Ments meg! 7. Rész

Köszönöm mindenkinek a szavazást, Rea oldalán, még akkor is ha volt egy kis "zűr" a szavazatok hirtelen egekbe ugró számával...

Az új rész, egyfajta... hát kis bukkanó számomra. Innen gyorsan le tudnám zárni, mert mostanában ezen gondolkoztam. Ha tetszett légyszíves írjátok meg itt, vagy facebookon és akkor (gondolom) lesz folytatás is. 

Jó rettegést, meg mindent!:$

Puszi Darkside

Jah és a beszúrt zene kötelező!!! Megdobja... a hangulatot:)

"Ahol dönthetsz élet és halál között."

Hideg volt a tavaszi este.  Sötét felhők gyülekeztek a csendes kis kertváros fölött. Az egyik kertesház emeleti ablaka halkan kitárult. Egy fiú mászott ki az ablakpárkányra és óvatosan körbenézett. Vigyázva az ablak alatt álló fa ágába kapaszkodott, és megpróbált leereszkedni. Tompa puffanással zuhant a földre.

-Francba! –nyögte miközben négykézlábra állt.

Gyorsan leporolta magát és megdörzsölte a kezeit, majd elindult a kocsija felé.

Az audi hangosan felbődült, Seth pedig félve indult el vele.

Gyorsan megérkezett az elhagyatott raktárépülethez és ki is pattant a kocsiból. Amint meglátta a helyet fellángolt benne a düh. A nagy vasajtó nyitva volt, enyhe világosság szűrődött ki a résből. Seth átmászott a kerítésen, majd hirtelen megállt, amint néhány méterre az ajtótól az épület sarkánál megpillantott két ismerős alakot.

-Seth? –az egyik alak megszólította a fiút rekedtes hangján, mire az zavartan elfordította a fejét.

-Bocs, ha zavarok. –nyögte a tarkóját vakarva, de még mindig nem nézett vissza.

-Te meg mi a francot keresel itt? –kérdezte a másik, a magasabbik, ahogy pedig közelebb lépett, Seth hosszú szőke haj libbenését látta a sötétben.

-Milo miatt jöttem! –válaszolt a fiú suttogva.

-Miért nem szívódsz fel kölyök? –kérdezte Theo idegesen.

-Azért amiért te sem! Bár azt hiszem neked van más okod is itt maradni. –Seth Sharonra pillantott, majd közelebb lépett a lányhoz. –nem is igaz, hogy a csajokra buksz ugye? Csak Milo miatt kamuzol! Félsz tőle igaz?

-Igen. –suttogta a lány.

-Hát én nem. –mondta Seth és az ajtóhoz lépett.

-Ne balhézz! –kérte Sharon, de addigra a fiú már belépett.

-Ezt nem hiszem el! –csattant fel azonnal Milo örömteli hangja. –Seth! Hát visszatértél! –a bandavezért felállt és a fiú elé rohant, majd átkarolta és a régi kanapék közé kísérte Seth-et. –nem tudod mennyire vártalak! És nem tudod, hogy Adam mennyire várt! Alig várja, hogy jól leszopd! –Seth meg sem hallotta Milo szavait, automatikusan levágódott az egyik kanapéra Adam mellé.

-Jól vagy? –kérdezte Adam aggódva és ijesztően beesett arca megfeszült.

-Ja. –nyögte Seth, de nem reagált, miközben a fiú átkarolta.

-Mivel szolgálhatlak ki? –kérdezte Milo, miközben felrúgta a csapóajtót a földről. –Adam épp az új anyagot teszteli.

Seth kérdőn nézett a fiúra, mire az egyenesen az arcába lehelte a füstöt.

-Állat! –jegyezte meg Seth, miközben ő is beleszívott a cigibe. –de most nincs kedvem füvezni.

-Akkor mit szeretnél? –kérdezte Milo a szemöldökét rángatva.

-Heronit! Csak tiszta heroint…

-Persze! –vigyorodott el a diller és leereszkedett a csapóajtó alá. Néhány másodperc múlva vissza is jött az előkészített tűvel. –belőjem én vagy csinálod te? –kérdezte gonoszul mosolyogva.

-Majd én! –nyögte hirtelen Adam, Milo pedig dühösen nézett rá.

-Ricky hol van? –kérdezet Seth, miközben Adam a kezébe vette a tűt, ő pedig feltűrte a pulcsija ujját.

Adam arca megrándult, de nem válaszolt.

-Túllőtte magát. –válaszolt a vállát megrántva Milo, Seth torka pedig azonnal elszorult.
Adam végignyalta tűt, (a sterilizálás helyett) majd megütögette Seth alkarját.

-Mehet? –kérdezet a füvescigivel a szájában, és a homlokát ráncolta.

-Ja. –nyögte Seth és lehunyta a szemét. "Csak öt másodperc, csak öt másodperc, csak öt kibaszott másodperc… " –istenem! –Seth kinyitotta a szemét és hátravetette a fejét, majd felsóhajtott. –ez kurva jó cucc! –suttogta elkábulva.

-Bírod? –kérdezet Adam suttogva, miközben megsimogatta Seth véraláfutásos kezét.

-Rohad jó! –nyögte Seth miközben lassan lecsukta a szemét.

-Theo és Sharon hova a picsába tűntek? –kérdezte Milo idegesen és elindult a kijárat felé, majd el is tűnt.

-Miért jöttél vissza? –kérdezte gyorsan Adam, hirtelen felélénkülve.

-Milo miatt.

-Belőve nem fog menni. –sóhajtotta Adam miközben Seth arcát figyelte. –mi történt veled… miután elvittek?

-Börtönben nem voltam csak a rendőrségen. De az is borzasztó volt. Aztán kihoztak és… a saját pénzemből fizettem a károkat. Utána történt egy baleset a kutyámmal, közben pedig kezdtem kitisztulni. Iszonyatos volt, mert akkor jöttem rá igazán, hogy megint függő vagyok. Nagyon hiányzott. Lassan már több mint három hete tiszta vagyok. Vagyis az voltam.

-Milo azt mondta, hogy kár volt téged felnyomni, mert hogy valamiért baszottul különlegesnek tart téged. De ugyanakkor szerintem tetszett is neki. Nagyon jól szórakozott.

-Te tudtad, hogy Sharon igazából nem is leszbikus? –kérdezte hirtelen Seth felemelve a fejét.

-Ja. –bólintott Adam. –de ne beszélj róla! Sharon jó színész, nem bukik le, ha mi nem pofázunk. Milo csak így hagyja békén. Meg is ölné, ha tudná, főleg ha rájönne, hogy Theo-val együtt vannak.

-És Ricky? Tényleg…?

-Ja új cucc volt és sokkal erősebb, mint amivel eddig lőtte magát. Milo nem mondta és ugyanannyit adott neki. Kurva nagy gáz volt! Theo megpróbálta neki beadni az adrenalint meg minden de nem történt semmi. Milo meg azt mondta, hogy ide nem hívhatjuk ki a mentőket, mert akkor később jönnek a rendőrök és megtalálják a pincében a cuccait. Theo-nak el kellett vinnie, vissza a város felé. Mikor visszajött annyira sírt. Csak ledobta az út szélére és felhívta a mentőket. Azt mondta, hogy megvárta volna őket, de be volt állva és azonnal észrevették volna rajta. Még mikor mesélte akkor is rázta a hideg. Milo meg leszarja. Akkor egy patkány.

Seth hallgatott. Sharon és Theo közönyös képpel Miloval beszélgetve jöttek vissza, és szintén leültek. Sharon rágyújtott egy szál cigire és beidegződött fiús mozdulataival fújta ki a füstöt.

Egy óra múlva már az egész helységet megtöltötte a tömény füst. Milo, Adam és Theo egy-egy jointot szívtak. Sharon éppen Seth újabb adagját lőtte be. Adam félt, hogy esetleg túllövik a fiút, ezért nem merte ő belőni a szert. Az asztalon gyülekeztek az üres sörösüvegek, miközben Seth ereiben újra elvegyült a heroin.

-Semminek nem kell értelmet keresni, nem kellenek okok, nem kell gondolkozni, csak csinálni a dolgokat. Ez a boldogság titka. –Milo szentül meg volt győződve róla, hogy amit mondd az úgy is van, Seth pedig nem vonta ezt kétségbe. Miközben lerogyott, felborított pár üveget, amik csörömpölve törtek össze a földön. –emlékszem a gimiben mindig lenyeltük ezeket. –nyögte Milo kábán, miközben az apró szilánkokra nézett.

-Ezeket? –kérdezte Seth és felvett egy szilánkot a földről, közben pedig majdnem lefejelte a kis asztalt, amin a többi üveg állt.

-Ja. Arra fogadtunk, hogy ki tud többet lenyelni.

-Ez egy nagy faszság! –morogta Sharon miközben vádlón nézett Milora. –szétvágta volna a torkodat.

-Édesem, mondd csak mennyire látod szétvagdaltnak a torkomat? –Milo gúnyosan felvett egy kis szilánkot a földről, majd a fogai közé vette azt. –figyelj! –mosolygott majd egy korty itallal együtt lenyelte a szilánkot.

-Bazmeg! –hördült fel Seth döbbenten. –kibaszott egy állat vagy!

-Nyugi már kölyök! Tudod, hogy a börtönökben mi mindent lenyelnek a fegyencek, csak hogy legalább a börtön kórházáig kijussanak?

-Hülyeség. –Seth hátradőlt és lehunyta a szemeit.

-Fogadjunk, nem mernél egyet sem lenyelni! –nevetett fel Milo, gonosz eszelős tekintetével.

Seth szemei kipattantak és előrehajolt. Pont szemben ült a bandavezérrel.

-Fogadjunk, hogy lenyelek hármat! –mondta bátran a mellette ülő Adam pedig összerezzent.

-Úgysem mered! –vigyorgott Milo.

-Na figyelj! –Seth a szájába vette az apró szilánkot, majd nagyot húzott az egyik sörösüvegből. A szilánk kellemetlenül szántotta végig a torkát, egy másodpercig azt hitte, hogy a száját elönti a vér keserű íze, és levegő után kap, de végül nem történt semmi. Adam megkönnyebbülten felsóhajtott, Sharon is kiengedte a visszatartott levegőt és kifújta magát. Seth felpillantott Milora de a bandavezér arcáról semmit nem lehetett leolvasni. Theo feszengett. A fiú a szájába vette a következő szilánkot és azt is gyorsan lenyelte. Közben elkezdte érezni, ahogy felfordul a gyomra az alkohol és a drog keveredésétől.

-Semmi nem vagy! –suttogta Milo Seth szemei közé, sötét, elboruló tekintettel.

Seth lenyelte a harmadik szilánkot is, majd elvigyorodott.

-Nagyon ügyes! –forgatta a szemeit Milo és felállt, majd megkerülte az asztalt. –de ez nem fájdalmas. Itt csak merned kell kockáztatni. –Milo Seth arcába fújta a füstöt, majd elgondolkozva nézett le a kanapén ülő fiúra. –tudod a faterom, nagy piás volt. Rengeteget bántott engem. Eleinte csak mikor anyuci nem volt otthon. Aztán kitalálta, hogy hogyan okozzon nekem fájdalmat, úgy hogy az anyám ne vegye észre. –a bandavezér előre hajolt és Seth vállára tette a kezét. –a szemembe nézett, a vállamra tette a kezét és a hüvelyk ujjával elkezdte szorítani a kulccsontom. –Seth szótlanul tűrte az egyre erősebb szorítást, miközben úgy érezte a csont, amit Milo szorít másodperceken belül, megadja magát, és egyszerűen kettéroppan. –annyira fájt! Pont annyira, mint most neked. De nem üvöltöttem, mert tudtam, hogy akkor még sokkal jobban fájna. Nem mertem, érted? Nem mertem üvölteni! –Seth összeszorította a fogait és már várta azt a tompa reccsenést, de nem történt semmi. Milo elengedte a következő pillanatban, viszont a cigije már ott füstölgött Seth nyaka alatt. A legroszabb az volt benne, hogy senki nem állította meg. Szabadon kínozhatott másokat. Seth a mellkasához kapott és beharapta az ajkait, ahogy megtapintotta a szinte még mindig égő sebet.

-Ezért megöllek! –suttogta dühösen, de amint felállt volna Milo hatalmas ütése elterítette.

-Jézusom Milo! –csattant fel Sharon ijedten.

Adam rémülten próbálta felrángatni Seth-et miközben Milo a fiú bordái közé rúgott.

-Úristen Milo állj le! Kérlek, állj le! –kiabált a lány, Theo pedig próbálta lefogni a bandavezért.

-Gyere! –kiabált Adam Seth-nek, miközben a fiú karját rángatta.

A fájdalom, a drog és az alkohol azonban nem engedtek, így Adam kénytelen volt átvetni Seth karját a vállán és úgy rángatta ki őt az épületből.

-Adam vidd el innen! –kiabált Sharon kétségbeesetten, aztán egy hangos pofon elhallgatatta.

Seth nagy nehezen átmászott a kerítésen, őt követte Adam aki aggódva nézett hátra. "Vajon miket csinálhat most Sharonnal és Theoval ez a szörnyeteg?"

-Én nem… a kocsit… nem tudok most vezetni. –nyögte zavarodottan Seth, mire Adam kitépte a kezéből a kocsikulcsot, és gyorsan benyomta a fiút az autóba.

Mintha egy fájdalmas hosszan elnyújtott üvöltést hallottak volna még a raktárból kiszűrődni, de már nem álltak meg. Adam beindította a kocsit és nagy gázzal elhajtott.

Mikor megálltak a szép kertesház előtt Seth zavartan próbált beszélni.

-Te ne… nem akarom, hogy neked… ne gyere be.

-Be tudsz menni egyedül?

-Nem. –nyögte Seth és lassan megrázta a fejét. –va… vagyis de. Tudok… megoldom.

-Figyelj én lelépek. –suttogta Adam halkan. –te se menj vissza soha.

-Mi? –Seth értetlenül nézett a beesett arcú srácra.

-Eltűnök innen. Eddig Miloval laktam, de azt hiszem itt az ideje tovább állnom. Majd csak megint összeszed valaki az utcán.

-Vidd el… a kocsimat. –nyögte Seth. –majd azt mondom Billnek, hogy nem emlékszem mi lett vele. Eltűnt vagy… ellopták. Nem fogja… nem fogja bejelenteni, inkább vesz egy… egy… egy újat.

-Komolyan mondod? –kérdezte Adam csodálkozva.

-Ja. –nyögte Seth kábán. –vigyázz magadra. –suttogta majd kivágódott a kocsi ajtaján.

A fű hideg volt és nedves.

-Te is! –hallotta Adam hangját valahonnan a háta mögül, majd a kocsi egyre halkuló motorzaját.

Most pont olyan volt, mint mikor elindult. Ott térdepelt a földön. Csak most éppen készült összehányni magát. Távolról mintha hallott volna egy ajtócsapódást, majd egy vékonyka hangocskát, aki a nevét mondja, de nem tudott felnézni. Összegörnyedt és remegve elhányta magát. Az imádott audit már nem lehetett hallani csak azt a vékony kis hangot. A torkát összemaró keserű ízen kívül csak egy valamit érzett. Nem is tudta elképzelni, hogy honnan jöhet, mégis érezte azt az enyhe cseresznye illatot. Valaki megérintette a hátát, és megint a nevét mondták ő, pedig megfordult. Egy kislány volt az. A szomszéd kislány akit párszor látott már a szüleivel.

-Seth! –suttogott vékonyka hangján. –jól vagy?

-Te meg mit keresel itt? –kérdezte a fiú értetlenül. –takarodj vissza a házba és aludj tovább.

-De…

-Nem érted? Húzzál vissza aludni. Egyáltalán mit akarsz tőlem? –nem várta meg a választ ott hagyta a kislányt. Egyáltalán abban sem volt biztos, hogy a kislány valóban ott van-e. Támolyogva megindult a ház felé és elővette a kulcsait. A három fokos lépcső nagy kihívást jelentett ebben az állapotban, Seth pedig amint elesett megint elhányta magát. Nagy nehezen eljutott az ajtóig és valahogy kinyitotta azt. Ráfordította a zárat, de csak a nappaliig tudott eljutni. Képtelenségnek érezte, hogy felmenjen a lépcsőn a szobájáig. Ledőlt a kanapéra de elaludni csak hosszas forgolódás és szenvedés után tudott.

Hullottak rám a csillagok. Ahogy felnéztem csak estek le az égből. Akkor ez biztosan álom. Vagy be vagyok állva. Lehet megint valami hallucinogént vettem be. Vagy LSD-t. Nem tudom. Nem is érdekel már. Olyan nehéz elvonatkoztatni a valóságot az őrülettől. Nem éreztem semmit, csak hogy a földön fekszem. A kezeim mellettem. Próbáltam megmozgatni az ujjaim, de nem ment. Mindkét kezemet fogta valaki.

-Meg fogsz halni. –hallottam a bal oldalamról Bill hangját és tudtam, hogy ő fogja az egyik kezem. –én már lemondtam rólad.

-Nem fogsz meghalni Seth! Soha nem fogunk lemondani rólad. –határozottan más volt a kéz, ami a másik kezemet szorította.

Tehát álmodom. Biztosan álmodom. Vagy mégsem. Csak képzelem a csillogó eget de ők itt vannak velem. Itt a kórházban. Igen? Nem? Fogalmam sincs. Talán a sors iróniája, hogy mindketten az őket jelképező tetoválás mellett szorították a kezem. De miért vagyunk itt? És hol vagyunk egyáltalán? Értelmetlen minden. És mi lesz, ha felébredek? Vagy már ébren vagyok? Megint kiestek a dolgok? Lassan felálltam és ők is ugyanezt tették. Nem engedték el a kezeim.

-Álmodom? –kérdeztem tőlük félve.

-Nem. –válaszolt Bill.

-Igen. –mondta Tom én, pedig csak kapkodtam a fejem.

El akartam engedni őket, de nem ment. Egyszerűen nem ment, képtelen voltam. Ahogy jobban körülnéztem felismertem, hogy egy pályaudvaron vagyunk. Nem tudom, hogy pontosan hol de egy pályaudvaron. Ezt biztos volt! Felnéztem az égre. És akkor már értettem. Nem a csillagok hullottak az égből, hanem a hó. Gyűlöltem a havat. Mindig a karácsony jutott róla eszembe. A karácsony az, ahogyan üveges tekintettel bontogattam az ajándékaimat. Mind drága cuccok voltak. Mégsem érdekel egyik sem. Csak egy boríték rajta a nevemmel. Fekete tinta, dőlt betűk, elmosódva. Sírt miközben megírta? Talán…

Elindultunk a vonatok között. Néztem a vágányokat és a sok szerelvényt. Rengeteg volt. Több száz, biztosan. Figyeltem a táblákat, ahová az úticél volt kiírva. Mindegyik vonat mellett állt egy ilyen. Különösek voltak. "Az autópályán Tommal" –ez állt az egyiken. Csodálkozva néztem fel Tomra.

-Ez a vonat tényleg visszavinne oda? –kérdeztem csillogó szemekkel. Elmosolyodott. A tekintetéből áradt a szeretet.

-Igen. –bólintott és összeszorította a száját. Értetlenül néztem rá. Csak nem? Ugye nem a sírás kerülgeti?

Tovább mentünk a vonatok között. Figyeltem a táblákat. "A színpadon Billel" –olvastam mosolyogva. Milyen egyszerű volt akkor még minden. "A nappaliban az ikrekkel augusztus. 1-jén" –elszorult a torkom. Billee… Billee… láttam magam előtt, ahogy a kiskutya kidugta a fejét a dobozból és szinte még hallottam, ahogy Tom hatalmasat káromkodott, de ugyanakkor nevetett is. Mennyire imádtam őket akkor. Utána megkaptam életem első autóját. Nem is tudom melyik ajándéknak örültem a legjobban.

"A Kaulitz bulin" –felnéztem Billre ahogy hirtelen eszembe jutott, hogy tulajdonképpen itt kezdett minden megromlani. Már rögtön az elején.

-Bill! –szólítottam meg remegő hangon.

-Igen kölyök? –kérdezte kedvesen és elmosolyodott. Oh istenem de keveset láttam ezt a mosolyt. Pedig olyan átkozottul szerettem.

-Felszállhatok rá? –kérdeztem remegő hangon. Arra gondoltam, hogy ha visszamennék oda a vonattal, esetleg minden megváltoztathatnék. Ha nem veszem be ott azokat a tablettákat, talán soha nem jutunk el idáig.

-Igen, felszállhatsz. –válaszolt Bill mosolyogva.

-Ne, Seth! Ne szállj fel! Nem ez a megfelelő vonat. –Tom arca annyira meggyötört volt. Nem értettem, amit mondott.

-Hogy érted ezt? –kérdeztem csodálkozva.

-Csak egy vonatra szállhatsz fel, hogy mindent helyrehozz. –mondta, közben pedig megszorította a kezemet.

Lassan végighordoztam a tekintetem az előttünk álló több száz vonaton, majd elkeseredetten néztem fel rájuk.

-Hol vagyunk egyáltalán?

-Talán azon a helyen, ahol dönthetsz élet és halál között. –válaszolt Tom és körbenézett.

-Haldoklom?

-Igen. –suttogta Bill.

-Nem! –erősködött Tom és tovább húzott a vonatok között.

Nem értem. Hogy lehetne itt megtalálni a megfelelő vonatot? Hiszen annyi van belőlük. "Bill és anya esküvője" –biztosan nem ez az. Ezt tudtam. Ott már rég késő lett volna bármit is helyrehozni. Emlékszem, Tom nem volt ott. Se a templomi esküvőn, se azt esti bulin. Mikor anya és Bill az egyhetes nászútukon voltak, mi alig szóltunk egymáshoz. Annyira üresnek éreztem magam. Tovább olvastam a táblákat. "Harmadik éjszaka Lanával" –Lana… Lana… mennyire hiányzott. Olyan egyszerű volt vele minden. Akkor minden más és sokkal egyszerűbb volt. "Az asztal mellett az öngyújtóval" –jézusom. Égni fogsz te is, Tom is és minden! Hangosan üvöltött a hangom a fejemben. Ha most visszamennék akár fel is gyújthatnám az egész házat. Ez is lehet a megoldás. Végezni velük és magammal. De nem! Hiszen anya is ott volt. Akkor ő is ott égett volna el velünk együtt. Gyorsan elhessegettem a gyújtogatás gondolatát és mentem tovább, Billel és Tommal együtt. "Elrabolva Tom kocsijában" –olvastam a következő úticélt és megálltam.

-Ez lesz az. –suttogtam az ikreknek. Ha nem alszom el ott a kocsiban, soha nem álmodok a másik énemmel.

-Nem. –rázta a fejét Tom. –szerintem nem ez az.

Nem kérdeztem, hogy miért nem, egyszerűen csak hittem neki. "Riley bulija" –nem biztosan, nem. Bár ott is lett volna mit megváltoztatni. Riley… igazi barátok voltunk. Talán ő volt az egyetlen igazi legjobb barátom. Persze ott voltak a többiek, Sean és Nathan, na meg Danny. És ott volt Taylor. Taylor, akit soha nem hívtam vissza, pedig megígértem neki, hogy már az első nap beszélni fogunk. Amint eljöttem Los Angeles-ből soha többé még csak nem is érdeklődtem felőlük. "Az orvosi vizsgálatok napja" –ott már késő lett volna ott megváltoztatni a dolgokat. De hát akkor melyik az? Melyik vonatra kell felszállnom? Rengeteg mellett elhaladtunk. Voltak, amelyek elgondolkoztattak. Talán ez az! Vagy talán ez! –de Tom mindig leállított. Bill nem szólt bele, felőle felszállhattam volna akár a legelsőre is. Talán az lett volna a legjobb, ha visszamegyek az autópályára Tommal és ott kiugrom a kocsiból. Hirtelen belegondoltam, hogy milyen pillangóhatást idéznék elő ezzel. Tom nyomorutul, a bűntudattól üldözve élné le az egész életét. Nem azt nem lehet!

Ahogy hátra pillantottam döbbenten vettem észre, hogy a vonatok, amikre nem szálltam fel eltűntek. Csak a hóval borított vágány maradt a helyükön. Fogytak a lehetőségeim. És hirtelen már nem is olyan sok lehetőség volt hátra.

Tovább menten egyre izgatottabban. Meg kell találnom azt a vonatot. Egyre többet és többet hagytam magam mögött. Bill és Tom mindvégig a kezemet szorítva követtek. Kirázott a hideg. A hópelyhek elnehezítették a szempilláim. A gyomrom görcsölt, és egyre jobban fáztam. "Fény derül Bill hazugságára" –nem ez az. "Tom az apám" –nem ez az. "A fürdőszobában, egy borotvapengével a számban" –talán ez lehet. Csak le kéne nyelni azt a szart. Nem fájna!

Tom tovább húzott. Megint hátra néztem. Végtelen hosszú sínek egymás mellett, de már a szerelvények nélkül. Nem volt hátra, már csak öt vonat. "Az első pofon Tomtól" –nem. "Az új ház konyhájában Billee-vel" -nem. "Hat évesen magányosan suttogva az ágyban" –nem. Vagy talán… mire megfordultam a vonat már eltűnt. Egy percre azt hittem megtaláltam. De mégse. Már csak kettő volt hátra. "A párizsi Tokio Hotel koncert előtt" –ez az!

-Ez az! –csattantam fel. Ha itt nem találkozunk, akkor mindannyian nyugodtan élhetünk tovább. Igen! Biztosan éreztem, hogy megtaláltam a jó vonatot. Bill a bal oldalamon állt, közelebb az utolsó vonathoz. Lenéztem a földre. Kis repedés szánkázott végig köztünk. Villámgyorsan hasított belém a felismerés: elszakadok tőle! –nem azt nem lehet! A repedés egyre nagyobb lett. Bill hirtelen magához rántott és Tommal együtt átzuhantunk mellé.

-Ne! –kiáltottam, ahogy eltűnt a vonat. –nem, nem, nem!

Rettegtem az utolsó vonat úticéljától, fogalmam sem volt róla, hogy hová mehet, mégis felnéztem rá. Lassan elolvastam a táblát… majd újra és újra. Megszorítottam Bill és Tom kezét, a szemem pedig megtelt a könnyeimmel. "A születésem előtt, kilenc hónappal, németországban" –ez nem az én vonatom. Tudtam, hogy nem az. Hiszen én nem voltam ott, nem változtathattam volna meg a dolgokat. Bill és Tom várakozva néztek rám. Nagyot sóhajtottam és lassan elengedtem a kezüket. Ha ők elmennek ezzel a vonattal, megváltoztathatnak mindent. Én nem fogok megszületni, úgy pedig minden… minden tökéletes lesz. Bill és Tom kérdőn néztek rám.

-Soha egyikőtök se nézzen az anyámra. –kértem keserű szájízzel, erőltetetten mosolyogva.

Tom nem mondott semmit, Bill is csak felsóhajtott. Végül lassan mindketten felszálltak a vonatra. Elfordítottam a fejem lehunytam a szemeim és vártam. Egy perc múlva mikor felnéztem a vonat már nem volt sehol. És most mi jön? Várom a halált? Várom, hogy Bill és Tom a múltban egészen másképp csináljanak mindent? Nem történt semmi. Mintha valahonnan tompa hangokat hallottam volna de semmi mást. Féltem. Rettentően féltem. Aztán a végeléthatatlan hózuhatagban hirtelen észrevettem valami sárgás fényt. Azon a vágányon közeledett, amin az utolsó vonat elment. Nem akartam megtudni, hogy mit hoz felém. Nem akartam tudni, hogy mi fog leszállni róla. Leugrottam a peronról, egyenesen a sínekre. A vonat fütyült és szikrázó kerekekkel fékezni kezdett, de nem tudott megállni, és hatalmas erővel a mellkasomnak csapódott. Mintha csak szilánkokra törtem volna hirtelen… a szám megtelt levegővel, az ereim kitágultak aztán hatalmas erővel becsapódtam…

-Hát ez remek! Összehányta az egész kertet, a lakást, most meg itt fekszik eszméletlenül a nappaliban. Undorító ez a gyerek!

-Bill! –idegeskedett Nina miközben a kanapén fekvő fiú mellett állt és a férjével veszekedett.

-Sajnálom, de ezen nincs mit szépíteni! Seth felelőtlen. Bármit megtenne a drogért. Nem érdekli, hogy mennyire kell lealacsonyodnia. Függő és kész! Reménytelen!

-Anyu… -Seth kinyitotta a szemeit, Nina pedig azonnal mellette termett.

-Kicsim! Kicsim, jól vagy?

Bill félrelökte Ninát és felrántotta a fiút a kanapéról.

-Te szemét kis dög most utoljára játszottad el ezt velünk. Esküszöm, beváglak az elvonóra ott a helyed. Aztán ha kijössz mehetsz egy javítóba. Visszasírod még a gimit, hidd el! Fizetem itt neked a drága iskolát te meg közben szarsz a pénzemre és elbaszod az életed! De tudod mit Seth? Amint elmúltál tizennyolc, azt csinálsz amit akarsz. Onnantól a rendőrökre vagy bízva. Most viszont azt csinálod, amit én mondok.

-Neked meg mi a geci bajod van? –kérdezet Seth, Bill pedig dühösen visszavágta őt a kanapéra.

-Hol van a kocsid? –kérdezte Bill idegesen.

-Nem tudom. –hazudott a fiú a fejét rázva.

-Remek!

-Bill, kérlek… -Nina óvatosan megpróbálta megsimogatni a fiát.

-Istenem Nina vedd már észre, hogy teljesen kikészít! Tök tudatosan csinálja, csak hogy megőrüljek tőle és visszamehessen Tomhoz. Direkt nem akar rám hasonlítani, mindenben amit csinál Tomot helyezi előtérbe, róla írja a dalait, vele álmodik…

-Honnan tudod, hogy róla írok? –Seth, hirtelen elsötétülő tekintetével nézte az énekest.

-Mostanában nem szoktál gitározni? –kérdezte Bill gúnyosan.

-Nem. –válaszolt suttogva Seth.

-Akkor meg miért írsz ilyen dalszövegeket? –kérdezte Bill felháborodva és meglengett egy papírt a fiú előtt. –"Daddy, I Love You" ez a címe igaz?

-Igen. –suttogta Seth dühösen.

-"Apa szeretlek, mert rosszabb vagy mint én, szeretlek mert nagyobb csalódás vagy a világnak mint én, szeretlek, mert anya elhagyna téged a rosszfiúért, szeretlek, mert kétszínű vagy, félsz és szeretlek, mert ez a dolga egy hősnek, hogy szeresse a nyomorultakat, az olyanokat mint te meg én…" -Bill egy pillanatra felnézett a papírból, majd szánakozva elvigyorodott.

-Elmondja, amit veled kapcsolatban érzek. –jegyezte meg a fiú halkan.

-Utálsz, igaz? UTÁLSZ!!! –ordított Bill a földhöz vágva a dalszöveget.

-Igen utállak! –kiabált Seth dühösen.

-Hát tudod mit Seth? Én is utállak! Fogalmam nincs, hogy miért de utállak. Egyszerűen nem tudnám megnevezni, hogy mi az, ami ennyire idegesít benned. Talán az, hogy egy rohadt kis buzi vagy! Vagy talán az, ahogyan énekelsz. Méginkább lehetséges, hogy a zenéd az, ami ennyire irritál, vagy az, ahogyan kinézel, vagy a ruháid, vagy a stílusod, vagy az együgyűséged és az alpáriságod! A franc se tudja mi ilyen kibaszott idesegítő benned… de várj csak! Azt hiszem megvan! A szemed az! És az a rohadt csalódottság a tekintetedben… egyszerűen arra késztet, hogy megvesselek!

-Mégis hogyan kéne rád néznem? Mit kéne mondanom? Jaj fater, szétbasztad az életem, de azért szeretlek! Nem, nem fogok ekkorát hazudni! Nem szeretlek!

-Jó, mert én sem szeretlek téged! –kiabált dühösen Bill.

-Király! –ordított Seth is. –akkor miért kellett engem idehozni? Miért szakítottál el Tomtól?

-Azért mert csak teher voltál neki is! –mondta gonoszul az énekes, mire a fiú szája azonnal megremegett. –gyűlölt érted? Gyűlölt és megvetett téged! Undorodik tőled te kis rohadék!

-Te szemét! –kiabált a fiú és meglökte az énekest. –elbasztad az életem! Soha nem kellett volna anyám közelébe menned!

-Soha nem kellett volna megszületned!

Csattanás… Seth az arcát fogva nézett fel az énekesre, miközben minden erejével azon volt, hogy csak most az egyszer ne sírja el magát.

-Bill! –kiabált Nina kétségbeesetten. –az isten szerelmére normális vagy?

-Szívem figyelj! –kezdte az énekes kicsit visszafogottabban a mentegetőzést, de Nina nem hallgatta meg, csak maga mellé rángatta Seth-et.

-Nem hiszem el! Mi a fene van veled? –Nina magához szorította a fiát és fásultan nézett fel a férfira.

-Figyelj, sajnálom. Ezt tényleg nem kellett volna, de elvesztettem a türelmem és Seth is…

-Itt most nem ő volt a hibás. –mondta Nina és most először bátran szembeszegült az énekessel.

-Sajnálom, de muszáj volt. Szerinted mégis, hogyan kéne őt megtanítanom rá, hogy tiszteljen?

-Nem tudom! –kiabált a nő kétségbeesetten. –sosem gondoltam volna, hogy pont te leszel az, aki feladja és így fogja majd ráerőltetni a szeretetet.

-A szeretetet? –kérdezte Bill és hörögve felnevetett. –szívem ez már rég nem a szeretetről szól! Én csak próbálom őt elviselni!

-Mi történt veled? –suttogott Nina fájdalmasan elcsukló hangon.

-Elmondom mi történt! Megismertem egy gyereket… egy gyereket, aki elcseszte az életem!

-Fejezd már be! –kiabált hirtelen Seth és előre lépett az anyja mellől.

-Most azt hiszed bátor vagy mi? –kérdezte gúnyosan Bill és végigmérte a vézna gyereket. –kiállsz az anyád mellett, igazán hősies!

-Rohadt szemét! –morgott a fiú és agresszívan Billre villantotta a fogait.

-Szívem kérlek! –kezdte újra az énekes és egyenesen átnézett a gyereken.

-Hagyd őt békén! –mondta Seth figyelmeztetően.

-Ne pofázz bele kölyök! –legyintett Bill és még mindig nem nézett a fiúra.

Seth keze ökölbe rándult és villámgyorsan villogni kezdtek előtte a képek az előző estéről, mikor Milo egyszerűen csak megszorította a vállát ő mégis átkozottul szenvedett. Gyorsan tett egy lépést az énekes felé, majd a férfi vállára tette a kezét.

-Többé te nem fogod megmondani nekem, hogy mit csináljak! –jelentette ki Seth, mire Bill sötét pillantásával szinte megkínozta őt.

-Ha nem veszed le rólam, esküszöm eltöröm a kezedet! –fogadkozott az énekes, a fiú szeme pedig azonnal fellángolt.

-Nem tudod mennyire vágyom rá, hogy tényleg el akard törni! –nevetett gúnyosan Seth és erősen szorítani kezdte az énekes kulccsontját.

A Milo által ígért reakció nem maradt el. Bill arca fájdalmasan megfeszült, de nem csinált semmit, tűrte a fiú érintését. Közben pedig egyre inkább megijedt Seth-től, mert látta, hogy tényleg semmilyen hatása nincs a gyerekre.

-Seth, elég legyen! –szólt közbe Nina visszafogottan.

-Nem! –kiabált a fiú az énekes arcába és még erősebben szorította Bill vállát. –nem fogsz engem tovább kínozni! És anyámat se fogod!

-Ő feleségem, te kis szemét!

-Én pedig a fiad vagyok. Te viszont… te csak egy idegen vagy. Egy idegen, akinek elsőre elvesztem a tekintetében. Láttam mindent… mindent a szemedben, érted? Ott volt az egész életem, láttam a jövőmet. De nem ilyennek! Hiába ismertelek meg, még most is csak egy idegen vagy. Hangtalan, élettelen, jelentéktelen. A szemedben pedig nincsen semmi. Se jövőmet, se a múltamat nem találom. Nem látom benne magamat, vagy anyát.

-Igazán művészi! –jegyezte meg gúnyosan Bill, és lerántotta magáról Seth kezét, majd az öklét a fiú hasába vágta.

-Bill! –sikoltott fel Nina és döbbenten nézett az énekesre, majd azonnal a fiához rohant. –Jól vagy? –kérdezte a fiútól, aki kezeit görcsösen a hasára szorította és a hatalmas fájdalomtól mereven előre görnyedt.

Seth nem válaszolt, csak összeszorította a szemét és fuldokolva kapkodott levegő után. A gyomra összerándult az óriási erejű ütéstől, a szeme bekönnyezett, nem látott rendesen, a fájdalom még az agyát is lebénította. Mikor végre sikerült levegőhöz jutnia pánikolva remegő kézzel támaszkodott meg a kanapén és fuldokolva felköhögött. Kezét a szájára tapasztotta és döbbenten eszelősen lángoló szemekkel nézett fel az énekesre.

-Seth, ugye jól vagy? –kérdezte Nina aggodalmaskodva.

-Persze, hogy jól van! –mondta Bill a kulccsontját dörzsölve és a kezénél fogva durván felrántotta a gyereket.

Seth keze leszakadt a szájáról és a tenyeréből kifolyt a vér, le az ujjain, majd lecsöpögött a szőnyegre. A fiú zihálva nézett az énekes szemébe, de a köhögőrohamoktól beszélni már nem tudott.

-Jézusom Seth! –kiabált rémülten Nina, ahogy a fiú a hasát fogva összeesett. –Bill! Bill ez belső vérzés? –kérdezte rémülten, ahogy lerogyott a fiú mellé, Seth pedig egyre több vért köhögött fel.

-Mi? –Bill lenézett a földön szenvedő gyerekre. –Honnan tudjam? Mit jelent, ha belső vérzése van?

-Azt, hogy meg is halhat!

-Az nem lehet. Én csak meg ütöttem de… az nem lehet, hogy attól vérzik.

-Mindegy, hogy mitől, de vérzik!

-Én ezt nem értem. Nem üthettem ennyire nagyot. Lehetetlen, hogy ettől belül elkezdjen vérezni. Egyébként is…

-Bill, percek alatt elvérezhet!

-Ugyan már! Semmi baja nem lesz…

-Normális vagy? –kiabált Nina kétségbeesetten. –akkorát ütöttél, hogy azonnal vérezni kezdett.

-Szóval most haldoklik? –kérdezte Bill és döbbenten hajolt a gyerek fölé.

-Te biztosan megőrültél! –nyögte Nina kétségbeesetten, majd gyorsan felállt. –gyerünk, segíts! Emeld fel! –a nő utasítására Bill az ölébe vette a gyereket, majd követte a rohanó nőt ki az udvarra. –tedd be a kocsimba! –adta ki a következő utasítást Nina, miközben sietve elővette a kocsikulcsát. –mondom az én kocsimba! –ismételte kiabálva, mikor Bill a saját autójába akarta tenni a fiút. –finoman tedd le az első ülésre. –Nina gyorsan beült a kocsiba és még mielőtt az énekes beülhetett volna lezárta az ajtókat.

-Nina! Mit csinálsz? –kiabált Bill, miközben a nő megfordult a kocsival.

-Egyedül megyek! Tizenöt évig tökéletesen boldogultam vele egyedül is. És akárhogy kerül ki a kórházból én most nem akarlak mellette látni téged!