Ments meg! 1. Rész

Sziasztok! Régen írtam, de mostantól megint aktív leszek, mivel túl vagyok az összes iskolai "megpróbáltatáson". Ez a Ments meg! című fanfiction, pedig önálló történetként indul, bár azt hozzátenném, hogy volt egy előző évada. Ettől viszont teljesen független, tehát most is be lehet kapcsolódni! Akik olvasták az előzőt, azoknak kötelező!:) És hát nem szívesen magyarázkodom, nem szokásom az ilyesmi, de úgy érzem, hogy ez az eső rész csalódást okozhat azoknak, akik várták a Megyikőtök? folytatását. Nekik teljesen egyértelműen folytatódik a történet. Nem hiszem, hogy bárki is ezt várta volna, a kérdésekre pedig amik felmerülnek bennetek ígérem, hogy a következő részekben válaszolok!:) Ja, és hamarosan jön a Száguldás szeremesei című novella folytatása! Köszönöm az eddigi olvasóknak, hogy kihozták belőlem ezt a második évadot, remélem nem vallok kudarcot vele!

"Miért vagy ilyen rossz szülő?"

-Mosolyogj! Nevess! –hiába kértem, soha többet… soha többet nem láttam őt nevetni. Azok után, ami történt minden megváltozott… Néhány hónapja találkoztam egy gyerekkel. Egy gyerekkel, aki megváltoztatta az életem. Már az első perctől kezdve lenyűgözött engem. És nem, azért mert pont úgy nézett ki, mint az öcsém tizenhat évesen, hanem mert úgy beszélt, mint én tizenhat évesen. A valaha látott legtökéletesebb Bill Kaulitz hasonmás volt ez a kölyök. Mégis ha lemosta magáról a sminket és felvette az egyik baseball sapkámat, pont úgy nézett ki, mint én. Ez azt hiszem logikus. Ha Seth hasonlított rá, akkor rám is. Mindkettőnk kiköpött mása volt. Imádtam ezt az idióta kis vakarcsot. Imádtam, mert olyan volt, mint én. Rossz… sőt rosszabb volt még nálam is. Még senki nem ismerte mikor ő már megtehette, hogy pont úgy, mint én, minden este mást, lányt vigyen az ágyába. Hajszolta az élvezeteket, bulizott, ivott pont úgy, mint minden normális fiatal. Az egyetlen gond Seth-el az, hogy ő soha nem volt normálisnak mondható. Mindig is komoly lelki problémái voltak. Az apját soha nem ismerte… azt hiszem, emiatt kezdtek nála eldurvulni a dolgok. Seth az anyjával élt New York-ban. Nina divattervező volt és még most is az. Az egyik legsikeresebb a Chanel-nél. A sok munka mellett, hiába igyekezett, nem volt elég ideje a fiára. Seth pedig totál elszabadult. Keményen drogozott, tombolt minden este, megjárta a legtöbb jó hírű New York-i pszicológust, a rendőrséget és az elvonót is. De semmi nem segített neki. Mivel már az általános iskolából is kicsapták, magántanárnál tanult tovább. Nyáron mindig elkísérte az anyját párizsba a legnagyobb divatbemutatókra. Így ismerkedtünk meg. Vagyis igazából csak Billel ismerkedett meg így. 2021 nyarán volt egy fellépésünk egy párizsi fesztiválon. Én ott találkoztam először Seth-el. Aztán pedig rögtön a divatbemutatón is egymásba futottunk. Szegény kölyök hirtelen annyira meg volt rémülve mikor körülöttünk mindenki azt hitte, hogy Bill valahogy megint tizenhat éves lett. Mi a bandával egy hetet töltöttünk párizsban, kicsit pihentünk a turné következő állomásáig. Én már akkor imádtam Seth-et ezért szinte minden nap vele, lógtam. Bill annyira nem volt elragadtatva tőle ugyan is Seth énekelt… de nem akárhogy! Jobban, mint Bill tizenhat évesen! Sokkal jobban! Ez pedig Billt mindig is zavarta. Seth pedig nem csak énekelt de zongorázott is, sőt később még gitározni is megtanítottam. Hihetetlenül tehetséges gyerek volt. De sajnos rá kellet jönnünk, hogy a hasonlóságunk nem lehet egyszerű csoda. Természetesen emlékeztem az anyjára. Emlékeztem rá, hogy teledumáltam Bill fejét, hogy csak egyszer használja ki, hogy akárkit megkaphat. És igen sikerült őt leitatnom és rábeszélnem, hogy feküdjön le Ninával. Aztán jöttem én. Rohadtul szerelmes vagyok… voltam Ninába. Szóval megvolt mindkettőnknek. Bill annyira rosszul viselte az egészet, hogy inkább még jobban leitta magát, és gyorsan elfelejtette a dolgokat. Fogalmam nincs, hogy hogyan sikerült neki de valamennyire tényleg elfelejtette. Tehát rá kellet jönnünk így harmincegy évesen, hogy valamelyikünknek van egy fia. Nina nem tudta, hogy Seth melyikünktől van, mi viszont tudni akartuk az igazságot. Bill elkövette azt a hibát, hogy megelőzött engem és azt mondta Seth-nek, hogy ő az apja. Közvetlen ez után én is ugyanezt mondtam neki. Szegény kölyök pedig kikészült. Ennek ellenére továbbra is imádott engem, Billt pedig úgy tisztelte mintha valami isten lenne. Ezek után döntöttünk úgy, hogy magunkkal visszük őt Los Angeles-be, hogy utána járjunk az igazságnak. Seth gyakorlatilag elszökött velünk, mivel semmilyen engedélyt nem kapott erre az anyjától, még úgy sem, hogy Nina még mindig oda és vissza volt Billért. A turnénak viszont még nem volt vége, ezért Seth ott volt az összes koncerten. Bill pedig… istenem az a barom felhívta őt énekelni a színpadra. Seth lenyomta Billt! Simán leénekelte a színpadról! Óriási hangja volt már akkor is. A duettjük Seth kedvenc dala a Don't Jump persze rögtön felkerült a netre és hatalmas botrány lett belőle. Mindenki odavolt Seth hangjáért. Los Angeles-ben aztán rögtön felkapták. Minden tele volt vele. Billel volt egy hatalmas szülinapi bulink ez lehetett kb. Seth első Los Angeles-i party-ja. Aznap este kezdődtek az igazi gondok. A srác kőkeményen be volt állva, matt részeg volt már mikor még bevett valami szar drogot is. Az este végére elájult, én pedig azt hittem, hogy ott fog meghalni. Bill borzasztóan dühös volt rá és rám is. Lehordta nekem Seth-et, hogy felelőtlen és gusztustalan, amit a lányokkal csinál. Tényleg elmondta őt mindennek, Seth pedig hallotta az egészet. Attól a naptól fogva Seth és Bill utálták egymást. Bill szörnyen féltékeny volt, Seth pedig hatalmasat csalódott. Egyenesen megvetette, gyűlölte Billt. Történt azonban, hogy Nina úgy döntött visszaveszi a fiát, mivel véget ért a nyár és ő is visszajött az USA-ba. Ennek az lett a vége, hogy eljött hozzánk és én jól megdugtam, Seth pedig közben majdnem felgyújtotta a házat. Remélem, hogy kimondhatom végre, itt vége is volt köztünk mindennek. Bill viszont közben úgy döntött, hogy tönkretesz mindent és megbocsát Seth-nek a gyújtogatásért, meg úgy minden másért is. Hozzátenném, hogy Seth-et felkarolta David és elkezdték csinálni az első albumot a gyereknek. Mi megegyeztünk Billel, hogy én lemondok Nináról és nem hajtok rá tovább, ha Seth az enyém, lehet. Ehhez képest ő összejött Ninával és isten tudja, hogyan de újra megszerette magát Seth-el. És azt hiszem itt mindannyian eljutottunk a krízispontig. Nekem totál elegem lett Billből és abból, ahogy Seth-el bánt. Elméletileg ő segített neki a lemez készítése közben, ő volt vele a stúdióban. De igazából Seth-ből egy élőholt rocksztár lett. A lemeze rohadt nagy siker lett, ő mégis olyan volt mintha nem is élne. És mint mondtam ez volt a krízispont. Valamilyen őrült sugallat által vezérelve egyszerűen elraboltam Seth-et. Mindennél jobban akartam, hogy én lehessek az apja, mert imádtam őt. Persze, baj lett belőle. Bill rájött és megállított. Ezek után pedig rohadtul felgyorsultak a dolgok. Seth és Bill megint összevesztek de igazán már semmi nem álhatott közéjük. Közben Bill kéthetente mindig meglátogatta Ninát New York-ban és el is, jegyezte őt. Ezt nekem persze nem mondta el. Aztán már fogalmam sincs hogyan de kibékültünk Billel. A sok veszekedés után végre megint jóban voltunk. Elhatároztuk, hogy csináltatunk egy DNS vizsgálatot, hogy kiderüljön az igazság. És ott… abban a percben én tényleg úgy éreztem, hogy minden rendben van. Pedig Seth-nek hatalmas problémái voltak. Nekem nem beszélt róluk, mert erősnek akart látszani de tudom, hogy mennyire rosszul volt. A sok drog és az, hogy Billel szó szerint szétszakítottuk szinte megölte őt. Rémálmai és hallucinációi voltak. Billnek mesélt róla, hogy a rémálmokban mindig a másik énjét látja. Azt, aki a valóságban is irányítani akarja őt. Az a ki gonosz és felerősíti az ő összes rossz tulajdonságát. De Seth nekem nem beszélt ezekről. Nem kérte a segítségemet, én pedig akkor még nem tudtam, hogy ilyen súlyos a helyzet. Ezért egyértelműen ott volt bennem, hogy én vagyok Seth apja. Ő is és én is ezt éreztem. Igazunk is lett. Legalább is azt hittem… Bill az egyik nap hazajött egy papírral. Alig tudtam elhinni, hogy tényleg én vagyok az apja. Hihetetlenül boldog voltam. A vicc az, hogy a DNS vizsgálattal nem lehetett kideríteni melyikünk az apa. Billnek nem lehetne gyereke… ez volt a papíron. Számomra ez tette egyértelművé, hogy Seth az enyém. Eltelt egy hét és én rohadtul boldog voltam a fiammal. Nem vettem észre, hogy neki közben milyen nehéz. Hiszen ez elszakította őt Billtől. Lassan pedig elkezdtem érezni, hogy valami nincs rendben, és szerintem ő is tudta ezt. Nem kellett volna… de végül megtudtam az igazságot. Azt, amit mindannyian kerestünk. Bill már tudta… előbb tudta, mint én vagy Seth. Ő volt az apa. Meghamisította a papírokat. Hogy miért? Talán mert tényleg ilyen kurvára önzetlen. Igazából soha nem fogom megérteni. És megbocsátani sem. Seth mindkettőnkkel összeveszett aznap este. Éjszaka majdnem öngyilkos lett. Majdnem megölte magát karácsonykor. Nem tudom, hogy Billnek sikerült-e erre rájönnie. Én felfogtam a dolgokat, láttam, hogy hogyan nézett ki a szobája. Véres borotvapenge, üvegszilánkok mindenhol… sosem felejtem el. Karácsonyra írtam neki egy levelet. Azt mondtam neki, hogy akkor bontsa fel, mikor érzi, hogy eljött az ideje. Azóta sem bontotta fel. Eltelt már jónéhány hónap azóta, hogy kiderült semmi közöm nincs Seth-hez, mert igazából én vagyok az, akinek nem lehetne gyereke. Ehhez illően semmi nincs is köztünk. Megszűnt minden, ami volt. Bill elvette Ninát és együtt, nevelik Seth-et. Szörnyen... Bill egyszerűen elvakult és szar szülő. De én… én nem fogok beleszólni. Nem fogok kiállni Seth mellé, és nem fogom megvédeni őt. Elvégre ő nem kérte, hogy segítsek. Hiába ígértem, hogy örökké mellette leszek, már most elszakadtam tőle. Teljesen elhidegültünk egymástól. Nem sugárzunk semmi érzelmet egymás felé. Teljesen kihűltünk… most pedig azt hiszem így lesz a legjobb, de örökre elszakadunk egymástól. Bill elköltözik velük vidékre. Egy kertvárosba, ami néhány óra autózásra van innen. Megbeszéltük, hogy majd sokszor fogom meglátogatni őket. De ha rajtam múlik én egyetlen egyszer sem akarom betenni a lábam abba a házba, amit Seth a börtönének fog érezni. Mert ez… ez tönkreteszi őt is és a karrierjét is. Félbevágja a jövőjét, hogy családosdit kell játszania. Hiába volt ez a legnagyobb vágya nem fogja élvezni. Előre megmondom, hogy megint vissza fog zuhanni mindennek az aljára. Most talán véglegesen is sikerül majd tönkretennie magát. És hiába fog kiabálni nem veszik majd észre, nem segítenek neki. Engem pedig… már nem érdekel.

Seth felkapta az utolsó dobozt a földről, majd várakozva nézett le a lába előtt ülő kutyára.

-Na, gyere! –mondta szomorúan az állatnak és fejével az ajtó felé biccentett. A kutya nem mozdult. Seth fásultan az ágyra dobta a dobozt és leguggolt a földre. –Billee, mennünk kell! Gyere. –a kutya még mindig nem mozdult. Füleit megemelte és értetlenül nézett a gazdájára. –Gyere már! Mindjárt indulunk! –a fiú újra a kezébe vette a dobozt és az ajtóból megint visszapillantott az állatra. –Nem maradhatsz itt! –mondta szánakozva. –Figyelj én sem akarok elmenni, de most, muszáj… szóval emeld meg a segged és gyere! –a kutya lassan felállt és alázatosan követte a fiút le a lépcsőn.

Seth kimet a házból és az udvaron álló teherautóra tette a dobozt.

-Na mit szólsz? –kérdezte kedvetlenül és nekidőlt az autónak, majd lenézett a kutyára. –Készen vagyunk, ez volt az utolsó doboz. –az állat félrebiccentette a fejét és lassan csóválta a farkát. –Menj körbe, búcsúzz el a háztól! És… tőle is. –a kutya azonnal beszaladt vissza a lakásba, Seth pedig csalódottan kifújta magát.

-Készen vagy, mindent elraktál? –a fiú összerezzent erre a már jól ismert mindig kétszínűen kedves hangra, majd lassan szembe fordult az énekessel.

-Igen, mindenem megvan. –válaszolt csendesen.

-Rendben. Akkor menj és búcsúzz el Tomtól.

A fiú visszament a házba de még nem kereste meg a gitárost. Felment a szobájába és még egyszer utoljára körbenézett. Üres volt minden… semmi nem emlékeztette már magára ebben az élettelen szobában. Többé már nem volt otthonos a hely. Csak a fejében villogó képek emlékeztették rá, hogy néhány hónapja még ez a szoba volt az egyetlen menedéke. A nyitott erkélyajtón belehelt a könnyű tavaszi szél. Seth szomorúan fordított hátat a szobának, majd lassan behúzta maga után az ajtót és végleg kilépett a helységből.

-Na indulhatunk? –kérdezte vidáman Nina, ahogy meglátta a fiát a folyósón álldogálni.

-Persze, csak még elköszönök Tomtól.

-Ő már lent van, segített Billnek felrakni az utolsó csomagokat.

-Biztos elkerültük egymást. –suttogta a fiú és megint lesétált a kertbe.

A teherautó addigra már elindult, csak az énekes kocsija állt a ház előtt. Az ikrek az autó mellett beszélgettek, majd ahogy a nő és a fiú kiléptek a házbók mindketten feléjük fordultak.

-Mehetünk? –kérdezte Bill az ujjai közt lógatva slusszkulcsot.

-Igen! –válaszolt Nina mosolyogva és megindult a gitáros felé. –Nagyon vigyázz magadra! –mondta nevetve, ahogy megölelte a férfit.

Tom mosolyogva megpuszilgatta a nőt, majd szótlanul megölelte az öccsét is. Bill és a gitáros csak egy pillantást váltottak, Seth már nem is csodálkozott rajta, hogy nem beszélnek, hiszen ők ilyenkor így kommunikáltak. Az énekes és a nő beszálltak a kocsiba, Seth pedig lassan a férfi elé állt.

-Megleszel egyedül? –kérdezte csendesen és felnézett a gitárosra.

-Viccelsz? Már ma este bulizni fogok!

Seth minden erejével azon volt, hogy legalább néhány könnycseppet ki tudjon préselni magából, hogy Tom az utolsó pillanatban mégis megmentse őt.

-Azért majd meglátogatsz ugye? –kérdezte reménykedve.

-Persze ha lesz időm rá, akkor majd leugrom hozzátok. De nem hiszem, hogy már most hétvégén ott fogok dekkolni nálatok. Elkezdem megírni az alapokat az új albumhoz, úgyhogy lesz egy csomó dolgom.

-Szóval nem jössz.

-De Seth megyek, csak mondom… sok a dolgom.

-Értem. –suttogta a fiú.

-Na… -a gitáros hirtelen elakadt, nem is tudta, hogy mit mondjon csak várt, majd lassan közönyösen összeborzolta a fiú haját. –Vigyázz Billre. –nyögte végül és lazán elfordult a gyerektől.

Seth csak állt némán lemerevedve, majd lassan beszállt a kocsiba. Megvárta, amíg a kutyája is beugrik mellé aztán erőtlenül, becsapta az ajtót. Bill elindult, Seth pedig szomorúan az ablakra tapasztotta a tenyerét. Tom minden érzelem nélkül monoton unalommal integetett nekik, amíg ki nem hajtottak a ház kapuján. A fiú elfordította a fejét az ablaktól és kedvetlenül nézett előre a két felnőttre.

-Meséljetek még a házról! –kérte csendesen, mire Nina mosolyogva hátra fordult.

-Tetszeni fog neked! –mondta a nő lelkesen közben, pedig megfogta az énekes egyik kezét.

-Igen. Nagyon szép. Tágas és világos. –folytatta férfi. –A szomszédok is biztos nagyon kedvesek lesznek, bár még nem találkoztunk mindenkivel.

-Mennyi idő, amíg odaérünk?

-Kb. 2-3 óra. –válaszolt megint Bill. –Remélem, mire megérkezünk a cuccaink, már ott lesznek. Drágám a te dolgaidat már átvitték ugye?

-Igen, már a múlt héten. Volt egy kis kavarodás a hatalmas távolság miatt, de végül nem lett belőle semmi komoly.

-Eladtad a New York-i lakást? –kérdezte Seth csodálkozva.

-Nem, de szinte mindent elhozattam onnan.

-Akkor miért tartottad meg?

-Mert lehet, hogy néha még vissza kell majd mennem dolgozni.

-Értem. –suttogta Seth, majd néhány perc múlva újra megszólalt. –Azt mondtátok, hogy egy kertvárosba megyünk… de nem tudom elképzelni, hogy milyen kertváros lehet az, amelyik ilyen közel van LA-hez. Olyan, mint Delwood, vagy…

-Pont olyan a hely, mint a született feleségekben! –mondta Bill nevetve és a visszapillantó tükörben figyelte Seth-et.

-És a suli? Beírattatok?

-Igen, mindenki nagyon kedves volt. Megismerkedtünk a leendő tanáraiddal is. Ez egy remek gimnázium, igazán neked való. És még közel is van a házhoz.

-A diákok milyenek? Láttátok őket?

-Öhm… Bill szerint… -Nina zavartan elakadt.

-Rohadtul átlagosak. –fejezte be az énekes nevetve.

-Na, azért nem kéne rögtön elítélni őket! –mondta a nő komolyan. –Biztos nagyon rendes srácok.

-Aha… maga a suli milyen? Kemény?

-Amint mondtam, ez egy remek suli! –ismételte az énekes határozottan.

Seth pontosan tudta, hogy Billnek mit jelent a "remek" ezért nem is kérdezősködött tovább. Nem kérdezett semmit, már nem volt kíváncsi semmire. A szülei elrendeztek neki mindent. Nem kérdezték, hogy ő is el akar-e költözni. Bill számára egyértelmű volt, hogy a fiúnak még mindig ez a legnagyobb vágya. Nem vitték el magukkal, mikor megvették a kertvárosi házat, a helyi gimnáziumot se mutatták meg neki. Egyszer csak jött az utasítás: Kezdj el csomagolni, néhány hét múlva költözünk! –Sethnek pedig már egyáltalán nem volt ereje ellenállni. Alázatosan mosolyogva kezdett csomagolni és csak akkor állt meg mikor eszébe jutott, hogy mire is készül. Elhagy mindent, amit csak szeretett. Hátatfordít a barátinak, Taylornak és Tomnak. Tomnak, aki nem is olyan rég még az apja volt. Igaz, csak egy hősies hazugság miatt, de tényleg az apja volt. Két hétre ő volt a világ legjobb szülője. Jobb volt, mint Bill akármikor az elmúlt három hónapban. Mikor kiderült az igazság a fiú és a gitáros közti távolság hirtelen hatalmas sebességgel nőni kezdett. Addig, amíg végül csak egy megjátszott barátság maradt a kapcsolatuk. Seth azóta nem mosolygott, nem nevetett igazán. Sosem bontotta föl a karácsonyra kapott levelet. Billt pedig soha nem nevezte az apjának.

Három és fél óra autózás után, Seth fáradtan szállt ki a kocsiból, mikor Bill megállt az új ház előtt. A fiú először kinyújtóztatta elzsibbadt lábait, majd lassan felnézett a házra.

-Jézusom! –suttogta undorodva és döbbenten körbenézett.

-Na, hogy tetszik? –kérdezte Nina miközben még a kocsi csomagtartójában kutakodott.

-Valaki mentsen meg. –sóhajtotta a fiú, és rémülten nézte a mindent elborító zöld pázsitot.

-Szép ugye? –lelkesedett Bill észre sem véve a fia szenvedését, majd elindult a ház bejárata felé.

-Egyszerűen csak… szar… -suttogta Seth a szemeit forgatva, és kelletlenül követte az énekest.

A fiú unottan körbejárta a házat, majd kimet a teherautóhoz és segített behordani a rengeteg csomagot.

A ház verandája egyenesen az előkertre és az utcára nézett. A szomszéd épületek, is mint ugyanilyenek voltak. Nagy elegáns modern családi házak. Az utcában mindenki mindenkit látott semmi nem választotta el egymástól a szomszédokat. Sethnek azonnal hányingere támadt a sok virágtól és a kellemes sütemény illattól. Már az első perctől kezdve utálta ezt a helyet. Undorodott az új várostól, az új utcától de legfőképpen az új háztól. Minden olyan nagy, üres és elegáns volt benne. Bill és Nina közösen vásárolt bútorai tökéletesen illeszkedtek ide. A falak hidegek voltak, hiába árasztották el meleg színek a szobákat.

Az énekes már korábban elhozta a fiú autóját, ez volt az egyetlen dolog, aminek Seth igazán örült.

Este a vacsora közben már mind a hárman együtt ültek az étkezőben. Nina és Bill egymással szemben, Seth pedig kettőjük között foglalt helyet.

-Hogy tetszik a ház? –kérdezte Nina a fiától, hogy végre megtörje a kínos hallgatást.

-Szép. –suttogta a fiú.

-És a környék? Itt sokkal tisztább a levegő nem?

-De…

-És várod már, hogy megint rendes gimnáziumba mehess?

-Igen. -mondta a gyerek halkan és lassan az asztalra, szorította a kezében remegő villát.

-Kicsomagoltál? Tetszik a szobád?

-Igen.

-Ha szeretnéd, majd átfesthetjük más színűre.

-Rendben. Ez a sárga nem igazán jön be.

-Akkor majd valamelyik hétvégén elmehetünk festéket venni. Apád biztosan szívesen segít.

Seth éppen a szájához emelte az egyik kristálypoharat, amikor hirtelen elakadt a mozdulat közben. Sötéten nézett fel az anyjára és erőlködve összeszorította az ajkait.

Nina és Bill döbbenten nézték, ahogy a fiú ujjai közt összeroppan a pohár, és a szilánkok elborítják a padlót.

-Bocsánat! –bukott ki a fiúból a már szinte beidegződött mentegetőzés. –Nem akartam csak túl erősen szorítottam és…

-Semmi baj. –mondta Bill komolyan. –Szedd össze és ülj vissza a helyedre.

Seth engedelmesen felállt és gyorsan a kezébe gyűjtötte a szilánkokat, majd tanácstalanul állt fel.

-Merre van a szemetes?

-Oh… hát itt bent nincsen még. Menj ki, a ház mellet megtalálod. –Nina zavartan nézett végig a fián, majd újra szedett magának az ételből.

Seth nyugodtan kisétált a házból és az előkertet megkerülve a ház mellett álló szemetesbe dobta a szilánkokat. Egy pillanatra megállt és lassan kifújta magát, majd dühösen felrúgta a szemetest.

-Kifestjük a szobádat! –suttogta dühösen és a ház falába vágta az öklét. –Persze apád szívesen segít. –ismételte gúnyosan az anyja szavait. –És nem csak a festésben, hanem minden másban is! A suliban is! Tényleg örülsz, hogy gimibe mehetsz? Igen, bazmeg kurvára örülök! Ki a faszt érdekel, hogy akarok-e egyáltalán gimibe menni? Mi a francnak kell ez a sok megjátszott idióta kérdés? Nevetséges! –Seth fásultan felállította a szemetest és visszament a házba, majd megint leült a szülei közé.

-Sikerült megoldani? –kérdezte Bill de közben egyáltalán nem figyelt a gyerekre.

-Persze. –suttogta a fiú.

-Mostanában olyan halk vagy. –jegyezte meg a férfi komolyan, de még mindig nem nézett a gyerekre.

Seth lehajtotta a fejét és majdnem felröhögött szánalmában, de végül megint csak halkan szólalt meg.

-Fáj a torkom. –suttogta és sandán felpillantott az anyjára, de az nem reagált semmit. –Nagyon fáj! –hangsúlyozta erősen, de Nina még mindig nem csinált semmit. –Rohadtul fáj, mindjárt megfulladok, sőt a fejem is hasogat és a belem is mindjárt kirohadt. Valamint olyan mintha megalvadna a vérem, remélem, tudjátok, hogy abba bele is halhatok! Néha pedig úgy szédülök, mint az állat, valami a bordáim, közé szúr, nem kapok levegőt és…

-Seth, fejezd be! –adta ki az utasítást Bill, mire a gyerek azonnal elhallgatott. –Tessék most már mindketten csak rád figyelünk! Szóval, ha szeretnél valamit, akkor azt normálisan mondd el! Különben nem igazán érdekel.

-Igazából…-kezdte a gyerek zavartan és lassan felállt. –Van valami, amit azt hiszem el kéne mondanom.

-Rendben hallgatlak! –mondta Bill komolyan és összefonta a kezeit az asztalon.

-Úgy érzem magam, mint egy süket-néma, szerencsétlen!

-Elmondanád, úgy hogy én is megértsem? –kérdezte Bill gúnyosan és felvonta a szemöldökét.

-Igen… elmondom bazdmeg! –Seth felemelte a hangját és dühösen kirúgta maga alól a széket. –Utálok itt lenni! –mondta szemrebbenés nélkül az apja szemébe és az asztalra támaszkodott. –Ha igazán kíváncsik vagytok a véleményemre akkor be kell, hogy valljam, hányok ettől a kertvárostól. Utálom ezt a házat. Ronda az egész. Ronda a szobám… tök mindegy, hogy milyen színű, akkor is ocsmány.

-Talán nem vacsora közben kéne ezt megbeszélnünk. –jegyezte meg Nina csendesen, mire a fia azonnal felröhögött.

-Veletek soha nem lehet beszélgetni. Ismeritek az igent és a nemet, de beszélgetni nem tudok veletek. Konkrétan leszarjátok, hogy mit gondolok.

-Seth ülj vissza a helyedre! –parancsolta Bill keményen de a fiú három hónap után most először megtagadta az énekes utasítását.

-Nem. –mondta erőteljesen.

-Ne csináld ezt Seth! Mi van veled? Nem ilyen voltál!

-De Bill! Nem emlékszel? Pontosan ilyen voltam! –Seth ravaszul felnézett a férfira, majd belemarkolt a terítőbe.

-Seth! –csattant fel idegesen az énekes. –Ugye nem akarod, hogy csalódjunk benned?

-Nem. –suttogta a fiú hirtelen erőtlenül és elengedte a terítőt.

-Helyes! –mondta az énekes erőteljesen és szinte a tekintetével, nyomta vissza a fiút a székbe.

-Bocsánatot kérek, nem akartam tiszteletlen lenni. –Seth automatikusan darálta a már jól megszokott szövegét.

-Semmi baj! –mosolygott Bill szórakozottan és úgy tett mintha semmi nem is történt volna. –Nem haragszom. Elvégre ez lenne egy szülő dolga… hogy megbocsásson.

-Felmehetek? –kérdezte Seth tétovázva.

-Persze. –mondta Bill a vállát rángatva, Seth pedig azonnal felrohant a szobájába.

Sietve az ágyára borította az egyik doboz tartalmát és megkereste a cuccok közt a kameráját. Idegeskedve bekapcsolta a kamerát és gyorsan hadarva beszélni kezdett.

-2022. március. 27… "Ugye nem akarod, hogy csalódjuk benned?" Nem, természetesen nem akarom, hogy csalódjatok. De… de én… Ez az első bejegyzésem az új házban… Igazából karácsony óta egyáltalán nem videóztam. Azóta elég sok minden történt. Megtaláltam az apámat és elvesztettem a legjobb barátomat. Tom és én… hát egy kibaszott nagy szakadék van köztünk. Fogalmam sincs, hogy hogyan történhetett ez. Karácsonyra kaptam tőle egy levelet, de azt mondta, hogy ne bontsam fel, csak, majd ha úgy érzem, hogy tényleg eljött az ideje. Az a levél mindig nálam van. Sokszor majdnem felbontottam már de valahogy még mindig le van zárva. Tom szerint érezni fogom, ha eljön az ideje. Szóval karácsony után rohamosan távolodni kezdtünk egymástól. Talán, azért mert elmaradt a nyaralásunk és nem tudtuk megbeszélni a dolgokat. Igazából soha nem beszéltük az igazságról. Átsiklottunk a történtek fölött. Úgy tettünk mintha ez teljesen természetes lenne. Ő durván bulizni kezdett. Én pedig… olyan vagyok, mintha nem látnék és nem is, hallanék. Mindenben engedelmeskedem Billnek. Nem is tudom, hogy miért de nem ellenkezem. Halk vagyok és élettelen. Bill… hát ő szörnyen rossz szülő. Olyan, mint egy alkoholista… néha fent van, néha lent. Ez volt az álmom… hogy normális családom legyen. Konkrétan erre vágytam. Egy kertvárosra, és két szülőre. És most, hogy mindez itt van kurvára nem, vagyok boldog, mert… mert ő nincs itt. Még ha mostanában alig beszéltünk, akkor is hiányzik. De nem csak ő. Hiányzik Taylor is. Azt mondtam neki, hogy majd minden nap felhívom és írok is neki, de… de ez így nem fog működni. Szeretem őt, számomra ő a világon a legszebb lány és nem akarom őt bántani. De mégis hogyan folytassam, ha három óra autózás választ el tőle? Nagyon hiányzik Riley is. Az utóbbi időben őt is elhanyagoltam, pedig a legjobb barátom volt. És persze a többiek is mind nagyon távolinak tűnnek. Shane és Nate a dilis tesók, akik mindig belerángattak valamilyen őrültségbe, Rian, aki még akkor is megnevetett, mikor épp kedvem lett volna meghalni és Benji akivel mindig, lelkizhettem, ha Riley nem volt a közelben. Vannak dolgok, amik megmaradtak a Los Angeles-i életemből. Például a gitár, amit Tomtól kaptam. Ez is rá emlékeztet. Vagy az autóm. Azt is ő vette. Billee szerintem pont úgy utálja ezt a helyet, mint én. Hiába kutya, még ő is észreveszi, hogy nem érzem itt jól magam. Pedig ez még csak az első estém. Ez a szoba… igyekeztem úgy berendezni, hogy egyáltalán ne emlékeztessen az LA-i hatalmas helységre, amiben laktam. Itt nincs erkélyem, viszont van egy nagy fa az ablakom alatt. Már megnéztem és talán ez volt az egyetlen dolog, aminek örültem, de az ágai erősek és engem is elbírnak. Tehet, ha akarok, leléphetek. Ha vészhelyzet van… de most… nem merném ezt megtenni. Bill kiirtott belőlem a bátorságot. Vagyis talán nem is a bátorságot, hanem a kényszert, hogy ellenszegüljek neki. Félek tőle… És nem csak tőle, hanem a holnapi naptól is, mert újra rendes suliba fogok járni. Három év magántanulósdi után csak úgy simán visszabasznak a padba. Ez azért elég durva! Pláne, hogy semmi kedvem nincs hozzá. Nem akarok új barátokat! Én csak a régieket szeretném visszakapni. Egyáltalán nem érdekelnek ezek a kertvárosi senkik. A tanulást pedig szintén leszarom. Nem tudom, hogy elég erős leszek-e hozzá, hogy Bill miatt megint jól tanuljak. Egyáltalán azt sem tudom, hogy meddig tudok mindent így magamban tartani. Három hónap hosszú idő. Sok minden itt van bennem, amit még sosem adtam ki. Olyan dolgok, amikhez képest semmiség volt, hogy felgyújtottam a zongorámat, vagy hogy majdnem felégettem az ikrek házát. Laza kis csínynek mondanám, el hogy majdnem meghaltam Billék szülinapi buliján. Sőt utána is és utána is majdnem meghaltam. Mert tulajdonképpen én… én végig csak haldokoltam, amíg Bill azt nem hazudta, hogy Tom az apám. Ez az az egy dolog, amit soha nem fogok tudni neki eléggé, megköszönni és megbocsátani sem. Mert akkor… ha csak néhány napig is, de tökéletesen boldog voltam. Sajnos már most sem tudom mi lesz velem… mármint, hogy hogyan fogok így élni. Mert azt ki merem jelenteni, hogy nem vagyok boldog. Egyáltalán nem vagyok az. Tulajdonképpen, minden rohadtul szar! De holnaptól… holnaptól más leszek. Ezt megígérem! Megígérem Tomnak, hogy visszaváltozom. Billtől pedig már csak egy dolgot akarok, de azt biztosan megteszem. Elé fogok állni és megkérdezem: Miért vagy ilyen rossz szülő?