Ments meg! 6. Rész

6. Rész

”Az enyém volt…”

A házunk előtt ültem, a járda szélén. A lábam kilógott az útra. A már jól megszokott édes sütemény illattól felfordult a gyomrom. Iszonyatos bűznek éreztem. Szombat reggel volt, olyan kilenc óra körül. Anyám a hétvégére visszautazott New York-ba, a munkája miatt. Bill hagyott nekem üzenetet, azt mondta délre itthon lesz. Én még csak most ébredtem fel. Nem reggeliztem. Sosem szoktam reggelizni csak, ha muszáj. Úgy általában… enni sem szoktam. Furcsa… de nem vagyok éhes. Egyáltalán soha sem. Viszont gyakran vagyok álmos. Néha csak úgy minden ok nélkül beájulok, a nap közepén. Mikor pedig felébredek olyan, mintha egy évet kihagytam volna az életből. Emlékszem tegnap este, hogy feküdtem le. Mikor Tom haza hozott, bejött velem ő is. Megölelte anyámat és Billt, de nem mondott semmit. Én is kussoltam. Csak felvonszoltam magam a szobámba és ledőltem az ágyra. Hallottam, ahogy ők lent elkezdtek beszélgetni. Próbáltam figyelni, hogy megtudjam megint csak rólam beszélnek-e, de nem értettem semmit. Később Tom benézett hozzám. Csak bepillantott egy másodpercre, de nem köszönt nekem.

-Szia! –köszönt hirtelen a szomszéd kislány, én pedig összerezzentem.

-Szia! –köszöntem én is, de nem néztem fel rá. Néhány bogarat figyeltem a lábam között.

Éreztem, ahogy leült mellém a járda szélére. Enyhe cseresznye illata megcsapta az orromat.

-Celia vagyok! –mutatkozott be és kíváncsian nézett fel rám.

-Tudom. –mondtam miközben az ujjaimmal, követtem a bogarakat. –láttalak a szüleiddel és hallottam, hogy így hívnak.

-Te pedig Seth vagy igaz? –kérdezte és közelebb húzódott hozzám.

-Hát az attól függ… -mosolyodtam el sötéten, de még mindig nem néztem rá.

-Mitől?

-Attól, hogy ki az a Seth.

-Hát… -lelkesen felpattant és elém állt. –te vagy az! –mutatott rám mosolyogva. –az a híres rocksztár. A kedvencem!

-Én vagyok a kedvenced? –kérdeztem, tetteted meglepettséggel, miközben tűnődve figyeltem az apró siető rovarokat.

-Igen! –nevetett fel csilingelő hangján. –anyukám mindig azt mondja, hogy rossz fiú vagy. És hogy ne foglakozzak veled, mert nem érsz annyit, de én szeretlek!

-Miért aggódik az anyukád?

-Azt szokta mondani, hogy szétbaszod az agyad! Pedig látja, hogy értelmes kölyök vagy! És azt, hogy a drogok rabja vagy! Na meg azt, hogy biztos bűzlesz a cigitől! És azt is mondja, hogy elkényeztetett hollywoodi kis pöcs vagy. Meg hasonlóakat. De ezeket csak akkor mondja mikor már üres az üveg és haragszik rám.

-Milyen üveg? –kérdeztem miközben az egyik hangya felfutott az ujjaimra.

-Az, amelyik miatt mindig veszekszik a papával. Kiabálnak mindketten. És azt isszák. Pedig olyan büdös.

-Alkoholisták… -bukott ki belőlem a szó. Hirtelen nem jutott eszembe, hogy egy hat éves kislány valószínűleg azon kívül, amit lát, semmit nem tud az alkoholról.

-Az micsoda? –kérdezte kíváncsian, miközben leült elém a betonra és egészen közel kúszott hozzám, hogy végre belekerüljön a látóterembe.

-Egy rossz dolog. –suttogtam, miközben lassan összenyomtam az ujjam hegyére szaladó hangyát. –nagyon rossz dolog. –ismételtem, Ceilat pedig hirtelen kirázta a hideg.

-Ezt miért csináltad? –kérdezte vékonyka hangján.

-Nem tudom. –suttogtam eltűnődve.

Celia kicsit hallgatott, közben engem figyelt, majd újra megszólalt.

-Seth?

-Igen? –kérdeztem a szemöldökömet felvonva.

-Te tudod, mi van abban az üvegben?

A kérdése váratlanul ért, fogalmam nem volt róla, hogy mit válaszoljak.

-Igen. –sóhajtottam végül, és reméltem, hogy nem kérdezősködik tovább.

-Málnaszörp? –kérdezte ravaszul én, pedig szánakozva elmosolyodtam.

-Igen. –bólintottam. –csak tudod ez olyan málnaszörp, ami… kicsit más. Nem szabad belőle sokat inni, mert beteg leszel tőle.

-A mami eleinte mindig nagyon sokat nevet tőle. Aztán pedig elesik, kiabál és veszekszik a papával. Egem pedig megüt.

-Tudod, ha ebből a málnaszörpből iszol… olyan dolgokat csinálsz… amiket amúgy nem csinálnál. A mamád biztosan nem ütne meg direkt.

-Te is szoktál olyat inni? –kérdezte ártatlanul csillogó szemekkel nekem, pedig hirtelen elszorult a torkom.

-Igen. –sóhajtottam. –de te ne fogalakozz ezzel. És hagyd azt a málnaszörpöt, nem való ilyen kislányoknak.

-Nem vagyok kicsi! –nyafogott az ajkát lebiggyesztve.

-Rendben, rendben. Kicsi!

-Mit csinálsz itt? –kérdezte mosolyogva, miközben a cipőfűzőmmel játszott.

-Várom az apukámat. –mondtam csendesen. Olyan furcsa volt ezt kimondani. Ezt a szót…

-Miért szokott sírni?

-Celia! –nevettem rá csodálkozva. –ő sosem sír!

-De igen láttam! Dühös volt. Egyedült állt itt kint, cigizett és sírt. Belerúgott a lépcsőbe.

-Biztos csak megbotlott. –magyaráztam neki zavartan.

-Nem! Sírt, én láttam!

-Jól van. Elhiszem.

-De miért sírt? –kérdezte újra, miközben egy szép masnit kötött a cipőmre.

-Nem tudom.

-Szerintem ő is aggódik miattad. –mondta eltöprengve, majd újra kikötötte a cipőfűzőm. –szoktam hallani, ahogy kiabáltok. Nagyon hangosak vagytok.

-Igen? –kérdeztem mosolyogva, ahogy néztem őt.

-Igen! Tudod mikor sírt az apukád?

-Na mikor? –vontam föl a szemöldököm kíváncsian.

-Amikor a múltkor olyan későn jöttél haza. Én Miamiban voltam az unokatesóimmal és éjszaka érkeztem haza. Ahogy te is. Az egyik barátoddal voltál. Nevettetek és nagyon hangosak voltatok. –szégyenkezve lesütöttem a szemem. –aztán bementetek és megint kiabálást hallottam. Utána sokáig semmi nem történt. De aztán apukád kijött ide a sötétben és sírt.

-Néha mindenkinek kell… -suttogtam, miközben az arcom megfeszült és összenyomtam egy újabb hangyát.

-Állj! Ne csináld ezt! –kiáltott fel a kislány és a kezét a rovarok fölé tartotta. –ne bánts őket!

-Miért ne? –kérdeztem és megrántottam a vállam. Egy percig töprengett és tűnődve nézte kis kezeit, miközben újra összecsomózta a cipőfűzőim.

-Azért mert… ők nem bántottak téged. –szánakozva megráztam a fejem és elmosolyodtam.

-Mondd, csak hol vannak a barátaid? –kérdeztem, ő pedig zavartan megdörzsölte az orrát.

-A mami és a papa nem szeretik, ha itt vannak. És az ő szüleik sem szeretnék, ha eljönnének hozzánk. –hallgattam. Értettem az egészet.

-Nincs testvéred? –érdeklődtem tovább.

-De volt. –mosolygott én pedig értetlenül néztem rá, miközben ő teljesen összecsomózta a két cipőmet. –Danny elment. –mondta miközben a nyelvét kidugva kötött egy masnit a hatalmas gubancos csomóra.

-Hová? –kérdeztem már egy előre rossz érzéssel a torkomban.

-Oda! –mutatott fel az égre mosolyogva. –ha akarod majd este, megmutatom neked őt. Ott van és figyel engem.

-A csillagokra gondolsz? –kérdeztem döbbenten.

-Mami szerint mindenkinek van egy csillaga. –dünnyögte töprengve. –de ezt már régen mondta.

-Hogy került oda a testvéred?

-Mami azt mondja, hogy te is pont olyan vagy mint ő. Azt mondja te is azt csinálod. Szétbaszod az agyad! Ezt szokta emlegetni. És mindig azt mondja… drog. Pedig én nem is tudom mi jelent.

-Ezért van ott a tesód? –kérdeztem miközben az égre mutattam.

-Igen. –bólintott. –bár mami mindig azt mondta neki, hogy a pokolban fog elégni. De én nem hiszem. Danny nagyon rendes volt. Olyan, mint te. Talán csak kicsit volt idősebb nálad.

-Mesélj róla! –kértem miközben őt figyeltem.

-Magas volt. Ennyire magas. –felállt és kinyújtotta a kezét. –még így is csak a vállamig ért volna. Újra leült elém. –barna haja volt, de a szeme olyan kék volt, mint az enyém. És nagyon vicces volt. Mindig azt csinálta, hogy felemelt és a levegőbe dobott engem. A papa mosolyát örökölte. A mami mindig ezt mondta.

-Valahogy így csinálta? –kérdeztem miközben megpróbáltam felállni, de az összekötözött cipőimnek hála azonnal visszazuhantam a földre. Celia hangosan felnevetett.

-Celia ne nevess ki! –kértem kissé megjátszva magam, miközben nagyon is jól esett hogy vidámnak látom őt.

-De hát olyan ügyetlen vagy! –nevetett és kis kezét a szája elé tartotta.

-Adsz nekem egy autogrammot? –kérdeztem hirtelen és elővettem a tollat, ami mindig a farzsebemben lapult.

-Én? –csodálkozott elkerekült szemekkel.

-Van itt egy másik Celia is? –nevettem rá, miközben odaadtam neki a tollat. –ott írd alá a cipőmet! –mondtam és a converse fehér orrára mutattam. Mosolyogva figyeltem, ahogy erősen koncentrálva a cipőmre írja a nevét. –szép! –mondtam, mikor befejezte és visszaadta nekem a tollat.

-Most te is az enyémet! –kérte és elém dugta kis cipője orrát.

-Nem, nem szeretném tönkretenni a cipődet. Lehet, hogy anyukád nem örülne neki.

-Kérlek! –rám meresztette nagy kék szemeit.

-Rendben. –mosolyodtam el és aláírtam a cipőjét.

-Egy szívecskét is rakj mellé! –követelte aranyosan toppantva, én pedig odarajzoltam a szívet is.

-Nos? Megfelel? –kérdeztem nevetve.

-Igen! Bár csúnya szívecskét rajzoltál! –vigyorgott gyerekesen.

-Na, várj, mindjárt kijavítom! –mosolyogtam rá és a szívecskébe írtam: Celia és Seth! –így már jó lesz remélem! Mostantól barátok vagyunk, rendben?

-Ez tetszik! –nevetett és miközben felnéztem rá, kisimította a hajam a szememből.

-Miért ilyen a hajad? –kérdezte és ujjait a hajamba fúrta.

-Nem tudom. Neked miért ilyen? –kérdeztem és meglóbáltam szőke tincseit.

-Nem tudom! –nevetett fel.

-Akkor meg ne kérdezz ilyen butaságokat!

-Rendben! –nevetett fel.

-Celia! –ahogy a kislány, én is felkaptam a fejem erre a kellemetlen rekedt, de erőteljes hangra.

-Ő a papád? –kérdeztem suttogva és megszorítottam a kezét, miközben a férfi dülöngélve megindult felénk.

-Igen. –suttogta ő is, és egy tapodtat sem mozdult mellőlem. Nagy nehezen felálltam és kicsit Celiat védve álltam a férfi útjába.

-Jó napot! –köszöntem óvatosan.

-Celia gyere be! –dünnyögte a férfi. Méterekről érezni lehetett a belőle áradó tömény alkohol és füst szagot. A hangja olyan volt, mintha minden pillanatban felszakadni készülne a torka.

-Nem maradhatok még egy kicsit? –kérdezte a kislány és erősen a karomba kapaszkodott.

-Nem! –morogta az apja és kihívóan végigmért. –gyere! –a kislány kelletlenül kibújt mögülem és megfogta az apukája kezét.

-Képzeld papa, Seth és én mostantól barátok vagyunk! –a férfi nem mondott semmit, csak gyorsan rángatta maga után a kislányt. –és képzeld kért tőlem autogramot, és ő is adott nekem. És ő is pont olyan jó fej, mint Danny! –a férfi erre megállt és a karjánál fogva hatalmasat rántott a kislányon.

-Megmondtam neked, hogy soha többet ne beszélj róla! –kiabált a férfi, én pedig úgy éreztem a hatalmas rántás, szinte letépi a kislány kezét. Dühösen utánuk kiáltottam.

-Megőrült? Mit csinál? Azonnal engedje el!

-Kussolj kölyök! –kiabált a férfi.

-Nem hallja? Ne bántsa őt!

A férfi elengedte a kislányt és visszafordult felém.

-Mégis mi a faszt képzelsz magadról? –kérdezte dühösen engem, pedig azonnal elkapott a hányinger amint megéreztem az erős, tömény alkohol szagot.

-Kérem, ne bántsa őt. –mondtam valamivel halkabban. –ő nem tehet semmiről.

Az arcomon csattanó hatalmas pofon elhallgatott. Celia halkan fesikkantott és ijedten bámult rám. Döbbenten fogtam az arcomat, majd hagytam, hogy a férfi a pólómnál fogva magához elemjen.

-Ha még egyszer meglátom, hogy a kislányommal szórakozol esküszöm, megöllek! –ellökött én pedig a földre zuhantam. A cipőim össze voltak kötve, nem tudtam felállni. Tehetetlenül néztem, ahogy az az alkoholista állat elcibálja Celiat. A kislány nem szólt semmit, gondolom nem is szólhatott volna. Amint eltűntek a szemem elől dühösen szétcibáltam a cipőfűzőim, felálltam, majd berohantam a házba. Becsaptam az ajtót és hangosan káromkodtam. Tehetetlen és ideges voltam. Ez pedig nálam az egyik legrosszabb párosítás. Nagy zajt csapva átvágtam az előszobán, amikor hirtelen megállított Billee ugatása. Valahonnan a konyhából szólhatott, szokatlanul hangosan és mérgesen. Keresztül a nappalin eljutottam a konyhába és megálltam. Billee a helyiség közepén állt, merőn nézett rám, közben pedig dühösen ugatott.

-Szia haver! –köszöntem de nem igazán mertem megsimogatni. Nem jött oda hozzám, ahogy szokott csak még nagyobb zajt csapott. –na mi van, mi a baj? –kérdeztem a szemöldököm felvonva. Nem hagyta abba, úgy bámult, mint egy idegent. –Billee hagyd már abba! Nincs jó kedvem! –rámvillantotta a fogait és hosszasan morgott. –fejezd már be! –kértem miközben elsétáltam mellette, és a mosogatóhoz léptem. Nem hagyta abba. Hangosan ugatott és morgott rám. Kezdett felidegesíteni. –kussolj már! –kiabáltam rá, mire még hangosabb ugatásba kezdett és fogaival a kezem után kapott. –azt mondtam, kussolj te rohadt dög! –ordítottam, miközben elkaptam a nyakörvét és erősen megrángattam. Próbáltam megsimogatni a fejét, de kitépte magát a kezeim közül és tovább ugatott. –Billee légy szíves! –kértem megint és felé nyúltam, mire ő a kezem után kapott és megharapott. –a rohad életbe! –kiabáltam és gyorsan a csap alá tartottam vérző ujjaim. –te szemét dög! Mi akarsz! Most Celiának ezt kell hallania, ahogy veled üvöltözöm! Örülsz? Örülsz, te tetves dög!? –azt vártam, hogy megijed, amikor felé rúgok, ehelyett csak még dühösebb és kezelhetetlenebb lett. Fogaival a nadrágom rángatta miközben még mindig folyamatosan morgott. –hagyd abba! Nem hallod? Hagyd abba te korcs! –a kezem még mindig a mosogatóban lógott mikor a mosatlan tányérok és evőeszközök között megtapintottam azt a valamit. Billee ugatva ugrott nekem és a fogait mélyen az alkaromba vájva harapott meg újból. –persze te Bill kutyája vagy igaz? Ő hozott téged, te is tőle származol! Ezért csinálod igaz? Te is ki akarsz készíteni! Pont úgy utálsz, mint ő! –hirtelen megpillantottam Celiat a konyha ablak mögött. Megráztam a fejem, de mikor megint oda néztem a kislány már nem volt sehol. Billee haragosan ugatott tovább. –Celia! –kiabáltam a kislány után. –Celia! Ne félj, gyere elő kérlek! –az ablakot figyeltem, de nem láttam már őt. Csak egy rémisztően ismerős alakot, akit felém tükrözött az üveg. Nevetett. Közben a kutya megint megharapott én pedig ordítottam. Annyi minden történt, kerestem Celiat a tekintetemmel, Billee-vel harcoltam, kiabáltam, féltem, vérzett a kezem, nevetett rám a tükörképem, majd lassan a száját is kinyitotta és megszólalt… ott bent a fejemben. –ne! Ordítottam rémülten és kirántottam a mosogatóból az ujjaim közé simuló tárgyat. Egy hirtelen mozdulat… döbbenet… remegés… majd a lassan mindent megváltoztató felismerés… csend.

*

Bill belépett a házba és becsukta maga mögött az ajtót. Levette a kabátját és elrakta a kulcsait.

-Seth! –kiabált fel az emeletre jókedvűen, miközben áthaladt a nappalin. –Seth! Kölyök, itt vagy? –Bill hirtelen megállt és a padlót bámulta. –úr isten. –suttogta döbbenten, ahogy belépett a konyhába. A bútorok, a szekrény a csempe… mindenhol ott vöröslött… -Seth! –kiabált az énekes rémülten és lerogyott a fiú mellé a földre.

-Mi bajod? –kérdezte a fiú álmosan, ahogy kinyitotta a szemét.

-Jól vagy? –kérdezte Bill remegő hangon, bár nagyon is tudta, mi lesz a válasz.

-Igen. –válaszolt Seth, majd a hajába túrt a kezéből pedig csörömpölve hullott ki a hatalmas konyhakés.

-Istenem, Seth… mi történt? –kérdezte az énekes, miközben megint körbenézett.

A fiú szétnézett a konyhában, majd hirtelen értetlenül és rémülten bámult az apjára. Kinyitotta a száját, hogy kérdezzen, amikor hirtelen elakadt. Egy hirtelen mozdulat…

-Billee! –kiáltott fel ijedten és a földön fekvő kutyához térdepelt. –mi történt vele? Bill mi történt? –az énekes az ajkába harapott és fájdalmas arckifejezéssel megrázta a fejét. Seth vértől mocskos kezeire, a harapásokra, majd maga mögé nézett a nagy késre. Döbbenet… -nem! –suttogta kétségbeesetten. –nem! Bill, nem! –kiabált sírva. –nem lehet igaz! Miért? –az énekes átkarolta a fiút de nem mondott semmit. Ő is véres lett, a padlótól és Seth-től. Remegés… majd a lassan mindent megváltoztató felismerés… -Bill! Miért? Miért vagyok ekkora szörnyeteg? –az énekes nem tudott válaszolni. Rémülten zihálva szorította a fejét a fiúénak. Seth remegő kezével teljes erejéből szorította az énekes karjait. Lehunyta a szemeit, az arca megfeszült, ahogy próbálta kontrollálni a testét rázó zokogást.

*

-Lassan kezdem csak felfogni, hogy mi is történik. Azt mondják, hogy az ember a saját sorsának kovácsa… mondjam ezt én is? Mondjam ezt annak, aki nem tudja magát irányítani? Hazudjak a szemébe? Ez egy nagy átbaszás! –kiabált Bill tehetetlenül dühöngve és lesöpörte az asztalon álló poharakat. –olyan… olyan, mint egy élőhalott. Én pedig nem tehetek semmit! Nézhetem, ahogy meghal! Nem vagyok semmi! Nem tudok közbelépni. A világ legszánalmasabb vesztese vagyok. Annyi minden történt már. Annyi mindenen mentünk át együtt most mégis… itt vagyunk ketten… egy hulla és egy nulla… tehetetlenül. Utálom magam, amiért képtelen vagyok változtatni a dolgokon.

-Te nem tehetsz róla… -suttogta Nina.

-Hát akkor ki tehet róla? –üvöltött Bill kétségbeesetten. –utáltam őt! Érted? Zsigeri szinten gyűlöltem. Megvolt benne minden, ami belőlem hiányzott. Hiába próbáltam erőlködni, rákényszeríteni a tanulást meg a többit… tökéletes volt. A világ legnagyobb barma vagyok, amiért nem fogadtam el őt olyannak amilyen.

-Ezért még ne okold magad.

-De. Én tehetek róla… és Tom. Mi ketten.

-Ezt meg honnan veszed? –kérdezte Nina értetlenül, miközben Bill töprengő pillantását követte.

-Emlékszem. –suttogta Bill. –már egészen az elejétől kezdve próbáltuk olyanná tenni őt, mint amilyenek mi voltunk. A párizsi vásárlás is olyan volt… Tom a Rebook cipőt akarta neki én pedig a Rick Owenst. –Bill elgondolkozva nézett az alkarjára, majd egyre jobban belelendült a magyarázásba. –a tetoválásai is minket jelképeznek! Tom a jobb kezén én pedig a balon. És a piercingek! A száját is csak Tom miatt lövette át. Sőt fogadnék, hogy ez múltkori dolog is, amire nem emlékszik… a másik személyisége, egyre kevésbé akar hasonlítani rám. Ezért kezdi tágítani a fülét. És… azóta se vágta le újra a haját. Egyre inkább olyan, mint Tom.

-Te csalódtál benne.

-Igen. Elbuktam szülőként. De ezt most már nem erről szól. Nem arról, hogy ordítozunk egymással, hanem valami sokkal komolyabbról. Seth-nek baja lehet. Ha a dolgok így folytatódnak. Ha így durvul ez, akkor… már nem is tudom, mire gondoljak. Állandóan azt látom magam előtt, ahogy ott feküdt a konyhában, a késsel a kezében, én pedig rögtön azt hittem, hogy… megölte magát. Egy másodperc erejéig átvillant az agyamon, hogy megpróbálta. De aztán láttam, hogy az, ami ott van mindenhol, nem az ő vére. Az fájt a legjobban, hogy imádkoztam érte, hogy azt mondja: igen én tettem. De nem. Nem emlékezett rá. Kívántam neki azokat a szörnyű emléketek, csak, hogy ne kelljen egyértelmű biztosítékot kapnom róla, hogy beteg. És nem értem. Nem tudom elképzelni, hogy mire gondolhatott, hogy mi vette rá erre a szörnyűségre. Hogy olyat bántson, akit ennyire szeret. –Bill lerogyott az egyik székre és fáradtan az asztalra könyökölt. –nem tudom elfelejteni. Három hete történt ez a dolog a kutyával de nem tudok kiverni a fejemből. Azóta nem is beszélgettünk igazán. Próbáltam, de nem bír róla beszélni. Még a házból sem ment ki. Eszembe jutott, hogy ilyenkor legalább tiszta és biztosan nincs belőve semmivel, de igazából ez nem lehet vigasz. Szinte már semmi nem lehet az.

-Nem gondolod, hogy jó lenne neki, ha esetleg egy kicsivel többet lehetne Tommal?

-Nem! Állandóan ezen rágódom. Sajnos ez is kétesélyű. Mert a múltkor megnyugodott, viszont félek tőle, hogy Tom esetleg kihozhat belőle valamit, ami még rosszabb. Nem akarom, hogy találkozzanak!

-Előbb talán beszélned kéne vele. –jegyezte meg Nina és ő is leült, majd megfogta Bill kezét.

-Nekem? –kérdezte Bill, úgy mintha ez lenne a világon a legröhejesebb dolog. –nem hallgatna meg.

-És mi lenne, ha megpróbálnánk együtt beszélni vele? Tudod csak úgy beszélgetni. Mintha normális család lennénk.

-Nagy kár, hogy nem vagyunk az. –nevetett fel szánakozva az énekes. –de nem bánom beszéljünk!

Nina elmosolyodott és felpattant, majd elindult az emeletre Seth szobája felé.

-Seth! –kopogott be halkan.

-Mi van? –tárta ki az ajtót a fiú, kicsit sem barátságosan.

-Nincs kedved kicsit beszélgetni? –kérdezte Nina reménykedve.

-Eltaláltad! Nincs kedvem.

-Rendben. –sóhajtott fel a nő. –De Bill akkor is szeretne beszélni veled.

-Most mi értelme van ennek? –nyögte kelletlenül a fiú, de azért levonszolta magát a lépcsőn és megállt az énekes előtt. –na? Miről akarsz beszélni? –kérdezte kicsit megrántva a vállát.

Bill zavartan állt egyik lábáról a másikra, miközben hosszú ujjával láthatatlan köröket rajzolt az asztalra.

-Hát…

-Miért nem mentek el valahová ketten? –kérdezte hirtelen Nina, hogy a kínos helyzetet oldja.

-Nem bánom. –sóhajtott Bill. –Seth van kedved hozzá?

-Nincs. –szögezte le a fiú határozottan.

-Rendben van, akkor ezt megbeszéltük. Hozd a dzsekid!

Seth az égre emelte a tekintetét, de követte az énekest. Az előszobában leakasztotta a fogasról a kabátját és a férfival együtt elindult kifelé. Kint beültek az énekes kocsijába és miután Bill gázt adott el is indultak. A fiú nem kérdezte, hogy hová mennek, egész végig hallgatott.

Negyed óra feszült autózás után Bill megállt egy drága étterem előtt. Bementek és leültek az egyik asztalhoz. Néhány percen belül azonnal megjelent egy pincér, hogy felvegye a rendelést. Bill rendelt, majd a fiúra nézett, de Seth nem kért semmit.

-Miért nem eszel? –kérdezte halkan miután a pincér sietve távozott.

-Nem vagyok éhes. –válaszolt a foga hegyéről a fiú.

Bill nem mondott semmit, próbálta elkerülni a fia örökké vádlónak tűnő pillantását. Tizenöt percen belül kihozták az énekes rendelését. Bill felnézett a pincérre miközben az letette elé az ételt és a bort. Lassan begyakorlott mozdulattal töltötte ki az italt az énekes poharába, majd az üveget lerakta az asztal másik végére Seth elé. Ezután kedvesen az asztalnál ülőkre mosolygott és távozott.

Az énekes belekezdett az ételbe de hamar el is akadt, ahogy észrevette, hogy a fiú őt figyeli. Lassan megállt és a száját harapdálva gondolkozni kezdett, hogy mivel törje meg a csendet. A fiú szemmel láthatólag élvezte az énekes számára kínos helyzetet. Halvány gunyoros mosoly játszadozott szája sarkában. Bill végül felsóhajtott és zavartan belekezdett az első kérdésbe.

-Szóval…? –zavartan nézett a fiúra, miközben a villájára szúrt paradicsomdarabot forgatta maga előtt. –milyen a suli?

-Nem gyakran járok be. –felet őszintén Seth.

-Értem. -sóhajtott Bill, majd a kínos hallgatás közben lassan a szájához emelte a zöldséget. –és milyenek a barátaid?

Seth szánakozva nézett az énekesre, majd gonoszul elvigyorodott.

-Nincsenek barátaim. –mondta csendesen. –akikkel együtt lógunk, azokkal nem vagyunk barátok. Egy valami tart össze minket: a drog. Nincs bennünk semmi közös, ezen kívül.

-Na és Adam? –kérdezte Bill a szemöldökét felvonva. –ő hasonlít rád nem?

-Minimálisan. –válaszolt Seth hanyagul.

Bill megint hosszú ideig hallgatott, majd már éppen megint kérdezett volna, mikor Seth megelőzte.

-Mondd, csak mit akarsz hallani tőlem? Jössz itt ezekkel a hülye kérdésekkel! Milyen a suli, milyenek a barátaid!? Tudom a folytatást! Mi van a lányokkal? Igaz? Ez lenne a következő! –Seth az asztalra könyökölt és közelebb hajolt az énekeshez. –megsúgom, egyáltalán nem érdekelnek! A heroin teljesen kielégít. Nincs bennem semmilyen vágy. És nehogy azt hidd, hogy Adam miatt, mert a legkevésbé sem érdekel. Szóval miután kibeszéltük a lányokat megkérdezed majd, hogy akkor mégis mit csinálok Adammel! Az érdekel, hogy valóban meleg vagyok-e? A válasz: nem! Nem vagyok buzi! Ez után megkérdezed, hogy miért kefélek vele… -a fiú még közelebb hajolt az énekeshez és eszelősen elmosolyodva pillantott fel rá. –az újabb válasz pedig pont az, amitől félsz: mert kurvára élvezem. Nem azt, amit csinálok, hanem, hogy te szenvedsz miatta. Azt hiszed, hogy miattad van ez az egész, hogy miattad vagyok ilyen. Helyettem is bűnösnek érzed magad! Ezt imádom! Erre azt mondod, hogy csak a drog miatt. És… kivételesen talán igazad van. Ezt beismerem. De ez neked nem elég és megkérdezed, hogy akkor miért csinálom a dolgokat, ha semmi értelmük nincsen. Nos csak úgy… mert ha benned van a heroin nem kell semminek sem értelmet keresni! Ezek után nagy levegőt veszel és elkezdesz a drogokról beszélni. Úgy, hogy megijedjek, de közben érezzem, hogy te kész vagy segíteni nekem. Én pedig majd bólogatok, hogy azt hidd végre megértettem, hogy miről is szól ez az egész. Te pedig örülsz, és végre elégedett vigyorba húzódik a szád. Addig vigyorogsz, amíg meg nem szólalok újból. Elkezdek arról magyarázni, hogy milyen is, ha belövöd magad. Tehát! Gondolj életed legnagyobb orgazmusára, szorozd be tízzel és még mindig csak a felénél tartasz! Rákényszerít, hogy azt mondd: basszameg, ez egy álom! Ha benned van  nem csinálsz semmit! Csak hátradőlsz, fekszel és élvezel! Érted? Folyamatosan elélvezel! És mikor felébredsz csodálkozol, hogy nincs körülötted senki! Aztán rájössz, hogy nem is kell senkinek sem ott lennie. Mert ilyen érzést soha nem válthat ki belőled a szex! Soha, mert ez jobb mint a szex! Nem kell hozzá semmilyen ribanc, nem kell hozzá viagra! Nem kell hozzá semmi más csak húsz másodperc őrült bátorság. Öt másodperc arra, hogy eldöntsd be fogod lőni, öt másodperc arra, hogy a kezedhez helyezd a tűt és megkeresd az eret, megint öt másodperc, hogy szúrj és lenyomd a tű tetejét, az utolsó öt másodperc, pedig arra kell, hogy kinyisd a szemed és egyszerűen csak hátradőlj. Engedd, hogy az ereidben a véred másodpercek alatt eljutassa mindenhová. Az agyadba, a szívedbe, mindenhová, ahol csak vér van! A szív percenként hét liter vért pumpál szét a testedben! Fel tudod ezt fogni? Húsz másodperc őrült bátorság… ennyi az egész! Miután ledöbbentél megpróbálod megint kicsit összeszedni magad. És előadod a csalódott szülőt, akit a függőségével kínoz a gyereke. Nekem pedig eszembe jut az anyám és Tom. És az, hogy nem akarom szenvedni látni őket. Ezért végighallgatom a monológod. Mikor befejezed értelmes arckifejezéssel bólintok és halványan elmosolyodok, mintha megértettem volna. Egy másodpercig amíg rád nézek árad a szeretet a tekintetemből. Aztán mikor elfordulok, megint csak olyan semmilyen vagyok. Te pedig örülsz, és arra gondolsz talán mégis van még esélyed rá, hogy elviseljelek. Azt gondolod majd, hogy aranyos és értelmes vagyok. És elkezdesz pofázni mindenféle hülyeségről, amik engem egyáltalán nem érdekelnek. Csak mondod, mondod és nem veszed észre, hogy én  legszívesebben leszúrnám magam, mert annyira unom a szöveged. Közben szép lassan megiszod, az egész üveg bort. Olyannyira jól szórakozol, hogy nem veszed észre az idő múlását sem. Végül mikor már bebasztál felállsz, fizetsz, majd átkarolsz és megjegyzed, hogy milyen csodás volt ez az este amit kettesben töltöttünk. Megveregeted a vállam, miközben én a mosolyodtól öklendezem és kedvesen kikísérsz. –Seth közömbös arccal nézett fel Billre, miközben a körmeit piszkálta, majd lassan elmosolyodott. –szóval, akkor megkérdezed, hogy mi van a lányokkal?

Bill döbbenten bámult a fiúra, majd a szemében fellángold a düh és a kétségbeesettség rémisztő egyvelege. Végül mégis csak elmosolyodott és ugyanolyan sejtelmesen gúnyos volt, mint a fiú.

-Tudod most, hogy ezt elmondtad, és látom mennyire, várod a hatást, elgondolkoztam. Vagy azt várod, hogy dühösen felpattanjak, elkezdjek üvöltözni és az egész étterem rád, figyeljen, vagy azt, hogy totál lelki roncsot csinálj belőlem én, pedig összeroppanjak annyira, hogy te is lásd, hogy miattad őrülök meg. Ezt akarod igaz? Hogy az egész világ körülötted forogjon! Tom, az anyukád, a TV, az újságok, ez az étterem, a drogos barátaid, azok akikkel egy iskolába jász és én. Ez a lényege ennek az egész utálkozásnak igaz? Egy valaki mindig lesz akivel harcolhatsz igaz? Te is tudod, hogy én mindig a legjobbat akarom majd neked. Te pedig ellenszegülsz csak, hogy valaki ordítozzak veled és figyeljen rád. –Seth döbbenten hallgatott, nem tudott szóhoz jutni. –egyszerűbb lenne, ha észrevennéd, hogy én mindenképpen figyelek rád. Nem csak akkor, ha drogozol, és hajnalban érsz haza. Csak saját magadnak ártasz ezzel az egésszel. Tőlem cigizhetsz, eljárhatsz bulizni, ha akarsz, akár még egy jointot is elszívhatsz. Végül is nem sokára tizenhét éves leszel! Nem mondom, hogy örülök neki, de ezek olyan dolgok, amiket, muszáj ebben a korban. De nem kell mindezt úgy csinálnod, hogy közben utáljuk egymást. Érted mit akarok?

-Ja. –bólintott a gyerek és felnézett az énekesre. –azt akarod, hogy elhigyjem, te valójában végig kurva jófej voltál! Akkor mikor eltiltottál mindentől, mikor büntetésben voltam, mikor megütöttél, mikor hazudtál, mikor megaláztál! Végül is… Bill te végig olyan kibaszott kedves voltál!

-Megértem, ha dühös vagy. –mondat Bill halálos nyugalommal a hangjában.

-Miért jöttünk ide igazából? –kérdezte Seth a szemeit forgatva.

-Azt akartam, hogy beszéljünk Billee-ről.

Seth arcán egy másodpercre átvillant a szomorúság, de mikor megszólalt ismét közömbös volt.

-Mit beszéljünk róla? –kérdezte a körmeit piszkálva. –mondtam, hogy nem emlékszem.

-Rendben. De most már jobban vagy igaz?

-Ezt most komolyan kérdezed? –nevetett fel a fiú döbbenten. –te komolyan képes vagy megkérdezni, hogy jól vagyok-e? Bill az isten szerelmére, szerinted mégis, hogy érzem magam?

-Nem tudom én csak…

-Félek elaludni! –nyögte hirtelen a fiú félbeszakítva az énekest. –egy valamire emlékszem. Dühös és ideges voltam. Ezért félek minden este. Nem akarok elaludni, mert attól rettegek, hogy mikor felébredek anya, vagy te leszel a következő. Rád különösképpen dühös szoktam lenni! A szeretet pedig nem állít meg, ezért féltem anyát is.

-Te értem is aggódsz? –kérdezte Bill csodálkozva.

Seth nem válaszolt, csak a körmeit piszkálta.

-Kár volt ide jönni. –mondta halkan. –ahogy az emberek mondani szokták a beszélgetés sokat segít, de a mi esetünkben ez nem igaz. Rajtunk, de legfőképpen rajtam már semmi nem segít.

-Ne mondj ilyeneket!

-Miért ne? Tulajdonképpen most már tényleg bármit megtehetnék… olvastam erről a neten. A skizofréniáról. Ha minden igaz, meg fogok halni ugye? Most már mindegy nem? Írhatok egy bakancslistát és élhetek, amíg ki nem nyírom magam.

-Eszedbe se jusson ilyesmit csinálni! –emelte meg a hangját az énekes, de továbbra is kedves maradt. –Seth, te nem fogsz meghalni! Az isten szerelmére, miért gondolsz ilyenre?

-Azért mert a kibaszott XXI. században élünk és képes vagyok reálisan látni a dolgokat. Ne tegyél már úgy, mintha nem tudnád te is, hogy így lesz.

-Olyan vagy mintha ezt akarnád! Pedig neked még annyi dolgod van a világban! Ebbe még nem gondoltál bele?

-Nem. –suttogta Seth elcsodálkozva. –azon kívül, hogy megtaláljam az apámat… vagyis téged, soha nem gondoltam bele, hogy mi dolgom lenne a világban.

-Neked zenélned kell! És színészkedned! Szerelmesnek kell lenned, rekordokat kell döntened, meg kell mutatnod mindenkinek, hogy mennyi minden van benned!

-Mégis mit tudnék én mutatni nekik? A szörnyeteget, ami itt van bennem?

-Seth, ez baromság! Hol van a gyerek, aki azt mondta, hogy mindig küzdeni és üvölteni fog ellenem? Ugyanezt kéne tenned! Saját magadat kéne legyőznöd, és minden rendben lenne. Tudod, ismerlek már egy ideje, de azt hiszem te mindig tudsz valami újat mutatni az embernek. Te talán észre sem veszed, de én látom rajtad… a vagány drogos srác, aki állandóan visszapofázik valójában nagyon is érzékeny.

-A bunkó faszfej énekes pedig talán mégsem olyan vak, mint azt hittem. –jegyezte meg a fiú halványan elmosolyodva.

-A múltkor megtaláltam egy csomó olyan képet, amiket még Tom csinált a turné alatt. Párizsban és az utolsó helyszíneken már te is ott voltál. Erről pedig eszembe jutott az, amikor a hotelben beszélgettünk. "Bármi is történik nekem akármit, elmondhatsz érted? Nem érdekel, hogy mekkora hülyeség nyugodtan mondj el bármit, bízz meg bennem. Nem fogok beleszólni a dolgaidba. Ha akarod, elmondom a véleményem, de semmiben nem foglak korlátozni. Azt csinálsz, amit akarsz." Ezt mondtam! Tisztán emlékszem. Ehhez képest nem igazán jöttek össze a dolgok. Csak most fogtam fel igazán, hogy mennyire elcsesztem veled. Semmit, amit ígértem nem tartottam be. Nem gondoltam, hogy ennyire nehéz lesz szülőnek lenni és pláne nem gondoltam, hogy ilyen nehéz lesz szembenézni az utálatoddal! Ha őszintén a véleményemet kérdezed, akkor én borzasztó szülő vagyok. Talán mentegetőzhetnék azzal, hogy tizenöt éves voltál, amikor megismertelek, de sajnos, az hogy igyekeztem, és mégis ilyen szar vagyok a szülősködésben egyértelművé tesz a helyzetet. Talán nem vagyok apának való. Jó vagyok énekesnek, testvérnek, barátnak, férjnek, de apának… borzasztó. Bűntudatom van. Sokszor érzem azt, hogy elbuktam. De aztán másnap mégis felébredek azzal az erős kényszerrel, hogy jobbnak kell lennem. Tíz perc múlva pedig már megint ordítozok veled. Egyszerűen elvesztem a türelmem. Nem vagyok elég erős, ahhoz, hogy elviseljelek!

-Kösz! –nevetett fel a fiú.

-De komolyan! –nevetett az énekes is. –néha nagyon nehéz téged kibírni!

-Tudom. –bólintott Seth de nem nézett fel.

Hosszú percekig hallgattak, míg végül a fiú szólalt meg, egészen más hangon, mint az előbb. Sokkal határozottam és hangosabb volt.

-Meg akarom verni a drogos faszfejek vezetőjét, Milot!

-Talán nem kéne. –jegyezte meg Bill, de nem kezdte el lebeszélni Seth-et.

-Az a faszfej, azt hiszi magáról, hogy ő a kurva világ királya, miközben csak egy nagy szarzsák. Ő nyomott fel a rendőrségnek is. Kurvára megérdemelné, hogy valaki egyszer betörje az orrát.

-És muszáj, hogy ez a valaki te legyél? –kérdezte Bill mosolyogva.

-Igen! Ha már New Yorkban megtanultam verekedni, legalább egyszer hadd verjek össze valakit úgy igazán. És ha már valakit összeverek, akkor ne egy ártatlan legyen az. Megint…

-Én csak a miatt nem szeretném, mert akkor nyilván megint elmész hozzá és megint ott lesz az a sok drog…

-Ennyire sem bízol bennem? –kérdezte hirtelen Seth felháborodva.

-Már megbocsáss, de tudom, hogy ha drogokról van szó, elég kevés benned az önkontroll, ahhoz, hogy tényleg visszatartson.

-Értem. –morogta mérgesen a fiú, majd felállt. –végeztél? –kérdezte, ahogy lenézett Bill tányérjára. –mehetünk?

Bill intett a pincérnek és fizetett. Seth dühösen mérte végig miközben maga elé engedte az énekest a kijáratnál. Ugyanolyan hangulatban távoztak, mint amilyenben megérkeztek.

-Hideg és barátságtalan… -gondolta Bill keserűen, mégis idegesen.

*

Tom kopogtatott, majd belépett az ajtón. A szoba pont olyan volt, mint amilyenre emlékezett. Fehér falak, sötét tölgyfaasztal, sötétkék szőnyeg, nagy ablakok, átlátszó függöny. Az asztal mögött ott ült Dr. Laurence Neeson, éppen egy csésze kávét szürcsölgetett. Amint észrevette a gitárost vidáman felpattant és Tom elé sietett.

-Jaj, Tom úgy örülök neked! –lelkendezett és egy egész percen keresztül rázta a gitáros kezét, miközben az csak kedvesen mosolygott.

-Én is örülök Dr. úr. Jól tartja magát. –nevetett Tom és nagy nehezen kiszabadította a kezét.

-Hát igyekszik az ember! –nevetett az orvos is és leültette a gitárost. –Iszol egy kávét?

-Nem köszönöm. –legyintett a gitáros és megvárta, amíg a férfi visszaül az asztal mögé.

-Bevallom, egy kicsit megijedtem mikor felhívtál. –jegyezte meg az orvos, miközben maga elé vett egy jegyzettömböt. –de bizonyára nincs semmi komoly bajod. Jó lenne, ha sorolnád a tünetidet…

Tom a férfi kezében várakozó tollra nézett, majd nagyot sóhajtott és beszélni kezdett.

-Nehezen alszom, fáradt vagyok, sokszor szédülök és hányingerem is van. Arra gondoltam, hogy esetleg a tüdőmmel lehet valami, mert sokszor érzem úgy, mintha valami belenyilallna a mellkasomban. Néha pedig nehezen kapok levegőt, zihálok, és olyan érzésem van, mintha lélegzéskor a levegő csak a torkomig jutna le. Bizonyára tudja, hogy elég keményen dohányzom… ezért is félek tőle, hogy valami komolyabb dolog lehet ott.

-Azért nem kell mindjárt a legrosszabbra gondolni! –mosolyodott el az orvos és felállt, majd Tom elé sétált. –meghallgatlak, jó? –leakasztotta a nyakából a készüléket, a gitáros pedig szintén felállt és levette a pólóját.

Az orvos néhány másodpercig hallgatózott, majd az asztalra dobta a készüléket és visszaült a székébe. Tom visszavette a pólóját és várakozva nézett a férfira.

-Nos megnyugtatlak, nincs tüdőrákod. –nevetett a férfi, miközben mindent áthúzott a jegyzettömbön. –sőt szerintem egyáltalán semmilyen komoly bajod nincs. Lehet, hogy a probléma sokkal inkább a fejedben van…

-Kösz doki, ez megnyugtat! –röhögött a gitáros is és visszarogyott a székbe.

-Úgy értem, hogy pszichés eredetűek is lehetnek a tüneteid. Ha valami lelki problémád van, az hatással lehet az egészségi állapotodra. Az ilyen lehet a munka, a család, vagy akármi más okozta stressz miatt.

-Értem. –bólintott Tom zavartan.

-Van ötleted, hogy mi okozhatja a tüneteid?

-Nincs…

-Van esetleg valami olyan dolog ami nyomaszt vagy amitől félsz?

-Nincs… -nyögte zavartan a gitáros.

-Gondolkozz! Akármi lehet, egy egészen kis apróság is! Mi van a testvéreddel? Az ikrek gyakran átveszik egymás betegségeit, vagy érzéseit…

-Bill jól van. Nincs semmi baja.

-Értem. –az orvos néhány másodpercig tűnődve hallgatott, majd megint felpillantott Tomra. –és mi van a fiaddal? –kérdezte hirtelen, miközben a kezeit összefonta maga előtt az asztalon.

-Tessék? –Tom zavartan nézett a férfira.

-A kis Seth, jól van?

-Ja, igen persze! –hadarta idegesen a gitáros, miközben megrázta a fejét. –megint ezek a rohadt képzelgések… -gondolta magában dühösen és ködös tekintettel bámult az asztal túloldalán ülő férfira.

-Hát ez idegesítő! –pattant fel az orvos valóban idegesen. –az egyik legjobb vagyok a szakmámban, de beállítasz te, és nem tudom megmondani, hogy mi bajod van! Általában pedig a munka vagy a család okozza a stresszt! Esküszöm nem értem… esetleg van valakid az öcséden és a fiadon kívül? –Tom csak döbbenten bámult a férfira de nem tudott válaszolni. –Tom! –rázta meg az orvos kissé ijedten.

-Elnézést! –köhögte zavartan a gitáros. –megismételné a kérdést?

-Azt kérdeztem, hogy van-e valakid az öcséden és a fiadon kívül.

-Nekem nincsen fiam. –suttogta Tom rémülten és már éppen felállt volna, mikor a férfi visszanyomta őt a székbe.

-Mondd csak jól vagy? –kérdezte az orvos aggódva.

-Igen persze. –nyögte a gitáros és egy nagyot sóhajtott. –azt hiszem kicsit félreértettük egymást…

-Igen, biztosan. –bólintott a férfi, de még mindig gyanakodva méregette a gitárost.

-Seth nem az én fiam. –mondta végül Tom, hogy tisztázza a helyzetet.

-Hát akkor kié? –kérdezte az orvos nevetve.

-Billé. –nyögte Tom idegesen.

-Nem. –a szó, hosszan elnyújtva tört elő a férfi szájából.

-Dehogynem! Maga csinálta a vizsgálatot, ki tudhatná jobban?

-Biztosan jól érzed magad? –kérdezte a férfi, miközben gyanakodva figyelte Tomot.

-Igen! Jól lennék, ha nem próbálna meg itt összezavarni!

-Nem értem miről beszélsz. Valóban össze vagy zavarodva, hiszen úgy tűnik, letagadd a saját fiad!

-Mi az, hogy a saját fiam? –kiabált Tom elkeseredve. –nekem nincs fiam!

-De van. –suttogta az orvos ijedten.

-Nekem nem lehet gyerekem! –üvöltött a gitáros kétségbeesetten és felpattant a székből. –maga csinálta a vizsgálatot, emlékeznie kéne! Sethnek, van apja. Bill az! Maga is tudja! Miért csinálja ezt velem? Így is kezdem azt hinni, hogy beleőrültem ebbe az egészbe, kérem, ne tegyen rá…

-Tom! Kérlek, nyugodj le! –kérte a férfi rémülten. –csak egy kicsit fáradt vagy, ez miden.

-Nem! Nem vagyok fáradt!

-Rendben. –mentegetőzött az orvos. –kiderítjük mi bajod van. Minden rendben lesz, ígérem. Vége lesz a képzelgéseidnek!

-Én nem képzelgek! –kiabált a gitáros dühösen. –tudom mi a valóság! Nem lehet gyerekem, Seth pedig Bill fia!

-Kérlek, ülj le! –kérte a férfi félve.

-Nincs semmi bajom! –ellenkezett tovább a gitáros, majd dühösen falkapta a fejét, amikor valaki kopogott a szoba ajtaján. –ki a fasz kopog? –kérdezte idegesen és az ajtó felé fordult.

Az ajtó kitárult és belépett rajta egy félénk asszisztens nő.

-Elnézést Dr. úr, itt vannak a leletek, amiket kért.

-Áh, remek! –sóhajtott fel a férfi kicsit megkönnyebbülve, majd a nő elé sietett és átvette az iratokat. –köszönöm Nancy, most elmehet.

Az orvos visszasétált az asztalhoz, közben kedvesen visszanyomta Tomot a székbe, végül kutatni kezdett az iratok között.

-Figyelj… mikor telefonáltál, hogy jössz, előkerestettem az összes papírodat, ami itt készült, gondoltam talán segíthet, ha tényleg valami bajod van. –kissé remegő hangon beszélt, miközben felpillantott Tomra. –ez itt a DNS vizsgálatod eredménye. –a gitáros elé rakott egy papírt, amit Tom a kezébe vett és alaposan meg is nézte. –az eredmény 99, 9%-ban megegyezett a bátyádéval. És itt… itt van a teszt, ami igazolja, hogy apa lehetsz.

Tomot kirázta a hideg, ahogy a kezébe vette a lapot.

-Ez pontosan mit jelent? –kérdezte elcsukló hangon, miközben a papír megremegett a kezében. A férfi zavartan nézett rá.

-Mondd csak nem volt mostanában baleseted? Nem ütötted be a fejed? Nincs olyan érzésed, mintha sok ideig lettél volna távol?

-Nincs emlékezet kiesésem! –válaszolt határozottan a kérdésre, amit még fel sem tettek. –nem ütöttem be a fejem és nem volt balesetem. Egyszerűen csak… soha nem láttam még ezt a papírt…

-Jól vagy? –kérdezte hirtelen az orvos és aggódva nézett a gitárosra.

-Van itt egy mosdó?

-Kint a folyosó végén balra…

Tom nem várta meg a folytatást, a papírral a kezében vágódott ki a szoba ajtaján és eltámolygott egészen a mosdóig. Ahogy belépett a helységbe egy másodpercre felnézett a tükörbe. Résnyire nyitott száj, hogy biztosan levegőhöz jusson, falfehér arc, hideg izzadtságcseppek, keserű szájíz, kellemetlen felfelé nyomuló görcs a gyomorban, remegő kéz, elködösülő szemek. Tom lerogyott a földre és erőtlenül zokogva hajolt a wc fölé.

Negyed óra múlva zihálva állt fel. Megmosta az arcát, de mikor felnézett a tükörbe még mindig szörnyen festett. A kezében még mindig ott remegett az a papír. A folyosón az ajtó előtt ott várta az orvos. Szótlanul visszakísérte a gitárost a szobába, majd megint aggódva nézett rá.

-Tudja… -kezdte Tom fáradtan. –Bill a feleségével, Seth anyjával neveli az… az én… -a gitáros elakadt és dühösen megtörölte a szemét. –csak most tudtam meg, hogy az, amire vágytam, mindvégig az enyém volt…