2012. november 4., vasárnap

Ments meg! 9. Rész


Kontroll nélkül

-Megmagyarázom. –mentegetőzött Tom a kezeit felemelve.
-Azt ne mondd, hogy David is támogatott. –Bill dühösen sziszegett a fogai közül.
-Mi folyik itt? –kérdezte Nina értetlenül, ahogy leért a nappaliba.
-Semmi. –morogta Bill. –Tom aláírta a Tokio Hotel halálos ítéletét.
-Bill, én semmi ilyesmit nem csináltam!
-Tudod mit? –kérdezte Bill idegesen miközben elindult az előszobába és magára rángatta a kabátját. –nem érdekel! Leszarom! –becsapta az ajtót, aztán már csak a kocsija motorját lehetett hallani. Egyre halkabban és halkabban.
-Hát ez szép volt tőled. –jegyezte meg Seth.
-Most meg mi van? –forgatta a szemeit Tom. –nem csináltam semmi rosszat. A TH-nak attól még nem kell feloszlania mert én szólókarrierbe kezdek.
-Bill akkor is jogosan érzi, hogy elárultad.
-Ugyan Seth, nehogy már mellé állj.
-Én nem állok mellé, de akkor is hátbaszúrtad.
-Na jó menj aludni! –kiabált Tom türelmetlenül.
-Köszönöm! –csattant fel Seth idegesen. –kösz, hogy ordítozol. Legalább nem lesz nehéz megszoknom a változást. Mert semmi nem változik. Te is olyan vagy mint Bill.
Tom nagyot sóhajtott és lassan megint Seth-re emelte a tekintetét.
-Sajnálom. –suttogta.
Seth csak vállat vont de nem nézett a gitáros szemébe. Elfordult és felment a lépcsőn. Nina tanácstalanul állt a gitárossal szemben.
-Ne haragudj. –szólalt meg végül Tom csendesen, valódi megbánással a hangjában.
-Semmi baj. –rázta a fejét Nina suttogva, majd követte a fiát.
Seth nagyot sóhajtva rogyott le a régi ágyára. A falon még mindig ott díszelgett az elfolyt betűkkel írt név, amit a végzetének akart.

*

Seth másnap reggel korábban ébredt mint Tom és Nina. Gyorsan felöltözött, reggelizett, majd Tom kocsikulcsával együtt kilépett a házból. Az udvaron bevágódott a gitáros R8-asába és kihajtott az udvarról. Negyed óra múlva egy ismerős ház vaskapuja előtt állt meg. A kapu automatikusan kitárult előtte ő pedig behajtott az udvarra. Kiszállt a kocsiból, majd az ajtóhoz ment és csöngetett. Egy percet sem kellett várnia, az ajtó szinte azonnal kitárult. Egy középkorú teltkarcsú nő állt a fiú előtt a szobalányok klasszikus öltözetében.
-Miben segíthetek? –kérdezte udvariasan.
-Öhm… -Seth zavartan vakarta a tarkóját. –én Mr. Stillsont keresem.
-Sajnálom, de nincs itthon. Dolgozik.
-Tudom! Azért keresem. A nevem Seth Walker.
-Doroty! –Seth összerezzent a lakás belsejéből jövő hangra, ahogy a szobalány is.
-Igen Ms.Taylor? –kérdezett vissza a szobalány még mindig az ajtóból.
-Ki az? –jött a kérdés, a következő pillanatban pedig megjelent egy fiatal lány a szobalány mögött.
-Taylor! –nyögte Seth csodálkozva.
-Doroty bemehetsz! –adta ki a lány az utasítást majd a fiúra nézett. –mit keresel itt? –kérdezte már sokkal kevésbé barátságosan.
-Apádhoz jöttem. A tetoválásaim miatt. Le kéne fedni őket.
-Tulajdonképpen nem is érdekel, hogy miért vagy itt. Csak az, hogy miért nem tűnsz már el!
-Nézd Taylor én sajnálom! Hidd el hiányoztál nagyon…
-Egyszer sem írtál! –vágta Taylor Seth arcába a szavakat. –nem hívtál, nem tudtam rólad semmit csak azt amit az újságokban olvastam.
-Sajnálom. –suttogta Seth lehajtott fejjel.
-Valahogy nem látszik rajtad.  –jegyezte meg Taylor kissé gúnyosan. –nem sajnálod. De majd fogod.
-Nézd ha már beszélünk ne arról beszéljünk, hogy nem írtam és nem hívtalak, hanem arról, hogy már nem érzünk semmit.
-Én éreztem! –kiabált Taylor. –miután elmentél én még nagyon sokáig éreztem, hogy szeretlek. Nem akartam elhinni, hogy ennyire nem érdekellek.
-Szerettelek. –suttogta Seth. –de a dolgok megváltoztak. Én is megváltoztam. Más lettem.
-Jaj ne gyere már itt ezzel az állszent dumával! Nem érdekel, hogy mennyire szenvedtél. Én is szenvedtem! Nekem is fájt! Átvertél!
-Figyelj nem érted a lényeget. Más lettem érted? Úgy más! Más érzések, más vágyak.
-Ezt hogy érted? –kérdezet Taylor összevont szemöldökkel.
-Én csináltam dolgokat… olyat amilyet eddig nem.
-Megcsaltál? –vágott közbe Taylor.
-Nem tudom. Azt hiszem nem. Vagyis… mi számít megcsalásnak?
-Lefeküdtél valakivel?
-Igen. –sóhajtotta Seth. –de…
-Ki a csaj? –vágott közbe Taylor idegesen.
-Félreértetted.
-Mi? Most akkor lefeküdtél valakivel? Igen vagy nem?
-Igen de nem éppen lánnyal.
-Ez komoly? –kérdezte hirtelen egy száraz hang Taylor mögül.
-Riley figyelj megmagyarázom. –kezdett megint mentegetőzni a fiú amint meglátta régi barátját. –minden alkalommal be voltam tépve, keményen drogoztam, heroint nyomok és nem mondom, hogy nem tudom mit csináltam, de…
-Egy fiúval csaltál meg? –döbbent meg Taylor.
-Igen. –nyögte végül Seth. –de nem ezért szégyellem magam, hanem mert megcsaltalak.
-Te rohadék! –morgott Riley és kiugrott a húga mögül majd nagyot lökött Seth-en.
-Hé! Ha akar, majd ő megver, de te ne avatkozz bele! –kiabált Seth.
-Tűnj el innen! –ordított Riley is.
Seth kérdőn nézett Taylorra, de mivel a lány semmi jelét nem mutatta, hogy marasztalni akarná, dühösen nézett Riley-ra, majd megindult a kocsija felé.
Seth remegő térdekkel lépett be a házba. Ideges volt, a szája kiszáradt, bántotta a szemét a fény, fájtak a végtagjai. Tom és Nina a konyhában ültek mikor ő megjelent.
-Mi történt veled? –kérdezte Nina aggódva. –szörnyen nézel ki.
Seth az asztalra nyomta remegő kezeit és nagyot sóhajtott.
-Adnátok… adnátok valamennyi pénzt? –kérdezte rekedtes hangon, miközben megtörölte izzadó homlokát.
-Mégis mire kell neked a pénz? –kérdezte Tom gyanakodva.
-Taylor nem hajlandó megbocsátani nekem. Ezért valahogy ki kell engesztelnem. Szeretném meglepni.
-Nála voltál az előbb?
-Igen. –válaszolt Seth Nina kérdésére. –de akkor adtok pénzt?
-Mennyi kéne? –Tom már elő is vette a tárcáját és kérdőn nézett a fiúra.
-Pár ezer dollár. –nyögte Seth és megdörzsölte égő szemeit.
Tom megrökönyödve nézett a fiúra.
-Hát jó. –adta meg magát végül és Seth kezébe nyomta a pénzt.
-Kösz. –nyögte a fiú és azonnal felment a szobájába.
Sietve elővette a telefonját és remegő kézzel kereste ki benne a számot.
-Halló? –szóltak bele szinte azonnal a telefonba.
-Lana… -sóhajtott fel Seth megkönnyebbülve és az ágyára dőlt. –Seth vagyok.
-Seth? Jézusom! Mi van veled? Ezer éve nem hallottam rólad semmit.
-Most hallhatsz. –suttogta Seth, miközben az ujjai közt összesimította a százdollárosokat. –az a ribanc Taylor azt hiszi hogy én örökké kergetni fogom. De kurvára téved. Felidegesítettem magam. És hirtelen jelentkeztek az elvonási tüneteim. Remegek. Fáj a fénybe nézni, egyszerűen fáj bármit is csinálni.
-Értem. Szóval azt akarod, hogy segítsek?
-Igen. Szükségem van valami nagyon durvára. Meg persze rád is.
-Átmenjek?
-Ne. Inkább majd én. Nem akarok itthon lenni a szüleimmel. Vagyis anyámmal és Tommal.
-LSD-zel? –kérdezte Lana.
Seth sokáig tétovázott, de végül mint mindig, nem tudott nemet mondani.
-Igen. –sóhajtotta vágyakozással a hangjában.
-Rendben. Akkor indulj.
Seth letette és zsebrevágta a telefont, majd lerohant a lépcsőn.
-Elviszem a kocsidat! –kiabált Tomnak miközben az ajtó felé rohant.
-Hová mész? –kérdezte a gitáros idegesen.
-Taylorhoz. Aztán meg bulizni. Valamikor éjszaka jövök.
-Szórakozol velem? –kérdezte Tom felháborodva.
Seth megállt egy pillanatra és visszasétált Tomhoz. Lenézett az asztalnál ülő gitárosra, majd gúnyosan elvigyorodott. Tomot hirtelen kirázta a hideg. Szinte már el is felejtette, milyen ez a mosoly. Félelmetes. Valamint együtt jár a tudattal, hogy pár másodpercen belül irtózatosan megaláznak.
-Bill képes volt megütni, megalázni, kinevetni, gyűlölni, de mégis ő az apám. Ennek ellenére sem engedelmeskedtem neki. Szerinted akkor te mennyire tudod nekem megmondani, hogy mit csináljak? –Tom megrökönyödve bámult Sethre.
A fiú lejjebb hajolt a gitáros füléhez és újra elmosolyodott.
-Megsúgom, hogy egyáltalán nem érdekel, hogy mennyire odavoltam éred. Hogy mennyire imádtalak. Változott a helyzet. Már nem vagyok beteg. Nem kell megmenteni. Nincs rád szükségem.
-Valakinek segítenie kell neked. –nyögte Tom döbbenten. –még mindig drogokkal élsz.
Seth felegyenesedett és egy pillantást vetett Ninára aki összeroskadva ült az asztal másik végénél.
-Én nem élek drogokkal. –mondta a dühösen, a fogai közül préselve a szavakat. –a ti életetekben viszont én vagyok a drog. Tudjátok ti is. Imádtok, miközben tudjátok, hogy fájdalmat okozok. A rémálmaitokban pedig, szép lassan fegyverek és mérgek nélkül, de megöllek titeket.
Seth egy pillantást sem vetett a két felnőttre, hátatfordított és kiment, majd elhajtott Tom kocsijával.
Lana háza előtt megállt a kapu pedig kitárult. Mikor csöngetett a lány azonnal ajtót nyitott és bevezette őt a nappaliba, ahol azonban már várt valaki.
-Seth! –Milo elmosolyodott és lerántotta maga mellé a fiút a kanapéra.
-Ő meg mit keres itt? –kérdezte Seth értetlenül Lanát.
-Régi jó barátok vagyunk. –nevetett ravaszul a lány. –voltak nézeteltéréseink, de legalább olyan jó haverok vagyunk mint veled.
-Mit akarsz itt? –Seth gyanakodva nézett Milora.
-A kis buzi barátodat kergetem. Adamet. Elvitt tőlem egy nagyobb adag kokaint, aminek egyáltalán nem örülök. Mellesleg te is tartozol nekem.
Seth nyelt egy nagyot, és Lanára majd ismét Milora nézett.
-De még ráérsz. –nevetett Milo. –nem kell kapkodni.
-Seth a cuccunk pár óra múlva érkezik. –mondta Lana, majd ravaszul elmosolyodott. –addig is benne vagy egy hármasban?
-Egy hármasban? Miloval? –kérdezte megrökönyödve a fiú. Lana bólintott. –benne vagyok. –vigyorodott el Seth és egy beidegződött mozdulattal a hajába túrt.

*


Azzal a tudattal ébredtem, minden rendben, jól vagyok. De aztán rá, jöttem, hogy ez mégsem így van. Jól voltam, de a dolgok koránt sem voltak rendben. Egyedül feküdtem Lana ágyán. A hármasunk másik két tagját sehol nem láttam. Bealudtam volna egy pár órás szextől? Nagy nehezen felálltam és Lana tükrös asztalához léptem, hogy rendbeszedjem magam. A hajam kócos volt, a nyakamon pedig egy hatalmas vörös karmolás díszelgett. Csak remélni mertem, hogy Lana volt az, ugyanis az emlékeim elég ködösek voltak. A tükör előtt egy kis zacskóban várt rám az amiért ide jöttem. Apró fehér, tökéletes formájú tabletta. Megszállott gyönyörrel vettem a kezembe, majd azonnal le is nyeltem. Amint kiléptem a szobából megláttam Lanát és Milot. A nappali kanapéján ültek és mindketten be voltak tépve.
A gyomrom azonnal remegni kezdett amint megéreztem a fű szagát. Bár megvolt bennem a tudtat, hogy a gyomromban úszkáló kis tabletta gondoskodik a mennybe jutásomról, mégsem várhattam. Néhány óra… addig meghalok! Levágódtam Lana mellé és kérdezés nélkül tekerni kezdtem. Összemorzsoltam az édes kis zöld gumókat. A magokat idegesen söpörtem félre. Remegő kezembe vettem a cigipapírt, majd kerestem egy csigát is hozzá. A füvet és egy kevés dohányt a papírba szórtam majd tekerni kezdtem. 30 másodperc múlva végignyaltam a papírt és még egy utolsót sodortam a tökéletes jointon. Már előre kiszáradt a szám pedig még bele sem szívtam. Tökéletes, tökéletes, tökéletes csak ez a szó lebegett a szemeim előtt, miközben a számba vettem majd meggyújtottam a cigit. Nagyot szívtam belőle, és lenntartottam a füstöt, 5… 10… 15… 20… 30… 40… másodpercig. Nagyot sóhajtva lélegeztem fel, és azonnal le is hunytam a szemem. A fejemnek hirtelen hatalmas súlya lett. Hátradőltem és újra szívtam. Megint lenntartottam ameddig csak tudtam. Kellemes hullámzó érzés járta át a testem. Mintha a vérem kitörne az ereimből és szabadon folyna ide-oda amerre csak akar. Lassan kinyitottam a szemem és gyönyörködve néztem a hatalmas, lassan szétoszló füstfelhőket. Szinte láttam, ahogy az agyam helyén is csak ez van: sűrű, fehér, gyönyörű füst. Ez hullámzott a fejemben és az ereimben, ez feszítette szét a testem ez áramlott ki rajtam és töltött el olyan megnyugvással a távozása mint semmi más. Mikor pedig újra csöngetett én kérdezés nélkül kitártam neki az ajtóim és hagytam hogy megint belém másszon. Ide belém, mindenhová, ahova csak akar. A végső tudatalattimba, a vérembe, az arcomba, az ajkaimba. Húzott magával lefelé. Én pedig csak süllyedtem vele együtt, le mélyére magamba. Közben pedig szívtam, lenntartottam és újból fellélegeztem. Láttam magam. Ahogy a kezem nyúlik a mellkasom felé. Éreztem ahogy a körmeim áthatolnak a bőrömön, a húsomon, át mindenemen. A következő pillanatban pedig már valami furcsa melegség árasztotta el a tenyeremet. Belülről pedig hideg ürességet éreztem. Magam elé emeltem a kezem és a tenyeremben dobogó ocsmány szerve néztem. Tudtam, hogy a sajátom, mégsem akartam elhinni. Döbbenten emeltem közelebb magamhoz a véres, undorító szívet. Láttam magam. Ez vagyok én. Undorodom magamtól, a hányinger kerülget. A szívem csak dobogott, közben pedig fekete füstöt eregetett magából, amivel engem is köhögésre késztetett.
-Milyen undorító vagy! –suttogtam a kezemben dobogó szívnek.
Fintorogtam, de nem haltam meg, még ha a mellkasom közepén egy üres lyuk tátongott akkor sem. Éltem és látnom kellett, hogy mi vagyok belülről. Látnom kellett a szívemet, ami egy undorító, haldokló, automatikusan működő szerv. Végül pedig nem tehettem mást, mint halálos nyugalommal megint hátradőltem. A kezem megtalálta a mellkasom és fellélegeztem, miközben újra kifújtam a füstöt. Valahonnan próbált megközelíteni a zene. Éreztem, hogy közeledik felém és próbál ő is belémhatolni. Furcsa milyen perverzió… lágyan és melegen simogat. Kellemes mégsem foglakozom vele. Semmivel sem foglalkozom, csak magammal. Csak élvezni akarom. Meghalhat a világ csak ne ébresszenek fel. Megtöltötte a fejemet a zene. Simogatott. Vékony ujjai voltak. Öt a combomon, öt pedig a nyakamon. Az ajkai hidegek, szintén a nyakamon, majd az arcomon, majd a…
Azt hiszem kinyitottam a szemem. Ismerős mégis idegen alak sátáni vigyorával fürkészett a velem szemben álló kanapéról. Arany fény borult a szemem elé és finoman végigsimította az arcomat. Egészen kellemes volt. Mintha játszana velem. Már tíz ujjat éreztem az arcomon. Megint kinyitottam a szemem. Az a zöld mélység amibe belepillantottam csak is Lana szeme lehetett a valóságban. Itt viszont már csak egy újabb dolog volt amiben elmélyülhettem. A föld húzott maga felé. Megtántorodtam és valami arcon csapott. Később éreztem a többi testrészemen is az ütés erejét de nem fogalakoztam vele. Csak feküdni akartam. A kezem megmozdult. Szinte már egy különálló személyiség volt, nem én irányítottam. Felnyúlt a kávézóasztalra és egy teli pohárért nyúlt. A szám akarta azt a poharat és még jobban akarta a folyadékot ami benne volt. Láttam közeledni a kristálypoharat, majd éreztem, ahogy a jéghideg ital vigigcsorog a torkomon, az államon, az arcomon, a nyakamon. A következő pillanatban pedig tudatosult bennem, hogy mit is iszom.
-Vodka… -nyögtem erőtlenül köhögve, ahogy visszazuhantam a valóságba és azonnal hasra fordultam.
Borzasztóan szédültem, émelyegtem, forgott velem a világ és tudtam hogy hányni fogok. Azonnal hánytam is. Köhögve, fetrengve szenvedve, adtam ki magamból az italt. Gyakorlott vagyok a tépésben. Mégis ráittam. A kellemes hullámzás azonnal elmúlt. Ott feküdtem fejbe vágva, a kanapé mellett a földön az undorító utóizzel a számban és nem bírtam másra gondolni…
-Tekerek még egyet. –nyögtem erőtlenül miközben felültem a földön.
Milo csak röhögött rajtam, miközben Lana próbált összetakarítani utánam, de egyikük sem állított meg.  Függő voltam és az vagyok megint mert egymás után tekerem a jointokat. Remegett a kezem, láttam a fekete asztal üveglapján, hogy a szemem vér vörös, de semmi nem érdekelt. Csak az ami a kezemben volt, csak a fű és én, a fű és én… és megint robbantak az ereim, kitágult a periférikus látásom, rózsaszín lett a fény. Megint minden hullámzott és lüktetett. Valami hideget lenyomtak a torkomon, ami végigfolyt bennem és megint kitisztult a szám. Eljutott a tudatomig, hogy Lana valószínűleg megitatott vízzel, de a felismerés amilyen hamar jött olyan hamar távozott. Nem maradt más hátra mint megint szívni és lenntartani és kifújni. Valamint érzékelni a külvilágot de csak minimális keretek között. Lana megint a zenével együtt jött. Hideg csókjai között nagyokat szívtam a jointból.
-Adok egy shot-ot. –suttogtam neki és a nyakánál fogva egészen közel húztam.
Az arcunk majdnem összeért, én pedig lassan anélkül, hogy megcsókoltam volna átfújtam a szájába a füstöt. Lana szintén hosszan lenntartotta, majd lassan fellélegzett és elborította az arcomat a szájából kiáradó füst. Elkapott a vágy. Egy tizedmásodpercet gondolkoztam, hogy jó-e ez nekem, aztán döntöttem.
-Akarlak! –nyögtem és felálltam.
Nem vártam meg hogy Lana válaszoljon, rángattam őt is magammal.
-Jössz te is? –kérdeztem Milotól miközben Lana szobája felé tántorogtam.
Milo felnézett rám, majd lassan elvigyorodott. Ez az a mosoly volt amit annyira imádtam. Mert imádtam őt… szörnyű bevallani de a rajongója voltam. Imádtam Milot nem azért amilye volt hanem azért amilyen volt. Független. Úgy tudott mosolyogni hogy én is éreztem ezt a függetlenséget.
-Miért ne? –kérdezte vállat vonva és ő is felállt, majd követett minket.
Egy gruppen általában egy kettesből és egyesből áll. Lanáért jöttem ide, de mikor bevágtam magunk után a szoba ajtaját már tudtam, hogy ő lesz az egyes. Valami magával rántott, és most egészen máshogy viselkedtem mint az előző alkalommal ami alig egy órája volt. Ez a tömény fűszag ami a nyakából és a ruháiból áradt teljesen megőrjített. Tudtam, hogy bárhová bújna végül megtalálnám. Ebben a percben semmi nem állhatna az utamba annyira akarom őt. Az agyam legmélyebb zugában sem bújt meg a gondolat, hogy esetleg nem kéne ezt tennem. Nem kéne letépnem a ruhát és nem kéne megcsókolnom. Megtettem. Ezerszer is megettem. Bármi is volt amit gondoltam róla, azt most eltűnt a füstben ami megtöltötte a szobát. Olyan melegem volt, mint még soha életemben. Mégis rázott közben a hideg mikor hozzám ért. Őrjítő volt a gondolat, hogy ő az aki annyi mindenre rávett. Őt akartam végig. Ő volt a drog. Hazudtam, csaltam, loptam, drogoztam, beleőrültem a vágyba és most is csak még jobban beleőrülök. Nem tudom kezelni ezt az egészet amit érzek. Nem tudom hogy mit érez az agyam nem tudom min gondolkodik, csak a testem az ami igazán érez. Megfeszül és ellazul ahogy ledőlök az ágyra, miközben letépik rólam a pólómat és a gatyámat. És közben nevetek, mert soha nem volt még ennyire jó. Nem a szex, nem a fű, hanem ez a teljes képzavar. Nem tudom mit érzek, de nem is érdekel. Leszarok mindent. Élvezem, hogy ez nekem jó és élvezem hogy másnak rossz. Elképzelem Tomot és anyámat, hogy látnak most, elképzelem az arcukat és ez is boldoggá tesz. Közben pedig még mindig nevetek és üvöltök, az őrület szélén állok. Látom, hogy vörös a fehér ágynemű, és a számhoz nyúlók de a kezeimet lefogják a fejem mellé. Automatikusan csókolok, mindent visszaadok amit kapok. És valóban a szám vérzik, vagy az ő szája, mindkettőnk szája. Nem hiszem el, nem tudom elhinni, hogy annyiszor megalázott és most akar. Engem akar, úgy  csinálja érzem, érzékien. Én magam kellek. Annyi álmatlan éjszakán át gondoltam rá. Nem így hanem gyűlölködve és most itt vagyok itt fekszem alatta. Hirtelen pedig fordul velem a világ ahogy felrántanak ahogy a szemébe nézek, abba a végetlenül sötét de most vágytól izzó szemébe. Görcsösen szorítom a kezembe a lepedőt, miközben a takaró lágyan hullámzik felettem. Megfeszül a nyakam a hátam és lehunyom a szemem. Ringatózom mint egy hajó a lágy hullámokon, aztán vihart kavarok, gondoskodom róla, hogy nekem jó legyen nem lassítok, senki kedvéért nem lassítok. Érzek mindent, amit eddig még soha, érzem őt, tudom milyennek lát, tudom ki vagyok, tudok mindent amit akarok, mindent ami érdekel, mégsem szűnik meg a képzavar. Egybeköt a remegés. Olyan mint egy örvény. Ahogy húz lefelé magával, a másik irányba úgy nyom egyre feljebb. Feljebb és feljebb… soha nem akarnék túljutni a tetején. Ott maradnék örökké. Csak ő és én a romlott drogos világunk tetején. És most ott voltam a tetején. Remegtem, sóhajtoztam, mosolyogtam, a heroin százszorosa volt, az összes eddigi orgazmusom ezerszerese. Elfelejtettem mindenki mást. Az összes eddigit. Lanát, Adamet, Taylort és a többi lányt akinek nem emlékszem a nevére. Az összes embert és az egész világot elfelejtettem. Soha nem akarnám, hogy vége legyen… hátravetettem a fejem és felnyögtem. Hátulról erősen a hajamba markolt és hátrahúzta a fejem, hogy újra és újra megcsókoljon. Megtettem. Megtettem mindent amit akart. Az ujjaink összefonódtak a levegőben én pedig megint az ágyra dőltem és magammal rántottam őt is. Kiment a fejemből… a valóság. Kiment a fejemből, hogy ő 22 éves, kiment a fejemből, hogy egy dealer, kiment a fejemből… minden kiment a fejemből és ez mégis valahogy, egyáltalán nem érdekelt. Ugyan hogy lehetne bármi másra is gondolni mikor itt van ő mellettem? Azt érzi amit én azt éli át amit én. Ugyanazt a füvet szívja, ugyanúgy gondolkozik, ugyanarra vágyik mint én. Még többre és még többre. Bárki lenne aki ki akar elégíteni, ha nem ő lenne nem tudná megtenni. Úgy érzem soha többé nem is akarok már mást. Nem akarok mást csinálni, nem akarom mással csinálni, csak vele akit annyira gyűlöltem. Ez szenvedély, nem szerelem, rajongás, nem vonzódás.
-Kinn azt asztalon… -kezdte erőtlenül miközben mellettem feküdt és engem nézett. –van egy csomag ecstasy. Kell valami amíg beüt az LSD.
Felfogtam érzékeltem amit mondott, mégis olyan nehezen jutott el az agyamig. Mintha az agyamnak újra meg kellett volna tanulnia hirtelen hogy mi az az ecstasy és mi az az asztal. Nagy nehezen felálltam és a lepedővel a derekamon kivonszoltam magam a nappaliba.
-Hát te meg mit keresel itt? –kérdeztem csodálkozva Lanát, ahogy megláttam a kanapén feküdni a vodkás üveggel a kezében.
-Hát olyan jól egymásra találtatok, hogy nem akartam zavarni. –Lana a szemeit forgatta. –a hármasunkból kettes lett. Pedig az elején hogy óckodtál tőle…
Nem reagáltam, felkaptam az asztalról a csomagot amiben a kék tabletták voltak és már mentem is vissza. Nem tudtam addig várni, hogy Miloval együtt vegyem be öt másodperc múlva. A zacskóba nyúltam majd mikor kihúztam belőle a kezem, egy másodpercig gondolkoztam. Kell ez nekem? Kell ez nekem? NEM! A számba vettem és lenyeltem a tablettát. A szobába érve Milo elé dobtam a zacskót az ágyra és elkezdtem felöltözni.
-Ez tiszta MDMA? –kérdeztem ahogy figyeltem őt lenyelni egy tablettát.
Bólintott de nem válaszolt, csak elterült az ágyon és a plafont bámulta. Felöltöztem és megint a tükröt bámultam. Tűnődve néztem Lana sminkjeit. Régen nem csináltam már. Tétovázva a kezembe vettem egy sminkecsetet és a fekete festéket. Lassan újra elkezdtem kifesteni magam. Mikor felnéztem Milo már nem volt az ágyban a zacskó viszont ott pihent a lepedő gyűrődései közt. Nem tudtam neki ellenállni. Megtettem.
-Srácok én elhúzok! –mondtam a nappaliban állva miközben magamra rángattam a dzsekimet.
Lana csak bólintott de nem válaszolt. Lehajoltam hozzá és nyomtam egy puszit a homlokára, majd tétovázva megsimogattam az arcát.
-Vigyázz rá. –mondtam Milonak miközben Lanát néztem.
-Nem az én dolgom. –nyögte hanyagul a másik kanapéról.
Igaza volt. Nem az ő dolga volt vigyázni Lanára. És nem is az enyém. Nem mondtam semmit, csak elnidultam kifelé és bevágtam magam mögött az ajtót.



Fellélegeztem amint kiléptem a házból. Bevágódtam Tom kocsijába és kihajtottam az udvarról. Azon tűnődtem vajon hány darab lehet abban a zacskóban. Az egyik piroslámpánál elővettem a zsebemből és gyorsan elkezdtem számolni. Fél perc múlva rámdudáltak én pedig automatikusan a gázra tapostam. A zacskót az anyósűlésre dobtam és kiszóródott belőle az összes tabletta.
-A picsába! –nyögtem idegesen, miközben a sofőr aki rám dudált jobbról húzta rám a kormányt. –kurva anyád! –kiabáltam neki miközben a ülésen pattogó kék tablettákat figyeltem.
Villogott a szemem előtt a kép ahogy Tom fél év múlva esetleg talál egyet belőlük az ülés alatt. Visszarántottam a kormányt az ellenszenves napszemüveges görényre, aki vigyorogva bevágott elém, közben pedig lerángattam magamról a dzsekim és a mellettem lévő ülésre dobtam azt. Így legalább nem szóródnak szét mindenhová. Biztonságban tudtam őket. Dühösen vicsorogtam és a gázra tapostam. Fél másodperc alatt utólértem a fekete mercedest. Bekapcsoltam a hangszórókat és felcsavartam a hangerőt. Lehúztam az ablakot és röhögve mutattam be a szőke  harmincas éveiben járható férfinak miközben egyre többször rántottam rá a kormányt. Magam elé meredtem az útra majd felkaptam a pillantásom a nagy zöld táblákra. Kifelé tartottam Los Angelesből. Előttem vegíg csak autópálya, néhány lassan haladó autóval. A sofőr röhögve rántotta rám a kormányt, én pedig nem figyeltem eléggé. Lassított képekben néztem végig ahogy a mercedes letöri az R8-as tükrét.
-Baszd meg! –ordítottam idegesen és megint a gázra tapostam. Egyre csak gyorsítottam. Mintha egy lánc lenne a két kocsira kötve úgy követtük egymást. Cikáztunk az autópályán egymás és mások életét veszélyeztetve. A nap már éppen lemenőben volt. A mercedes ablakai mindig csak annyira voltak lehúzva hogy a sofőrnek csak a napszemüvegét és szőke haját láthattam. Undorítóan ellenszenves volt. Egyszer csak néhány centivel lejjebb húzta a sötétített üveget és előre mutatott. Az előttünk haladó kisebb piros audira. Gyorsított és felzárkózott a piros kocsi mellé, majd lassan elkezdte leszorítani. Értettem. Játszani akart. Felhúzódtam a piros kocsi másik oldalára és megelőztem őket. Rögtön követett. Nem hagytam hogy utólérjen. Bevágott az ablakon a hideg szél, szinte belepréselődtem az ülésbe de nem lassítottam. Imádtam játszani. Hirtelen megcsörrent a telefonom a dzsekim zsebében. Óvatosan odapillantottam majd az engem követő mercedest figyeltem. Fél kézzel elengedtem a kormányt és a telefonomért nyúltam. Döbbenten pillantottam a kijelzőre.
-Bill? –szóltam bele, de kár volt mert egy pillanatig nem figyeltem és a mercedes felzárkózott mellém.
-Mi lesz ha Tom R8-asa nem tud tovább gyorsulni? –kérdezte és éreztem, hogy közben kárörvendően vigyorog.
Lassan oldalra fordítottam a fejem és néztem ahogy a sofőr teljesen lehúzza az ablakot.
-Nehogy lassíts! –nevetett Bill és letette a telefont, majd átvigyorgott rám miközben lehúzta a napszemüvegét.
Úgy éreztem úgy lángol fel bennem a gyűlölet, hogy kigyulladhatna tőle a kocsi. Nem álltam meg. Hallgattam rá és gyorsítottam. Méterek választottak el bennünket, üvöltött a zene, a fülembe süvített a szél, szétszedte az agyamat az ecstasy mégis hallottam ahogy nevet. Miért nem tart vissza semmi? Miért jár a fejemben ez a gondolat? Miért nem gondolom hogy ez már túlzás? NEM! Én nem állok meg!
Hagytam hogy megelőzzön, majd tövig tapostam a gázt.
A következő pár pillanat előre lejátszódott a szemem előtt. Az R8-as a mercedes hátuljába rohan. Bill kocsija kipörög vagy felfordul…
Nem így történt. Bill félrerántotta a kormányt de elvesztette az irányitását a kocsi felett és az enyémnek csapódott oldalról. A kocsi mindegyik kereke az aszfalton maradt de többé már nem tudtam irányítani őket hogy merre menjenek. Sodródtam együtt a kocsival. Beleül az iszonyatos sokk, kívül pedig… nevettem. Élveztem.
A kormány után nyúltam és visszarántottam a kocsit. Hirtelen egyenesbe jöttem. A tükörben mindenhol Billt kerestem. Kivágott az egyik sávból és megint fej-fej mellett haladtunk. Már nem érdekelt. Hatni kezdett az ecstasy, nem volt elég ha vele versenghettem. Figyeltem oldalt, hogy hol hajthatnék le. Olvastam a táblákat: Cube Club. Már messziről láttam a hely hatalmas lézereit amivel az eget világították és ha akartam még a zenét is hallottam. Jobb helyet nem is találhattam volna. Már tartott az ecstasy, utána jön majd az LSD, mindez  egy szórakozóhelyen, jobbat nem találok.
Intettem Billnek és lehúzódtam. Követett.
A Cube nagyon közel volt az autópályához, Bill közben végig mögöttem cikázott. Mikor megálltam a parkolóban nem szálltam ki. Gyorsan elkezdtem összeszedni a sok ecstasyt. Nem számoltam pontosan de kb. 35 darabnál tartottam mikor Bill felrántotta a kocsi ajtaját.
-Mi a faszt akarsz? –néztem fel rá, miközben körülöttem minden tele volt drogokkal. A ruháimból áradt a fűszag, a kezemben egy nagy zacskó tele kék tablettákkal amiknek a fele még szét van szórva mindenhol a kocsiban.
-Látom éppen leszokóban vagy! –nevetett kárörvendően.
-Remélem kifizeted Tomnak a letört tükröt. –morogtam neki.
-Biztos lehetsz benne, hogy nem. –mosolygott le rám.
-Szarul vezetsz. –mondtam neki miközben tovább pakoltam a zacskóba a tablettákat.
-Szarul hazudsz. –nevetett fel.
-Te is tudod nem. –felnéztem rá és, egyenesen a szemébe, ettől mintha kicsit elkomolyodott volna.
-Valóban. Talán ebben vagy a legjobb. De csak mert a szemed sem rebben közben. Nem akarsz meggyőzni, nem könyörögsz hogy higyjenek neked, egyszerűen csak kimondod a hazugságot, mintha ez lenne az igazság ami teljesen alapvető.
-Ismersz. –nyögtem hirtelen csodálkozva.
Valóban így volt. Így csináltam mindig. A kesztyűtartóba dobtam a csomagot és kiszálltam a kocsiból. Felnéztem rá és próbáltam koncentrálni. Csak arra az egy szóra… hogy ki tudjam mondani. Annyira pörgetett már annyira nem kellett volna ott állnom, de valamiért ki akartam mondani csak egyszer csak most az egyszer most utoljára. Még ha gyűlölöm akkor is ő az…
-Apa figyelj…
Nem ezt a reakciót vártam. Bill lemerevedve nézett rám, majd az égre emelte a tekintetét és felsóhajtott.
-Seth valamit tudnod kell.
-Rendben. –bólintottam. –lökheted.
-Valószínűleg meg akarsz majd ölni de meg kell értened, hogy miért… miért… -láttam, hogy mozog a szája, de nem hallottam mit beszél. Nem tudtam rá koncentrálni. Lehunytam a szemem. Annyira élveztem a dübörgő zenét ami a club belsejéből áradt kifelé.
-Seth! Figyelsz te rám? –Bill dühösen nézett rám.
-Nem! –röhögtem önfeledten.
-Mi bajod van már? –kérdezte idegesen és meglengette a kezét a szemeim előtt.
-Őszintén? –kérdeztem a tarkómat vakarva. –ma reggel kirakott a lány akibe tényleg szerelmes voltam, ezután felhívtam azt a lányt akivel az egyik koncertetek után jöttünk össze és csomószor dugtunk. Találkoztunk és lenyomtunk egy gruppent, ez után beszívtam és dugtam egy sráccal, aztán bevettem egy ecstasyt és elloptam az egész zacskóval, aztán versenyeztem veled az autópályán, megrongáltad Tom kocsiját, most pedig be fogok menni és szétbulizom az agyam amig be nem üt az LSD.
-LSD? –kérdezte Bill döbbenten és úgy láttam tényleg megijedt.
-Nem kell paráznod, már heroint is nyomtam.
-Eszednél vagy mondd csak? –hirtelen egészen erősen a kocsinak nyomott.
Meglepődtem. Mit foglalkozik ő velem? Majdnem megölt.
-Attól félsz hogy mit tesznek velem ezek? Pont azt amit te. Megölnek, de csak szépen lassan, kiélvezik amíg szenvedek.
-Egy percig sem féltelek téged. –suttogta hidegen. –már régen elengedtelek, hogy csinálj amit akarsz. Nyugodtan tedd csak tönkre magad. Jobban izgat az anyád és az öcsém.
-Baszd meg! –nevettem Bill arcába és bezártam a kocsit. –miért nincs benned meg az az érzés hogy mindent leszarsz? Önző vagy te is, tudom, de most az egyszer szarj le mindent. És… bulizz! Adott a hely, adott vagyok én, adott a zene. Minden adva van egy jó bulihoz. Ha akarod adok neked a cuccból.
-Te nem vagy normális! –nevetett Bill.
-Legalább igyál valamit!
-Bill nagyot sóhajtott, majd megvonta a vállát. –rendben. –egyezett bele.
-Kiveszem a tárcám a kocsiból, menj előre! –gyorsan bepattantam a kocsiba és amint Bill hátatfordított a kesztyűtartóba nyúltam.
-Csúnyán be leszel drogozva! –nevettem magamban és zsebrevágtam néhány tablettát.
Kiszálltam és Bill után siettem. Éppen a biztonságiakat fizette le, mert már tele volt a hely. Fizetett helyettem is és bementünk.



Hatalmas tömeg volt. Üvöltött a zene, mindenki táncolt. Aki nem az csukott szemmel állt vagy feküdt valahol és flesselt vagy már ki volt ütve. Mellettem egy hatalmas fal ami egy az egyben egy hatalmas akvárium volt. Szinte beleszédültem. Sötét volt, csak a színes lézerfények világítottak. Máris imádtam a helyet. Éreztem ahogy beüt az ecstasy. Kitágult a periférikus látásom, hallottam mindent. Eljutott a fülemig a wc-ből áradó folyamatos nyögés és sóhajtozás. Másodpercek alatt felmértem a terepet. Láttam, ki hogy néz rám. Láttam, hogy végigmérnek és felismernek. Leszartam. Megindultam a pult felé, közbe kiabáltam Billnek, hogy várjon meg. Úgy éreztem a szívem percenként 300-at, ver, egyre jobban pörögtem, remegett a gyomrom, bizsergett a szám. Kértem egy koktélt és a rendelés előtt egy százdollárosban a mixer elé csúsztattam egy tablettát. Azonnal vette a lapot. Feltűnésmentesen elrakta a pénzt és belekeverte a piába a cuccot. Így nagyon durván ütni fog. Alapszabály, hogy ne keverd alkohollal…
-Parancsolj! –nyomtam Bill kézébe az italt ő pedig azonnal le is húzta a felét.
Elégedetten vigyorogtam rá, majd vállon veregettem és eltűntem a tömegben. Táncolni akartam. Csak táncolni. Nagyon durván kezdett fokozódni a cselekvési kényszer. Nem tudom honnan de mellém került egy lány. Vele táncoltam. Hozzám simult, beszívtam a nyaka illatát, élveztem. De nem sokáig…
A következő kép, hogy a wc-ben dugom a csajt a mosdó tetején. A fejemben belül lüktet a zene, amire valahogy furcsán passzolnak a nyögései. Lüktet mindenem. Bármit csinálok nem bírom abbahagyni. Betörik a tükör. Néha megszakad a film és mindent fekete-fehérben látok. A csaj le akar állni, de én nem hagyom abba a szájába nyomok egy ecstasyt. Már nem tudom hányadik meneten nyomjuk, vagy nyomom, kezd olyan lenni mint egy rongybaba. Elmúlik az élvezet, már nem izgat. Egyre többet hallucinálok. Színesnek látok mindent. Vibrálnak a színek. Hirtelen megállok. Bizsereg a karom. Olyan érzés mintha bogarak mászkálnának a bőröm alatt. Kétségbeesetten kezdem karmolni az alkarom.
-Seth?
Hirtelen felkapom a fejem.
-Milo? –döbbenten nézek rá.
-Hol a cuccom? –kérdezi erőszakosan.
-Nincs nálam. –automatikusan hazudok, pont úgy ahogy Bill mondta.
Milo mellett áll egy másik srác is valamivel fiatalabb mint ő, talán tizenkilenc éves lehet. Magas, szőke, tág pupillák, a vállán kamera, éppen engem vesz vele.
Látom Milon hogy valamennyire hisz nekem, bár nem tudom miért, de mégis így van.
-Akarsz még valamit? –kérdezem lazán.
Nem válaszol én pedig elhaladok mellettük. A szőkétől néhány milliméterre megyek el. Érzem amit ilyenkor érez az ember. Nagyot sóhajt.
Nevetek mikor meglátom Billt, egy hatalmas mellű, nála sokkal fiatalabb lánnyal.
Képszakadás.
Megint a mosdóban vagyok. Látok valakit aki úgy görnyedezik mint egy kutya. A sminkje elfolyt, kócos a haja. Szemlátomást élvezi amit csinál. Vagyis… élvezi amit csinálnak vele. A tükörképem az, vagyis én vagyok az. A kamera a mosdókagyló mellett. Fogalmam nincs hogy veszi-e ami történik, de valamiért világít rajta egy kis zöld gomb. A tükörben még egy szőkét látok… Arthur? Az hiszem így hívják… fogalmam nincs. De nem is ez a lényeg. Semmi sem lényeges. Remeg minden. A képek előttem. Vibrálnak. Fejrefoldul az egész világ. Nem érzek már semmit kívülről, csak belülről.
Kiléptem a wc-ből. Közvetlenül utánam Arthur is. Éppen láttam ahogy a női mosdóba beráncigálják Billt. Nagyon szét volt esve. Szó szerint a csaj rángatta. Nagyot nyögve beleverte a fejét az ajtófélfába majd ködös tekintettel nézett fel.
-Seth. –dadogta kábán én pedig elvigyorodtam.
-Jól vagy? –kérdeztem kiabálva.    
-Te meg ki a szar vagy? –kérdezte a lány aki még mindig próbálta betépni Billt a wc-be.
-Ő az apám. –nevettem  lányra.
-Együtt jártok bulizni?
-Csak mert ennyire jó arc vagyok! –nevettem rá és ott is hagytam őket.    
A tekintetem megint megakadt egy percre a hatalmas akváriumon. Szédültem. Szakadoztak a képek. Vonzott maga felé a föld. A testem automatikusan reagált mindenre. A kezem mindig mozgott. Mindenhonnan áradt belém a zene. Ha kinyitom a szám lefolyik a torkomon. Túlfűtött minden. Repülni tudnék. Hullámzik a testem, semmi nem korlátolja. Beleolvad a tömegbe tánc közben, beleolvad a zenébe, teljesen semleges leszek, mintha a halmazállapotom  is megváltozna… teljesen kivülálló lettem mindennek. Befogadom a dolgokat, senki nem tud befolyásolni, nem irányítanak.
-Seth! –valaki elkapta a vállam és maga felé fordított.
-Riley! –csodálkoztam a miközben félre rángatott a bárpult mellé.
-Igazad volt. –mondta a vállamra téve a kezét.
-Tudom. –röhögtem hangosan. –de miben is?
-Nem akarok beleszólni a Taylorral közös dolgaidba.
-Hát akkor ne tedd. –nevettem tovább.
Kezdett beütni egy felhőtlenül vidám, mindenféle hallucinációval teli állapot.
-Nem fogom. Mit keresel itt?
-Bulizom! –mondtam vihogva.
-Nem megyünk fel a tetőre? –kérdezte már Riley is vigyorogva. –álla a kilátás.
-Toltál valamit? –kérdeztem és reménykedtem hogy igennel válaszol és nem köztünk a pörgés szintkülömbsége.
-Téptem. –mondta miközben felfelé vezetett egy nem túl látványos helyen felfelé vezető lépcsőn.
Csalódottan próbálkoztam továbbra is megállni a lábamon és felérni a tetőre Rileyval együtt.
-Nagyon kivagy. –jegyezte meg röhögve mikor megtántorodtam ő pedig elkapott. –na gyere. –felhúzott a lépcső tetejére, majd kiléptünk a tetőre.
Amint felnéztem volna a fényekre, elestem és röhögve terültem el a betonon. Riley is leült mellém és várost bámulta. Sokáig nem szóltunk semmit.
Csak feküdtem a földön és bámultam az eget. Lassan pedig kezdtem úgy érezni, hogy a felhők szívnak maguk felé. Repültem. A szél kisöpörte a hajamat az arcomból, a tüdőmet megtöltötte a friss, hideg levegő. Olyan volt mint valami szürreális álom. A fülemben még halkan dübörgött a zene. Mintha egészen mélyről a fejemből jönne. Ahogy ott repültem a felhők között néhány madár hasította végig a levegőt mellettem. Hangosan beszélgettek. Minden féle faszságról. A légáramlásról, meg ilyesmikről. Panaszkodtak, hogy alacsonyan repülnek a repülők, ők pedig akármikor nekicsapódhatnak a hatalmas szélvédőknek. Még káromkodtak is. Én meg csak vigyorogva bámultam, ahogy elsuhantam mellettük.
-Mit röhögsz köcsög? –kérdezte az egyik és egy éles kanyarral egészen az arcomba mászott.
Hirtelen fogalmam nem volt róla, hogy mit mondjak. Leálljak dumálni egy madárral?
-Te is lementél nullára? –kérdeztem vissza ködös tekintettel a madár pedig hülyén felvihogott.
-Én minuszba tesó! –az eszem megáll… tesónak hívott egy madár. És tényleg durván vörös a szeme. Nem hiszem hogy a sírástól lenne olyan. Egy beszívott madárral dumálok. Mélyebbre már nem is süllyedhetnék. Hirtelen zuhanni kezdtem és egy pillanat alatt megint a tetőn találtam magam.
-Na én lementem szarni! –Riley szavai totál kizökkentettek. Gondoskodott róla, hogy ne tudjam békében élvezni az alfaszintet.
Felkeltem én is és valahogy letáncoltam a lépcsőn, vissza az üvöltő zenébe. Úgy forgolódtam, mint aki eltévedt egy idegen városban. Riley felszívódott, beállva pedig már elég nehezen boldogultam egyedül. Értetlenül néztem körbe. Kezdtem kicsit megijedni. A hirtelen rémület viszont csak addig tartott amint megint észre nem vettem azt az óriási akváriumot a bejárat mellett. Őrült sebességgel kezdtem beleszédülni a vizinövények és a színes halak vizébe. Csak lehunytam a szemem és már úsztam is.
-Szia! –köszönt az egyik aranyhal egy műanyag díszkoponya mögül.
Féltem ha kinyitom a szám megfulladok, de végül mégis csak megszólaltam.
-Szevasz! –nagyot csaptam a hal síkos kis uszonyára, mire ő csak vigyorgott. Ez még a beszélő madárnál is morbidabb…
-Toltál egy trippet? –kérdezte a szemöldökét vonogatva.
-Ja. –nyögtem és azon csodálkoztam hogy még nem fuldoklom. –mások is szoktak beesni ide?
-Igen. –válaszolt gyorsan bólogatva és forgott néhányat miközben felém úszott. –egy LSD-s utazás sokáig tart. Addig sok helyet megjárnak az utazók.
-Nem fura neked, hogy aranyhal létedre, emberekkel beszélgetsz?
-Te is tudod, hogy nem beszélgetünk.
-Nem? –értetlenül a magasba lendítettem a kezeim.
Valaki megrántotta a vállam és megint kiszakadtam a hatás alól.
-Na szartál? –kérdeztem Rileyt ködös tekintettel.
-Mi van? –röhögött értetlenül.
-Azt mondtad, elmész szarni.
-Nem! Azt mondtam, hogy elmegyek baszni!
-És basztál? –kérdeztem miközben elindultunk kifelé. –ilyen gyorsan?
-Ja, a wc-ben gyorsan mennek a dolgok. –vigyorogva rángatott maga után, én pedig hagytam magam.
Kint a kocsinál megálltam és körbenéztem. Senki nem volt rajtunk kívül a parkolóban. A szél kissé ijesztően susogva fújta az előttünk álló vékony kis fa lombjait.
-Te, Riley… -kezdtem idegesen figyelve, de elakadtam.
-Igen? –kérdezett vissza és gyanakodva méregetett.
-Az a fa stíről engem.
-Mi bajod van? –kérdezte röhögve.
-Komolyan stíröl. Nézd meg! És kacsingat! Riley! Úr isten, most elkezdte simogatni magát! Ez egy perverz!
-Egy perverz fa? –Riley hangosan felröhögött. –mennyire volt durva az a cucc amit bevettél?
-Riley esküszöm, hogy stíröl. Atya isten már veszi elő a farkát! Én félek! Tűnjünk el innen. Még a végén seggbekúr egy fa!
-Meglep, hogy te olyat még nem csináltál! –vihogott Riley és kinyitotta a kocsit én pedig bevágódtam a volán mögé. –normális vagy? –kérdezte idegesen. –nem fogsz vezetni.
-Szállj be! –kiabáltam rettegve. –csak tűnjünk el mert megbasz a fa. Utána átadom neked!
Riley gyorsan beszállt én pedig a gázra tapostam. A fa még egyszer rámkacsintott aztán már nem tudtam oda nézni. Kikanyarodtam a parkolóból és az egyik kisebb úton mentem tovább. Riley folyamatosan beszélt hozzám, hogy adjam át neki a volánt, mert valami baj lesz, de én valahogy alig hallottam. Sokkal inkább figyeltem a fülembe suttogó ismerős hangra. Már megint kezdte…
-Seth! Seth hallasz? –igen sajnos tisztán hallottam, miközben Riley hangja egyre jobban csak összemosódott, ahogy az előttem futó út is. –mit fog szólni Tom ha így mész haza? Nem gondolod, hogy csalódni fog? De tudod, hogy megint csalódást okozol neki! miattad fog szenvedni! –ahogy a visszapillantó tükörbe néztem a tükörképem gonoszul rámvillantotta a szemeit és elvigyorodott. Pedig nekem egyáltalán nem volt kedvem nevetni.
Riley kiabálására kaptam fel a fejem de már későn. Valami tompán poffant a kocsin orrán, majd megdobta a kocsit és kis zökkenéssel vitt tovább.
-Baszd meg! –üvöltött Riley pánikolva.
-Áthajtottam egy macskán. –nyögtem zavartan. –várj visszatolatok és megnézzük. –tolattam a kocsit pedig megint megdobta valami.
-A kurva életbe, állj már meg! –Riley dühében két kézzel verte a műszerfalat.
-Mi bajod, ez csak egy macska?
Riley kivágódott a kocsiból, de amint hátra nézett el is hányta magát. Én is kiszálltam és a földön fekvő alakra néztem.
-Ennek annyi. –nyögte döbbenten Riley.
-Nem, nem jól van. –mondtam és megráztam a földön fekvő férfit.
-Seth, az agya öt méteren belül minden beterít. Nem hiszem hogy jól lenne.
-Figyelj, vigyorog! –röhögtem a férfi arcára mutogatva és felbuktam, majd a földön fetrengve nevettem tovább.
Amennyi még megmaradt az ipse arcából, az inkább valami morbid grimaszba torzult, de egyáltalán nem vigyorgott.
-Hát ez kurva nagy! –röhögtem. –elbasztam egy embert a kocsival, ő meg a csak vigyorog! Itt fekszik és vigyorog bazmeg!
-Seth, elütöttünk egy embert! –kiabált Riley rémülten.
-Igaz! –felpattantam és a magasba emeltem az ujjam. –de figyeld meg, hogy mindjárt helyre jön.
-Seth baszd meg! Nem lehet megállapítani, hogy voltak-e lábai! Szerinted mennyire fog helyrejönni?
-Riley! Véleményem szerint az életed túl sztresszes. Kicsit lazítanod kéne. Állandóan olyan feszült vagy. Fogadok, hogy már a húsvéti nyusziban sem hiszel!
-Normális vagy? –idegesen lerántotta magáról a kezeim és aggódva nézett a földön fekvő… "roncsra."
-Nézd már tök jól van! –mondtam vihogva és elkezdtem felrángatni a férfi maradványit.
-Seth, a kurva életbe fejezd be! Ez undorító!
-Figyeld milyen hajlékony a csávó. –röhögtem fejhangon vihogva.
-Fejezd már be! –kiabált idegesen és teljes erejéből bemosott nekem.
-Na, nézd már milyen erős vagy! –nyögtem még mindig nevetve, ahogy a kocsinak tántorodtam. Annyira kiütöttem magam, hogy még a fájdalmat sem éreztem. –lejártál gyúrni? –kérdeztem az arcomat masszírozva.
-Seth… -Riley elborzadva nézett rám, majd a hullára.
-Mi van? –kérdeztem még mindig az arcomat dörzsölve és lassan felnéztem rá.
Ködös volt minden. Követtem a tekintetét. A férfira néztem és hirtelen kirázott a hideg. Mintha áramot vezettek volna végig a gerincembe. Az a kép szinte beleégett a szemembe.
-Megöltél valakit. –suttogta Riley és pedig újra megborzongtam.
Lassan kezdett eljutni a tudatomig a valóság. Megint az eszembe jutott amit az előbb láttam. Nem nem nem! Az nem lehet!
-Riley… -gondosan ügyeltem rá, hogy még véletlenül se nézzek a hullára miközben Rileyhoz beszéltem. –kérlek megtennéd, hogy megnézed az arcát?
-Minek? –kérdezte idegesen.
-Nézd meg! –kiabáltam kétségbeesetten a fejemet elfordítva.
Riley odahajolt.
-Mit látsz? –kérdeztem remegve.
-Harmincas, szőke, férfi. –nyögte és hallottam a hangján, hogy fojtogatja a sírás.
Állandóan csak arra az ecstasyra tudtam gondolni, amit Bill italába kevertettem. Nagyon ki volt ütve tőle. Akárhogy ide kerülhetett…
Nem bírtam tovább, odafordultam. Kitörtek belőlem a könnyeim.
Nem lehetett felismerni. Szőke haj, összezúzott arc, betört orr… piercing a szemöldökében és az szájában… a többit nem lehetett kivenni. Sötét volt, véres volt, nem láttam a könnyeimtől.
-Seth, tűnjünk el innen! Nem éreztem semmit, csak Riley rángatását. Tűnjünk… el… innen…
Riley a gázra taposott én pedig megint az ülésbe préselődtem.
-Riley…-kezdtem fuldokolva. –azt hiszem… azt hiszem tudom ki volt az.
-Mi? –döbbenten nézett rám. –ki?
-Az apám. Bill volt az…

2012. szeptember 16., vasárnap

Ments meg! 8. Rész


Ki a kórházból, vissza LA-be!

Tom sietve lépett ki a liftből és idegesen végigpillantott a korház hatodik emeleti folyosóján. Megindult az egyik ajtó mellett ülő nő felé. Nina a földön kucorgott, a keze remegett, az arca nedves volt a könnyeitől. Tom leguggolt mellé és finoman megfogta hideg kezét. Nina felpillantott, majd azonnal átölelte a gitárost. A férfi vállába fúrta az arcát és hangosan zokogott. Tom megsimogatta Nina hátát, majd a nő szemébe nézett.
-Jól vagy? –kérdezte aggódva.
-Igen. –nyögte Nina még mindig sírva. –de Seth…
-Mi történt vele? Abból, amit a telefonba mondtál, nem értettem semmit.
-Bill… veszekedtünk és megütötte. Nem is értem. Köhögni kezdett, Bill pedig olyan volt, mint aki megőrült, olyan undorító dolgokat mondott. Igazi szörnyeteg volt. Tovább rángatta Seth-et, Seth pedig véreset köhögött. Nagyon megijedtem. Hiába csináltam bármit is, nem hagyta abba. Összeesett, Billnek kellett kihozni a házból. Én hoztam el a kórházba. Nem tudom mi történt vele. Azonnal a műtőbe vitték. Már órák óta bent van. Senki nem mond semmit. Borzasztóan érzem magam.
-Bill hasba vágta Seth-et? –kérdezte Tom döbbenten, Nina pedig bólintott. –jézusom. És attól köhögött véreset?
-Nem tudom. –rázta a fejét Nina és újra felsírt. –annyira szörnyű volt így látni őket.
-Sss… -Tom Nina haját simogatta. –nem lesz semmi baj. Seth jól lesz. Semmiképpen nem Bill lesz az aki őt kikészíti. Nyugodj meg.
-Köszönöm, hogy eljöttél. –suttogta Nina, de még mindig nem engedte el Tomot.
-Semmiség. Szükséged van rám. És nagyon aggódtam Seth-ért. Meg persze érted is. Végig, nem csak most.
-Hogy vagy amúgy? –Nina megtörölte az arcát és a falnak vetetett a hátát.
Tom lassan elhúzta a száját, majd vállat vont.
-Jól… éppen egy kisebb baráti összejövetelt tartottam, ezért volt olyan zavaros minden. De amint mondtad, hogy Seth-ről van szó, otthagytam mindent.
-Értem. És mit csináltál eddig?
Tom zavartan megdörzsölte az orrát és szipogott.
-Hát mikor elmentetek azt gondoltam, hogy majd megcsinálom az új album alapjait. De aztán valahogy ez kimaradt. Sokat voltam együtt Georgal. Voltunk együtt a maldiv szigeteken. Bemutatta nekem a barátnőjét, akit hamarosan el fog venni. És voltam németországban is, a szüleinknél. És… és… tulajdonképpen semmi értelmeset nem csináltam. Próbáltam magam lekötni, hogy ne gondoljak rátok.
-Mondd csak rosszul vagy? –kérdezte Nina miközben a gitáros arcát figyelte. –elég sápadt vagy és izzadsz is.
-Nem, én jól vagyok, csak annyira aggódtam értetek. –Tom megint szipogott és megszorította Nina kezét. –ha megbocsátasz keresek egy mosdót.
-Rendben.
A gitáros megdörzsölte az orrát, majd szédelegve felállt. Megindult a folyosó vége felé, majd mikor a sarokra ért hátrapillantott Ninára, és benyitott a nővérek szobájába.
-Segíthetek? –kérdezte azonnal egy fiatal nő és gyanakodva végigmérte a gitárost.
-Igen. –nyögte Tom zavartan. –nem tudna valami erős fájdalomcsillapítót adni?
-Ki maga? Melyik orvoshoz van beírva?
-Én a fiamért jöttem csak… -Tom nagyot sóhajtott, majd megint a nőre emelte a tekintetét. –nézze kurvára másnapos vagyok. Szükségem van valamilyen fájdalomcsillapítóra, vagy itt halok meg, ebben a percben.
-Ez itt egy kórház. –mosolygott a nő. –biztosan nem hal meg. Innia kéne.
-Hölgyem azt hiszem nem értett meg. Nagyon rosszul vagyok.
-Rendben. –vont vállat a nő és leültette a gitárost egy székbe. –kivizsgáljuk.
-Ne! –csattant fel rémülten Tom és azonnal felpattant.
-Be van drogozva? –kérdezte a nő, miközben elkapta a gitárost karját.
-Mi? –kapta fel a fejét Tom idegesen. -ezt meg honnan vesz? Miből gondolja, hogy be vagyok lőve? Talán úgy viselkedem, mint egy drogos? Idegesnek látszom, vagy mi? Esetleg felszült vagyok? Kiabálok? Na?
-Igen, maga kiabál, meglehetősen ideges és állandóan szipog.
-Dehogy szipogok! –kiabált a gitáros dühösen.
-Már észre sem veszi igaz?
Tom elhallgatott és lesütötte a szemét.
-Kérem… segítenie kell! Ígérem soha többet nem csinálom. Maga nem tudja, hogy min mentem keresztül, de bizonyára megérti. Elvesztettem a nőt akit szeretek, a fiamat, akit még egy éve sem ismerek, és az öcsémet. Most helyrehozhatom… ezért kérem, könyörgök hogy segítsen és adjon valami fájdalomcsillapítót. Nem tudhatják meg, hogy ennyire gyenge vagyok.
A nő az égre emelte a tekintetét, majd felsóhajtott.
-Rendben. –mondta megadóan, majd az egyik szekrényhez lépett és kinyitotta az ajtaját és kivett belőle egy kis dobozt, majd Tom markába nyomott egy tablettát. –de ne felejtse el, hogy megígérte. Soha többet ne tegyen ilyesmit!
-Haljak meg ha megint megtenném. És nagyon köszönöm! –Tom megsimogatta a nővér vállát, majd lenyelte a tablettát és kilépett a szobából. Visszament Ninához és megint leült mellé a földre.
-Mióta vársz itt amúgy?
-Három-négy órára. –Nina Tom vállának döntötte a fejét és nagyot sóhajtott.
-És ti mit csináltatok nélkülem két és fél hónapon keresztül?
-Veszekedtünk. –válaszolt Nina és szánakozva elmosolyodott. –te is tudod, hogy beírattuk Seth-et egy rendes gimnáziumba, de nem sokat járt be. Hetente talán egyszer. Állandóan a drogos haverjaival lógott, fiúkat hozott haza éjszaka… pontosabban csak egy fiút.
-Arról tudok. –nyögte Tom. –folytasd!
-Voltak neki ezek a rohamai. Mikor nem emlékezett rá, hogy mi történt. Soha nem ismerte be, hogy valóban beteg lenne. Olyanokat mondott, hogy Billel szóhoz sem jutottunk. Nem értem, hogy csinálja, de néha egyetlen mondatán, napokig rágódom. Olyan mintha tudná, hogy milyen súlya van annak amivel dobálózik.
-Tudja is. –suttogta Tom. –fogalmatok sincs róla, hogy mennyire értelmes.
-De van!
-Én nem úgy értettem, hogy szimplán nagyon okos, hanem… Seth mindent okkal csinál. Utal dolgokra. A dalaival, a kinézetével és azzal amit mondd. Semmi nem véletlen amit ő csinál. Mindig üzen valamit. Csak nem szoktuk észrevenni. Bebizonyítja magának, hogy borzasztó felnőttek vagyunk. Hiszen hogyan tudnánk neki segíteni mikor még a saját életünket is, elcsesszük?
-Annyira sajnálom ezt az egészet. –suttogta Nina. –azt hittem szeretni fogja ha elköltözhet az anyjával és az apjával.
Tom szája megrándult és kicsit elhúzódott a nőtől.
-Figyelj Nina…
Az ajtó ami mellett ültek, hirtelen kitárult és kilépett rajta egy magas fehér köpenyes, középkorú férfi. Tom és Nina azonnal felálltak.
-Maguk a gyerek szülei? –kérdezte az orvos.
-Igen. –válaszolt a gitáros, határozottan.
-Dr. Adams! –mutatkozott be az orvos és kezetrázott mindkettőjükkel.
-Hogy van Seth? –kérdezte Nina aggódva miután értetlen tekintetét elkapta Tomról.
-Rosszul. –mondta a férfi elkomorodva. –de helyre fog jönni…
-Istenem... –Nina végighúzta a tenyerét az arcán, majd félve nézett fel Tomra.
-Viszont volnának szívesek megmagyarázni, hogy ez a gyerek miért volt ilyen állapotban?
-Ezt, hogy érti? –kérdezte csodálkozva a gitáros.
-Nos a torkát egyértelműen szétmarta a gyomorsav, ami a gyakori hányásra utal, a korához és a magasságához képest betegesen sovány, a vérében kimutatható heroin, marihuána és más drogok is. A vérzés pedig… elmagyaráznák, hogy mi történt vele?
-Hát… -kezdte Nina zavartan. –gördeszkázott és nekizuhant az egyik korlátnak.
-Nézze, én nem tudom elképzelni, hogy milyen korlát az ami ennyire meg tudja ütni de… nem is ez a lényeg. Nem az ütés okozta a vérzést.
-Hanem mi? –kérdezte félve a nő.
-Három darab üvegszilánkot találtunk a gyomrában.
-Szilánkot? –Tom döbbenten nézett az orvosra.
-Igen. Nos ha már lenyelte őket, akkor nem sok rá az esély, hogy a szilánkok önmagukban kárt tesznek benne. Valószínűleg az ütés ereje a gyomor falához nyomta őket, így indult meg a vérzés.
-Üvegszilánkok voltak a gyomrában? –kérdezte még mindig hitetlenkedve a gitáros.
-És egy csomó szintetikus drog. Csináltam neki egy gyomormosást, rengeteg vért vesztett, most pedig infúzión van. Bemehetnek hozzá, de ne ébresszék fel. És sajnos csak néhány perces látogatást engedélyezhetek. Pár napra bent kell tartanom. Folyamatosan ellenőrizni fogom, a varrást pedig a hasából majd csak néhány hét múlva fogom kiszedni.
-Milyen varrást? –kérdezte Nina rémülten.
-Remélem tisztában vannak vele, hogy a fiuk majdnem meghalt. A vérvesztesége igencsak súlyos, a szilánkok egyike pedig egyenesen beleállt a gyomorfalába, a vérzést pedig meg kellett állítani, ezért kellett műteni. Eltávolítottuk az összes szilánkot, a varrás pedig nem lesz feltűnő. Rendbe fog jönni.
-Kérem… mikor fog felébredni? –Nina a gitáros alkarját szorongatta, miközben kétségbeesetten várta a választ.
-Nem sokára. Néhány óra. Addig menjenek be és nézzék meg! Ha pedig túlvannak ezen az egészen, szerintem üljenek le és beszéljék meg a dolgokat mert ez a fiú… Nem csak a szervezete van teljesen összeroncsolva. Sokat verekszik igaz? A kulccsontja és a nyaka… tele van égési és egyéb sérülésekkel. Az arca pedig beteges. Én csak egy orvos vagyok, nem pszichológus de azt hiszem ennek a kölyöknek most igazán szüksége van magukra.
-Köszönjük! –mondta csendesen Tom és a szoba felé vonszolta Ninát.
Lassan benyitott a kórterembe, majd maga elé engedve Ninát, sietve Seth ágyához lépett. A nő megfagyva bámult az ájultan fekvő gyerekre. Seth feje oldalra bukott, az orrán át lélegeztették, a kezére pedig rá volt kötve az infúzió.
-Sose akartam őt így látni. –suttogta Nina és letörölte az arcát.
-Egyikünk sem akarta… még ő sem. –mondta Tom és hagyta, hogy Nina a kezét szorítsa.
-Annyira szép gyerek. –sírta remegve a nő és félve megérintette Seth arcát. –annyira értelmes mégis… felelőtlen és ostoba. A saját hülyesége miatt kerül ilyen helyzetekbe, pedig nem ezt érdemelné.
-Te sem ezt érdemelnéd. –suttogta Tom és átkarolta Ninát. –mi történt a hajával? –kérdezte miközben Seth-et figyelte.
-Nem vágta le többet. –mondta Nina és megszorította a fiú élettelen kezét.
-Most már ne aggódj! Minden rendben lesz. Seth meg fog gyógyulni. És nem csak ebből hanem mindenből. Nem lesz többé beteg. Nem érdekel, hogy mit kell tennem, de segíteni fogok neki. És neked is.
-Ez kedves tőled, de mi… Seth és én Billhez tartozunk.
-Csak azért mert Bill a férjed még nem vagy hozzáláncolva. Nézd csak meg, hogy hol vagy most miatta. Egy kórházban aggódsz, a fiad ágya mellett és azt figyeled, hogy lélegzik-e még, mert Bill megütötte őt. Seth miatta került ide. És miatta szokott rá a drogokra, miatta lett depressziós, miatta csinált mindent.
-Mindenért őt hibáztatod?
-Nem. Azért, hogy Seth betegsége kialakult nem őt teszem felelőssé, hanem mindkettőnket. De egyébként ő az aki tönkretette a fiunk… vagyis a fiad!
-Értem. Valóban undorító amit Bill tett, és tény hogy nem jó apja Seth-nek, de nem akarom ezt a vitát elölről kezdeni. Bill Seth apja! Ennyi. Jelenleg ez az egyetlen dolog, ami biztosan összeköti őket.
-Ezt hogy érted? –kérdezte Tom csodálkozva.
-Beadom a válópert. –suttogta Nina és leroskadt az ágy mellett álló székre. –a házasságunk többé már nem fogja összekötni őket.
-Nina figyelj van valami amit…
-Elnézést a látogatás ideje lejárt!
Tom idegesen felsóhajtott a bekiabáló nővér hangjára, majd még egy pillantást vetett Seth-re és lassan elkezdte kikísérni Ninát.
-Mi lesz most veled? –kérdezte a mikor már a liftben álltak.
-Nem tudom. –sóhajtott Nina, miközben egy gondterhelt pillantást vetett a tükörképére, ami a lift tükréből pillantott rá vissza.
-Van egy ötletem. De ne vedd tolakodásnak. Csak gondolom, most nem lenne túl jó, ha visszamennél Billhez. Esetleg visszaköltözhetnél Los Angelesbe, hozzám. Seth-et pedig áthozatjuk az ottani kórházba. Vagy akár addig itt is maradhatsz. Nekem mindegy csak…
-Elfogadom. –bólintott Nina.
-Akkor menjek én is és segítsek csomagolni?
-Jó lenne. –mondta Nina, Tom pedig elfojtott egy mosolyt.
-Örülök, hogy látlak. –mondta, majd kiléptek a liftből.
Nina nem válaszolt, csak akkor szólalt meg mikor már kint voltak a parkolóban.
-Akkor a háznál találkozunk!
-Rendben. –mondta Tom és megindult a kocsija felé.
Mikor Tom megállt a ház előtt Nina kocsija már a feljárón várt. A nő éppen akkor szállt ki. Már tizenegy óra is elmúlt, sötét volt. Bill autója nyitott csomagtartóval állt a járda szélén. A ház ajtaja nyitva volt, meleg fény áradt ki rajta.
-Minden rendben? –kérdezte Tom, mikor a nő mellé ért.
-Persze, jól vagyok. –válaszolt Nina és megindultak a bejárat felé.
Amint felértek a lépcsőn, és megálltak a nyitott ajtó előtt, megpillantották az énekest a nappaliban. Bill sietve dobálta a dolgait a kanapén heverő bőröndbe. A földön már több csomag is várakozott.
Nina belépett a házba és szótlanul nézett az énekesre.
-Beadom a válópert. –mondta végül halkan.
-Nem. –Bill a fejét rázta és megállt a pakolás közben. –én adom be.
-Mindegy. –sóhajtotta Nina. –megyek pakolni.
-És mégis hová mész? –kérdezte Bill gúnyosan. –nélkülem te…
-Szabad vagyok! Érted? Szabad vagyok nélküled! Tomnál leszek.
-Örülök. –morogta Bill idegesen.
-Te hol leszel?
-Nem tudom. Majd írok. És küldök pénzt… Seth miatt.
Nina szánakozva nézett maga elé, majd megindult az emeletre csomagolni.
-Bravó! –tapsolt Tom az ajtóban, majd belépett. Hosszasan nézte az öccsét, de mivel Bill csak ártatlanul pislogott rá, végül mégis csak megszólalt. –járna neked egy Oscar díj! –mondta elismerően. –sőt te vihetnéd el, a legjobb férfi főszereplőnek és a legjobb rendezőnek járó díjat is! –gúnyosan mosolygott, miközben nyelvével a piercingjét piszkálta. –profin megrendezted ezt az egészet. A nagy cirkuszt, hogy vajon ki lehet Seth apja, aztán az esküvőt, a költözést, mindent! A végén pedig ez a finálé… imádtam volna ha egy film lenne! Komolyan minden elismerésem! Gerinc kell hozzá, hogy valaki ilyen rezzenéstelen pofával tudjon kamuzni mint te. Esküszöm eltöprengtem rajta, hogy vajon hogy csinálod! Hogy csinálod, hogy mindig nyersz!? De hát a hazugok előbb utóbb mindig buknak Bill. Te pedig most bebuktál mindent. A feleséged, a fiad… mindent! Egyszerűen mindent! Kedvem lenne röhögni ha nem tudnám hogy Nináról és Seth-ről van szó. –Tom közelebb lépett Billhez, de nem hallgatott el. –azért áruld el, mert kurva kíváncsi vagyok! Kiderül valaha, hogy Seth melyikünké vagy a sírba viszed magaddal ezt a titkot? Tényleg mindkettőnk tesztje pozitív lett és akármelyikünké lehet, vagy valamelyikünknek nem lehet gyereke? Ha pedig így van, akkor komolyan ennyire megrendezted az egészet? Csináltattál egy hamisítványt, de olyat amin én is látom, hogy nem igazi, így pedig még hitelesebb volt az egész. Komolyan megrendeztél mindent, vagy csak magadénak akartad Seth-et. Vagy… tudtad amit én tudtam! Én képes lettem volna érdekből elvenni Ninát, hogy Seth velem lehessen. Te fordítva csináltad! Magadhoz láncoltad a gyereket és vele együtt automatikusan jött Nina is igaz? Igen! –válaszolt Tom a saját kérdésére. –pontosan ilyen volt az egész. Megrendezett, automatikus. Mint a szerelmed, mint a döntéseid és a hazugságaid. Automatikusan döntesz és cselekszel Bill! Szörnyű a tudat, hogy ezt mind te tetted. Mégis szeretlek. Miért szeretlek még mindig? Nem is az fáj a legjobban, hogy engem átvertél, hanem hogy őket. Ninát akit szeretsz! És Seth-et. Hogy fogom ezt megmondani neki? –Tom egy percre elhallgatott, majd félve felnézett Billre. –már tulajdonképpen nem is érdekel, hogy miért csináltad. Nem érdekel, hogy mi lesz a folytatás, hogy hogyan fogunk élni csak kérlek mondd el az igazat! Nem kell túlbonyolítani elég csak egy szó is. Tudod melyikünk az?
-Tudom. –suttogott Bill az ajkát harapdálva. –te vagy az…
-Nos ez… megint egy új koncepcióba helyez mindent. Remélem megérted ha most nem nagyon tudok veled beszélgetni.
-Teljesen megértem. Lenyomtál egy nagy monológot, megtudtad ami érdekel, most már mehetsz is akár. Ez még az én házam.
-Jó volt látni téged. –suttogta Tom, majd kilépett a házból és megállt a lépcsőn.
Néhány perc múlva megjelent Nina is, két nagy bőrönddel a kezében, és könnyes arccal.
-Hé! Jól vagy? –kérdezte Tom azonnal aggódva.
-Hagyjuk és menjünk innen. A többi cuccért majd visszajövök később.
Tom segített Ninának betenni a bőröndöket a csomagtartóba, majd megállt a nővel szemben.
-Biztos minden rendben?
A következő pillanatban Bill kilépett a házból a saját csomagjaival, majd bezárta a ház ajtaját. Tom tűnődve nézett szét miközben Bill egészen közel sétált hozzájuk, hogy ő is bepakoljon a kocsijába.
-Hol van Billee? –kérdezte Tom csodálkozva.
-Seth-nek elege lett belőle és kinyírta egy konyhakéssel. –Bill lekezelően Tomra mosolygott.
-Miről beszélsz? –értetlenkedett Tom a szemöldökét ráncolva.
-Nézd meg hátul a kertben. Még friss a föld.
-Ezt most komolyan mondod?
-Ennyire nehezedre esik elhinni, hogy Seth bántson valakit, akit szeret?
-Igen.
-Pedig igaz. Seth sushit csinált a  kedvenc kiskutyájából.
-Akkora rohadék vagy! –morgott idegesen Tom.
-Tom, hagyd. –kérte Nina fásultan.
-Vigyázz magadra! –suttogta Tom Billnek, majd beszállt a kocsijába.
A gitáros a haza felé vezető úton olyan gyorsan vezetett, ahogy csak tudott és remélte, hogy a fáradtság és az aktuális események kicsit lelassítják Ninát. De ez nem így lett. Mikor Tom a Los Angeles-i villa felhajtójára hajtott, a nő kocsija is ott állt már mögötte.
-Lehet, hogy egy kis rendetlenség lesz. –mondta Tom aggódva, miközben már a bejárat felé sétáltak.
-Nyitva van a teraszajtó. –jegyezte meg Nina csodálkozva, ahogy hátrapillantott a kertbe.
-Igen, nagyon siettem. –magyarázkodott Tom idegesen.
-A villanyt is égve hagytad.
Tom lesütötte a szemét, de nem szólalt meg. Nem próbált kulcsot használni, csak lenyomta a bejárati ajtó kilincsét és belépett a házba.
Nina döbbenten állt az ajtóban, ahogy bepillantott a nappaliba.
-Kis baráti összejövetel? –kérdezte a szemét forgatva, ahogy a padlón és a kanapékon fekvő fiatal modellekre pillantott.
-Figyelj, meg tudom magyarázni.
-Felesleges. –sóhajtott Nina és beljebb lépett.
-Kérlek, én szeretném megmagyarázni! –erősködött Tom.
-Miért hazudtál? –kérdezte Nina karba font kezekkel.
-Én… azért mert én… nem tudom.
-Nem is értem miért hittem, hogy te tudnál segíteni Seth-nek.
-Nina én tudok. –mondta Tom és idegesen lerángatta magáról a pulcsiját.
-Hogy tudnál? Ezzel az életstílussal…
-Az életstílusom nem én vagyok! –kiabált hirtelen a gitáros.
-Hiszed is, amit mondasz? –kérdezte Nina idegesen.
-Igen! Egyébként pedig az életstílusom csak rám tartozik.
-Csak hogy most már mi is veled élünk!
-Tudom! –kiabált Tom. –ezért nem lesz ez így tovább. Csak, mert eddig nem voltatok itt, ezért volt szükségem erre az életstílusra.
-Nem tudsz felnőni. –mondta Nina Tom szemei közé, közben pedig fintorgott egyet. –melyik szobában aludhatok?
-Nem sokban különbözöl tőlük. –jegyezte meg Tom egy megvető mosollyal az arcán, miközben az ájultan fekvő lányokra pillantott. –ezért gondolom tökéletesen megfelel valamelyik kanapé. –Nina dühösen forgatta a szemeit, Tom pedig gonoszul elvigyorodott. –de ha az nem elég kényelmes, esetleg osztozhatunk az ágyamon.
-Most költöztem el a férjemtől. Nem vagyok már tizenhat éves Tom. És te sem vagy. Tőlem aztán szórakozhatsz, de inkább alszom részeg modellekkel, mint veled, még akkor is, ha ma kedves voltál. Jóban vagyunk, de nem ennyire.
Tom néhány másodpercig hallgatott, majd megragadta Nina bőröndjeit.
-A fenti fürdő melletti szoba szabad. Remélem tetszeni fog neked. –Tom megindult felfelé a lépcsőn, majd megállt és hátrapillantott Ninára.
-Csak hogy tudd… -kezdte nehézkesen és a nappalira nézett. –ők mind csak pótlékok.
-Kérlek ne mondd, hogy az enyémek. –kérte Nina fáradtan és követte a gitárost.
-Akkor nem mondom. –sóhajtotta Tom és felkísérte Ninát a lépcsőn a szobáig. –aludj jól. –mondta az ajtóban, majd magárahagyta a nőt.

*
Seth lassan kinyitotta a szemét, de még nem látott rendesen, csak elmosódott halvány foltokban. A fény bántotta a szemét. Megemelte a kezét és érezte, hogy valami nem odaillő köti őt az ágy mellett álló műszerekhez.
-Szia! –köszönt rekedtesen és határozatlanul egy gyenge de ismerős hang.
-Ne bánts. –kérte Seth halkan suttogva, ahogy felismerte a látogatóját.
-Nem foglak. –suttogott Bill is erőtlenül és óvatosan leült az ágy szélére.
-Remélem megdöglesz te szemét.
Bill elmosolyodott, ahogy Seth dühös morgását meghallotta.
-Egyszer biztosan. –sóhajtotta elgondolkozva.
-Mit keresel itt? –kérdezte Seth értetlenül. –hol van az anyám?
-Nina Tommal van Los Angelesben. Te is velük fogsz lakni. Haza viszlek jó?
-Te?
-Igen én. –bólintott Bill.
-Nem értek semmit. –mondta Seth és zavarodottan nézett Billre. –mi történt?
-Megütöttelek, és vérezni kezdtél… belülről. Összeestél, Nina pedig behozott ide. A vérzést a gyomrodban lévő üvegszilánkok okozták, meg persze én.
-Még mindig nem értem. Anya miért nincs itt veled?
-Azért Seth, mert az anyád és én többet nem leszünk együtt.
-Micsoda?
-El fogunk válni. –mondta Bill komolyan.
Seth hátradőlt az ágyban és döbbenten hallgatott. Bill is csak a kezeit tördelte.
-Gyűlöllek. –suttogta Seth, miközben a plafont nézte.
-Megértem.
-Nem! –rázta a fejét a fiú. –nem érted meg! Fogalmad sincs róla, hogy miért és mennyire utállak. Megígérted, hogy minden rendben lesz. Te és Tom… mindketten jól átvertetek.
Bill nagyot sóhajtott, majd felállt.
-Hoztam neked tiszta ruhát. –mondta közönyösen témát váltva. –lesz még időd összepakolni a cuccaid, mielőtt Los Angelesbe megyünk.
-Ugye nem kell veled beszélgetnem? –kérdezte Seth fintorogva.
Bill lehajolt hozzá és lekezelően elmosolyodott.
-De, kötelező!
-Patkány! –morogta Seth az énekes szemei közé.
-Görény! –fintorgott Bill.
-Hazug! –folytatta Seth.
-Drogos! –mosolygott Bill, úgy hogy a fiúnak elszorult a torka.
-Strici! –nyögte Seth erőlködve.
-Buzi! –mondta Bill, majd önelégülten elvigyorodott, mikor látta hogy Seth nem tudja folytatni. –én győztem! –nevetett gúnyosan, majd kiment a szobából.
Seth utálkozva nézett utána, majd elkezdett felöltözni. Mikor már a cipőjét vette volna fel egy percre elakadt, ahogy a converse fehér orrára nézett. Apró rendetlen betűkkel egy női név állt rajta: Celia. Seth hirtelen megszédült és visszarogyott az ágyra. Rohamosan kezdtek előtte villogni a képek a kislányról. Seth lehunyta a szemeit és próbálta feldolgozni a hirtelen rázúduló emlékképeket. A jelenet hirtelen változott és megpillantotta magát a fürdőszoba tükrében, tűvel a kezében. Aztán bejöttek elé a konyha fehér csempéi és a dühösen ugató Billee. Emlékezett mindenre.
Seth felrángatta magára a cipőjét, és kirontott a szobából. Bill a folyosón megdöbbenve nézett rá.
-Bill! –kiabált Seth és az énekeshez rohant.
-Mi bajod? –kérdezte a férfi a szemöldökét felvonva.
-Emlékszem! –mondta Seth miközben az énekes kabátjába kapaszkodott és egészen a falnak nyomta Billt. –emlékszem mindenre! Billee-re, arra mikor Adam-ékkel drogoztam, mikor átszúrtam a fülem. Beugrott minden!
-Csak annyi kellet, hogy megüsselek! –vigyorgott Bill.
-Akkora balfasz vagy! –háborgott a fiú. –szerinted ez mit jelent? –kérdezte rövid hallgatás után.
-Biztosan nem azt, hogy most akkor már normális vagy! –Bill gúnyosan mosolygott.
-De lehet, hogy ez után már nem lesznek álmaim? És nem leszek megint…
-Nem tudom. Mindenesetre az biztosan jó, hogy visszajöttek az emlékeid.
-Ja. –nyögte Seth és elengedte Billt.
-Na lépjünk, le innen a picsába. A szükségesnél többet nem szeretném a cuki kis pofád bámulni.
-Hidd el én se szívesen nézem az arcod helyén lévő segget!
Bill a szemeit forgatta majd Seth-el együtt megindult kifelé.

*
-Tom! –kiabált fel Nina az emeletre, mikor meghallotta, hogy csengetnek. –Tom!
A gitáros megjelent a lépcső tetején és dühösen széttárta a kezeit.
-Mi a faszom van már, mér' üvöltözöl?
-Nem hallod azt a kibaszott csengőt?
-De! –kiabált Tom és dühösen levágtatott a lépcsőn majd Nina mellett megállt. –örülök, hogy ilyen jó hangulatban telnek, közösen töltött napjaink!
-Inkább nyisd ki az ajtót. –fintorgott Nina.
-Rohanok! –mosolygott Tom negédesen.
Néhány perc múlva vissza is tért egy magas fiatal lánnyal az oldalán. A lány ledobta a táskáját az előszobában, meglehetősen otthonosan mozgott a házban.
-Nina! –szólalt meg a gitáros és a nő elé vezette a vendéget. –ő itt Amanda Bass.
-Tudom. –vont vállat Nina. –már ismerjük egymást.
-Ja, igen ki is ment a fejemből, hogy Amanda modell. –Tom gonoszul elmosolyodott. –nyilván egy divatbemutatón találkoztatok. –Nina bólintott. –azt viszont biztos nem tudtad, hogy Amanda Georg barátnője. Sőt már jegyesek.
-Mekkora szemét vagy! –nyögte Nina döbbenten.
-Tudod, hogy a legédesebb mindig az, ami tiltva van! –mosolygott Tom, és Amanda nyakához hajolt, hogy beszívja a lány illatát.
-Komolyan lenyúlod a legjobb barátod szerelmét? –kérdezte Nina még mindig döbbenten.
-Dehogy nyúlom le! –mentegetőzött Tom ártatlan pofával. –csak kölcsön veszem. Ha lenyúlnám Amandának nem is kéne megcsalnia Georg-ot. Így sokkal viccesebb az egész.
-Te élvezed ezt?
-El sem tudod képzelni, hogy mennyire! –nevetett Tom, majd megindult az emelet felé a lánnyal.
-Te nem jössz? –kérdezte Amanda Ninától kedvesen mosolyogva, mire Tom azonnal megakadt és kíváncsian nézett hátra.
-Tom, szerintem már túl öregek vagyunk ehhez. –jegyezte meg Nina lesajnálóan.
-Nos lehet, hogy te már öreg vagy egy hármashoz, de én még biztosan nem. Sajnálom, ha öregszel. –Tom gúnyosan elmosolyodott, majd Amandával együtt eltűnt a lépcső tetején.

*
Seth az ebédlőasztalnál ült az énekessel együtt és elmerengve nézett maga elé. Már hosszú percek óta hallgattak, mikor Seth végre felnézett az énekesre és megszólalt.
-Látod azt a halálrudas dobozt az asztalon? Az a dobozka rejt mindent, amit az életről tudni kell. Olyan furcsa mikor az éned egyik oldalát hatalmába keríti a csillogás. Hosszú aranyozott dobozos, királyi védjeggyel ellátva, ami a jólét és a csillogás világába csábít. Nagyon finoman azt sugallja, hogy ez a cigaretta nemes és hű barátod de ez Bill, hazugság. Ám az éned másik oldala megpróbálja felhívni rá a figyelmed, hogy a csillogásnak is van másik oldala. A túloldalra unalmas, fekete, nyomtatott betűkkel azt írják, hogy ezek a díszsorba rendezett kis katonák meg akarnak ölni. És tudod Bill, ez igaz. A halál a szépséggel csábít minket magához és engem bizony megbabonázott az éneke. Ami édes, végül megkeseredik. És ami keserűen indul édes lesz. Így van ez mindig. A házasságod csillogással keretezve és arannyal futtatva indult. Mára viszont már csak egy apró szikra, amely még néha egy utolsót pislákol, mielőtt végleg kialudna. Olyan, mint egy cigaretta csikk, ami lentről, a földről figyeli, ahogy lassan eltapossák. Pedig hogy izzott és füstölgött mikor meggyújtották. És ilyen vagyok én, aki a drogok világának rabja lettem, aki könyörög, és a földön csúszik, csak hogy megkaphassa a következő dózist. Azt, ami az utolsó. Pedig nem az. Hiszen már az első is az utolsó volt. Úgy érzem mintha az ereimben csak méreg lenne. És hiába vagdosom magam, nem tudok elvérezni. Nem tudok megszabadulni ettől az átkozott fertőzéstől. A véremben, az ereimben hordom. Ez is olyan mint a cigaretta. Minden nap megöl egy kicsit. Lassan kiélvezi, ahogy a füstje, feketére színezi a tüdőmet és az egész olyan lesz mint az erdőtűz utáni természet. Halott és sivár. Érzem és tudom, ezek a szerek és a nikotin megölnek, mégis olyan jó velük újra és újra találkozni. Mintha az egyetlen barátaim vagy a hűséges szeretőim lennének, akik bármit megtesznek nekem. Nekem pedig nincs más dolgom, mint belőni egy adagot, lenyelni egy tablettát, vagy elszívni egy jointot. Imádom érted? Megszállott, függő vagyok! És…
-Elég! –szólt közbe Bill.
-Mi? –döbbent meg Seth.
-Jól hallottad. Elég! Nem érdekel a folytatás!
-Senki nem szakíthatja félbe a monológom! –háborgott a fiú.
-Hát én megtettem! Nem érdekel az önsajnálatod. Épp elég, ha elképzelem milyen lehet a függőséged, nem akarom még hallani is.
-Faszfej! –morgott a fiú dühösen.
-Összepakoltál mindent? –kérdezte Bill közönyösen.
-Igen. Mehetünk. –bólintott Seth és felállt az asztaltól.
-Körbementél? Többet gondolom, nem jössz vissza ide.
-Nem érdekel ez a tetves ház! Gyűlöltem itt lenni.
-Köszönöm, hogy megint elmondtad. Akkor indulhatunk. –Bill Seth-el együtt kimet a házból, majd bezárta az ajtót.
A fiú bedobálta a bőröndjeit a csomagtartóba, majd beült a kocsiba.
Mikor megérkeztek Bill fáradtan szállt ki a kocsiból.
-De rég nem voltam itt. –sóhajtotta, ahogy a házra nézett.
-Pedig csak két hónap volt. –jegyezte meg Seth miközben az énekes segítségével kiszedte a kocsiból a cuccait.
-Most már tudhatod… én is utáltam ott lenni.
 Seth és Bill megindultak a ház felé majd beléptek a lakásba.
-Sziasztok! –köszönt Nina és azonnal felpattant a nappaliból.
Seth-et megölelte és megpuszilta, Billre viszont csak egy zavart pillantást vetett.
-Kölyök! –kiabált Tom boldogan miközben közeledett, Bill pedig a szemeit forgatta.
A gitáros hatalmasat bokszolt a fiú vállába, és összeborzolta Seth haját, majd ő is zavartan de megölelte Billt.
-Gyertek be! –intett Tom.
Nina felkísérte Seth-et kicsomagolni, az ikrek pedig kettesben maradtak.
-Iszol? –kérdezte Tom, miközben a bárszekrényhez lépett.
-Mindig iszom. –válaszolt Bill, a gitáros pedig mindkettőjüknek töltött.
Az énekes leült a nappaliba a kávézóasztal elé, Tom közben fel alá járkált a konyha és a kanapék között.
-Hogy vagy? –érdeklődött Tom erőltetetten.
-Jól. –nyögte Bill. –és te?
-Én is. –mondta Tom és nagyot sóhajtott.
Bill unottan beletúrt a kávézóasztalon álló papírokba, közben pedig a bátyját figyelte.
-Kicserélted a bútorokat. –jegyezte meg Bill közönyösen.
-Igen. Remélem nem bánod.
-A legkevésbé sem. –ellenkezett Bill. –elvégre te élsz itt.
Bill hirtelen elakadt a papírok között és döbbenten nézett a kezében lévő fehér lapra.
-Ezt mégis hogy gondoltad? –kérdezte felháborodva miközben felállt.
-Mi a szar bajod van? –kérdezte Tom értetlenül.
-Mi ez a papír? –kiabált Bill és a gitároshoz vágta a lapot.
Tom csak egy pillantást vetett a lapra, majd felsóhajtott.
-Figyelj ez csak…
-Nem árulhatsz el! –ordított Bill idegesen. –szar a magánéletünk, én is tudom, de azért nem kéne ezt csinálnod!
-Én nem árullak el! –kiabált Tom is.
-Akkor mégis mi ez? Hogy képzeled ezt? Gus és Georg tudják? Kíváncsi lennék, hogy ők mit szólnak hozzá!
-Még nem tudják de…
-Szóval nem tudják? Titokban szervezkedsz a hátunk mögött? Te minek nevezed ezt, ha nem árulásnak?
-Mi történt? –kérdezte hirtelen Seth, ahogy leért a lépcsőn.
-Bill figyelj… -Tom Seth kezébe nyomta a papírt, hogy magyarázkodni kezdhessen.
Seth a lapra pillantott, és lassan, figyelmesen elolvasta a rá nyomtatott szöveget:

Cherrytree Records szerződés
Debütálás egyéni zeneszerzőként
Tom Kaulitz részére
(apróbetűs rész)

-Miért csináltad ezt? –kérdezte Seth döbbenten, ahogy a lap alján Tom aláírására pillantott…

(Mellékesen: Bill pofán lesz csapva Tücsy által, mert belepofázott Seth monológjába.)

2012. szeptember 14., péntek

Szereplőim♥

Hamarosan, új rész!!!

Seth Walker (Főszereplő)

Bill Kaulitz 2005

Nina Walker (Főszereplő)



















Bill&Tom Kaulitz (Főszereplők)




Lana (Első évad)

Tumblr_mab13ivgu61ra9yu4o1_400_large

Riley (Első, második évad)













Taylor (Első, második évad)

Tumblr_m9kmm0gdfa1qmijwro1_500_large

Milo (Második évad)













Sharon (Második évad)

Tumblr_m51zh4eqrp1rwxs4go1_500_large

Theo (Második évad)

Axl_large

Adam (Második évad)













Ricky (Második évad)