Évek múlva…

Fáradtan néztem magam elé az útra és vezettem tovább. Már vagy egy hónapja nem voltam itthon. Kb. másfél hónapja valahogy kiderült a nyilvánosság előtt is, hogy hol lakunk ezért döntöttünk úgy Billel, hogy egy kis időre elutazunk. Rohadtul elviselhetetlen volt, hogy az újságírók és a fotósok éjjel nappal ott vártak minket a házunk előtt. Szó szerint be voltunk zárva. Olyan kérdésekkel és pletykákkal akartak minket szóra bírni, amik már nevetségesen bántók voltak. Mi az igazságot sosem tagadtuk, ezért úgy gondolom, hogy ilyen hazugságokra nem szolgáltunk rá. Hetekig alig mertünk előjönni, aztán pedig már kezdett olyannyira elfajulni a helyzet, hogy Bill el akart költözni. Én persze mondtam, hogy erre semmi szükség, hiszen úgyis lecsillapodnak majd. És így is lett. David hívott minket, hogy elültek a botrányok. Megírták a hazugságaikat és már senki nincs a házunk előtt. Mivel mi elutaztunk David mesélte el, hogy rajongók ezrei árasztották el az utcánkat. Mondta, hogy leállt a forgalom a rendőrség pedig lezárta a területet. Egy hete pedig már semmilyen veszély nem leselkedik ránk, úgyhogy hazajöhettünk.

Nem tudom miért, de Bill még maradt néhány napig, én viszont siettem haza Riához. Amíg mi nem voltunk itt ő visszaköltözött a saját lakásába. Rossz ezt mondani de jó volt ez az egy hónap nélküle. Mostanában voltak gondjaink. De majd megoldjuk. Bill szerint ez is csak egy átmeneti állapot. Én pedig hiszek neki. Talán neki is jó volt, hogy kicsit egyedül lehetett. Ezek után pedig tényleg minden rendben lesz. Mert szeretem őt. Ezt meg fogom neki mondani. Amint találkozunk a fülébe, suttogom majd. És elmondom, hogy mennyire is hiányzott. Igen! Ezt fogom tenni. Csak úgy egyszerűen, minden rohadt romantika nélkül. Ő pedig meg fogja érteni és boldog lesz! Ez minden vágyam!

Sokkal vidámabban érkeztem meg Los Angeles-be, mint ahogy eljöttem innen. Felhőtlenül boldog voltam, mikor láttam, hogy tényleg nincs óriási tömeg az utcánk elején. Behajtottam az ismerős házak közé és végigmentem az utcán, majd megálltam a házunk előtt. A jókedvem azonban azonnal elszállt. Most tényleg nem volt kedvem egyetlen rajongóhoz sem. Főleg egy olyanhoz nem, aki pont értem van odáig. Megnyomtam a kapu távirányítóján a gombot és felhajtottam a bejáróra, majd lehúztam az ablakot és kihajoltam rajta.

-Figyelj jobb, lenne, ha elhúznál. Most egyetlen fanhoz sincs kedvem. –mondtam és hanyagul lepillantottam rá, majd már épp mentem volna tovább, mikor ő felém fordult.

-Én nem hozzád jöttem. –mondta ugyanolyan lazán, mint én és rám nézett.

Elsőre talán még fiúnak is néztem volna, ha nem szúrja ki a szememet az a szőke hajzuhatag, ami a sapkája alól a vállára omlott. Ez egy csaj volt. Fejkendőben, baseball sapkában, nagy lógós pulcsiban, laza trikóban és sportcipőben. És nem hozzám jött?

Lassan lehúzta a napszemüvegét és fölkelt a kerítés mellől én, pedig csak bámultam rá a kocsi ablakából.

-Nem hozzám? –kérdeztem csodálkozva és még egyszer végigmértem.

-Nem. –mondta lazán és kihúzta magát. –Az öcsédhez.

-Hát azt cseszheted! –nevettem és megint a kapura, néztem. –Ő csak néhány nap múlva jön.

-Értem. –rántott egyet a vállán én pedig nem is figyeltem rá többet.

Elindultam a feljárón, de mikor áthajtottam volna a kapun hirtelen megálltam. Nem tudtam, hogy miért de csak álltam és néztem ki a fejemből. Lehunytam a szemem és próbáltam felismerni azt a dallamot, ami hirtelen így megdermesztett. Egyenletes ütemes, nem is dallamos inkább csak ritmikus volt. Valahonnan borzasztóan ismerős. Csak egészen halkan jutott el hozzám ezért figyeltem olyan nagyon. Hirtelen pedig úgy éreztem, mintha egy repülőgépen ülnék. Tisztán láttam magam előtt a gép belsejét. A fülemben határozottan ott szólt ez a dal. Tisztán emlékeztem erre a képre. Bill ott ült mellettem a gépen. Éreztem az illatát, olyan volt, mint régen, mikor még azt a Calvin Klein parfümöt használta. Láttam magam előtt, ahogy Gustav és George az előttünk lévő sorban hülyültek. Próbáltam megint a dallamra koncentrálni, hogy még tisztábban tudjak emlékezni és beazonosíthassam végre a dalt. Bill haja hosszú volt. A szeme és a körmei pedig még feketék. Ha nem csak emlékképek lettek volna legszívesebben tőle, kérdeztem volna rá, hogy mi az, amit hallgatok. De mikor felvillantak előttem a repülő képei, az is beugrott, hogy Bill aludt. A kezében pedig ott voltak a dalszövegeink angol változatai. És akkor hirtelen kitisztult az egész. Angliába mentünk! Azért, hogy felvegyük angolul is a dalokat! Igen! Ezen az úton pedig végig, csak egy számot hallgattam…

Hirtelen nagyot rántottam a kormányon és visszatolattam néhány métert.

-Hé! –kiabáltam rá a rajongóra, aki még csak néhány lépést távolodott a kapunktól.

A nyakában ott lógott a fülhallgatója, amiből egyenletesen és akkor már sokkal hangosabban szivárgott felém a dal. –Ez a dal… -kezdtem hadarva, és sietve kimásztam a kocsiból. –Nem emlékszem a címére, sem az előadójára de arra, igen hogy hallgattam!

-Snoop Dogg feat. Pharell, Drop It Like It's Hot. –válaszol és csodálkozva nézett vissza rám.

-Hát persze! –csattantam fel és a fejemben azonnal ott futkostak a refrén sorai. –Istenem, hogy felejthettem el? Ez a szám volt az egyik legnagyobb kedvencem!

-Elég nagy szégyen, ha pont ezt a számot felejtetted el. –mosolygott a rajongó.

-Hát igen. –mosolyogtam én is a szememet lesütve. –Jó az ízlésed! –mondtam vigyorogva. –És klassz a sapkád. –nem tudom mi ütött belém ilyen hirtelen, de megeresztettem egy bókot és ezért iszonyatosan dühös voltam magamra de mielőtt még valahogy kimagyarázhattam volna magam, jött a válasz.

-Kösz. –mosolygott kedvesen. –Klassz a tied is.

Zavartan megigazítottam a sapkát a fejemen és megint ránéztem.

-Klassz a mosolyod! –fogalmam nincs, hogy hogyan ez csak úgy kibukott belőlem.

Tényleg gyönyörű mosolya volt és ezt bizonyára ő is tudta, ezért mosolygott olyan átkozottul sokat. De nekem… nekem nem kellett volna erre reagálnom és főleg nem kellett, volna ilyen egyértelműen megdicsérnem. Nagy hülyeség volt és valahogy mégis jól esett. Mert ez dal, ez a lány, megint kihozta belőlem azt, ami régen voltam. A srácot, akit senkihez nem kötött a hűség. "-Ne csinálj hülyeséget!" –visszahangzott a fülemben a saját hangom. –"Felnőtt férfi vagy, nem pedig egy tizenhét éves felelőtlen és bunkó kölyök!" –az évek során megtanultam már, hogy ha mindennek az elején hallgatok erre a hangra, akkor az életem valószínűleg feleennyire sem lenne izgalmas, ez pedig mindig jó érv volt a hangocska ellen. De most… most volt valakim, akit tényleg szerettem. Ott volt nekem Ria! Ria aki kedves volt velem, aki szeretett, mellettem állt… Ria aki… aki… aki… Rohadtul pótolható!

-Nem jössz be? –kérdeztem hirtelen a fejemmel a ház felé intetve. –Csak elbeszélgetni a remek zenei ízlésedről. –miután ezt kimondtam, szinte már éreztem is, hogy a pokol mélyén fogok elégni. Érdekes, hogy mindez egy cseppet sem érdekelt. A szövegem viszont még engem is lehervasztott. "Elbeszélgetni?" –Ki az az idióta, aki beveszi ezt? És ki az az idióta, aki ilyen dumával akar csajozni? Tom Kaulitz kiöregedett a lányokból! Ez lehetne a történet címe! Sosem gondoltam volna, hogy ilyen szánalmasan fogok próbálkozni. Megmondhattam volna egyenesen is, hogy mik a szándékaim.

-Beszélgetni? –kérdezte nevetve.

-Öhm… -köhögtem idegesen, ahogy neki is feltűnt a bénázásom. –Igen, vagyis…

-Na mi van, kijöttél a gyakorlatból? –nevetett még mindig én pedig úgy éreztem, mindjárt elsüllyedek szégyenemben. Egy szemét köcsög vagyok! Igen! És mégsem zavar csak fel akarom szedni ezt a lányt.

-Talán nem kéne ennyit mosolyognod, mert csak még inkább zavarba jövök. –nevettem idétlenül közben, pedig legszívesebben megfojtottam volna magam az újabb nevetséges szövegért. Ezek után, hülye a csaj, ha még rám néz.

-Talán nem kéne így bénáznod, és akkor nem nevetnék ennyit! –erre már én is elnevettem magam és közelebb léptem hozzá.

-Igazad van. Bejössz velem? Hogy valahogy jóvátegyem a bénázást. Vagyis… -istenem megint eltoltam! Még egy fogyatékos is kiszúrta volna ezt a célzást! –Beszélgetni. –javítottam ki magam ő pedig megint felnevetett és bólintott.

-Carly vagyok! –mutatkozott be még mindig mosolyogva és a kezét nyújtotta.

-Tom Kaulitz! –mondtam a nevem automatikusan és megráztam a kezét, majd a homlokomra csaptam, ahogy ő újra hangosan felnevetett. "-Hogy lehetek ekkora barom? Tom Kaulitz vagyok! Istenem! Mint egy idióta! Fogom a kezét, és szépen bemutatkozom! Nem baj, hogy ő rajongó, áhh nem, nekem azért be kell mutatkoznom! Persze Tom, gyerünk csinálj még nagyobb hülyét magadból.

-Nem mondod? –kérdezte vigyorogva, és még mindig fogta a kezemet. –Véletlenül nem Tokio Hotelben gitározol? –kérdezett tovább gúnyolódva.

-De. –nevettem szégyenkezve, és még mielőtt elengedtem volna, az ujjammal finoman megsimogattam a kezét. –Na gyere! –megkerültem vele a kocsit és kinyitottam neki az ajtót, ő pedig beszállt. Elég nevetséges volt, hogy arra a húz méterre, beültettem az autóba, de ha ezt nem teszem meg valószínűleg már nem csak bénának, de bunkónak is mondhatott volna.

A ház előtt kiszálltunk a kocsiból, sajnos nem hagyta, hogy kinyissam neki az ajtót. A bejáratnál szarakodtam egy sort a kulcsokkal, mire ő újra kinevetett. Én inkább már csak a helyzet szánalmasság miatt röhögtem. Ha belegondolok siralmas, lehettem. A nagy csajozós Tom Kaulitz, nem tud lenyomni egy normális szöveget és hagyja magát zavarba, ejteni csak, mert minden este ugyanarra a nőre kell gondolnia. Ez már tényleg szánalmas.

-Parancsolj! –mondtam ügyetlenkedve, ahogy kinyitottam előtte az ajtót, ő pedig belépett.

-Hűha! –hallottam a már megszokott reakciót.

-Figyelj Carly! –kezdtem zavartan, miközben ledobtam a kabátom. –Talán kicsit későn kérdezem, de hány éves vagy? –még alig tettem fel a kérdést mikor legszívesebben már vissza is szívtam volna azt. A "talán kicsit későn kérdezem" szöveg már megint túl egyértelmű volt.

-Tizenhét.

-Mi? –kérdeztem döbbenten és azonnal mellette termettem. –Ezt most komolyan mondod?

-Igen. –suttogta sajnálkozva, és kezével átfogta a hasát.

-A francba! Akkor meg miért nézel ki ilyen jól?

-Nem tudom. –rázta a fejét és nagy kék szemeivel most először kicsit félve nézett rám.

-Miért nem tudtál néhány évvel előbb jönni? –kérdeztem fásultan és lerogytam az egyik fotelbe, a nappaliban. –Mindig egy ilyen lányra vágytam. Pont ilyenre, amilyen te is vagy. Vagány, vicces és kedves. Tényleg ha kicsit előbb jössz…

-Öt év nem olyan sok. –suttogta halkan, ahogy felkucorodott velem szemben a kanapéra.

-Tudod, mielőtt behívtalak volna, arról győzködtem magam, hogy nem vagyok már tizenéves hülye kis kölyök. De most úgy érzem, hogy nagyon is szeretnék az lenni. Tudni akarom milyen lett, volna ha kicsit előbb jössz!

-Rendben! –mosolyodott el megint.

-Viszont tudod mit nem értek? Ha te Billhez jöttél, akkor mégis miért akarsz le… vagyis miért akarsz "beszélgetni" velem?

-Hagyjuk! –rázta a fejét én, pedig nem értettem, hogy miért nem akar normálisan válaszolni.

-De én ezt tényleg nem értem. Bill rajongóiról általában lerí, hogy őt szeretik. De te… a ruháid, a sapkád, a zene, amit hallgatsz…

-Tom! Nem akarok erről beszélni.

-Oké. –csodálkozva megvontam a vállam és elindultam hogy betegyek valami zenét. –Mit szeretnél hallgatni? –kérdeztem a hifi mellől és visszanéztem rá.

-50 Cent-et. –válaszolt mosolyogva én pedig elnevettem magam.

-Tőle az In Da Club a kedvencem. –mondtam miközben elindítottam a lejátszót.

-Nekem is! Mindig beindulok attól a számtól!

-Szuper! –nevettem vidáman, bár még mindig furcsálltam a viselkedését és azt is, hogy 50 Cent rengeteg száma közül neki is pont ez a kedvence. –Hozok magamnak valamit inni! Te mit kérsz?

-Nekem mindegy. Jó lesz az, amit te iszol.

Gyorsan töltöttem magunknak és visszaültem mellé.

-Bírod a vodkát? –kérdezte, ahogy belekortyolt az italba.

-Ja! Imádom.

-Én is. –mosolygott és közelebb húzódott hozzám.

-Különös. –jegyeztem meg csodálkozva és belebámultam a pohárba. –Bill utálja. –hosszú percekig hallgattunk, ami borzasztóan kínos volt. Valahogy nem tudtam magam túltenni azon, hogy belementem ilyesmibe egy tizenhét éves kislánnyal. –Gyere, menjünk fel! –szólaltam meg végül zavartan és elindultam az emelet fel, ő pedig követett. Bevezettem a szobámba, a poharamat pedig letettem az éjjeli szekrényemre. Carly leült az ágyra és várakozva nézett fel rám. Idegesen vakartam a tarkóm és tehetetlenül bámultam rá. –Ne haragudj… -kezdtem zavartan és lassan levettem a pulcsim. –De most először nem tudom, hogy hogyan kéne kezdenem. Fogalmam sincs, hogy hol és hogyan érjek hozzád.

-Talán kezd egy csókkal. –mosolygott rám és láttam rajta, hogy zavarba hoztam.

-Nem! –ráztam a fejem hirtelen határozottan. –A csók… az olyan személyes.

Carly lesütötte a szemét én, pedig nagyot sóhajtottam.

-Hülye fasz vagyok… -nyögtem, és megráztam a vállam, hogy ellazuljak, majd lassan ránéztem és ravaszul elmosolyodtam. –Na! Akkor… essünk neki! –lerántottam magamról a pólómat és az ágyra térdepeltem, így a lábaimmal közrefogtam őt.

Carly kissé rémülten nézett fel rám, de én egyáltalán nem foglalkoztam az ő zavartságával. Gyorsan lehúztam róla a pólóját, és a földre dobtam a sapkáját. Felrántottam ő magamhoz és finoman a nyakához hajoltam. Komolyan féltem, hogy összetöröm őt, olyan volt, mint egy porcelánbaba. Az, hogy kijelentettem nem fogok vele smárolni lényegesen megnehezítette a helyzetünket. Hamar rá is jöttem, hogy nagy hülyeség volt ezt előre leszögezni, pláne azzal az indokkal, hogy "az olyan személyes." Igen valóban személyes, de nem annyira, mint az, amit még csinálni akartam vele.

-Hé, ne félj… -suttogtam a fülébe, ahogy éreztem, hogy megremeg. –Nem leszek durva… az elején… -elnevettem magam, majd megint a nyakához hajoltam és beszívtam édes illatát. Furcsa… még az illata is egészen más volt… nem olyan érett és nőies, mint Riáé, de határozottan jó.

Lassan végigcsókoltam a nyakát és a mellkasomra húztam a kezeit. Nem ellenkezett, mindent úgy csinált, ahogy én akartam de magától egyáltalán nem mozgott.

-Volnál szíves végre feltalálni magad? –kérdeztem hirtelen kicsit ingerülten, mire ő ijedten összerezzent. –Csak egy kicsit… próbálj meg ellazulni. Használd a kezeid, mert nem akarok egy rongybabával szexelni! –egy másodpercig csak bámultam nagy okos kék szemeibe, majd lassan ledöntöttem őt az ágyra. Átfogtam a derekát, a másik kezemmel pedig gyorsan kikapcsoltam a melltartóját, miközben a vállát csókolgattam. Szegény nagyon megijedt mikor lehúztam róla a melltartója pántjait, látszott rajta, hogy észre sem vette, amit csináltam.

-Ne… -suttogott halkan, ahogy a kezem lecsúszott a hasa alá.

-De bizony… -nevettem gonoszul és finoman megpusziltam az orrát. –Mondtam, nem foglak bántani…

*

-Tom! Tom! Itthon vagy? –Nem'tom honnan de nagyon ismerős volt ez a hang. Fogalmam nem volt, hogy merről jön, de igazából nem is érdekelt. Nem ez volt a legnagyobb gondom. Mikor kinyitottam a szemem, azon kaptam magam, hogy Carly-t magamhoz szorítva aludtam el. Ez pedig gáz! Sosem alszom el szex után, főleg nem így. Abban ahogyan én csinálom általában semmi érzelem nincs. De ez… ez nem olyan volt. Ebben sajnos rohadtul ott volt minden érzelem. Nem értettem, hogy miért volt ilyen… más. Nem csak simán jó, vagy kurva jó, hanem más. Máshogy jó és máshogy érzelmes. De ő… ő kislány volt még hozzám képest. Csak tizenhét éves. Még ha sokkal érettebb is a koránál, akkor is csak tizenhét éves. Én pedig huszonkettő. Felnőtt férfi vagyok, aki komoly kapcsolatban él.

-Tom! –hallottam megint ezt az idegesítő hangot, most viszont már sokkal közelebbről. Lassan kezdett derengeni, hogy ki is lehet az, de felkelni még mindig nem akartam. Akkor le kellett volna ráznom magamról Carly kezeit. Én pedig egyáltalán nem akartam ezt megtenni. Megint lehunytam a szemem és mélyen beszívtam édes illatát. Szörnyű kimondani de nagyon aranyos volt ez a kislány. Azzal együtt, hogy Snopp Dogg-ot hallgat, hatalmas nadrágot hord, és úgy szövegel, mint a legvagányabb srác. Belefájdult a szívem, ha csak eszembe jutott, hogy öt év választ el tőle. Ha csak egy-két évvel előbb születik akkor… tökéletes lett volna.

-Tom! –szinte éreztem, ahogy Ria kinyitja az ajtót, és hirtelen majdnem felsikolt, de a szájára szorítja a kezét. Láttam magam előtt, ahogy döbbenten néz rám. Én pedig csak feküdtem az ágyban, lecsukott szemekkel és mozdulatlanul öleltem tovább Carlyt. Valószínűleg ez volt a legmocskosabb dolog, amit valaha is megtettem egy nővel. Ria pedig nem csinált semmit. Nem rontott nekem, nem ébresztett fel, nem kiabált. Hallottam, ahogy felzokog, majd az ajtót tárva-nyitva hagyva lerohan a lépcsőn. Hirtelen pedig lepergett előttem az egész életem. "Huszonkét éves férfi!" –visszhangzott a fülemben erre pedig már azonnal kipattantam az ágyból. Nem az a lényeg, hogy hány éves, vagyok, hanem az hogy férfi. Férfi vagyok, és nem lehetek ennyire gyáva. Nem játszatom meg, hogy alszom, mint egy kisgyerek, aki nem akar felébredni. Nekem, muszáj volt felébrednem.

-Ria! –kiabáltam utána és gyorsan magamra kaptam a nadrágomat. Lerohantam a lépcsőn és még mielőtt kiléphetett volna az ajtón megragadtam a kezét, magamhoz rántottam és megcsókoltam őt. –Szeretlek! –suttogtam mikor vége lett, ő pedig azonnal felpofozott. –Nagyon hiányoztál! –folytattam és tovább szorítottam a kezét.

-Látom mennyire. –suttogta dühösen az emeletre nézve.

-Figyelj! Ez csak… semmi nem volt. És tényleg hiányoztál! Nagyon! És nagyon szeretlek! Ezt el akartam mondani. Már tegnap is és azelőtt is és azelőtt is. Minden romantika nélkül, hogy érezd, tényleg a szívemből jön. Nem erőltetem, hanem ezt érzem!

-Hogy higgyem el ezt neked? Hogy várhatod el ezt tőlem? Kiábrándító vagy Tom! Tudom, ha szeretjük egymás, akkor minden rendben lesz de nem így. Mert te… te mindig elkésel.

-Ria kérlek! Szeretlek!

-Ha szeretsz akkor miért tetted ezt velem? Miért köptél le és vettél semmibe?

-Mert ilyen hülye vagyok!

-Ez már nem mentség Tom! Hányszor leszel még ilyen hülye?

-Sajnálom! –suttogtam félve, és tovább kapaszkodtam a kezébe. –Hidd el tényleg ezt akartam mondani már tegnap is. Hogy szeretlek.

-Lehet, hogy ezt akarod mondani, de nem ezt érzed. Különben nem tetted volna ezt velem. Mondd a szemembe, hogy nem vagyok pótolható, mondd, hogy nem bírnád nélkülem. Hazudj ekkorát!

Én csak néztem rá és képtelen voltam megtenni. Nem tudtam hazudni. Tényleg szerettem őt, szerettem a szívemből, de abszolút pótolható volt. Ez pedig még engem is elszomorított… hogy nincs senki, akit képes lennék a nélkül szeretni, hogy közben milliószor összetörném. Fájt neki is és nekem is. Már megint a saját hülyeségem miatt szenvedtem. És láttam őt is szenvedni, őt akit szerettem.

-Majd jövök a cuccomért! –mondta dühösen és kitépte a kezét az enyémből.

-Ne, kicsim kérlek ne!

-Jobb ha tudod, hogy mindig is utáltam a zenéteket!

-Mi? –kérdeztem döbbenten és követtem őt ki az udvarra. –Ez most hogy jön ide? Éppen benne voltunk egy komoly beszélgetésben!

-És szar a kávéd! Ihatatlan. Keserű, mint a szar!

-Te most szórakozol velem? –kérdeztem értetlenkedve és megint a keze utána, kaptam de ő kitért előlem és beült a kocsijába. –Hogy a farncba jön ide az én kávém?

-Tudod mit Tom? –kérdezte gúnyosan, ahogy kihajolt az ablakon, majd elegánsan feltolta a fejére a napszemüvegét. –Adok egy tanácsot! –a kocsinak támaszkodtam és vártam, hogy folytassa. –Szerintem szopd le magad!

-Mi van? –kérdeztem döbbenten, és dühösen belerúgtam a felnijébe, miközben csikorgó kerekekkel elhajtott mellettem. –Hülye picsa! –kiabáltam utána idegesen. –Ingyenélő ribanc! Olcsó kurva! Nagy a segged és kicsi melled! Még a zsírleszívásodat is én fizettem! –Ria egy másodperc alatt kihajtott az udvarból én mégis hosszú percekig kiabáltam még utána. –A hülye kurva… -morogtam magamban miközben lassan visszamentem a házba. –Szopd le magad! –utánoztam gúnyosan nyávogva a hangját és besétáltam a konyhába. –Szar a kévéd! –folytattam a csúfolódást, majd hirtelen dühösen lesöpörtem a pultról a földre a több száz dolláros kávéfőzőgépet. –A kurva életbe a rohadt kávéjával! Egocentrikus hülye ribanc. A kibaszott egzotikus arcával! Nyald ki a seggem Ria Sommerfeld! –nem tudom, mi üthetett belém, de hirtelen az összes poharat és mindent mit csak találtam a földhöz vágtam. Hatalmas csörömpöléssel törtek össze a tárgyak előttem a földön.

-Tom? –hallottam meg hirtelen Carly álmos hangját a lépcső tetejéről.

-Na te is eltűnhetsz innen a francba! –kiabáltam idegesen és megindultam felé.

Kettesével vettem a lépcsőfokokat, majd megálltam Carly előtte és dühösen megrángattam rajta a lepedőt, amit magára csavart. –Csak egy kicsit… csak egy kicsit kellett volna előbb jönnöd! De nem! Te most bukkansz fel! Hát mondd meg, miért nem tudtál előbb jönni, vagy miért nem vártál még tovább?

-Tom mondtam már, hogy én nem miattad jöttem ide…

-Gyűlölöm, ha hülyének néznek! –ordítottam dühösen az arcába, Carly pedig a falhoz hátrált. –Belém vagy zúgva, mint az állat! A Hip-Hop szerelés, a kedvenc zenéid és a viselkedésed is egyértelművé teszik a helyzetet. Te mégis kamuzol itt nekem Billről.

-De…

-Kuss legyen már! Nem vagyok rád kíváncsi. Azt hittem, hogy te más vagy, hogy te vagy az egyetlen, aki nem veti magát elém.

-Az az igazság…

-Hogy szeretsz igaz? Igen ezt már hallottam egy párszor! Szeretlek, szeretlek! Tudod mennyit, kell hallgatnom ezt? Utálom, hogy így érzel!

-Miért?

-Azért mert én is így érzek! Összekavartál bennem mindent! Felborítottál valami időrendi sorrendet, mert nem most kellett volna jönnöd!

-Sajnálom. –suttogta zavartan, majd a földet bámulta, mire én azonnal felrántottam az arcát és a szemébe néztem.

-Tudod, valahogy ez most egy cseppet sem érdekel! Ria elhagyott. Nem mondom, hogy miattad de lelépett. Én pedig szeretem őt… -egy pillanatra elakadtam, majd dühösen kiabálva folytattam. –És téged is bazmeg! Élek-halok a baseball sapkádért, a napszemüvegedért, a ruháidért, a lezser mozgásodért…

-De?

-De átbasztál és kihasználtad, hogy szerettem volna hinni neked! Tudtad, hogy ha azt mondod, te Bill rajongója vagy én akkor simán rádhajtok. Csak egyszer kellett volna kimondanod, hogy szeretsz és az egész nem történik meg!

Carly hallgatott én pedig idegesen fogtam meg a vállait, majd még inkább a falhoz szorítottam őt.

-Na ide figyelj! –kezdtem keményen és magam felé fordítottam az arcát. –Most mondd meg, hogy miért volt ez jó neked? Mert én nem fogok veled összejönni, nem veszlek feleségül, semmi ilyesmit nem fogok csinálni.

-Én csak azt akartam…

-Mit? Hogy te is elmondhasd, lefeküdtél velem?

-Én…

-Gyűlöllek érted? –kiabáltam magamból kikelve és a testemmel nyomtam őt a falnak, miközben durván megcsókoltam. –Csak egy hülye kislány vagy. –suttogtam szomorúan, ahogy elhúzódtam tőle. –Miért gondolod, hogy kellenél nekem?

-Nem tudom.

-Hát én sem! –kiabáltam megint és elengedtem őt, majd egy nagy mozdulattal letöröltem a szám. –Nem kellesz, érted? Nincs szükségem rád! –hátráltam néhány lépést, majd nagyot sóhajtottam és felnéztem rá. –Öltözz fel és… majd gyere le, ha készen vagy. Haza viszlek. –Carly nem ellenkezett, azonnal visszament a szobába.

Vártam lent egy fél órát, majd türelmetlenkedve megindultam felfelé. Eszedbe sem jutott kopogni, dühösen becsörtettem a szobába.

-Kész vagy már? –kérdeztem idegesen, ahogy az ágyon ülő kislányra néztem.

-Igen. –válaszolt halkan, és az arcába húzta a sapkáját, majd lassan felállt és lehajtott fejjel haladt el mellettem. Már éppen kilépett volna az ajtón, amikor megragadtam a karját és visszarántottam őt magam felé. Mivel még mindig nem volt hajlandó felnézni rám, ezért durván az álla alá nyúltam és maga felé fordítottam az arcát.

-Hülye kislány… -sóhajtottam fásultan és magamhoz szorítottam könnyes arcát. –Hát most mondd meg, mit csináljak veled? –kérdeztem miközben a haját, simogattam. Nem válaszolt csak megrázta a fejét és belemarkolt a kabátomba. –Sajnálom. –mondtam végül és tényleg sajnáltam. –De várnod kell rám néhány évet. –megfogtam a kezét és lementem vele  a lépcsőn, majd a konyhában zsebrevágtam a kocsikulcsot.

-Várj… -szólalt meg hirtelen zavartan.

-Igen?

-Azt hiszem, inkább egyedül megyek.

-Biztos? –kérdetem csodálkozva.

-Ahha.

-Hát jó. –egyeztem bele és kikísértem őt a ház elé.

Megálltunk a kapu előtt és szótlanul fürkésztük egymást.

-Jobb lesz, ha megyek. –mondta halkan.

-Figyelj… mit szólnál, mondjuk, hat év múlva ugyanehhez a naphoz?

-Komolyan gondolod? –kérdezte hirtelen meglepődve, de mosolyogva.

-Igen. A Hard Rock Coffe előtt este tízkor.

-Rendben… -mosolyodott el megint és a keze lassan kicsúszott az enyémből.

Kelletlenül engedtem el és néztem, ahogy eltűnik… egészen pontosan hat évre.

Hat év múlva…

Idegesen pillantottam az órámra, miközben megálltam a kocsival. Már fél tizenegy is elmúlt. Sietve szálltam ki az autóból és megindultam az utca másik végében álló kávázó felé. Már sötét volt, csak a hatalmas épületet megvilágító reflektorok világítottak. Elhaladtam egy park mellet, ahonnan hirtelen kiszalad elém egy kisgyerek, én pedig akaratlanul is nekimentem.

-Hé öcsi, jól vagy? –gyorsan összeszedtem a kissrácot a földről és felállítottam őt.

-Persze, meg se éreztem! –mondta ravaszul vigyorogva én, pedig elnevettem magam, ahogy rá néztem. Vagány egy kölyök volt azt meg kellett hagyni.

-Ez a beszéd! Csak így tovább kölyök! –mosolyogva hátbaveregettem és sietve mentem tovább az utcán. Már éppen át akartam volna menni az úton a kávézóhoz, mikor észrevettem, hogy a gyerek még mindig mellettem áll.

-Hová mész? –kérdezte kíváncsian.

Nagyot sóhajtottam, de nem néztem le rá. A kávézót figyeltem. Egészen pontosan a kávézó előtti asztalokat, ott is az egyiket, aminél ott ült, egy gyönyörű, fiatal nő. Hosszú szőke haja a vállára omlott, miközben elegánsan itt a kávéját.

-Ahhoz, a nőhöz megyek! –mondtam neki vigyorogva és összeborzoltam a haját.

A kisfiú egy pillanatra elkomolyodott, majd felnézett rám okos szemeivel és megrángatta a pólómat, hogy figyeljek rá.

-Ő az én anyukám. –mondta gyerekes hangján, én pedig csak bámultam rá értetlenül.

-Tessék? –kérdeztem vissza döbbenten.

-Ő az anyukám. –ismételte, a kisfiú magabiztosan.

-Ahha… -bólogattam szörnyülködve és a túloldalon ülő nőt figyeltem. –Ez… ez szuper. –nyögtem megsemmisülve.

-Várj, mindjárt szólok neki! –mondta mosolyogva és átszaladt az úton.

Én csak álltam ott tehetetlenül, néztem, ahogy a kisfiú odaszalad az anyjához, és miközben magyaráz neki, felém, mutogat. Láttam Carly arcán, ahogy megérti, amit a kisrác mond, majd lassan felemelte a fejét. A tekintetünk, már majdnem találkozott, mikor ő hirtelen elfordult. Valaki megszólította, ő pedig hátranézett, majd nagyot mosolygott. A kisfiú nevetve szaladt a kávézóból kijövő férfi felé. A férfi nevetve felkapta őt és megindult a nő felé három szelet süteménnyel. Elszorult a torkom, ahogy a férfi megölelte, majd megcsókolta Carlyt.

Lassan lehajtott fejjel kezdtem visszafelé menni. Utoljára még megálltam és visszapillantottam a családra. Nagyot sóhajtottam és elfordítottam a tekintetem. Elkéstem…