Pillangók -novella

Pillangók

Tom reggel kipihenten sétált le a lépcsőn a nappaliba, ahol már hétágra sütött a nap. Kitárta a teraszajtót és élvezettel beleszippantott a friss levegőbe. A függöny fodrozódva simogatta meg a hátát, ahogy vissza felé indult a konyhába. Szórakozottan mosolyogva főzött magának egy kávét, majd kiült a teraszra és rágyújtott. Elégedetten fújta ki a füstöt a természetbe. Amint észlelte, hogy a gazdája is felébredt Scotty lelkesen ugatva rohant Tom elé. Leült pont a gitáros székével szemben a fejét pedig a férfi ölébe helyezte. Tom a kutya fülét vakargatva élvezte a reggeli, pontosabban már déli napsütést. Miután megitta a kávéját visszament a lakásba. Kitette Scotty eledelét egy kis tálba, majd a fürdőszobába igyekezett. Fél óra múlva félmeztelenül, a törölközővel a derekán lépett elő a fürdőből. Ahogy nyitva hagyta az ajtót a sűrű gőz kiszivárgott a nappaliba is. Tom kiengedte addig feltűzött raszta tincseit, így azok most szabadon omlottak a vállára. Éppen reggelit készített magának, mikor valaki a háta mögött leszaladt a lépcsőn.

-Jó reggelt! –köszönt a fiú lelkesen nyávogva Tom háta mögül.

A gitáros összeszorította a fogait, a szemét egy másodpercre lehunyta, a kés amivel a kenyeret vágta megremegett a kezében. Végül erőt vett magán, nagyot sóhajtott és szembe fordult a fiúval.

-Jó reggelt Emory! –köszönt a foga hegyéről dobálva a szavakat.

Bárcsak soha ne ébredtél volna fel!

-Jól aludtál? –kérdezte Emory idegesítően affektálva, hosszan édeskedve elnyújtva minden szót.

Jól aludtam, baszd meg, csak ne szólalj meg többet.

-Remekül. –nyomta ki magából Tom erőlködve a szavakat.

Emory a hűtő ajtajában állt, és elakadva figyelte, ahogy Tom egy tányérra helyezi a reggelijét.

-Nagyon jól sikerült a tegnap esti átadó! –jegyezte meg nyávogva, miközben kivett egy doboz tejet, majd a hűtő ajtajának támaszkodva nézte tovább Tomot.

A gitáros egy percre hátrapillantott a válla fölött, majd kelletlenül megint szembefordult a fiúval. Emory úgy forgatta hosszú vékony ujjai közt a dobozt, mintha az ujjai teljesen merevek lenének. Tom úgy érezte, hogy ez a fiú undorodik mindentől, ami csak körülveszi őt.

Istenem, hogy te miért nem születtél nőnek…

-Mit bámulsz? –kérdezte Tom kicsit idegesen és a pultnak támaszkodott.

-Semmit. –mosolygott a fiú és tovább nézte a gitáros csupasz felsőtestét.

Buzgó kis fasz!

-Na jó. –Tom fásultan a vágódeszkába állította a kést, amivel szeletelt és felrohant az emeletre. Gyorsan magára kapott egy pólót és egy nadrágot, majd újra lement a konyhába.

Emory addigra már asztalnál ült, nőiesen keresztbevetett lábakkal, finomkodva kortyolt egy kis csésze kávét, miközben Scotty fejét simogatta.

Ha buzit csinálsz a kutyámból is, én megöllek, erre fogadhatsz!

Tom befejezte a hideg reggeli elkészítését és leült az asztalhoz, egészen pontosan az asztalfőre, minél távolabb a fiútól. Néha zavartan felpillantott, olyankor mindig Emory vizslató szemeit érezte magán.

-Em figyelj! –kezdte Tom felsóhajtva, és beljebb lökte a tányérját az asztalon. Emory az asztalra könyökölt és vékony arcát a tenyerébe támasztotta. –oké, én beismerem, hogy… igyekszem érted? De elég nehéz számomra ezt az egész helyzetet elfogadni. –Tom elhallgatott és a tarkóját vakarta. Érezte, ahogy megint felkavarodott a gyomra, és a reggeli, amibe szinte még bele sem kezdett azonnal kikívánkozott belőle. –beismerem, hogy nehéz veled beszélnem. Nem csak erről, hanem úgy egyáltalán.

-Hé! –mosolyodott el a fiú és felállt majd leült a Tomhoz legközelebb álló székre. –velem bármiről beszélhetsz. –mondta nyálasan bizalmaskodva, miközben Tom vállára helyezte a kezét és finoman néhány mozdulatos masszást adott vele.

-Szóval… -kezdte újra Tom de megint elakadt és undorodva pillantott a szeme sarkából Emory kezére. –Amit te és… Bill! –kiáltott fel hirtelen a gitáros, ahogy meglátta a lépcsőn álmosan levánszorgó énekest.

-Sziasztok! –köszönt Bill mosolyogva, Tom és Emory pedig azonnal felálltak.

-Szia! –köszönt a fiú is lelkesen és megindult az énekes felé.

Jézusom, mint egy kutya… hogy körbeugrálja, szinte nyálzik, jó, hogy a farkát nem csóválja.

Tom a következő pillanatban a szájára szorította a kezét és még mielőtt Bill és Emory észrevehették volna eltűnt a fürdőszobában. Öklendezve állt meg a tükör előtt. Nem látott semmit de már csak attól is rosszul volt, ha így néztek egymásra. Nem csináltak semmit, épp csak mégérintették egymást és valószínűleg folytatás sem volt de Tomnak tulajdonképpen csak Emory jelenléte is elég volt hozzá, hogy elfogja a hányinger. Zihálva dőlt le a wc mellé a földre de magában tartotta a sok pillangót, amik megint ott táncoltak a gyomrában. Szinte már mindennapos dolog volt, hogy így érzett. Mikor sokat volt együtt Emoryval, vagy ha látnia kellett őket együtt, azonnal rátört ez a roham. A rengeteg táncoló pillangó, amiket úgyis szabadon kell engedni, különben utat törnek maguknak. Tom szerint a pillangók pont olyanok voltak, mint Emory. Selymesek, könnyűek, mámorítóak. Mindig ilyennek képzelte a pillangókat, amik kirepültek belőle, mikor valójában csak azt adta ki magából, ami tényleg ott is volt. Sosem az elképzelt pillangók távoztak a mosdókagylóban vagy a wc-ben, hanem a valóság. A valóság, amit Tom hazugságnak nevezett. Ő maga tudta is hogy az. Mindig győzködte magát. Biztos volt az igazában.

Amint jobban érezte magát rögtön előjött. Nem akarta megbántani Billt, sőt tulajdonképpen Emoryt sem akarta bántani. Sajnálta a fiút, amiért ennyire rossz szerep jutott neki az ő életében. De bármennyire is szerette volna kedvelni vagy legalább is elfogadni ezt a fiút az az iszonyatos ellenszenv, ami áradt belőle egyszerűen, Tom számára szinte már elviselhetetlen volt.

-Jól vagy? –kérdezte Bill kicsit aggódva. Az asztalnál ült Emory mellett és ő is a kávéját kortyolgatta.

-Persze. –mosolygott Tom. –megint azok a rohadt pillangók.

Bill rosszallóan összevonta a szemöldökét és végigmérte a bátyját. Az énekes nem tudta mi idézi elő a gitáros gyomrában keringőző pillangóhadsereget. Csak azt tudta, hogy semmi jót nem jelentenek. Tom egyszer leírta neki az érzést, de azt nem mondta el, hogy tulajdonképpen mitől is érez így.

Emory a gitárosra nézett és kíváncsian felvonta a szemöldökét.

Na majd pont neked fogom elmondani, mikor semmi közöd hozzá.

-Tomnak gyomorproblémai vannak. –magyarázta Bill közönyös tekintettel. Nem nézett a bátyjára csak a levegőbe beszélt.

-Nincsenek gyomorproblémáim. –ellenkezett Tom határozottan.

-Akkor milyen pillangókról beszéltek? –kérdezte Emory tetetett értetlenséggel, miközben hosszú szempillái alól lassan sóhajtva nézett fel Tomra.

-Semmilyen gyomorproblémám nincs csak néha… egyszerűen túl feszült vagyok, és úgy érzem mintha millió pillangó repkedne a hasamban. –Tom kivágta magát egy viszonylag hihető magyarázattal, majd a pultnak támaszkodva várta, hogy Emory megerősítse, hogy valóban hihető volt az indok.

-Ahh pontosan tudom, miről beszélsz! –nyávogott a fiú, miközben hosszú ujjaival kényeskedve a hajába túrt. –annyira szörnyű érzés igaz? Borzalmas!

Nem annyira, mint te!

-Ja hát szar, de ez van. –Tom megrántotta a vállát és elindult felfelé az emeletre.

-Nem kéne elmenned egy orvoshoz? –kérdezte Emory aggódva.

Persze, hogy te addig megint felcsináld… az öcsémet.

-Nyugodj meg Em. –nevetett fel Tom lazán, akaratlanul is kissé gúnyosan. –jól vagyok. Egy kis hasfájásnál több kell ahhoz, hogy én kikészüljek.

És több kell ahhoz, is hogy egy magad fajta kis szaros lerázzon engem.

-Hát jó te tudod. –sóhajtott a fiú. –én a helyedben biztosan elmennék.

Azt elhiszem… ha én is ilyen fasszopó lennék, mint te biztosan szívesen maradnék kettesben Billel.

-Hidd el semmi bajom! –mosolygott Tom, majd lassan, nyugodtan kisétált a teraszra telefonálni. Gyorsan tárcsázta a számot, majd mikor a vonal túlsó végén felcsendült a várva várt hang, megkönnyebbülten felsóhajtott.

-Szia! –köszönt bele Ria a telefonba.

-Szia szívem! –sóhajtott fel Tom megkönnyebbülve, mintha ez a hang lenne az, ami élteti.

-Hogy vagy?

-Borzasztóan. Ezek ketten kikészítenek. Főleg a kisebbik.

-Emory? Azt hittem már elfogadtad őt.

-Őt el is fogadtam. De Billt nem. –Tom kicsit hallgatott és miközben fel-alá járkált a cipőjét figyelte. –mikor jössz haza? Annyira hiányzol már! Nagyon nehezen bírom nélküled.

-Sajnálom, de még biztos eltart egy hétig.

-Úgy hiányzol! –suttogta a gitáros vágyakozva.

-Te is nekem. –mondta Ria. –sajnos most mennem kell. Legyél jó. És ne idegeskedj!

-Ria várj!

-Szia! –köszönt el a nő, majd letette a telefont.

-A pillangók… -suttogta Tom de már csak magának.

Lassan visszament a szobába és leült a nappaliban.

-Tom! –szólt oda neki az öccse még mindig az asztal mellől. –Van mára valami programunk?

Régebben nem az én dolgom volt számontartani az ilyesmit!

-Nincs. –válaszolt közömbös hangon, miközben bekapcsolta a Tv-t.

-Király! Akkor mi kiruccanunk vásárolni! Kéne néhány nyári cucc. Igaz Em?

Emory nőiesen fogta a kezében a telefonját akárhányszor csak megérintette a kijelzőt, Tom úgy érezte a fiú a körmeit félti.

-Ja tökre. –válaszolt kényeskedve és a hajába túrt.

Tomnak hirtelen megint felkavarodott a gyomra a hang és a látvány ijesztő egyvelegétől.

-Emory figyelj… -kezdte Tom, de a fiú szemrehányó pillantása elhallgatatta.

-Kérlek! –fakadt ki a szemeit az égre emelve. –nyugodtan szólíts Em-nek.

Naná, mert az Emory nem elég buzis mi?

-Okés akkor Em. Azt szeretném kérni, hogy ha lehet, akkor most ne az R8-al menjetek.

-Persze! –mosolygott a fiú, a pillangók pedig megint azonnal táncra perdültek.

-Tom szerintem elköltünk párszáz dollárt. Vagy többet. –közölte Bill. –Csak, hogy tudd. És Em ruháit is én fizetem.

Pontosabban mi, mivel a bankszámlánk közös.

-Rendben. –sóhajtott Tom tehetetlenül.

-Akkor felmegyek felöltözni. –mondta Bill.

-Várj én is megyek! –pattant fel Emory, Tom pedig bár nem látták de a szemeit forgatta. –segítek kiválaszani, hogy mit vegyél fel! –mondta a fiú lelkesen, közben pedig újra tejfölszőke hajába túrt.

Pillangók, öklendezés, önkontroll.

Persze a seggét is nyald ki!

Egy óra múlva Bill és Emory teljes harcidíszben hagyták el a házat. Tom fintorogva nézte, ahogy Emory kivonaglik az ajtón. A járása ezerszer nőiesebb volt, mint egy nőé. Túlzás volt minden mozdulata, szemtelenül túljátszotta magát.

*

Tom a pillangókkal a hasában ült a váróteremben és idegesen dobolt a térdein. Néhány perc múlva ki is tárult előtte az ajtó és egy középkorú nő lépett elé.

-Jó napot! –köszönt miközben felállt és belépett a szobába. –telefonon beszéltünk. Tom Kaulitz vagyok.

-Dr. Sigal Moose. –mutatkozott be a nő, miközben kezet rázott a gitárossal. –Kérem, foglaljon helyet. –mutatott a szoba közepén álló hatalmas bőrfotelre.

Tom kissé zavartan elfeküdt a fotelben, amíg a nő elővett egy kis jegyzetfüzetet, majd leült mellé a saját fotelébe.

-Szóval Mr. Kaulitz, a telefonban nem mondta el pontosan, hogy miért is keresett meg.

-Azért mert az hallottam, hogy maga Los Angeles legjobb pszichológusa. Nekem pedig biztosíték kell róla, hogy nem hiába dobok ki többszáz dollárt egy ilyen kezelésre.

-Értem. Nos akkor beszéljünk a kezelésről. Mikor az emberek eljönnek hozzám, rendszerint kitűzünk magunk elé egy célt. Magának mi a célja?

-Fogalmam sincs. –sóhajtott Tom a plafont vizsgálgatva, miközben fél füllel az azonnal szorgosan írásba lendülő toll hangját figyelte.

-Akkor miért van itt?

-Azért mert az érzelmeim hatással vannak az egészségi állapotomra. A munkám miatt pedig nem engedhetem meg magamnak, hogy percenkét elhányjam magam.

-Mit dolgozik? –kérdezte a pszichológus miközben Tom arcát vizslatta.

-Zeneszerző vagyok és egy világhírű rockbandában gitározom.

-Rendben… akkor meséljen nekem. Mik a panaszai és mi váltja ki magából ezeket a panaszokat?

-Hányingerem van. És legtöbbször hányok is. Felfordul a gyomrom. Öklendeznem kell.

-És mitől? –kérdezte a nő a szemüvege mögül kipillantva.

-Az öcsém barátjától. –suttogta Tom, majd felült a székben, és megértést várva hangosabban kezdett beszélni. –tudja ez az egész annyira nevetséges. Mert négyen élünk egy házban. A barátnőm Ria, most fotózása van ezért nincs itthon, az öcsém Bill, ő az énekesünk, és a barátja Emory, aki fiatal modell és divatblogger. És én egyszerűen… igyekszem érti? De nem megy. Egyszerűen képtelen vagyok…

-Szóval Emory zavarja?

-Igen! –vágta rá Tom hevesen, majd kelletlenül megint hátradőlt a fotelben.

-És miért?

-Nem tudom. Valahogy az egész lénye kikészít. Amint megjelenik jönnek a pillangók nekem, pedig rögtön öklendeznem kell. Elviselem, mert nem akarom Billt megbántani, de néha nagyon kevés választ el tőle hogy kiboruljak.

-Milyen a viszonyuk az öccsével?

-Jó, nagyon jó. Már gyerekkorunk óta mindent együtt csinálunk. Egypetéjű ikrek vagyunk ezért szinte lehetetlen elválasztani minket egymástól. Tényleg mindet együtt csinálunk. Együtt alapítottuk a Tokio Hotelt, együtt élünk. Soha semmiben nem maradtunk egyedül.

-És mióta él magukkal Emory is?

-Úgy fél éve…

-És változott az óta valami?

-Az egészségi állapotom! –csattant fel Tom és megint felült de a nő visszanyomta őt a fotelbe. –azóta vannak itt ezek a rohadt pillangók, azóta hányok és… és… látja? –kérdezte Tom, ahogy a karfán remegő kezére nézett. –remeg a kezem! Nem tudom magam kontrolálni. Ideges vagyok!

-Nyugodjon le kérem. A kezelésnek csak úgy van értelme. Csak így tudjuk a felszínre hozni az érzelmeit.

-Milyen érzelmeim? –kérdezte Tom gyanakodva.

-A kezelés alatt előtörhetnek bizonyos elrejtett vágyak.

-Hé! Ha én is buzi leszek meghal!

A pszichológus elmosolyodott és megsimogatta Tom homlokát.

-Ne aggódjon. Csak meséljen még. Meséljen az öccséről és Emory-ról.

Tom elcsodálkozott de kissé lecsillapodott és hátradöntötte a fejét. Lehunyta a szemét és lassan beszélni kezdett.

-Bill mindig… számomra teljesen normális volt. De tudja sokat pletykáltak róla, hogy meleg. Már egészen korán elkezdődött ez az őrület. Tele van vele a net. Mindig is utálta, hogy ezt terjesztik róla és tagadta is, hogy igaz lenne. Én tudom, hogy nem az. De ahogy múlt az idő ez az egész nem múlt el. Jött a TWC és elterjedt az egész világon ez a téveszme, hogy mi… hogy mindketten melegek vagyunk és… egy mással… szóval érti! Bill pedig nem buzi! Egyáltalán nem az! Aztán az egyik MTV gálán valahogy összekeveredett Emoryval. A srácon persze rögtön látszódott, hogy sehogy nem áll a nőkkel, Bill mégis leállt vele dumálni. És én… -Tom kínosan felnevetett, majd folytatta. –hiába mondtam neki, hogy a srác olyan meleg, mint a kályha mégis vele ment el a buliból. Billt mindig is nagyon bántotta, az hogy a közönség nem fogadta el őt olyannak amilyen. Különleges egyéniség ennyi az egész. Nagyon megviselte őt, hogy ujjal mutogattak rá. És nem csak őt de a rajongóit is kigúnyolák. Tudta, hogy mi folyik az iskolákban, hogy a bunkó kölyök megvetik és megalázzák azokat, akik szeretik őt. Tudta, hogy nem sokan merik kimondani " Tokio Hotel rajongó vagyok." És ez borzasztóan bántotta őt. Nagyon érzékeny volt erre. Annyira, hogy lassan megadta magát… -Tom nagyot sóhajtott és szomorúan nézte görcsösen rángatózó kezét, majd újra lehunyta a szemét. –Bill lassan elkezdett azonosulni a hazugságokkal, amiket róla terjesztettek. Itt jött a képbe Emory. Bill többé nem ellenkezett, készségesen felvett magára minden pletykát. Annyira meggyötörték. Komolyan szenvedett. Mert őt mindenki csak bántotta. Még mi is mikor néha viccelődtünk vele. De a legjobban azt hiszem az fájt neki, hogy senki nem hitt neki. Nem hittek az újságok, a sima átlag emberek és még a rajongói sem. Néha nagyon dühös volt rájuk, amiért ő mindent elmondott magáról a dalaiban a rajongói pedig mégis inkább hittek egy őrült, számára fájdalmas dologban. –Tom halványan elmosolyodott. –Bill csalódott. Csalódott az egész világban. Annyira nem érdemelte, hogy pont vele történjen ez. De az emberek sajnos ilyen szemetek! Hogy rászállnak egy valakire, és nem hagyják békén, amíg el nem érik a céljukat. Hogy idegileg kikészítsék azt a szerencsétlent.

-Tudja a homoszexualitás egy veleszületett tulajdonság. –jegyezte meg a nő, miután figyelmesen végighallgatta a gitárost.

-Tudom. –bólogatott Tom. –De Bill nem homokos.

-Akkor mégis mivel magyarázza, hogy az öccse egy férfival él együtt?

-Én… nem tudom. Emory csak még jobban fel erősítette benne ezt az egészet. Igen ő tehet róla. Ha Emory nem bukkan fel ez sosem történik meg.

-Úgy gondolja ez a magyarázat?

-Honnan tudjam? –csattant fel idegesen Tom. –Egypetéjű ikrek vagyunk, én pedig biztosan nem vagyok meleg! Ez nem elég magyarázat? Bill sem lehet az! Egyszerűen nem az és kész! Tudom, érzem! Ennyi nem elég?

-Tudja mi igazából egy pszichológus dolga? –kérdezte hirtelen a nő, mire Tom elhallgatott. –általában az emberek pont úgy jönnek el hozzám, mint maga. Nem tudják, hogy mit éreznek, csak valakinek ki akarják ordítani magukat. És azt hiszik, hogy én majd megoldom a problémáikat. Ezt az elvárást pedig sajnos soha nem tudom teljesíteni. Segíthetek, ha akarja. De maga helyet nem tudom megoldani a problémát.

-Rendben. –sóhajtott a gitáros. –segítsen.

-Milyen a maga és Emory kapcsolata? Hogy viszonyulnak egymáshoz?

-Hát… elviselem. Próbálok kedves lenni, de csak Bill miatt. Ő pedig… azt hiszem, úgy néz rám, ahogy én a nőkre. Ez elég zavaró de ezt is legyűröm. Csak akkor nehéz mikor látom, hogy Billre is így néz. Olyankor szokott felfordulni a gyomrom. Mikor együtt vannak és én is ott vagyok, borzasztóan rosszul érzem magam. Valahogy nem is tudom feldolgozni, hogy az, aki ott áll Emoryval, az Bill. Annyi minden köt hozzá. De olyankor teljesen idegen. Furcsán más azóta, hogy így élünk. Nem tudom elfogadni, azt, hogy ő…

-Magának nem Emoryval van baja. –jegyezte meg a nő, Tom pedig hirtelen elhallgatott.

-Hanem? –kérdezte értetlenül.

-Hanem az öccsével. Ahogy maga is mondja nem tudja elfogadni, hogy az öccse más. 

-Ez igaz de nem értem, hogy kapcsolódik ez…

-A pillangók a gyomrában. Azok is az öccse miatt vannak. A stressz miatt. És amiatt, hogy nem képes elengedni azt a Billt, akit még nem hálóztak be a külvilág kegyetlenségei. Annyira ragaszkodik hozzá, annyira hisz benne, hogy nem képes elfogadni ezt a mostanit.

-Ez… furcsán logikusnak tűnik! –mondta Tom úgy, mint aki hirtelen megvilágosodott. –de Bill akkor sem meleg!

-Nos az, hogy ez igaz-e és, hogy kiderül-e az igazság már csak magán múlik!

-Komolyan mondja? –kérdezte Tom lelkesen mosolyogva.

-Persze.

-Köszönöm! –pattant fel a gitáros. –rengeteget segített! Megoldotta a problémám! –Tom gyorsan a nő kezébe nyomta a pénzt és sietve kezetrázott. –nagyon köszönöm! Már tudom is, hogy mit fogok csinálni! Addig is minden jót magának!

-Értesítsen! –kérte a nő mosolyogva.

-Mindenképpen! –nevetett Tom és kiviharzott a szobából.

Amint leért a parkolóba előkapta a telefonját és miközben beszállt a kocsiba türelmetlenül várt.

-Szia Tom! –szólt bele David a telefonba. Vidám és jókedvű volt, mint mindig.

-Szia! –köszönt a gitáros is. –figyelj, tudom, hogy nem az asszisztensünk vagy, de ez most élet-halál kérdése.

-Mit szeretnél? –sóhajtott fel nevetve a producer.

-Kéne két repülőjegy. De nagyon gyorsan. Miamiba, vagy akárhová máshová ahol nyaralni lehet. Fülöp szigetek, Bahamák, Ibiza… tök mindegy csak nyaralni lehessen!

-Rendben. De miért ilyen sürgős?

-Mert most bebizonyítom Billnek, hogy nem buzi! Ja és a Vogue fotózás, amit lemondtam… hívd már fel őket, hogy mit szólnának helyettem Emory-hoz!

-Felhívom őket, de mi van Billel?

-Majd elmondom, ha visszaértünk! Szóval akkor telefonálj! És szervezd be Emoryt. Mindenképpen el kell adnod őt. Ha kell, magasztald az egekig, de holnap ott kell lennie azon a fotózáson. A jegyek pedig egy ma induló gépre kellenek! Siess!

-Vedd úgy, hogy el van intézve.

-Rendben! Fél óra múlva haza érek. Előtte hívj fel, hogy meg van-e a fotózás. A jegyeket is intézd el!

-Oké. Aztán kíváncsian várom, hogy megmagyarázd.

Tom kinyomta a telefont és elindult hazafelé. Fél óra múlva David tájékoztatta, hogy el van intézve a fotózás és a jegyek is Miami-ba. Ezek után Tom már csak is, jókedvű lehetett még akkor is mikor meglátta Emoryt a kanapén kényeskedve ülni.

-Sziasztok! –köszönt hangosan, mire Bill is előkerült egy csomó új ruhában.

-Hol voltál? –kérdezte Bill.

-Elintézem a nyaralásunk! –mondta Tom vigyorogva. –bizony ám! Meglepetés! Este kilenckor indul a gépünk Miami-ba.

-Ez komoly? –kérdezte az énekes csodálkozva.

-Persze. –nevetett Tom, majd kissé gúnyosan Emoryhoz fordult.

-Hé Em! Éppen a jegyeket intézem mikor felhívott a Vogue. Remélem nem haragszol, de beajánlottalak téged a fotózásukra. Valami villantós kép lesz.

Gondoltam, hogy örülnél neki.

-Ez igazán király! –lelkesedett a fiú. –mikor lesz a fotózás?

-Holnap.

-Igazán? –kérdezte a fiú kicsit sötétebben és összevonta a szemöldökét.

-Igazán! –válaszolt Tom gúnyosan és a fiúra kacsintott, majd az énekes mellé sétált és átkarolta Billt. –itt az ideje, hogy kettesben legyek egy kicsit az én drága öcsikémmel!

Emory lebiggyesztette az ajkát, mire Tom fölényesen vigyorogva indult meg az emelet felé.

-Bill szerintem kezdj el csomagolni! Nem sok időnk van már!

Néhány óra múlva Tom elégedetten cibálta le a csomagjait a lépcsőn, mikor azonban felnézett a nappaliban álló kanapéra, a pillangók megállíthatatlanul kezdtek utat törni maguknak felfelé. A bőröndöket elengedte, így azok elkezdtek lefelé zuhanni a lépcsőről. Tom a szájára szorította a kezét és lerohant a fürdőszobába. Az ajtót magára csapta és lerogyott a wc mellé. A pillangók mintha egy vízesés dobálná őket úgy törtek elő a szájából. Elkábulva nézett maga elé. Mintha egy színes csillámfelhő ködösítette volna el előtte a világot. A pillangók még mindig ott röpködtek a feje körül. A csillámpor pedig leszivárgott a tüdejébe. A sok ezer pillangó pedig nem állt meg, áradtak kifelé, mintha soha nem akarnának elfogyni.

-Elbúcsúztatok? –kérdezte Tom zihálva, mikor előlépett a fürdőből és összeszedte a bőröndjeit.

-Igen. –állt fel Bill kicsit sem zavartan. A bőröndjei már az ajtóban álltak.

-Vigyázz magadra! –kérte Emory az énekest mikor már mindhárman kint álltak az udvaron a bepakolt kocsi mellett.

-Majd én vigyázok rá. –mosolygott Tom és hátbaveregette Billt.

-Te is vigyázz! –nyávogott a fiú, miközben megsimogatta a gitáros vállát.

Pillangók, öklendezés, csillámköd, önkontrol.

-Okés! –sóhajtott fel Tom megkönnyebbülve, mikor Emory végre elengedte. –na akkor induljunk!

Bill és Tom beszálltak a kocsiba, majd kihajtottak a reptérre. Megbeszélték Emory-val, hogy ő majd elhozza a kocsit és mikor az ikrek vissza, érkeznek ki is megy majd értük a reptérre.

Az út Miamiban rendkívül kellemes és gyorsa volt. David Tom "parancsára" egy lakosztályt is lefoglalt az egyik legszebb tengerparti hotelben. Miután megérkeztek, az ikrek egyenesen a szállodába menetek. Mivel éjszaka utaztak mindketten lefeküdtek aludni és csak másnap dél körül ébredtek fel. A délutánt a tengerparton töltötték. Természetesen néhány fotós rögtön kiszúrta őket. Mikor felmentek a szállodába Bill kiállt az erkélyre telefonálni, miközben Tom lezuhanyozott. Gyorsan végzett, ezért még mielőtt Bill visszajött volna kibontott egy üveg pezsgőt. Izgatottan tette a két poharat az üveg mellé, majd a dereka köré csavart törölközőt lecserélte egy hosszú koptatott farmernadrágra és kényelmesen elhelyezkedett a kanapén.

-Em azt mondta, hogy remek képek készültek a fotózáson. –Bill lelkesen levágódott a bátyjával szemben álló nagy kanapéra, a telefont pedig a zsebébe csúsztatta. –puszil téged!

Pillangók, csillámköd…

-Igyunk! –javasolta Tom, hogy ne kelljen mélyebben belemenni a témába.

-Rendben. –a bátyja után Bill is a kezébe vett egy poharat. –akkor igyunk…

-A szerelemre! –mondta Tom az énekest megelőzve és koccintott.

Bill csodálkozva nézett a bátyjára, majd beleivott a pohárba.

-Na és miért pont a szerelemre? –kérdezte Bill kíváncsian.

-Mert ez a legszebb dolog az életben. –válaszolt a gitáros sejtelmesen mosolyogva. –ha szeretsz valakit. Ha igazán a szíveddel szereted, annál nincs jobb.

Bill zavartan forgatta a poharat a kezében, közben pedig a pezsgő buborékjait figyelte.

-Most miért mondod ezt? –kérdezte halkan, de nem nézett fel a gitárosra.

-Van valami… -kezdte Tom nagyot sóhajtva. –amiről már régen beszélnünk kellett volna.

-Igen? –Bill szemei a bátyja arcát vizslatták.

-Szóval, azt hogy Emory iránt, te tényleg szerelmet érzel…

-Tom… -kezdte volna Bill, de a bátyja nem hagyta, hogy végig mondja.

-Számomra mindig hihetetlen volt. Nem értettem, hogy vagy képes őt szeretni, hiszen én minden egyes percben, amikor csak rá néztem, úgy éreztem, megöl a féltékenység.

-Mi? –kérdezte hirtelen értetlenül Bill, úgy mintha csak levegő után kapna.

-Sajnálom. –suttogta Tom. –sosem gondoltam, hogy így kell majd elmondanom. Az után, hogy kiderült te más vagy, azt hittem mindketten boldogok leszünk, majd mikor elmondom. De aztán bejött a képbe Emory. És mindent szétcseszet.

-Te most… -Bill képtelen volt tovább mondani. Letette a pezsgőt és felállt.

-Igen én most… -Tom is felállt és lassan az énekes elé állt. –Bill én…

Az énekes rémülten nézett a bátyja szemébe. Tom lassan megemelte a kezét és megsimogatta vele Bill alkarját, majd egészen közel hajolt hozzá.

-Most meg mit csinálsz? –kérdezte Bill reszketve és akaratlanul is, belélegezte a Tom nyakából áradó édes illatot.

-Én csak… próbállak megcsókolni.

-Nem hiszem el. –suttogta Bill és ellökte magától Tomot. –nem hiszem el, hogy az egész kibaszott TWC igaz!

-Sajnálom.

-Nem Tom ez nem lehet!

-Bill én annyira szeretlek! –mondta Tom és megint megpróbálta megérinteni az öccsét.

-Kérlek, ne mondd ezt! –könyörgött Bill és lerántotta magáról Tom kezét.

-De igaz. Igaz az egész. Sajnálom, hogy csak most tudod meg. De szeretlek!

-Miért? –kérdezte az énekes reszketve.

-Mert. –Tom ökölbe szorította remegő kezét. –kérlek csak egyszer engedd meg! –sóhajtott fel miközben egyre közeledett az énekeshez.

-Ne, Tom ne! –ellenkezett Bill.

-Miért ne? Testvérek vagyunk és szeretjük egymást!

-Nem, nem! –kiabált Bill.

Tom megragadta az öccse vállát és Bill arcához hajolt.

-Miért nem? –kérdezte ordítva.

-Azért mert ez undorító! –üvöltött az énekes is, mire Tom szeme azonnal fellángolt.

-Undorodsz már? –ordított és dühösen megrángatta Billt.

-Igen! –kiabált az énekes is és meglökte a bátyját.

-Na végre! –üvöltött Tom és őrjöngve pofonvágta Billt. –végre undorodsz!

-Sajnálom. –suttogta az énekes az arcát fogva.

Tom lassan megtörölte a száját, majd kihúzta magát és végigmérte az öccsét.

-Itt állok előtted, azt mondom olyan vagyok, mint te, felkínálom magam és te azt mondod, ez undorító? –Bill hallgatott. –te nem vagy meleg! –mondta Tom határozottan. –nem vagy az, ha most nem mondasz igent!

-Nem fogok igent mondani neked. –suttogta Bill. –a testvérem vagy.

-Egyszer mondtál valamit, ami kissé ironikussá teszi a helyzetet. –mondta Tom sötéten elvigyorodva. –mi is volt az? –kérdezte színpadiasan. –az erkölcstelenség teszi széppé az életet. –idézte Tom. –szóval? Akkor, hogy is állunk?

-Nem. Nem fogok igent mondani neked.

-Helyes. Akkor válaszolj őszintén… -Tom egy másodpercig hallgatott majd nagyot sóhajtott és folytatta. –Meleg vagy? –Bill hallgatott. –válaszolj! –kiabált Tom. –válaszolj nekem! Igen, vagy nem?

-Nem. –suttogta Bill Tom pedig felsóhajtott és lehunyta a szemeit. –nem vagyok az. –mondta Bill és erőtlenül lerogyott a földre.

Tom csendesen leült vele szembe és értetlenül fürkészte Bill arcát.

-Akkor miért? Miért van ez az egész? Miért van Emory és…

-Mert belefáradtam, hogy a világ nem hisz nekem. Ezt akarták látni. Én megadtam nekik.

-Hogy bírod ezt elviselni? Hiszen ez már nem te vagy!

-Megtanultam együtt élni vele.

-És Emory? Hogy tudsz vele…?

-Megalázó. –suttogta Bill. –de a lényeg itt nem ő. Mert rendes srác. Én… én csak nem tudtam tovább elviselni azt, hogy soha egy kedves szót nem olvashattam magamról. Azt, hogy vannak, akik csak az arcom nélkül szeretnek, mert azzal együtt már kigúnyolják őket. Ha Bill Kaulitz-ot szereted te is pont olyan buzi patkány vagy mint ő. Miközben én csak önmagam voltam. És ők is. Akik szerettek mind önmaguk voltak. Csak egy kicsit mások és máris a társadalom megrontói. Senki érted? Senki nem hitt nekem! Köztük is voltak olyanok, akik abban reménykedtek, hogy mi titokban együtt vagyunk. Hogy? Hogy jut eszükbe ebben reménykedni, miközben én már annyiszor elmondtam az igazat?

-Hé, hé! Mi tudjuk, hogy ez az igazság! Érted? Én elhiszem neked és megértem, hogy miért csináltad ezt.

-Miért nem lehet az ember önmaga? Miért nem lehet egy kicsit sem más?

-Nem tudom. –suttogta Tom. –de mi lehetünk. Elfogadjuk egymást. Szeretlek úgy is, ha Emoryval vagy és szeretlek így is. Csak azt nem értettem, hogy miért hazudsz még magadnak is. Nem tudtam feldolgozni, hogy tényleg olyan vagy.

-Próbáltam magammal elhitetni, hogy olyan vagyok. Én tényleg tiszta szívvel próbáltam őt szeretni. Próbáltam azonosulni mindennel, ami együtt járt ezzel. Próbáltam vágyakozni és élvezni, de nem ment. Mindig másra vágytam. Ahogy láttalak téged és Riát… minden percben ordítottam volna. Annyira vágytam már rá, hogy azt érezhessem, amit tényleg igazán érzek.

-Nem akarnád elölről kezdeni? –kérdezte Tom. –lehetnél megint olyan, mint régen. A világ láthatná, hogy mit érzel igazából. Látná mindenki. És talán elgondolkoznának, ha elmesélnéd, hogy miért is voltál ilyen. Talán mindenkink eszébe jutna egy kicsit elmerengni. Az újságíróknak, a Tv-seknek, és azoknak, akik abban hisznek, hogy másképp szeretlek téged, mint ahogy egy testvért illik. Mert ők kényszerítették rád ezt az egészet. Ő okoztak neked ekkora fájdalmat.

-Tudod a világ sosem változik meg. A médiát nem érdekli, hogy mit érzek, csak az, hogy mekkora pénzt lehet leszakítani belőlem. Azok, pedig akik hisznek a TWC-ben, vagy más hasonló dolgokban… olyannyira beszűkült látásúak, hogy valószínűleg megint nem akarják majd észrevenni, amit érzek.

-Szerintem a médiának tetszene, ha kiderülne, hogy mégsem vagy meleg. –jegyezte meg Tom mosolyogva. –lehetne egy újabb, még nagyobb botrányt csinálni belőle.

-Gondolod? –kérdezte Bill vigyorogva.

-Persze.

-Szegény Emory… -nevetett fel az énekes sajnálkozva.

-Jaj ne is emlegesd! –fakadt ki Tom. –ki kell adnod az útját! Hála istennek! Egyébként azon kívül, hogy legszívesebben műholdnak rúgnám fel, tényleg nem olyan vészes.

-Ne bántsd ő nem, tehet róla.

-Tudom. –bólintott Tom. –nem tehet róla, hogy buzi, de nem kéne ennyire rájátszania. Így csak még inkább emlékeztet egy…

-Egy mire? –kérdezte Bill nevetve.

-Nem tudom. –röhögött Tom. –Mindenesetre a srác olyan meleg, hogy ha ráköpsz a hasára, az is sistereg!

Bill elmosolyodott, majd felsóhajtott.

-Szóval akkor elölről kezdjük? –kérdezte kicsit bizonytalanul.

-Hát persze! Én itt vagyok!

-Jól játszottál az előbb. –jegyezte meg Bill miközben felállt és Tomot is felhúzta. –komolyan bevettem.

-Ijesztő volt. –mondta Tom vigyorogva és várakozva nézett az öccsére. –na? Akkor? Heterók? –kérdezte nevetve miközben kezet nyújtott az öccsének.

-Ja. –bólintott az énekes és a bátyja kezébe csapott. –szégyelljék magukat, akik rosszabbra gondolnak!

Tom felnevetett.

-Nem tudod, mit hagysz ki velem! –mondta ravaszul mosolyogva és megszorította Bill kezét.

Izgatott gyomorgörcs, pillangók, amik utoljára táncolnak…

Csókoltatlak Emory! XOXO

Ments meg! 6. Rész-részlet

Húsz másodperc őrült bátorság…

Bill felnézett a pincérre miközben az letette elé az éltelt és a bort. Lassan begyakorlott mozdulattal töltötte ki az italt az énekes poharába, majd az üveget lerakta az asztal másik végére Seth elé. Ezután kedvesen az asztalnál ülőkre mosolygott és távozott.

Az énekes belekezdett az ételbe de hamar el is akadt, ahogy észrevette, hogy a fiú őt figyeli. Lassan megállt és a száját harapdálva gondolkozni kezdett, hogy mivel törje meg a csendet. A fiú szemmel láthatólag élvezte az énekes számára kínos helyzetet. Halvány gunyoros mosoly játszadozott szája sarkában. Bill végül felsóhajtott és zavartan belekezdett az első kérdésbe.

-Szóval…? –az énekes zavartan nézett a fiúra, miközben a villájára szúrt paradicsomdarabot forgatta maga előtt. –milyen a suli?

-Nem gyakran járok be. –felet őszintén Seth.

-Értem. -sóhajtott Bill, majd a kínos hallgatás közben lassan a szájához emelte a zöldséget. –és milyenek a barátaid?

Seth szánakozva nézett az énekesre, majd gonoszul elvigyorodott.

-Nincsenek barátaim. –mondta csendesen. –akikkel együtt lógunk, azokkal nem vagyunk barátok. Egy valami tart össze minket: a drog. Nincs bennünk semmi közös, ezen kívül.

-Na és Adam? –kérdezte Bill a szemöldökét felvonva. –ő hasonlít rád nem?

-Minimálisan. –válaszolt Seth hanyagul.

Bill megint hosszú ideig hallgatott, majd már éppen megint kérdezett volna, mikor Seth megelőzte.

-Mondd csak mit akarsz hallani tőlem? Jössz itt ezekkel a hülye kérdésekkel! Milyen a suli, milyenek a barátaid!? Tudom a folytatást! Mi van a lányokkal? Igaz? Ez lenne a következő! –Seth az asztalra könyökölt és közelebb hajolt az énekeshez. –megsúgom, egyáltalán nem érdekelnek! A heroin teljesen kielégít. Nincs bennem semmilyen vágy. És nehogy azt hidd, hogy Adam miatt, mert a legkevésbé sem érdekel. Szóval miután kibeszéltük a lányokat megkérdezed majd, hogy akkor mégis mit csinálok Adammel! Az érdekel, hogy valóban meleg vagyok-e? A válasz: nem! Nem vagyok buzi! Ez után megkérdezed, hogy miért kefélek vele… -a fiú még közelebb hajolt az énekeshez és eszelősen elmosolyodva pillantott fel rá. –az újabb válasz pedig pont az amitől félsz: mert kurvára élvezem. Nem azt amit csinálok, hanem, hogy te szenvedsz miatta. Azt hiszed, hogy miattad van ez az egész, hogy miattad vagyok ilyen. Helyettem is bűnösnek érzed magad! Ezt imádom! Erre azt mondod, hogy csak a drog miatt. És… kivételesen talán igazad van. Ezt beismerem. De ez neked nem elég és megkérdezed, hogy akkor miért csinálom a dolgokat, ha semmi értelmük nincsen. Nos csak úgy… mert ha benned van a heroin nem kell semminek sem értelmet keresni! Ezek után nagy levegőt veszel és elkezdesz a drokogról beszélni. Úgy, hogy megijedjek, de közben érezzem, hogy te kész vagy segíteni nekem. Én pedig majd bólogatok, hogy azt hidd végre megértettem, hogy miről is szól ez az egész. Te pedig örülsz, és végre elégedett vigyorba húzódik a szád. Addig vigyorogsz amíg meg nem szólalkok újból. Elkezdek arról magyarázni, hogy milyen is ha belövöd magad. Tehát! Gondolj életed legnagyobb orgazmusára, szorozd be tízzel és még mindig csak a felénél tartasz! Rákényszerít, hogy azt mondd: basszameg, ez egy álom! Ha benned van  nem csinálsz semmit! Csak hátradőlsz, fekszel és élvezel! Érted? Folyamatosan elélvezel! És mikor felébredsz csodálkozol, hogy nincs körülötted senki! Aztán rájössz, hogy nem is kell senkinek sem ott lennie. Mert ilyen érzést soha nem válthat ki belőled a szex! Soha, mert ez jobb mint a szex! Nem kell hozzá semmilyen ribanc, nem kell hozzá viagra! Nem kell hozzá semmi más csak húsz másodperc őrült bátorság. Öt másodperc arra, hogy eldöntsd be fogod lőni, öt másodperc arra, hogy a kezedhez helyezd a tűt és megkeresd az eret, megint öt másodperc, hogy szúrj és lenyomd a tű tetejét, az utolsó öt másodperc, pedig arra kell, hogy kisnyisd a szemed és egyszerűen csak hátadőlj. Engedd, hogy az ereidben a véred másodpercek alatt eljutassa mindenhová. Az agyadba, a szívedbe, mindenhová, ahol csak vér van! A szív percenként hét liter vért pumpmál szét a testedben! Fel tudod ezt fogni? Húsz másodperc őrült bátorság… ennyi az egész! Miután ledöbbentél megpróbálod megint kicsit összeszedni magad. És előadod a csalódott szülőt akit a függőségével kínoz a gyereke. Nekem pedig eszembe jut az anyám és Tom. És az, hogy nem akarom szenvedni látni őket. Ezért végighallgatom a monológod. Mikor befejezed értelmes arckifejezéssel bólintok és halványan elmosolyodok, mintha megértettem volna. Egy másodpercig amíg rád nézek árad a szeretet a tekintetemből. Aztán mikor elfordulok, megint csak olyan semmilyen vagyok. Te pedig örülsz, és arra gondolsz talán mégis van még esélyed rá, hogy elviseljelek. Azt gondolod majd, hogy aranyos és értelmes vagyok. És elkezdesz pofázni mindenféle hülyeségről, amik engem egyáltalán nem érdekelnek. Csak mondod, mondod és nem veszed észre, hogy én  legszívesebben leszúrnám magam, mert annyira unom a szöveged. Közben szép lassan megiszod, az egész üveg bort. Olyannyira jól szórakozol, hogy nem veszed észre az idő múlását sem. Végül mikor már bebasztál felállsz, fizetsz, majd átkarolsz és megjegyzed, hogy milyen csodás volt ez a nap amit kettesben töltöttünk. Megveregeted a vállam, miközben én a mosolyodtól öklendezem és kedvesen kikísérsz. –Seth közömbös arcal nézett fel Billre, miközben a körmeit piszkálta, majd lassan elmosolyodott. –szóval, akkor megkérdezed, hogy mi van a lányokkal?

Bill döbbenten bámult a fiúra, majd a szemében fellángold a dűh és a kétségbeesettség rémísztő egyvelege.

Ments meg! 5. Rész

 "Akit megismertem a színpad mögött…"

-A tüzet jelenleg is oltják. Három tűzoltókocsi tartózkodik a helyszínen, valamint egy helikoptert is segítségül hívtak. A lángok először egy helyi kisboltban csaptak föl, majd átterjedtek a szomszéd lakóházakra. Az üzletben tárolt rengetek alkohol tartalmú ital miatt tudott a tűz percek alatt elterjedni. A biztonsági kamerák egy betörést rögzítettek este 23: 46 –kor. A két férfi eleinte csak néhány kisebb értékben vittek el italokat, majd az egyik visszajött és felgyújtotta a helyiséget. Mindketten csuklyát viseltek az arcukat nem lehet felismerni a biztonsági felvételeken. Az egyikőjűk még határozottan gyerek alkatú, sovány a haja sötét. Akárcsak a társa ő is fekete bőrdzsekit viselt. A másik férfi magasabb és erősebb testalkatú, a haja hosszú és szőke. A balesetben senki nem vesztette az életét, egy anyát és két gyermekét súlyos sérülésekkel vittek kórházba. Kérjük, hogy ha valaki felismeri a tetteseket, azonnal értesítse a rendőrséget. A hatóságok már keresik őket… És most a várható időjárásról… -Bill kikapcsolta a TV-t, majd nyugodtan maga elé vette az aznapi újságot. Kellemesen elmélyült a lapban szinte észre sem vette, mikor a fia lesétált a nappaliba, a felesége pedig azonnal felpattant mellőle.

-Seth! –csattant fel Nina indulatosan és megindult a fiú felé.

-Mi van? –kérdezte a fiú álmosan dörzsölve a szemét.

-Hol voltál tegnap este 23: 46-kor?

-Honnan a francból tudjam? Nem emlékszem… gondolom aludtam.

-Hol voltál? –kérdezte kiabálva a nő, a fiú pedig csodálkozva a falhoz hátrált.

-Nem emlékszem. –ismételte ködös tekintettel.

-Nézz a szemembe! –kiabált Nina kétségbeesetten és maga felé fordította a gyerek arcát. –Nem Seth… nem… -Nina szomorúan felzokogott, ahogy a fiú tág pupilláiba bámult. –Már megint…

-Volnál szíves megmagyarázni, hogy mi az az üzenet a szobám falán? –kérdezte az énekes miközben felállt és a nő mellé állt.

-Bill hagyd már azt a kurva falat! –fakadt ki Nina türelmetlenül és Seth vállára tette a kezeit. –Emberek voltak ott érted? Gyerekek! Majdnem meghaltak miattad! Fel tudod ezt fogni?

-Miről beszélsz? –kérdezte Seth értetlenül.

-Összefirkáltad a szobám! –ismételte magát az énekes makacsul.

-Bill, szívem figyelj! Seth kirabolt és felgyújtott egy boltot. Többen is kórházba kerültek miatta, te pedig csak azzal a kibaszott szobával foglalkozol!

Az énekes csodálkozva nézett a nőre de elhallgatott.

-Kiraboltam és felgyújtottam? –kérdezte Seth döbbenten. –Nem… én sose tennék ilyesmit.

-Felismertelek a felvételen. –suttogta Nina fájdalmasan elcsukló hangon.

-Nem emlékszem semmire. –nyögte Seth és végigsimította a tarkóját, majd elakadt a mozdulat közben, ahogy megérintette a fülét.

A piercingek helyén mindkét oldalon egy-egy fogpiszkáló volt átszúrva a fülén.

-Seth, az a nő én is lehetnék! Gyerekek! Gyerekek érted? Majdnem megölted őket? Hallod, egyáltalán amit mondok? Ártatlan emberek, akik a te hülyeséged miatt szenvednek.

-Hallom, de… nem értem. Én nem mentem el innen este. Az utolsó, ami rémlik, hogy felmentem a szobámba és lefeküdtem.

-Komolyan te voltál? –kérdezte Bill döbbenten.

-Nem. –ismételte a fiú. –nem csináltam semmit, nem menetem el itthonról.

-De Seth, igen is te voltál!

-Akkor miért nem emlékszem? –fakadt ki Seth kétségbeesve.

-Várjunk csak! Szólalt meg hirtelen Bill elgondolkozva. –a múltkor is pont ugyanezt mondtad mikor átszúrtad a füled, levágtad a hajad és tönkretetted a szobádat. Azt mondtad, hogy nem emlékszel semmire.

-Tényleg nem emlékszem! Nem emlékszem semmire! –hajtogatta Seth kitartóan, de Nina elhallgatatta.

-Szóval vannak dolgok, amiket megteszel, de egyszerűen nem emlékszel rájuk?

-Miről beszéltek? –csattant fel Seth értetlenül. –Én nem csináltam semmit, miért olyan nehéz ezt felfogni?

-Nem nekünk nehéz. –sóhajtott fel Bill. –Te nem vagy képes felfogni, hogy ezeket a dolgokat igenis megtetted.

-Na ne, ez olyan mintha nem lennék normális! –nevetett Seth.

-Hát… -Bill én Nina nem tudtak megszólalni.

-Na jó, én leléptem.

-Seth, ne menj el!  -kérte Nina tétovázva.

-Miért ne? Talán meg kéne beszélnünk, hogy egy beteg állat vagyok?

-Seth figyelj…

-Nem anya! Nincs semmi bajom! És tökre elegem van belőle, hogy hülyének néztek! Észrevenném, ha beteg lennék oké? Ez… nevetséges! –Seth elhallgatott, ahogy a zsebében megcsörrent a telefonja. –szüneteltessük a hülyeségeiteket, ezt fel kell vennem!

-Csá Milo! –köszönt bele a telefonba.

-Seth! Ide kéne jönnöd a raktárhoz.

-Éppen oda indultam.

-Akkor gyere!

-Rendben, indulok! –Seth letette a telefont és felnézett a szüleire.

-Ki volt az? –kérdezte az énekes gyanakodva.

-Ehhez végképp semmi közöd! –nevetett a fiú. –na most pedig léptem, vitassátok meg kettesben, hogy mekkora egy beteg állat vagyok! –Seth kilépett a házból, végigsétált az udvaron és beszállt a kocsijába.

*

-Itt vagyok! –mondta Seth és megállt a bandavezér előtt.

-Remek! –mosolyodott el ravaszul Milo, miközben Seth Theo mellé állt. –Csak gratulálni akartam a tegnapi rabláshoz. Igazán nagyszabásúra sikeredett… hála neked, Seth.

-Tehát, akkor… komolyan én voltam?

-Persze, hogy te voltál! –nevetett fel csodálkozva Milo. –Theo te adtál neki valamit, mielőtt betörtetek, vagy miért nem emlékszik?

-Én nem adtam neki semmit. –rázta a fejét a motoros.

Sethnek, csak most tűnt fel, hogy milyen gondterhelt is Theo. Egészen furcsa volt, mintha félne valamitől.

-Meséld csak el, milyen volt Seth, mikor kirabolta a boltot!

-Hát… -Theo felpillantott a bandavezérre, majd félve lesütötte a szemét. –Olyan volt mintha megőrült volna. Élvezte, mikor felgyújtotta.

-Melyikőtök ötlete volt az tűz?

-Az övé. –válaszolt Theo.

-Esküszöm én nem emlékszem semmire! –csattant föl Seth ijedten, mire Milo azonnal felkapta a tekintetét.

-Én viszont igen. Emlékszem mikor tegnap este elnyomtam Sharon-on a cigimet és odahívtalak magamhoz. Egy másodpercre lenéztél rá… és elmosolyodtál. Emlékszel Theo, hogy milyen volt az a mosoly? Eszelős! Sőt inkább beteges!

-Milo, én nem csináltam semmi ilyesmit! Nem emlékszem semmire abból, amit mondotok!

-Azt mondod, hogy nem emlékszel? –kérdezte Milo sátánian vigyorodva. –Te pedig azt, hogy úgy viselkedett, mint egy őrült? Mint egy megszállott, aki élvezi pusztítást? Olyan volt mintha nem is önmaga lenne?

-Ja. –nyögte Theo, de nem nézett fel.

-Azt a kurva istenit! –nevetett fel Milo hitetlenkedve. –na ezt még én sem gondoltam volna!

-Mit? –kérdezte Seth értetlenül.

-Amindenit Seth! Te aztán tényleg kurvára különleges vagy! Kár volt kihívni a rendőröket! –nevetett Milo, mire Theo rémülten felkapta a fejét.

-Ne! Ugye nem…

-De Theo! –vigyorodott el gonoszul a bandavezér. –Csúnya dolgot csináltatok!

-Te komolyan kihívtad a zsarukat? –kérdezte döbbenten Seth.

-Ha majd kiszabadulsz, mesélj nekem a betegségedről! –nevetett Milo és durván meglökte a fiút.

-Seth fuss! –kiabált Theo, ahogy meghallotta a közeledő rendőrautók szirénáját.

A fiú hagyta, hogy a motoros megragadja a kezét, és maga után rángassa őt. Hátrapillantva még látta, Milot kárörvendően nevetni, aztán már csak a rohanásra koncentrált. Mikor átugrottak a kerítésen az első rendőrautó éppen megállt az úton. Seth döbbenten állt meg, ahogy a rendőr előkapta a fegyverét. Automatikusan engedelmeskedett, üveges élettelen tekintettel bámult a semmibe miközben beültették a rendőrautóba. Theo-t egy másik kocsival vitték el, Seth nem tudott vele beszélni.

*

-Lecsukták a híres tinisztárt, Seth Walkert…

-Mi? –pattant fel David a fotelből és felhangosította a TV-t.

A mellette ülő Tom, nyugton maradt, hirtelen megdöbbenésében reagálni sem tudott.

-a fiatal énekes egyik barátjával rabolt ki egy kisváros boltot, a helység felgyújtását azonban már egyedül követte el. A tűz átterjedt a szomszéd házakra. A károkat még nem mérték fel, de az biztos, hogy a tinisztárnak hatalmas összeget kell majd fizetnie.

A kanapén ülő gitáros döbbenten figyelte a felvételt, amin az általa annyira imádott srácot a rendőrség elvezeti.

-Mi ez? –háborgott David és idegesen kikapcsolta a Tv-t. –Tom! Te tudsz erről valamit?

-A világon semmit. –mondta Tom és üveges tekintettel bámult maga elé.

-Ez most… komolyan… komolyan kirabolt egy boltot? És lesittelték? Miért csinálta ezt?

-Összetöri a szívem. –suttogta Tom halkan.

David elkomolyodott és lassan visszaült a gitároshoz.

-Figyelj… Sethnek biztosan volt rá valami oka…

-Milyen oka? –kérdezte Tom inkább magától, mint Davidtól. –Semmi oka nem lenne rá. Van pénze mindenre… nincs oka lopni. És mégis megteszi.

-Tudod elég szánalmas, amit csinálsz! –mondta David és bátran a gitáros szemébe nézett. –Ez, hogy itt emészted magad! Miért nem állsz fel és csinálsz valamit?

-Mert többé semmi közöm Seth-hez! –csattant fel Tom indulatosan. –Mégis mit csináljak? Semmi, érted? Semmi, nem vagyok neki! Nem vagyok az apja, se a barátja. Nincs jogom hozzá, hogy…

-Uram isten Tom! Hallod magad egyáltalán? Régen nem ilyen voltál! Nem állított volna meg, hogy nem vagy az apja. Figyelj… nem tudom, hogy milyen most a kapcsolatotok, de még ha nem is vagy a barátja, szerintem Seth-nek akkor is szüksége van rád.

-Azt gondolod? –kérdezte Tom tétovázva.

-Tudod egyszer mikor elmentünk egy TV Show-ba interjút adni az albumáról, ő borzasztóan fáradt volt. Iszonyatosan izgult, nagyon megviselte őt az akkori sok munka. Remegett a keze, fájt a feje és ezer más baja volt. Gondoltam, hogy ha a műsor előtt bevesz egy nyugtatót nem lesz semmi baja… és ő… rögtön magába nyomta az egész dobozt. Én csak néztem, és nem értettem, hogy bírja. És mikor megkérdeztem, hogy miért csinálta, tudod mit válaszolt? Azt, hogy azért mert te is nézed a műsort, és nem akarja, hogy gyengének lásd.

Tom szánakozva elmosolyodott.

-Istenem…

-Sethnek mindig szüksége lesz rád.

-Köszönöm! –mondta Tom hálása a producernek, majd határozottan felállt.

-Na és most mit csinálsz? –kérdezte David kíváncsian.

-Elmegyek és kiszedem őt a rendőrségről.

-Jó! Helyes!

-Köszönöm David! –vigyorgott Tom, miközben sietve magára kapta a kabátját.

-Ezt már mondtad. –jegyezte meg a producer nevetve.

-Tudom és… köszönöm! –a gitáros szórakozottan előkereste a kocsikulcsát a zsebéből, majd gyorsan kezetfogott a producerrel és már sietett is ki David háza elé.

Az utcán beült a kosijába és azonnal hatalmas gázt adott. Sötét este volt már mikor Tom rákanyarodott az autópályára és elővette a telefonját. Bill számát tárcsázta miközben meredten figyelte a GPS-t.

-Tom? Szia! –a gitáros nagyot sóhajtott mikor meghallotta az öccse gondterhelt hangját.

-Szia! Jól vagy?

-Persze. –válaszolt Bill automatikusan.

-És Nina?

-Ő is.

-Na és Seth?

-Figyelj Tom Seth a helyi rendőrörsön van.

-Tudom. Benne volt a TV-ben.

-Remek! –nyögte dühösen Bill.

-Ha akarod, én elmegyek érte. –ajánlotta Tom.

-Nem, majd én kihozom.

-Sajnos, ha nem akarod, én akkor is elmegyek érte. –jelentette ki a gitáros határozottan.

-Tom, figyelj ez most nem ilyen egyszerű. A kihallgatása még órákig is eltarthat. Utána pedig szeretnék én beszélni vele. –az énekes nagyot nyomott az "én" szón. –Tudod, mint apa a fiával.

-Képzelem, hogy ez nálatok mit jelent. –jegyezte meg Tom keserűen. –Egyáltalán miért csinálta ezt?

-Fogalmam nincs.

-És megpróbáltál kedvesebb lenni? Tudod úgy, ahogy mondtam?

-Ja megpróbáltam. –nyögte Bill hanyagul.

-Szóval még mindig csak ordítozol vele. –nevetett fel gúnyosan Tom.

-Figyelj nem én tehetek róla, hogy Seth kezelhetetlen!

-De neked kéne tenned ellene!

-Én próbáltam Tom, de ő maga is megmondta neked, hogy gyűlöl engem!

-Mi lenne, ha… ha megpróbálnánk jóra fordítani a dolgokat?

-Tom, ez… túl bonyolult. Nem megy ilyen egyszerűen.

-Értem. Szóval nem segítsz. Gondolhattam volna, hogy egyáltalán nem érdekel téged ez az egész.

-Én…

-Figyelj semmi baj. Legalább egyszer és mindenkorra tisztáztuk, hogy magadon kívül nincs olyan ember ezen a földön, aki fontos lenne neked. Engem ez már egyáltalán nem zavar. Csak akkor úgy tűnik egyedül, csinálom.

-Mégis mit? –kérdezte Bill fásultan.

-Nos tetszik vagy sem, de én boldoggá fogom tenni Seth-et. Nem akarom, tovább nézni, ahogy tönkreteszi magát.

-Tom neki már… nem tudsz segíteni.

-Most miért mondod ezt? –kérdezte a gitáros felháborodva.

-Ő beteg. –mondta Bill szomorúan. –Nem tehetsz ellene semmit.

-Mi?

-Nem normális. Érted?

-Ugye nem az, amire gondolok?

-Tudathasadás. –suttogta Bill sajnálkozva.

-Ne… nem tudom elhinni.

-Sajnálom. Tényleg sajnálom.

-Csinálj valamit Bill! Ez nem lehet így!

-Vannak dolgok, amiket nem lehet megváltoztatni. –suttogta lemondóan az énekes.

-És vannak dolgok, amiket nem szabad feladni! –vágott vissza Tom kétségbeesetten kiabálva. –Itt egy életről van szó! A fiad életéről! A feleséged gyerekéről, a legjobb barátomról, egy nagyszerű gyerekről, egy tehetséges zenészről. De legfőképpen Seth-ről. Érted? Fel tudod ezt fogni? Ő még mindig az a fiú, aki a karján viseli a tetoválásod. Ő az, aki annyira tisztelt téged és meg akart felelni neked. Megváltozott miattad! Seth hitt benned. Tartozol neki annyival, hogy bebizonyítod, ha nem is most, de akkor megérdemelted a szeretetét.

-Rendben. –sóhajtott Bill, Tom pedig megkönnyebbülve hátravetette a fejét.

-Ígérd meg, hogy megteszel mindent, amit csak tudsz. Seth nem lehet beteg. Nem végezheti úgy, mint a többi…

-Mint a többi skizofrén?

-Tudod úgyis hogy mi a vége nem? A két személyiség nem tud egy testben élni. Az egyik megöli a másikat, öngyil…

-Bill! –csattant fel Tom. –Ne mondd ki!

-Sajnálom.

-Ígérd meg! Ígérd meg, hogy segíteni fogsz neki!

-Megígérem.

-Köszönöm! –sóhajtott fel Tom. –Ugye megengeded, hogy kihozzam?

-Persze.

Tom letette a telefont és remegő kezét a kormányra szorította. Feszülten figyelte az utat, a gázpedált pedig tövig nyomta. Hosszas feszült vezetés után érkezett meg a kisvárosi rendőrörs elé. Gyorsan kiszállt a kocsiból és felszaladt néhány lépcsőn az épület bejáratához. Kissé félve lépett be a közepes méretű előcsarnokba. Néhány egyenruhás rendőr rohant össze-vissza, fáradtan kávéztak, titkárnők siettek és telefonáltak, egy kisebb pult mögött egy szintén egyenruhás magabiztos erős férfi ült. Tom lassan a pulthoz sétált, majd felkönyökölt az emelvényre.

-Jó estét. Én… szeretném kiváltani a… a fiamat.

-Mondja a nevét. –kérte a rendőr és a számítógép billentyűzetére helyezte az ujjait.

-Seth Walker.

A férfi elmélyült az adatok között, majd lassan elmosolyodott, ahogy Seth képe megjelent a monitoron.

-Áh, a cicafiú. –nevetett gúnyosan. –Én a maga helyében keményen megverném, hogy tudja, hol van a helye. Úgy sírt, mint egy lány.

-Lehet, de ez itt a rendőrség, nem pedig egy börtön, szóval ne keménykedjen! –Tom dühösen a rendőrre villantotta a szemeit. –Szóval mennyit kell fizetnem?

-A fiát előzetes letartóztatásba helyezték. A kollégával elintézheti a kiváltást. Ja és a károkat is ki kell fizetniük. A bolt tulajdonosának fizet a biztosító, de a leégett lakóházakért a maga drágalátos kisfia a felelős.

-Értettem. –morgott Tom idegesen és követte a rendőr által említett tisztet.

Miután a gitáros fizetett levezették az alagsorba, ahol pici, rácsokkal elzárt cellák voltak kiépítve.

-Seth Walker, kiváltották! –mondta be egy férfi hang, mire az egyik rács elhúzódott.

Tom lassan a cella bejáratához lépett és tétovázva benézett. Elszorult a torka, ahogy a sarokban kuporgó fiúra nézet. Seth felhúzta maga elé a lábait és átkarolta őket a kezeivel. A fejét lehajtotta, nem is nézte, ahogy az ujjai már szinte beidegződött mozdulatokkal remegve kaparták le a körmeiről a lakkot.

-Seth! –a fiú a gitáros hangjára lassan felemelte a fejét, de nem mozdult meg. A szeme alatt hosszasan el volt mosódva a fekete festék. –Gyere, kérlek! –kérte Tom, mire Seth felállt és követte a gitárost.

Tom csak akkor szólalt meg mikor már kint álltak a parkolóban.

-Jól vagy? –kérdezte aggódva.

Seth nem válaszolt, csak oldalra biccentette a fejét és úgy nézett a gitárosra.

-Seth! Jól vagy? –kérdezte újra Tom, de a fiú megint nem felet. –Figyelj, nekem nem kell megjátszanod magad. Elmondhatod, mit érzel.

-Most így… hirtelen nem érzek semmit. –mondta hanyagul a fiú, a gitáros szája pedig megremegett.

-Azt nagyon sajnálom. –suttogta Tom. –Mert én azt hiszem soha életemben még nem éreztem ennyi mindent, mint most.

-Na és mi az a sok minden? –kérdezte Seth a szemöldökét felvonva.

-Értetlenség, csalódottság…

-Remek! –csattant föl a fiú ingerülten. –Én igazán nagyon szégyellem magam, nem kell direkt az orrom alá dörgölnöd, hogy milyen csalódott vagy. Egyedül is képes vagyok felfogni, hogy mit csináltam!

-Ennek… örülök. –suttogta Tom elhaló hangon.

-Tudod, azt mondják beteg vagyok. És ezért csinálok mindent! De én ezt nem hiszem el! Nem vagyok olyan gyenge, hogy ne tudjam irányítani saját magam.

-Megint drogozol igaz? –kérdezte Tom, ahogy a fiú szemébe nézett.

Seth elhallgatott és szégyenkezve lesütötte a szemeit.

-Annyira rossz ezt kimondani, de megváltoztál Seth. És nem úgy, mint mikor Bill kedvéért jó lettél. Tudom, hogy te vagy az és mégis valahogy olyan idegen a pillantásod. Nem így emlékeztem rád. Nekem te mindig… -a gitáros felsóhajtott és megtörölte a szemét. –Nem értem miért történt ez veled. Miért lettél ilyen? Annyi rossz ember van a világon, aki megérdemelte volna… nem neked kellene… betegnek lenned. Kérlek, bocsáss meg, hogy kimondtam és azért is, hogy folytatom, de… Nem vagy normális! Nem az vagy, már akit megismertem a színpad mögött. Emlékszel még milyen volt? Olyan mintha egy másik élet lett volna. Ez nem helyes. Az egész annyira megváltozott. Az életük hangulata. Ha belegondolsz, mennyit nevettünk együtt. Már az első találkozásunknál is! Most pedig, találkozunk és… csak sírok. Valami elromlott. Legszívesebben csak elölről kezdeném az egészet, feladnám, vagy elmenekülnék, de tudom, hogy nem tehetem. Hiszen itt van Bill és itt vagy te. Egyszerűen képtelen vagyok betartani az ígéretem. Azt mondtam, hogy itt leszek veled mindig. Sajnálom, hogy ezt kell hallanod, de én is félek. Nem tudom, hogy mi lesz így velünk. Tudod mi a vége ennek igaz? A betegségednek… az egyik személyiség megöli a másikat. Meghalsz! –zokogott fel Tom kétségbeesetten. –Hogy éljek így tovább, ha ezt már előre tudom? Hogy beszéljek hozzád, hogy mondjak bármit is? Annyira… -Tom elakadt és felnézett a fiúra. –Mondd, hogy állhatsz itt szótlanul? Miért nem mondasz semmit? Miért nem ordítasz, vagy sírsz? Miért nem segítesz? Én csak… mára már nem tudom, hogy hogyan segítsek neked! Mikor még nem volt más, csak pia, drogok, sírás akkor meg tudtalak nyugtatni. De ez… ez már nekem is sok. Van egy pont, ahol a felnőttek is megtörnek! Nekem is jogom van sírni és üvölteni. Napi szinten lenne rá okom! És tudod, miért nem teszem meg? Mert tudom, hogy engem senki nem vigasztalna meg! Nekem nincs olyan ember az életemben, mint amilyen neked én vagyok! Régen olyan voltál, de mondom… elvesztettelek! Engem senki nem sajnál! Nem volt elég a sorstól, hogy az öcsém mindig sikeresebb volt nálam, pedig feleannyira sem tehetséges zenész mint én, nem volt elég, hogy az ő fia vagy, nem volt elég, hogy feleségül vette a nőt, akit szeretek és elvitt magával titeket. Nem, ez mind nem volt elég, belőled is a szemem láttára lett skizofrén! Olyan vagy mint a… mint a legdurvább rémálmom! Csak állsz itt szótlanul, mintha nem is élnél, közben én a világ legdurvább érzéseit dobálom feléd, te pedig csak nézel. Örökösen tág a pupillád, nem látok át rajta, nem tudom, mit érzel, nem tudom, mit akarsz mondani… egyszerűen… már nem értelek! Miért csinálod a dolgokat, miért élsz, mi tart életben? Mi az, ami miatt még érdemes szenvedned? Hogy lehet, hogy a gonoszabbik éned még nem ölt meg? Egyáltalán, melyik vagy most? Nem ismerlek fel… miért nem beszélsz, miért nem magyarázod meg nekem a dolgokat? Miért nem látod, hogy mennyire szenvedek? Nem tudom felfogni, hogy hogyan lett belőled ez! Annyit nevettél, olyan vicces voltál. A nevetésed most már inkább ijesztő mint aranyos, vagy ravasz. A szemed fekete nem szemtelen és jókedvű. Nem értem. Hová tűntél? Hol van a srác, aki a Don't Jump-ot énekelte? Mi történt veled, ami miatt kialakulhatott benned ez a… szörnyeteg? Miért hagyod, hogy sírjak? Miért, Seth miért? Miben voltam rossz? Én tehetek róla igaz? Ki kellett volna tartanom, hazudnom kellett volna tovább és akkor talán nem lennél ilyen. Igen, nekem kellett volna áldozatot hoznom, küzdenem kellett volna. Hiszen nekem már akkor is mindegy volt. Fel kellett volna adnom mindent. Nem nézhettem volna tétlenül, ahogy Bill elvisz téged. Ez az igazság ugye? Csalódtál bennem? És az életben is igaz? Nem tündérmese… te… mikor elkezdenék hozzád beszélni mindig eszembe jut, hogy talán nem is te vagy már! Ez borzalmas… olyan kicsi vagy még. Nekem örökre… örökre az a Seth maradsz, aki az ágyam végén ült. Annyira szerettelek. Nem ezt a szörnyet, hanem téged! Érted? Egyáltalán hallod, amit mondok? Játszol velem, gúnyolódsz, meg akarsz alázni? Mit akarsz? Bármi is legyen az én megteszem! Mit akarsz érezni? Érzel még valamit egyáltalán?

-Nem akarok meghalni… -suttogta halkan a fiú, a gitáros pedig azonnal elhallgatott. –Tom, én nem akarok meghalni. –mondta remegő hangon, a könnyei pedig lassan kibuggyantak a szeméből.

A gitáros hallgatott, de egy lépéssel sem ment közelebb a fiúhoz.

-Most… -kezdte Seth sírva, majd lassan elmosolyodott. –Most én vagyok, látod? Mosolyogok! –mondta zokogva és közelebb lépett a férfihoz. –Mosolygok, mert látlak! És nagyon boldog vagyok, hogy végre itt vagy. Még akkor is, ha te is azt mondod, amit mindenki más. Hogy… beteg vagyok. Nem értem miért nem hisz nekem senki. Nem vagyok beteg!

-Mit gondolsz, miért hajtogatod ezt ilyen rögeszmésen?

-Nem tudom. –vont vállat a fiú.

-Ez is a skizofréniával jár. –suttogta Tom.

-A mivel? –kérdezte Seth mintha rosszul, hallotta volna a gitárost.

-A skizofréniával. –ismételte Tom.

-Szóval ti itt mind azt állítjátok, hogy én egy tudathasadásos pszichopata vagyok? –kérdezett újra Seth.

-Egy szóval sem mondtam, hogy pszichopata vagy! Csak tudod az, hogy ennyire ragaszkodsz hozzá, hogy te nem vagy beteg még inkább alátámasztja, hogy…

-Mit? –kérdezte dühösen Seth. –Azt, hogy skizofrén vagyok?

-Igen. –suttogta a gitáros tehetetlenül.

-Mondd ezt még egyszer! –kiabált a fiú felháborodva.

-Mit?

-Hogy skizofrén vagyok! Mondd még egyszer te faszfej, bazmeg! Mondd, ha mered!

-Lehiggadnál? –kérdezte Tom felemelve a hangját, mire Seth azonnal elhallgatott. –Te úgysem fogod beismerni, hogy beteg vagy, én pedig nem akarlak győzködni.

-Nem tudom, hogy higyjek-e neked, vagy sem. Csak azt tudom, hogy tényleg nem akarok meghalni.

-Nem fogsz! –mondta Tom határozottan. –esküszöm, hogy nem fogsz.

-De hát te magad mondtad, hogy az a vége.

-Tudom. Általában az a vége. De a te esetedben, nem engedem, hogy ez megtörténjen.

-Én akkor sem vagyok beteg! –ismételte Seth karba tett kézzel.

-Persze. –bólintott Tom, de nem nézett a fiú szemébe. –na gyere, hazaviszlek a szüleidhez.

-Mi? Azt hittem, most visszamegyünk Los Angeles-be.

-Azt sajnos nem lehet. –mosolygott Tom és kinyitotta a kocsi ajtaját. –na gyerünk, szállj be!

-Nem gondoltál még bele, hogy miért tudtál kihozni onnan?

-Nem. De most már kezdem érteni. Tudod kicsit azért még most is ravasz vagy. Azt mondani, hogy én vagyok az apád, hogy Bill ne tudjon elhozni elég jó húzás volt. De hazudtál a rendőrségnek.

-Te talán nem? –kérdezte a fiú vigyorogva. –kihoztál szóval te is automatikusan, hazudtál. Pedig nem tudtad, hogy én letagadtam Billt.

-Túlságosan hasonlítunk egymásra kölyök! –nevetett Tom és benyomta Seth-et a kocsiba.