Évek múlva…

Fáradtan néztem magam elé az útra és vezettem tovább. Már vagy egy hónapja nem voltam itthon. Kb. másfél hónapja valahogy kiderült a nyilvánosság előtt is, hogy hol lakunk ezért döntöttünk úgy Billel, hogy egy kis időre elutazunk. Rohadtul elviselhetetlen volt, hogy az újságírók és a fotósok éjjel nappal ott vártak minket a házunk előtt. Szó szerint be voltunk zárva. Olyan kérdésekkel és pletykákkal akartak minket szóra bírni, amik már nevetségesen bántók voltak. Mi az igazságot sosem tagadtuk, ezért úgy gondolom, hogy ilyen hazugságokra nem szolgáltunk rá. Hetekig alig mertünk előjönni, aztán pedig már kezdett olyannyira elfajulni a helyzet, hogy Bill el akart költözni. Én persze mondtam, hogy erre semmi szükség, hiszen úgyis lecsillapodnak majd. És így is lett. David hívott minket, hogy elültek a botrányok. Megírták a hazugságaikat és már senki nincs a házunk előtt. Mivel mi elutaztunk David mesélte el, hogy rajongók ezrei árasztották el az utcánkat. Mondta, hogy leállt a forgalom a rendőrség pedig lezárta a területet. Egy hete pedig már semmilyen veszély nem leselkedik ránk, úgyhogy hazajöhettünk.

Nem tudom miért, de Bill még maradt néhány napig, én viszont siettem haza Riához. Amíg mi nem voltunk itt ő visszaköltözött a saját lakásába. Rossz ezt mondani de jó volt ez az egy hónap nélküle. Mostanában voltak gondjaink. De majd megoldjuk. Bill szerint ez is csak egy átmeneti állapot. Én pedig hiszek neki. Talán neki is jó volt, hogy kicsit egyedül lehetett. Ezek után pedig tényleg minden rendben lesz. Mert szeretem őt. Ezt meg fogom neki mondani. Amint találkozunk a fülébe, suttogom majd. És elmondom, hogy mennyire is hiányzott. Igen! Ezt fogom tenni. Csak úgy egyszerűen, minden rohadt romantika nélkül. Ő pedig meg fogja érteni és boldog lesz! Ez minden vágyam!

Sokkal vidámabban érkeztem meg Los Angeles-be, mint ahogy eljöttem innen. Felhőtlenül boldog voltam, mikor láttam, hogy tényleg nincs óriási tömeg az utcánk elején. Behajtottam az ismerős házak közé és végigmentem az utcán, majd megálltam a házunk előtt. A jókedvem azonban azonnal elszállt. Most tényleg nem volt kedvem egyetlen rajongóhoz sem. Főleg egy olyanhoz nem, aki pont értem van odáig. Megnyomtam a kapu távirányítóján a gombot és felhajtottam a bejáróra, majd lehúztam az ablakot és kihajoltam rajta.

-Figyelj jobb, lenne, ha elhúznál. Most egyetlen fanhoz sincs kedvem. –mondtam és hanyagul lepillantottam rá, majd már épp mentem volna tovább, mikor ő felém fordult.

-Én nem hozzád jöttem. –mondta ugyanolyan lazán, mint én és rám nézett.

Elsőre talán még fiúnak is néztem volna, ha nem szúrja ki a szememet az a szőke hajzuhatag, ami a sapkája alól a vállára omlott. Ez egy csaj volt. Fejkendőben, baseball sapkában, nagy lógós pulcsiban, laza trikóban és sportcipőben. És nem hozzám jött?

Lassan lehúzta a napszemüvegét és fölkelt a kerítés mellől én, pedig csak bámultam rá a kocsi ablakából.

-Nem hozzám? –kérdeztem csodálkozva és még egyszer végigmértem.

-Nem. –mondta lazán és kihúzta magát. –Az öcsédhez.

-Hát azt cseszheted! –nevettem és megint a kapura, néztem. –Ő csak néhány nap múlva jön.

-Értem. –rántott egyet a vállán én pedig nem is figyeltem rá többet.

Elindultam a feljárón, de mikor áthajtottam volna a kapun hirtelen megálltam. Nem tudtam, hogy miért de csak álltam és néztem ki a fejemből. Lehunytam a szemem és próbáltam felismerni azt a dallamot, ami hirtelen így megdermesztett. Egyenletes ütemes, nem is dallamos inkább csak ritmikus volt. Valahonnan borzasztóan ismerős. Csak egészen halkan jutott el hozzám ezért figyeltem olyan nagyon. Hirtelen pedig úgy éreztem, mintha egy repülőgépen ülnék. Tisztán láttam magam előtt a gép belsejét. A fülemben határozottan ott szólt ez a dal. Tisztán emlékeztem erre a képre. Bill ott ült mellettem a gépen. Éreztem az illatát, olyan volt, mint régen, mikor még azt a Calvin Klein parfümöt használta. Láttam magam előtt, ahogy Gustav és George az előttünk lévő sorban hülyültek. Próbáltam megint a dallamra koncentrálni, hogy még tisztábban tudjak emlékezni és beazonosíthassam végre a dalt. Bill haja hosszú volt. A szeme és a körmei pedig még feketék. Ha nem csak emlékképek lettek volna legszívesebben tőle, kérdeztem volna rá, hogy mi az, amit hallgatok. De mikor felvillantak előttem a repülő képei, az is beugrott, hogy Bill aludt. A kezében pedig ott voltak a dalszövegeink angol változatai. És akkor hirtelen kitisztult az egész. Angliába mentünk! Azért, hogy felvegyük angolul is a dalokat! Igen! Ezen az úton pedig végig, csak egy számot hallgattam…

Hirtelen nagyot rántottam a kormányon és visszatolattam néhány métert.

-Hé! –kiabáltam rá a rajongóra, aki még csak néhány lépést távolodott a kapunktól.

A nyakában ott lógott a fülhallgatója, amiből egyenletesen és akkor már sokkal hangosabban szivárgott felém a dal. –Ez a dal… -kezdtem hadarva, és sietve kimásztam a kocsiból. –Nem emlékszem a címére, sem az előadójára de arra, igen hogy hallgattam!

-Snoop Dogg feat. Pharell, Drop It Like It's Hot. –válaszol és csodálkozva nézett vissza rám.

-Hát persze! –csattantam fel és a fejemben azonnal ott futkostak a refrén sorai. –Istenem, hogy felejthettem el? Ez a szám volt az egyik legnagyobb kedvencem!

-Elég nagy szégyen, ha pont ezt a számot felejtetted el. –mosolygott a rajongó.

-Hát igen. –mosolyogtam én is a szememet lesütve. –Jó az ízlésed! –mondtam vigyorogva. –És klassz a sapkád. –nem tudom mi ütött belém ilyen hirtelen, de megeresztettem egy bókot és ezért iszonyatosan dühös voltam magamra de mielőtt még valahogy kimagyarázhattam volna magam, jött a válasz.

-Kösz. –mosolygott kedvesen. –Klassz a tied is.

Zavartan megigazítottam a sapkát a fejemen és megint ránéztem.

-Klassz a mosolyod! –fogalmam nincs, hogy hogyan ez csak úgy kibukott belőlem.

Tényleg gyönyörű mosolya volt és ezt bizonyára ő is tudta, ezért mosolygott olyan átkozottul sokat. De nekem… nekem nem kellett volna erre reagálnom és főleg nem kellett, volna ilyen egyértelműen megdicsérnem. Nagy hülyeség volt és valahogy mégis jól esett. Mert ez dal, ez a lány, megint kihozta belőlem azt, ami régen voltam. A srácot, akit senkihez nem kötött a hűség. "-Ne csinálj hülyeséget!" –visszahangzott a fülemben a saját hangom. –"Felnőtt férfi vagy, nem pedig egy tizenhét éves felelőtlen és bunkó kölyök!" –az évek során megtanultam már, hogy ha mindennek az elején hallgatok erre a hangra, akkor az életem valószínűleg feleennyire sem lenne izgalmas, ez pedig mindig jó érv volt a hangocska ellen. De most… most volt valakim, akit tényleg szerettem. Ott volt nekem Ria! Ria aki kedves volt velem, aki szeretett, mellettem állt… Ria aki… aki… aki… Rohadtul pótolható!

-Nem jössz be? –kérdeztem hirtelen a fejemmel a ház felé intetve. –Csak elbeszélgetni a remek zenei ízlésedről. –miután ezt kimondtam, szinte már éreztem is, hogy a pokol mélyén fogok elégni. Érdekes, hogy mindez egy cseppet sem érdekelt. A szövegem viszont még engem is lehervasztott. "Elbeszélgetni?" –Ki az az idióta, aki beveszi ezt? És ki az az idióta, aki ilyen dumával akar csajozni? Tom Kaulitz kiöregedett a lányokból! Ez lehetne a történet címe! Sosem gondoltam volna, hogy ilyen szánalmasan fogok próbálkozni. Megmondhattam volna egyenesen is, hogy mik a szándékaim.

-Beszélgetni? –kérdezte nevetve.

-Öhm… -köhögtem idegesen, ahogy neki is feltűnt a bénázásom. –Igen, vagyis…

-Na mi van, kijöttél a gyakorlatból? –nevetett még mindig én pedig úgy éreztem, mindjárt elsüllyedek szégyenemben. Egy szemét köcsög vagyok! Igen! És mégsem zavar csak fel akarom szedni ezt a lányt.

-Talán nem kéne ennyit mosolyognod, mert csak még inkább zavarba jövök. –nevettem idétlenül közben, pedig legszívesebben megfojtottam volna magam az újabb nevetséges szövegért. Ezek után, hülye a csaj, ha még rám néz.

-Talán nem kéne így bénáznod, és akkor nem nevetnék ennyit! –erre már én is elnevettem magam és közelebb léptem hozzá.

-Igazad van. Bejössz velem? Hogy valahogy jóvátegyem a bénázást. Vagyis… -istenem megint eltoltam! Még egy fogyatékos is kiszúrta volna ezt a célzást! –Beszélgetni. –javítottam ki magam ő pedig megint felnevetett és bólintott.

-Carly vagyok! –mutatkozott be még mindig mosolyogva és a kezét nyújtotta.

-Tom Kaulitz! –mondtam a nevem automatikusan és megráztam a kezét, majd a homlokomra csaptam, ahogy ő újra hangosan felnevetett. "-Hogy lehetek ekkora barom? Tom Kaulitz vagyok! Istenem! Mint egy idióta! Fogom a kezét, és szépen bemutatkozom! Nem baj, hogy ő rajongó, áhh nem, nekem azért be kell mutatkoznom! Persze Tom, gyerünk csinálj még nagyobb hülyét magadból.

-Nem mondod? –kérdezte vigyorogva, és még mindig fogta a kezemet. –Véletlenül nem Tokio Hotelben gitározol? –kérdezett tovább gúnyolódva.

-De. –nevettem szégyenkezve, és még mielőtt elengedtem volna, az ujjammal finoman megsimogattam a kezét. –Na gyere! –megkerültem vele a kocsit és kinyitottam neki az ajtót, ő pedig beszállt. Elég nevetséges volt, hogy arra a húz méterre, beültettem az autóba, de ha ezt nem teszem meg valószínűleg már nem csak bénának, de bunkónak is mondhatott volna.

A ház előtt kiszálltunk a kocsiból, sajnos nem hagyta, hogy kinyissam neki az ajtót. A bejáratnál szarakodtam egy sort a kulcsokkal, mire ő újra kinevetett. Én inkább már csak a helyzet szánalmasság miatt röhögtem. Ha belegondolok siralmas, lehettem. A nagy csajozós Tom Kaulitz, nem tud lenyomni egy normális szöveget és hagyja magát zavarba, ejteni csak, mert minden este ugyanarra a nőre kell gondolnia. Ez már tényleg szánalmas.

-Parancsolj! –mondtam ügyetlenkedve, ahogy kinyitottam előtte az ajtót, ő pedig belépett.

-Hűha! –hallottam a már megszokott reakciót.

-Figyelj Carly! –kezdtem zavartan, miközben ledobtam a kabátom. –Talán kicsit későn kérdezem, de hány éves vagy? –még alig tettem fel a kérdést mikor legszívesebben már vissza is szívtam volna azt. A "talán kicsit későn kérdezem" szöveg már megint túl egyértelmű volt.

-Tizenhét.

-Mi? –kérdeztem döbbenten és azonnal mellette termettem. –Ezt most komolyan mondod?

-Igen. –suttogta sajnálkozva, és kezével átfogta a hasát.

-A francba! Akkor meg miért nézel ki ilyen jól?

-Nem tudom. –rázta a fejét és nagy kék szemeivel most először kicsit félve nézett rám.

-Miért nem tudtál néhány évvel előbb jönni? –kérdeztem fásultan és lerogytam az egyik fotelbe, a nappaliban. –Mindig egy ilyen lányra vágytam. Pont ilyenre, amilyen te is vagy. Vagány, vicces és kedves. Tényleg ha kicsit előbb jössz…

-Öt év nem olyan sok. –suttogta halkan, ahogy felkucorodott velem szemben a kanapéra.

-Tudod, mielőtt behívtalak volna, arról győzködtem magam, hogy nem vagyok már tizenéves hülye kis kölyök. De most úgy érzem, hogy nagyon is szeretnék az lenni. Tudni akarom milyen lett, volna ha kicsit előbb jössz!

-Rendben! –mosolyodott el megint.

-Viszont tudod mit nem értek? Ha te Billhez jöttél, akkor mégis miért akarsz le… vagyis miért akarsz "beszélgetni" velem?

-Hagyjuk! –rázta a fejét én, pedig nem értettem, hogy miért nem akar normálisan válaszolni.

-De én ezt tényleg nem értem. Bill rajongóiról általában lerí, hogy őt szeretik. De te… a ruháid, a sapkád, a zene, amit hallgatsz…

-Tom! Nem akarok erről beszélni.

-Oké. –csodálkozva megvontam a vállam és elindultam hogy betegyek valami zenét. –Mit szeretnél hallgatni? –kérdeztem a hifi mellől és visszanéztem rá.

-50 Cent-et. –válaszolt mosolyogva én pedig elnevettem magam.

-Tőle az In Da Club a kedvencem. –mondtam miközben elindítottam a lejátszót.

-Nekem is! Mindig beindulok attól a számtól!

-Szuper! –nevettem vidáman, bár még mindig furcsálltam a viselkedését és azt is, hogy 50 Cent rengeteg száma közül neki is pont ez a kedvence. –Hozok magamnak valamit inni! Te mit kérsz?

-Nekem mindegy. Jó lesz az, amit te iszol.

Gyorsan töltöttem magunknak és visszaültem mellé.

-Bírod a vodkát? –kérdezte, ahogy belekortyolt az italba.

-Ja! Imádom.

-Én is. –mosolygott és közelebb húzódott hozzám.

-Különös. –jegyeztem meg csodálkozva és belebámultam a pohárba. –Bill utálja. –hosszú percekig hallgattunk, ami borzasztóan kínos volt. Valahogy nem tudtam magam túltenni azon, hogy belementem ilyesmibe egy tizenhét éves kislánnyal. –Gyere, menjünk fel! –szólaltam meg végül zavartan és elindultam az emelet fel, ő pedig követett. Bevezettem a szobámba, a poharamat pedig letettem az éjjeli szekrényemre. Carly leült az ágyra és várakozva nézett fel rám. Idegesen vakartam a tarkóm és tehetetlenül bámultam rá. –Ne haragudj… -kezdtem zavartan és lassan levettem a pulcsim. –De most először nem tudom, hogy hogyan kéne kezdenem. Fogalmam sincs, hogy hol és hogyan érjek hozzád.

-Talán kezd egy csókkal. –mosolygott rám és láttam rajta, hogy zavarba hoztam.

-Nem! –ráztam a fejem hirtelen határozottan. –A csók… az olyan személyes.

Carly lesütötte a szemét én, pedig nagyot sóhajtottam.

-Hülye fasz vagyok… -nyögtem, és megráztam a vállam, hogy ellazuljak, majd lassan ránéztem és ravaszul elmosolyodtam. –Na! Akkor… essünk neki! –lerántottam magamról a pólómat és az ágyra térdepeltem, így a lábaimmal közrefogtam őt.

Carly kissé rémülten nézett fel rám, de én egyáltalán nem foglalkoztam az ő zavartságával. Gyorsan lehúztam róla a pólóját, és a földre dobtam a sapkáját. Felrántottam ő magamhoz és finoman a nyakához hajoltam. Komolyan féltem, hogy összetöröm őt, olyan volt, mint egy porcelánbaba. Az, hogy kijelentettem nem fogok vele smárolni lényegesen megnehezítette a helyzetünket. Hamar rá is jöttem, hogy nagy hülyeség volt ezt előre leszögezni, pláne azzal az indokkal, hogy "az olyan személyes." Igen valóban személyes, de nem annyira, mint az, amit még csinálni akartam vele.

-Hé, ne félj… -suttogtam a fülébe, ahogy éreztem, hogy megremeg. –Nem leszek durva… az elején… -elnevettem magam, majd megint a nyakához hajoltam és beszívtam édes illatát. Furcsa… még az illata is egészen más volt… nem olyan érett és nőies, mint Riáé, de határozottan jó.

Lassan végigcsókoltam a nyakát és a mellkasomra húztam a kezeit. Nem ellenkezett, mindent úgy csinált, ahogy én akartam de magától egyáltalán nem mozgott.

-Volnál szíves végre feltalálni magad? –kérdeztem hirtelen kicsit ingerülten, mire ő ijedten összerezzent. –Csak egy kicsit… próbálj meg ellazulni. Használd a kezeid, mert nem akarok egy rongybabával szexelni! –egy másodpercig csak bámultam nagy okos kék szemeibe, majd lassan ledöntöttem őt az ágyra. Átfogtam a derekát, a másik kezemmel pedig gyorsan kikapcsoltam a melltartóját, miközben a vállát csókolgattam. Szegény nagyon megijedt mikor lehúztam róla a melltartója pántjait, látszott rajta, hogy észre sem vette, amit csináltam.

-Ne… -suttogott halkan, ahogy a kezem lecsúszott a hasa alá.

-De bizony… -nevettem gonoszul és finoman megpusziltam az orrát. –Mondtam, nem foglak bántani…

*

-Tom! Tom! Itthon vagy? –Nem'tom honnan de nagyon ismerős volt ez a hang. Fogalmam nem volt, hogy merről jön, de igazából nem is érdekelt. Nem ez volt a legnagyobb gondom. Mikor kinyitottam a szemem, azon kaptam magam, hogy Carly-t magamhoz szorítva aludtam el. Ez pedig gáz! Sosem alszom el szex után, főleg nem így. Abban ahogyan én csinálom általában semmi érzelem nincs. De ez… ez nem olyan volt. Ebben sajnos rohadtul ott volt minden érzelem. Nem értettem, hogy miért volt ilyen… más. Nem csak simán jó, vagy kurva jó, hanem más. Máshogy jó és máshogy érzelmes. De ő… ő kislány volt még hozzám képest. Csak tizenhét éves. Még ha sokkal érettebb is a koránál, akkor is csak tizenhét éves. Én pedig huszonkettő. Felnőtt férfi vagyok, aki komoly kapcsolatban él.

-Tom! –hallottam megint ezt az idegesítő hangot, most viszont már sokkal közelebbről. Lassan kezdett derengeni, hogy ki is lehet az, de felkelni még mindig nem akartam. Akkor le kellett volna ráznom magamról Carly kezeit. Én pedig egyáltalán nem akartam ezt megtenni. Megint lehunytam a szemem és mélyen beszívtam édes illatát. Szörnyű kimondani de nagyon aranyos volt ez a kislány. Azzal együtt, hogy Snopp Dogg-ot hallgat, hatalmas nadrágot hord, és úgy szövegel, mint a legvagányabb srác. Belefájdult a szívem, ha csak eszembe jutott, hogy öt év választ el tőle. Ha csak egy-két évvel előbb születik akkor… tökéletes lett volna.

-Tom! –szinte éreztem, ahogy Ria kinyitja az ajtót, és hirtelen majdnem felsikolt, de a szájára szorítja a kezét. Láttam magam előtt, ahogy döbbenten néz rám. Én pedig csak feküdtem az ágyban, lecsukott szemekkel és mozdulatlanul öleltem tovább Carlyt. Valószínűleg ez volt a legmocskosabb dolog, amit valaha is megtettem egy nővel. Ria pedig nem csinált semmit. Nem rontott nekem, nem ébresztett fel, nem kiabált. Hallottam, ahogy felzokog, majd az ajtót tárva-nyitva hagyva lerohan a lépcsőn. Hirtelen pedig lepergett előttem az egész életem. "Huszonkét éves férfi!" –visszhangzott a fülemben erre pedig már azonnal kipattantam az ágyból. Nem az a lényeg, hogy hány éves, vagyok, hanem az hogy férfi. Férfi vagyok, és nem lehetek ennyire gyáva. Nem játszatom meg, hogy alszom, mint egy kisgyerek, aki nem akar felébredni. Nekem, muszáj volt felébrednem.

-Ria! –kiabáltam utána és gyorsan magamra kaptam a nadrágomat. Lerohantam a lépcsőn és még mielőtt kiléphetett volna az ajtón megragadtam a kezét, magamhoz rántottam és megcsókoltam őt. –Szeretlek! –suttogtam mikor vége lett, ő pedig azonnal felpofozott. –Nagyon hiányoztál! –folytattam és tovább szorítottam a kezét.

-Látom mennyire. –suttogta dühösen az emeletre nézve.

-Figyelj! Ez csak… semmi nem volt. És tényleg hiányoztál! Nagyon! És nagyon szeretlek! Ezt el akartam mondani. Már tegnap is és azelőtt is és azelőtt is. Minden romantika nélkül, hogy érezd, tényleg a szívemből jön. Nem erőltetem, hanem ezt érzem!

-Hogy higgyem el ezt neked? Hogy várhatod el ezt tőlem? Kiábrándító vagy Tom! Tudom, ha szeretjük egymás, akkor minden rendben lesz de nem így. Mert te… te mindig elkésel.

-Ria kérlek! Szeretlek!

-Ha szeretsz akkor miért tetted ezt velem? Miért köptél le és vettél semmibe?

-Mert ilyen hülye vagyok!

-Ez már nem mentség Tom! Hányszor leszel még ilyen hülye?

-Sajnálom! –suttogtam félve, és tovább kapaszkodtam a kezébe. –Hidd el tényleg ezt akartam mondani már tegnap is. Hogy szeretlek.

-Lehet, hogy ezt akarod mondani, de nem ezt érzed. Különben nem tetted volna ezt velem. Mondd a szemembe, hogy nem vagyok pótolható, mondd, hogy nem bírnád nélkülem. Hazudj ekkorát!

Én csak néztem rá és képtelen voltam megtenni. Nem tudtam hazudni. Tényleg szerettem őt, szerettem a szívemből, de abszolút pótolható volt. Ez pedig még engem is elszomorított… hogy nincs senki, akit képes lennék a nélkül szeretni, hogy közben milliószor összetörném. Fájt neki is és nekem is. Már megint a saját hülyeségem miatt szenvedtem. És láttam őt is szenvedni, őt akit szerettem.

-Majd jövök a cuccomért! –mondta dühösen és kitépte a kezét az enyémből.

-Ne, kicsim kérlek ne!

-Jobb ha tudod, hogy mindig is utáltam a zenéteket!

-Mi? –kérdeztem döbbenten és követtem őt ki az udvarra. –Ez most hogy jön ide? Éppen benne voltunk egy komoly beszélgetésben!

-És szar a kávéd! Ihatatlan. Keserű, mint a szar!

-Te most szórakozol velem? –kérdeztem értetlenkedve és megint a keze utána, kaptam de ő kitért előlem és beült a kocsijába. –Hogy a farncba jön ide az én kávém?

-Tudod mit Tom? –kérdezte gúnyosan, ahogy kihajolt az ablakon, majd elegánsan feltolta a fejére a napszemüvegét. –Adok egy tanácsot! –a kocsinak támaszkodtam és vártam, hogy folytassa. –Szerintem szopd le magad!

-Mi van? –kérdeztem döbbenten, és dühösen belerúgtam a felnijébe, miközben csikorgó kerekekkel elhajtott mellettem. –Hülye picsa! –kiabáltam utána idegesen. –Ingyenélő ribanc! Olcsó kurva! Nagy a segged és kicsi melled! Még a zsírleszívásodat is én fizettem! –Ria egy másodperc alatt kihajtott az udvarból én mégis hosszú percekig kiabáltam még utána. –A hülye kurva… -morogtam magamban miközben lassan visszamentem a házba. –Szopd le magad! –utánoztam gúnyosan nyávogva a hangját és besétáltam a konyhába. –Szar a kévéd! –folytattam a csúfolódást, majd hirtelen dühösen lesöpörtem a pultról a földre a több száz dolláros kávéfőzőgépet. –A kurva életbe a rohadt kávéjával! Egocentrikus hülye ribanc. A kibaszott egzotikus arcával! Nyald ki a seggem Ria Sommerfeld! –nem tudom, mi üthetett belém, de hirtelen az összes poharat és mindent mit csak találtam a földhöz vágtam. Hatalmas csörömpöléssel törtek össze a tárgyak előttem a földön.

-Tom? –hallottam meg hirtelen Carly álmos hangját a lépcső tetejéről.

-Na te is eltűnhetsz innen a francba! –kiabáltam idegesen és megindultam felé.

Kettesével vettem a lépcsőfokokat, majd megálltam Carly előtte és dühösen megrángattam rajta a lepedőt, amit magára csavart. –Csak egy kicsit… csak egy kicsit kellett volna előbb jönnöd! De nem! Te most bukkansz fel! Hát mondd meg, miért nem tudtál előbb jönni, vagy miért nem vártál még tovább?

-Tom mondtam már, hogy én nem miattad jöttem ide…

-Gyűlölöm, ha hülyének néznek! –ordítottam dühösen az arcába, Carly pedig a falhoz hátrált. –Belém vagy zúgva, mint az állat! A Hip-Hop szerelés, a kedvenc zenéid és a viselkedésed is egyértelművé teszik a helyzetet. Te mégis kamuzol itt nekem Billről.

-De…

-Kuss legyen már! Nem vagyok rád kíváncsi. Azt hittem, hogy te más vagy, hogy te vagy az egyetlen, aki nem veti magát elém.

-Az az igazság…

-Hogy szeretsz igaz? Igen ezt már hallottam egy párszor! Szeretlek, szeretlek! Tudod mennyit, kell hallgatnom ezt? Utálom, hogy így érzel!

-Miért?

-Azért mert én is így érzek! Összekavartál bennem mindent! Felborítottál valami időrendi sorrendet, mert nem most kellett volna jönnöd!

-Sajnálom. –suttogta zavartan, majd a földet bámulta, mire én azonnal felrántottam az arcát és a szemébe néztem.

-Tudod, valahogy ez most egy cseppet sem érdekel! Ria elhagyott. Nem mondom, hogy miattad de lelépett. Én pedig szeretem őt… -egy pillanatra elakadtam, majd dühösen kiabálva folytattam. –És téged is bazmeg! Élek-halok a baseball sapkádért, a napszemüvegedért, a ruháidért, a lezser mozgásodért…

-De?

-De átbasztál és kihasználtad, hogy szerettem volna hinni neked! Tudtad, hogy ha azt mondod, te Bill rajongója vagy én akkor simán rádhajtok. Csak egyszer kellett volna kimondanod, hogy szeretsz és az egész nem történik meg!

Carly hallgatott én pedig idegesen fogtam meg a vállait, majd még inkább a falhoz szorítottam őt.

-Na ide figyelj! –kezdtem keményen és magam felé fordítottam az arcát. –Most mondd meg, hogy miért volt ez jó neked? Mert én nem fogok veled összejönni, nem veszlek feleségül, semmi ilyesmit nem fogok csinálni.

-Én csak azt akartam…

-Mit? Hogy te is elmondhasd, lefeküdtél velem?

-Én…

-Gyűlöllek érted? –kiabáltam magamból kikelve és a testemmel nyomtam őt a falnak, miközben durván megcsókoltam. –Csak egy hülye kislány vagy. –suttogtam szomorúan, ahogy elhúzódtam tőle. –Miért gondolod, hogy kellenél nekem?

-Nem tudom.

-Hát én sem! –kiabáltam megint és elengedtem őt, majd egy nagy mozdulattal letöröltem a szám. –Nem kellesz, érted? Nincs szükségem rád! –hátráltam néhány lépést, majd nagyot sóhajtottam és felnéztem rá. –Öltözz fel és… majd gyere le, ha készen vagy. Haza viszlek. –Carly nem ellenkezett, azonnal visszament a szobába.

Vártam lent egy fél órát, majd türelmetlenkedve megindultam felfelé. Eszedbe sem jutott kopogni, dühösen becsörtettem a szobába.

-Kész vagy már? –kérdeztem idegesen, ahogy az ágyon ülő kislányra néztem.

-Igen. –válaszolt halkan, és az arcába húzta a sapkáját, majd lassan felállt és lehajtott fejjel haladt el mellettem. Már éppen kilépett volna az ajtón, amikor megragadtam a karját és visszarántottam őt magam felé. Mivel még mindig nem volt hajlandó felnézni rám, ezért durván az álla alá nyúltam és maga felé fordítottam az arcát.

-Hülye kislány… -sóhajtottam fásultan és magamhoz szorítottam könnyes arcát. –Hát most mondd meg, mit csináljak veled? –kérdeztem miközben a haját, simogattam. Nem válaszolt csak megrázta a fejét és belemarkolt a kabátomba. –Sajnálom. –mondtam végül és tényleg sajnáltam. –De várnod kell rám néhány évet. –megfogtam a kezét és lementem vele  a lépcsőn, majd a konyhában zsebrevágtam a kocsikulcsot.

-Várj… -szólalt meg hirtelen zavartan.

-Igen?

-Azt hiszem, inkább egyedül megyek.

-Biztos? –kérdetem csodálkozva.

-Ahha.

-Hát jó. –egyeztem bele és kikísértem őt a ház elé.

Megálltunk a kapu előtt és szótlanul fürkésztük egymást.

-Jobb lesz, ha megyek. –mondta halkan.

-Figyelj… mit szólnál, mondjuk, hat év múlva ugyanehhez a naphoz?

-Komolyan gondolod? –kérdezte hirtelen meglepődve, de mosolyogva.

-Igen. A Hard Rock Coffe előtt este tízkor.

-Rendben… -mosolyodott el megint és a keze lassan kicsúszott az enyémből.

Kelletlenül engedtem el és néztem, ahogy eltűnik… egészen pontosan hat évre.

Hat év múlva…

Idegesen pillantottam az órámra, miközben megálltam a kocsival. Már fél tizenegy is elmúlt. Sietve szálltam ki az autóból és megindultam az utca másik végében álló kávázó felé. Már sötét volt, csak a hatalmas épületet megvilágító reflektorok világítottak. Elhaladtam egy park mellet, ahonnan hirtelen kiszalad elém egy kisgyerek, én pedig akaratlanul is nekimentem.

-Hé öcsi, jól vagy? –gyorsan összeszedtem a kissrácot a földről és felállítottam őt.

-Persze, meg se éreztem! –mondta ravaszul vigyorogva én, pedig elnevettem magam, ahogy rá néztem. Vagány egy kölyök volt azt meg kellett hagyni.

-Ez a beszéd! Csak így tovább kölyök! –mosolyogva hátbaveregettem és sietve mentem tovább az utcán. Már éppen át akartam volna menni az úton a kávézóhoz, mikor észrevettem, hogy a gyerek még mindig mellettem áll.

-Hová mész? –kérdezte kíváncsian.

Nagyot sóhajtottam, de nem néztem le rá. A kávézót figyeltem. Egészen pontosan a kávézó előtti asztalokat, ott is az egyiket, aminél ott ült, egy gyönyörű, fiatal nő. Hosszú szőke haja a vállára omlott, miközben elegánsan itt a kávéját.

-Ahhoz, a nőhöz megyek! –mondtam neki vigyorogva és összeborzoltam a haját.

A kisfiú egy pillanatra elkomolyodott, majd felnézett rám okos szemeivel és megrángatta a pólómat, hogy figyeljek rá.

-Ő az én anyukám. –mondta gyerekes hangján, én pedig csak bámultam rá értetlenül.

-Tessék? –kérdeztem vissza döbbenten.

-Ő az anyukám. –ismételte, a kisfiú magabiztosan.

-Ahha… -bólogattam szörnyülködve és a túloldalon ülő nőt figyeltem. –Ez… ez szuper. –nyögtem megsemmisülve.

-Várj, mindjárt szólok neki! –mondta mosolyogva és átszaladt az úton.

Én csak álltam ott tehetetlenül, néztem, ahogy a kisfiú odaszalad az anyjához, és miközben magyaráz neki, felém, mutogat. Láttam Carly arcán, ahogy megérti, amit a kisrác mond, majd lassan felemelte a fejét. A tekintetünk, már majdnem találkozott, mikor ő hirtelen elfordult. Valaki megszólította, ő pedig hátranézett, majd nagyot mosolygott. A kisfiú nevetve szaladt a kávézóból kijövő férfi felé. A férfi nevetve felkapta őt és megindult a nő felé három szelet süteménnyel. Elszorult a torkom, ahogy a férfi megölelte, majd megcsókolta Carlyt.

Lassan lehajtott fejjel kezdtem visszafelé menni. Utoljára még megálltam és visszapillantottam a családra. Nagyot sóhajtottam és elfordítottam a tekintetem. Elkéstem…

Ments meg! 2. Rész

"Ez a dolga egy hősnek."

A hatalmas Los Angeles-i szórakozóhely még hajnalban is tele volt. Az egyik boxban félrevonulva ült egy férfi és már a sokadik poharat ürítette ki, mikor végre megérkezett, akire várt. George a kezében egy pohár Martini-val vágódott le Tommal szemben az ülésre és már éppen üdvözölte volna a barátját, mikor az sietve megelőzte őt.

-Figyelj haver nagy gáz, van!

-Neked is jó estét! –nevetet a basszusgitáros és beleivott az italába. –Na halljam, miért kellet ide jönnöm hajnali háromkor?

-Hát szeretném, ha köztünk maradna a dolog. –mondta zavartan a gitáros és az óráját piszkálta.

-Rendben. –vigyorgott ravaszul George és várakozva nézett Tomra.

-Volt egy kis problémám az este. –Tom idegesen vakarta a fejét és jelentősség teljesen nézett a barátjára.

-Milyen problémád? –értetlenkedett a basszusgitáros.

-Hát nem igazán ment a… szóval nem állt fel…

-Te most a szexről beszélsz? –kérdezte George köhögve, ahogy nevetés közben félrenyelte az italt.

-Nem bazmeg! Szerinted mégis mi a faszról beszélek?

-Bocs! –röhögött még mindig George és tovább vigyorgott.

-Szerinted ez vicces? –kérdezte a gitáros felháborodva a haverjától.

-Hát eléggé! –nevetett George a szemét törölgetve.

-Baszódj meg! –mérgelődött Tom. –Ez akkor is durva… és nem értem mi a szar lehetett. Mindent úgy csináltam, ahogy eddig. Komolyan ez nagyon aggasztó.

-Szerintem inkább szánalmas! –nevetett még mindig fuldokolva George.

-A kurva életbe, fejezd már be! Nem érted, hogy ez mennyire zavar engem? Nem ment érted? Olyan voltam, mint egy nyolcvan éves vén fasz!

-Öregszel! –mondta a basszusgitáros, és röhögve visszaköpte az italát a poharába, mire Tom dühösen fejbe vágta.

-A francba már mondom, hogy ez nem vicces!

-Rendben, rendben. –mosolygott mentegetőzve George és lassan elkomolyodott.  –De nem tudom, hogy hogyan segíthetnék. Valamit biztos elbasztál.

-De nem! Esküszöm, hogy semmit nem baszhattam el. Minden simán ment, amíg… felszedtem a csajt, hazavittem, ittunk még egy kicsit, felmentünk, levetkőztettem és elkezdtük és… minden oké volt, mennie kellett volna. Esküszöm nem értem! Kurva jó csaj volt, látnod kellett volna. Elég volt rá nézni és ezt hittem meghalok. Aztán meg semmi… annyira hülyén éreztem magam!

-Valamit biztos csináltál! Előtte, mit csináltál előtte?

-Hát… semmit! Mondom nem csináltam semmi különöset, tökre rá voltam izgulva.

-Valamiért nem ment a szex Tom! És csak te tudod, hogy miért! Szóval erőltesd meg az agyad én, gondolkozz! Valami biztos elterelte a gondolataid, vagy csak egyszerűen nem ment és kész. Bár nem tudom, mert még sosem volt ilyen problémám.

-Na jó! Figyelj! Tehát felszedtem a csajt és haza mentünk. Ittunk aztán pedig felmentünk. Levágódtunk az ágyra és elkezdtem vetkőztetni… -Tom egy pillanatra elakadt és eltűnődve bámult maga elé.

-És? –kérdezte Georg a szemöldökét rángatva.

-És egy másodpercre felnéztem a falra, a tekintettem pedig megakadt azon a gitáron. Tudod az üveggitáron, amit az egyik díjátadón kaptam. És akkor eszembe jutott…

-Mi? –faggatózott a George kíváncsian.

-Hogy Seth mennyire imádta azt a gitárt. Igen! Basszus ez volt az! Beugrott az a kép mikor egyik este nem tudott aludni és átjött hozzám. Ott ült az ágyam végén, a lábait maga alá húzta és csodálattal nézett arra a gitárra. Aztán eszembe jutott Nina és az, hogy Bill most is biztos épp őt kúrja…

-Na álljunk, csak megy egy percre! –röhögött George és értetlenül megrázta a fejét. –Most akkor mitől is ment el a kedved? Attól, hogy eszedbe jutott Seth, vagy attól, hogy Bill a feleségével kefél?

-Mindkettőtől! –háborgott a gitáros. –Attól, hogy Bill Seth anyjával Ninával dughat, miközben én egy ilyen közönséges kurvával kerülök egy ágyba.

-Várj csak… -nyögte lassan, nevetve George és ravaszul felnézett a gitárosra. –Neked most nem az volt a bajod, hogy Seth az eszedbe jutott, hanem az, hogy ő eszedbe jutatta Ninát! Igaz? Ezért basztad el! És nem az zavart, hogy ő Seth anyja, hanem az, hogy ő Bill felesége! Ezért volt az egész!

-Gondolod? –kérdezte zavartan Tom és a fejét vakarta.

-Ember, baszki! Te rá vagy izgulva Bill nőjére!

-Én aztán nem! –csattant fel hirtelen a gitáros, mire George azonnal elnevette magát.

-Azt a kurva! Ezt azért nem gondoltam volna! Hülye fasz vagy Tom! Most komolyan… komolyan még mindig be vagy indulva tőle?

-Én nem vagyok beindulva tőle! Én egyszerűen… ez a kifejezés… nem akarok ilyet a számra venni, ha róla beszélek. Mert nem úgy érzek, ahogy kéne.

-Hát mond meg, hogy kéne érezned?

-Sehogy! Ez az, nem érted? Sehogy nem kéne éreznem, ha Ninára gondolok!

-Mindenképpen szólj, hogy írjam fel Nina pozitív jelzőihez, hogy elveszi az ember kedvét a szextől! –George röhögve túrt bele hosszú hajába, mire Tom azonnal dühösen az asztalra csapott.

-Ez nem vicces! Ha rá gondolok, nincs kedvem senki máshoz! Érted?

-Sajnálattal kell közölnöm veled, hogy te voltál Bill tanúja az esküvőn! Nina az ő felesége!

-Tudom. –sóhajtotta Tom. –De…

-De? Mit tudsz még ehhez hozzáfűzni Tom? Szereted őt? Igen? Akkor hagyd békén, felejtsd el! Vagy hagyd, hogy az önzőséged felülkerekedjen rajtad, menj, rombolj szét egy házasságot és egy családot!

-Miért vagyok ilyen hülye faszfej? –kérdezte Tom a fejét fogva és nagyot kortyolt az italából.

-Mert annak születtél! –válaszolt nevetve a basszusgitáros. –Egyáltalán mikor estél bele? Nem úgy volt, hogy Ria után nem kezdesz senkivel sem?

-De úgy volt. Csak tudod ez az utóbbi három hónap, mikor ő is itt lakott velünk… az, hogy látnom kellett őt minden nap, megváltoztatott bennem mindent. Az, ahogy Bill irányítja őt… én nem csak simán féltékeny vagyok, hanem… nem tudom… olyan ez, mint egy méreg. Lassan felemészt. Azt pedig, hogy nem én vagyok a gyerekének az apja, sose fogom elfogadni. Bill mindkettőjüket elvette tőlem. Ez pedig annyira igazságtalan. És tudod miért? Mert ez a világon a legrosszabb dolog! Úgy néz ki, mintha jó lenne, közben pedig nem az! Seth nem boldog, az övék pedig nem rendes család. Nina és Bill nem rendes házasok, mert nem egyenlőek. Nina pedig nem elég erős ahhoz, hogy szembe szálljon Billel. Ezért szülőnek is totál rosszak, mivel Nina nem mer szembeszegülni az öcsém akaratával. Bill pedig egy brutális seggfej! Szóval Seth-et is jól elintézik.

-És akkor mit fogsz csinálni? –kérdezte George értetlenül.

-Hát ez az, amit én sem tudok. Basszam szét az öcsém házasságát?

-Ennyire nem lehetsz fasz! –mondta George köhögve, ahogy félrenyelte az italt.

-Azt mondod, hagyjam őket?

-Nem. Én nem mondok semmit.

-Azt hiszem… most akkor másoknak kell majd szenvedniük, de önzetlen leszek, és békén hagyom őket. De, ez nem azt jelenti, hogy nem szeretem őket. Nina is és Seth is jobbat érdemelnének a mostani életüknél!

-Tudod… ez a dolga egy hősnek. A te esetedben jobb, ha távolról vigyázol rájuk. És mostantól fogva ne gondolj Ninára szex közben!

-Kösz bazmeg! –morogta a gitáros, majd lassan elvigyorodott.

-Őszintén kíváncsi vagyok rá, hogy meddig fogod bírni ezt az önzetlenkedősdit! –vigyorgott George.

-Hát haver... arra én is! –nyögte Tom fásultan és lehúzta az utolsó kortyot a pohárból.

-Nem azért mondom, de utálom az ilyen szerelmi háromszögeket.

-Miért? –kérdezte a gitáros értetlenül.

-Azért mert a végén mindannyian összetörtök.

*

Seth másnap reggel magabiztosan ébredt fel. Lazán kapkodta magára a kedvenc márkás ruháit. Jókedvűen szaladt le a szüleihez. Bill és Nina már reggeliztek mikor ő is levágódott az asztalhoz.

-Sziasztok! –köszönt lelkesen és kávét töltött magának.

-Jól aludtál? –kérdezte Nina kedvesen mosolyogva és elhúzta Bill elől az újságot, hogy a férfi is figyeljen a beszélgetésre.

-Nem. Még meg kell szoknom a helyet. És ti?

-Én remekül! –vetette oda hanyagul az énekes és visszavette az újságot a nőtől.

-Én is. –mosolygott Nina és megsimogatta Bill kezét.

-Azt elhiszem! –nevetett Seth gonoszkodva. –Felavattátok a házat mi?

-Fiam! Véleményem szerint a szexuális töltetű a vicceid egyáltalán nem humorosak. –Bill komolyan kipillantott az újság mögül mire Seth elfojtotta az arcára kiülő szánakozó mosolyt.

-Nos akkor ezt biztosan nem tőled örököltem. –jegyezte meg gúnyosan, de Bill szóra sem méltatta, csak fásultan felsóhajtott és Ninára nézett.

-Szívem, ma elvinnéd te Seth-et? Én most valahogy túl fáradt vagyok hozzá! Tudod az idegeimnek még edződniük kell, hogy az ilyesmit el tudják viselni.

A fiú erre már legszívesebben belefejeltette volna az énekest a rántottába, de inkább nem csinált semmit csak várt.

-Persze.

-Anya… -kezdte zavartan a fiú és a tarkóját vakarta. –Igazából egyedül szerettem volna menni.

-Miért? –kérdezte a nő csodálkozva.

-Mert ha egyedül megy azzal a hatalmas kocsival, akkor sokkal vagányabbnak néz ki. –mondta Bill és lekicsinylően kinézett a lapok mögül.

Seth nagyot nyelt és az asztalra szorította a poharát.

-Elég korlátolt a gondolkodásod Bill! –jegyezte meg halkan mire az énekes azonnal felpattant és lecsapta az újságot az asztalra.

-Na ebből elég volt! –kiabálta dühösen. –Rendben van, menj egyedül! Engem aztán nem érdekel! De elárulnád, hogy hogyan fogod megtalálni a sulit?

-Tudod van az a fantasztikus cucc, a GPS. Kb. már tizenöt éve, feltalálták.

-Nagyon vicces vagy! –nevetett Bill gúnyosan.

-Vagy lehet, hogy annyira kint vagyunk az isten háta mögött, ebben a kibaszott kertvárosban, hogy még az sem működik?

-Na jó! Torkig vagyok veled!

-Torkig? –kérdezte Seth hitetlenkedve és ravaszul felvonta a szemöldökét. –Csak torkig? Azt hittem már bőven hánysz tőlem!

-Tűnj már el innen! –kiabált Bill dühösen és kezével egyenesen az ajtó felé mutatott.

-Nem tudod, milyen szívesen! –nevetett a fiú és lazán kisétált a házból.

Bevágódott a kocsijába és beindította a hatalmas járművet. Elégedetten hunyta le a szemét mikor a motor hangosan felbődült. Bekapcsolta a GPS-t, majd csikorgó kerekekkel, kifarolt a ház beállójáról. Gúnyosan visszapillantott a házra és hatalmas gázzal elhajtott. Az iskoláig vezető rövid úton végig üvöltette a zenét a kocsiban. Az utolsó kanyarban, direkt hatalmas gázt adott, így az iskola előtt felgyülemlett tömeg azonnal felkapta a fejét, mikor Seth kocsija becsúszott az egyik parkolóhelyre. A fiú nagyot vigyorgott, a sötétített üveg mögött, ahogy meglátta, hogy mindenki őt figyeli. A diákok elhűlve nézték a hatalmas fekete Audi-t. A gimnáziumban általában csak a végzősöknek volt autója, azok az autók viszont Seth kocsija mellett egyáltalán nem voltak említésre méltók. A parkolóban várakozó diákok összesúgtak a fiú háta mögött, mikor az lazán kiszállt a kocsiból. Mindenki hüledezve mérte végig a híres srácot.  Hitetlenkedve nézték, ahogy lassan leemeli a napszemüvegét és meglengeti magán a bőrdzsekijét. Amint megmozdult letolt nadrágján csörögni kezdtek a láncok. Fekete körmeivel hanyagul túrt bele a hajába. Seth önelégülten belevigyorgott a kínos csendbe, majd a válla fölött hátravillantva a távirányítót egy lezser mozdulattal lezárta a kocsit. Elégedetten nyugtázta, hogy mindenki körülötte forog. Ahogy végignézett a diákokon szánakozva mosolygott a tenyerébe. Egy valamiben igazat adott Billnek. Itt tényleg rohadtul átlagosan voltak a fiatalok. Hiába voltak mások, hiába különbözött az arcuk, a hajuk, a stílusuk, mert Seth szemében mindannyian szánalmasan egyforma vesztesek voltak. A fiú lassan besétált az épületbe, ahol újabb döbbenten bámuló diákokba ütközött.

-Merre van itt az iroda, vagy mi a faszom? –kérdezte lazán az egyik lánytól.

-Balra az aula után. –rebegte a lány és félrehúzódott Seth elől.

A fiú modortalanul lökdösődve átverekedte magát a diákseregen, majd ahogy az aula után balra fordult, meg is találta az irodát. Az ajtó résnyire nyitva volt, így Seth csak belerúgott, mire az rögtön kitárult előtte.

-Csá! –köszönt, ahogy belépett és a rágóját a szoba közepén álló asztal melletti szemetesbe köpte.

-Jó reggelt! –köszönt az igazgató is az asztal mögül és a szemüvege fölött komolyan kipillantott a fiúra. –John Beatts vagyok, az igazgató. –mutatkozott be a férfi és a kezét nyújtotta a fiúnak.

-Én meg Seth Walker, a világsztár. –mondta Seth és lekicsinylő pillantást vetett a férfira, majd határozottan zsebrevágta a kezeit, mielőtt még az igazgató üdvözölhette volna.

-Nos… -kezdte az igazgató kissé nehézkesen és az asztala előtti székre mutatott. –Kérlek, ülj le!

-Nem. Nem akarok leülni.

-Rendben. akkor csak figyelj! A könyveid itt vannak nálam, mindegyikre szükséged lesz.

-Azt kétlem! –nevetett Seth, ahogy az asztal szélén álló hatalmas könyvkupacra nézett.

Az igazgató nem vette figyelembe a fiú megjegyzését, nyugodtan beszélt tovább.

-Valamint adok neked egy példányt az iskola házirendjéből. Szeretném, ha elolvasnád!

-Ahha, persze! –nevetett megint Seth.

-Itt van az órarended is. A 10. B-be fogsz járni. Az osztályfőnököd James Norton lesz. Matematikát tanít. Az első órád rögtön vele lesz.

-Szuper! Elmehetek?

-Nem, még nem. Szeretném, ha tudnád, hogy a mi iskolán a környék legjobb gimnáziuma és ezt a címet a jövőben is szeretnénk megtartani. Nem akarom, hogy akármelyik diákom miatt is szégyenkeznem kelljen.

-Ne féljen Mr. Beatts, kussban leszek. Nem szolgált rá semmivel a haragomra szóval… nyugi. Nem fogom bántani a drágalátos iskoláját.

-Én ezt nem kifejezetten neked céloztam, csak gondoltam jobb, ha tudod.

-Persze az előítélet… -nyögte gúnyosan a fiú és lazán az igazgatói asztalnak támaszkodott.

-Nos hát, ne haragudj, de bűzlesz a cigitől. Az iskola területén pedig tilos a dohányzás, ez benne van a házirendben is. A körömfestést pedig nem szoktuk engedélyezni a lányoknak, ezért téged is arra kérlek, hogy mosd le. Gondolom, ezt megérted.

-Nem! Nem értem meg és nem fogom lemosni.

-Akkor azt hiszem rossz helyre, jöttél.

-Nézze Mr. Beatts én nem akarok balhézni. Biztosan meg lehet oldani, hogy most az egyszer kivételt tegyen. –Seth nagyot mosolygott, majd ahogy elvette a könyveket az asztalról a férfi elé csúsztatott párszáz dollárt.

-Ugye nem gondolod komolyan? –kérdezte az igazgató felháborodva.

-Miért ne? –kérdezett vissza Seth ravaszul. –Ugyan ember, ne szórakozzunk már! Ez nem kevés pénz. Én pedig csak annyit kérek, hogy ne akarjon maga is még jobban megváltoztatni. Egyébként pedig most mit játssza itt az agyát? Úgyse fogom lemosni, maga pedig úgysem fog kibaszni innen. Az isten szerelmére Bill Kaulitz az apám! Személyesen jött el beszélni magával! Gondolom ő is rendesen, lefizette. Nem kell itt a becsületes polgárt játszani! Csak fogja a pénzt, engem pedig szarjon le! Engedje meg, hogy megjátsszam a rendes gyereket. Csak egy picit! Úgysem fogom sokáig bírni, nem fogom itt rontani a légkört. Beadom a szüleimnek, hogy minden rendben és ennyi.

-Sok sikert kölyök! –mondta komolyan az igazgató, de a mondat végére elmosolyodott.

-Na, viszlát! –nevetett Seth és a könyvekkel együtt kivonult az irodából és megkereste az osztálytermét.

A tanítás megkezdéséig már csak pár perc volt hátra. Seth bement az osztályba és leült az egyik székre az ablak mellett. Kényelmesen elterült és elégedetten nézett végig az osztályon, amiben szinte mindenki róla beszélt.

-Hé, a helyemen ülsz haver! –Seth hátrafordult erre a kihívó hangra, majd lassan felnézett a hatalmas termetű srác arcába.

-Nem vagyok haver, bunkó! –mondta lazán és felegyenesedett.

-Mi? –kérdezte döbbenten a srác, az osztály pedig felhördült Seth beszólására.

-Jól hallottad! Bunkó! Surmó! Tapló! Állat! Mondjak még ilyeneket? Tudok egy csomót!

-Te most komolyan beszóltál nekem?

-Öcsém! –röhögött fel Seth gúnyosan és a térdére csapott. –A fáziskésés azért enyhén befigyel nálad!

-Te tudod, hogy én ki vagyok? –kérdezte a srác és közelebb lépett a fiúhoz.

-És te tudod, hogy ÉN kivagyok? –kérdezett vissza Seth is és kezével a mellkasa felé intett.

-Jó reggelt mindenkinek! –köszönt hirtelen a beérkező tanár, mire az összes diák azonnal a helyére rohant és leült, hirtelen csak Seth maradt állva.

Gyorsan ő is leült és a tanárra szegezte a tekintetét.

-Szóval! –kezdte a magas szikár férfi komolyan, miközben az asztalán egymás mellé rendezte a dolgait. –Ha minden igaz akkor… van egy új diákunk! Seth, igaz?

-Igen én vagyok! –szólalt meg a fiú az ablak mellől.

-Rendben, nagyon örülök neked! James Norton vagyok! Az osztályfőnököd. Matematikát és fizikát tanítok… megkérhetnélek, hogy állj fel és mutatkozz be? Beszélj egy kicsit magadról!

-Persze. –a fiú lassan felállt és kicsit az osztály felé fordult. –Hát… Biztos mindannyian tudjátok, ki vagyok, de azért a rend kedvéért bemutatkozom. A nevem Seth Walker és most költöztem ide. Eddig Los Angeles-ben éltem, az előtt pedig New Yorkban… Látom… látom az arcotokon, hogy nem vágjátok mi van, szóval elmondanám, hogy Bill Kaulitz az apám, ezért hasonlítok rá, ilyen rohadtul. Vele és az anyámmal jöttem ide. Igazából… -Seth elakadt és a körmeit nézte. Zavartan elgondolkozott, majd ahogy felnézett a tekintete hirtelen egészen megváltozott. –Igazából fogalmam nincs, hogy mi a faszt keresek itt köztetek. Ez még csak az első napom de már most utállak titeket. Rohadtul nem vagyok ide való. Nem ide születtem… nem várom el tőletek, hogy megértsetek, bizonyára egy bunkó seggfejnek fogtok tartani. De tudjátok mindenkit annak tartanak, aki egy kicsit is különleges. Ha akár csak egy kicsit is különbözik valaki arra mindenki, úgy néz, ahogy ti néztek most rám. Biztos másnak tartotok, elszállt hülye gazdag, nagyvárosi pöcsnek. És tudjátok mit? Igazatok van! Most szervezik az első világturnémat, lesz egy filmem, van egy CD-m, ami minden kontinensen aranylemez lett, van három videóklippem, van egy Audi Hibrid-em és van egy kurva nagy összeg a bankszámlámon. Igen, bazmeg az vagyok aminek hisztek. És tudom, hogy ti is olyanok vagytok amilyennek én látlak titeket. Szánalmasan normálisak vagytok! Elég csak rátok néznem és máris hányok! –Seth egy percre megint elhallgatott és elégedetten nézett végig a döbbent osztályon. –Remélem ennyi elég volt bemutatkozásnak! Vegyük úgy hogy ismertek. Eldicsekedhettek vele, hogy Seth Walkert az osztálytársatok, de mást ne akarjatok tőlem. Ne merjetek a közelembe jönni, mert konkrétan leszarom mindegyikőtöket. Nem akarok beilleszkedni, ebbe a szánalmas közösségbe.

-Neked is szükséged van barátokra! –mondta hirtelen az egyik lány, mire Seth azonnal felröhögött.

-Barátokra? –kérdezte undorral a hangjában. –Édes szívem, milyen barátokra? Olyanokra amilyenek ti lennétek? Vannak barátaim, Los Angeles-ben. Egyébként pedig bocs de rohadtul nincs szükségem barátokra. Miért lenne szükségem rájuk, ha vannak rajongóim? Nem ezer, vagy tízezer, hanem több millió. Érted? Több millió olyan kis csitri vetődne elém, mint amilyen te is vagy! Tehát, nincs szükségem barátokra, hiszen vannak rajongóim. Szerinted egy barát meddig megy el? Nem a végsőkig, az biztos. Ti nem tennétek meg nekem mindent, ők viszont igen. Akármit… érted? Akármit megtesznek! Szóval, baszhatjátok, mert én ugyan senkivel nem fogok barátkozni.

-Ülj le! –mondta a tanár keményen, majd kárörvendően kipillantott a Seth-re a szemüvege mögül.

A fiú nem ellenkezett, leült a helyére és összekulcsolta a kezeit az asztalon.

-Nos, Seth azt meg kell hagyni, hogy jól előadtad magad. Hatásos belépő volt! –a férfi elismerően felnevetett. –De remélem, tudod, hogy ez egy iskola. Szóval szeretném, ha az óra után elkísérnél az igazgatóhoz.

-Nyomunk egyet hármasban? –kérdezet Seth szemtelenül vigyorogva, az osztály pedig felhördült.

-Inkább négyesben! –válaszolt a tanár kárörvendően mosolyogva, Seth pedig értetlenül összevonta a szemöldökét. –Behívjuk az apádat is.

-Ne! –bukott ki a fiúból az ijedtség és könyörgő szemekkel nézett a tanárra.

­*

Seth magányosan ült az igazgatói iroda előtt, mikor a tanításnak már vége lett. Fogalma nem volt róla, hogy voltaképpen melyik beszólása, vagy tette következménye, ez a roppant kínos szituáció. Bill éppen róla beszélgetett bent az igazgatóval. Seth lassan felhúzta a székre a lábait, és nagyot sóhajtva hátravetette a fejét.

-Hé! –szólította meg valaki hirtelen, mire ő összerezzent, majd felnézett.

Öt végzős állt előtte, akik az iskola vagányai voltak. Seth már egy nap alatt is sokat hallott róluk, pedig nem beszélgetett senkivel.

-Te vagy az új könyök igaz? –kérdezte az egyikük és előre lépett.

A fiú lassan végigmérte a társaságot, majd szánakozva elmosolyodott. Az iskola "nagymenői" az ő szemében csak még szánalmasabbak voltak, mint a többiek.

-Igen én vagyok! –válaszolt lazán és ő is felállt.

-Beszóltál az egyik haverunknak!

-Arra a tahó állatra gondolsz, a 10. B-ből? Elég sok mindenkinek beszóltam már ma.

-Meg fogunk verni! –mondta a bandavezér és jelentősség teljesen hátrapillantott a barátaira.

-Öten egy ellen? –kérdezte Seth vigyorogva. –Már alig várom!

-Asszed" kemény vagy mi? Lehet, hogy LA-ben kinyalták a segged, de ez az én sulim. És meg fogod tanulni…

-Dugd fel, ezt a kibaszott vagány szöveged és inkább húzd meg magad, mielőtt beverem az arcod!

-Te meg mi a francot képzelsz magadról? –kérdezte a srác felháborodva és meglökte Seth-et.

A fiú erre azonnal visszalökött és kirúgta a támadó alól a lábait.

-Azt képzelem, hogy egy beteg állat vagyok, mert most legszívesebben halálra vernélek! Először az összes haverodat ájulásig rugdosnám, utána pedig téged is keményen összevernélek. De nem akárhogy! Betörném az orrodat, aztán levinnélek a földre és beletaposnék az arcodba! –Seth felrántotta a srácot és keményen nézett vele farkasszemet, majd gúnyosan suttogva tovább beszélt. –Lehet, hogy ez a te sulid… de én nem tartozom ide! Szóval én vagyok az utolsó, akinek te megmondhatod, hogy mit csináljon! Szopd le magad és húzz el innen a picsába!

-Fiúk mi folyik itt? –kérdezte hirtelen az igazgató, mikor az énekessel együtt kilépett az irodából.

-Semmi. –válaszolt Seth tündérien mosolyogva és elengedte a kezei közt megalázottan szenvedő bandavezért.

-Alex? Minden rendben? –kérdezett megint az igazgató, Seth pedig egy jeletősségteljes pillantást vetett az Alex nevű fiúra.

-Persze uram. Csak hülyéskedtünk.

-Legjobb lesz, ha mindenki megy a saját dolga után! –mondta a férfi nagyot sóhajtva, mire a végzősök mind távoztak is.

Seth szótlanul nézte végig, ahogy Bill még egyszer kezetfogott az igazgatóval, majd a férfi újra bezárkózott az irodájába. Az énekes nagyot sóhajtott de nem szólalt meg. Mozdulatlanul állt a fiúval szemben és várt. Seth kitartóan nézett az apja szemébe, de ő sem mondott semmit.

-Na gyere! –mondta végül az énekes fásultan és elindult a folyósón a kijárat felé.

Seth követte őt és gyorsan be is érte a férfit. Az énekes tétovázva nézett a gyerekre, majd lassan átkarolta a fiú nyakát. –Tudom, hogy nehéz… -kezdte halkan, ahogy a kijárat felé tartottak, de ekkor Seth hirtelen lerántotta magáról a kezét.

-Hülye vagy baszd meg? –kérdezte döbbenten. –Mit buziskodsz itt? Hagyjál már a faszságadiddal! Nem érdekel, hogy tudod milyen nehéz! És az sem érdekel, ha együtt érzel velem, vagy sajnálsz! Te nyomtál be ide, szóval fogalmad sincs róla, hogy mit érzek! Mert én egyáltalán nem ezt akartam.

-Tőlem aztán… beszélhetünk így is. –mondta Bill és durván rángatni, kezdte  Seth-et.

Az énekes megállt az iskola parkolójában Seth kocsija mellett és lassan lángoló tekintettel nézett le a fiúra.

-Na ide figyelj! Ha még egyszer ilyen helyzetbe hozol én, esküszöm pokollá teszem az életed.

-Még ennél is nagyobb pokollá? –kérdezte hirtelen gúnyosan Seth és elnevette magát miközben megfeszülve tűrte az énekes erős ujjainak szorítását a karján.

-Ne merészelj szégyent hozni rám!

-Talán nem tetszett amit az igazgatóbácsi mondott? –nevetett gonoszul Seth.

-Seth, ha nem lennél ilyen jó helyzetben, már most kirúgtak volna! Mi az, hogy kitűzted a házirendet az iskolai hirdetések közé, egy "Basszátok meg!" felirattal? És miért nem tudtad lemosni azt a rohadt körömlakkot? Miért kellett már a bemutatkozásodban hangoztatni, hogy milyen kurvára különleges vagy?

-Nos azért, mert az vagyok!

-Szánalmas vagy, nem különleges!

-Nem igazán érdekel, hogy mit gondolsz! Tőlem aztán Bill, itt dögölhetnél meg, ebben a parkolóban, még csak a lábamat sem törölném beléd.

-Na, ezzel most túllőttél a célon! –háborodott fel az énekes és a kocsinak lökte a fiút. –Haza mész és ezt az egész "első nap a suliban" történetet szépen elmeséled anyádnak! Kíváncsi vagyok, hogy ő mit szól hozzá. Gyerünk! –Bill benyomta Seth-et a kocsiba és jeges tekintettel figyelte, ahogy a fiú elhajt.

Seth dühöngve hajtott be a házuk udvarára. Legnagyobb meglepetésére a ház zárva volt, tehát Nina nem volt otthon. Seth biztosra vette, hogy az énekes csak később érkezik majd meg, mivel a férfi kocsija nem követte őt. A fiú becsapta maga után a bejárati ajtót, majd mérgesen trappolt fel az emeletre. A szobájában dühösen belerúgott az ágyba majd a falba, közben pedig hangosan ordítva szidta az énekest. Kapkodva igyekezett át a fürdőszobába, mikor már épp belépett volna a helyiségbe hirtelen meghallott egy ismerő hangot.

-Seth! Ugye nem felejtettél el? –a fiú remélten összerezzent, majd hatalmas lendülettel fordult meg és nekiszédült az ajtófélfánk.

Egy percig csak a fejét fogva zihált, majd kábán betántorgott a fürdőbe. Érezte, ahogy a forróság lassan elönti a tarkóját és elnehezíti a fejét. Megszédülve próbált talpon maradni. Ahogy felnézett a tükörképe valahogy furcsán ránevetett. Ijedten nézett az ismerős alakra, majd kábán összeesett.

A fürdőszobában ébredtem. Lassan felálltam és álmosan megdörzsöltem a fejem. Hogy a francba kerültem ide? Közelebb húzódtam a tükörhöz és visszafojtott lélegzettel megérintettem a tükörképemet.

-Gyönyörű vagy… -suttogtam döbbenten és végighúztam a kezem az egész tükrön. Hirtelen megremegtek az ujjaim és izgatottan átrohantam a szobámba. Feltéptem az egyik zsákot, amibe a ruháimat csomagoltam a költözéskor és előrántottam belőle a bőrdzsekimet. Szinte kitéptem belőle azt a hatalmas biztosítótűt, ami a karjában díszelgett. Gyorsan az asztalomra dobtam a tűt, majd bekapcsoltam valami durva zenét és felcsavartam a hangerőt. Mint aki megőrült úgy kezdtem tovább kutakodni az ékszereim közt. Meg is találtam, amit kerestem. A kezembe vettem a két piercinget és a tűt, majd rohantam vissza a fürdőbe. Izgatottan álltam meg a tükör előtt, majd elővettem egy szál cigit és rágyújtottam. Az öngyújtó lángjába tartottam a tűt, miközben élvezettel hallgattam az üvöltő zenét. Néhány másodperc múlva remegő kézzel helyeztem a tűt a fülemhez. Nem vártam sokáig, egy másodpercre lehunytam a szemem és már szúrtam is.

-Áh, bazmeg! –üvöltöttem röhögve, a fájdalomtól bekönnyesült szemmel és lassan áthúztam a tűt a fülemen. Gyorsan lemostam a kezemről a vért, majd vártam még néhány percet, mielőtt kicseréltem volna a tűt a piercingre. Na ez már kegyetlenül fájt, de ezt is pillanatok alatt elintéztem. Megtisztítottam a tűt és a másik fülem elé helyeztem azt. Újabb ordítás közepette de megint végrehajtottam az előző műveletet. Lassan felnéztem a tükörbe, és sóvárogva néztem magamra, majd lassan elmosolyodtam. A következő pillanatban már téptem is fel a fiókokat. Gyorsan a kezembe akadt, amit kerestem. Rémisztően mosolyogva indítottam be a hajvágó gépet, amit Bill is használt, ha éppen nem volt ideje fodrászhoz menni. Nem sokat szarakodtam, beállítottam rajta az öt millimétert, majd nagyot sóhajtottam és a fülem mögé helyeztem a gépet. Egészen innen toltam fel a hajam, mindkét oldalt a halántékomig. Mondhatni olyan volt, mint Billé. Csak az enyém fekete és ijesztő is volt. Sietve eltűntettem a haj és a vér nyomait, mindent elpakoltam, majd visszamentem a szobámba és méginkább felcsavartam a hangerőt. Imádtam a tükörbe nézni. Rémisztően vigyorogtam és kárörvendően gondoltam Billre.

-Azért se fogok rád hasonlítani! –suttogtam miközben még mindig a tükröt bámultam.

Elégedetten nyúltam a frissen lenyírt hajamhoz. Mikor végre sikerült kimásznom a saját tükörképem bűvös tekintetéből visszafordultam a szobám felé. Elfintorodtam, ahogy szétnéztem. Tulajdonképpen nem értettem, hogy miért van ilyen szarul berendezve. Miért nem akartam, hogy a Los Angelesi szobámra emlékeztessen? Lassan elvigyorodtam, ahogy eszembe jutott, hogy az a doboz graffitti még mindig ott van valamelyik dobozom alján. Azzal írtam fel Tom nevét a falamra. Egy gyors mozdulattal elhúztam az ágyat a fel mellől és kirángattam alóla a dobozokat-amiket még nem pakoltam ki. Az ágyat egészen a szoba közepére rugdostam, mivel a régi szobámban is ott volt. Izgatottan cibáltam össze-vissza a bútoraimat, hogy a szoba elrendezése pont olyan legyen, mint régen volt. Lihegve rogytam le az ágyamra miután a szekrényemet is a helyére toltam.  Lehunytam a szemem, majd ahogy újra felnéztem megakadt a szemem a ronda sárga falfestésen. Hirtelen eszembe jutott, hogy Bill azt mondta az előző lakó hagyott itt néhány doboz festéket a garázsban. Azonnal lerohantam, de még mielőtt kimentem volna a garázsba, megálltam a konyhában és gyorsan töltöttem magamnak egy pohár whiskit. Tom mindig ezt itta, ezért utánoztam én is. A garázsba érve majdnem felnevettem örömömben, majd hálát adtam a régi lakónak. Izgatottan a kezembe vettem hármat a festékes dobozok közül és sietve visszamentem a szobámba. A festéssel nem sokat szarakodtam, csak el akartam fedni azt az undorító sárga színt. Fogalmam nincs, hogy az előző tulajdonos mit csinálhatott a fekete festékkel, én direkt örültem ennek a doboznak. A másik két dobozban sötétkék és fehér festék volt. Miközben festettem a kezem, az arcom és a ruháim is mind festékesek lettek. Mivel azzal, hogy a szoba szép legyen egyáltalán nem, foglalkoztam viszonylag gyorsan két óra alatt, elkészültem. Közben végig üvöltettem a zenét és ittam. Iszonyatosan fel voltam pörögve. A végeredmény elég érdekes lett, de én imádtam. A szobának csak egy fala volt fehér, ide került a hatalmas "TOM" felirat. A másik három fal fekete volt és össze-vissza fröcsköltem őket a kék és fehér festékkel. Brutálisan nézett ki az egész, de nekem nagyon tetszett. A graffitti úgy folyt le mintha csak a fal vérezne. Kárörvendően nevetni kezdtem, akárhányszor csak belegondoltam, hogy Bill milyen pofát fog vágni, ha ezt meglátja. Ugrálva rohantam le konyhába, hogy megint töltsek magamnak. Csodálkozva észleltem, hogy a whiskis üveg kb. két és fél óra alatt teljesen kiürült. Nem maradt el a hatása sem, a bódultság lassan kezdett átfordulni a rosszullétbe, ami engem nagyon aggasztott. Hiába ittam rá, ár nem lettem jobban. Visszamentem a szobámba és végleges helyükre toltam a bútorokat, majd a kezembe vettem a telefonom. Gyorsan elküldtem egy sms-t, majd tárcsáztam a címzettet.

-Halló? –köszönt bele az ismerős nyávogó édes hang a telefonba.

-Lana! Szia! Seth vagyok.

-Tudom, hogy te vagy. –mondta nevetve. –Mi van veled?

-Elköltöztem.

-Igen, azt hallottam. És azon kívül?

-Figyelj! –kezdtem izgatottan, és szédülve ledőltem az ágyamra. –Az előbb elküldtem neked, hogy hol lakom. Nézd meg.

-Rendben… -néhány másodpercig hallgatott, majd megint megszólalt. –Igen és mi van?

-Hát azt akartam kérdezni, hogy nem ismersz-e valakit errefelé, aki tudna nekem segíteni. Kéne valami jó cucc.

-Keresd Milot. Ő mindenfélét árul ráadásul hatalmas arc. Ha minőségi füvet akarsz, akkor azt tőle kell beszerezni. Én is tőle szoktam venni. Elküldöm neked a címét, ott van hozzád közel.

-Rendben, életmentő vagy szívem. –nyögtem miközben a hasamra fordultam, és a fejem lelógattam az ágyról.

-Szívesen! Aztán, csak ésszel! –Lana letette a telefont én, pedig áttámolyogtam a fürdőbe és lerogytam a wc mellé.

Görnyedezve sikerült kiadnom magamból mindent, amit aznap ettem. Feltett szándékom volt még ma megkeresni ezt a Milot, de mikor alig tudtam valahogy visszamászni a szobámba, éreztem, hogy ez nem fog menni. Valahogy felküzdöttem magam az ágyamra és szenvedve elterültem rajta. Nagyokat lélegeztem és letöröltem az izzadtságot a homlokomról. Hiába kínlódtam, mégis kábán mosolyogtam a falamon díszelgő névre. Alig vártam, hogy másnap reggel megpillanthassam Bill arcát.

Seth a következő reggelen mosolyogva nyitotta ki a szemeit, majd hirtelen elszörnyedve pattant ki az ágyból.

-Jézusom! –suttogta döbbenten, ahogy szétnézett a szobában. –Uram isten… Mi a fasz ez? –értetlenül forgott a körbe majd visszarogyott az ágyra, ahogy a tekintete megakadt a falra írt néven. –Mi a farnc történt? –kérdezte rémülten és kétségbeesetten a hajába túrt, de a keze döbbenten elakadt a mozdulat közben.

-Bassza meg… -suttogta döbbenten, ahogy a tükör elé állt és végigsimította a haját. –Mi az isten… -Seth a füléhez kapott. –Ez most komoly? Álmodok? –a fiú finoman megpofozta magát, de nem történt semmi.

Seth lassan megint körbeforgott a szobában, majd a szeme megakadt az ágya mellett heverő poháron. Óvatosan beleszagolt, majd fásultan az ágyra dobta a poharat.

-Whiski bazmeg… ez a vége annak, ha én bebaszok.

-Seth! –kiabált be az énekes a folyosóról, mire a fiú rémülten összerezzent. –Ugye tudod, hogy tíz percen belül el kell indulnod, hogy időben beérj a suliba.

-Hagyjál már békén! –kiabált vissza a fiú a szemeit forgatva. –Eszemben sincs megint bemenni oda.

-Seth! Be fogsz menni!

-Álmodik a nyomor! –kiabált megint Seth.

-Ne kelljen még egyszer mondanom! –ordított az énekes a fiú pedig hallotta, ahogy a parketta egyre közelebbről recseg.

-Bill nehogy begyere! –nyögte a gyerek, de már későn, az énekes hatalmas lendülettel vágta be a szoba ajtaját és már éppen kezdett volna megint üvöltözni a fiúval, amikor hirtelen elakadt még a lélegzete is.

Az énekes döbbenten bámult a szoba falaira.

-Te meg mi a francot… -Bill szeme megakadt a fehér falra firkált néven, majd lassan lenézett a fiúra és újra elképedt. –Hogy nézel ki? És mit csináltál a szobáddal?

-Semmit! Én semmit. Nem emlékszem semmire.

-Mi az, hogy nem emlékszel?

-Mondom, nem emlékszem. Ilyen egyszerű. Nehéz felfogni?

-És miért csináltad ezt magaddal? Nem kellett volna… a hajad… nem ilyennek kéne lennie. Nem ez következik.

-Te komolyan azt hiszed, hogy mindent úgy fogok csinálni, ahogy te? –kérdezte Seth felháborodva. –Nem leszek mindig olyan mint te!

-Igen is olyan leszel! Növesztened kéne a hajad, nem pedig levágnod!

-Miért nézel engem a kutyádnak? Mondom, hogy nem fogok úgy kinézni, mint te! Nekem kimarad a Rette Mich-es haj oké?

-Nem, Seth ez egyáltalán nem oké! És miért van Tom neve a faladon, már megint?

-Talán, mert még mindig inkább őt tekintem az apámnak, nem pedig téged!

-Zárjuk már le ezt az apa témát! –kiabált Bill idegesen. –Vége van érted? Én vagyok az apád! Tedd túl magad rajta!

-Nem, nem, nem! Megmondtam, hogy soha nem fogom elfelejteni, amit tettél! Mindig ordítani fogok és mindig…

-Mindig visszatérsz a kezdetekhez! –hadarta az énekes mérgesen. –Rendben! Akkor szenvedj csak! Nem érdekel, hogy mi van a faladon! Ez a név semmit nem jelent! Reménykedj, hitegesd csak magad a semmivel! Tom nincs itt, lemondott rólad és elfelejtett! Ő túllépett rajtad! Nőj fel és lépj tovább.

-Soha nem felejtene el engem! –kiabált Seth is idegesen.

-Dehogynem!

Seth döbbenten nézett az énekesre, majd lassan undorodva elfintorodott.

-Anyám nem szokott behányni tőled az ágyban? –kérdezte és gúnyosan elvigyorodott.

Az énekes nem tudott mit reagálni, annyira ledöbbent, hogy hagyta magát félrelökni. Seth leviharzott a lépcsőn, majd hirtelen rémülten hátrahőkölt. Nina a lépcső aljában állt fájdalmasan eltorzult arccal és a könnyeit visszatartva a szájába harapott. Végigmérte a fiát és szenvedve törölte le az arcát. A fiú egy másodpercig csak állt a nővel szemben és tanácstalanul bámult maga elé. A nő lassan kinyitott a száját de Seth megelőzte őt.

-Nem érdekel… -suttogta a fiú. –A rossz férfit választottad! –Seth elsuhant az anyja mellett és bevágta maga után az ajtót.

Ments meg! 1. Rész

Sziasztok! Régen írtam, de mostantól megint aktív leszek, mivel túl vagyok az összes iskolai "megpróbáltatáson". Ez a Ments meg! című fanfiction, pedig önálló történetként indul, bár azt hozzátenném, hogy volt egy előző évada. Ettől viszont teljesen független, tehát most is be lehet kapcsolódni! Akik olvasták az előzőt, azoknak kötelező!:) És hát nem szívesen magyarázkodom, nem szokásom az ilyesmi, de úgy érzem, hogy ez az eső rész csalódást okozhat azoknak, akik várták a Megyikőtök? folytatását. Nekik teljesen egyértelműen folytatódik a történet. Nem hiszem, hogy bárki is ezt várta volna, a kérdésekre pedig amik felmerülnek bennetek ígérem, hogy a következő részekben válaszolok!:) Ja, és hamarosan jön a Száguldás szeremesei című novella folytatása! Köszönöm az eddigi olvasóknak, hogy kihozták belőlem ezt a második évadot, remélem nem vallok kudarcot vele!

"Miért vagy ilyen rossz szülő?"

-Mosolyogj! Nevess! –hiába kértem, soha többet… soha többet nem láttam őt nevetni. Azok után, ami történt minden megváltozott… Néhány hónapja találkoztam egy gyerekkel. Egy gyerekkel, aki megváltoztatta az életem. Már az első perctől kezdve lenyűgözött engem. És nem, azért mert pont úgy nézett ki, mint az öcsém tizenhat évesen, hanem mert úgy beszélt, mint én tizenhat évesen. A valaha látott legtökéletesebb Bill Kaulitz hasonmás volt ez a kölyök. Mégis ha lemosta magáról a sminket és felvette az egyik baseball sapkámat, pont úgy nézett ki, mint én. Ez azt hiszem logikus. Ha Seth hasonlított rá, akkor rám is. Mindkettőnk kiköpött mása volt. Imádtam ezt az idióta kis vakarcsot. Imádtam, mert olyan volt, mint én. Rossz… sőt rosszabb volt még nálam is. Még senki nem ismerte mikor ő már megtehette, hogy pont úgy, mint én, minden este mást, lányt vigyen az ágyába. Hajszolta az élvezeteket, bulizott, ivott pont úgy, mint minden normális fiatal. Az egyetlen gond Seth-el az, hogy ő soha nem volt normálisnak mondható. Mindig is komoly lelki problémái voltak. Az apját soha nem ismerte… azt hiszem, emiatt kezdtek nála eldurvulni a dolgok. Seth az anyjával élt New York-ban. Nina divattervező volt és még most is az. Az egyik legsikeresebb a Chanel-nél. A sok munka mellett, hiába igyekezett, nem volt elég ideje a fiára. Seth pedig totál elszabadult. Keményen drogozott, tombolt minden este, megjárta a legtöbb jó hírű New York-i pszicológust, a rendőrséget és az elvonót is. De semmi nem segített neki. Mivel már az általános iskolából is kicsapták, magántanárnál tanult tovább. Nyáron mindig elkísérte az anyját párizsba a legnagyobb divatbemutatókra. Így ismerkedtünk meg. Vagyis igazából csak Billel ismerkedett meg így. 2021 nyarán volt egy fellépésünk egy párizsi fesztiválon. Én ott találkoztam először Seth-el. Aztán pedig rögtön a divatbemutatón is egymásba futottunk. Szegény kölyök hirtelen annyira meg volt rémülve mikor körülöttünk mindenki azt hitte, hogy Bill valahogy megint tizenhat éves lett. Mi a bandával egy hetet töltöttünk párizsban, kicsit pihentünk a turné következő állomásáig. Én már akkor imádtam Seth-et ezért szinte minden nap vele, lógtam. Bill annyira nem volt elragadtatva tőle ugyan is Seth énekelt… de nem akárhogy! Jobban, mint Bill tizenhat évesen! Sokkal jobban! Ez pedig Billt mindig is zavarta. Seth pedig nem csak énekelt de zongorázott is, sőt később még gitározni is megtanítottam. Hihetetlenül tehetséges gyerek volt. De sajnos rá kellet jönnünk, hogy a hasonlóságunk nem lehet egyszerű csoda. Természetesen emlékeztem az anyjára. Emlékeztem rá, hogy teledumáltam Bill fejét, hogy csak egyszer használja ki, hogy akárkit megkaphat. És igen sikerült őt leitatnom és rábeszélnem, hogy feküdjön le Ninával. Aztán jöttem én. Rohadtul szerelmes vagyok… voltam Ninába. Szóval megvolt mindkettőnknek. Bill annyira rosszul viselte az egészet, hogy inkább még jobban leitta magát, és gyorsan elfelejtette a dolgokat. Fogalmam nincs, hogy hogyan sikerült neki de valamennyire tényleg elfelejtette. Tehát rá kellet jönnünk így harmincegy évesen, hogy valamelyikünknek van egy fia. Nina nem tudta, hogy Seth melyikünktől van, mi viszont tudni akartuk az igazságot. Bill elkövette azt a hibát, hogy megelőzött engem és azt mondta Seth-nek, hogy ő az apja. Közvetlen ez után én is ugyanezt mondtam neki. Szegény kölyök pedig kikészült. Ennek ellenére továbbra is imádott engem, Billt pedig úgy tisztelte mintha valami isten lenne. Ezek után döntöttünk úgy, hogy magunkkal visszük őt Los Angeles-be, hogy utána járjunk az igazságnak. Seth gyakorlatilag elszökött velünk, mivel semmilyen engedélyt nem kapott erre az anyjától, még úgy sem, hogy Nina még mindig oda és vissza volt Billért. A turnénak viszont még nem volt vége, ezért Seth ott volt az összes koncerten. Bill pedig… istenem az a barom felhívta őt énekelni a színpadra. Seth lenyomta Billt! Simán leénekelte a színpadról! Óriási hangja volt már akkor is. A duettjük Seth kedvenc dala a Don't Jump persze rögtön felkerült a netre és hatalmas botrány lett belőle. Mindenki odavolt Seth hangjáért. Los Angeles-ben aztán rögtön felkapták. Minden tele volt vele. Billel volt egy hatalmas szülinapi bulink ez lehetett kb. Seth első Los Angeles-i party-ja. Aznap este kezdődtek az igazi gondok. A srác kőkeményen be volt állva, matt részeg volt már mikor még bevett valami szar drogot is. Az este végére elájult, én pedig azt hittem, hogy ott fog meghalni. Bill borzasztóan dühös volt rá és rám is. Lehordta nekem Seth-et, hogy felelőtlen és gusztustalan, amit a lányokkal csinál. Tényleg elmondta őt mindennek, Seth pedig hallotta az egészet. Attól a naptól fogva Seth és Bill utálták egymást. Bill szörnyen féltékeny volt, Seth pedig hatalmasat csalódott. Egyenesen megvetette, gyűlölte Billt. Történt azonban, hogy Nina úgy döntött visszaveszi a fiát, mivel véget ért a nyár és ő is visszajött az USA-ba. Ennek az lett a vége, hogy eljött hozzánk és én jól megdugtam, Seth pedig közben majdnem felgyújtotta a házat. Remélem, hogy kimondhatom végre, itt vége is volt köztünk mindennek. Bill viszont közben úgy döntött, hogy tönkretesz mindent és megbocsát Seth-nek a gyújtogatásért, meg úgy minden másért is. Hozzátenném, hogy Seth-et felkarolta David és elkezdték csinálni az első albumot a gyereknek. Mi megegyeztünk Billel, hogy én lemondok Nináról és nem hajtok rá tovább, ha Seth az enyém, lehet. Ehhez képest ő összejött Ninával és isten tudja, hogyan de újra megszerette magát Seth-el. És azt hiszem itt mindannyian eljutottunk a krízispontig. Nekem totál elegem lett Billből és abból, ahogy Seth-el bánt. Elméletileg ő segített neki a lemez készítése közben, ő volt vele a stúdióban. De igazából Seth-ből egy élőholt rocksztár lett. A lemeze rohadt nagy siker lett, ő mégis olyan volt mintha nem is élne. És mint mondtam ez volt a krízispont. Valamilyen őrült sugallat által vezérelve egyszerűen elraboltam Seth-et. Mindennél jobban akartam, hogy én lehessek az apja, mert imádtam őt. Persze, baj lett belőle. Bill rájött és megállított. Ezek után pedig rohadtul felgyorsultak a dolgok. Seth és Bill megint összevesztek de igazán már semmi nem álhatott közéjük. Közben Bill kéthetente mindig meglátogatta Ninát New York-ban és el is, jegyezte őt. Ezt nekem persze nem mondta el. Aztán már fogalmam sincs hogyan de kibékültünk Billel. A sok veszekedés után végre megint jóban voltunk. Elhatároztuk, hogy csináltatunk egy DNS vizsgálatot, hogy kiderüljön az igazság. És ott… abban a percben én tényleg úgy éreztem, hogy minden rendben van. Pedig Seth-nek hatalmas problémái voltak. Nekem nem beszélt róluk, mert erősnek akart látszani de tudom, hogy mennyire rosszul volt. A sok drog és az, hogy Billel szó szerint szétszakítottuk szinte megölte őt. Rémálmai és hallucinációi voltak. Billnek mesélt róla, hogy a rémálmokban mindig a másik énjét látja. Azt, aki a valóságban is irányítani akarja őt. Az a ki gonosz és felerősíti az ő összes rossz tulajdonságát. De Seth nekem nem beszélt ezekről. Nem kérte a segítségemet, én pedig akkor még nem tudtam, hogy ilyen súlyos a helyzet. Ezért egyértelműen ott volt bennem, hogy én vagyok Seth apja. Ő is és én is ezt éreztem. Igazunk is lett. Legalább is azt hittem… Bill az egyik nap hazajött egy papírral. Alig tudtam elhinni, hogy tényleg én vagyok az apja. Hihetetlenül boldog voltam. A vicc az, hogy a DNS vizsgálattal nem lehetett kideríteni melyikünk az apa. Billnek nem lehetne gyereke… ez volt a papíron. Számomra ez tette egyértelművé, hogy Seth az enyém. Eltelt egy hét és én rohadtul boldog voltam a fiammal. Nem vettem észre, hogy neki közben milyen nehéz. Hiszen ez elszakította őt Billtől. Lassan pedig elkezdtem érezni, hogy valami nincs rendben, és szerintem ő is tudta ezt. Nem kellett volna… de végül megtudtam az igazságot. Azt, amit mindannyian kerestünk. Bill már tudta… előbb tudta, mint én vagy Seth. Ő volt az apa. Meghamisította a papírokat. Hogy miért? Talán mert tényleg ilyen kurvára önzetlen. Igazából soha nem fogom megérteni. És megbocsátani sem. Seth mindkettőnkkel összeveszett aznap este. Éjszaka majdnem öngyilkos lett. Majdnem megölte magát karácsonykor. Nem tudom, hogy Billnek sikerült-e erre rájönnie. Én felfogtam a dolgokat, láttam, hogy hogyan nézett ki a szobája. Véres borotvapenge, üvegszilánkok mindenhol… sosem felejtem el. Karácsonyra írtam neki egy levelet. Azt mondtam neki, hogy akkor bontsa fel, mikor érzi, hogy eljött az ideje. Azóta sem bontotta fel. Eltelt már jónéhány hónap azóta, hogy kiderült semmi közöm nincs Seth-hez, mert igazából én vagyok az, akinek nem lehetne gyereke. Ehhez illően semmi nincs is köztünk. Megszűnt minden, ami volt. Bill elvette Ninát és együtt, nevelik Seth-et. Szörnyen... Bill egyszerűen elvakult és szar szülő. De én… én nem fogok beleszólni. Nem fogok kiállni Seth mellé, és nem fogom megvédeni őt. Elvégre ő nem kérte, hogy segítsek. Hiába ígértem, hogy örökké mellette leszek, már most elszakadtam tőle. Teljesen elhidegültünk egymástól. Nem sugárzunk semmi érzelmet egymás felé. Teljesen kihűltünk… most pedig azt hiszem így lesz a legjobb, de örökre elszakadunk egymástól. Bill elköltözik velük vidékre. Egy kertvárosba, ami néhány óra autózásra van innen. Megbeszéltük, hogy majd sokszor fogom meglátogatni őket. De ha rajtam múlik én egyetlen egyszer sem akarom betenni a lábam abba a házba, amit Seth a börtönének fog érezni. Mert ez… ez tönkreteszi őt is és a karrierjét is. Félbevágja a jövőjét, hogy családosdit kell játszania. Hiába volt ez a legnagyobb vágya nem fogja élvezni. Előre megmondom, hogy megint vissza fog zuhanni mindennek az aljára. Most talán véglegesen is sikerül majd tönkretennie magát. És hiába fog kiabálni nem veszik majd észre, nem segítenek neki. Engem pedig… már nem érdekel.

Seth felkapta az utolsó dobozt a földről, majd várakozva nézett le a lába előtt ülő kutyára.

-Na, gyere! –mondta szomorúan az állatnak és fejével az ajtó felé biccentett. A kutya nem mozdult. Seth fásultan az ágyra dobta a dobozt és leguggolt a földre. –Billee, mennünk kell! Gyere. –a kutya még mindig nem mozdult. Füleit megemelte és értetlenül nézett a gazdájára. –Gyere már! Mindjárt indulunk! –a fiú újra a kezébe vette a dobozt és az ajtóból megint visszapillantott az állatra. –Nem maradhatsz itt! –mondta szánakozva. –Figyelj én sem akarok elmenni, de most, muszáj… szóval emeld meg a segged és gyere! –a kutya lassan felállt és alázatosan követte a fiút le a lépcsőn.

Seth kimet a házból és az udvaron álló teherautóra tette a dobozt.

-Na mit szólsz? –kérdezte kedvetlenül és nekidőlt az autónak, majd lenézett a kutyára. –Készen vagyunk, ez volt az utolsó doboz. –az állat félrebiccentette a fejét és lassan csóválta a farkát. –Menj körbe, búcsúzz el a háztól! És… tőle is. –a kutya azonnal beszaladt vissza a lakásba, Seth pedig csalódottan kifújta magát.

-Készen vagy, mindent elraktál? –a fiú összerezzent erre a már jól ismert mindig kétszínűen kedves hangra, majd lassan szembe fordult az énekessel.

-Igen, mindenem megvan. –válaszolt csendesen.

-Rendben. Akkor menj és búcsúzz el Tomtól.

A fiú visszament a házba de még nem kereste meg a gitárost. Felment a szobájába és még egyszer utoljára körbenézett. Üres volt minden… semmi nem emlékeztette már magára ebben az élettelen szobában. Többé már nem volt otthonos a hely. Csak a fejében villogó képek emlékeztették rá, hogy néhány hónapja még ez a szoba volt az egyetlen menedéke. A nyitott erkélyajtón belehelt a könnyű tavaszi szél. Seth szomorúan fordított hátat a szobának, majd lassan behúzta maga után az ajtót és végleg kilépett a helységből.

-Na indulhatunk? –kérdezte vidáman Nina, ahogy meglátta a fiát a folyósón álldogálni.

-Persze, csak még elköszönök Tomtól.

-Ő már lent van, segített Billnek felrakni az utolsó csomagokat.

-Biztos elkerültük egymást. –suttogta a fiú és megint lesétált a kertbe.

A teherautó addigra már elindult, csak az énekes kocsija állt a ház előtt. Az ikrek az autó mellett beszélgettek, majd ahogy a nő és a fiú kiléptek a házbók mindketten feléjük fordultak.

-Mehetünk? –kérdezte Bill az ujjai közt lógatva slusszkulcsot.

-Igen! –válaszolt Nina mosolyogva és megindult a gitáros felé. –Nagyon vigyázz magadra! –mondta nevetve, ahogy megölelte a férfit.

Tom mosolyogva megpuszilgatta a nőt, majd szótlanul megölelte az öccsét is. Bill és a gitáros csak egy pillantást váltottak, Seth már nem is csodálkozott rajta, hogy nem beszélnek, hiszen ők ilyenkor így kommunikáltak. Az énekes és a nő beszálltak a kocsiba, Seth pedig lassan a férfi elé állt.

-Megleszel egyedül? –kérdezte csendesen és felnézett a gitárosra.

-Viccelsz? Már ma este bulizni fogok!

Seth minden erejével azon volt, hogy legalább néhány könnycseppet ki tudjon préselni magából, hogy Tom az utolsó pillanatban mégis megmentse őt.

-Azért majd meglátogatsz ugye? –kérdezte reménykedve.

-Persze ha lesz időm rá, akkor majd leugrom hozzátok. De nem hiszem, hogy már most hétvégén ott fogok dekkolni nálatok. Elkezdem megírni az alapokat az új albumhoz, úgyhogy lesz egy csomó dolgom.

-Szóval nem jössz.

-De Seth megyek, csak mondom… sok a dolgom.

-Értem. –suttogta a fiú.

-Na… -a gitáros hirtelen elakadt, nem is tudta, hogy mit mondjon csak várt, majd lassan közönyösen összeborzolta a fiú haját. –Vigyázz Billre. –nyögte végül és lazán elfordult a gyerektől.

Seth csak állt némán lemerevedve, majd lassan beszállt a kocsiba. Megvárta, amíg a kutyája is beugrik mellé aztán erőtlenül, becsapta az ajtót. Bill elindult, Seth pedig szomorúan az ablakra tapasztotta a tenyerét. Tom minden érzelem nélkül monoton unalommal integetett nekik, amíg ki nem hajtottak a ház kapuján. A fiú elfordította a fejét az ablaktól és kedvetlenül nézett előre a két felnőttre.

-Meséljetek még a házról! –kérte csendesen, mire Nina mosolyogva hátra fordult.

-Tetszeni fog neked! –mondta a nő lelkesen közben, pedig megfogta az énekes egyik kezét.

-Igen. Nagyon szép. Tágas és világos. –folytatta férfi. –A szomszédok is biztos nagyon kedvesek lesznek, bár még nem találkoztunk mindenkivel.

-Mennyi idő, amíg odaérünk?

-Kb. 2-3 óra. –válaszolt megint Bill. –Remélem, mire megérkezünk a cuccaink, már ott lesznek. Drágám a te dolgaidat már átvitték ugye?

-Igen, már a múlt héten. Volt egy kis kavarodás a hatalmas távolság miatt, de végül nem lett belőle semmi komoly.

-Eladtad a New York-i lakást? –kérdezte Seth csodálkozva.

-Nem, de szinte mindent elhozattam onnan.

-Akkor miért tartottad meg?

-Mert lehet, hogy néha még vissza kell majd mennem dolgozni.

-Értem. –suttogta Seth, majd néhány perc múlva újra megszólalt. –Azt mondtátok, hogy egy kertvárosba megyünk… de nem tudom elképzelni, hogy milyen kertváros lehet az, amelyik ilyen közel van LA-hez. Olyan, mint Delwood, vagy…

-Pont olyan a hely, mint a született feleségekben! –mondta Bill nevetve és a visszapillantó tükörben figyelte Seth-et.

-És a suli? Beírattatok?

-Igen, mindenki nagyon kedves volt. Megismerkedtünk a leendő tanáraiddal is. Ez egy remek gimnázium, igazán neked való. És még közel is van a házhoz.

-A diákok milyenek? Láttátok őket?

-Öhm… Bill szerint… -Nina zavartan elakadt.

-Rohadtul átlagosak. –fejezte be az énekes nevetve.

-Na, azért nem kéne rögtön elítélni őket! –mondta a nő komolyan. –Biztos nagyon rendes srácok.

-Aha… maga a suli milyen? Kemény?

-Amint mondtam, ez egy remek suli! –ismételte az énekes határozottan.

Seth pontosan tudta, hogy Billnek mit jelent a "remek" ezért nem is kérdezősködött tovább. Nem kérdezett semmit, már nem volt kíváncsi semmire. A szülei elrendeztek neki mindent. Nem kérdezték, hogy ő is el akar-e költözni. Bill számára egyértelmű volt, hogy a fiúnak még mindig ez a legnagyobb vágya. Nem vitték el magukkal, mikor megvették a kertvárosi házat, a helyi gimnáziumot se mutatták meg neki. Egyszer csak jött az utasítás: Kezdj el csomagolni, néhány hét múlva költözünk! –Sethnek pedig már egyáltalán nem volt ereje ellenállni. Alázatosan mosolyogva kezdett csomagolni és csak akkor állt meg mikor eszébe jutott, hogy mire is készül. Elhagy mindent, amit csak szeretett. Hátatfordít a barátinak, Taylornak és Tomnak. Tomnak, aki nem is olyan rég még az apja volt. Igaz, csak egy hősies hazugság miatt, de tényleg az apja volt. Két hétre ő volt a világ legjobb szülője. Jobb volt, mint Bill akármikor az elmúlt három hónapban. Mikor kiderült az igazság a fiú és a gitáros közti távolság hirtelen hatalmas sebességgel nőni kezdett. Addig, amíg végül csak egy megjátszott barátság maradt a kapcsolatuk. Seth azóta nem mosolygott, nem nevetett igazán. Sosem bontotta föl a karácsonyra kapott levelet. Billt pedig soha nem nevezte az apjának.

Három és fél óra autózás után, Seth fáradtan szállt ki a kocsiból, mikor Bill megállt az új ház előtt. A fiú először kinyújtóztatta elzsibbadt lábait, majd lassan felnézett a házra.

-Jézusom! –suttogta undorodva és döbbenten körbenézett.

-Na, hogy tetszik? –kérdezte Nina miközben még a kocsi csomagtartójában kutakodott.

-Valaki mentsen meg. –sóhajtotta a fiú, és rémülten nézte a mindent elborító zöld pázsitot.

-Szép ugye? –lelkesedett Bill észre sem véve a fia szenvedését, majd elindult a ház bejárata felé.

-Egyszerűen csak… szar… -suttogta Seth a szemeit forgatva, és kelletlenül követte az énekest.

A fiú unottan körbejárta a házat, majd kimet a teherautóhoz és segített behordani a rengeteg csomagot.

A ház verandája egyenesen az előkertre és az utcára nézett. A szomszéd épületek, is mint ugyanilyenek voltak. Nagy elegáns modern családi házak. Az utcában mindenki mindenkit látott semmi nem választotta el egymástól a szomszédokat. Sethnek azonnal hányingere támadt a sok virágtól és a kellemes sütemény illattól. Már az első perctől kezdve utálta ezt a helyet. Undorodott az új várostól, az új utcától de legfőképpen az új háztól. Minden olyan nagy, üres és elegáns volt benne. Bill és Nina közösen vásárolt bútorai tökéletesen illeszkedtek ide. A falak hidegek voltak, hiába árasztották el meleg színek a szobákat.

Az énekes már korábban elhozta a fiú autóját, ez volt az egyetlen dolog, aminek Seth igazán örült.

Este a vacsora közben már mind a hárman együtt ültek az étkezőben. Nina és Bill egymással szemben, Seth pedig kettőjük között foglalt helyet.

-Hogy tetszik a ház? –kérdezte Nina a fiától, hogy végre megtörje a kínos hallgatást.

-Szép. –suttogta a fiú.

-És a környék? Itt sokkal tisztább a levegő nem?

-De…

-És várod már, hogy megint rendes gimnáziumba mehess?

-Igen. -mondta a gyerek halkan és lassan az asztalra, szorította a kezében remegő villát.

-Kicsomagoltál? Tetszik a szobád?

-Igen.

-Ha szeretnéd, majd átfesthetjük más színűre.

-Rendben. Ez a sárga nem igazán jön be.

-Akkor majd valamelyik hétvégén elmehetünk festéket venni. Apád biztosan szívesen segít.

Seth éppen a szájához emelte az egyik kristálypoharat, amikor hirtelen elakadt a mozdulat közben. Sötéten nézett fel az anyjára és erőlködve összeszorította az ajkait.

Nina és Bill döbbenten nézték, ahogy a fiú ujjai közt összeroppan a pohár, és a szilánkok elborítják a padlót.

-Bocsánat! –bukott ki a fiúból a már szinte beidegződött mentegetőzés. –Nem akartam csak túl erősen szorítottam és…

-Semmi baj. –mondta Bill komolyan. –Szedd össze és ülj vissza a helyedre.

Seth engedelmesen felállt és gyorsan a kezébe gyűjtötte a szilánkokat, majd tanácstalanul állt fel.

-Merre van a szemetes?

-Oh… hát itt bent nincsen még. Menj ki, a ház mellet megtalálod. –Nina zavartan nézett végig a fián, majd újra szedett magának az ételből.

Seth nyugodtan kisétált a házból és az előkertet megkerülve a ház mellett álló szemetesbe dobta a szilánkokat. Egy pillanatra megállt és lassan kifújta magát, majd dühösen felrúgta a szemetest.

-Kifestjük a szobádat! –suttogta dühösen és a ház falába vágta az öklét. –Persze apád szívesen segít. –ismételte gúnyosan az anyja szavait. –És nem csak a festésben, hanem minden másban is! A suliban is! Tényleg örülsz, hogy gimibe mehetsz? Igen, bazmeg kurvára örülök! Ki a faszt érdekel, hogy akarok-e egyáltalán gimibe menni? Mi a francnak kell ez a sok megjátszott idióta kérdés? Nevetséges! –Seth fásultan felállította a szemetest és visszament a házba, majd megint leült a szülei közé.

-Sikerült megoldani? –kérdezte Bill de közben egyáltalán nem figyelt a gyerekre.

-Persze. –suttogta a fiú.

-Mostanában olyan halk vagy. –jegyezte meg a férfi komolyan, de még mindig nem nézett a gyerekre.

Seth lehajtotta a fejét és majdnem felröhögött szánalmában, de végül megint csak halkan szólalt meg.

-Fáj a torkom. –suttogta és sandán felpillantott az anyjára, de az nem reagált semmit. –Nagyon fáj! –hangsúlyozta erősen, de Nina még mindig nem csinált semmit. –Rohadtul fáj, mindjárt megfulladok, sőt a fejem is hasogat és a belem is mindjárt kirohadt. Valamint olyan mintha megalvadna a vérem, remélem, tudjátok, hogy abba bele is halhatok! Néha pedig úgy szédülök, mint az állat, valami a bordáim, közé szúr, nem kapok levegőt és…

-Seth, fejezd be! –adta ki az utasítást Bill, mire a gyerek azonnal elhallgatott. –Tessék most már mindketten csak rád figyelünk! Szóval, ha szeretnél valamit, akkor azt normálisan mondd el! Különben nem igazán érdekel.

-Igazából…-kezdte a gyerek zavartan és lassan felállt. –Van valami, amit azt hiszem el kéne mondanom.

-Rendben hallgatlak! –mondta Bill komolyan és összefonta a kezeit az asztalon.

-Úgy érzem magam, mint egy süket-néma, szerencsétlen!

-Elmondanád, úgy hogy én is megértsem? –kérdezte Bill gúnyosan és felvonta a szemöldökét.

-Igen… elmondom bazdmeg! –Seth felemelte a hangját és dühösen kirúgta maga alól a széket. –Utálok itt lenni! –mondta szemrebbenés nélkül az apja szemébe és az asztalra támaszkodott. –Ha igazán kíváncsik vagytok a véleményemre akkor be kell, hogy valljam, hányok ettől a kertvárostól. Utálom ezt a házat. Ronda az egész. Ronda a szobám… tök mindegy, hogy milyen színű, akkor is ocsmány.

-Talán nem vacsora közben kéne ezt megbeszélnünk. –jegyezte meg Nina csendesen, mire a fia azonnal felröhögött.

-Veletek soha nem lehet beszélgetni. Ismeritek az igent és a nemet, de beszélgetni nem tudok veletek. Konkrétan leszarjátok, hogy mit gondolok.

-Seth ülj vissza a helyedre! –parancsolta Bill keményen de a fiú három hónap után most először megtagadta az énekes utasítását.

-Nem. –mondta erőteljesen.

-Ne csináld ezt Seth! Mi van veled? Nem ilyen voltál!

-De Bill! Nem emlékszel? Pontosan ilyen voltam! –Seth ravaszul felnézett a férfira, majd belemarkolt a terítőbe.

-Seth! –csattant fel idegesen az énekes. –Ugye nem akarod, hogy csalódjunk benned?

-Nem. –suttogta a fiú hirtelen erőtlenül és elengedte a terítőt.

-Helyes! –mondta az énekes erőteljesen és szinte a tekintetével, nyomta vissza a fiút a székbe.

-Bocsánatot kérek, nem akartam tiszteletlen lenni. –Seth automatikusan darálta a már jól megszokott szövegét.

-Semmi baj! –mosolygott Bill szórakozottan és úgy tett mintha semmi nem is történt volna. –Nem haragszom. Elvégre ez lenne egy szülő dolga… hogy megbocsásson.

-Felmehetek? –kérdezte Seth tétovázva.

-Persze. –mondta Bill a vállát rángatva, Seth pedig azonnal felrohant a szobájába.

Sietve az ágyára borította az egyik doboz tartalmát és megkereste a cuccok közt a kameráját. Idegeskedve bekapcsolta a kamerát és gyorsan hadarva beszélni kezdett.

-2022. március. 27… "Ugye nem akarod, hogy csalódjuk benned?" Nem, természetesen nem akarom, hogy csalódjatok. De… de én… Ez az első bejegyzésem az új házban… Igazából karácsony óta egyáltalán nem videóztam. Azóta elég sok minden történt. Megtaláltam az apámat és elvesztettem a legjobb barátomat. Tom és én… hát egy kibaszott nagy szakadék van köztünk. Fogalmam sincs, hogy hogyan történhetett ez. Karácsonyra kaptam tőle egy levelet, de azt mondta, hogy ne bontsam fel, csak, majd ha úgy érzem, hogy tényleg eljött az ideje. Az a levél mindig nálam van. Sokszor majdnem felbontottam már de valahogy még mindig le van zárva. Tom szerint érezni fogom, ha eljön az ideje. Szóval karácsony után rohamosan távolodni kezdtünk egymástól. Talán, azért mert elmaradt a nyaralásunk és nem tudtuk megbeszélni a dolgokat. Igazából soha nem beszéltük az igazságról. Átsiklottunk a történtek fölött. Úgy tettünk mintha ez teljesen természetes lenne. Ő durván bulizni kezdett. Én pedig… olyan vagyok, mintha nem látnék és nem is, hallanék. Mindenben engedelmeskedem Billnek. Nem is tudom, hogy miért de nem ellenkezem. Halk vagyok és élettelen. Bill… hát ő szörnyen rossz szülő. Olyan, mint egy alkoholista… néha fent van, néha lent. Ez volt az álmom… hogy normális családom legyen. Konkrétan erre vágytam. Egy kertvárosra, és két szülőre. És most, hogy mindez itt van kurvára nem, vagyok boldog, mert… mert ő nincs itt. Még ha mostanában alig beszéltünk, akkor is hiányzik. De nem csak ő. Hiányzik Taylor is. Azt mondtam neki, hogy majd minden nap felhívom és írok is neki, de… de ez így nem fog működni. Szeretem őt, számomra ő a világon a legszebb lány és nem akarom őt bántani. De mégis hogyan folytassam, ha három óra autózás választ el tőle? Nagyon hiányzik Riley is. Az utóbbi időben őt is elhanyagoltam, pedig a legjobb barátom volt. És persze a többiek is mind nagyon távolinak tűnnek. Shane és Nate a dilis tesók, akik mindig belerángattak valamilyen őrültségbe, Rian, aki még akkor is megnevetett, mikor épp kedvem lett volna meghalni és Benji akivel mindig, lelkizhettem, ha Riley nem volt a közelben. Vannak dolgok, amik megmaradtak a Los Angeles-i életemből. Például a gitár, amit Tomtól kaptam. Ez is rá emlékeztet. Vagy az autóm. Azt is ő vette. Billee szerintem pont úgy utálja ezt a helyet, mint én. Hiába kutya, még ő is észreveszi, hogy nem érzem itt jól magam. Pedig ez még csak az első estém. Ez a szoba… igyekeztem úgy berendezni, hogy egyáltalán ne emlékeztessen az LA-i hatalmas helységre, amiben laktam. Itt nincs erkélyem, viszont van egy nagy fa az ablakom alatt. Már megnéztem és talán ez volt az egyetlen dolog, aminek örültem, de az ágai erősek és engem is elbírnak. Tehet, ha akarok, leléphetek. Ha vészhelyzet van… de most… nem merném ezt megtenni. Bill kiirtott belőlem a bátorságot. Vagyis talán nem is a bátorságot, hanem a kényszert, hogy ellenszegüljek neki. Félek tőle… És nem csak tőle, hanem a holnapi naptól is, mert újra rendes suliba fogok járni. Három év magántanulósdi után csak úgy simán visszabasznak a padba. Ez azért elég durva! Pláne, hogy semmi kedvem nincs hozzá. Nem akarok új barátokat! Én csak a régieket szeretném visszakapni. Egyáltalán nem érdekelnek ezek a kertvárosi senkik. A tanulást pedig szintén leszarom. Nem tudom, hogy elég erős leszek-e hozzá, hogy Bill miatt megint jól tanuljak. Egyáltalán azt sem tudom, hogy meddig tudok mindent így magamban tartani. Három hónap hosszú idő. Sok minden itt van bennem, amit még sosem adtam ki. Olyan dolgok, amikhez képest semmiség volt, hogy felgyújtottam a zongorámat, vagy hogy majdnem felégettem az ikrek házát. Laza kis csínynek mondanám, el hogy majdnem meghaltam Billék szülinapi buliján. Sőt utána is és utána is majdnem meghaltam. Mert tulajdonképpen én… én végig csak haldokoltam, amíg Bill azt nem hazudta, hogy Tom az apám. Ez az az egy dolog, amit soha nem fogok tudni neki eléggé, megköszönni és megbocsátani sem. Mert akkor… ha csak néhány napig is, de tökéletesen boldog voltam. Sajnos már most sem tudom mi lesz velem… mármint, hogy hogyan fogok így élni. Mert azt ki merem jelenteni, hogy nem vagyok boldog. Egyáltalán nem vagyok az. Tulajdonképpen, minden rohadtul szar! De holnaptól… holnaptól más leszek. Ezt megígérem! Megígérem Tomnak, hogy visszaváltozom. Billtől pedig már csak egy dolgot akarok, de azt biztosan megteszem. Elé fogok állni és megkérdezem: Miért vagy ilyen rossz szülő?