Ments meg! 4. Rész

"Ez még csak a kezdet!"

-Halló? –szólt bele Tom álmosan a telefonba.

-Tom! –kezdte Bill kétségbeesetten.

-Mi a franc van? Bill tudod hány óra? Hajnali három!

-Tudom. –nyögte az énekes egyre inkább elszoruló torokkal. –Seth, most jött haza.

-És? Tudtommal képes vagy megoldani az ilyesmit. Büntesd meg! Abból majd megtanulja, hogy nem teheti ezt meg veled.

-De Tom…

-Bill az isten szerelmére mi a fene bajod van?

-Tom… Seth hazahozott egy fiút. –remegte Bill és leroskadt a konyhában az egyik székre. –És… és…

-Értem. –mondta csendesen Tom. –nos ez esetben sajnos nem tudok segíteni. És azt hiszem ezt te is tudod. A világon senki nem tehet ez ellen semmit. Sajnálom ha ez ennyire megvisel… furcsa ezt mondani, de ez már normális. Ettől nem kéne megijedned.

-De…

-Bill! Nyilván neki is elég nehéz ezt elfogadni! Gondolj csak bele! Egyébként pedig csak tizenhat éves. Még keresi magát. Egyáltalán nem biztos, hogy tényleg érez is valamit. Lehet, hogy csak összezavarodott, vagy részeg, vagy beszívott… isten tudja mi baja van. Én a helyedben most nem Seth-el foglalkoznék, hanem elkezdenék gondolkozni.

-Min? –kérdezte az énekes értetlenül.

-Azon Bill, hogy hol basztad el ennyire! Szerinted miért lesz egy tizenhat éves gyerek meleg? Biztos nem azért, mert egyszer csak úgy dönt, hogy na most akkor én buzi leszek! Valami kiváltotta ezt belőle, de hogy mi, arra már neked kell rájönnöd.

-Tom, kérlek, segíts!

-Nem! Te vagy ott, te vagy vele, te vagy az apja! Neked kell segítened rajta!

-Gyere ide! –kérte az énekes ijedten.

-Hülye vagy? Végre elvitted innen Seth-et. Megszabadítottál a kíntól, hogy nekem minden nap látnom kelljen őt veled! Nem fogom direkt keresni a bajt. Nem foglak meglátogatni! Ha akarsz, majd te ide jössz, de én nem akarom látni Seth-et.

-Hiányzol neki. –suttogta Bill. –És látnod kell őt.

-Nem a te világodban! Majd ha egyedül eljön hozzám, akkor bevallom én is, hogy hiányzott… de a te házadban, a te feleségeddel nem akarom őt látni.

-Tom! Utál engem…

-Csodálkozol rajta? Fogj egy kibaszott tükröt Bill, és nézz bele! Vedd már észre, hogy senki mással nem foglalkozol csak magaddal. Csaptál egy nagy drámát, mikor kiderült, hogy te vagy az apja, aztán rögtön elvetted az anyját, elutaztatok, és őt itt hagytátok. Rohadtul leszarod őt, észre sem veszed, és akkor még csodálkozol, hogy utál? Megmondjam, miért utál? Belenézzek helyetted abba a rohadt tükörbe? Te is utálod őt Bill! Pont úgy lett, ahogy megmondtad! Soha nem fogod tudni elfogadni őt, mert ő nem téged akart! Hanem engem… hiába ígérted neki, hogy minden rendben lesz, ha… ha… te alapvetőleg nem vagy jó neki. És ha egy számára ennyire utált dolog ott van minden nap, akkor ne csodálkozz, ha semmi nincs rendben!

-Most mit csináljak Tom?

-Nos, tudom nehéz, de… próbálj meg kicsit kedves lenni. Nem kell nagyon, csak egy kicsit. Sethnek valószínűleg már az is olyan lesz, mintha egy másik világba kerülne.

-Ez nekem, nem megy! Mégis, hogy legyek kedves, miközben ő a pokolba kíván?

-Meg kéne próbálnod felnőttként viselkedni!

-De…

-Tedd meg Nináért! –hadart hirtelen a gitáros, majd zavartan elhallgatott. –Legalább a feleségedet tedd boldoggá! Csak ő legyen boldog, kérlek!

-Miért kérsz te ilyet? –kérdezte Bill gyanakodva.

-Mert… ez egy jó érv. Talán jobb leszel tőle. Csak kérlek Bill ne, bántsd őket.

-Igyekezni fogok, hogy ne fojtsam meg Seth-et.

-Rendben. –sóhajtott Tom. –Most viszont… megtennéd, hogy leteszed a telefont? Kurva fáradt vagyok…

-Persze. –nyögte Bill és kinyomta a telefont, lassan visszament az elemeltre, majd halkan visszaosont Ninához a szobába.

*

Reggel Seth vidáman sétált lefelé a lépcsőn. A szülei már a reggeli fölött ültek, mikor ő is csatlakozott. Lazán levágódott az apjával szembe az asztalhoz.

-Jó reggelt! –mosolygott a két felnőttre, majd töltött magának egy csésze kávét. –Jól aludtatok? –kérdezte szórakozottan, miközben beleivott a kávéba.

-Én remekül. –válaszolt Nina mosolyogva.

-Na és te? –kérdezte Bill a szemöldökét felvonva, az arcán pedig átsuhant egy egészen gúnyos fuvallat.

-Királyul! –vigyorgott Seth és nem is zavartatta magát, egyáltalán nem foglalkozott az énekessel.

-És a barátod? –kérdezősködött tovább az énekes, miközben a fiúra hunyorgott és megnyalta a szája szélét.

-Ő is. –mondta Seth még mindig lazán és a hajába túrt.

-Itt aludt az egyik barátod? –csodálkozott hirtelen Nina.

-Igen. –válaszolt a fiú a vállát megrántva, mire az énekes hangosan köhögni kezdett.

-Aludt? –nevetett fel gonoszul. –Érdekes, mikor én találkoztam vele egészen mást csinált.

Seth hallgatott és várakozva nézett a maga mellett ülő, értetlenkedő Ninára.

-Ezt meg, hogy érted? –kérdezte a nő az énekest figyelve.

Bill felpillantott a fiúra, majd hosszasan farkasszemet nézett vele. Seth végül gúnyosan elhúzta a száját, mire az énekes megszólalt. A hangjából szánalmat és megvetést lehetett kihallani.

-Seth fiúkkal baszatja magát.

-Bill! –csattant fel hirtelen Nina döbbenten. –Ez durva volt!

-Szerintem is! –nevetett Bill, miközben egy megalázó pillantást vetett a fiára. –De ez az igazság.

-Seth? –Nina félve nézett a fiúra.

-Ez az igazság. –ismételte Seth lazán, közömbös arccal az énekes szavait.

A nő a szája elé kapta a kezét és döbbenten nézett hol a férfira, hol a fiára.

-Én ezt nem hiszem el. –suttogta rémülten és lassan felállt.

-Pedig jobb lesz, ha elhiszed. –mondta Bill is közönyösen.

-Seth… Miért?

A fiú megrántotta a vállát.

-Nem tudom. Csak!

-De ez…

-Talán nem tetszik? –kérdezte Seth felháborodva az anyjától.

-Én csak…

-Nem én tehetek róla! Érted? Nehogy már te legyél kiakadva! Nekem talán könnyebb?

-Egy szóval sem mondtuk, hogy neked könnyebb. Csak tudod, egy kicsit nehéz elfogadni, hogy a fiunk egy buzeráns kis dög.

-Hogy képzeled…? –csattant fel hirtelen Seth és az asztalon keresztül egészen közel hajolt az énekeshez.

Bill folytatta volna, ha a fiú nem bámul bele egyenesen a szemébe.

-Mi… -kezdte rémülten, majd elkapta Seth kezét és leszorította azt maga elé az asztalra. –Mi történt a szemeddel?

A fiú zavartan megdörzsölte a szemét, bár tudta, hogy már nem tehet semmit.

-Mi az? –kérdezett közbe Nina értetlenül.

-Seth! Mi történt a szemeddel? –kérdezte újra az énekes, közben pedig erősen szorította a gyerek kezét.

-Eressz el! –morogta Seth a fogai közül.

Az énekes hirtelen lenézett a fiú kezére, majd felrántotta rajta a gyerek pólójának ujját.

-Mi ez? –kérdezte a kis véraláfutásra nézve.

-Pont az, amitől félsz! –vigyorodott el Seth és eszelősen vergődve nevetett fel az asztalon fekve.

-Mitől ilyen tág a pupillád? –kérdezte Nina is rémülten, ahogy a fiú szemébe nézett.

-Gyerünk! Halljam, mit vettél be? Mivel lőtted be magad?

-Hagyjál már békén! –kiabált Seth, de az énekes nem eresztette el.

-Seth! Megint drogozol? –Nina ijedten próbálta lenyugtatni a fiút.

-Nem, nem drogozom! –nevetett Seth betegesen, miközben az asztalon vergődött. –Csak élek! Az élet az, ami ilyen kurvára megmérgez!

-Seth, állj le! –kiabált Bill, ahogy a poharak egymás után törtek össze körülöttük.

-Nem! –röhögött tovább a fiú és az énekes kezei közt rángatózott. –Nagyon jól érzem magam, nem fogom abba hagyni!

-Bill, mi baja van? –sikított Nina ijedten, ahogy a szemével elkapta a fia eszelős pillantását.

-Semmi! –ordított Seth még mindig nevetve. –Semmi bajom nincs! Tökéletesen érzem magam! Sőt én magam is tökéletes vagyok!

-Bill, állítsd már le! –kiabált a nő kétségbeesetten.

-Hogyan? Látod, hogy nem tudok mit csinálni vele!

Seth hangosan felröhögött és felült az asztalon.

-Annyira szánalmasak vagytok! –a fiú kitépte magát az énekes szorításából és felállt az asztalon.

 -Seth szállj le az asztalról! –kérte Nina, mire a fiú lehajolt hozzá és néhány milliméter távolságból bámult a nő szemébe.

-Nem. –suttogta mosolyogva. –Semmi kedvem. –Seth megint felegyenesedett és hatalmas lendülettel felrúgta az asztalon álló porcelán tányérokat. A tálak hatalmas csörömpöléssel törtek össze a falon és a földön.

-Fejezd be! –ordított az énekes és megpróbálta lerántani a fiút az asztalról.

-Ezt figyeld! –nevetett Seth miközben felkapta az asztalon álló tejes dobozt, és elkezdte nyugodtan a földre locsolni az italt, majd az énekeshez vágta a félig kiürült dobozt.

-Na most volt elég belőled! –kiabált Bill, ahogy végigfolyt rajta a lé.

Seth tovább ugrált az asztalon, az énekes sehogy sem tudta megállítani.

-Kérlek, hagyd abba! –könyörgött Nina.

-Figyelj anya… azon gondolkoztam… -Seth sátánian elmosolyodott, ahogy lenézett Ninára, majd tovább rugdosta le az asztalról az ételeket. –szóval… még mindig nem tudom megérteni, hogy miért vagy te ekkora…

-Fogd be a szád! –kiabál Bill idegesen.

-Bill, állítsd már le! –könyörgött Nina zokogva.

Az énekes elkapta a fiú karját, majd Nina kezébe nyomta a telefonját.

-Hív fel Tomot! –kiabált, miközben Seth őrülten vergődött a keze erős szorításában.

-Minek? –kérdezte Nina sírva, miközben tárcsázta a gitáros számát.

-Hívd már! –ordított az énekes.

Bill hirtelen lerántotta a fiút, és zihálva nézett a nőre. Seth elterült az asztalon, majd felemelte a fejét és lassan felült, majd elgondolkozva nézett fel az énekesre.

-Milyen különös. –jegyezte meg és a kezébe vett egy hatalmas kést az asztalról. –Ez egy húsvágó kés…

-Seth, tedd azt le! –kérte az énekes fenyegetően villogtatva a szemeit.

-Mi nem is eszünk húst. –nevetett a fiú a késre nézve. –De akkor miért tartunk húsvágó kést a házban?

-Bill? –Tom beleszólt a telefonba, Nina pedig felzokogott, ahogy az éles késsel szórakozó fiúra nézett.

-Tom, én vagyok az…

-Seth, tedd le azt a kést! –kiabált az énekes rémülten.

-Nina! Mi történt, mi a baj? –a gitáros értetlenül hallgatózott a telefonon keresztül.

-Ha az egy húsvágó kés… akkor valóban húst kéne vágnia, nem gondoljátok? –Seth a tenyerének támasztva figyelte a kés élét, majd hirtelen az asztalra nyomta a kezét és átnyomta rajta a kést.

Az énekes és a nő először azt hitték, hogy a fiú fájdalmában ordít, de Seth csak nevetett, akkor is mikor az óriási kést kirántották a kezéből. Bill elvette Ninától, majd kihangosította a telefont.

-Tom! Hallottad ezt? –kérdezte remegve és a kés kihullott az ujjai közül.

-Igen. –hallatszódott a gitáros döbbent hangja.

-Azt hiszed, ezzel megállítsz? –kérdezte Seth gúnyosan méregetve az énekest, majd kitépte a kezéből a telefont. –Itt vagyok! –szólt bele a telefonba és leugrott az asztalról. –na gyerünk, mondd! Mivel akarsz megállítani?

-Seth nyugodj, meg kérlek!

-Ezt már ők is mondták! –üvöltött Seth, csalódottan és felvette a földről, majd a falba dobta a hatalmas kést.

-Figyelj, kérlek… csak egy kicsit figyelj rám!

-Nem! –ordított Seth és a fejét hátravetve felzokogott. –Te rohadt szemét, hogy tehetted ezt velem? Hogy voltál képes a szemembe hazudni?

-Seth én…

-Annyira hiányzol! –zokogott fel hangosan a fiú és lerogyott a földre.

Bill és Nina döbbenten figyelték a hirtelen lenyugvó fiút. Néhány percig mindannyian hallgattak, majd Tom szólalt meg újra. Halkan és erőtlenül, mintha nem is akarná kimondani, vagy beismerni azt, amit mond.

-Te is nekem. –suttogta halkan.

-Azt ígérted segítesz… segítesz hazatalálni. És azt mondtad, szeretsz. Azt mondtad, magadat látod bennem. Azt mondtad… azt mondtad, hogy az apám akarsz lenni.

-Seth… ez már nem egy rémálom. Ez a valóság, úgyhogy nyugodj meg és térj magadhoz, különben valóra válnak a félelmeid.

-Ne, Tom én nem akarok olyan lenni soha! De… de kezd az egész rémálommá válni. Vannak dolgok, amikre nem emlékszem. Csináltam egy csomó hülyeséget… kiszúrtam a fülem, belenyírtam a hajamba, szétbasztam az egész szobám, most veszem észre, hogy már napok óta nem eszem, közben tegnap Milo belőtt nekem egy óriási adag Speed-et, Adammel pedig…

-Seth! Seth! Nyugodj meg! Nem történt semmi. Nincs veled semmi baj.

-Bill utál engem. –sírt tovább a fiú, mire az énekes felkapta a tekintetét. –Én pedig… elvett tőlem mindent! Gyűlölöm őt…

-Nem, Seth nem gyűlölöd, csak dühös vagy. Komoly bajod lehet, ha most nem nyugszol meg. Én pedig nem akarlak elveszíteni. Ezért kérlek, hogy állj le…

-Kezdelek elfelejteni. –suttogta kétségbeesetten a fiú.

-Soha nem fogsz elfelejteni. Ott vagyok benned.

-Igen. –ismételte automatikusan a gyerek és fáradtan a falnak dőlt. –Olyan vagyok, mint te.

-Megnyugodtál? –kérdezte Tom aggódva.

-Igen. –sóhajtotta a fiú és lehunyta a szemeit.

-Szeretlek, emlékszel? Bármi történik is, ezt soha ne felejtsd el!

-Igen, emlékszem ezt mondtad. Én is szeretlek.

-Ne félj! Seth, soha ne félj semmitől. Én itt vagyok. Bármikor, amikor csak akarsz…

-Már megint hazudsz… -jegyezte meg a fiú ijesztően elnyújtva a szavakat.

-Igen, tudom. –ismerte be Tom, és nagyot sóhajtott. –De mással nem tudlak megnyugtatni.

-Mondd nekem… -Seth egy pillanatra, az énekesre emelte a tekintetét, majd folytatta. –Kérlek, mondd nekem, hogy az apám vagy.

-Seth…

-Kérlek! –sírta hangosabban a gyerek, a gitáros pedig megadta magát.

-Seth, az apád vagyok… ezért kérlek, hogy ha a fiam vagy, hidd el, amit mondok. Hiányzol.

-A fiad vagyok… -suttogta Seth, mosolyogva a kezéből, pedig kihullott az üresen csöngő telefon.

Nina lassan a fiú mellé sétált és felsegítette a gyereket.

-Pihenj le. –mondta, de nem tudott közben Seth-re nézni. –Ma kihagyod az iskolát, csak aludj egyet jó?

A fiú nem válaszolt semmit, hagyta, hogy az anyja felkísérje a szobájába. Az énekes csak döbbenten bámult utánuk.

Seth kábán zuhant az ágyára és szinte azonnal el is nyomta őt az álom.

*

Mikor felébredtem, megdörzsöltem a szemem és gyorsan kikeltem az ágyból. Este nyolc óra volt. Rengeteget aludtam. Gyorsan leszaladtam a konyhába és szétnéztem, de rajtam kívül senki nem volt a házban. A hűtőn egy üzenet: Vacsorázni mentünk.

Nem sokat foglalkoztam vele, hogy a szüleim hol vannak, és mit csinálnak, egyáltalán nem érdekelt. A papírfecnit a szemetesbe dobtam. Éppen a fürdőbe igyekeztem, amikor az előszobán áthaladva valamin megakadt a szemem. Egy furcsa alak állt velem szemben a szobában. Ahogy közeledtem felé, minden mozdulatomat tökéletesen utánozta. A tükörképem valami eszméletlenül gyönyörű volt. Szinte fájt, hogy nem tudom megérinteni.

Nem tudom, meddig állhattam a tükör előtt, nem tűnt fel az idő múlása. Mikor végre sikerült elszakadnom onnan, felszaladtam a szobámba a kocsikulcsomért. Ahogy a kulcs után kutakodtam, a kezembe akadt a már majdnem kiürült graffitti-s doboz. Amint megtaláltam a kulcsot átmentem Bill szobájába és megálltam az egyik fallal szemben. Egy percig elgondolkozva álltam ott, majd felráztam a dobozt és a falra firkáltam a mondatot, amit Billnek szántam. "Ez még csak a kezdet!" A kezem furcsán fájt, nem is értettem, hogy miért. Ahogy rá néztem, láttam, hogy a tenyerem egyenesen át van szúrva, a kezem pedig tiszta vér. Megráztam a vállam, majd a felirat alá nyomtam a véres tenyerem.

A dobozt a szobában hagytam, hagy tudja, csak biztosan, hogy én voltam. Bezártam a házat és egyenesen a régi raktárépülethez mentem. Most nem volt olyan buli, mint a múltkor, csak néhány hangos nevetést lehetett hallani az épület belsejéből. Átmásztam a kiszakadt kerítésen, majd betoltam a hatalmas vasajtót.

-Seth! –kiáltott fel nevetve Milo, ahogy hátranézett rám.

-Csá! –köszöntem én is, és pacsiztam mindenkivel.

-Hallom kellemes volt az éjszakád! –nevetett Sharon, és rám vigyorgott, miközben én levágódtam Adam mellé az egyik régi kanapéra.

-Kellemes? –kérdeztem röhögve. –Kurva jó volt! –Adam elvigyorodott és már kezdett volna rám mászni, mikor én eltoltam magamtól. –Ne most, baszd meg!

-Na és milyen volt a tegnapi cucc? Bejött a Speed? –Milo kíváncsian felvonta a szemöldökét.

-Rohadt jó volt.

-Elfelejtettem neked szemcseppet adni. Nem buktál le?

-De. –nevetettem fel miközben Adam átkarolt.

-Gondolom, nem volt gáz, ha így nevetsz rajta.

-Az volt, de leszarom.

-Te tudod! –vigyorgott, Milo én pedig közben Adam fültágítóját figyeltem.

Hirtelen a hatalmába kerített egy eszelősen király ötlet.

-Mennyi idő kitágítani? –kérdeztem halkan, miközben a többiek valami egészen másról beszélgettek.

-Hát az attól függ… ha tűröd a fájdalmat akár egy hét alatt is, felvihetjük tízesre.

-Megcsináljuk? –kérdeztem elvigyorodva.

-Neked? –kérdezett vissza csodálkozva Adam, majd a füleimre pillantott. –Piercing van benne?

-Ja.

-Király, akkor azt ki is hagyhatjuk.

-Seth figyelj már, van nálad pénz? – felkaptam a fejem Milo hangjára.

-Nincs. Kifizetem a múltkorit…

-Nem azért te hülye! –rázta a fejét Milo, majd Theo-hoz fordult. –Úgy tűnik akkor boltoznunk kell!

-Megint? –kérdezte hirtelen Sharon, kicsit ijedten.

-Nyugi már szívi! –röhögött gúnyosan Milo és megsimogatta a lány arcát. –Nem lesz gáz. Theo profi! És viszi magával Seth-et is. Neki is ki kell próbálnia az ilyesmit.

-Milo, hogy lehet, hogy nincs nálad pénz? –kérdezte Sharon gyanakodva.

-Édes szívem ne érdekeljen téged, hogy én hol tartom a pénzem. Attól még, hogy diller vagyok nincs mindig tele a zsebem kézpénzzel. Mindenki belekényszerül ilyen helyzetekbe, szóval kuss legyen, ha kérhetem!

-Milo mindig van nálad pénz! Nem kéne ezt csinálni. A múltkor is majdnem lebuktunk. És nem kéne Seth-et is belerángatni!

Milo felsóhajtott, majd felállt, kivette a szájából a cigit és Sharon fölé magasodva megállt a lány előtt.

-Gyere! –mondta rémisztően mosolyogva, és a kezét nyújtotta a lány felé.

Sharon tétovázva megfogta Milo kezét és hagyta, hogy a bandavezér felhúzza őt. Milo egészen közel rántotta magához Sharont, majd a derekára tette a kezét és erősen szorította a lányt. Milo felemelte a kezét a lassan égő cigivel együtt, közben Sharon füléhez hajolt és ravaszul elmosolyodott.

-Tudod… annyira szomorú, hogy egy kicsit sem tudsz beindulni tőlem. –Milo dühösen összeszorította a fogait és egy lassú mozdulattan elnyomta a cigijét Sharon kulccsontján.

Milo felém intett én pedig azonnal felálltam és odamentem hozzá. Halványan elmosolyodtam, ahogy a szenvedő Sharonra néztem.

-Theo elvisz magával!

-Na és hová? –kérdeztem a magasba lendítve a kezeim.

-Hát, Seth itt az ideje, hogy tanulj egy kicsit. Az a helyzet, hogy egyikünknél sincs pénz és mindannyian túl messze lakunk ahhoz, hogy csak úgy haza ugorjunk. Innen kb. egy kilométerre, van egy kis pia bolt… elmondom mi lesz. Theo-val oda mentek. Ő már gyakorlott az ilyesmiben. Segíteni fog. Te pedig ki fogod rabolni azt a boltot.

-Mi? –kérdeztem hirtelen döbbenten. –Miért rabolnám ki?

-Nos általában az a legjobb érvem, hogy "azért mert én azt mondtam". De a te esetedben, azt kell, hogy mondjam, ha most nem teszed azt, amit akarok, a tegnapi volt az első és az utolsó adagod tőlem.

Meg sem fordult a fejemben tovább ellenkezni.

-Rendben. –nyögtem lazán, bár tudtam, hogy ettől a perctől fogva én is Milo zsoldosa vagyok. És akkor megértettem… mindannyiunkat csak a függőség tartott mellette. Nem voltunk igazi barátok, kihasznált minket és mi is őt. Neki csatlósok kellettek, nekünk pedig valami, amivel kiüthetjük magunkat. Kielégítettük egymást.

-Ne felejtsd el, felhúzni a kapucnid! –mondta Milo gúnyosan nevetve és hátbaveregetett.

Theo intett én pedig követtem a kijárat felé. Ahogy elhaladtam Adam mellett, éreztem, ahogy az ujjai remegve az enyémek közé fúródnak egy másodpercre. Nem néztem oda csak megszorítottam a kezét és követtem tovább Theot.

Kimentünk az épületből, átmásztunk a kerítésen és kicsit sétáltunk a járdán, majd megálltunk Theo motorja mellett. Theo egy percig várt, majd hirtelen teljes erejéből megütött.

-Megőrültél? –ordítottam, és vérző számra szorítottam a kezem.

-Te… te csak fogd be oké? –Theo dühösen járkált fel-alá, közben pedig engem figyelt. –Legszívesebben halálra vernélek! Mondd csak, hogy lehetsz ilyen hülye? Idejössz, és önként állsz be közénk? Tegnap azért szálltam be én is a verekedésbe, hogy még véletlenül se tudd legyőzni Adam-et. Komolyan ennyire vak vagy? Nem látod, hogy Milo mit csinált Sharonnal? Nem tűnt fel, hogy egyikünk se állította meg? Én megértem, ha függő vagy, mindannyian azok vagyunk, de ez akkor sem éri meg. Milo direkt tesztel téged! Tegnap a verekedéssel, aztán azzal, hogy csak azért is tűvel adta be neked a Speed-et, most pedig ezzel. Elsőre senki nem tud kirabolni egy boltot! Mindig… mindig én segítek az ujjaknak.

-Ezt, hogy érted? –kérdeztem döbbenten.

-Én voltam az első… én voltam Milo első áldozata. Elhozott engem a második estémen, hogy raboljak ki egy boltot. Persze lebuktam ő, pedig direkt élvezte az egészet. Ő a legbetegebb ember, akivel valaha is találkoztam. Néha szokta emlegetni, hogy miért tesz próbára minket, hogy miért gyűjt maga köré egyre több embert. Azt mondja, hogy valaki olyat keres, aki igazán különleges és beteges.

-Hogy beteges?

-Úgy, hogy nem normális! Olyan, mint Milo… elmebeteg.

Hallgattunk. Theo beindította a motort, majd felnézett rám.

-Én, Ricky, Sharon, és Adam… így jöttünk sorban és egyikünk sem volt elég jó neki. Ő maga is megmondta, hogy midannyian különlegesek vagyunk, de egyikünk sem olyan eszelős, mint ő. Én segítettem Ricky-nek Sharonnak és Adamnek is, túlélni ezt a próbát. Ezért segítek neked is. Azt viszont tudnod kell, hogy én Milo miatt voltam börtönben. Mert mikor lebuktam ő eltűnt… otthagyott. Szóval így bízz meg benne!

-Miért jöttél vissza hozzá? –kérdeztem értetlenül.

-Mert tudtam, hogy szívesen lát. És mert függő voltam.

-De hát, miért keresi azt a valaki, aki különleges?

-Így szórakozik. Nincs jobb dolga. Másokat kínoz! Készülj fel rá, hogy rajtad is el fog nyomni még pár cigit. –Theo kicsit lehúzta a pólója kivágását, én pedig csak szótlanul néztem a kulccsontján sokasodó égési sérüléseket.

-Miért mondod ezt el nekem? –kérdeztem gyanakodva.

-Mindenkinek elmondtam. De te… te még csak tizenhat éves vagy. Biztos megfordultál már durva társaságokban. De ez a banda… ezzel a bandavezérrel, nem csak durva, hanem beteges is. Nagyon nem kéne itt lenned. És az a baj… hogy innen sehogy nem lehet kikerülni. Itt tart a drog és itt tart Milo. Nem tudsz elmenekülni.

-Milo tudja, hogy te ilyen jó fej vagy? –kérdeztem nevetve.

-Nem. És jobb is, ha titokban marad… na gyere! –Theo felült a motorra, én pedig mögé. –rúgd le a lábtartót! –mondta, ahogy hátrapillantott.

-Megvagyok. –mondtam és éreztem, ahogy az ereimben lassan de határozottan elkezd áramlani az adrenalin.

-Figyelj, ha bármit hallasz… embert, riasztót, szirénát, azonnal kezdj el futni. De ne menj vissza Milohoz egyedül. Én elintézem, hogy ne üres kézzel érkezzünk. Bármi történik, várj meg itt, érted?

-Értem. –bólintottal izgatottan.

Theo gázt adott és még egyszer hátravigyorgott rám.

-Na! Akkor pakoljuk ki azt a boltot!