Ments meg! 5. Rész

 "Akit megismertem a színpad mögött…"

-A tüzet jelenleg is oltják. Három tűzoltókocsi tartózkodik a helyszínen, valamint egy helikoptert is segítségül hívtak. A lángok először egy helyi kisboltban csaptak föl, majd átterjedtek a szomszéd lakóházakra. Az üzletben tárolt rengetek alkohol tartalmú ital miatt tudott a tűz percek alatt elterjedni. A biztonsági kamerák egy betörést rögzítettek este 23: 46 –kor. A két férfi eleinte csak néhány kisebb értékben vittek el italokat, majd az egyik visszajött és felgyújtotta a helyiséget. Mindketten csuklyát viseltek az arcukat nem lehet felismerni a biztonsági felvételeken. Az egyikőjűk még határozottan gyerek alkatú, sovány a haja sötét. Akárcsak a társa ő is fekete bőrdzsekit viselt. A másik férfi magasabb és erősebb testalkatú, a haja hosszú és szőke. A balesetben senki nem vesztette az életét, egy anyát és két gyermekét súlyos sérülésekkel vittek kórházba. Kérjük, hogy ha valaki felismeri a tetteseket, azonnal értesítse a rendőrséget. A hatóságok már keresik őket… És most a várható időjárásról… -Bill kikapcsolta a TV-t, majd nyugodtan maga elé vette az aznapi újságot. Kellemesen elmélyült a lapban szinte észre sem vette, mikor a fia lesétált a nappaliba, a felesége pedig azonnal felpattant mellőle.

-Seth! –csattant fel Nina indulatosan és megindult a fiú felé.

-Mi van? –kérdezte a fiú álmosan dörzsölve a szemét.

-Hol voltál tegnap este 23: 46-kor?

-Honnan a francból tudjam? Nem emlékszem… gondolom aludtam.

-Hol voltál? –kérdezte kiabálva a nő, a fiú pedig csodálkozva a falhoz hátrált.

-Nem emlékszem. –ismételte ködös tekintettel.

-Nézz a szemembe! –kiabált Nina kétségbeesetten és maga felé fordította a gyerek arcát. –Nem Seth… nem… -Nina szomorúan felzokogott, ahogy a fiú tág pupilláiba bámult. –Már megint…

-Volnál szíves megmagyarázni, hogy mi az az üzenet a szobám falán? –kérdezte az énekes miközben felállt és a nő mellé állt.

-Bill hagyd már azt a kurva falat! –fakadt ki Nina türelmetlenül és Seth vállára tette a kezeit. –Emberek voltak ott érted? Gyerekek! Majdnem meghaltak miattad! Fel tudod ezt fogni?

-Miről beszélsz? –kérdezte Seth értetlenül.

-Összefirkáltad a szobám! –ismételte magát az énekes makacsul.

-Bill, szívem figyelj! Seth kirabolt és felgyújtott egy boltot. Többen is kórházba kerültek miatta, te pedig csak azzal a kibaszott szobával foglalkozol!

Az énekes csodálkozva nézett a nőre de elhallgatott.

-Kiraboltam és felgyújtottam? –kérdezte Seth döbbenten. –Nem… én sose tennék ilyesmit.

-Felismertelek a felvételen. –suttogta Nina fájdalmasan elcsukló hangon.

-Nem emlékszem semmire. –nyögte Seth és végigsimította a tarkóját, majd elakadt a mozdulat közben, ahogy megérintette a fülét.

A piercingek helyén mindkét oldalon egy-egy fogpiszkáló volt átszúrva a fülén.

-Seth, az a nő én is lehetnék! Gyerekek! Gyerekek érted? Majdnem megölted őket? Hallod, egyáltalán amit mondok? Ártatlan emberek, akik a te hülyeséged miatt szenvednek.

-Hallom, de… nem értem. Én nem mentem el innen este. Az utolsó, ami rémlik, hogy felmentem a szobámba és lefeküdtem.

-Komolyan te voltál? –kérdezte Bill döbbenten.

-Nem. –ismételte a fiú. –nem csináltam semmit, nem menetem el itthonról.

-De Seth, igen is te voltál!

-Akkor miért nem emlékszem? –fakadt ki Seth kétségbeesve.

-Várjunk csak! Szólalt meg hirtelen Bill elgondolkozva. –a múltkor is pont ugyanezt mondtad mikor átszúrtad a füled, levágtad a hajad és tönkretetted a szobádat. Azt mondtad, hogy nem emlékszel semmire.

-Tényleg nem emlékszem! Nem emlékszem semmire! –hajtogatta Seth kitartóan, de Nina elhallgatatta.

-Szóval vannak dolgok, amiket megteszel, de egyszerűen nem emlékszel rájuk?

-Miről beszéltek? –csattant fel Seth értetlenül. –Én nem csináltam semmit, miért olyan nehéz ezt felfogni?

-Nem nekünk nehéz. –sóhajtott fel Bill. –Te nem vagy képes felfogni, hogy ezeket a dolgokat igenis megtetted.

-Na ne, ez olyan mintha nem lennék normális! –nevetett Seth.

-Hát… -Bill én Nina nem tudtak megszólalni.

-Na jó, én leléptem.

-Seth, ne menj el!  -kérte Nina tétovázva.

-Miért ne? Talán meg kéne beszélnünk, hogy egy beteg állat vagyok?

-Seth figyelj…

-Nem anya! Nincs semmi bajom! És tökre elegem van belőle, hogy hülyének néztek! Észrevenném, ha beteg lennék oké? Ez… nevetséges! –Seth elhallgatott, ahogy a zsebében megcsörrent a telefonja. –szüneteltessük a hülyeségeiteket, ezt fel kell vennem!

-Csá Milo! –köszönt bele a telefonba.

-Seth! Ide kéne jönnöd a raktárhoz.

-Éppen oda indultam.

-Akkor gyere!

-Rendben, indulok! –Seth letette a telefont és felnézett a szüleire.

-Ki volt az? –kérdezte az énekes gyanakodva.

-Ehhez végképp semmi közöd! –nevetett a fiú. –na most pedig léptem, vitassátok meg kettesben, hogy mekkora egy beteg állat vagyok! –Seth kilépett a házból, végigsétált az udvaron és beszállt a kocsijába.

*

-Itt vagyok! –mondta Seth és megállt a bandavezér előtt.

-Remek! –mosolyodott el ravaszul Milo, miközben Seth Theo mellé állt. –Csak gratulálni akartam a tegnapi rabláshoz. Igazán nagyszabásúra sikeredett… hála neked, Seth.

-Tehát, akkor… komolyan én voltam?

-Persze, hogy te voltál! –nevetett fel csodálkozva Milo. –Theo te adtál neki valamit, mielőtt betörtetek, vagy miért nem emlékszik?

-Én nem adtam neki semmit. –rázta a fejét a motoros.

Sethnek, csak most tűnt fel, hogy milyen gondterhelt is Theo. Egészen furcsa volt, mintha félne valamitől.

-Meséld csak el, milyen volt Seth, mikor kirabolta a boltot!

-Hát… -Theo felpillantott a bandavezérre, majd félve lesütötte a szemét. –Olyan volt mintha megőrült volna. Élvezte, mikor felgyújtotta.

-Melyikőtök ötlete volt az tűz?

-Az övé. –válaszolt Theo.

-Esküszöm én nem emlékszem semmire! –csattant föl Seth ijedten, mire Milo azonnal felkapta a tekintetét.

-Én viszont igen. Emlékszem mikor tegnap este elnyomtam Sharon-on a cigimet és odahívtalak magamhoz. Egy másodpercre lenéztél rá… és elmosolyodtál. Emlékszel Theo, hogy milyen volt az a mosoly? Eszelős! Sőt inkább beteges!

-Milo, én nem csináltam semmi ilyesmit! Nem emlékszem semmire abból, amit mondotok!

-Azt mondod, hogy nem emlékszel? –kérdezte Milo sátánian vigyorodva. –Te pedig azt, hogy úgy viselkedett, mint egy őrült? Mint egy megszállott, aki élvezi pusztítást? Olyan volt mintha nem is önmaga lenne?

-Ja. –nyögte Theo, de nem nézett fel.

-Azt a kurva istenit! –nevetett fel Milo hitetlenkedve. –na ezt még én sem gondoltam volna!

-Mit? –kérdezte Seth értetlenül.

-Amindenit Seth! Te aztán tényleg kurvára különleges vagy! Kár volt kihívni a rendőröket! –nevetett Milo, mire Theo rémülten felkapta a fejét.

-Ne! Ugye nem…

-De Theo! –vigyorodott el gonoszul a bandavezér. –Csúnya dolgot csináltatok!

-Te komolyan kihívtad a zsarukat? –kérdezte döbbenten Seth.

-Ha majd kiszabadulsz, mesélj nekem a betegségedről! –nevetett Milo és durván meglökte a fiút.

-Seth fuss! –kiabált Theo, ahogy meghallotta a közeledő rendőrautók szirénáját.

A fiú hagyta, hogy a motoros megragadja a kezét, és maga után rángassa őt. Hátrapillantva még látta, Milot kárörvendően nevetni, aztán már csak a rohanásra koncentrált. Mikor átugrottak a kerítésen az első rendőrautó éppen megállt az úton. Seth döbbenten állt meg, ahogy a rendőr előkapta a fegyverét. Automatikusan engedelmeskedett, üveges élettelen tekintettel bámult a semmibe miközben beültették a rendőrautóba. Theo-t egy másik kocsival vitték el, Seth nem tudott vele beszélni.

*

-Lecsukták a híres tinisztárt, Seth Walkert…

-Mi? –pattant fel David a fotelből és felhangosította a TV-t.

A mellette ülő Tom, nyugton maradt, hirtelen megdöbbenésében reagálni sem tudott.

-a fiatal énekes egyik barátjával rabolt ki egy kisváros boltot, a helység felgyújtását azonban már egyedül követte el. A tűz átterjedt a szomszéd házakra. A károkat még nem mérték fel, de az biztos, hogy a tinisztárnak hatalmas összeget kell majd fizetnie.

A kanapén ülő gitáros döbbenten figyelte a felvételt, amin az általa annyira imádott srácot a rendőrség elvezeti.

-Mi ez? –háborgott David és idegesen kikapcsolta a Tv-t. –Tom! Te tudsz erről valamit?

-A világon semmit. –mondta Tom és üveges tekintettel bámult maga elé.

-Ez most… komolyan… komolyan kirabolt egy boltot? És lesittelték? Miért csinálta ezt?

-Összetöri a szívem. –suttogta Tom halkan.

David elkomolyodott és lassan visszaült a gitároshoz.

-Figyelj… Sethnek biztosan volt rá valami oka…

-Milyen oka? –kérdezte Tom inkább magától, mint Davidtól. –Semmi oka nem lenne rá. Van pénze mindenre… nincs oka lopni. És mégis megteszi.

-Tudod elég szánalmas, amit csinálsz! –mondta David és bátran a gitáros szemébe nézett. –Ez, hogy itt emészted magad! Miért nem állsz fel és csinálsz valamit?

-Mert többé semmi közöm Seth-hez! –csattant fel Tom indulatosan. –Mégis mit csináljak? Semmi, érted? Semmi, nem vagyok neki! Nem vagyok az apja, se a barátja. Nincs jogom hozzá, hogy…

-Uram isten Tom! Hallod magad egyáltalán? Régen nem ilyen voltál! Nem állított volna meg, hogy nem vagy az apja. Figyelj… nem tudom, hogy milyen most a kapcsolatotok, de még ha nem is vagy a barátja, szerintem Seth-nek akkor is szüksége van rád.

-Azt gondolod? –kérdezte Tom tétovázva.

-Tudod egyszer mikor elmentünk egy TV Show-ba interjút adni az albumáról, ő borzasztóan fáradt volt. Iszonyatosan izgult, nagyon megviselte őt az akkori sok munka. Remegett a keze, fájt a feje és ezer más baja volt. Gondoltam, hogy ha a műsor előtt bevesz egy nyugtatót nem lesz semmi baja… és ő… rögtön magába nyomta az egész dobozt. Én csak néztem, és nem értettem, hogy bírja. És mikor megkérdeztem, hogy miért csinálta, tudod mit válaszolt? Azt, hogy azért mert te is nézed a műsort, és nem akarja, hogy gyengének lásd.

Tom szánakozva elmosolyodott.

-Istenem…

-Sethnek mindig szüksége lesz rád.

-Köszönöm! –mondta Tom hálása a producernek, majd határozottan felállt.

-Na és most mit csinálsz? –kérdezte David kíváncsian.

-Elmegyek és kiszedem őt a rendőrségről.

-Jó! Helyes!

-Köszönöm David! –vigyorgott Tom, miközben sietve magára kapta a kabátját.

-Ezt már mondtad. –jegyezte meg a producer nevetve.

-Tudom és… köszönöm! –a gitáros szórakozottan előkereste a kocsikulcsát a zsebéből, majd gyorsan kezetfogott a producerrel és már sietett is ki David háza elé.

Az utcán beült a kosijába és azonnal hatalmas gázt adott. Sötét este volt már mikor Tom rákanyarodott az autópályára és elővette a telefonját. Bill számát tárcsázta miközben meredten figyelte a GPS-t.

-Tom? Szia! –a gitáros nagyot sóhajtott mikor meghallotta az öccse gondterhelt hangját.

-Szia! Jól vagy?

-Persze. –válaszolt Bill automatikusan.

-És Nina?

-Ő is.

-Na és Seth?

-Figyelj Tom Seth a helyi rendőrörsön van.

-Tudom. Benne volt a TV-ben.

-Remek! –nyögte dühösen Bill.

-Ha akarod, én elmegyek érte. –ajánlotta Tom.

-Nem, majd én kihozom.

-Sajnos, ha nem akarod, én akkor is elmegyek érte. –jelentette ki a gitáros határozottan.

-Tom, figyelj ez most nem ilyen egyszerű. A kihallgatása még órákig is eltarthat. Utána pedig szeretnék én beszélni vele. –az énekes nagyot nyomott az "én" szón. –Tudod, mint apa a fiával.

-Képzelem, hogy ez nálatok mit jelent. –jegyezte meg Tom keserűen. –Egyáltalán miért csinálta ezt?

-Fogalmam nincs.

-És megpróbáltál kedvesebb lenni? Tudod úgy, ahogy mondtam?

-Ja megpróbáltam. –nyögte Bill hanyagul.

-Szóval még mindig csak ordítozol vele. –nevetett fel gúnyosan Tom.

-Figyelj nem én tehetek róla, hogy Seth kezelhetetlen!

-De neked kéne tenned ellene!

-Én próbáltam Tom, de ő maga is megmondta neked, hogy gyűlöl engem!

-Mi lenne, ha… ha megpróbálnánk jóra fordítani a dolgokat?

-Tom, ez… túl bonyolult. Nem megy ilyen egyszerűen.

-Értem. Szóval nem segítsz. Gondolhattam volna, hogy egyáltalán nem érdekel téged ez az egész.

-Én…

-Figyelj semmi baj. Legalább egyszer és mindenkorra tisztáztuk, hogy magadon kívül nincs olyan ember ezen a földön, aki fontos lenne neked. Engem ez már egyáltalán nem zavar. Csak akkor úgy tűnik egyedül, csinálom.

-Mégis mit? –kérdezte Bill fásultan.

-Nos tetszik vagy sem, de én boldoggá fogom tenni Seth-et. Nem akarom, tovább nézni, ahogy tönkreteszi magát.

-Tom neki már… nem tudsz segíteni.

-Most miért mondod ezt? –kérdezte a gitáros felháborodva.

-Ő beteg. –mondta Bill szomorúan. –Nem tehetsz ellene semmit.

-Mi?

-Nem normális. Érted?

-Ugye nem az, amire gondolok?

-Tudathasadás. –suttogta Bill sajnálkozva.

-Ne… nem tudom elhinni.

-Sajnálom. Tényleg sajnálom.

-Csinálj valamit Bill! Ez nem lehet így!

-Vannak dolgok, amiket nem lehet megváltoztatni. –suttogta lemondóan az énekes.

-És vannak dolgok, amiket nem szabad feladni! –vágott vissza Tom kétségbeesetten kiabálva. –Itt egy életről van szó! A fiad életéről! A feleséged gyerekéről, a legjobb barátomról, egy nagyszerű gyerekről, egy tehetséges zenészről. De legfőképpen Seth-ről. Érted? Fel tudod ezt fogni? Ő még mindig az a fiú, aki a karján viseli a tetoválásod. Ő az, aki annyira tisztelt téged és meg akart felelni neked. Megváltozott miattad! Seth hitt benned. Tartozol neki annyival, hogy bebizonyítod, ha nem is most, de akkor megérdemelted a szeretetét.

-Rendben. –sóhajtott Bill, Tom pedig megkönnyebbülve hátravetette a fejét.

-Ígérd meg, hogy megteszel mindent, amit csak tudsz. Seth nem lehet beteg. Nem végezheti úgy, mint a többi…

-Mint a többi skizofrén?

-Tudod úgyis hogy mi a vége nem? A két személyiség nem tud egy testben élni. Az egyik megöli a másikat, öngyil…

-Bill! –csattant fel Tom. –Ne mondd ki!

-Sajnálom.

-Ígérd meg! Ígérd meg, hogy segíteni fogsz neki!

-Megígérem.

-Köszönöm! –sóhajtott fel Tom. –Ugye megengeded, hogy kihozzam?

-Persze.

Tom letette a telefont és remegő kezét a kormányra szorította. Feszülten figyelte az utat, a gázpedált pedig tövig nyomta. Hosszas feszült vezetés után érkezett meg a kisvárosi rendőrörs elé. Gyorsan kiszállt a kocsiból és felszaladt néhány lépcsőn az épület bejáratához. Kissé félve lépett be a közepes méretű előcsarnokba. Néhány egyenruhás rendőr rohant össze-vissza, fáradtan kávéztak, titkárnők siettek és telefonáltak, egy kisebb pult mögött egy szintén egyenruhás magabiztos erős férfi ült. Tom lassan a pulthoz sétált, majd felkönyökölt az emelvényre.

-Jó estét. Én… szeretném kiváltani a… a fiamat.

-Mondja a nevét. –kérte a rendőr és a számítógép billentyűzetére helyezte az ujjait.

-Seth Walker.

A férfi elmélyült az adatok között, majd lassan elmosolyodott, ahogy Seth képe megjelent a monitoron.

-Áh, a cicafiú. –nevetett gúnyosan. –Én a maga helyében keményen megverném, hogy tudja, hol van a helye. Úgy sírt, mint egy lány.

-Lehet, de ez itt a rendőrség, nem pedig egy börtön, szóval ne keménykedjen! –Tom dühösen a rendőrre villantotta a szemeit. –Szóval mennyit kell fizetnem?

-A fiát előzetes letartóztatásba helyezték. A kollégával elintézheti a kiváltást. Ja és a károkat is ki kell fizetniük. A bolt tulajdonosának fizet a biztosító, de a leégett lakóházakért a maga drágalátos kisfia a felelős.

-Értettem. –morgott Tom idegesen és követte a rendőr által említett tisztet.

Miután a gitáros fizetett levezették az alagsorba, ahol pici, rácsokkal elzárt cellák voltak kiépítve.

-Seth Walker, kiváltották! –mondta be egy férfi hang, mire az egyik rács elhúzódott.

Tom lassan a cella bejáratához lépett és tétovázva benézett. Elszorult a torka, ahogy a sarokban kuporgó fiúra nézet. Seth felhúzta maga elé a lábait és átkarolta őket a kezeivel. A fejét lehajtotta, nem is nézte, ahogy az ujjai már szinte beidegződött mozdulatokkal remegve kaparták le a körmeiről a lakkot.

-Seth! –a fiú a gitáros hangjára lassan felemelte a fejét, de nem mozdult meg. A szeme alatt hosszasan el volt mosódva a fekete festék. –Gyere, kérlek! –kérte Tom, mire Seth felállt és követte a gitárost.

Tom csak akkor szólalt meg mikor már kint álltak a parkolóban.

-Jól vagy? –kérdezte aggódva.

Seth nem válaszolt, csak oldalra biccentette a fejét és úgy nézett a gitárosra.

-Seth! Jól vagy? –kérdezte újra Tom, de a fiú megint nem felet. –Figyelj, nekem nem kell megjátszanod magad. Elmondhatod, mit érzel.

-Most így… hirtelen nem érzek semmit. –mondta hanyagul a fiú, a gitáros szája pedig megremegett.

-Azt nagyon sajnálom. –suttogta Tom. –Mert én azt hiszem soha életemben még nem éreztem ennyi mindent, mint most.

-Na és mi az a sok minden? –kérdezte Seth a szemöldökét felvonva.

-Értetlenség, csalódottság…

-Remek! –csattant föl a fiú ingerülten. –Én igazán nagyon szégyellem magam, nem kell direkt az orrom alá dörgölnöd, hogy milyen csalódott vagy. Egyedül is képes vagyok felfogni, hogy mit csináltam!

-Ennek… örülök. –suttogta Tom elhaló hangon.

-Tudod, azt mondják beteg vagyok. És ezért csinálok mindent! De én ezt nem hiszem el! Nem vagyok olyan gyenge, hogy ne tudjam irányítani saját magam.

-Megint drogozol igaz? –kérdezte Tom, ahogy a fiú szemébe nézett.

Seth elhallgatott és szégyenkezve lesütötte a szemeit.

-Annyira rossz ezt kimondani, de megváltoztál Seth. És nem úgy, mint mikor Bill kedvéért jó lettél. Tudom, hogy te vagy az és mégis valahogy olyan idegen a pillantásod. Nem így emlékeztem rád. Nekem te mindig… -a gitáros felsóhajtott és megtörölte a szemét. –Nem értem miért történt ez veled. Miért lettél ilyen? Annyi rossz ember van a világon, aki megérdemelte volna… nem neked kellene… betegnek lenned. Kérlek, bocsáss meg, hogy kimondtam és azért is, hogy folytatom, de… Nem vagy normális! Nem az vagy, már akit megismertem a színpad mögött. Emlékszel még milyen volt? Olyan mintha egy másik élet lett volna. Ez nem helyes. Az egész annyira megváltozott. Az életük hangulata. Ha belegondolsz, mennyit nevettünk együtt. Már az első találkozásunknál is! Most pedig, találkozunk és… csak sírok. Valami elromlott. Legszívesebben csak elölről kezdeném az egészet, feladnám, vagy elmenekülnék, de tudom, hogy nem tehetem. Hiszen itt van Bill és itt vagy te. Egyszerűen képtelen vagyok betartani az ígéretem. Azt mondtam, hogy itt leszek veled mindig. Sajnálom, hogy ezt kell hallanod, de én is félek. Nem tudom, hogy mi lesz így velünk. Tudod mi a vége ennek igaz? A betegségednek… az egyik személyiség megöli a másikat. Meghalsz! –zokogott fel Tom kétségbeesetten. –Hogy éljek így tovább, ha ezt már előre tudom? Hogy beszéljek hozzád, hogy mondjak bármit is? Annyira… -Tom elakadt és felnézett a fiúra. –Mondd, hogy állhatsz itt szótlanul? Miért nem mondasz semmit? Miért nem ordítasz, vagy sírsz? Miért nem segítesz? Én csak… mára már nem tudom, hogy hogyan segítsek neked! Mikor még nem volt más, csak pia, drogok, sírás akkor meg tudtalak nyugtatni. De ez… ez már nekem is sok. Van egy pont, ahol a felnőttek is megtörnek! Nekem is jogom van sírni és üvölteni. Napi szinten lenne rá okom! És tudod, miért nem teszem meg? Mert tudom, hogy engem senki nem vigasztalna meg! Nekem nincs olyan ember az életemben, mint amilyen neked én vagyok! Régen olyan voltál, de mondom… elvesztettelek! Engem senki nem sajnál! Nem volt elég a sorstól, hogy az öcsém mindig sikeresebb volt nálam, pedig feleannyira sem tehetséges zenész mint én, nem volt elég, hogy az ő fia vagy, nem volt elég, hogy feleségül vette a nőt, akit szeretek és elvitt magával titeket. Nem, ez mind nem volt elég, belőled is a szemem láttára lett skizofrén! Olyan vagy mint a… mint a legdurvább rémálmom! Csak állsz itt szótlanul, mintha nem is élnél, közben én a világ legdurvább érzéseit dobálom feléd, te pedig csak nézel. Örökösen tág a pupillád, nem látok át rajta, nem tudom, mit érzel, nem tudom, mit akarsz mondani… egyszerűen… már nem értelek! Miért csinálod a dolgokat, miért élsz, mi tart életben? Mi az, ami miatt még érdemes szenvedned? Hogy lehet, hogy a gonoszabbik éned még nem ölt meg? Egyáltalán, melyik vagy most? Nem ismerlek fel… miért nem beszélsz, miért nem magyarázod meg nekem a dolgokat? Miért nem látod, hogy mennyire szenvedek? Nem tudom felfogni, hogy hogyan lett belőled ez! Annyit nevettél, olyan vicces voltál. A nevetésed most már inkább ijesztő mint aranyos, vagy ravasz. A szemed fekete nem szemtelen és jókedvű. Nem értem. Hová tűntél? Hol van a srác, aki a Don't Jump-ot énekelte? Mi történt veled, ami miatt kialakulhatott benned ez a… szörnyeteg? Miért hagyod, hogy sírjak? Miért, Seth miért? Miben voltam rossz? Én tehetek róla igaz? Ki kellett volna tartanom, hazudnom kellett volna tovább és akkor talán nem lennél ilyen. Igen, nekem kellett volna áldozatot hoznom, küzdenem kellett volna. Hiszen nekem már akkor is mindegy volt. Fel kellett volna adnom mindent. Nem nézhettem volna tétlenül, ahogy Bill elvisz téged. Ez az igazság ugye? Csalódtál bennem? És az életben is igaz? Nem tündérmese… te… mikor elkezdenék hozzád beszélni mindig eszembe jut, hogy talán nem is te vagy már! Ez borzalmas… olyan kicsi vagy még. Nekem örökre… örökre az a Seth maradsz, aki az ágyam végén ült. Annyira szerettelek. Nem ezt a szörnyet, hanem téged! Érted? Egyáltalán hallod, amit mondok? Játszol velem, gúnyolódsz, meg akarsz alázni? Mit akarsz? Bármi is legyen az én megteszem! Mit akarsz érezni? Érzel még valamit egyáltalán?

-Nem akarok meghalni… -suttogta halkan a fiú, a gitáros pedig azonnal elhallgatott. –Tom, én nem akarok meghalni. –mondta remegő hangon, a könnyei pedig lassan kibuggyantak a szeméből.

A gitáros hallgatott, de egy lépéssel sem ment közelebb a fiúhoz.

-Most… -kezdte Seth sírva, majd lassan elmosolyodott. –Most én vagyok, látod? Mosolyogok! –mondta zokogva és közelebb lépett a férfihoz. –Mosolygok, mert látlak! És nagyon boldog vagyok, hogy végre itt vagy. Még akkor is, ha te is azt mondod, amit mindenki más. Hogy… beteg vagyok. Nem értem miért nem hisz nekem senki. Nem vagyok beteg!

-Mit gondolsz, miért hajtogatod ezt ilyen rögeszmésen?

-Nem tudom. –vont vállat a fiú.

-Ez is a skizofréniával jár. –suttogta Tom.

-A mivel? –kérdezte Seth mintha rosszul, hallotta volna a gitárost.

-A skizofréniával. –ismételte Tom.

-Szóval ti itt mind azt állítjátok, hogy én egy tudathasadásos pszichopata vagyok? –kérdezett újra Seth.

-Egy szóval sem mondtam, hogy pszichopata vagy! Csak tudod az, hogy ennyire ragaszkodsz hozzá, hogy te nem vagy beteg még inkább alátámasztja, hogy…

-Mit? –kérdezte dühösen Seth. –Azt, hogy skizofrén vagyok?

-Igen. –suttogta a gitáros tehetetlenül.

-Mondd ezt még egyszer! –kiabált a fiú felháborodva.

-Mit?

-Hogy skizofrén vagyok! Mondd még egyszer te faszfej, bazmeg! Mondd, ha mered!

-Lehiggadnál? –kérdezte Tom felemelve a hangját, mire Seth azonnal elhallgatott. –Te úgysem fogod beismerni, hogy beteg vagy, én pedig nem akarlak győzködni.

-Nem tudom, hogy higyjek-e neked, vagy sem. Csak azt tudom, hogy tényleg nem akarok meghalni.

-Nem fogsz! –mondta Tom határozottan. –esküszöm, hogy nem fogsz.

-De hát te magad mondtad, hogy az a vége.

-Tudom. Általában az a vége. De a te esetedben, nem engedem, hogy ez megtörténjen.

-Én akkor sem vagyok beteg! –ismételte Seth karba tett kézzel.

-Persze. –bólintott Tom, de nem nézett a fiú szemébe. –na gyere, hazaviszlek a szüleidhez.

-Mi? Azt hittem, most visszamegyünk Los Angeles-be.

-Azt sajnos nem lehet. –mosolygott Tom és kinyitotta a kocsi ajtaját. –na gyerünk, szállj be!

-Nem gondoltál még bele, hogy miért tudtál kihozni onnan?

-Nem. De most már kezdem érteni. Tudod kicsit azért még most is ravasz vagy. Azt mondani, hogy én vagyok az apád, hogy Bill ne tudjon elhozni elég jó húzás volt. De hazudtál a rendőrségnek.

-Te talán nem? –kérdezte a fiú vigyorogva. –kihoztál szóval te is automatikusan, hazudtál. Pedig nem tudtad, hogy én letagadtam Billt.

-Túlságosan hasonlítunk egymásra kölyök! –nevetett Tom és benyomta Seth-et a kocsiba.