Melyikőtök? 21. Rész

"És mi lesz Billel?"

-Seth! Seth! –nagyon tompa volt a hang, mintha csak suttogtak volna, de valahogy mégis hallottam, hogy szólongatnak. Olyan volt mintha valami elszigetelte volna a hangokat. Még nem akartam felébredni, álmos voltam, ezért inkább meg sem próbáltam kinyitni a szemem. Furcsa volt, mintha valami lágyan simogatta volna az arcomat, teljesen súlytalan voltam, a ruháim pedig épp csak, hogy néha hozzám értek. Lebegtem… csodálatos érzés volt, könnyű voltam semmi nem húzott le. Aztán valami mégis csak történt. A mellkasom lassan elkezdett szorítani, mintha fulladoznék. A fejem olyan furcsán nehéz lett hirtelen. Szédültem émelyegtem. Már fuldokoltam mikor úgy döntöttem, hogy inkább felébredek. Mikor kinyitottam a szemem, hirtelen egy nagy adag buborék marta végig az arcomat, ahogy döbbenten kiengedetem az oxigént a számon. Vízben voltam. Minden homályos volt, értetlenül forgattam körbe a fejem, majd ahogy felismertem a kertünkben álló medence falait, lassan elkezdtem felfelé úszni. Nehezebben ment, mint máskor, már úgy éreztem, megfulladok, mikor végre sikerült feljutnom a felszínre. Kicsaptam a fejem és teleszívtam a tüdőm a friss levegővel. Csodálkozva tapasztaltam, hogy süt a nap, és nyár van. Zihálva kimásztam a medencéből és elterültem a teraszon. Nagyokat lélegezve néztem fel az égre, majd nagy nehezen feltápászkodtam és lerántottam magamról a vizes pólót.

-Seth! –ahogy hirtelen meghallottam Bill hangját azonnal elmosolyodtam.

-Gyere ebédelni! –kiabált Tom is az étkezőből és pedig elindultam át a teraszon be a házba.

Mikor már éppen beléptem volna a nappaliba a teraszajtót hirtelen az arcomba, csapta a huzat. Csodálkozva fogtam meg a kilincset, de mikor megpróbáltam elfordítani az egyáltalán nem mozdult. Hiába rángattam az ajtót sehogy sem tudtam bejutni. A tenyeremmel az üvegre csaptam, hogy Billék észre vegyenek és beengedjenek. Az ikrek leültek az étkezőben és hallottam, hogy még egyszer felkiabáltak nekem az emeletre. Nem értettem, hogy miért nem vesznek észre. Hiába vertem az üveget, nem hallottak meg. Én hallottam, láttam őket az üvegen keresztül is ők, pedig csak bámultak ki a fejükből, nem hallották, hogy nekik ordítozom.

-Na végre itt vagy! –mondta Bill nevetve és felnézett a lépcsőre.

Értetlenül néztem be a lakásba. Hirtelen elkezdtem érezni, ahogy a lassú de ütemes remegés eluralkodik a testemen.

Ott álltam a lépcső tetején és vidáman lemosolyogtam az ikrekre.

-Ne! –kiabáltam döbbenten és teljes erőmből az üvegre csaptam.

Bill és Tom éppen szemben ültek velem, mégis csak átnéztek rajtam, mintha is nem lennék ott. Végignéztem, ahogy a hasonmásom lerohan a lépcsőn, és lazán leül az ikrekhez.

-A tied a hawaii! –mosolygott Bill kedvesen és elém tolta a pizzát.

A hasonmásom maga elé húzta a kedvenc pizzámat, majd egy másodpercre felnézett az asztalról. Egyenesen rám. Először azt hittem, hogy ő is átnéz majd rajtam… de nem! Nagy szempillái alól sötéten felpillantott és a szája ravasz, önkényes mosolyba rándult. Az arca eltorzult és gonoszul felvonta a szemöldökét. Tudtam, hogy ő az! Más nem lehetett, csak ő tudott ilyen sátánian vicsorogni. Kirázott a hideg. Bill és Tom ott voltak vele összezárva, én pedig itt voltam kint. Gyorsan a bejárati ajtóhoz rohantam és kétségbeesetten rángatni kezdtem azt. Nem történt semmi. Az alteregóm gondoskodott róla, hogy ne tudjak bejutni. Dühösen az ajtóba rúgtam, majd hirtelen leálltam, ahogy eszembe jutott a garázs. A garázsból föl lehetett menni az alagsorba. Átvágtam az udvaron és leszaladtam az autókhoz. Elestem a kocsik közt, de nem álltam meg. Felrohantam a lépcsőn és szinte kitéptem az ajtót a helyéről. Az alagsorban végigfutottam a stúdió mellett, majd felrohantam a következő lépcsőn. Mikor végre felértem az előszobába, azonnal az ebédlőbe mentem.

-Kit keresel? –kérdezte Seth az asztalnál ülve és szembe fordult velem. Az ikrek addigra már nem voltak ott.

-Hol van Bill és Tom? –kérdeztem remegve és felsóhajtottam.

-Kifáradtál?

-Hol vannak? –ismételtem a kérdést zihálva.

-Szörnyen nézel ki! Tiszta víz vagy.

-Tudom! –kiabáltam elvesztve a türelmemet. –De hol vannak az ikrek?

-Gyere, ülj le. –kérte kedvesen. Elrántottam a kezem, ahogy megpróbált megérinteni, hogy leültessen.

-Hagyj engem békén! –dühösen elfordultam tőle és szétnéztem a lakásban. Az ikrek tényleg sehol nem voltak. Valószínűleg hiába kérdezgettem volna tovább őt, akkor sem derült volna, ki hogy hová lettek. Erőtlenül felvonszoltam magam a szobámba és az ágyamra zuhantam. Öt perc sem telt bele és hallottam, hogy követ engem. Fáradtan néztem fel rá, ahogy megállt a szoba ajtajában és vállával az ajtófélfának dőlt.

-Valami baj van? –kérdezte és aggódva, kedvesen nézett le rám.

-Tűnj el innen Seth! –erre már elmosolyodott és lassan közelebb sétált hozzám.

-Örülök, hogy végre a nevünkön szólítasz.

-Ez az én nevem! –vágtam vissza keményen és felültem az ágyon.

-Mégis így szólítottál! –nevetett kárörvendően.

Erre már nem tudtam mit mondani. Felálltam és átmentem a fürdőszobába, hogy kicsit megtörölközzek. Vittem magammal néhány száraz ruhát is és gyorsan átöltöztem. A parfümömért nyúltam, amit mindig a csap mellett tartottam, de mikor a pultra néztem a kezem elakadt a mozdult közben.

-A francba! –suttogtam döbbenten és megborzongtam.

-Na mi van? –kérdezte Seth az ajtóból és mellém állt.

-Mit csinálsz te a fürdőszobámban? Mik ezek a cuccok?

-Ezekre gondolsz? –ravaszul elvigyorodott és felemelte az egyik kis fehér poros zacskót.

-Ez egy kibaszott adag kokain! –szögeztem le döbbenten és a többi cuccra, néztem. A kezem megremegett, ahogy a sok adag porra néztem. Tabletták, tűk, heroin és fű. –A rohadt életbe! Te nem vagy normális! Mi ez itt?

-Csak szórakoztam egy kicsit. –mosolygott gonoszul. –Reméltem, hogy csatlakozol.

-Hülye vagy?

-Seth, nekem ne merd itt beadni a jó kisfiút. Ha valaki hát, akkor én tudom, hogy mennyire nem megy ez neked! Tudom, látom rajtad, hogy akarod és nem csak, azért mert én kísértelek, hanem mert megvan benned a vágy, igazán rossza akarsz lenni! Most már azt sem mondhatod, hogy Bill miatt akarsz jó lenni. Kiderült az igazság boldognak, lazának kéne lenned!

-Az vagyok!

-Hát pedig nem úgy nézel ki! –mondta csendesen és az egyik inyekciós tű után nyúlt.

-Most miért mondod ezt? –kérdeztem értetlenül.

-Hát, mert kétségeket akarok ébreszteni benned! –nevetett lazán és az ujjai közt pörgette a tűt. Tudod… én a rossz éned vagyok. Szóval? Kicsit sem érzed rosszul magad? Hiszen kiderült az igazság, Tom az apád. Az álmodban múltkor mégis Billt mentetted meg!

-Hagyjál már békén! –fakadtam ki türelmetlenül. –Nincs jobb dolgod, mint engem csesztetni? Miért vagy még mindig itt? Miért nem tűnsz el? Nem értem, hiszen csak egy álom vagy, egy látomás és mégis kísértesz, pedig már megoldódott minden problémám.

-Hát úgy tűnik mégsem mindegyik! –gonoszul felnevetett, én pedig úgy éreztem, mintha egy jeges penge végigszántotta volna a hátamat. –Nem lennék itt, ha tényleg tökéletes lenne minden, ami körülvesz téged. Gondolj csak bele! Amint te elkezdesz bizonytalankodni, vagy csinálsz valami rosszat én, megjelenek. Tehát, nem értem, hogy miért ne kéne itt lennem. Elájultál egy buliban, megint drogoztál, mindemellett pedig, hiába tagadod, újra teljesen bizonytalan vagy. Elég volt csak egyszer rákérdeznem és máris kifakadtál, érzékenyen érintett a téma… -nem vártam meg, hogy befejezze, dühösen a szavába vágtam, és a falnak löktem őt.

-Tűnj innen! –kiabáltam magamból kikelve, és ahogy újra a falhoz vágtam őt, sátáni nevetése szinte széthasította a dobhártyám. –Tűnj el az álmomból. Ez az én világom, én álmodok! Te nem létezel, csak egy rohadt hallucináció vagy!

-Minél többször mondod ezt, én annál inkább élő leszek! –nevetett gonoszul és hagyta, hogy megüssem. –Még mindig nem érted Seth? Nem sikerült felfognod? Ha én nem létezem, akkor te sem! Egyek vagyunk! Ott vagyok benned! Nem tudsz kiirtani magadból!

-Elegem van belőled! Te ezt élvezed igaz? Ha kínozhatsz!

-Persze, hogy élvezem. –ravaszul megnyalta a szája szélét, majd hirtelen megragadta a kezemet és lecsapta maga elé a pultra.

-Ne, ne! Mit csinálsz? –rémülten próbáltam elrántani a kezem, de nem tudtam kiszabadulni.

-Na most jól figyelj! –szigorúan a szemembe nézett és még erősebben szorította a kezem, majd lassan felfordította az alkaromat. –Ne állíts meg! Nem fogom többször elmondani! Próbálkozhatsz de csak még jobban fog fájni. Ha pedig fáj, akkor elgyengülsz lelkileg és testileg is. Kétségbeesel én, pedig lassan eluralkodom rajtad! És úgy fogom csinálni, hogy még jobban fájjon. De ha nyugton maradsz gyengéd is, lehetek. Akkor kevésbé fogsz szenvedni.

-Engedj el! –kiabáltam dühösen, mire ő csak még sokkal erősebben vájta a körmeit a csuklómba.

-Azt mondtam, ne ellenkezz!

-Én pedig azt, hogy engedj el! –ordítottam és őrülten rángattam a kezem.

-Seth! Seth!

-Engedj el és hagyj engem békén! Hagyd békén az ikreket is! Billt is!

-Billt? –a névre megint előtört belőle sátáni kacaja, ami mindig villámként hasított a dobhártyámba. –Szóval hagyjam békén őt? Azt karod? És mi van, ha azt mondom, hogy nem? Mi van, ha bántani fogom? És nem csak itt, hanem a valóságban is?

-Kérlek ne! –nyögtem végül megtörve és felhagytam az ellene való harcolással.

-Na ezt már szeretem! Most pedig figyelj. –komolyan nézett rám, majd a karomra, majd lassan megint rám. –Szóval! Tiszteled az apádat? –kérdezte hirtelen.

-Tomot? Igen.

-És istent?

-Én nem hiszek istenben! –dacosan ráztam a fejem, mire ő megint a kezembe mart.

-De igen is hiszel! Tudod miért? Mert az apádat látod istenben! Tiszteled, őt. Rajongsz érte. –összeszorítottam a fogaim, hogy ne érezzem, azt a hatalmas fájdalmait, amit nekem okozott. Eszelősen nézett fel rám, szinte vérben forgó szemeivel. –Érted? Imádod istent! Hiszel benne, mert az apádban is hiszel.

-Állj… -kértem erőtlenül, ahogy teljes erejéből szorította a kezem, de folytatni nem tudtam, félbevágott.

-Nem, Seth nem fogom abbahagyni! Előbb válaszolj a kérdésemre! –az ajkamba haraptam, és gyorsan bólogattam. –Mit gondolsz isten, szeret téged?

-Igen. –nyögtem fájdalmasan, mire egy hirtelen szúrást éreztem az alkaromon. Döbbenten néztem a kezemre. –Ne, könyörgöm, ne csináld! –kértem kétségbeesetten, ahogy az inyekcióstűt az ereim, közé döfte.

-Isten nem szeret téged Seth! –kiabálta esztelenül és az ujját a fecskendő tetejére helyezte. –Isten senkit nem szeret! Nem segít, nem oldoz fel! Nem téged véd, hanem az életet! Mi van akkor az apáddal? Mit gondolsz ő, szeret? –az igen ott volt a számon, de tudtam, hogy nem mondhatom ki. A térdem megrogyott és esdeklően néztem fel rá.

-Nem. Az apám sem szeret. –ahogy ezt kimondtam rögtön rájött, hogy nem gondolom komolyan és hazudok.

-Nagyon okos vagy! Tudod, mikor kell megalázkodnod! És igen, az apád sem szeret téged, sőt gyűlöl, egyenesen megvet. Mégis szüksége van rád! Mert egy kis semmi vagy! Egy nulla, de legalább szabad! Szabad vagy és ez az, amit senki nem vehet el tőled! Se az apád, se isten! –lehunytam a szemem, ahogy éreztem a tűből áradó folyadékot a vérembe nyomulni. –Isten nem szeret téged. –suttogta és elengedte a kezemet.

Erőtlenül a földre rogytam és kiszedtem magamból a tűt. A szer hatalmas erővel feszítette az ereimet, ahogy lassan elkezdett a véremben. Lehunytam a szemem és nagyot sóhajtottam.

-Mi ez? –kérdeztem lassan a karomra nézve.

-Heroin. –suttogta Seth halványan elmosolyodva, ahogy felnéztem rá.

-A francba! –nyögtem fájdalmasan és hátravetettem a fejem. –Most minek kellett ez?

-Ne érdekeljen, csak élvezd!

-Hogy élvezzem, ha még mindig itt vagy? –kérdeztem dühösen.

-Gyere! –mondta lazán és felhúzott. –Mutatok valamit.

Szédelegve megálltam vele szemben. Eddig sose próbáltam, de már tudtam, hogy a heroin a leggyorsabb drogok egyike. Szinte azonnal érezni kezdtem a hatását. Seth kíváncsian fürkészte az arcomat, közben pedig ravaszul mosolygott.

-Na? Érzed már? –lassan bólintottam, ahogy egyre inkább kezdtem egy felhőtlenül boldog állapotba kerülni. –Figyelj! –közelebb lépett hozzám és felemelte a kezét. Nem tudom miért, de én is így tettem. Nem szóltam semmit, mikor az ujjai megtalálták az enyémeket. Az érintésétől hirtelen olyan erősnek éreztem magam, mint még soha. Átjárta az egész testemet, ahogy hevesen megszorított a kezemet. Bármit megtehettem volna. Akármit… már nem érdekeltek a következmények. Hiszen ez csak egy álom. Itt nem lát senki. Ha felébredek, talán elszégyellem majd magam, de most… most nem érdekel semmi.

-Érzed ezt? –kérdezte és összekulcsolt kezünkre nézett. –Ez vagy te! Ennyire erős vagy! Csak használnod kéne Seth! Akármit megtehetnél! Nem csak itt, hanem a valóságban is! Te irányíthatnál! Nem számítana többé senki más, minden úgy lenne, ahogy te akarod! Érted? Ez a hatalmas erő, ez vagy te! Ez vagyunk mi!

-Te és én? –kérdeztem ködösen és élvezettel hunytam le a szemem.

-Mi ketten együtt… ez mind mi vagyunk. –újra megszorította a kezem én, pedig oldalra biccentettem a fejem.

-Neked vannak gátlásaid? –kérdeztem hirtelen kíváncsian, de nem engedtem el.

-Nincsenek! –nevetett gúnyosan. –Gátlástalanul gonosz vagyok! Ez a lényeg. Ha elég gonosz vagy eljutsz oda, hogy nem érdekel már semmi. Nincsen semmi, ami visszatartson, mert nincsen semmid. Az egyetlen örömöd, ha másokat kínozhatsz.

-És az jó? –értetlenül néztem rá. –Jó másokat bántani?

-Persze, hogy nem. De ha már nincs más örömöd csak ez, akkor egyszerűen fantasztikus. Olyankor érzed, hogy nem csak te szenvedsz.

-Te is szenvedsz?

-Igen. Pont úgy, mint te, és pont, azért amiért te. Tudod, hiszen mondtam már. Egyek vagyunk. Én azért csinálok mindent, amiért te sírsz. Azért bántok másokat, hogy kicsit elfelejtsem a saját fájdalmaim.

-Te nem szoktál síri? –kérdeztem csodálkozva.

-Nem. Soha nem szoktam. Erősebb vagyok annál.

-Én is ilyen szeretnék lenni. Tudod, hogy én mindig sírok…

-Tudom. –bólintott kedvesen. –De lehetnél ilyen. Mondom, elég erős vagy hozzá. Csak használnod kéne azt, amid van.

-Legyek én is gonosz?

-Már most is az vagy csak még nem mindig. –halványan elmosolyodtam, majd hirtelen értetlenül körbe néztem.

-Mi ez? –kérdeztem hirtelen zavartan.

-Micsoda?

-Ez… nem érzed? Olyan mintha… mintha rángatnának valahonnan.

-Ez csak a drog! –nevetett mire én elengedtem és körbefordultam. Fogott velem a világ és határozottan éreztem, hogy valaki húz maga felé.

-Figyelj ez… -elkezdtem hozzá beszélni, de mire rám nézett a fürdőszoba lassan kezdett elhomályosulni a szemem előtt.

-A francba! –suttogta ős is dühösen, ahogy észrevette, hogy mi történik. –Valaki felébreszt téged! –mondta de én már alig hallottam őt. Még alig kezdődött el és máris vége lett. A szoba teljesen elködösödött és egyre erősebben kezdtem érezni, hogy rángatják a vállamat. Hirtelen zuhanni kezdtem és lehunytam a szemem. A rángatás mellé most már értelmetlen kiabálás is társult és több halkabb hang is.

-Seth! Seth! –ordítozták a nevem és egy hatalmas ütést, éreztem az arcomon, majd hirtelen becsapódtam. Olyan érzés volt mintha a földhöz vágtak volna. Lassan kezdett átsejleni valami egészen más… valami, ami olyan volt mintha… furcsa. A többi ember biztosan másnak képzeli istent, de én… nekem így tökéletes volt. Magas szőke és komoly. Én csak feküdtem a földön ő, pedig kiabált nekem. Lehet, hogy meghaltam? Létezik, hogy túladagoltam volna magam? Nem! Hiszen az egészet csak álmodtam. De előtte… akkor is drogoztam, a buliban. Most akkor… komolyan meghaltam? Miért nem fáj? Lehet, hogy ez a mennyország? Elég furcsa… csak elmosódott foltokból áll. A szőke alak pedig még mindig csak kétségbeesett arccal hajol fölém és kiabál. Tényleg ő isten? Micsoda hülyeség… Seth te nem vagy normális! Hiszen isten nem létezik. Vagyis… talán mégis… éppen most álmodtam a gonosz alteregómmal, aki szerint istenben az apánkat látjuk. Várjunk csak. Hunyorogva figyeltem a fölöttem kiabáló férfit. Nem… Ez nem lehet! Isten nem ilyen… nincsenek karikák a szájában, nem hord bőrdzsekit. "Az apádat látod istenben!" –a mondat úgy visszhangzott a fülemben, hogy azt hittem örökké hallani fogom. Nem ő az apám… miért nem Tomot látom? Ez is csak egy álom? Az álom folytatása? Ha tényleg az apánkat látjuk istenben, akkor miért Bill áll itt? Újra megrángattak én, pedig lehunytam a szemem. Nem értettem már semmit… miért? Miért sikerült neki megint összezavarnia?

-Seth! Seth! Ébredj már fel!

-Bill, ne rángasd már! –kiabált Tom és ő is lehajolt a gyerekhez.

-De, hát nem ébred fel! Bassza meg! Nem érted, hogy… -az énekes elhallgatott, ahogy az ájult gyerek hirtelen felköhögött.

Seth felnézett az énekesre, majd gyorsan pislogott néhányat és megrázta a fejét.

-A mennyben vagyok? –kérdezte ködös tekintettel és értetlenül körbefordult.

-Inkább mondanám, hogy nagy szarban! –morogta mérgesen a gitáros.

-Tom? Itt vagy?

-Persze, itt vagyok. –mondta a férfi már sokkal kedvesebben és Seth feje alá, csúsztatta a kezét.

-Jól vagy? –kérdezte Bill aggódva.

-Nem. –nyögte a fiú és hagyta, hogy Tom megtartsa a fejét.

-Mit vettél be? –faggatózott tovább az énekes.

-Ugyanazt, mint a múltkor. Hallucinogén party drog.

-Istenem! –Bill dühösen forgatta a szemét.

-A frászt hoztad ránk! Van fogalmad róla, hogy mennyire megijedtünk mikor Riley felhívta Billt az éjszaka közepén?

-Sajnálom.

-Hülye kölyök! –mérgelődött az énekes, mégis segített felülni a fiúnak.

-Mikor hoztatok el? –kérdezte Seth a fejét fogva, ahogy szétnézett a szobájában.

-Egy fél órája. –válaszolt Tom. –Riley csak annyit tudott mondani, hogy mindenféle hülyeséget beszéltél, össze-vissza aztán elájultál. Borzasztóan meg volt ijedve. Szóval hajlandó lennél elmondani, hogy mi is történt?

-Ennyi. Semmi más. Hallucináltam. Beszívtam és bevettem azokat a cuccokat. Plusz még ittam is egy csomót.

-Riley azt mondta, hogy féltél a saját tükörképedtől. –jegyezte meg a gitáros gyanakodva.

-Persze, mert be voltam tépve! Paráztam és összeestem. De ezen kívül nem történt semmi.

-Ez biztos? –kérdezte Bill és Seth tudta, hogy most rosszul hazudott.

Bill mindig kiszúrta az ilyeneket. Rájött, ha a fiú elhallgatott valamit.

-Persze. –bólintott a fiú mire az énekes fásultan felsóhajtott.

-Hozok neked egy aspirint. –mondta Tom jóságosan és felállt, majd kiment a szobából.

Seth szótlanul várta, hogy az énekes megint elkezdje lehordani őt, pont úgy, mint a legutóbbi drogos eset után is.

-Miért hazudsz neki? –kérdezte végül Bill, Seth pedig tudta, hogy a férfi a gitárosra gondol.

-Én… én nem hazudok, csak…

-Nem mondod el az igazat. –fejezte be a mondatot Bill, mire a fiú lesütötte a szemét. –Az istenit, Seth! Ő az apád! Bármit elmondhatsz neki.

-Tudom. De ez… olyan nehéz.

-Megint álmodtál igaz? –a fiú bólintott. Az énekes felsóhajtott és közelebb húzódott a gyerekhez az ágyon. –És mit?

-Nem tudom… értelmetlen az egész. Itt ébredtem fel… a medencében. Aztán láttalak titeket. De ti valahogy… nem vettetek észre. Ott volt ő is. Tudod, a gonosz énem, aki a múltkori is megjelent. Beszélt nekem egy csomó mindenről… hatalmas erőről, istenről és talán rólad. Nem értem az egészet…

-Mit mondott még neked?

-Azt… azt, hogy az apánkat látjuk istenben. Mielőtt felébredtem és már érzékeltem, hogy itt vagytok azt hittem, hogy meghaltam. Azt hittem a mennyben vagyok és azt hittem rád… olyan volt mintha te lettél volna… -Seth elhallgatott és nyelt egy nagyot. –Sajnálom, de… nem tudom kimondani. Érted te is.

-Értem. Nem akarod megbántani Tomot.

-Itt a fájdalomcsillapítód! –a gitáros belépett a szobába és Seth kezébe nyomott egy pohár vizet a kis tablettával együtt.

-Köszönöm. –a gyerek lesütötte a szemét és gyorsan lenyelte a tablettát.

Később Seth már sokkal jobban volt, ezért végre fel tudta hívni az anyját is. Nina még nem tudta az igazságot, Seth pedig boldog volt, hogy végre beszélhet az anyjával.

-Szia szívem! –köszönt bele Nina a telefonba, a fiú pedig elmosolyodott.

-Szia anya!

-Hogy vagy? –kérdezte a nő kíváncsian.

-Jobban. Sokkal jobban, mint bármikor.

-Pedig olyan a hangod mintha másnapos lennél.

-Igen másnapos vagyok! –nevetett a fiú és szórakozottan lebámult az erkélyről a havas tájra. –De ettől függetlenül nagyon jól érzem magam. Figyelj csak el akartam mondani…

-Seth! –Nina hirtelen idegeskedve félbevágta a fiát. –Miért ittál ennyit? És miért drogoztál?

-Mi az, hogy ennyit? –kérdezte a fiú értetlenkedve. –Honnan tudod, hogy mennyit ittam? És honnan veszed, hogy drogoztam? Nem drogoztam, anya! Leálltam már vele.

-Ne hazudj nekem Seth! Miért nézel ennyire hülyének? Tudom, hogy tegnap este beálltál.

-Honnan? –kérdezte a fiú sötéten. –Honnan tudod?

-Billtől. –válaszolt a nő komolyan.

Seth egy percig csak döbbenten hallgatott. Bámult ki a havazó városra, tartotta a telefont, lélegzett, automatikusan csinált mindent. Ökölbe szorította a kezét, majd lassan remegve felsóhajtott.

-Az első dolga volt neked szólni igaz? Mint egy jó házaspár, ti is együtt beszéltek a gyerek problémáiról… csak tudod az a gond, hogy nem a te imádott Billed az apám. Tom az apám! –kiabált a fiú, úgy hogy a város fájdalmasan belevisszhangzott. –Hallod? Rohadtul semmit nem ért a megérzésed és a szánalmas reménykedésed. Se az, hogy Billel együtt vagytok! Nem fogod őt rám erőltetni. Szóval mi lenne, ha feladnád ezt a szánalmas próbálkozást?

-Seth! Fejezd ezt be!

-Nem! –ordított a gyerek, úgy hogy még az ikrek is meghallották lent a nappaliban. –Te fejezd be! Tudod a tizennégy éven felüli elvált szülők gyerekei, választhatnak, hogy az apjuknál vagy az anyjuknál akarnak-e lakni. Ha ti soha nem lesztek együtt Tommal, akkor én őt választom.

-Seth figyelj ezzel nem, oldasz meg semmit…

-De igen! Ha ti felnőttek nem vagytok képesek normálisan cselekedni, akkor majd én fogom megoldani a dolgokat. Szóval gyerünk! Azt akarom, hogy add vissza Billnek azt a rohadt gyűrűt. Ha már voltál, akkor ribanc, hogy másodjára is lefeküdtél Tommal, akkor szeresd őt. Gyerünk!

-Seth… -Nina hangja fájdalmasan elcsuklott.

-Gyűlöllek érted? A rossz férfit szereted! Nincs benned semmilyen anyai ösztön. Utállak, amiért nem vagy itt és nem mondhatom a szemedbe. Miközben én kiadtam egy lemezt te még mindig csak az idióta ruháiddal, foglalkoztál. Megtaláltam az apámat, ez a legnagyobb dolog, ami valaha is történt velem, te pedig csak viháncolsz tovább, mint valami kis csitri. Mikor Bill minden második héten meglátogatott téged, nekem nagyobb szükségem lett volna rá, mégsem szóltam semmit. Totál csődöt mondtál szülőként.

-Nem zsarolhatsz meg senkit csak, hogy te boldog legyél. –suttogta a nő.

-Baszd meg! –kiabált a fiú magából kikelve és majdnem a földhöz vágta a telefonját. –Csak el akartam neked mondani, hogy Tom az apám. Ezért hívtalak fel, hogy megmondjam, boldog vagyok! De te… te… nem is tudom, mit mondjak, nincs rád elég ronda kifejezés. Csalódtam benned! Remélem, hogy ez az, ami a leginkább fáj egy anyának! –Seth hirtelen egy hatalmas rántást érzett a vállán, majd ahogy hátrafordult rémülten nézett a fölémagasodó énekesre.

Bill kitépte a fiú kezéből a telefont és nyugodtan beleszólt.

-Nina? Figyelj szívem… Seth majd visszahív. –az énekes gyorsan letette a telefont és a fiú felé fordult, de az addigra már visszamenekült a szobájába.

-Mi a francot képzelsz te magadról? –kérdezte Bill dühösen és bevágta maga után az erkély ajtaját. –Hogy mondhattál ilyet? Nem beszélhetsz így Ninával!

-Ki a fasz vagy te, hogy megmondd nekem, mit tehetek és mit nem? –kérdezett vissza Seth is üvöltve. –Te vagy az, aki nem beszélhetsz így vele. Nem mondhatod neki, hogy szívem!

-Óriásit csalódtam benned! –ordított az énekes, Seth pedig döbbenten elhallgatott. –Undorító, ahogyan az anyáddal beszélsz.

-Üss meg. –suttogta a gyerek remegve. –Tudom, hogy az jön most. Tom nincs itt, nem fog megvédeni. Szóval… mire vársz? Gyerünk, üss meg gyorsan. Nem mondom el neki.

Bill lassan közelebb lépett a fiúhoz és felemelte a kezét. Seth fájdalmasan összeszorította a szemét és megdermedve várt. Az énekes nagyot sóhajtott, majd leengedte a kezét, és erősen megfogta vele a fiú arcát. Seth csodálkozva nézett fel a férfira, de nem szólt semmit hagyta, hogy az énekes komoly szeme megdermessze az övét.

-Nem szégyelled magad? –kérdezte Bill dühösen.

-Nem. –Seth dacosan megrázta a fejét, majd a szemeit az énekesre villantotta. –Csak miattad. Szégyellem, hogy hozzám érsz és megfertőzöl!

Bill keze hirtelen a magasba lendült, majd hatalmasat csattant a fiú arcán. Seth szemrebbenés nélkül tűrte, ahogy a férfi undorodva végigmérte őt, majd lassan megrántotta a vállát. –Látod ennyi… Ennyit tudsz Bill. Megüthetsz még ezerszer, de ettől még nem fogok máshogy beszélni veled, vagy az anyámmal.

-Akkor cseszd meg, te kis rohadék! –fakadt ki Bill és erőtlenül meglökte a fiút. –Soha nem lesz rendes családod.

-Köszönöm! –harsant fel a fiú dühösen. –Köszönöm, hogy az eszembe jutattad. Megint! Képzeld, tudom, hogy nem lesz! De csak miattad!

-Tudod mit Seth? Ha te így csinálod, hogy nekem fájjon, akkor én is így fogom. Ha te ennyire örülsz az igazságnak, hogy Tom az apád, akkor én is elmondom az igazat. Már ha képes vagy hallani anélkül, hogy sírva fakadnál.

-Gyűlöllek! –fakadt ki hangosan a fiú, miután az énekes kigúnyolta őt.

-Kurvára boldog vagyok, hogy nem az én fiam vagy! –kiabált Bill is dühösen.

Seth nyelt egy nagyot és döbbenten hallgatott. Minden erejével azon volt, hogy visszatartsa a könnyeit.

-Soha… -kezdte akadozva és nagy nehezen legyűrte a könnyeket. –Soha nem gondoltam volna, hogy képes leszel ilyesmit kimondani.

-Én se gondoltam volna, hogy ilyen hazugságot kényszerítsz rám. –suttogta Bill idegesen és dühösen kirontott a szobából.

*

Seth behajtott Rileyék udvarára és gyorsan kiszállt a kocsiból, majd a bejárathoz rohant.

-Szia! –köszönt Taylor az ajtóból és várakozva nézett a fiúra.

-Öhm… szia! –köszönt a fiú is zavartan, és a tarkóját vakarta. –Én… én Rileyhoz jöttem.

-Gondoltam. Nincs itt, nem rég ment el, azt mondta, hogy hamar visszajön.

Seth mint mindig, ha ideges volt most is a körmeit piszkálta. Tanácstalanul nézett fel a lányra, majd lazán megrántotta a vállát.

-Rendben akkor megmondanád neki, hogy itt voltam? Majd felhívom.

-Nem várod meg? –a fiú erre már felkapta a fejét és halványan elmosolyodott.

-Nem zavarok?

-Nem. –rázta a fejét nevetve Taylor.

-Hát jó, akkor megvárom. –Seth belépett a házba és ledobta a kabátját. –Egyedül vagy? –kérdezte, ahogy szétnézett az üres nappaliban.

-Igen.

-Hol vannak a szüleid?

-Dolgoznak.

-Az enyémek is! –nevetett Seth, majd hirtelen dühösen a homlokára csapott.

-Ezt hogy érted? –kérdezte értetlenül a lány. –Hiszen azt mondtad, hogy csak az anyukádat ismered. Ő divattervező nem? És New York-ban dolgozik…

-Igen, igen ő ott dolgozik. –hadarta Seth idegesen és leült az egyik fotelbe, mire Taylor is azonnal mellé ült.

-Akkor miért mondtad, hogy a te szüleid is… nem ismered az apádat ugye?

-De. –nyögte a fiú és előhúzta az arcát a tenyeréből. –Most már ismerem. –Taylor kíváncsian nézett a fiúra, mire az zavartan folytatta. –Tudod, azért jöttem ide Los Angeles-be, hogy megtaláljam őt.

-És megtaláltad?

-Igen. –bólintott a fiú és nagyot sóhajtott. –De ez titok, úgyhogy ígérd meg, hogy nem adod tovább senkinek. Egy ilyen botránynak híre menne, és az nem lenne túl jó.

-Rendben, megígérem. –mosolygott a lány, Seth pedig nagy levegőt vett.

-Tom az apám.

-Ezt komolyan mondod? –kérdezte Taylor csodálkozva.

-Igen. –mosolygott Seth.

-Örülök, hogy boldog vagy. És köszönöm, hogy elmondtad! –mondta a lány minden további hitetlenkedés nélkül.

-Szívesen! –vigyorgott a fiú. –Na és te? Veled mi a helyzet? –kérdezte kíváncsian és közelebb húzódott a lányhoz.

-Semmi. –rázta a fejét, hirtelen elkomolyodva Taylor.

Seth sokáig hallgatott, majd végül nagyot sóhajtva megszólalt.

-A múltkor megbántottalak igaz? Hülye seggfej voltam a bulin. Nem kellett volna téged otthagynom és pláne nem kellett, volna Lanával kavarnom.

-Nem nem ez a baj. –suttogta a lány zavartan mosolyogva. –Mármint tényleg seggfej voltál, de nem haragszom.

-Akkor mi a baj? –kérdezte a fiú értetlenül. –Valami mást toltam el? Vagy van alaki más? Szeretsz valakit? –Taylor hallgatott, Seth pedig kíváncsian nézett a lány arcába. –Kit szeretsz? –kérdezte félve és tekintetével a lányét, kereste.

-Senkit. –válaszolt Taylor és lesütötte a szemét.

-Kit szeretsz? –kérdezte újra a fiú, és tovább kereste a lány tekintetét.

-Senkit.

-Kit szeretsz? –türelmetlenkedett Seth, mire már a lány is felcsattant.

-Hányszor akarod ezt még megkérdezni?

-Nem tudom, hogy hányszor. –mosolyodott el a fiú és kedvesen végighúzta az ujjait a lány állán. –Addig fogom kérdezgetni, amíg ki nem mondod a nevemet. –Taylor szégyellősen elmosolyodott és hagyta, hogy Seth megsimogassa az arcát.

-Seth… -suttogta kedvesen a fiú, pedig tovább nézte őt.

Sokáig csak így ültek egymás mellett, szótlanul.

-Nem csókolsz meg? –kérdezte Taylor zavartan.

-Nem. –válaszolt a fiú kicsit szégyenkezve. –Ezt most nem akarom elrontani. Nem fogok rád rontani.

-Értem. –mosolygott a lány. –Ez szokatlan de… rendes tőled.

-Megleszünk így? –kérdezte Seth és megfogta Taylor kezét.

-Persze. –nevetett Taylor és finoman megpuszilta a fiú kezét.

*

Seth este kicsit már vidámabban nyitott be a házba. Ahogy belépett, Tom azonnal elé ugrott és lelkesen hadonászni kezdett a gyerek szeme előtt, két színes papírfecnivel.

-Seth! Seth! Ezt figyeld! –a gitáros boldogan nevetett és berángatta a fiút a nappaliba.

-Na mi az? Mi van már? –kérdezte a gyerek vigyorogva.

-Na mit gondolsz mi ez? –röhögött Tom és meglengette a papírokat a gyerek előtt.

-Két replülőjegy! –mondta a fiú, ahogy felismerte a jegyeket.

-Igen! –harsogta Tom vidáman. –És tudod hová? A Bahamákra! Na mit szólsz mennyire, vagyok király? Karácsony után repülünk!

-Ne ne szórakozz! –hitetlenkedett a gyerek. –Ez most komoly?

-Persze! Néhány nap múlva elhúzunk Nassau-ba! Aztán pedig irány a tengerpart és a szigetek. Csak mi ketten!

-A rohadt életbe! Istenem, király vagy! De hát miért?

-Nem tudom! –nevetett Tom. –Ilyen kedvem volt! És amúgy sem tudtam, hogy mit adjak neked karácsonyra.

-Úr isten köszönöm! Nagyon kösz! Ez hatalmas lesz!

-Bizony ám! Nagyot fogunk bulizni!

-És mi lesz Billel? –kérdezte Seth zavartan.

Tom hirtelen elkomolyodott, ahogy észrevette a gyerek hangjában bujkáló furcsa bizonytalanságot.

-Hát ez az egész igazából az ő ötlete volt. De ő itt marad. Azt mondta sok dolga, van, nem is akart jönni.

-Értem. –mondta Seth halkan és tehetetlenül nézett fel Tomra.

-Most mi van? –kérdezte a gitáros kicsit ingerülten.

-Semmi. –rázta a fejét a gyerek és erőltetetten elmosolyodott. –Köszi a karácsonyi nyaralást. Tényleg nagyon király vagy, alig várom már!

Tom még elsuttogott egy halk "szívesen" -t, de ezt Seth már nem hallotta.

A fiú lassan megindult az emeletre a gitáros pedig csak a hátát figyelhette már. Tom nagyot sóhajtott, majd csalódottan az asztalra dobta a replülőjegyeket.

Seth amint felért a szobájába, lerángatta magáról a kabátját és bekapcsolta az asztalon álló kamerát. Leült és fáradtan felnézett, majd nagyot sóhajtva beszélni kezdett.

-December. 22…  Szóval… igazából nem tudom, miért ülök itt. Összejött minden, amit csak akartam, megtaláltam az apámat, híres vagyok, még Taylorral is kezdenek alakulni a dolgok. Komolyan nem tudom, hogy miért csinálom ezt még mindig. A videózás eredetileg csak arra volt jó, hogy kibeszéljem magam, hogy elmondjak mindent, amit magamban tartottam. Egy nehéz és fájdalmas időszakban kezdtem bele, most viszont nincs semmi baj, mégis itt ülök és beszélek. Mert van miről beszélnem. Ez az, amit nem értek. Minden a helyére került és én mégis folytatom. Sőt tulajdonképpen minden folytatódik magától, nem áll meg semmi, a dolgok pörgetik tovább magukat, soha nem állnak meg. Nem értem, hogy miért nincs még vége. Miért nem érzem, hogy most lezárult egy szakasz? Olyan ez, mint egy film, aminek totál nyitva hagyják a végét. Ott a vége és mégis kételkedsz, nem hiszed el, hogy lezárult a történet. Valahogy teljesen bizonytalan az egész, mert nincs vége! Nem érzem, hogy vége lenne. Nem ezt vártam, azt hittem megnyugszom, vagy megváltozom, de nem. Boldog vagyok de egyáltalán nem úgy, mint a filmek végén. Mert ez így valahogy nem normális. Nem tudok mit mondani, nincs meg a jó szövegem a fim végére. Tényleg nem értem… megtaláltam az apámat, igazán boldognak kén elennem. Miért nincs már vége? Miért folytatódik? Miért kell ilyenekről beszélnem? Miért? Még mindig ez a legnagyobb kérdés? És ki tudja a választ? Bill? Tom? Ők is érzik ezt? Egyáltalán feltűnt nekik, hogy valami rohadtul nem oké így? Tom jó fej a bahamákra visz karácsony után, de valahogy annyira elvakult. Szerintem eszébe sem jut ilyesmikre gondolni. Bill pedig pont olyan seggfej, mint volt. Nem tudok mit hozzá szólni, totál érthetetlen még mindig. Idegesítően jól játssza a szerepét. Ha Tom is ott van boldog, de ha a bátyja nem látja… nem tudom valami nincs rendben vele. Túl komoly. Mikor azt hiszi, hogy nem látom mindig gondterhelt, viszont amint Tom feltűnik rögtön vigyorogni, kezd. Elképesztően irritáló, hogy ez még mindig nem a történet vége. Elképzelni nem tudom, hogy mi jöhet még. Teljes a képzavar. Megint elbizonytalanodtam. Ez így valahogy még mindig túl jó. Persze durva volt az út idáig, de végül csak kiderült az igazság. Csak így hirtelen. Boldog vagyok, ez a legfurcsább. Túl szép, hogy elhigyjem. Ezért kételkedem. Annyiszor összeomlott már minden. Talán az én hibám de nem tudom magamból kiirtani ezt a rossz előérzetet, ami lassan megint kialakul bennem. Nehéz elhinni, hogy így lesz vége ennek az egésznek. Ilyen semlegesen. Nem ez nem illik az én befordult sötét világomhoz. Habár lassan már az a világ is megszűnik bennem. Nem is értem már mi van. Most akkor vége, vagy nincs vége? Miért pofázok még mindig? Na jó hagyjuk az egészet. Talán nem kéne többet videóznom. Lehet, hogy nekem kéne lezárnom az egészet. Lehet, hogy ha annyit mondok, vége akkor vége is lesz, mert erősen elhatározom magamban. Nem, ez hülyeség. Nevetséges. Igazából ez az egész még mindig csak egy hatalmas szívás. Hiába jönnek össze a dolgok akkor is, megmarad ez a tanácstalan bizonytalanság. Ez az, ami mindig is itt volt, amit nem tudok megváltoztatni. És most tényleg minden rendben lenne, ha Bill nem lenne olyan amilyen. Ő az, aki elbizonytalanít. Megint ő az, aki az egészet elrontja. Furcsa, mert már nem is tudok haragudni rá.  Egyszerűen csak nem értem, hogy miért viselkedik így. Lehet, hogy sose fogom már megtudni. Ha viszont mégis, akkor most kell, hogy megértsem. Ezt már nem lehet tovább húzni, ki kell derülnie, hogy mi a franc van. Különben, soha nem lesz vége ennek az egésznek…