Heilig-novella

Egy különleges, gyönyörű lánynak, Tücsynek!

Heilig (For a special, beautiful, strong girl!)


Hatalmas tömeg volt. A színfalak mögött lázasan készülődtek a modellek, a divattervező, egy fiatal nő, midegyikükön megvizsgálta az alkotásait, majd idegesen az órájára pillantott.
-Ms. Northwort… -kezdte egy zavarban lévő fiatal, tanonc fiú. –a rendezők nem hajlandók tovább várni! –a nő a fiú felé fordult miközben csodálkozva felvonta a szemöldökét.
-Igen? Nem hajlandók? Akkor mondd meg nekik, ha már engedtem, hogy ők válasszák ki a modelleket, a helyszínt, a zenét és minden mást, legalább a kezdés kurva időpontját had késleltessem kicsit! –a fiú félve nézett fel a nőre, majd zavartan lesütötte a szemeit.
-De…
-Talán kínaiul beszélek? –kérdezte a nő dühösen. –inkább hozz egy doboz cigit! –a fiú idegesen elszalad a cigiért Vic pedig fásultan felsóhajtott.
-Nem szép dolog így bánni a tanítványaiddal! –jegyezte meg egy férfi a divattervező háta mögül mire Vic azonnal megfordult.
-Na jellemző! –nevetett fel a nő, ahogy megfordult, majd megölelte és megpuszilta Billt. –te is csak késve tudsz megérkezni!
-Sajnálom! –mosolygott az énekes szégyenkezve. –tudod a Los Angeles-i közlekedés…
-Persze, mentegetőzni azt tudsz! Na menj, itt van a belépőd! –Vic egy V. I. P jegyet nyomott a férfi kezébe.
-Köszönöm művésznő. –vigyorgott az énekes és elindult de Vic visszarántotta.
-Bill! –kezdte a száját harapdálva.
-Igen?
-Nagyon köszönök mindent!
-Ugyan! –mosolyodott el az énekes és összeborzolta Vic haját. –ne nekem köszönd! Ez végig itt volt benned, én csak segítettem a felszínre hozni. Még emlékszem mikor megtaláltalak téged… nekem most is olyan kicsi vagy még! Hihetetlen, hogy milyen gyorsan befutottál! Olyan mintha még mindig érezném a hajadon a füves cigi illatát.
-Na tűnj a helyedre! –nevetett fel Vic, miközben megszorította az énekes kezét.
-Rendben. –bólintott Bill, majd még egyszer hátra fordult. –te csak miattam késleltetted az egész bemutatót?
-Ennyire hülyének nézel? –kérdezte Vic nevetve. –nem, nem miattad késleltetem.
-Hanem ki miatt? –faggatózott az énekes kíváncsian.
-Valaki olyan miatt, aki… aki pont annyit segített nekem, mint te.
-Na, egy másik pasi is van a dologban? –nevetett fel az énekes gyanakodva.
-Nem. –suttogta Vic az óráját nézve. –nem pasi. Majd bemutatom neked jó?
-Oké.
-De legyél kedves!
-Ismersz! –vigyorgott Bill. –mindig lehengerlő vagyok!
-Na persze! Nyomás a helyedre!
-Jól van, jól van! –adta meg magát az énekes és távozott is a V. I. P páholyok felé vezető folyosón.
Vic elővette a telefonját, és már éppen tárcsázta volna a számot, amikor valaki belépett a készülődő modellek közé.
-Victoria! –szólította meg mosolyogva, Vic pedig összerezzent, majd boldogan a lány nyakába vetette magát.
-Istenem! Hát eljöttél!
-Persze, hiszen megígértem! –nevetett Kimy és össze-vissza szorította a divattervezőt.
-Megfulladok! –mosolygott Vic, majd megtörölte a szemeit.
-Jaj ne sírj már, mert én is mindjárt elbőgöm magam!
-Annyira örülök, hogy itt vagy! Nagyon hiányoztál!
-Te is nekem! –mosolygott Kimy. –tudtam, hogy sikerülni fog neked. És tényleg úgy is lett. Felépült az álomvilágod!
-Hála neked és… na jó inkább majd a bemutató után beszéljünk! Itt van a jegyed!
-Köszi! Ha vége visszajövök ide oké?
-Persze. Na de siess, mert kezdünk! –Vic még egyszer megölelte Kimyt, majd szólt a rendezőknek, hogy most már kezdetét veheti a bemutató.
Beindult a zene, a fények, a modellek pedig elkezdtek felvonulni a drága ruhákban.
Vic gyomra végig görcsölt, még akkor is mikor a kifutó függönyei közül kipillantott a jobb oldali páholyra, ahonnan Bill elégedetten figyelte a bemutatót. Sugárzott róla a büszkeség. A baloldali páholyban egészen más volt a helyzet. Kimy izgatottan pislogott le a modellekre és minden új ruhadarabot megmosolygott. Annyira felismerte bennük Vic-et.
Az utolsó ruhát maga a divattervező mutatta be. A kifutó végén megállt és köszönetet mondott mindenkinek, aki segített neki. Kimy majdnem elnevette magát, mert tudta, hogy az egész csak üres maszlag, Vic egyáltalán nem gondolja komolyan, hiszen kevesen szinte senki nem segített neki igazán. Egyedül jutott el idáig. Amint vége lett a show-nak Kimy lelkesen sietett le megint a kifutó mögé.
-Na hogy tetszett? –kérdezte Vic izgatottan.
-Hát… nem mondom, hogy fantasztikus volt, ha nem kapok egyet mindegyik ruhából a méretemben.
-Elintézhetjük! –nevetett Vic, majd karon ragadta Kimyt. –gyere, bemutatlak valakinek! –bevezette a barátnőjét a saját öltözőjébe, majd az ott várakozó alakra pillantott, aki fásult képpel terült el egy hatalmas fehér bőrkanapén.
-Kikészítettek a modellek! –nyögte Bill csukott szemekkel, mivel tudta, hogy csak magának a divattervezőnek van bejárása ebbe az öltözőbe.
-Bill! –köhögött idegesen Vic, mire az énekes kinyitotta a szemét, majd azonnal felpattant. –szeretném neked bemutatni Kimberly Hansent! –Kimy zavartan a kezét nyújtotta de az énekes nem reagált, csak furcsán méregette a lányt.
-Hű de baszott ismerős vagy! –nyögte lelassulva, mire Vic idegesen a homlokára csapott.
-Még jó, hogy azt kértem legyél kedves! –morogta idegesen.
Kimy döbbenten bámult az énekesre, de nem szólt semmit.
-Ms. Northwort! –az ifjonc lépett be a szobába és félve nézett fel Vic-re. –az EQ, az Elle és a Vouge interjút szeretnének.
-Máris megyek. –válaszolt kimérten Vic, majd Kimy és Bill felé fordult. –legyetek jók és beszélgessetek szépen! –negédesen elmosolyodott, majd kilépett a szobából.
Kimy zavartan nézett fel Billre de nem mondott semmit.
-Szóval… -kezdte Bill lassan elnyújtva a szavakat, miközben az öltözőbe készített gyümölcstálról leszedett egy szem szőlőt, de mégsem nézett a lányra. –Kimberly Hansen? A világhírű sminkes?
-I… igen. –nyögte zavartan Kimy a falnak dőlve és még mindig csak döbbenten bámulta az énekest.
-Király! –mondta lazán Bill, miközben a szájában összeroppant a szőlőszem. –Bill Kaulitz! –mondta a nevét, de nem rázott kezet.
A lány még mindig nem szólalt meg, félve nézett fel a férfi nagy barna szemeibe.
-Így fogsz kussolni egész végig? –kérdezte az énekes miközben újabb szőlőszemet vett a szájába.
-Nem ilyennek képzeltelek! –buktak ki a szavak a lányból, Bill pedig idegesen elfintorodott. –mármint nem ilyennek képzeltem azt az embert, aki annyit segített Vic-nek.
-Mondd csak… -Bill végre a lányra emelte a tekintetét, miközben lerogyott a tükrös asztal előtt álló székre és lazán keresztbevetette a lábait. –tudod te mennyi idő leadni egy interjút?
-Kb. húsz perc. –válaszolt csodálkozva lány.
-Addig simán lezavarunk egy menetet nem gondolod?
-Tessék? –Kimy döbbenten nézett az énekesre, mintha csak rosszul értette volna, amit a férfi mondott.
-Jól hallottad! –vigyorgott Bill a szőlőlé pedig végigfolyt az ajkain.
-Szopd le magad! –csattant fel a lány felháborodva, Bill pedig elégedetten elvigyorodott.
-Ezt már szeretem. –nevetett fel és a kézfejével végigtörölte a száját. –látod, tudsz te, ha akarsz! –az énekes felállt és a lány elé lépett. –Mit csinálsz ma este? –kérdezte ravaszul mosolyogva és megvillantotta fehér fogait.
-Nem tudom. –mondta a lány undorodva és a kezével a kilincset kereste, ahogy az ajtó felé hátrált.
-Én tudom. –suttogta Bill és egészen közel hajolt Kimyhez, majd beszívta a lány hajából áradó édes illatot.
-Undorító vagy! –közölte a lány és feltépte az ajtót, majd idegesen tűnt el a folyosón.
-Mondák már. –morogta idegesen Bill, miközben bevágta az ajtót.
Fél óra múlva Vic megint belépett az öltözőbe és csípőre vágott kezekkel, dühösen nézett Billre.
-Miért akartad megbaszni? –kérdezte a szemöldökét rángatva.
-Mert ez egy rajongó Vic! Látszott rajta az első pillanatban, ahogy nem tudott szóhoz jutni!
-Saját tapasztalatból mondom neked, hogy ilyenkor kiábrándító vagy egy rajongó szemében. És igen Kimy pont úgy szeretett téged és azt, amit csinálsz, mint én. De az élete nem körülötted forog. És ez soha nem volt másképp. Nem is tudod mi mindenen ment keresztül, mégis rögtön elítéled, és azt hiszed, ha rajongó, akkor biztos szívesen megdugatja magát veled!
-Bocs. –nyögte Bill zavartan.
-Ne tőlem kérj bocsánatot! Most mondd meg őszintén! Bunkó voltál?
-Szexin bunkó. –vigyorgott Bill gyerekesen.
-Szóval farok voltál. –szögezte le Vic a szemeit forgatva. –igazán bocsánatot kérhetnél.
-Semmi kedvem hozzá. –nyögte az énekes.
-Na jó, majd akkor gyere vissza, ha lehet veled értelmesen beszélni!
Bill kelletlenül kilépett a szobából és végigment a folyósón, ami a kifutó mögé vezetett. Valaki éppen akkor vágta be maga mögött a kifelé vezető folyosó duplaszárnyú ajtóit. Egy percig hezitált, majd ő is kilépett az ajtón.
-Hé! Várj! –kiabált a lány után, de az nem állt meg. –csak bocsánatot akarok kérni! –mondta miközben gyorsított a léptein. –várj már!
A lány kilépett a szabadba, az óriási tömegbe, a sok ember közé, akik mind a bemutatóra jöttek. Elkeseredetten próbált utattörni magának a tömegben, de valaki hirtelen elkapta a karját, és maga felé fordította őt.
-Sajnálom! –kiabált Bill, hogy Kimy biztosan meghallja a nagy zajban is.
-Bunkó vagy! –kiabál Kimy is. –ezt a tényt semmi nem teszi jóvá!
Bill még mindig fogta a lány kezét, nem engedte el hiába akart Kimy elszabadulni.
-Nem vagyok az! Vagyis, igen néha az vagyok, de tényleg sajnálom! Meg kell értened!
-Miért kéne?
-Mert rocksztár vagyok az isten szerelmére is! Talán abnormális a gondolkozásom, de néha muszáj ilyennek lennem.
-Legközelebb ne akkor legyen muszáj, mikor velem beszélsz! –kiabált Kimy idegesen és megrángatta a kezét.
-Ígérem, jóvá teszem!
-Tudod Bill… az ígéreteiddel kitörölhetem a seggem, te akkor is egy bunkó maradsz! Nagy csalódás vagy!
-Én… -Bill lesütötte a szemét, majd hirtelen döbbenten elhallgatott. –te vagy az? –kérdezte csodálkozva, ahogy Kimy csuklójáról felpillantott, majd lassan elengedte a lányt. –komolyan te vagy az?
-Ki? –kérdezte a lány értetlenül.
-Az a lány, akinek a szemébe néztem. Az a lány, akire lemosolyogtam a színpadról. Az a lány, aki… aki a mindig eszembe jut, ha a Heilig-ot éneklem.
-Nem. –rázta a fejét Kimy. –az valaki más volt. Nem emlékszem rád, csak egy egészen más énekesre.
-Ne csináld már! –szólt utána Bill, de a lány addigra már eltűnt.
Kimy a tömegből még egyszer visszapillantott az őt kereső énekesre, de nem fordult vissza. Megkereste a kocsiját, beült, majd nagyot sóhajtva becsapta az ajtót. És akkor előtörtek. A könnyek, amiket az a Bill, aki lemosolyogott a színpadról soha nem válthatott volna ki belőle. De ez… ez az ember olyan távolinak tűnt. Kimy a csuklóját díszítő tetoválásra nézett és újból felzokogott. Már semmit nem jelentett az a felirat. Csak egy érzéketlen ember gusztustalan mosolyát idézte fel benne. Hirtelen a nem is tökéletes, mégis gyönyörű kép, szilánkjaira tört. Szétpattant a szilánkok pedig összevagdostak minden kedves emléket és érzést.
Este a szállodában Kimy még Vic-nek sem vette fel a telefont, a valaha létezett Bill Kaulitz-ról pedig hallani sem akart. Már tudta, hogy csak illúzió.

*
Kedves Kimy!

Nem csodálkozom, ha nem akarsz beszélni velem, de remélem, eljut hozzád a levelem. Csak annyit akartam mondani, hogy nagyon szégyellem magam a viselkedésemért, de valóban nincs mentségem. Amit a divatbemutató után mondtam neked, abból az összes szó igaz volt. Tényleg te vagy az a lány! Emlékszem rád! Nem tudsz átverni, én voltam az az énekes. Itt van bennem az a kisfiú, aki akkor voltam. Gondoltam rád utána is. Emlékszem remegett a lábam és minden erőmmel azon voltam, hogy tudjak tovább énekelni. Megbántottalak, és ezt nagyon sajnálom. Nem gondoltam hogy valaha is viszontlátlak, pedig kerestelek téged! Kerestelek az álmaimban. Most talán nevetsz, vagy nem hiszed el, amit mondok, pedig így volt. Megőrültem… olyan volt az az egy másodperc mintha hirtelen megállt volna a föld. Nem forgott, nem múlt az idő, nem volt semmi, csak te meg én. Fogalmam sincs, hogy te mit gondolsz, de én szeretnék legalább még egy, utolsó olyan pillanatot. Holnap után koncertet adunk New York-ban a Times Sqeer-en. A levél mellé küldök egy V. I. P jegyet. Remélem, eljössz és adsz nekem egy lehetőséget, hogy bocsánatot kérjek, és hogy bebizonyítsam én vagyok az az énekes. Mert tényleg én vagyok az! Magam miatt mondom! Szeretnék megint az a fiú lenni.

Üdvözlettel: Bill Kaulitz

-Na mit ír? –kérdezte Vic kíváncsian.
-Semmi különöset. –suttogta Kimy hevesen dobogó szívvel, az arcát pedig elöntötte a forróság.
-Szóval bocsánatot szeretne kérni és meghívott a New York-i koncertre?
-Igen. –nevette el magát Kimy és izgatottan remegő kezéből az asztalra hullott a levél.
-Ugye elmész?
-Nem hiszem. –mondta a lány a szemét lesütve. –nem tűnik jó ötletnek. Félek tőle…

*
-Félek tőle Tom! –mondta Bill, miközben idegesen csavargatta a haját.
-Ugyan mitől? Ez csak egy lány…
-Nem. Ő nem csak egy lány! Ő az a lány! Tudod az, akire gondolni szoktam, mikor megkérdezik, hogy milyennek képzelem az igazit.
-Hülye vagy! Komolyan nem értem mi van veled. Ez most akkor egy randi? –Tom felvonta a szemöldökét és hatalmas idézőjeleket rajzolt a levegőbe a "randi" szó közben.
-Nem tudom. –dünnyögött Bill elgondolkozva az állát pedig a kezébe támasztotta.
-Én meglepődnék rajta! –röhögött a gitáros. –elvégre olyan ritkán van az hogy te randizol, mint az, hogy én nem!
-Köcsög! –háborgott Bill idegesen.
-Inkább koncentrálj a beéneklésre, már csak öt percünk van!
-Már kész vagyok! –morogta idegesen Bill, majd még egyszer átolvasta a dalszövegeket, amiket már rég kívülről tudott.
Mikor kiléptek a Times Sqeer-en felépített hatalmas színpadra, óriási sikítás fogadta őket. Bill lelkesen elmosolyodott és a magasba lendítette a kezét. Elkezdődött a koncert. Az énekes végig csak azt az egy arcot kereste a tömegben, de Kimy nem volt sehol. "Hol van? Hol lehet? Miért nincs itt?"
A koncert pillanatok alatt elrepült Billnek fel sem tűnt, automatikusan csinált már mindent. Az utolsó szám után, kifújta magát, de intett Tomnak, hogy még ne menjenek le a színpadról. Odarohant a bátyjához és izgatottan remegő térdekkel kezdett el a fülébe suttogni.
-El tudnád most játszani a Heilig-ot? –kérdezte reménykedve.
-El. –bólintott Tom csodálkozva. –de miért?
-Csak kérlek, tedd meg értem! Nagyon fontos lenne!
-Rendben.
Bill intett Georgnak és Gustavnak, hogy lemehetnek, majd újra a mikrofonhoz lépett.
-Nem tudom, hogy hallja-e akinek éneklem, de egy bocsánatkérés képpen szeretném elénekelni a Heilig-ot. Tom fog hozzá gitározni. Csak annyit szeretnék mondani, hogy… -Bill elakadt, ahogy a színpad szélén, jobbra észrevette az a nagy kék, áhitattól remegő szempárt. Bill lassan Kimy felé fordult és kinyitotta a száját, de megszólalni nem tudott. A szemük találkozott, Kimy pedig halványan elmosolyodott. –ha rám nézel, az vagyok, aki lenni akarok. –mondta Bill, majd elkezdte énekelni az utolsó dalt. Mámorító, megszállott hangja szinte illatként töltötte meg a levegőt, amit Kimy akaratlanul is belélegezett. Miközben Bill énekelt, végig a lány szemébe nézett, a dal végén pedig elmosolyodott. Kimy áhitattal nézte, ahogy a magas alak elindul felé, majd óvatosan leugrik a színpadról. Nem húzta őt fel magához, nem hozatta fel, ő ereszkedett le.
-Hát eljöttél? –kérdezte Bill boldogan, és a kezei felkúsztak a lány karjaira.
A tömeg döbbenten hallgatott, csak halk és értetlen suttogásuk törte meg a csendet.
-Igen. –bólintott Kimy, majd zavartan a nagy tömegre pillantott.
-Gyere, menjünk innen! –megfogta a lány kezét és elkezdte őt kifelé húzni a tömegből.
-Hová megyünk? –kérdezte Kimy értetlenül, mikor már a Times Sqeer mellékutcáit járták.
-Nem tudom. –mondta Bill mosolyogva, majd megállt és kíváncsian méregette a lányt. –megmutatod még egyszer? –kérdezte izgatottan.
-Micsodát? –értetlenkedett a lány.
-A kezedet. –suttogta Bill.
Kimy felmutatta a csuklóján a tetoválást, de még mindig csak hitetlenkedve nézett az énekesre.
-Igazi vagy? –kérdezte csillogó szemekkel.
Bill nem mondott semmit, csak megfogta Kimy csuklóját és finom kis csókot lehelt rá.
-És te az vagy? –tette fel ő is a kérdést halványan elmosolyodva, ahogy érezte, hogy a lányt kirázza a hideg.
Kimy félve nézett fel az énekesre.
-Megölelhetlek? –kérdezte miközben még mindig kételkedve nézett Bill arany szemeibe.
Bill átkarolta és magához szorította a lányt.
-Igazi vagyok. –suttogta sóhajtva, miközben beszívta a lány édes illatát és ujjait annak hajába fúrta. –haragszol még rám?
-Csalódtam. Nem haragszom. Egyszerűen csak csalódtam.
-Jóvá tudom még tenni?
-Talán.
Bill elengedte Kimyt és elmosolyodott.
-Mit csinálsz? –kérdezte a lány csodálkozva mikor az énekes elkezdte feltűrni a pólója ujját, egészen a válláig. –te… uramisten. –Kimy döbbenten nézett az énekes karjának belső oldalát díszítő kis feliratra. "Heilig"
-Az után az este után csináltattam. Soha nem akartalak elfelejteni téged.
-Még mindig nem hiszem el, hogy te vagy az. Ilyen voltál akkor is, mikor a szemembe néztél.
-Kirázott a hideg és megállt az idő. Te is érezted?
-Igen, éreztem! –nevetett Kimy ahogy az énekes arcát figyelte.
-Mit gondolsz, létezik szerelem első látásra? –Bill kíváncsian nézett a lányra, miközben kisimított egy kusza vörös tincset Kimy arcából.
-Nem tudom. –sóhajtott Kimy.
-Akkor… -Bill elmosolyodott és nagy kezei közé vette Kimy arcát. –csukd le a szemeid.
-Miért? –értetlenkedett a lány.
-Bízz bennem! –Kimy behunyta a szemeit, Bill pedig óvatosan végigsimította az arcát, majd egészen közel hajolt hozzá. –most nyisd ki. –kérte kedvesen, Kimy pedig felpillantott rá. –na? Most már létezik? Mert én úgy érzem, hogy…
-Talán… -suttogta Kimy lesütött szemekkel.
-Szeretlek! –bukott ki a szó Billből. –tudom, hogy őrültség és hogy nem bízol bennem azok után, ahogy veled viselkedtem…
-Tudom, hogy őrültség de azok után is, ahogy velem viselkedtél, úgy érzem képes, lennék követi téged akár a világ végére is.
-Szóval mégis csak létezik szerelem első látásra? –kérdezte Bill mosolyogva.
-Már akkor is létezett. –válaszolt Kimy és a csuklóját díszítő "Heilig" feliratra pillantott, majd átölelte az énekest.
-Hogy lehet, hogy máris megbocsátottál?
-Mi értelme lenne veszekedni és gyűlölködni? Utálom ezt. Már tudom, hogy tényleg te vagy az!
-Soha ne menj el többet, kérlek!
-Soha ne hagyj egyedül! –Kimy szemrehányóan elmosolyodott, közben pedig érezte, hogy Bill ujjai ismét a csuklójára fonódnak.
-Pont ilyen voltál az álmaimban. –suttogta Bill, majd lassan kissé remegve, megcsókolta Kimyit.