Melyikőtök? 1. Rész

"Ne mondd, hogy az apádat keresed!"

Hatalmas tömeg volt. Szinte végeláthatatlanul sok ember áradt be a színpadok közé. A legtöbbjük tinédzser, sok sikítozó fiatal lány, néhány felnőttel. A nagyszínpad mögött már készülődött a következő előadó a fellépésre. Még egy órájuk volt hátra a koncert kezdetéig. A szabadtéri fellépés miatt egészen messziről is látni lehetett a fellépőket, ezért is várták már olyan sokan ezt a koncertet. Az ég lassan kezdett besötétedni, a rajongók pedig egyre csak sokasodtak.

A tömegben, mint egy gyors pletyka úgy terjedt át a döbbenet, egyik rajongóról a másikra, ahogy egy magas, fekete hajú fiú próbált utat törni magának az emberek között. A rajongók hitetlenkedve figyelték, néhányan meg is szólították.

-Istenem pont úgy néz ki, mint régen… -mondta egy rajongó a többinek. A fiú nem foglakozott egyikölyükkel, a hatalmas sikítozásba értelmetlennek tűnt neki minden mondat, amit utána vágtak, csak ment tovább, hogy végre kikerüljön a tömegből.

-Ez lehetetlen. –suttogta az egyik lány és elkapta a fiú vállát.

A srác hirtelen hátra fordult és letépte magáról a lány kezét.

-Neked meg mi a frász bajod van? –kérdezte dühösen kiabálva a nagy hangzavarban.

-Semmi. –nyögte a lány megszeppenve és megint végigmérte a fiút. –Csak nem tudom elhinni… Hogyan lehetséges ez? Megint olyan, vagy mint régen. És…

-Te meg mi a francot akarsz tőlem? –a fiú idegesen nézett a lányra. –Mi bajod van? Eressz már el, hallod?

-De…

A fiú nem foglalkozott többet a lánnyal, szó nélkül otthagyta a tömegben. Hátra sem nézett, nem figyelt semmire, gondolatait annyira eltorzította az utálat, hogy másra nem is tudott figyelni. Azt sem halotta, ahogy a rajongó még utoljára egy nevet kiabál utána hosszan, hangosan elnyújtva: Bill!

-Hülye kis picsák! –gondolta magában. –Mennyire idegesitőek. Azt már megszoktam, hogy mindegyik le akar velem feküdni, de az ilyeneket…

-Hé! Istenem ez nem lehet! Komolyan te vagy az?

A srác félrelökte a következő lelkes rajongókat és gyorsan megindult a nagyszínpad mögötti üres terület felé. Mikor végre átverekedte magát mindenkin, gyorsan behúzódott egy lakókocsi mögé és rágyújtott. Nagyot sóhajtott és hátravetette a fejét, hogy felnézzen az égre. Egyre több felhő takarta el a csillagokat.

A hatalmas zenei fesztiválon egyre nagyobb és nagyobb lett a hangulat, távolabbról zene hallatszott, fények villogtak, és egyre több ember gyűlt a színpad elé.

-Hahó! –köszönt megint a hitetlenkedő, lány, rajongó a fiú háta mögül.

-Áh! Ne ijesztgess már! –pattant fel hirtelen. –Mi az istent akarsz tőlem? –kérdezte megint ingerülten és dühösen.

-Ne haragudj, látom, hogy zavarlak…

-Jól látod! –vágta rá, a fekete hajú.

A lány megdöbbent ezen a modortalanságon.

-De akkor is meg kell kérdeznem…

-A mobilszámom? Azt, hogy hol és melyik hotelben lakom, mikor jöhetnél fel, vagy hogy mikor érek rá? Na nyögd már ki kiscsaj, mit szeretnél?

-Én csak nem értem. Hogy lehet, hogy így nézel ki? A hajad, a sminked, a ruháid mindened…

-"Annyira tökéletes!" Persze ismerős a szöveged. Pont olyan, vagy mint valami kis idióta rajongó! De a kérdés még mindig ugyanaz: Mi a szart akarsz tőlem? Tudod mit? Van jobb dolgom is mint a te hülyeségeiddel foglalkozni. –ezzel hátat fordított és tovább ment.

A lány csalódottan állt, de meg sem próbált már utána menni.

A srác végül a színpad mögötti sátrak, lakókocsik és a kellékek között állt meg. Fásultan rúgta fel a port a földről és nekidőlt az egyik kordonnak, amit még nem vittek el sehová, egy színpad elé sem. Újabb szál cigit vett elő majd, eltűnődve nézte fekete körmeit. Csak néhány perc múlva nézett fel mikor hangokat halott az előadók sátrai felől. A színpad mögötti backstage-ből előlépett valaki, de a sötétben lehetetlen volt kivenni bármilyen apróbb részletet is. Egy magas fiatal férfi volt, aki szintén hátra a színfalak mögé menekült. A fiú csendben figyelte, ahogy a sötét alak, megrázza a kezeit, a vállait, mintha ideges lenne, majd kinyújtózik, elővesz egy doboz cigit, és lassan egyre közelít felé. Mikor az idegen észrevette őt, a fiú csak gyorsan lesütötte a szemét, mintha nem is látta volna, hogy ott van az idegen. A férfi csak egy magas de gyerek alkatú valakit látott, lehajtott fejjel.

-Hé, kölyök! Nem szabadna itt lenned. –mondta unottan, majd kissé vidámabban folytatta. – Mondjuk nem, mintha zavarna, hogy itt vagy, csak nehogy a testőrök, vagy a biztonságiak azt higgyék, hogy meg akarsz ölni. Nem is gondolná az ember, hogy milyen veszélyes ez a pop szakma. –a férfi nevetett és a fiúra nézett, aki még mindig hallgatott, majd elkezdett öngyújtó után kotorászni a zsebeiben. –Na mi van? Mit keresel itt?

-Az apámat. –mondta a fiú lazán. –Erre a kérdésre mindig ezt szoktam válaszolni, mert a kérdezőt teljesen váratlanul éri és nem tesz fel további felesleges kérdéseket.

-Van tüzed? –kérdezte a férfi nevetve.

A fiú a zsebébe nyúlt és elővette a gyújtóját. A férfi a szájába vette a cigarettát és kicsit lejjebb hajolt az idegen gyerekhez.

Mikor fellángolt az az apró kis fény egy másodpercre mindkettőjük arcát elöntötte a világosság. A férfi hitetlenkedve nézett a gyerekre és a szájából kiesett a cigaretta. Ahogy hirtelen kialudt az öngyújtó lángja, a férfi még mindig döbbenten bámult maga elé és kereste a sötétben, az előbb felismert arcot.

-Hé, ember minden oké? –kérdezte a fiú és gyanakodva nézett a felnőttre.

-Persze, csak egy pillanatra olyan volt mintha…

-Mintha?

-Mindegy. Nem fontos. –a férfi elfordította a fejét és lehunyta a szemét.

-Lehetetlen. –gondolta magában. –Ilyen egyszerűen nem létezik. Hiszen az előbb hagytam őt ott bent, akkor nem lehet…

-Na mi lesz, nem gyújt rá? –a srác kissé félve nézett az idegen férfira.

-De, persze.

A láng megint fellobbant és a férfi beleszívott a cigijébe.

-Mondd, csak mit csinálsz itt?

-Mondtam már, az apámat keresem.

-És igazából?

-Hogy igazából mit csinálok az lényegében teljesen mindegy. Bármit is csinálok, tulajdonképpen mindig az apámat keresem.

-És maga?

A férfi csodálkozva nézett a gyerekre.

-Mintha nem tudnád, hogy koncertezem.

A kölyök elhúzta a száját és felvonta a szemöldökét.

-Miért kéne tudnom?

-Rajongó vagy nem?

-Nem hiszem. –suttogta a fiú és egyre inkább megijedt az idegen különös kérdéseitől.

-Mi az, hogy nem hiszed? Nem vagy rajongó?

-Milyen rajongó?

A férfi nagyot sóhajtott.

-Ismered a Tokio Hotelt? –kérdezte remegő hanggal és magában imádkozott a válaszért.

-Hallottam már róla. –nyögte a fiú, mire az idegen keze megrándult.

-És mit?

-Hogy szar! –a fiú hirtelen elnevette magát.

Az idegen mosolyogva hallgatott. Csak néhány perc hallgatás után szólalt meg újra.

-Hogy hívnak kölyök?

-Maga miért kérdez ennyit?

A férfi felnevetett.

-Nem bánom akkor kérdezz te!

-Rendben! –mondta a srác lelkesen és felült a kordonra. –Maga nem amerikai ugye? Hallatszik az angolján, hogy sokat beszélt már, de szerintem tuti, hogy nem ez az anyanyelve.

-Amerikai állampolgár vagyok, de nem ott születtem.

-Tudtam. Európai ugye?

-Igen az vagyok. És te? Amerikai vagy ugye?

-Úgy volt, hogy én kérdezek.

-Egyet te, egyet én. Na, ez így megfelel?

A fiú nevetett.

-Utálom a szabályokat! Amúgy igen amerikai vagyok. Legalább is félig biztosan. Az apámról szinte semmit nem tudok.

-Most te jössz! Kérdezz! –mondta a férfi barátságosan, szájában a cigivel, majd hozzá tette: Amúgy én is utálom a szabályokat.

-Tegezhetem?

-Igen. Mi a neved?

-Seth.

-És a tied?

-Nem akarom túl hamar elárulni, ha már ekkora szerencsém van, hogy nem ismersz.

-Úgy volt, hogy egyet te, egyet én. Megszeged a szabályokat.

-Mondtam, hogy utálom őket. –nevetett a férfi és Seth is vele nevetett. –Amúgy mit keresel Párizsban? Hol van az anyád?

-Ő divattervező. A Chanel-nek dolgozik és elég sok divatbemutatója, van, főleg Párizsban. Ezért sokat utazik és most, hogy nekem nincs suli, engem is hozott magával. De ő most is dolgozik szóval kb. azt csinálok, amit akarok. Ezért vagyok most itt ezen a fesztiválon.

-Bírod a zenét?

-Ja imádom!

-Játszol valamin? Vagy esetleg… -a férfi nem merte befejezni a mondatot.

-Énekelek de… igazából nem szoktam, vagyis nem merek. Nem is szeretek, egyedül énekelni, zongorázni, pedig nem mindig van kedvem…

-Zongorázol?

-Igen, vagyis most már nem mert… egy fél éve szétvertem egy baseballütővel a zongorámat. Utána meg felgyújtottam.

-Hű! És ezt mégis miért kellett?

-Kiakadtam. Aztán meg anyám akadta ki. –Seth elvigyorodott.

-És csak anyáddal élsz? Nincs testvéred?

-Nincs. És neked?

-Nekem van egy öcsém.

-Fú, az biztos szar lehet. Én nem bírnám elviselni, ha megoszlana a figyelem, és nem csak én lennék a középpontban.

-Eláruljak neked egy titkot? Nagyon ritkán én is szoktam így érezni. De aztán eszembe jut, hogy mennyi figyelmet kaptam a testvéremtől. És az a figyelem, hidd el nekem, többet ér a többinél.

-Na ne nyálazz! Hagyjuk ezt.

-Rendben. –a férfi megint hangosan nevetett. –Hány éves vagy?

-Most leszek tizenhat. És te?

-Harmincegy.

-Jézusom! Tök öreg vagy! Egy vénemberrel beszélgetek, ez elég ciki! –Seth szinte már csak vigyorgott amióta beszélgettek.

-Én meg rock sztár létemre egy taknyos kölyökkel, ez is elég gáz!

-Rock sztár? Én meg azt hittem valami R'n'B-s vagy. Mondjuk, lehetnél Hip Hop-os is vagy rapper eléggé, úgy nézel ki.

-Na, nem azt a korszakomat már kinőttem.

-Volt Hip Hop-os korszakod?

-De még milyen! És milyen ruháim voltak, az volt a legdurvább.

-Legdurvább…

-Igen. Na és te? Te most vagy fiatal, te milyen dolgokat csinálsz?

Seth nagyot sóhajtott és ravaszul elvigyorodott.

-Hát lássuk csak! Kezdjük ott, hogy minden este más csajt döngetek, bulizom, piálok, néha belövöm magam valami jó cuccal, tipikusan az vagyok, aki rossz társaságba keveredik, anyám agyára megyek, soha nem fogadok szót neki, szinte alig vagyok otthon és mindig, valahol máshol alszom, szinte sose megyek haza.

A férfi gondolatai közt csak úgy vízhangoztak Seth szavai. " Minden este más csajt döngetek, bulizom, piálok." –Valahonnan annyira ismerős ez.

-Mondd csak te is, csináltál ilyet?

-Hogy megdugtam minden szembe jövő kiscsajt? Igen pontosan ugyanezt csináltam. Te viszont most nem vagy híres, mégis ezt csinálod, és ezen őszintén csodálkozom.

-Igazából hazudnék, ha azt mondanám, hogy abba akarom hagyni. Nem. Nekem ez könnyen megy. Kihasználni másokat sosem volt nehéz.

-De néha felébredsz éjszaka, és eszedbe jutnak az arcok. És nem az élmény miatt fogsz életet végéig emlékezni ezekre az arcokra, hanem mert utána felébredsz, és egész éjszaka kísértenek téged.

-Pontosan! –vágta rá Seth. –De honnan tudod, hogy ezt érzem?

-Nem akarom, hogy megtudd én hány arcra emlékszem.

-Ne már! Hányra?

-Sokra.

-De komolyan mennyire?

-Hát, most már biztos több mint kétszázra. És csak egy komolyabb kapcsolatom volt.

-Elcseszted mi?

-Ja elcsesztem. –nevetett a férfi és a fiúra mosolygott.

Seth hirtelen felkapta a fejét, mikor egy nő komoly hangja felszólította a zenészeket, hogy álljanak készen, mert már csak tíz perc van a kezdésig.

-Elmész? –kérdezte a férfitól és próbálta rejtegetni a csalódottságot a hangjában.

Az idegen nem tudott válaszolni, mert egy újabb alak lépett ki a backstage-ból és megindult a két sötét árnyék felé.

-Tom! Te vagy az? Mi az istent csinálsz itt? Jellemző, hogy azt mondod, elszívsz egy szál cigit, aztán meg eltűnsz egy órára. Ne gyere már mindjárt kezdenünk, kell. –az újabb idegen nem ment közel a másik kettőhöz, megállt tőlük néhány méterre.

-Egy perc és megyek.

-Na persze, most azonnal gyere.

-Bill, mindjárt megyek.

-Bill? –csodálkozott suttogva Seth. –Bill Kaulitz? Ez a buzi az öcséd?

-Hogy ki a buzi? –kérdezte Bill sötéten.

-Bill menj vissza, és mindjárt megyek én is.

-Ez most komolyan egy rajongó? –kérdezte megint az énekes hitetlenkedve. –Azt hittem csak csajokkal állsz le.

-Na bazd meg! –nevetett Tom miután Bill elindult visszafelé.

Seth csak hosszú hallgatás után szólalt meg megint.

-Szóval mi a neved?

-Tom Kaulitz. De azt hiszem, ezt már tudtad.

-Egy buzi az öcséd. –mondta nevetve Seth.

Tom lassan megindult a színpad felé, majd mosolyogva megfordult és a fiú vállára tette a kezét.

-Jegyezd meg kölyök, Bill Kaulitz nem buzi és, a Tokio Hotel egyáltalán nem szar. –a gitáros egy CD-t csapott a fiú kezébe, majd mikor már megfordult a válla fölől az suttogta: Sok szerencsét kölyök. Ja és, hogy ha megkérdezik majd, mit csinálsz itt, ne mondd, hogy az apádat keresed. Majd ő megtalál…

-Hé Tom! –kiabált Seth a zenész után. –Hol találhatlak meg?

Tom alig észrevehetően még egyszer hátrapillantott, de nem válaszolt. Seth nézte, ahogy a gitáros lassan eltűnik a szeme elől majd ő is hátrált és visszatért a színpad előtti tömegbe. Meghúzódott a tér szélén és onnan figyelte, ahogy a színpadot eltakaró hatalmas Tokio Hotel feliratú lepel lehullik a közönség elé. Hangosan felbődült egy basszusgitár, dobkísérettel, majd lassan beindult a dallami is és végül egy mámorító hang elkezdett énekelni. Seth csak a gitárost figyelte de mikor meghallotta ezt a hangot, szeme rögtön az énekesre szegeződött. A magas szőke férfi csodálatosan mozogva rohant végig a színpadon. Rengeteg nyaklánca, gyűrűje, ékszerei és a ruhái ellenére teljesen férfias volt. Bal kezét tetoválás diszitette. A hang, amin a rajongókhoz szólt, a mozgás, amivel hívta őket, a szeme, amivel megigézett mindenkit, a fiút egy sokkos állapot szélére sodorta. Még soha nem érzett ilyet. Nem rajongott, nem élt-halt ezért a zenéért, sem az előadóért, valami mégis átjárta őt. Először csak csodálkozott, mint egy naív kisgyerek tátott szájjal bámulta a színpadot, majd hirtelen megrázta a fejét és rettenetesen megijedt attól, amit érez. De bármennyire is próbálta megszakítani magában ezt a különleleges és ijesztő érzést, a tekintete mindig visszatért az őrülten mozgó és tomboló énekesre.

-Mi a fene ez? Nem lehet, hogy ilyen kis buzi vagyok én is. Nem lehetek oda egy férfi énekesért. Nem ez nem is rajongás, hanem valami egészen más, mintha visszatért volna az az érzés amit egész életemben hiányoltam. –Seth próbálta magát védeni a saját gondolataitól. Elfordította a fejét, de egy perc múlva már azon kapta magát, hogy a dalszöveg sorai ott futkosnak az agyában. –De mégis miről énekel? Mit jelent ez? Át kell jutnom a monsoon-on… és, hogy tud így énekelni? Mintha minden egyes hanggal megnyújthatná az életét… sőt nem csak a sajátját, hanem mindenkiét… az enyémet.

Mikor Bill beszélt a közönséghez, Seth számára eltűnt a világ. Még sötétebb lett minden, és sehol, senki nem volt csak ők ketten. Bill a színpadon, és ő ott lent előtte. Bill lehajolt hozzá és ő felemelt fejjel hallgatta a férfi csodálatos szavait, de mikor válaszolni akart, már nem hallotta a saját hangját, csak a több ezer sikítást.

Így telt el az egész este. Seth a koncert végére már úgy érezte, megfojtják a saját gondolatai. Elsőnek igyekezett eltűnni a fesztiválról pedig a belépője egész napra szólt és még alig volt éjfél. A hotel felé a taxiban másra sem tudott gondolni csak arra a dalra, amivel a koncert kezdődött. Amint megérkezett a szállodába első dolga volt feltenni a Tomtól kapott lemezt. Kezébe vette a borítót, és végig olvasta a számok listáját. "A Tokio Hotel hatodik nagylemeze" –a felirat alatt ott díszelgett az aranylemezt jelző kis matrica. Seth elővette a laptop-ját és tétovázva nézett a keresőre. Lassan remegő ujjakkal kezdte beírni a betűket: Tokio Hotel.

-Na lássuk. –a fiú végígpörgette az összes találatot. –Wikipédia… magdeburgban született… Kaulitz, Listing, Scäfer… David Jost a producer… bla, bla, bla istenem ezt a rohadt szart! Lássuk csak Twitter… Facebook… -Seth elolvasott mindent, amit csak talált, de egyre inkább csak kétségbe esett. Nem is értette, tulajdonképpen, miért kutakodik ő az interneten bármi után is. Unottan állt fel és kinyújtózott az ablak előtt, majd szembe fordult a nagy fali tükörrel. Ugyanazt látta, amit mindig, de az arca valahogy mégis más volt. A szokásos fehér bőr, a feketével kihúzott szemek, a hosszú szempillák, az enyhén fénylő száj, valahogy sokkal inkább élő volt mint eddíg. Az a néhány hosszabb fekete tincs most, nem olyan sötéten takarta el a szemét, akárcsak az összes többi rövidebb hajszála ezek is valahogy pont olyan élőek voltak mint az arca. Fehér fogai olyanok voltak, mint valami ragadozóé. És ahogy maga elé emelte a kezeit, a karja, az ujjai mind olyan mások voltak. A fekete körmök, a piecing a nyelvében, és az egész teste élt. Ahogy hallgatta azokat a dalokat, azzal a hanggal, azzal a gitárszólóval, azzal a ritmussal, ott egyedül a szobában, kissé ijedten, de igazán élt.

-Seth! –kiabált be egy nő a szobába.

-Szia anya!

Seth anyja, Nina a fia korához képest nagyon fiatal volt. Már elmúlt harminc éves de néha még Seth is látta benne a gyereket. A fiú jól tudta, hogy az anyjának szinte nem volt gyerekkora, mert úgy döntött, hogy megszüli és felneveli őt. Nina, Seth szerint is gyönyörű nő volt habár, a fiú egyáltalán nem hasonlított az anyjára. A nő hosszú világosbarna haját, kék szemeit és huncut szeplőit Seth nem örökölte.

-Lehalkítanád kérlek?

Seth levette a hangerőt és kimet az anyjához a lakosztály nappalijába.

-Na, milyen volt a fesztiválozás, jól érezted magad?

-Igen, kurva jó volt.

-Hé! Hogy beszélsz?

A fiú a szemit forgatta.

-És milyen volt a bemutató?

-Holanp lesz, ma csak előkészültünk, jöttek a modellek, istenem, hogy azok milyen szerencsétlenek, járni nem tudnak rendesen!

-A te tizenöt centis sarkú cipőidben nem, hogy rendesen, de egyáltalán nem lehet járni. –jegyzte meg Seth szemtelenül és leült. –Fáradt vagy? –kérdezte már valamivel kedvesebben az anyjától.

-Persz, hogy az vagyok, hiszen már hajnali egy is elmúlt. Egyébként is te mi a fenének vagy még fent? Nem aludnod kéne?

-Nem voltam álmos, valahogy nagyon furcsán éreztem magam.

-Rosszul vagy?

-Nem, kifejezetten, jól vagyok, felpörögtem.

-Mit szívtál?

-Jaj anya semmit. –Seth gyerekesen nevetett. –Csak jól érzem magam. Ennyi az egész.

-Akkor jó. Örülök neki. Figyelj azon gondolkoztam, hogy mit csináljunk a szülinapodon? Van valami különleges kívánságod, vagy szeretnél valamit?

-Nem tudom. Igazából szerintem mindenem megvan úgyhogy… kérj valami te.

-Én? A te szülinapodra?

-Igen. Miért ne? Megérdemelnéd! Végül is folyton csak melózol mint az állat, hogy nekem mindenem meglegyen, én pedig mostanában úgy viselkedtem veled mint valami faszfej, szóval mit szólnál hozzá, ha ez a szülinapom most rólad szólna, vagyis rólunk?

-Te tényleg nem szívtál semmit? –kérdezte Nina nevetve.

-Nem, semmit. –nevetett Seth is gyerekes orrhangján.

-Hát jó legyen. –egyezett bele a nő. –Eljössz velem a holnapi bemutatóra?

A fiú elhúzta a száját.

-Ha muszáj…

-Vedd úgy, hogy muszáj. Majd utána tolunk együtt valami füves cigit.

A fiú elvigyorodott.

-Tudod, imádom, hogy ilyen fiatal vagy. Az átlag tizanhat éveseknek mát negyvenöt éves vénemberek a szüleik. Ehelyett nekem van egy laza, fiatal, dögös bige anyám. Ez tök állat.

-Dögös bige? Seth néha még józanul is olyan vagy mintha be lennél tépve.

-Lehet… Csak, hogy tudd, nagyon jó érzés, hogy egy ilyen nő az anyám.

-Mi történt veled ma? Olyan vagy mint ki túl sok családi vígjátékot néz. Szerintem feküdj le! Én legalább is azt fogom tenni.

-Rendben. Jó éjszakát! –Seth mosolyogva ment vissza a szobájába.

Lassan elkezdte magáraól lecibálni a ruháit, majd bevonult a fürdőszobába. Mikor kijött a haja és a felsőteste még nedves volt, a szeméről pedig eltűnt a fekete festék. Felvett egy inget,  levágódott az ágyra és maga elé húzta a laptop-ját. A "Tokio Hotel" keresésre kidobott találatok még mindig ott virítottak a képernyőn. Seth lekapcsolta a villanyt és a laptop-ra meredt, majd a nyilat lassan a "képek keresése" lehetőség felé tolta. A több ezer kép egy másodperc alatt beterítette a képernyőt. Seth kíváncsian figyelte a képeket, majd kedvesen elmosolyodott.

-Nézzenek oda. –mondta magában nevetve. –Tomnak tényleg volt Hip Hop korszaka. És… -ahogy a következő képre nézett hirtelen elszorult a tokra. Úgy érezte mindjárt megfullad. Hiába nézte nem tudta elhinni.

–Ez lehetetlen! –suttogta döbbenten és megremegett az ajka. –Mégis mi ez? Hogy lehet, hogy… -a fiú szeme megtelt a könnyeivel. A képen a tizenhat éves Tom mellett ott állt ő maga. –Istenem! Hogy kerülök én oda? –remegő kézzel, a könnyeitől fulldokolva nézte tovább a képeket. Seth az arcához szorította a párnáját, hogy ne hangosan zokogjon. Alig mert a képernyőre nézni. –Nem! Nem! Nem! Ez lehetetlen, ilyen nem létezik! Én nem lehetek ott, nem lehetek a múltban. –félve rántotta magához a takaróját. Ahogy megint a képekre nézett, azt hitte beleőrül a tehetetlen rémületbe. A kép alatti szöveget olvasva kirázta a hideg és csak még hangosabban felzokogott. –Bill és Tom Kaulitz. –Mi a franc történik? Hogy lehet ez? Hogy lehetek ott, amikor az nem én vagyok? Vagyis én vagyok. Olyan mintha csak tükörbe néznék. Ugyanaz a haj, arc, ugyanaz az alkat. –tovább nézve a képeket, Seth egyre inkább úgy érezte, hogy mindjárt belehal a tudatlanságba. Egyre ijesztőbb képeket kellett látnia. Mikor azonban a fiatal Tom mellett egy egyre hosszabb és hosszabb hajú Seth-et látott a hitetlen magabiztossága kezdett megingani. –Mi ez? Nekem nincs ilyen hajam. Nem ér a vállamig és végképp nincs így feltupírozva. Lehet, hogy a jövőben így fogok kinézni? Nem, nem ez hülyeség, hiszen ha Tom a múltban van a képeken akkor én nem lehetek a jövőben. De… Ez meg mi? –hirtelen úgy érezte egy percre. amíg a tarkójához nyúl, megáll a szíve. –Nekem nincs tetoválásom a tarkómon. De akkor mégis mi ez, vagyis ki ez? Létezne? Születhet távol egymástól két olyan ember akik teljesen egyformák? Nem, nem, ez őrültség. De akkor mégis mi ez a hasonlóság? És hogy lehetséges, hogy a tizenhat éves Bill Kaulitz és én teljesen egyformák vagyunk? Miért velem történik ez? Miért velem és vele? Miért veled Bill?…

Mikor Seth aznap éjel hosszas szenvedés után álomba sírta magát, álmában mindenhol tükröket látott, ahonnan az idősebb Bill nevetett rá. Mintha csak a szinpadról nézne le. A szájáról le lehetett olvasni, ahogy sátánian kiabálja: Te csak a tükörképem vagy! És ha akarom összezúzom azt a tükröt!...