Pillangók -novella

Pillangók

Tom reggel kipihenten sétált le a lépcsőn a nappaliba, ahol már hétágra sütött a nap. Kitárta a teraszajtót és élvezettel beleszippantott a friss levegőbe. A függöny fodrozódva simogatta meg a hátát, ahogy vissza felé indult a konyhába. Szórakozottan mosolyogva főzött magának egy kávét, majd kiült a teraszra és rágyújtott. Elégedetten fújta ki a füstöt a természetbe. Amint észlelte, hogy a gazdája is felébredt Scotty lelkesen ugatva rohant Tom elé. Leült pont a gitáros székével szemben a fejét pedig a férfi ölébe helyezte. Tom a kutya fülét vakargatva élvezte a reggeli, pontosabban már déli napsütést. Miután megitta a kávéját visszament a lakásba. Kitette Scotty eledelét egy kis tálba, majd a fürdőszobába igyekezett. Fél óra múlva félmeztelenül, a törölközővel a derekán lépett elő a fürdőből. Ahogy nyitva hagyta az ajtót a sűrű gőz kiszivárgott a nappaliba is. Tom kiengedte addig feltűzött raszta tincseit, így azok most szabadon omlottak a vállára. Éppen reggelit készített magának, mikor valaki a háta mögött leszaladt a lépcsőn.

-Jó reggelt! –köszönt a fiú lelkesen nyávogva Tom háta mögül.

A gitáros összeszorította a fogait, a szemét egy másodpercre lehunyta, a kés amivel a kenyeret vágta megremegett a kezében. Végül erőt vett magán, nagyot sóhajtott és szembe fordult a fiúval.

-Jó reggelt Emory! –köszönt a foga hegyéről dobálva a szavakat.

Bárcsak soha ne ébredtél volna fel!

-Jól aludtál? –kérdezte Emory idegesítően affektálva, hosszan édeskedve elnyújtva minden szót.

Jól aludtam, baszd meg, csak ne szólalj meg többet.

-Remekül. –nyomta ki magából Tom erőlködve a szavakat.

Emory a hűtő ajtajában állt, és elakadva figyelte, ahogy Tom egy tányérra helyezi a reggelijét.

-Nagyon jól sikerült a tegnap esti átadó! –jegyezte meg nyávogva, miközben kivett egy doboz tejet, majd a hűtő ajtajának támaszkodva nézte tovább Tomot.

A gitáros egy percre hátrapillantott a válla fölött, majd kelletlenül megint szembefordult a fiúval. Emory úgy forgatta hosszú vékony ujjai közt a dobozt, mintha az ujjai teljesen merevek lenének. Tom úgy érezte, hogy ez a fiú undorodik mindentől, ami csak körülveszi őt.

Istenem, hogy te miért nem születtél nőnek…

-Mit bámulsz? –kérdezte Tom kicsit idegesen és a pultnak támaszkodott.

-Semmit. –mosolygott a fiú és tovább nézte a gitáros csupasz felsőtestét.

Buzgó kis fasz!

-Na jó. –Tom fásultan a vágódeszkába állította a kést, amivel szeletelt és felrohant az emeletre. Gyorsan magára kapott egy pólót és egy nadrágot, majd újra lement a konyhába.

Emory addigra már asztalnál ült, nőiesen keresztbevetett lábakkal, finomkodva kortyolt egy kis csésze kávét, miközben Scotty fejét simogatta.

Ha buzit csinálsz a kutyámból is, én megöllek, erre fogadhatsz!

Tom befejezte a hideg reggeli elkészítését és leült az asztalhoz, egészen pontosan az asztalfőre, minél távolabb a fiútól. Néha zavartan felpillantott, olyankor mindig Emory vizslató szemeit érezte magán.

-Em figyelj! –kezdte Tom felsóhajtva, és beljebb lökte a tányérját az asztalon. Emory az asztalra könyökölt és vékony arcát a tenyerébe támasztotta. –oké, én beismerem, hogy… igyekszem érted? De elég nehéz számomra ezt az egész helyzetet elfogadni. –Tom elhallgatott és a tarkóját vakarta. Érezte, ahogy megint felkavarodott a gyomra, és a reggeli, amibe szinte még bele sem kezdett azonnal kikívánkozott belőle. –beismerem, hogy nehéz veled beszélnem. Nem csak erről, hanem úgy egyáltalán.

-Hé! –mosolyodott el a fiú és felállt majd leült a Tomhoz legközelebb álló székre. –velem bármiről beszélhetsz. –mondta nyálasan bizalmaskodva, miközben Tom vállára helyezte a kezét és finoman néhány mozdulatos masszást adott vele.

-Szóval… -kezdte újra Tom de megint elakadt és undorodva pillantott a szeme sarkából Emory kezére. –Amit te és… Bill! –kiáltott fel hirtelen a gitáros, ahogy meglátta a lépcsőn álmosan levánszorgó énekest.

-Sziasztok! –köszönt Bill mosolyogva, Tom és Emory pedig azonnal felálltak.

-Szia! –köszönt a fiú is lelkesen és megindult az énekes felé.

Jézusom, mint egy kutya… hogy körbeugrálja, szinte nyálzik, jó, hogy a farkát nem csóválja.

Tom a következő pillanatban a szájára szorította a kezét és még mielőtt Bill és Emory észrevehették volna eltűnt a fürdőszobában. Öklendezve állt meg a tükör előtt. Nem látott semmit de már csak attól is rosszul volt, ha így néztek egymásra. Nem csináltak semmit, épp csak mégérintették egymást és valószínűleg folytatás sem volt de Tomnak tulajdonképpen csak Emory jelenléte is elég volt hozzá, hogy elfogja a hányinger. Zihálva dőlt le a wc mellé a földre de magában tartotta a sok pillangót, amik megint ott táncoltak a gyomrában. Szinte már mindennapos dolog volt, hogy így érzett. Mikor sokat volt együtt Emoryval, vagy ha látnia kellett őket együtt, azonnal rátört ez a roham. A rengeteg táncoló pillangó, amiket úgyis szabadon kell engedni, különben utat törnek maguknak. Tom szerint a pillangók pont olyanok voltak, mint Emory. Selymesek, könnyűek, mámorítóak. Mindig ilyennek képzelte a pillangókat, amik kirepültek belőle, mikor valójában csak azt adta ki magából, ami tényleg ott is volt. Sosem az elképzelt pillangók távoztak a mosdókagylóban vagy a wc-ben, hanem a valóság. A valóság, amit Tom hazugságnak nevezett. Ő maga tudta is hogy az. Mindig győzködte magát. Biztos volt az igazában.

Amint jobban érezte magát rögtön előjött. Nem akarta megbántani Billt, sőt tulajdonképpen Emoryt sem akarta bántani. Sajnálta a fiút, amiért ennyire rossz szerep jutott neki az ő életében. De bármennyire is szerette volna kedvelni vagy legalább is elfogadni ezt a fiút az az iszonyatos ellenszenv, ami áradt belőle egyszerűen, Tom számára szinte már elviselhetetlen volt.

-Jól vagy? –kérdezte Bill kicsit aggódva. Az asztalnál ült Emory mellett és ő is a kávéját kortyolgatta.

-Persze. –mosolygott Tom. –megint azok a rohadt pillangók.

Bill rosszallóan összevonta a szemöldökét és végigmérte a bátyját. Az énekes nem tudta mi idézi elő a gitáros gyomrában keringőző pillangóhadsereget. Csak azt tudta, hogy semmi jót nem jelentenek. Tom egyszer leírta neki az érzést, de azt nem mondta el, hogy tulajdonképpen mitől is érez így.

Emory a gitárosra nézett és kíváncsian felvonta a szemöldökét.

Na majd pont neked fogom elmondani, mikor semmi közöd hozzá.

-Tomnak gyomorproblémai vannak. –magyarázta Bill közönyös tekintettel. Nem nézett a bátyjára csak a levegőbe beszélt.

-Nincsenek gyomorproblémáim. –ellenkezett Tom határozottan.

-Akkor milyen pillangókról beszéltek? –kérdezte Emory tetetett értetlenséggel, miközben hosszú szempillái alól lassan sóhajtva nézett fel Tomra.

-Semmilyen gyomorproblémám nincs csak néha… egyszerűen túl feszült vagyok, és úgy érzem mintha millió pillangó repkedne a hasamban. –Tom kivágta magát egy viszonylag hihető magyarázattal, majd a pultnak támaszkodva várta, hogy Emory megerősítse, hogy valóban hihető volt az indok.

-Ahh pontosan tudom, miről beszélsz! –nyávogott a fiú, miközben hosszú ujjaival kényeskedve a hajába túrt. –annyira szörnyű érzés igaz? Borzalmas!

Nem annyira, mint te!

-Ja hát szar, de ez van. –Tom megrántotta a vállát és elindult felfelé az emeletre.

-Nem kéne elmenned egy orvoshoz? –kérdezte Emory aggódva.

Persze, hogy te addig megint felcsináld… az öcsémet.

-Nyugodj meg Em. –nevetett fel Tom lazán, akaratlanul is kissé gúnyosan. –jól vagyok. Egy kis hasfájásnál több kell ahhoz, hogy én kikészüljek.

És több kell ahhoz, is hogy egy magad fajta kis szaros lerázzon engem.

-Hát jó te tudod. –sóhajtott a fiú. –én a helyedben biztosan elmennék.

Azt elhiszem… ha én is ilyen fasszopó lennék, mint te biztosan szívesen maradnék kettesben Billel.

-Hidd el semmi bajom! –mosolygott Tom, majd lassan, nyugodtan kisétált a teraszra telefonálni. Gyorsan tárcsázta a számot, majd mikor a vonal túlsó végén felcsendült a várva várt hang, megkönnyebbülten felsóhajtott.

-Szia! –köszönt bele Ria a telefonba.

-Szia szívem! –sóhajtott fel Tom megkönnyebbülve, mintha ez a hang lenne az, ami élteti.

-Hogy vagy?

-Borzasztóan. Ezek ketten kikészítenek. Főleg a kisebbik.

-Emory? Azt hittem már elfogadtad őt.

-Őt el is fogadtam. De Billt nem. –Tom kicsit hallgatott és miközben fel-alá járkált a cipőjét figyelte. –mikor jössz haza? Annyira hiányzol már! Nagyon nehezen bírom nélküled.

-Sajnálom, de még biztos eltart egy hétig.

-Úgy hiányzol! –suttogta a gitáros vágyakozva.

-Te is nekem. –mondta Ria. –sajnos most mennem kell. Legyél jó. És ne idegeskedj!

-Ria várj!

-Szia! –köszönt el a nő, majd letette a telefont.

-A pillangók… -suttogta Tom de már csak magának.

Lassan visszament a szobába és leült a nappaliban.

-Tom! –szólt oda neki az öccse még mindig az asztal mellől. –Van mára valami programunk?

Régebben nem az én dolgom volt számontartani az ilyesmit!

-Nincs. –válaszolt közömbös hangon, miközben bekapcsolta a Tv-t.

-Király! Akkor mi kiruccanunk vásárolni! Kéne néhány nyári cucc. Igaz Em?

Emory nőiesen fogta a kezében a telefonját akárhányszor csak megérintette a kijelzőt, Tom úgy érezte a fiú a körmeit félti.

-Ja tökre. –válaszolt kényeskedve és a hajába túrt.

Tomnak hirtelen megint felkavarodott a gyomra a hang és a látvány ijesztő egyvelegétől.

-Emory figyelj… -kezdte Tom, de a fiú szemrehányó pillantása elhallgatatta.

-Kérlek! –fakadt ki a szemeit az égre emelve. –nyugodtan szólíts Em-nek.

Naná, mert az Emory nem elég buzis mi?

-Okés akkor Em. Azt szeretném kérni, hogy ha lehet, akkor most ne az R8-al menjetek.

-Persze! –mosolygott a fiú, a pillangók pedig megint azonnal táncra perdültek.

-Tom szerintem elköltünk párszáz dollárt. Vagy többet. –közölte Bill. –Csak, hogy tudd. És Em ruháit is én fizetem.

Pontosabban mi, mivel a bankszámlánk közös.

-Rendben. –sóhajtott Tom tehetetlenül.

-Akkor felmegyek felöltözni. –mondta Bill.

-Várj én is megyek! –pattant fel Emory, Tom pedig bár nem látták de a szemeit forgatta. –segítek kiválaszani, hogy mit vegyél fel! –mondta a fiú lelkesen, közben pedig újra tejfölszőke hajába túrt.

Pillangók, öklendezés, önkontroll.

Persze a seggét is nyald ki!

Egy óra múlva Bill és Emory teljes harcidíszben hagyták el a házat. Tom fintorogva nézte, ahogy Emory kivonaglik az ajtón. A járása ezerszer nőiesebb volt, mint egy nőé. Túlzás volt minden mozdulata, szemtelenül túljátszotta magát.

*

Tom a pillangókkal a hasában ült a váróteremben és idegesen dobolt a térdein. Néhány perc múlva ki is tárult előtte az ajtó és egy középkorú nő lépett elé.

-Jó napot! –köszönt miközben felállt és belépett a szobába. –telefonon beszéltünk. Tom Kaulitz vagyok.

-Dr. Sigal Moose. –mutatkozott be a nő, miközben kezet rázott a gitárossal. –Kérem, foglaljon helyet. –mutatott a szoba közepén álló hatalmas bőrfotelre.

Tom kissé zavartan elfeküdt a fotelben, amíg a nő elővett egy kis jegyzetfüzetet, majd leült mellé a saját fotelébe.

-Szóval Mr. Kaulitz, a telefonban nem mondta el pontosan, hogy miért is keresett meg.

-Azért mert az hallottam, hogy maga Los Angeles legjobb pszichológusa. Nekem pedig biztosíték kell róla, hogy nem hiába dobok ki többszáz dollárt egy ilyen kezelésre.

-Értem. Nos akkor beszéljünk a kezelésről. Mikor az emberek eljönnek hozzám, rendszerint kitűzünk magunk elé egy célt. Magának mi a célja?

-Fogalmam sincs. –sóhajtott Tom a plafont vizsgálgatva, miközben fél füllel az azonnal szorgosan írásba lendülő toll hangját figyelte.

-Akkor miért van itt?

-Azért mert az érzelmeim hatással vannak az egészségi állapotomra. A munkám miatt pedig nem engedhetem meg magamnak, hogy percenkét elhányjam magam.

-Mit dolgozik? –kérdezte a pszichológus miközben Tom arcát vizslatta.

-Zeneszerző vagyok és egy világhírű rockbandában gitározom.

-Rendben… akkor meséljen nekem. Mik a panaszai és mi váltja ki magából ezeket a panaszokat?

-Hányingerem van. És legtöbbször hányok is. Felfordul a gyomrom. Öklendeznem kell.

-És mitől? –kérdezte a nő a szemüvege mögül kipillantva.

-Az öcsém barátjától. –suttogta Tom, majd felült a székben, és megértést várva hangosabban kezdett beszélni. –tudja ez az egész annyira nevetséges. Mert négyen élünk egy házban. A barátnőm Ria, most fotózása van ezért nincs itthon, az öcsém Bill, ő az énekesünk, és a barátja Emory, aki fiatal modell és divatblogger. És én egyszerűen… igyekszem érti? De nem megy. Egyszerűen képtelen vagyok…

-Szóval Emory zavarja?

-Igen! –vágta rá Tom hevesen, majd kelletlenül megint hátradőlt a fotelben.

-És miért?

-Nem tudom. Valahogy az egész lénye kikészít. Amint megjelenik jönnek a pillangók nekem, pedig rögtön öklendeznem kell. Elviselem, mert nem akarom Billt megbántani, de néha nagyon kevés választ el tőle hogy kiboruljak.

-Milyen a viszonyuk az öccsével?

-Jó, nagyon jó. Már gyerekkorunk óta mindent együtt csinálunk. Egypetéjű ikrek vagyunk ezért szinte lehetetlen elválasztani minket egymástól. Tényleg mindet együtt csinálunk. Együtt alapítottuk a Tokio Hotelt, együtt élünk. Soha semmiben nem maradtunk egyedül.

-És mióta él magukkal Emory is?

-Úgy fél éve…

-És változott az óta valami?

-Az egészségi állapotom! –csattant fel Tom és megint felült de a nő visszanyomta őt a fotelbe. –azóta vannak itt ezek a rohadt pillangók, azóta hányok és… és… látja? –kérdezte Tom, ahogy a karfán remegő kezére nézett. –remeg a kezem! Nem tudom magam kontrolálni. Ideges vagyok!

-Nyugodjon le kérem. A kezelésnek csak úgy van értelme. Csak így tudjuk a felszínre hozni az érzelmeit.

-Milyen érzelmeim? –kérdezte Tom gyanakodva.

-A kezelés alatt előtörhetnek bizonyos elrejtett vágyak.

-Hé! Ha én is buzi leszek meghal!

A pszichológus elmosolyodott és megsimogatta Tom homlokát.

-Ne aggódjon. Csak meséljen még. Meséljen az öccséről és Emory-ról.

Tom elcsodálkozott de kissé lecsillapodott és hátradöntötte a fejét. Lehunyta a szemét és lassan beszélni kezdett.

-Bill mindig… számomra teljesen normális volt. De tudja sokat pletykáltak róla, hogy meleg. Már egészen korán elkezdődött ez az őrület. Tele van vele a net. Mindig is utálta, hogy ezt terjesztik róla és tagadta is, hogy igaz lenne. Én tudom, hogy nem az. De ahogy múlt az idő ez az egész nem múlt el. Jött a TWC és elterjedt az egész világon ez a téveszme, hogy mi… hogy mindketten melegek vagyunk és… egy mással… szóval érti! Bill pedig nem buzi! Egyáltalán nem az! Aztán az egyik MTV gálán valahogy összekeveredett Emoryval. A srácon persze rögtön látszódott, hogy sehogy nem áll a nőkkel, Bill mégis leállt vele dumálni. És én… -Tom kínosan felnevetett, majd folytatta. –hiába mondtam neki, hogy a srác olyan meleg, mint a kályha mégis vele ment el a buliból. Billt mindig is nagyon bántotta, az hogy a közönség nem fogadta el őt olyannak amilyen. Különleges egyéniség ennyi az egész. Nagyon megviselte őt, hogy ujjal mutogattak rá. És nem csak őt de a rajongóit is kigúnyolák. Tudta, hogy mi folyik az iskolákban, hogy a bunkó kölyök megvetik és megalázzák azokat, akik szeretik őt. Tudta, hogy nem sokan merik kimondani " Tokio Hotel rajongó vagyok." És ez borzasztóan bántotta őt. Nagyon érzékeny volt erre. Annyira, hogy lassan megadta magát… -Tom nagyot sóhajtott és szomorúan nézte görcsösen rángatózó kezét, majd újra lehunyta a szemét. –Bill lassan elkezdett azonosulni a hazugságokkal, amiket róla terjesztettek. Itt jött a képbe Emory. Bill többé nem ellenkezett, készségesen felvett magára minden pletykát. Annyira meggyötörték. Komolyan szenvedett. Mert őt mindenki csak bántotta. Még mi is mikor néha viccelődtünk vele. De a legjobban azt hiszem az fájt neki, hogy senki nem hitt neki. Nem hittek az újságok, a sima átlag emberek és még a rajongói sem. Néha nagyon dühös volt rájuk, amiért ő mindent elmondott magáról a dalaiban a rajongói pedig mégis inkább hittek egy őrült, számára fájdalmas dologban. –Tom halványan elmosolyodott. –Bill csalódott. Csalódott az egész világban. Annyira nem érdemelte, hogy pont vele történjen ez. De az emberek sajnos ilyen szemetek! Hogy rászállnak egy valakire, és nem hagyják békén, amíg el nem érik a céljukat. Hogy idegileg kikészítsék azt a szerencsétlent.

-Tudja a homoszexualitás egy veleszületett tulajdonság. –jegyezte meg a nő, miután figyelmesen végighallgatta a gitárost.

-Tudom. –bólogatott Tom. –De Bill nem homokos.

-Akkor mégis mivel magyarázza, hogy az öccse egy férfival él együtt?

-Én… nem tudom. Emory csak még jobban fel erősítette benne ezt az egészet. Igen ő tehet róla. Ha Emory nem bukkan fel ez sosem történik meg.

-Úgy gondolja ez a magyarázat?

-Honnan tudjam? –csattant fel idegesen Tom. –Egypetéjű ikrek vagyunk, én pedig biztosan nem vagyok meleg! Ez nem elég magyarázat? Bill sem lehet az! Egyszerűen nem az és kész! Tudom, érzem! Ennyi nem elég?

-Tudja mi igazából egy pszichológus dolga? –kérdezte hirtelen a nő, mire Tom elhallgatott. –általában az emberek pont úgy jönnek el hozzám, mint maga. Nem tudják, hogy mit éreznek, csak valakinek ki akarják ordítani magukat. És azt hiszik, hogy én majd megoldom a problémáikat. Ezt az elvárást pedig sajnos soha nem tudom teljesíteni. Segíthetek, ha akarja. De maga helyet nem tudom megoldani a problémát.

-Rendben. –sóhajtott a gitáros. –segítsen.

-Milyen a maga és Emory kapcsolata? Hogy viszonyulnak egymáshoz?

-Hát… elviselem. Próbálok kedves lenni, de csak Bill miatt. Ő pedig… azt hiszem, úgy néz rám, ahogy én a nőkre. Ez elég zavaró de ezt is legyűröm. Csak akkor nehéz mikor látom, hogy Billre is így néz. Olyankor szokott felfordulni a gyomrom. Mikor együtt vannak és én is ott vagyok, borzasztóan rosszul érzem magam. Valahogy nem is tudom feldolgozni, hogy az, aki ott áll Emoryval, az Bill. Annyi minden köt hozzá. De olyankor teljesen idegen. Furcsán más azóta, hogy így élünk. Nem tudom elfogadni, azt, hogy ő…

-Magának nem Emoryval van baja. –jegyezte meg a nő, Tom pedig hirtelen elhallgatott.

-Hanem? –kérdezte értetlenül.

-Hanem az öccsével. Ahogy maga is mondja nem tudja elfogadni, hogy az öccse más. 

-Ez igaz de nem értem, hogy kapcsolódik ez…

-A pillangók a gyomrában. Azok is az öccse miatt vannak. A stressz miatt. És amiatt, hogy nem képes elengedni azt a Billt, akit még nem hálóztak be a külvilág kegyetlenségei. Annyira ragaszkodik hozzá, annyira hisz benne, hogy nem képes elfogadni ezt a mostanit.

-Ez… furcsán logikusnak tűnik! –mondta Tom úgy, mint aki hirtelen megvilágosodott. –de Bill akkor sem meleg!

-Nos az, hogy ez igaz-e és, hogy kiderül-e az igazság már csak magán múlik!

-Komolyan mondja? –kérdezte Tom lelkesen mosolyogva.

-Persze.

-Köszönöm! –pattant fel a gitáros. –rengeteget segített! Megoldotta a problémám! –Tom gyorsan a nő kezébe nyomta a pénzt és sietve kezetrázott. –nagyon köszönöm! Már tudom is, hogy mit fogok csinálni! Addig is minden jót magának!

-Értesítsen! –kérte a nő mosolyogva.

-Mindenképpen! –nevetett Tom és kiviharzott a szobából.

Amint leért a parkolóba előkapta a telefonját és miközben beszállt a kocsiba türelmetlenül várt.

-Szia Tom! –szólt bele David a telefonba. Vidám és jókedvű volt, mint mindig.

-Szia! –köszönt a gitáros is. –figyelj, tudom, hogy nem az asszisztensünk vagy, de ez most élet-halál kérdése.

-Mit szeretnél? –sóhajtott fel nevetve a producer.

-Kéne két repülőjegy. De nagyon gyorsan. Miamiba, vagy akárhová máshová ahol nyaralni lehet. Fülöp szigetek, Bahamák, Ibiza… tök mindegy csak nyaralni lehessen!

-Rendben. De miért ilyen sürgős?

-Mert most bebizonyítom Billnek, hogy nem buzi! Ja és a Vogue fotózás, amit lemondtam… hívd már fel őket, hogy mit szólnának helyettem Emory-hoz!

-Felhívom őket, de mi van Billel?

-Majd elmondom, ha visszaértünk! Szóval akkor telefonálj! És szervezd be Emoryt. Mindenképpen el kell adnod őt. Ha kell, magasztald az egekig, de holnap ott kell lennie azon a fotózáson. A jegyek pedig egy ma induló gépre kellenek! Siess!

-Vedd úgy, hogy el van intézve.

-Rendben! Fél óra múlva haza érek. Előtte hívj fel, hogy meg van-e a fotózás. A jegyeket is intézd el!

-Oké. Aztán kíváncsian várom, hogy megmagyarázd.

Tom kinyomta a telefont és elindult hazafelé. Fél óra múlva David tájékoztatta, hogy el van intézve a fotózás és a jegyek is Miami-ba. Ezek után Tom már csak is, jókedvű lehetett még akkor is mikor meglátta Emoryt a kanapén kényeskedve ülni.

-Sziasztok! –köszönt hangosan, mire Bill is előkerült egy csomó új ruhában.

-Hol voltál? –kérdezte Bill.

-Elintézem a nyaralásunk! –mondta Tom vigyorogva. –bizony ám! Meglepetés! Este kilenckor indul a gépünk Miami-ba.

-Ez komoly? –kérdezte az énekes csodálkozva.

-Persze. –nevetett Tom, majd kissé gúnyosan Emoryhoz fordult.

-Hé Em! Éppen a jegyeket intézem mikor felhívott a Vogue. Remélem nem haragszol, de beajánlottalak téged a fotózásukra. Valami villantós kép lesz.

Gondoltam, hogy örülnél neki.

-Ez igazán király! –lelkesedett a fiú. –mikor lesz a fotózás?

-Holnap.

-Igazán? –kérdezte a fiú kicsit sötétebben és összevonta a szemöldökét.

-Igazán! –válaszolt Tom gúnyosan és a fiúra kacsintott, majd az énekes mellé sétált és átkarolta Billt. –itt az ideje, hogy kettesben legyek egy kicsit az én drága öcsikémmel!

Emory lebiggyesztette az ajkát, mire Tom fölényesen vigyorogva indult meg az emelet felé.

-Bill szerintem kezdj el csomagolni! Nem sok időnk van már!

Néhány óra múlva Tom elégedetten cibálta le a csomagjait a lépcsőn, mikor azonban felnézett a nappaliban álló kanapéra, a pillangók megállíthatatlanul kezdtek utat törni maguknak felfelé. A bőröndöket elengedte, így azok elkezdtek lefelé zuhanni a lépcsőről. Tom a szájára szorította a kezét és lerohant a fürdőszobába. Az ajtót magára csapta és lerogyott a wc mellé. A pillangók mintha egy vízesés dobálná őket úgy törtek elő a szájából. Elkábulva nézett maga elé. Mintha egy színes csillámfelhő ködösítette volna el előtte a világot. A pillangók még mindig ott röpködtek a feje körül. A csillámpor pedig leszivárgott a tüdejébe. A sok ezer pillangó pedig nem állt meg, áradtak kifelé, mintha soha nem akarnának elfogyni.

-Elbúcsúztatok? –kérdezte Tom zihálva, mikor előlépett a fürdőből és összeszedte a bőröndjeit.

-Igen. –állt fel Bill kicsit sem zavartan. A bőröndjei már az ajtóban álltak.

-Vigyázz magadra! –kérte Emory az énekest mikor már mindhárman kint álltak az udvaron a bepakolt kocsi mellett.

-Majd én vigyázok rá. –mosolygott Tom és hátbaveregette Billt.

-Te is vigyázz! –nyávogott a fiú, miközben megsimogatta a gitáros vállát.

Pillangók, öklendezés, csillámköd, önkontrol.

-Okés! –sóhajtott fel Tom megkönnyebbülve, mikor Emory végre elengedte. –na akkor induljunk!

Bill és Tom beszálltak a kocsiba, majd kihajtottak a reptérre. Megbeszélték Emory-val, hogy ő majd elhozza a kocsit és mikor az ikrek vissza, érkeznek ki is megy majd értük a reptérre.

Az út Miamiban rendkívül kellemes és gyorsa volt. David Tom "parancsára" egy lakosztályt is lefoglalt az egyik legszebb tengerparti hotelben. Miután megérkeztek, az ikrek egyenesen a szállodába menetek. Mivel éjszaka utaztak mindketten lefeküdtek aludni és csak másnap dél körül ébredtek fel. A délutánt a tengerparton töltötték. Természetesen néhány fotós rögtön kiszúrta őket. Mikor felmentek a szállodába Bill kiállt az erkélyre telefonálni, miközben Tom lezuhanyozott. Gyorsan végzett, ezért még mielőtt Bill visszajött volna kibontott egy üveg pezsgőt. Izgatottan tette a két poharat az üveg mellé, majd a dereka köré csavart törölközőt lecserélte egy hosszú koptatott farmernadrágra és kényelmesen elhelyezkedett a kanapén.

-Em azt mondta, hogy remek képek készültek a fotózáson. –Bill lelkesen levágódott a bátyjával szemben álló nagy kanapéra, a telefont pedig a zsebébe csúsztatta. –puszil téged!

Pillangók, csillámköd…

-Igyunk! –javasolta Tom, hogy ne kelljen mélyebben belemenni a témába.

-Rendben. –a bátyja után Bill is a kezébe vett egy poharat. –akkor igyunk…

-A szerelemre! –mondta Tom az énekest megelőzve és koccintott.

Bill csodálkozva nézett a bátyjára, majd beleivott a pohárba.

-Na és miért pont a szerelemre? –kérdezte Bill kíváncsian.

-Mert ez a legszebb dolog az életben. –válaszolt a gitáros sejtelmesen mosolyogva. –ha szeretsz valakit. Ha igazán a szíveddel szereted, annál nincs jobb.

Bill zavartan forgatta a poharat a kezében, közben pedig a pezsgő buborékjait figyelte.

-Most miért mondod ezt? –kérdezte halkan, de nem nézett fel a gitárosra.

-Van valami… -kezdte Tom nagyot sóhajtva. –amiről már régen beszélnünk kellett volna.

-Igen? –Bill szemei a bátyja arcát vizslatták.

-Szóval, azt hogy Emory iránt, te tényleg szerelmet érzel…

-Tom… -kezdte volna Bill, de a bátyja nem hagyta, hogy végig mondja.

-Számomra mindig hihetetlen volt. Nem értettem, hogy vagy képes őt szeretni, hiszen én minden egyes percben, amikor csak rá néztem, úgy éreztem, megöl a féltékenység.

-Mi? –kérdezte hirtelen értetlenül Bill, úgy mintha csak levegő után kapna.

-Sajnálom. –suttogta Tom. –sosem gondoltam, hogy így kell majd elmondanom. Az után, hogy kiderült te más vagy, azt hittem mindketten boldogok leszünk, majd mikor elmondom. De aztán bejött a képbe Emory. És mindent szétcseszet.

-Te most… -Bill képtelen volt tovább mondani. Letette a pezsgőt és felállt.

-Igen én most… -Tom is felállt és lassan az énekes elé állt. –Bill én…

Az énekes rémülten nézett a bátyja szemébe. Tom lassan megemelte a kezét és megsimogatta vele Bill alkarját, majd egészen közel hajolt hozzá.

-Most meg mit csinálsz? –kérdezte Bill reszketve és akaratlanul is, belélegezte a Tom nyakából áradó édes illatot.

-Én csak… próbállak megcsókolni.

-Nem hiszem el. –suttogta Bill és ellökte magától Tomot. –nem hiszem el, hogy az egész kibaszott TWC igaz!

-Sajnálom.

-Nem Tom ez nem lehet!

-Bill én annyira szeretlek! –mondta Tom és megint megpróbálta megérinteni az öccsét.

-Kérlek, ne mondd ezt! –könyörgött Bill és lerántotta magáról Tom kezét.

-De igaz. Igaz az egész. Sajnálom, hogy csak most tudod meg. De szeretlek!

-Miért? –kérdezte az énekes reszketve.

-Mert. –Tom ökölbe szorította remegő kezét. –kérlek csak egyszer engedd meg! –sóhajtott fel miközben egyre közeledett az énekeshez.

-Ne, Tom ne! –ellenkezett Bill.

-Miért ne? Testvérek vagyunk és szeretjük egymást!

-Nem, nem! –kiabált Bill.

Tom megragadta az öccse vállát és Bill arcához hajolt.

-Miért nem? –kérdezte ordítva.

-Azért mert ez undorító! –üvöltött az énekes is, mire Tom szeme azonnal fellángolt.

-Undorodsz már? –ordított és dühösen megrángatta Billt.

-Igen! –kiabált az énekes is és meglökte a bátyját.

-Na végre! –üvöltött Tom és őrjöngve pofonvágta Billt. –végre undorodsz!

-Sajnálom. –suttogta az énekes az arcát fogva.

Tom lassan megtörölte a száját, majd kihúzta magát és végigmérte az öccsét.

-Itt állok előtted, azt mondom olyan vagyok, mint te, felkínálom magam és te azt mondod, ez undorító? –Bill hallgatott. –te nem vagy meleg! –mondta Tom határozottan. –nem vagy az, ha most nem mondasz igent!

-Nem fogok igent mondani neked. –suttogta Bill. –a testvérem vagy.

-Egyszer mondtál valamit, ami kissé ironikussá teszi a helyzetet. –mondta Tom sötéten elvigyorodva. –mi is volt az? –kérdezte színpadiasan. –az erkölcstelenség teszi széppé az életet. –idézte Tom. –szóval? Akkor, hogy is állunk?

-Nem. Nem fogok igent mondani neked.

-Helyes. Akkor válaszolj őszintén… -Tom egy másodpercig hallgatott majd nagyot sóhajtott és folytatta. –Meleg vagy? –Bill hallgatott. –válaszolj! –kiabált Tom. –válaszolj nekem! Igen, vagy nem?

-Nem. –suttogta Bill Tom pedig felsóhajtott és lehunyta a szemeit. –nem vagyok az. –mondta Bill és erőtlenül lerogyott a földre.

Tom csendesen leült vele szembe és értetlenül fürkészte Bill arcát.

-Akkor miért? Miért van ez az egész? Miért van Emory és…

-Mert belefáradtam, hogy a világ nem hisz nekem. Ezt akarták látni. Én megadtam nekik.

-Hogy bírod ezt elviselni? Hiszen ez már nem te vagy!

-Megtanultam együtt élni vele.

-És Emory? Hogy tudsz vele…?

-Megalázó. –suttogta Bill. –de a lényeg itt nem ő. Mert rendes srác. Én… én csak nem tudtam tovább elviselni azt, hogy soha egy kedves szót nem olvashattam magamról. Azt, hogy vannak, akik csak az arcom nélkül szeretnek, mert azzal együtt már kigúnyolják őket. Ha Bill Kaulitz-ot szereted te is pont olyan buzi patkány vagy mint ő. Miközben én csak önmagam voltam. És ők is. Akik szerettek mind önmaguk voltak. Csak egy kicsit mások és máris a társadalom megrontói. Senki érted? Senki nem hitt nekem! Köztük is voltak olyanok, akik abban reménykedtek, hogy mi titokban együtt vagyunk. Hogy? Hogy jut eszükbe ebben reménykedni, miközben én már annyiszor elmondtam az igazat?

-Hé, hé! Mi tudjuk, hogy ez az igazság! Érted? Én elhiszem neked és megértem, hogy miért csináltad ezt.

-Miért nem lehet az ember önmaga? Miért nem lehet egy kicsit sem más?

-Nem tudom. –suttogta Tom. –de mi lehetünk. Elfogadjuk egymást. Szeretlek úgy is, ha Emoryval vagy és szeretlek így is. Csak azt nem értettem, hogy miért hazudsz még magadnak is. Nem tudtam feldolgozni, hogy tényleg olyan vagy.

-Próbáltam magammal elhitetni, hogy olyan vagyok. Én tényleg tiszta szívvel próbáltam őt szeretni. Próbáltam azonosulni mindennel, ami együtt járt ezzel. Próbáltam vágyakozni és élvezni, de nem ment. Mindig másra vágytam. Ahogy láttalak téged és Riát… minden percben ordítottam volna. Annyira vágytam már rá, hogy azt érezhessem, amit tényleg igazán érzek.

-Nem akarnád elölről kezdeni? –kérdezte Tom. –lehetnél megint olyan, mint régen. A világ láthatná, hogy mit érzel igazából. Látná mindenki. És talán elgondolkoznának, ha elmesélnéd, hogy miért is voltál ilyen. Talán mindenkink eszébe jutna egy kicsit elmerengni. Az újságíróknak, a Tv-seknek, és azoknak, akik abban hisznek, hogy másképp szeretlek téged, mint ahogy egy testvért illik. Mert ők kényszerítették rád ezt az egészet. Ő okoztak neked ekkora fájdalmat.

-Tudod a világ sosem változik meg. A médiát nem érdekli, hogy mit érzek, csak az, hogy mekkora pénzt lehet leszakítani belőlem. Azok, pedig akik hisznek a TWC-ben, vagy más hasonló dolgokban… olyannyira beszűkült látásúak, hogy valószínűleg megint nem akarják majd észrevenni, amit érzek.

-Szerintem a médiának tetszene, ha kiderülne, hogy mégsem vagy meleg. –jegyezte meg Tom mosolyogva. –lehetne egy újabb, még nagyobb botrányt csinálni belőle.

-Gondolod? –kérdezte Bill vigyorogva.

-Persze.

-Szegény Emory… -nevetett fel az énekes sajnálkozva.

-Jaj ne is emlegesd! –fakadt ki Tom. –ki kell adnod az útját! Hála istennek! Egyébként azon kívül, hogy legszívesebben műholdnak rúgnám fel, tényleg nem olyan vészes.

-Ne bántsd ő nem, tehet róla.

-Tudom. –bólintott Tom. –nem tehet róla, hogy buzi, de nem kéne ennyire rájátszania. Így csak még inkább emlékeztet egy…

-Egy mire? –kérdezte Bill nevetve.

-Nem tudom. –röhögött Tom. –Mindenesetre a srác olyan meleg, hogy ha ráköpsz a hasára, az is sistereg!

Bill elmosolyodott, majd felsóhajtott.

-Szóval akkor elölről kezdjük? –kérdezte kicsit bizonytalanul.

-Hát persze! Én itt vagyok!

-Jól játszottál az előbb. –jegyezte meg Bill miközben felállt és Tomot is felhúzta. –komolyan bevettem.

-Ijesztő volt. –mondta Tom vigyorogva és várakozva nézett az öccsére. –na? Akkor? Heterók? –kérdezte nevetve miközben kezet nyújtott az öccsének.

-Ja. –bólintott az énekes és a bátyja kezébe csapott. –szégyelljék magukat, akik rosszabbra gondolnak!

Tom felnevetett.

-Nem tudod, mit hagysz ki velem! –mondta ravaszul mosolyogva és megszorította Bill kezét.

Izgatott gyomorgörcs, pillangók, amik utoljára táncolnak…

Csókoltatlak Emory! XOXO