szépségesen szomorú, hogy Seth nem bírta megbántani.
-Én… -kezdte a fiú akadozva és maga sem értette, miért is teszi azt, amit. –Én… azt hiszem… bocsánatot kérek. Ez egy hülye vicc volt. –Seth lehúzta a fejérő a kapucnit, levette a gitáros sapkáját és a napszemüvegét, majd zavartan húzta a szemébe, fekete tincseit.
-Bill? –a nő összezavarodva nézett a gyerekre.
-Nem. Nem én…
-Seth! –csattant fel hirtelen a gitáros hangja a fiú háta mögül.
Tom lerántotta a gyereket a székről, így a nő számára is egyértelművé vált a kettőjük közti magasság különbség.
-Nagyon sajnálom. –mentegetőzött még mindig a fiú.
-Tom! –csodálkozott Ria és döbbenten bámult a férfira.
-Seth! Nem ezt beszéltük meg! –mondta dühösen a gitáros a gyereknek.
-Sajnálom, de nem tudtam megtenni!
-Mi az, hogy nem tudtad? Megbeszéltük, hogy mit fogsz mondani.
-Tom ugye nem? –kérdezte Ria reménykedve. –Ugye nem te találtad ki ezt az egészet?
-Nem! Vagyis… talán igen de…
-Nem hiszem el! Ez most komoly? Ki ez a kis kölyök, akit ideküldesz magad helyett? Komolyan így akarsz megbántani?
-Nem, Ria én…
-Persze nagyon sajnálod ugye? Gyáva vagy Tom!
-Hogy mi bajod van? –kérdezte dühösen a gitáros. –Én vagyok a gyáva? Tudd meg, hogy te vagy az, te utolsó szemét, áruló ribanc!
-Tom! –csattant fel a gyerek megdöbbenve.
-Te kussolj Seth! Most nem hozzád beszélek.
A gyerek ijedten húzódott vissza.
-Szóval azt hiszed, hogy én vagyok a gyáva? –folytatta tovább a gitáros magából kikelve. –Szétbaszod a szülinapomat, már csak azzal is, hogy látnom kell téged! Gyűlöllek érted? Rohadj meg Ria Sommerfild! Te utcasarki olcsó kurva!
-Undorító vagy. –suttogta Ria döbbenten.
-Tom gyere innen! –nyögte a gyerek félve, de azért megfogta a gitáros karját.
A gitáros gyűlölködve nézett vissza a nőre és hagyta, hogy Seth maga után vonszolja őt.
-Jól vagy? –kérdezte Seth döbbenten és leültette Tomot.
-Persze, csak felcseszte az agyam, ez rohad…
-Tom! Tedd túl magad rajta. Hiába szidod őt, attól még szereted, vagyis szeretted egyszer. Nem értem, hogy miért kellett ezt csinálnunk. Azt mondtad vicces lesz. Megbántani valakit, aki már amúgy is a padlón van, nem nagy cucc.
-Bocs, hogy rád kiabáltam. Nem kellett volna.
-Semmi baj.
-Tényleg nem kellett volna ezt csinálni. Igazad van, és sajnálom, hogy belerángattalak.
-Ugyan már! –nevetett a gyerek. –Ez semmiség! Legalább megbámulhattam a…
-Na állítsd le magad! –mondta a gitáros komoly pofával és ő is nevetett.
*
A szórakozóhelynek, ahol az MTV-s "Szülinapi buli!" című műsort forgatták volt egy nagy tetőterasza, ahonnan az egész várost látni lehetett. Seth és Tom fél órával később ide jöttek föl beszélgetni.
-Nem hiányzik New York? –kérdezte a gitáros a korlátnak dőlve, ahogy lenéztek a tengerre.
-Nem. –válaszolt Seth és rágyújtott, majd megkínálta Tomot is.
A gitáros elfogadott egy szálat a gyerektől és ő is szívni kezdte a cigarettát.
-És Nina?
Seth kínosan elmosolyodott.
-Ő sem. Tényleg nem.
Tom sokáig hallgatott, majd ahogy a fiúra nézett elnevette magát.
-Tudod… -kezdte zavartan és a cipőjét bámulta. –Ez most majdnem olyan, mint amikor először beszélgettünk. Csak most már ismerjük egymást.
-Mit gondoltál mikor még nem, tudtad, hogy ki vagyok?
-Nem tudom. Csak álltam és nem tudtam elhinni, hogy létezhet ilyen. Ahogy rád néztem olyan volt, mintha megint Billt látnám, aztán mikor megszólaltál és előadtad magad szinte magamat hallottam. Elképesztő volt. Eszembe nem jutott volna, hogy három hét sem telik bele és itt foguk állni.
-Nekem igen. Nekem eszembe jutott, hogy újra látni akarlak majd.
Tom elmosolyodott és a gyerek szemébe nézett.
-Mit gondolsz Seth, tudnál a fiam lenni?
-Igen. –suttogta a fiú. –Már most is az vagyok.
-Úgy érzed?
-Az akarok lenni.
-Miért?
-Hogy ne legyél egyedül. És hogy én se legyek.
-Neked már sosem lesz normális családod. Ez nem zavar? Nina és én sose fogunk együtt élni és összeházasodni, mint a többi gyerek szülei.
-Nem érdekel. Az sem érdekel, ha megint vissza kell költöznöm hozzá, csak tudjam, hogy te valahol ott vagy a világban és gondolsz rám.
-Szeretnél a fiam lenni?
-Igen!
-És mi van Billel? –kérdezet kicsit féltékenykedve a gitáros.
-Nem tudom. –suttogta Seth és lesütötte a szemét. –Szeretem őt. Pont annyira, mint téged, de ő nem… ő nem olyan, mint te. Az egyetlen probléma Billel, hogy ő nem te vagy. Nem úgy nevet, nem úgy szól hozzám, nem úgy gondol rám, mint te.
-Miért szerinted én hogyan gondolok rád?
-Fogalmam nincs. De biztosan nem úgy, mint Bill. Neked szükséged van rám, neki nincs. Hiába kedves és gondoskodó neki nem fontos, hogy a fia legyek.
-Szerinted nekem fontos?
-Nem tudom. Fontos?
-Igen, az.
-És miért? Miért kellek én neked?
-Mi az, hogy miért kellesz? Mert fel kell, hogy neveljelek, ha már a fiam vagy! Sehol nem hagyhatlak ott csak úgy. Nem tudom miért, de ezt a kötelességemnek érzem.
-Te ezt érzed?
-Azt érzem, hogy az apád akarok lenni.
-És mégis mit akarsz csinálni?
-Nem tudom. Nem tudom, mi lenne a helyes. Nina biztosan nem engedné, hogy én neveljek. Én viszont képtelen vagyok elszakadni Billtől.
-Te komolyan az apám akarsz lenni?
-Igen. Miért olyan hihetetlen ez?
-Tényleg bírsz engem?
-Igen. –nevetett Tom.
-Nem értem… -suttogta a fiú. –Én nem vagyok semmi, csak egy kölyök, aki felforgatná az életed.
-Sokkal több vagy annál, mint aminek hiszed magad. Különleges vagy.
-Miért?
-Mert megnevetetsz. Célokat és álmokat adsz.
-Ezt hogy érted?
-Mióta te itt vagy én valahogy egészen más dolgokat látok fontosnak. Gondolj bele, hogy milyen egyformák a napjaink. Billel tulajdonképpen már évek óta csak ugyanazt csináljuk. Az érzés, hogy bármit megtehetsz unalmassá, teszi az életed. Csak élsz bele a világba, és nem csinálsz semmi értelmeset a zenélésen kívül. Persze szeretjük egymást, és boldogok vagyunk, de ha a napok különböznek is egymástól, akkor is mindig ugyanúgy érezzük magunkat. Az egyetlen, ami majdnem akkora örömöt okoz nekem, mint te, az a zene. De te valahogy egészen más vagy. Valami olyan amilyet még nem látott a világ. Ezt szinte felfogni sem lehet, de új értelmet adsz az életnek. Főleg az enyémnek. Hiszen én minden nap csak felkelek a hatalmas Los Angeles-i villámban, elmegyek a stúdióba a nagy Audimmal, írok pár dalt, Bill ír rájuk valami szöveget és nem kell izgulnunk semmi miatt, mert ha kiadunk egy új lemezt, úgyis meg fogják venni. Hiába szórakozok sokat, hiába bulizok még hétvégente, az egyetlen, amit felfogok az, hogy már megint eltelt egy év. 32 éves vagyok és mindenkitől csak azt hallom, hogy "gratulálok az életedhez, te elértél mindent" pedig tulajdonképpen nincsen semmim. Ott van a bankszámlámon az a, rengetek pénz, és nem tudok mit csinálni vele. Fel tudod ezt fogni? Hiába vettem neked egy vadiúj autót, hiába vásárolok, vagy jótékonykodom szinte észre sem lehet venni. És ez már mindig így lesz. Billel tíz éve még azt hittük, hogy soha nem tudunk már olyan népszerűek lenni majd, mint mikor igazán betörtünk. És most nézd meg! Lenyomunk mindenkit! A valaha volt legsikeresebb banda vagyunk. Talán még a Beathles-nél is jobbak . –Tom nevetett. –Mikor Bill szőke lett és megjelent az akkori albumunk a Humanoid után, egy olyan hihetetlenül nagy dolog jött létre, aminek tulajdonképpen köze nem volt ahhoz a Tokio Hotelhez, ami még régen Németországból indult. Egymás után jött minden. Egy hét alatt aranylemez lett az új cucc. Az új videóklipek minden lista élén ott voltak. Jöttek a díjátadók, a turnék és az a rengetek pénz. És akkor megjelentél te. Hirtelen minden dolog a feje tetejére állt. Most másnak látok mindent. A hírnevet, a pénzt, az életemet és magamat. Az apádnak lenni egy új kihívás lenne. Számomra te magad vagy a legnagyobb kihívás.
Seth nem gondolta, hogy Tom is tud így beszélni. Ilyen komolyan, ilyen érzelmesen és odaadóan. Tiszta szívéből szeretett volna elhinni mindent, amit a gitáros mondott.
-Ilyen lehet?
-Micsoda? –kérdezte Tom és kedvesen nézett le a gyerekre.
-Ha az apáddal beszélgetsz.
-Nem tudom. –sóhajtotta a férfi. –Nagyon régen nem beszéltem az apámmal. De azt hiszem, igen ilyen lehet. Attól függ, hogy te mit érzel.
-Szeretlek. –suttogta Seth szinte hang nélkül.
Tomnak nem is kellett hallani, amit a fiú mond, hiszen ezt érezte ő maga is.
-Néha utálni fogsz majd. –mondta mosolyogva.
-Lehet, de én akkor is tisztellek majd. Felnézek rád és bízom benned most is. De legfőképpen hálás vagyok.
-Hálás? Miért?
-Mert te valami mást láttál. Nem a rossz, önző gyereket, aki csalódást okoz a szüleinek, iszik, cigizik, drogozik, és csak magával foglalkozik.
-Magamat láttam. Én is egy rossz és önző gyerek voltam. Pont olyan, mint te.
Seth köhögött és elmosolyodott.
-Miért akarsz engem felnevelni?
-Mert szeretlek Seth! Szeretlek téged érted? Olyan nehéz ezt elhinni? Szükségem van rád. Hogy legyenek céljaim, hogy minden nap nevethessek, hogy legyen valaki, aki mindig velem van, aki mindig segít, nem vet meg a rossz szokásaimért és azért szeret, aki vagyok.
-Bill nem ilyen?
-Te is tudod, hogy nekem ő más. Rád nem úgy gondolok, mint rá.
-Hát akkor, hogy gondolsz rám? –kérdezte a fiú és megint köhögött.
-Úgy, mint a világon a legkülönlegesebb dologra. Egy kincsre, egy titokra. Egy gyenge kis sorsüldözöttre, akit fel kell húzni, segíteni kell neki, különben még eltéved valahol út közben, és soha nem talál haza.
-Segítesz hazatalálni? –a fiú mélységes bizalommal a tekintetében nézett fel Tomra.
-Segítek!
-És ha te is eltévedsz? –kérdezte Seth már mosolyogva.
-Nem fogok. Én már itthon vagyok. És különben is, te majd vigyázol.
A fiú ezek után lebámult maga elé a városra. Szinte észre sem vette, ahogy lassan megint szédülni kezdett. A halántékán végigfolytak az első izzadtságcseppek és újra görcsbe rándult a gyomra. Már hosszasan köhögött, mikor a gitáros aggódva figyelni kezdte.
-Mondd csak, jól vagy? –kérdezte nyugtalankodva.
-Persze. –hazudta nyögve Seth és még mindig köhögött.
-Nem úgy nézel ki. Biztos, hogy minden rendben?
-Igen. Csak kicsit sokat ittam. –a gyerek magára erőltetett egy vigyort és erősen megkapaszkodott a korlátban, hogy nehogy elessen.
-Örülsz az új kocsidnak?
Seth értetlenül nézett a gitárosra és újból felköhögött.
-Tessék? –kérdezte ködös tekintettel, és egy másodpercre összefojt a szeme előtt a világ.
-A kocsinak? Ürülsz neki? Tetszik? –ismételte Tom hangosabban.
-Nem értem… -suttogta a fiú és megszédült.
-Mi a baj Seth? –kérdezte a férfi aggódva.
A gyerek csak köhögött és lassan összegörnyedt, majd lerogyott a földre, de nem tudott válaszolni.
-Seth! –csattant fel Tom ijedten és leguggolt a fiú mellé. –Jól vagy?
Seth csak megrázta a fejét, de mikor felnézett már az énekest látta maga mellet.
-Bill. –nyögte remegve.
-Nem. Én nem ő vagyok. –mondta szinte már félve a gitáros.
-Bill… Bill segíts!
-Seth! Bill nincs itt, csak én.
-Ki vagy te? –kérdezet a gyerek és arccal a földnek zuhant.
-Jézusom Seth! Én vagyok az. Tom. Mi bajod van?
A gitáros a kezébe vette a gyerek arcát, majd hirtelen elszörnyedt, ahogy megpillantotta a fiú véres száját. Ahogy a Seth köhögött, egyre csak több és több vért folyt a szájából a földre a gitáros mellé. Hirtelen megint kihűlt minden, a hideg rázta, fázott, reszketett. A bordái közé döfött éles jégcsap egyre mélyebbre hatolt a testében. Elsötétült, elködösült minden.
-Istenem Seth, könyörgöm, mondj valamit! Mi történt veled?
-Tom… Tom a zsebem… -nyögte a gyerek elhaló hangon még az utolsó erejéből.
A gitáros azonnal kiforgatta a fiú zsebeit, de semmit nem talált.
-Seth miről beszélsz? Nincsen nálad semmi.
-A tabletták… ott vannak a tabletták…
-Milyen tabletták? –kérdezet Tom megrökönyödve. –Te bevettél valami szart? Mit vettél be Seth?
-Tom? Vérzek valahol? –Seth rettegve vette észre maga mellet az egyre nagyobbodó vértócsát. –Mi történik? Hol vagyok?
-Mi a szart vettél be?
A gitáros felültette a fiút, mire az erőtlenül beledőlt a vállába.
-Ne hagyj itt Tom! Könyörgöm, csak te ne hagyj itt. –a gyerek már csak összefüggéstelenül, zavartan tudott beszélni, majd lassan megint hatalmukba kerítették a hallucinációk. –Tom annyira fáj… ne menj el!
Tom kétségbeesetten az ölébe vette a fiú fejét és tehetetlenül próbált beszélni hozzá. Borzalmasan félt ő is.
A gyerek szinte egész testében remegetett a kínzó fájdalomtól. Néha nem látta a gitárost, csak Billt, néha nem érzett semmit csak, hogy már egyikőjüket sem akarja látni, majd hirtelen valami hideget érzett az arcán és ijedten felénezett.
-Nem hagylak itt. Csak kérlek, legyél erős.
-Esik az eső? –kérdezte akadozva a fiú.
Seth úgy érezte, hogy a hideg, ami az arcáról lecsurgott a nyakára szinte megfolytja.
-Nem. –suttogta Tom már reszketve.
A fiú a nyakához nyúlt, majd figyelte, ahogy felemelt kezén is végigfolynak a hideg cseppek.
-Mi ez? –kérdezte fuldokolva és még mindig a kezét, nézte, majd a gitáros arcát kereste.
-Én… én… -suttogta a gitáros félve, de elakadt.
-Ezek a te könnyeid?
-Mi történt veled Seth? –kérdezet Tom fájdalmasan, és közelebb húzta magához a gyereket.
-Te… miért… nem értem…
-Miattad sírok. –suttogta a gitáros reszketve.
Seth hirtelen úgy érezte, hogy az egész világ távolodni kezd tőle. Tom elhaló szavai ott vízhangoztak a fülében. Lassan minden kezdett elsötétülni. Nem látott már semmit. Még érezte azt a két erős kezet, ami tartotta őt és a hideg könnycseppeket is, felfogta, ahogy lágyan keservesen hullottak az arcára de megmozdulni, vagy megszólalni már képtelen volt.
-Gyere, leviszlek innen. –mondta Tom és felhúzta a gyereket.
Ahogy a gitáros felrántotta a földről, Seth még egy másodpercig megállt a lábán, majd végleg eltört benne minden, amivel még harcolt, hogy eszméleténél maradhasson és erőtlenül összerogyott. Tom kétségbeesetten zuhant a földre a gyerek mellé és megtörve, rémülten rángatta a fiút, mintha ez bármit is segítene.
Olyan erős kötődést érzett ez iránt a felelőtlen fiú iránt, amit szinte még ő maga sem tudott felfogni. Annyira féltette, és annyira szerette. Mégsem mert mellette igazán sírni. Inkább letörölte a könnyeit, mintha még attól is félne, hogy Seth megint, még eszméletét vesztve is megláthatja őket. Semmit nem szégyellt jobban, mint a gyávaságát, mégsem tudott ellene semmit sem tenni.
*
-Gyerünk, segíts már! –kiabálta Tom idegesen a producernek, mikor a limuzin megállt a Kaulitz villa előtt.
A gitáros a férfi segítségével kihúzta a gyereket a kocsiból, majd a karjai közt vitte be a házba. David aggódva követte őket.
Tom óvatosan a kanapéra fektette az eszméletlen fiút és ő maga is zihálva lerogyott.
A távozása a szülinapi buliról, a lehető legbotrányosabbra sikerült. Mikor az ölében vitte le Seth-et a tetőről, hirtelen megfagyott minden és mindenki. Megállt a zene, amikor a producer és a másik két bandatag után kezdett kiabálni, hogy segítsenek neki. Az egész szórakozóhely végignézte, ahogy ijedten próbálta megtalálni a kocsit, ami elhozta őket. David, Georg és Gustav sokáig értetlenkedtek, de azért mégis segítettek. A producer nagyon féltette a gyereket, ezért végig elkísérte Tomot és, amiben csak tudta támogatta a gitárost.
-És most mit csinálunk? –kérdezte David aggodalmaskodva.
Tom fásultan felézett a producerre majd a fejét fogva egyre idegesebben beszélni kezdett.
-Nem tudom David. Fogalmam nincs, hogy mit kéne csinálnunk. Azt sem tudom, hogy mi történt.
-Mi lesz, ha nem ébred fel?
-A francba már, ne mondj ilyet! Fel fog ébredni, csak pihennie kell.
-Meddig? És mi van, ha nem elég neki a pihenés? Mi van, ha valami nagy baja történt?
-David! Valószínűleg bevett valami szar drogot, ami kikészítette. Nem fog belehalni.
-De azt mondtad, hogy véreset köhögött. Mi van, ha felébred és nem lesz jobban?
-Ne paráztasd már magad! Ettől csak én is még idegesebb leszek. Jellemző, hogy ez az egész akkor történik, amikor Bill nincs ott.
-Jézusom Tom! És mi van, ha infartusa volt? Vagy sokkot kapott!
-Na most már fejezd be! –csattant fel a gitáros idegesen. –Egy tizenhat éves gyerek nem kaphat infartust.
-Uram isten! –nyavajgott tovább a producer. –Nézz már rá! Nincs eszméleténél! Nem reagál semmire! Lélegzik egyáltalán? Mi van, ha nem ébred fel?
-Nem látod, hogy próbálok nyugodt maradni? –kérdezte Tom dühösen. –Igen, képzeld én is észrevettem, hogy nincs eszméleténél. Felfogtam, oké?
-Tom csinálnunk kell valamit, különben itt fog meghalni!
-Maradj már kussban! –kiabálta Tom ingerülten. –Képzeld, én is aggódom! Jobban, is mint te, szóval sokat segítenél, ha inkább megpróbálnál valami normálisabb módon támogatni.
-De Tom…
-Bazd meg David! Migrént kapok tőled! Részeg vagyok érted? Ne idegesíts már! Képzel én is segíteni, szeretnék neki! Csak tudod elég nehéz ilyen állapotban normálisan gondolkozni, pláne ha még te is itt baszogatsz.
-Nem kéne bevinni a kórházba?
-Hülyéskedsz velem? Azonnal rájönnének, hogy drogozott, ráadásul az is kiderülne, hogy nem mi vagyunk a gyámjai. Rögtön hívnák az anyját, Nina pedig szó nélkül visszavinné őt New York-ba.
-És? Ez nem ér neked annyit, hogy jobban legyen?
-Nem! –kiabált Tom dühösen. –Senki nem veheti el őt tőlem! Senki érted? Se az anyja, se a rendőrség és legkevésbé az öcsém!
-Hogy lehetsz ennyire önző? –háborgott David.
-Jaj, istenem! Ezt te nem értheted!
-Dehogy nem! Inkább vállalod a kockázatot, hogy itt döglik meg, mintsem, hogy megint egyedül maradj.
-Ne mondj ilyet! Különben is most nem ez a lényeg!
-Egy mentőt sem hívhatunk? Vagy egy háziorvost?
-Nem! Senki nem jöhet rá, hogy ki ő!
-Akkor mégis, hogy akarsz neki segíteni?
-Nem tudom David, gondolkozom!
A producer és a gitáros hirtelen felkapták a fejüket a zajra, ami a lépcső tetején álló énekestől származott.
-Ti meg mi a szart csináltok? –kérdezte álmosan Bill és belebújt a pulcsijába, majd lassan levánszorgott a lépcsőn.
-Na, már csak ez hiányzott! –morogta mérgesen Tom.
-Seth miért nem a szobájában alszik? –Bill értetlenül nézett a kanapén fekvő gyerekre.
-Nagyon álmos volt. –magyarázta Tom kínosan vigyorogva és közben a szeme figyelmeztetően a producerre villant.
-Igen? –csodálkozott az énekes.
-Igen. –nyögte a gitáros megerősítve magát és olyan meggyőzően mosolygott, ahogy csak tudott.
David zavartan állt az ikrek között, de mikor már éppen megszólalt volna Bill hirtelen, megelőzte.
-Mondjátok csak mennyire, néztek hülyének engem?
-Miről beszélsz? –kérdezte Tom és nyelt egy nagyot.
-Nem is alszik. –mondta Bill komolyan.
-De! –hazudott tovább a gitáros.
-Hát jó. –sóhajtotta az énekes és a fiú mellé lépett. –Seth! –kiabálta hangosan és durván megrángatta a gyerek vállát. –Alszik mi? –kérdezte dühösen mikor a fiú nem mozdult. –Azt hiszed erre nem, ébredne fel? –Bill megint megrázta Seth-et.
-Ne rángasd már! –fakadt ki Tom türelmetlenül.
-Mi történt vele? –kérdezte Bill idegesen.
-Elájult. –válaszolt David, a gitáros helyett.
-Elájult?
-Igen. –nyögte végül Tom megtörve, mivel tudta, hogy Bill úgyis az ő szájából akarja ezt hallani.
-Szóval elájult! –kiabált Bill dühösen. –És te mégis hol voltál? –kérdezte a bátyjától. –Mondtam neked, hogy vigyázz rá! Ehhez képest hajnali négykor arra kell, felébredem, hogy itt fekszik eszméletlenül. Hol a francba van az eszed Tom? Miért nem tudsz legalább egy kicsit felelősségteljes lenni? Egyáltalán mi történt vele? Ivott vagy mi?
-Drog. –suttogta halkan a gitáros.
-Hát ez remek! Oltári! –röhögött Bill gonoszul. –Kurva jó! És most mégis mit csináljunk vele? Hm? Mit akarsz, mi legyen? Gondolom a "Hogyan neveljünk lázadó tinédzsereket?" című fejezet mindkettőnknek kimaradt, tehát egyikünk sem tudja, hogy mit kéne tenni ilyenkor.
-A helyetekben én bevinném egy kórházba. –mondta megint David.
-Hát ez kurva jó ötlet! –nevetett Bill idegesen. –"Jó estét, hoztunk egy gyereket, kicsit be van állva, ja és lehet, hogy nem is szabadna velünk lennie, ja és a plusz poént még mindig nem mondtam, mi vagyunk a Kaulitz ikrek!" Tényleg rohadt jó lenne! Az egyetlen, ami biztos az, az, hogy nem fogjuk kórházba vinni.
-Legalább ebben egyet értünk. –mondta Tom, mire Bill ingerülten felröhögött.
-Hát ez már tényleg mindennek a teteje! Az egyetlen, amiben egyetértünk az, hogy egy nagy balfasz vagy! Esküszöm még egy ekkor idiótát, mint te, nem látott a világ!
-Nem akarnátok inkább Seth-nek segíteni? –kérdezte David és aggódva nézett a gyerekre.
-De! –mondta Tom dühösen és a szemével szinte karókat vert az öccse hátába, ahogy elhaladt mellette, hogy megint felvegye a gyereket.
Tom felkarolta a fiút és óvatosan elindult vele felfelé a szobájába.
-Seggfej. –dünnyögte Bill mérgesen.
Tom a fiú szobájában töltötte az egész éjszakát. Rettenetes lelkiismeret-furdalása volt, mert tudta, hogy Billnek igaza van. Neki kellett volna vigyáznia Seth-re. Ott kellett volna lenni, mikor a fiú bevette azokat a tablettákat. Meg kellett volna akadályoznia, hogy így történjenek a dolgok. Neki mégis látnia kellet, végig kellett néznie, mint egy büntetést, ahogy akit a legjobba szeret kínjában, ott fetreng a földön, vérzik, öklendezik és szenved. Éreznie kellett, hogy már nem tud, késő segíteni.
Tom egész éjjel másra sem tudott gondolni, semmi más nem tudta érdekelni, mindvégig csak egy kérdés járt a fejében: Vajon Seth felébred-e reggel?
10. Rész
10. Rész
" Néha a rosszfiúnak is kell valami hősieset tennie."
Bill a teraszon ült és összeráncolt homlokkal nézte az egyre hűvösödő széltől remegő pálmafák lombjait. Gondterhelt arca egyre csak komorabb és komorabb lett, ahogy a dolgok értelmét, vagy magyarázatokat keresett. A felszínen annyira lehetetlen volt bármit is megtalálni, viszont ha mélyebbre ásta magát, rájött, hogy tulajdonképpen azt, amit ott talál, nem is akarja keresni. Inkább megint rágyújtott és tovább nézte a felhősödő eget.
Seth még csak néhány napja volt velük és máris tragédiába fulladt az egész próbálkozás. A dolgok hirtelen történtek, senki nem tudta megakadályozni, hogy ez megtörténjen. Seth komolytalan és felelőtlen volt, senki nem tudta őt eléggé befolyásolni. Egy önfejű, kíváncsi, pimasz kölyök volt, akit nem lehetett megtéríteni. Túlságosan gyorsan történtek vele a dolgok. Hirtelen egyik világból a másikba esett. Bill tudta, hogy a gyerek hiába élt eddig is jól az anyjával, LA talán túl nagy változás volt neki. Itt hirtelen fordult vele a világ. Ez a fordulat lehetett mindennek az oka. Bill magát is hibáztatta, amiért képes volt a bátyjára bízni a fiút. Magát okolta a történtekért. Tom még józanul is túl megbízhatatlan és veszélyes volt, ezek után pedig nem csoda, hogy a részeg gitáros felügyelete mellett történt meg ez az egész. A beláthatatlan következményekkel járó veszteség és tragédia. Bill elnyomta a cigicsikket és nagyot sóhajtott, majd hirtelen felkapta a fejét Tom hangos kiabálására.
-Bill! Bill! Istenem, gyere gyorsan!
-Mi történt? –kiabált fel aggódva az énekes mikor már a lépcsőnél járt.
Rémülten rohant fel az emeletre és berontott a szobába, ahonnan a gitáros hangját hallotta.
Az énekesnek mindössze egy másodpercre volt szüksége, amíg felfogta, hogy mi történt, majd lassan beljebb lépett a szobába. Tom az ágyra roskadva magához ölelte Seth-et, aki a hirtelen rárontó gitárostól ijedtében szinte megint elájult. Tom csak nevetett örömében és majdnem halálra szorongatta a gyereket.
-Felébredtél! Istenem! Felébredtél! –mondta hitetlenkedve, és boldogan ölelgette a fiút. –Nem hiszem el! Tényleg ébren vagy? Ugye nem csak álmodom? –Tom a két keze közé fogta a gyerek arcát, mintha valóban nem hinné el, amit lát. –Istenem Seth, már azt hittem sosem láthatlak újra nevetni. Annyira féltem! –a gitáros megint megszorongatta a kábult gyereket. –Annyira féltem nélküled! Istenem! Annyira szeretlek!
Bill elfordította a fejét, ahogy észrevette a gitáros arcán végigcsurgó könnycseppeket.
-Jól vagy? –kérdezte Tom és megtörölte az arcát.
-Igen. –válaszolt Seth kicsit még émelyegve.
-Hogy érzed magad?
-Olyan üresnek…
-Tom nem a fejedre gondolt. –szólt közbe Bill gonoszul.
A gitáros mérgesen nézett az öccsére, majd visszafordult a fiúhoz.
-Biztos, hogy jól vagy? Nem érzel émelygést, nem szédülsz, nincs hányingered, nem kell köhögnöd, nem hallucinálsz?
-Nem. Jól vagyok. –Seth kinyújtózott, majd ahogy észrevette az énekest a kezét zavartan, húzta el a gitárosétól.
-Hála istennek! Annyira aggódtam érted! Nem vagy éhes? És szomjas?
-De egy kicsit.
-Akkor gyere, menjünk le és együnk.
-Tom szerintem még nem kéne erőltetnie a mozgást. –mondta Bill miközben messze elkerülte a gyerek tekintetét.
-Igazad van. Lemegyek és hozok neked valami kaját. –a gitáros azonnal lerohant a konyhába. Látszott rajta, hogy siet, nem szívesen hagyja egyedül Seth-et az öccsével.
A gyerek és Bill sokáig nem szóltak egymáshoz. Az énekes az ablaknál állt és kibámult a városra. Seth zavartan nézte a férfi hátát. Minden percben meg akart volna szólalni, de valami mégis benne tartotta azt a sok esdeklő, bocsánatkérő szót. A büszkesége és a gyávasága nem engedte, hogy bocsánatot kérjen.
-Egy kérdésem van. –mondta Bill komolyan és szembefordult a gyerekkel.
Seth szótlanul várt. Rettenetesen megalázónak érezte a helyzetet, ahogy ott ül az ágyában, teljesen másnaposan, egy halom drog után, képtelen felállni, Bill pedig készül rá, hogy a porig alázza őt.
-Miért csinálod?
A fiú kitartóan nézett az énekes szemébe, de végül mégis csak legyőzöttként fordította el a fejét. Nem mondott semmit, nem tudott válaszolni. Értelmetlen lett volna bármit is mondani. "Csak… mert… olyan kedvem volt…" –kötözködni és feleselni tudott, a természetéből adódóan bármikor szívesen meg is tette volna, de most valahogy nem volt képes visszabeszélni az énekesnek. Csak ült szótlanul az ágyán és magában imádkozott, hogy Tom minél hamarabb visszaérjen.
-Na gyerünk kölyök!
Seth megszégyenülve nézett maga elé a semmibe. Néha egy-egy beidegződött mozdulattal próbált magának segíteni. Idegesen piszkálta a piercinget a nyelvében, és szinte percenként a hajába túrt. Mégsem történt semmi. Bill pedig mintha direkt nem akarná észrevenni a helyzet kényelmetlenségét, nyugodtan várt tovább.
-Ilyenkor persze, nem nagy az arcod! Hol a tiszteletlen kis hülyegyerek, aki mindenkinek visszapofázik? Ha? Hol van, Seth? Ha már halálra ittad magad, bevettél valami szart, ájultan hoztak, haza akkor most legyél vagány! Az már nem megy mi?
-Sajnálom. –suttogta a gyerek megtörve.
-Sajnálod mi? Hát sajnálhatod is! Az egyetlen ok, amiért nem váglak ki ebből a házból az Tom. Úgy ugrál itt neked, mint még soha senkinek! Egyetlen nő nem volt képes ilyet kiváltani belőle. Téged mégis ennyire imád. Szinte soha senkiért nem sírt még örömében. Te vagy az egyetlen, aki képes őt ennyire kifordítani magából.
-Most miért utálsz ennyire? –kérdezte Seth értetlenkedve.
-Mert mi mindketten szeretünk téged és te, mégis semmibe veszed ezt! Hiába mondod, te nem tisztelsz semmit és senkit. Csak a saját szabályaid szerint tudsz játszani. Nálad pedig az egyetlen szabály, hogy az összes létező szabályt meg kell szegned! Felelőtlen vagy. Ezzel csak minket kínzol. Szerinted hogy aludt Tom ma éjjel? És én? És David? Még ő is aggódott, sőt még Gustav és Georg is felhívtak. Még egy hete sem vagy LA-ben és máris a padlóra küldted magad! Hogy akarod folytatni? Beavatnál, hogy mégis mik a terveid? Felelőtlen és gyerekes vagy.
-Mégis mit vársz tőlem? –fakadt ki Seth. –Gyerek vagyok! Nem tudok olyan lenni, akire büszke lennél!
-Mert meg sem próbálod! Mindig a könnyebb utat választod. Inkább Tomhoz mész hülyéskedni, mintsem, hogy igazán beszélgess velem.
-Hogy beszélgessek, ha most is csak lecseszel?
-Mondjuk, kezd el egy bocsánatkéréssel!
-Nem!
Bill fásultan lerogyott az ágy szélére.
-Na látod? Ez a baj. Meg sem próbálod. Túl büszke vagy.
-Te talán nem? Te vagy az, aki nem képes egy percig sem elengedni magát. A "nagy" Bill Kaulitz túl komoly ahhoz, hogy nevessen, vagy, hogy hülyéskedjen egy gyerekkel.
-Rendben van, sajnálom. –mondta Bill könnyedén.
Seth döbbenten nézett a férfira.
-Ilyen egyszerű lenne az egész? –kérdezte magában csodálkozva. –Csak kimondod és annyi? Semmi büszkeség?
A fiú nagy levegőt vett, majd mikor már éppen megszólalt volna, hirtelen érezte, ahogy a szavak égetni kezdik a torkát.
-Saj-ná-lom… ennyi az egész! –csak egy szó és mégis képtelen volt kimondani.
-Látom neked nem, megy. –mondta Bill mérgesen és elindult kifelé a szobából. –Várj! –hadarta a gyerek és a szó hirtelen egy gyors lángnyelvként végig futott a torkán. –Sajnálom! Bocsánatot kérek! Nem akartalak megbántani, vagy nehézséget okozni.
Bill meglepődve nézett vissza a gyerekre.
-Ez igen! Ha muszáj akkor tudsz te is! Megbocsátok, ha elnézést kérsz Tomtól is. Azt hiszem, tartozol neki ennyivel.
-Rendben. –nyögte kelletlenül a srác.
Néhány perccel később Tom visszatért a reggelivel. Egy másodpercig furcsán bámult az öccsére és a fiúra majd leült az ágy oldalára.
Seth épp csak belepiszkált az ételbe, a másnaposság és az enyhe rosszullét teljesen elvette az étvágyát.
-Mi a baj? Nem eszel? –kérdezte aggodalmaskodva a gitáros.
-De, de csak még kicsit félek, hogy kihánynám.
-Jól vagy ugye?
-Igen, jól vagyok! Semmi bajom, hidd már el! Csak másnapos vagyok!
-Jut eszembe! Pontosan mi is történt tegnap este? –kérdezte Bill kíváncsian méregetve a gyereket. –Mit vettél be?
-Nem tudom. Nem ismerem ezt a cuccot.
-Mi van? Azt akarod mondani, hogy megvettél valamit, amiről azt sem tudtad, hogy mi az?
-Nem. Nem vettem meg. Egyszer csak ott volt nálam. Nem tudom, hogyan kerülhetett hozzám.
-Na jó. –sóhajtott Bill kicsit kételkedve a fiú szavaiban, de azért tovább kérdezősködött.
-És aztán mi történt? Bevetted… és?
-Hát… elég ködösek a dolgok. Olyan volt, mint egy felgyorsított film.
-A tetőn lettél rosszul? –érdeklődött Bill ártatlanul, nem is tudva, hogy Seth el akarta hallgatni a "mosdós" jelenetet.
-Nem. A tető az már teljesen homályos. Szinte semmire nem emlékszem onnan. –Seth sandán a gitárosra pillantott.
-Nem? –döbbent meg hirtelen Tom és egy csodálkozó grimaszt erőltetett az arcára.
-Nem. Az már a második adag hatása volt.
-Második adag? –háborgott Bill. –Seth nem vagy normális! És mi volt előtte?
-Először a mosdóban lettem rosszul. A tüzijáték és a pezsgőzés után. Arra emlékszem, hogy mindenki éljenzett, rátok ittunk, és lassan kezdtem egyre rosszabbul lenni. Valami iszonyatos hallucinogén cucc lehetett, mert egészen elképesztő dolgokat láttam tőle.
-Mégis miket? –kérdezte az énekes megborzongva.
-Vért, hirtelen harminc darab tablettát találtam a zsebemben, összeestem, nem tudtam mozogni, hánytam, remegtem, aztán az egész olyan volt mintha valahogy ti is ott lennétek. Láttam a tetoválásodat a kezemen és Tom volt a tükörképem. A körmeim is egészen furcsák voltak, mintha véresek lennének.
-Emlékszem a tetőn Billnek szólítottál. –emlékezett eltöprengve a gitáros.
-Igen, valószínűleg akkor is képzelődtem.
-De én ezt nem értem. Teljesen jól voltál.
-Igen, mert mikor megtaláltál a mosdóban akkor vettem be az utolsó három tablettát. Igazából csak annyi volt nálam. A többit mind csak képzeltem. Meg még egy csomó mindent. Zavaros az egész. Nincs összefüggés az emlékeim között, sötét az egész sztori.
-Mik az utolsó emlékeid? –kérdezte Tom.
-Hát emlékszem egy nőre… igen ordítoztál vele. Ott voltam én is és… ja, megvan eljátszottalak téged, hogy jól megszivassuk. Az viszont nem rémlik, hogy sikerült-e.
-Nem sikerült.
-Beszéltetek Riával? –kérdezte hirtelen az énekes Tomtól.
-Fogjuk rá, hogy beszéltünk.
Bill a fejét csóválta, majd tovább hallgatta a gyereket.
-A tető pedig… talán valami egészen halványan dereng, hogy ott voltam de nem emlékszem semmire. Teljes sötétség az egész.
Seth ijedten kapta fel a fejét, ahogy az éjjeliszekrényen megcsörrent a telefonja. Egy percig tétovázva nézett a kijelzőre majd a füléhez emelte a készüléket. Bill tapintatosan kisétált a szobából, Tom viszont egyáltalán nem mozdult az ágy széléről.
-Szia anya! –köszönt a srác rutinosan megjátszva, hogy jól van és vidám.
-Szia kicsim! Hogy vagy? –kérdezte Nina is könnyedén felhőtlenül, mintha azok a nagy veszekedések le sem játszódtak volna kettőjük között.
-Jól! Szuperül! Tommal éppen a strandolunk. Tök jó meleg a tenger. –hazudta Seth, majd ahogy kinézett az ablakon döbbenten vette észre, hogy éppen esik az eső.
Tom a fejét fogva mutogatott a telefonja kijelzőjére, amin ott virított, hogy Los Angeles-ben a tenger alig tíz fokos, valamint, hogy már egészen korán reggel óta rossz az idő.
-És te? Hol vagy?
-A repülőtéren. Most szállt le a gépem.
-Oh! Hát akkor üdv a New York-iaknak! –Seth már éppen kinyomta volna a telefont, amikor meghallotta a telefonban a repülőtéri stewardesek negédes üdvözleteit. "Köszöntjük Californiában!" –Anya… -kezdte Seth egyre sötétülő tekintettel. –Mi keresel te Californiában?
Tom csodálkozva nézett a gyerekre, amint meghallotta, hogy miről van szó.
-Csak gondoltam teszek egy kis kitérőt és én is, napozok itt egy kicsit. Habár éppen esik az eső. Jó nektek, hogy Hollywood felé még jó idő van. –Nina gonoszul nevetett.
-Ez nem vicces!
-Szóval miért is hazudozol megint Seth? Mit csináltál, amit el akarsz titkolni?
-Semmit!
-Most azt akarod, hogy ezt el is hidjem neked?
-Nem érdekel, hogy mit hiszel!
-Seth ugye tudod, hogy nem szabadna velük lenned?
-Igen tudom! És akkor mi van?
-Azt akarom, hogy haza gyere velem.
-Nem akarok haza menni! Amíg ők nem raknak ki én nem, megyek el innen.
-Amíg én vagyok az anyád én, fogom megmondani, hogy hol és kivel lakhatsz.
-Anya én tényleg nem akarok elmenni innen. Szeretem őket érted?
-Értem de akkor is velem kell laknod. Hiszen ők azért mégis csak idegenek.
-Nem. Nem idegenek. Elég volt ennyi idő, hogy legalább annyira megismerjem őket, mint amennyire mondjuk téged is, ismerlek.
-De Seth…
-Istenem! Nem érted meg? Nem fogod fel, hogy miről van szó? Meg kell tudnom, hogy melyikőjük az!
-Rendben ezt megértem. De mi van, ha csalódni fogsz? És mi lesz utána?
-Nem tudom. Nem fogok csalódni. Boldog leszek.
-Érted megyek. –mondta Nina komolyan.
-Ne anya! Részemről még nincs lezárva a beszélgetés. Nem megyek el innen!
-De féltelek Seth! Nem akarok neked rosszat, de annyira aggódom érted!
-Felesleges!
-Pakolj össze!
-Nem!
-Akkor add meg a címet!
-Nem!
-Seth! Fogd a cuccaid, hívj egy taxit és gyere ide! Foglalunk egy hotelszobát, holnap pedig visszamegyünk New York-ba.
-Nem, nem, nem!
-Add már ide! –szólt közbe Tom idegesen és kitépte a telefont a fiú kezéből. –Helló drága Nina! –köszönt a gitáros lehengerlő hangján és közben ravaszul a gyerekre kacsintott.
-Tom! Add vissza a telefont Seth-nek.
-Attól tartok az nem fog menni.
-Kérlek, ne szórakozz! A fiammal szeretnék beszélni.
-Nos igen… -mondta Tom komolyan majd, Seth felháborodott arca ellenére is kiment a szobából a telefonnal. –Szeretnék veled beszélni róla. –mondta, ahogy kiért a folyósóra.
-Igen? –kérdezte a nő gyanakodva.
-Igen.
-Rendben. –sóhajtotta Nina kelletlenül. –Akkor beszéljünk.
-De én nem így gondoltam. Tudod személyesen talán jobb, lenne. Úgyis találkozni akarsz vele, és akkor talán végre megvitathatnánk ezt az "apa" kérdést.
-Miért? Talán csak nem…
-Beszéltem vele erről még tegnap este. Szerintem, tudja, mit akar. Eléggé határozott volt. Azt mondta, hogy még az sem zavarná, ha itt kéne hagynia, csak tudja, hogy én itt vagyok. És végül is én itt vagyok. Akármikor, amikor csak kelleni fogok neki. Még ha tényleg el is viszed, én itt leszek.
-Komolyan te vagy az apja?
-Nézd, elismerem, hogy semmilyen bizonyíték nincsen rá, de…
-Figyelj Tom. Tényleg az lenne a legjobb, ha találkoznánk. Beszéljük meg! Szeretném, ha Seth velem lenne, az viszont nem lenne jó, ha még ennél is nagyobb traumának élné meg ezt az egészet.
-Örülök, hogy hajlandó vagy beszélni velem.
-Én is, örülök, hogy tudunk normális felnőttekként beszélni.
-Akkor kimegyek érted a reptérre.
-Rendben. Megtennéd, hogy magaddal hozod Seth-et is?
-Persze! –mondta Tom már mosolyogva. –Induljunk most azonnal?
-Nem. Még el kell intéznem egy csomó mindent a papírokkal és meg kell várnom a csomagjaimat is.
-Akkor mondjuk, felhívlak majd egy óra múlva. Az úgy jó lesz?
-Igen.
Tom lelkesen rohant vissza a szobába és visszaadta a telefont a gyereknek. Keresztbe vágódott a fiú ágyán és kényelmesen elnyúlt, majd elégedetten elvigyorodott.
-Tudod kölyök zseniális volt, mikor úgy tettél, mintha nem emlékeznél rá, hogy mi történt a tetőn.
-Zsír volt mi? –kérdezte nevetve Seth.
-Bill totál bevette! Nagyon jól csináltad! Jobb is, ha egyelőre még nem tudja.
-Az a pofa, amit próbáltál erőltetni, mikor először mondtam, hogy nem emlékszem… azt hittem befosok a röhögéstől. És ahogy mondtuk tovább! Mikor jöttél rá, hogy csak játszom?
-Már az elején. Felismerem, ha színészkedsz. Láttam, ahogy Riát, és Gustavékat is átverted, szóval már eléggé jól megfigyeltelek.
-És amúgy mit beszéltetek anyámmal?
-Találkozunk, beszélünk és meggyőzzük. Egy óra múlva felhívjuk, és ha minden oké, akkor érte megyünk a reptérre.
-És aztán?
-Fogalmam nincs. –mondta Tom röhögve. –Majd rögtönzünk. –a gitáros elégedetten felállt és kihúzta magát. –Jól vagy ugye?
-Persze! –vágta rá a gyerek és ő is felállt.
-Akkor szedd össze magad, mert egy óra múlva meg kell majd győznöd az anyádat, hogy velem maradhass!
Seth csak elvigyorodott, majd egyedül maradt a szobában.
Tom lazán rohant le a lépcsőn és az egész éjszakás virrasztás után éhesen nekiesett a hűtőnek.
Felhőtlenül boldog volt, hirtelen annyira megkönnyebbült, hogy Seth jól van, hogy semmi mással nem is akart foglalkozni. Seth jól van! –ez volt a világon a legfontosabb dolog. Ez volt a boldogság nyitja. Ez volt minden, ami csak számít, minden, ami érdekes. Semmi más nem volt lényeges, vagy érdekes. Seth-en kívül az egész világon mindenki csak szürke áttetsző füst volt. Átlagos, érdektelen volt minden ember. Ez a gyerek viszont… ő maga volt a szivárvány és minden más giccses boldogságot jelentő dolog. A gitáros számára ő volt a zene, ő volt a kulcs minden zárhoz, ő volt a béke a háborúkban és ő volt az egyetlen dolog, ami megtéríthet egy harminckét éves felnőtt férfit.
-Na? Mi történt? –kérdezte Bill és elnyomta a cigijét.
Tom észre sem vette az énekest, csak vigyorgott tovább magában.
-Hahó! Tom!
-Hm? Mi van?
-Történt valami?
-Ja! Nina most érkezett meg LA-be.
-Ez komoly? –Bill szeme izgatottan felcsillant.
-Igen. Seth és én érte megyünk.
-Seth és te? Nem inkább mi?
-Mi? Mármint mi ketten együtt és Seth?
-Igen.
-Már miért kéne együtt mennünk? Ha haza jövünk, majd úgyis találkozhatsz vele.
-Én ki akarok menni elé a reptérre!
-Miért?
-Mert! Egyébként is, még nem te vagy Seth apja.
-Tudom. De akkor sem értem, hogy most miért akarsz ennyire jönni.
-Én meg azt nem értem, hogy miért nem akarod, hogy én is menjek.
-Csak… mert… szóval…
-Értem. Ezzel is csak erősíteni akarod magad. Ha Nina látja, hogy igyekszel talán még el is, hiszi, hogy te vagy Seth apja. Lehet, hogy Seth-et is sikerül még jobban megtévesztened. Ha bedobod magad még össze is, jöhet…
-Mi a francról beszélsz? –kérdezte Tom hirtelen felháborodva.
-Minek neked ez a kölyök? –kérdezett vissza Bill nyugodtan. –Mit akarsz vele csinálni? Mire akarod tanítani? Hogy akarsz neki segíteni? Hogyan fogod megtéríteni? Hogy akarsz rá vigyázni, ha már most az első adódó alkalommal ennyire jól elintézte magát?
-Nem értem miért vagy ilyen! Persze, jobban kéne vigyáznia, de az isten szerelmére már tizenhat éves!
-Pont ez a bajom! Még csak tizenhat éves. Nem kéne ezt csinálnia!
-Vigyázok rá, oké?
-Úgy ahogy tegnap este? Nem sokáig fogja bírni.
-Állítsd már le magad! Egyébként is te eddig csak leszartad őt.
-Ez egyáltalán nem igaz.
-Hát akkor mondd, meg mit tettél érte! Vettél neki egy pár göncöt meg egy kutyát és? Semmi mást nem csináltál. Soha nem beszélsz vele! Nem figyelsz rá. Nem tudod mik azok a dolgok, amiket szeret, nem tudsz róla semmit.
-Ő nem akar velem beszélni.
Tom gonoszul felkacagott.
-Hát talán el kéne gondolkoznod rajta, hogy miért! Te meg akarod téríteni! Pontosan ezért! Nevelni akarod, pedig nem erre van szüksége. Ott van neki Nina. Ha valaki, akkor ő megmondhatja neki, hogy mit szabad és mit nem! Én nem akarom, hogy ezért utáljon! Nem leszek olyan, aki megváltoztatja. Az a te szereped!
-Az enyém? –Bill megdöbbenve nézett a bátyjára.
-Igen! Te vagy a hős! Mindig te vagy a jó fiú, a herceg a fehér lovon, te vagy a főszereplő, te vagy az énekes, te vagy a frontember, te vagy az önzetlen, a segítőkész, a szerencsétlen önfeláldozó, akit senki nem akar, a szerelmes jófiú, aki mindig megszívja, de mégis ő marad a középpontban. Mindig te leszel a rajongók kedvence.
-Ez zavar téged? –kérdezte az énekes gyanakodva.
-Többé már nem. Nem érdekel, hogy mennyire vagy jó. Maradhatok én a rossz, akkor is boldogabb leszek nálad.
-Seth rácáfol a kissebségi komplexusodra igaz? –Bill gúnyosan nevetett.
-Jobb okod ad az életre, mint te! –mondta Tom dühösen mire az énekes őszintén megdöbbent. –Nem gondoltál rá, hogy ez meg fog történni? Pótolható vagy Bill! Akármikor, amikor csak úgy döntök, lecserélhetlek rá!
-Úgysem tennéd meg!
-És miért nem? –kérdezte Tom dacosan.
-Mert ennek a kölyöknek semmi sem szent! Nem tisztel még téged sem. Kiszámíthatatlanul szeszélyes, nem lehet rajta kiigazodni. Otthagyna téged az első veszekedés után. Ha kedve támadna megszökni, megtenné. Nem köti hozzád semmi. Se törvény, se igazi érzelem. Ez a gyerek teljesen elveszett. Lehetetlen meggyógyítani.
-Elég szomorú, ha így látod.
-De hát ez az igazság Tom! Mondd csak tényleg nem, látod? Teljesen elvakít téged a szereteted. Elfogult és elnéző vagy vele. Pedig Seth akármikor lelkiismeret-furdalás nélkül elhagyna téged. Teljesen erkölcstelen, szánalmasan megjátsza magát, undorító, amit csinál! Egyáltalán nincs még tizenhat éves. Gyerekes, önfejű és tiszteletlen! Nem foglalkoztatják mások érzéseivel, egy befordult sötét világban él, ahol csak is ő lehet a főszereplő. Mellette nincs helye senki másnak. Egy idő után már nem lenne szüksége rád. Amíg mindent megkap és híres nem lesz, addig lehetsz az apja, utána felesleges leszel. Mint a zongorája. Amint elege lett belőle, felgyújtotta az egészet. Szétverte és elégette, fel tudod ezt fogni? Nem érdekelte, hogy mekkora értéket tesz tönkre. Nem érdekelné az sem, hogy te bíztál benne. Semmilyen következmény nem érdekli.
-De Bill, ő csak egy gyerek…
-Egy gyerek, egy önfejű, rossz, szófogadatlan, züllött, aljas, tiszteletlen gyerek. Egy igazi halálra ítélt. Egy naiv kis idióta, aki a világon semmit nem tisztel.
-Naív kis idióta? –kérdezte Tom hitetlenkedve.
-Ha jobban tetszik, egy barom arcú, pofátlan kamasz, egy igazi kis erkölcstelen szemétláda, egy kis seggfej, akiből hatalmas seggfej lesz, egy szánalmas kis…
Bill hirtelen kizökkenve állt meg, ahogy a gitáros tekintetét követve, megfordult és észrevette a lépcső tetején álló gyereket. Az énekes szótlanul lemeredve állt a nappali szélén, egy gusztustalanul megalázó mondat közepébe szorulva és döbbenten nézett fel Seth-re.
A fiú lassan, remegő ajkába harapott, és hitetlenkedve nézett először az énekesre, majd a gitárosra. Tom már éppen megszólalt volna, mikor a gyerek büszke hangja megelőzve őt, hirtelen megtörte a csendet. Seth elindult lefelé a lépcsőn, majd megállt az énekes előtt.
-Tudod Bill… még ha olyan vagyok is, mint amilyennek elmondtál, legalább annak ürülök, hogy nem vagyok akkora kétszínű gerinctelen patkány, mint te! Én legalább nem mondom, hogy szeretlek, nem mondom, hogy a fiad akarok lenni, és nem kérek bocsánatot. Szégyellem az arcomat, amiért olyan vagyok, mint te, szégyellek minden egyes mozdulatot, amit úgy teszek, meg mint te és szégyellnék a fiad lenni. Sajnálom az összes rajongódat, amiért félreismernek téged, sajnálom Tomot, hogy egy életen át el kell viselnie téged, sajnálom az anyámat, hogy csak egyetlen éjszakát elvettél tőle, és igen magamat sajnálom a legjobban, amiért akár csak egy percig is hittem benned, reménykedtem és tiszteltelek. Azt gondoltam, hogy ahogy majd telnek az évek én mindig olyan, leszek, mint amilyen te voltál, meg akartam javulni, be akartam bizonyítani, hogy képes vagyok rá, de most már látom, hogy miattad felesleges erőlködni. Tudod mindig is jobban hittem benne, hogy te lehetsz az apám. Hiába imádom Tomot, mindig rád gondoltam. Mégis ő az egyetlen, akinek szüksége van rám. Vak vagyok, hogy nem vettem őt elég komolyan. Mert ő nem csak egy haver, nem csak egy laza társ a hülyüléshez. Ő olyan, mint én. Ő az, akire hasonlítok, rá akarok hasonlítani. És igen, amit most elmondtál rólam azt mind, megtenném veled. Kihasználnálak, átvernélek és megaláználak úgy, ahogy te engem. Akkor láthatnád, hogy nem ilyen vagyok. Hidd el nekem, jól esne! Ezek után nagyon jól esne téged bántani! De én nem olyan vagyok! Mindig csak sírok. Annyit sírtam már miattad és e miatt a rohadt hasonlóság miatt. Pedig egy könnycseppet sem érdemelsz meg tőlem. Szánalmas vagy! Igazából nem engem féltesz, hanem a világodat. Mert tudod én sem vagyok vak. Az első perctől kezdve utáltad a hangomat. Utáltad, hogy énekelek, és hogy szinte leénekeltelek a színpadról. Utálod, hogy a rajongóid szeretnek, és a legjobban azt utálod, hogy Tom is szeret. Gyűlölöd nézni, ahogy David, Georg és Gustav körbevesznek. Nem bírod elviselni, hogy hirtelen kiszorulsz ebből a világból. Féltékeny vagy. A saját bátyád lassan már inkább engem választana, mint téged. És tudod mi a legszebb ebben az egészben? Tudod mi az, az egyetlen dolog, ami még vígasztal? Az, hogy talán te tetted ezt az egészet! Talán tényleg a te fiad vagyok, te pedig már nem tehetsz semmit. Én leszek az, aki tönkreteszi a karriered. A saját fiad fog legyőzni. Te pedig végignézed majd az egészed, ahogy a világ, amiben élsz, ez az egész rohadt mindenség, a bandád, a bátyád, az Alienek és minden hirtelen eltűnik. Az enyém lesz az egész. Nincs szükségem hozzá az arcodra, elég, ha kinyitom a szám, és énekelni kezdek. Gyűlöllek érted? Végig hazudtál! Nem tudom minek kellettem, nem tudom, miért kell itt lennem, csak azt tudom, hogy gyűlöllek téged! Neked én végig csak egy kis szemétláda voltam, egy selejt melléktermék, aki véletlenül közbejött, egy teljesen felesleges vesztes, akit ki lehet használni, egy naív kis idióta, akivel el lehet hitetni, hogy fontos. Hazudtál, mindenről hazudtál! Az egyetlen csoda itt Los Angeles-ben az még mindig csak Tom. Utálhatsz, mert én is utállak, lehetsz féltékeny, mert én is az vagyok. Te már harminckét évet voltál együtt Tommal, pedig meg sem érdemled őt. Szánakozhatsz, mert én is csak szánni tudlak és megvethetsz, mert én is mélységesen megvetlek. Mégis, ha rád gondolok az egyetlen érzés, ami felemészt az a gyűlölet! Hazug vagy Bill és gyenge! Te tényleg senkinek sem kellesz. Nem lennél jó se, barátnak se testvérnek, se apának! Egyedül fogsz meghalni… nélkülem…
Bill üveges, megfagyott tekintettel bámult le Seth-re. A torka elszorult, a mellkasa mintha fel akarna szakadni, az ujjai remegtek, a gyomrában pedig egy hatalmas jeges szakadék tátongott. Fogalma nem volt róla, hogy mit kéne tennie. Seth ott állt előtte büszkén a szemébe nézett és nem félt. Ez a gyerek egyáltalán nem félt. Tényleg nem tisztelte őt, hiszen még csak a szeme sem rebbent. Nyugodtan állt az énekes előtt és dacosan nézett fel a férfira. Bill tanácstalanul tépelődött magában. Mit kéne tennie? Üsse meg? Pofozza fel? Ordítson? Mondja ki ő is, hazudjon, vegye a szájára, hogy utálja ezt a gyereket? Próbálja ő is így megalázni Seth-et? Nem. Ezek után már semmivel nem tudna felülkerekedni a fiún. Seth győzött.
A fiú fölényesen Billre villantotta a szemeit, majd lassan hátat-fordított és kiment a házból. Néhány másodperc múlva Bill és Tom már hallották, ahogy a hatalmas új audi felbődült és Seth óriási gázzal elhajt, ki a kertből, ki az utcából, ki egészen a két zenész világából.
Tom döbbenten kifújta magát és fásultan nézett az öccsére.
-Hát ez szép volt! –mondta dühösen.
-Tom…
-Nem érdekelsz Bill. Most… egyszerűen nem tudok veled foglalkozni. Nem kell magyarázkodnod csak… csak hagyj most békén. Oké? Csak egy kicsit had legyek egyedül. Mert ez… ez lassan már kezd túl sok lenni.
-Én csak azt akarom…
-Nem érdekel, hogy sajnálod. Én is sajnálom, Seth is sajnálja, Nina is sajnálja, az egész rohadt világ sajnálja a hibákat, amiket elkövet, és mégis soha senki nem tesz semmit. Ne nekem mondd, ne tőlem kérj bocsánatot.
Tom elővette a telefonját, és gyorsan tárcsázta a fiú számát. Hosszú percekig várt, majd végül feladta és az egyik kanapéra, dobta a készüléket.
-Hát ez remek! –háborgott hangosan.
-Nem vesz fel? –kérdezte Bill félve.
-Az a kisebbik baj, hogy nem veszi fel. Engem inkább az aggaszt, hogy egyedül van. Egyáltalán nem ismeri még Los Angelest. Dühös és csalódott. Valami nagy hülyeséget fog csinálni. Direkt nem vette fel, pedig mindig nála van a telefon.
-Én…
-Igazad volt. Tényleg lelépett az első adódó alkalommal. De csak miattad!
-Mit akarsz most csinálni? –kérdezte Bill bűntudatosan.
Tom elkeseredve nézett az órájára, majd lassan megszólalt.
-Fölmegyek, összepakolom cuccait, aztán elmegyek megkeresem és Ninával együtt, felültetem egy New York-i gépre.
-De Tom!
-Így lesz a legjobb… Seth-nek is, Ninának is és neked is.
-És veled mi lesz?
-Néha a rosszfiúnak is kell valami hősieset tennie.
-Miért?
-Hogy a végén aztán ne hiába haljon meg…
