Melyikőtök? 19. Rész

"Nem fogok közétek állni."

-Seth! Az "Aftermath" –című számod a Billboard's első helyéről debütált. Ezzel sikerült történelmet írnod. Persze összejött ez már másoknak, is, mint pl. a One Direction-nek de ők nem az első számukkal érték el ezt. Az új albumod nagyon sikeres.

-Öhm… igen. –Seth zavartan kihúzta magát és kicsit fészkelődött a kanapén a műsorvezető mellett, majd izgulva a kamerára pillantott. –Ez engem is nagyon meglepett. Néhány számom már a lemez megjelenése előtt kiszivárgott. Az "Aftermath" pedig a letöltések alapján lett első.

-A zenei csatornák állandóan a Tokio Hotellel és Billel hasonlítanak össze téged. Ez nem zavar?

-Nos de egy kicsit, mivel nem érzem, hogy a külsőmön kívül bármivel is rászolgáltam volna erre. Az albumomat rendszeresen a Humaoid-hoz hasonlítják. Szeretem azt a CD-d, és ebben talán van is valami a hangzása hasonló, de én máshogy énekelek, mint Bill. A kívülállóknak nagyon furcsa lehet a hasonlóságunk, de azt kell, hogy mondjam valójában nagyon is különbözőek, vagyunk. Az pedig, hogy a zenecsatornák megjegyzik, hogy az első kislemezem lekörözte az övékét, engem csak megtisztel. Nekem sokkal könnyebb, mert itt az USA-ban kezdhettem el ezt az egészet. Nekik idáig is el kellett jutniuk.

-Mi van a megjelenéseddel? Szándékosan követed Billt?

-Nem! Nem! –ellenkezett hirtelen csodálkozva a fiú. –Ez az egész köztünk csak véletlen.

-Hallottuk, hogy hamarosan Tom bőrébe is belebújsz egy film kedvéért.

-Igen, már mindannyian nagyon izgulunk a film miatt. Hamarosan megkezdődnek a forgatások. De többet sajnos nem árulhatok el.

-Mikor lesz videólkliped?

-Nem sokára. –nevetett a srác. –David már rajta van az ügyön.

-És mi van a kapcsolatokkal? Sokféle pletykát hallani rólad.

-Igen? Nos jelenleg szingli vagyok. Azt hiszem most nem, lenne időm senkire sem.

-A sminked és a ruháid miatt, pont úgy, mint Billnél sokan kérdezik, hogy meleg vagy-e?

Seth döbbenten nézett a műsorvezetőre.

-Tessék? –kérdezte értetlenkedve. –Most azt a kérdés, hogy meleg vagyok-e?

-Igen.

A fiú még mindig csak hitetlenkedve nézett maga elé, egy másodpercre bevillantak neki a képek, ahogy egy ijesztő álomban a saját hasonmása szenvedélyesen néz rá, majd mivel nem tudott mást tenni a kínos helyzetben, idétlenül felnevetett.

-Nem! Dehogy vagyok meleg! Ez csak… csak így érzem jól magam, de nem vagyok az. A sminknek és a ruháimnak semmi köze ehhez. A lányokat szeretem. Elég sokan tudnának róla mesélni, hogy mennyire nem vagyok meleg. Ha valaki ezt hiszi rólam, vagy ezzel viccelődik, ilyesmit terjeszt az interneten, szerintem az egyáltalán nem vicces. Nem vagyok meleg, soha nem is gondoltam volna ilyesmire. És ezt Bill helyett is mondom. Ő sem meleg. Még mindig nem!

-Értem. És mi a helyzet az ikrekkel? Miért karoltak fel téged?

-Ez még mindig az a kérdés, amire nem válaszolhatok. Bill és Tom rengeteget segítettek nekem. Bill a stúdiózásban, Tom pedig magában a zenélésben, nagyon sokat tanultam tőle.

-Kettőjük közül melyiket mondanád inkább a példaképednek?

-Huh! Hát ez egy nehéz kérdés. Egyikőlyüket sem. Belőlük össze lehetne rakni a számomra tökéletes példaképed, de most valahogy egyikőlyüket sem mondanám annak. Volt már olyan és lesz is még, hogy valamelyikőjükre így fogok tekinteni. De nem most! Semmiképpen nem most.

-Miért mi van most?

-Most minden túl komplikált és ez belekényszerít mindanyiunkat egy helyzetbe, amiben nagyon nehéz jól cselekedni. Mindannyian nagyon sokat hibázunk. Én még mindig túl felelőtlen vagyok, talán még mindig nem tisztelem eléggé az ikreket. Sokszor gyerekes vagyok. Állandóan próbálom bebizonyítani, hogy igazam van. Néha rossz dolgokat hiszek jónak. Nem a megfelelő módszerrel tudatom az emberekkel, hogy mit gondolok.

-Ezt hogy érted?

-Hát a legutóbb például az istenért nem lettem volna hajlandó leülni és megbeszélni a problémám. Egyszerűen a falamra firkáltam a véleményem és azt, hogy mit gondolok. Ezt talán nem kellett volna. Nem a fal volt a lényeg, hanem hogy képtelen voltam normálisan tárgyalni.

-Bill és Tom milyen hibákat követnek el?

-Billel az az egyetlen gond, hogy önmagából indul ki. Hatalmasak az elvárásai és nagyon nehéz őt boldoggá tenni. Tom pedig néha még azt a minimális önkontrollját is elveszti. Ha valami hülyeséget csinál, azt szinte azonnal megbánja, viszont jóvátenni már nem tudja, hogyan kell. Ahogy én sem. Inkább túllendül a dolgokon és megvárja, míg mindenki elfelejti az egészet.

-Mikor indul a turnéd?

-Hát remélem nemsokára. Annyi mindent szeretnék és a felére sem jut idő. Itt ez a film, a turné a videóklip és nem tudom mit hová, mikorra tegyek.

-Azért a magánéletedre jut idő nem?

-Az igazán fontos dolgokra mindig jut. Ezért nem csak én teszek, Bill és Tom nagyon odafigyelnek rám. Szóval igen azért még van magánéletem, akkor is, ha mostanában egyre jobban kezdem megérteni mire gondoltak, mikor azt mondták, hogy a hírnév nehezen elviselhető.

-Szóval azért megvisel téged, hogy ennyire felkaptak?

-Nem. Nem igazán. Nem ez az, ami megvisel.

-És miért vagy akkor ilyen sovány?

-Ilyen alkat vagyok.

-Nem vagy anorexiás?

-Anorexiás? Dehogy is! Annyit tudnék enni, mint egy állat! Nem vagyok anorexiás, teljesen normálisan eszem. Sőt! Rengeteg hízlaló, undorító kaját magamba tömök.

-Egyesek már most aggódnak érted. Félnek, hogy a hírnév a fejedbe száll, és hogy te, is mint előtted már olyan sokan eltűnsz a süllyesztőben.

-Nos én a helyükben inkább azért aggódnék, hogy soha nem fogok eltűnni. Az elszállásról meg inkább ne is beszéljünk.

-Úgy hallottam, hogy nagy bulizós vagy.

-Igen, az voltam. De találtam valamit, amiért érdemes volt megváltozni. Már nem vagyok se nagy bulizós, se bajkeverő.

-Szóval teljesen ártatlan vagy?

-Igen!

-Ha lenne kapcsolatod milyen lánnyal, szeretnéd megosztani azt? Milyen az ideálod?

Seth zavartan elmosolyodott és a hajába túrt.

-Hát én sajnos nagyon felszínes vagyok. Fontos, hogy szép legyen a lány. Ha nem az, oda sem megyek hozzá, nem tud érdekelni. Szeretem a zöld szemeket. Legyen finom puha haja, varázsoljon el. Legyen vicces és vagány. De tudja azt is, hogy mikor kell hallgatni. Legyen meg benne minden, ami hiányzik belőlem. Legyen erős lelkileg, ne nyafogjon. És legyen nagyon gyengéd. Szóval… Cool igazit akarok! –Seth egészen elkalandozva gondolt Taylorra, akire tökéletesen ilett a jellemzés.

-És miért vagy ilyen felszínes?

-Na annyira azért nem vagyok! Vagyis… talán mégis az vagyok. –nevetett a srác. –Én konkrétan egy lányra gondoltam, akiről tudom, hogy igazán érzelmes és a szépsége csak egy plusz. De alapvetően a gyönyörű dolgokat keresem, mert megszoktam már, hogy minden ilyen körülöttem. Tudom, hogy nem helyes ez a gondolkodás de én már csak ilyen vagyok.

-Szerelmes vagy?

-Ez magánügy. Mint mondtam most nem, lenne időm rá.

-De hát te mondtad, hogy az igazán fontos dolgokra mindig szakítasz időt.

-Nos igen. Akkor mondom másképp. Most a karrierem az első és legfontosabb! A szerelem másodlagos.

-Hallottunk róla, hogy te is úgy elégíted ki a vágyaid, mint Tom…

-Ezt nem tagadom le. Túl sokan cáfolnának rá. –mosolygott a fiú lazán. –Különösebben még csak nem is szégyellem magam, bár azért büszke sem vagyok. Nincs mit szépíteni a dolgon. De mióta itt vagyok LA-ben már leálltam ezzel, főleg mikor elkezdtük az album munkálatait.

-Mit szeretnél elérni a közeljövőben, mik a terveid?

-Hát a jelenlegi életemben van egy nagy kérdés, először ezt szeretném tisztázni. Szeretnék turnézni, és addig zenélni, amíg csak lehet. Vannak emberek, akiknek meg akarok felelni. Szeretném, ha ez összejönne. És persze van még egy csomó dolog, de az eddigiekért is hatalmas köszönettel tartozom mindenkinek.

-Azt hiszem az a "mindenki" sok sikert kíván most neked.

-Köszönöm!

-Én köszönöm és remélem, viszontlátjuk még egymást vagy a képernyőn, vagy pedig élőben!

Seth megvárta a reklámszünetet jelző főcímdalt, majd mikor kikapcsolták a kamerákat egyenesen a nagy stúdió mögötti helyiségbe ment, ahol David már várta őt. A producer mindet elrendezett. A fiúnak csak még egyszer kezet kellett fogni a híres műsorvezetővel és már mehettek is. A kijutás az épületből viszont már egyáltalán nem volt olyan egyszerű, mint a befelé menet. Hiába kísérte a srácot David és két hatalmas testőr az újságírók, fotósok és rajongók még így is letámadták Seth-et. A fiú boldogan kiosztott néhány autogrammot, mire David rosszalló tekintettel tovább sürgette őt. A két testőr végül benyomta a fiút egy nagy Jipp-be, ami azonnal el is indult vele és a producerrel.

-Na? Milyen voltam? –kérdezte a srác és izgatottan kifújta magát.

-Jó! Nem látszott, hogy izgultál, az a nyugtató jót tett neked.

-Szóval nem csesztem el? Mindent jól mondtam?

-Ügyes voltál. Viszont mondtam már neked, hogy csak akkor adj autogrammot, ha dedikálás van. Ilyenkor nincs idő ilyesmire, örülünk, ha ki tudunk téged menteni.

-Rendben, nem csinálom többet. Csak tudod annyira kedvesek, nem tudtam megállni.

-Kedvesek? Seth te nem foglalkozhatsz ilyesmivel. Ha sikeres akarsz lenni, önzőnek kell lenned! Sajnos mindennek megvan az ára.

-Értem. –Seth fáradtan kibámult az ablakon. –Azt a nyugtatót ne mond Billéknek. Nem mintha nagy dolog lenne, csak egy nyugtató. Az nem drog. De azért ne szólj nekik.

-Nem fogok. –mosolygott David és maga elé vette Seth szerződéseit, hogy újból gondosan áttanulmányozza mindet.

-Hallod… -kezdte a fiú zavartan és a szájába harapott.

-Igen? –David felnézett a papírokból és kíváncsian nézett a feszengő fiúra.

-Szerinted… Ugye nem fogják többször megkérdezni, hogy meleg vagyok-e?

-De, sajnos Seth ha úgy folytatod, mint Bill akkor rengetegszer meg fogják még kérdezni.

-Soha életemben nem voltam még ilyen kínos helyzetben. Azt hittem ott helyben elsüllyedek. Eszembe sem jutott, hogy ilyesmit fognak kérdezni. Az anorexiáról meg már végképp nem tudok mit mondani. Nagyon ciki volt.

-Pedig fognak még ezzel eleget húzni, ne félj!

Seth nagyot sóhajtott, majd hirtelen megcsörrenő telefonja után kapott.

-Halló? Szia Tom! –köszönt kicsit fellelkesülve.

-Szia kölyök! Figyeltünk téged a TV-ben, úgy hazudsz, mint a vízfolyás! –a gitáros vidáman nevetett, majd kicsit félrebeszélt a telefonból, mintha közben valaki mással is társalogna, de Seth nem értette, hogy mit mond.

-A legnagyobb hazugságod az volt, hogy nem vagy buzi! –röhögött bele az énekes is a telefonba.

-Bill? Te is láttad?

-Igen! –vigyorgott az énekes a vonal túlsó oldalán. –Miért nem mondtad meg, hogy a fiúkat szereted? –az ikrek egyszerre nevettek fel, Seth pedig csak értetlenül hallgatózott, ahogy egy szót nem volt képes felfogni abból, amit ők ketten suttogtak egymásnak. –És miért nem mondtad el nekünk sem, hogy anorexiás vagy? –hahotázott tovább az énekes, majd megint az érthetetlen suttogás következett.

-Mi van veletek? –kérdezte csodálkozva, de a beszélgetésből még mindig semmit nem értett. –Ti most… komolyan… komolyan németül beszéltek?

-Igen! –nevetett Tom idétlenül.

-Hogy hogy? És hogy lehet, hogy egyáltalán szóba álltok egymással? Mindketten épp ki akartátok nyírni a másikat.

-Nos igen. –vihogott Bill. –Leültünk beszélgetni. És arra jutottunk, hogy inkább hagyunk téged a francba, de nem akarjuk megkeseríteni egymás életét.

-Micsoda? –kérdezte hirtelen kétségbeesve a gyerek.

Bill és Tom egyszerre felnevettek.

-Nehogy komolyan vedd már te hülye! Nem fogunk téged kirakni! Annyi igaz az egészből, hogy megdumáltuk a dolgokat. Ha haza jössz, és nem leszel még hulla, fáradt, beszélgethetnénk esetleg hármasban is. Ha van kedved.

-Jó. –nyögte Seth mivel hirtelen semmi értelmesebbet nem tudott magából előpréselni.

-De komolyan! Tényleg szeretnénk veled csak úgy dumálni! Semmi fegyelmezés. Csak kicsit lazulni akarunk! –lelkesedett Bill is.

-Biztos nincsen semmi baj? Semmi rosszat nem csináltam? Nem akartok lecseszni?

-Nem, nem akarunk. Habár biztosan csináltál valami rosszat, lehet, hogy lenne okunk rá, de nem akarunk lecseszni.

-Oké. Akkor nem sokára otthon leszek. –Seth még mindig értetlenkedve kinyomta a telefont és fáradtan felsóhajtott.

David nem kérdezte, hogy mi történt, az nem az ő dolga volt. A fiú hátravetette a fejét és lehunyta a szemeit. Tulajdonképpen már végképp semmit nem értett. Elképzelni sem tudta, hogy mi történhetett az ikrek között. Tudta, hogy Bill és Tom mindig is imádták egymást, mindig mindenben együtt voltak. De mióta ő felbukkant, a dolgok valahogy egészen megváltoztak. Párizsban még minden rendben volt. Az igazi bajok csak LA-ben kezdődtek. Az egész versengés a drogozós esetnél startolt. Igazán csak akkor lett nagy a szakadék Bill és Tom között. Különbségek, nézeteltérések mindig is voltak, de ahogy Seth visszagondolt a párizsi autóútra, mikor vásárolni mentek szinte rá sem ismert a mostani ikrekre. Akkor Bill és Tom hülyéskedtek, röhögtek egymáson, kifigurázták saját magukat, ahogy a divatbemutatón is. A divatbemutató… ott ismerte meg Billt, ott nézett először a szemébe. Ahogy Seth visszagondolt arra a pillanatra hirtelen nem is értette, hogyan tudta annyira gyűlölni az énekest. Bill igazából sosem volt állandó, soha sem tudott sokáig olyan lenni, mint abban az egy másodpercben. Az énekesnek mindig csak pillanatai voltak. De azokban a pillanatokban a fiú számára megszűnt minden. Elfelejtette, hogy mennyire utálta Billt, mert azok a másodpercek tökéletesek voltak. Ijesztő gyorsasággal átszaladtak egy másik világba, ahol nem volt semmi… csak Bill és ő. Seth-nek ez volt az egyik problémája. A másikba pedig hirtelen bele, sem mert gondolni. Már rég azon volt, hogy elfelejtse azt az álmot, az interjú most mégis az eszébe jutatta azt.

*

-Sziasztok! –köszönt a fiú az ebédlőben nevetgélő ikreknek és ledobta a táskáját az előszobában.

Kedvesen megsimogatta a lábai közt rohangáló kutyát, majd lassan az étkező felé indult.

-Szia! –köszönt Tom is mosolyogva és megvárta, hogy Seth is leüljön velük szembe az asztalhoz. –Beszélgetünk? –kérdezte kicsit elkomolyodva.

-Persze. –vont vállat a fiú és a kezeit összekulcsolta maga előtt az asztalon.

-Jól vagy? –Bill aggódva nézett a gyerekre. –Eléggé nyúzottnak tűnsz.

-Csak kicsit elfáradtam.

-Ha akarsz, felmehetsz most aludni. Holnap is beszélhetünk.

-Nem biztos de holnap dolgom van Daviddal, nem lesz időm rá. Egyébként meg jól vagyok! –mosolygott a fiú, mire az énekes kicsit megnyugodott.

-Hogy ment? –kérdezte Tom, de csak, hogy valamilyen témával ráhangolódhasson az igazi beszélgetésre.

-Az interjú? Jól. Nagy hülyeség volt, nem értem, hogy David minek erőltette. De ettől függetlenül jól ment.

-Mikor megkérdezte, hogy… -Bill elakadt a mondat felénél és várakozva nézett Seth-re.

-Hogy meleg vagyok-e? Igen? Mi volt akkor?

-Hát elég érdekesen néztél ki. Minden oké volt? Mert ha ez zavar, akkor beszélhetsz róla.

-Ez most komoly? –kérdezte hirtelen a fiú és értetlenül nézett az ikrekre. –Mi van veletek? Miért vagytok ilyen furcsák? Azt nyögjétek ki, hogy hogyan békültetek ki! Felesleges ez a bájcsevely. Én jól vagyok, nincs semmi bajom. Ha emiatt aggódsz Bill, akkor megnyugtatlak, nem vagyok meleg!

Az énekes fásultan felsóhajtott.

-Tudod, hogy nem úgy gondoltam.

-Rendben. Én viszont tényleg fáradt vagyok, úgyhogy elmondanátok végre, hogy mi van?

Tom lassan kinyitotta a száját, de végül mégis csak hagyta, hogy az öccse kezdje.

-Hát először is van valami, amit nekem személy szerint veled kell megbeszélnem. –mondta Bill komolyan.

-Lökjed. –nyögte a fiú lazán. –Engem nem zavar, Tom is hallhatja.

-Oké, hát akkor bizonyára már te is tudod, hogy eljegyeztem Ninát.

-Igen tudom. Jó nagy köcsögség volt. Elmondhattad volna korábban. De most már úgysem tudok mit csinálni.

-Szóval nem zavar? –kérdezte Bill hitetlenkedve.

-Nem. Különösebben nem. Vagyis persze, hogy zavar, de inkább leszarom. Ha neki jó így, akkor nem foglalkozom vele.

-Köszönöm. –mondta Bill csodálkozva. –De tényleg jó ez így neked?

-Te is tudod, hogy nem jó, de nem fogok beleszólni abba, hogy mit csinálsz. Az anyámról van szó. Csak miatta nem csapok balhét.

-Ez nagyon rendes dolog tőled.

-Kösz! –nevetett Seth a szemeit forgatva.

-Egyébként azért a múltkoriért még bocsánatot akartam kérni. Nem kellett volna rögtön úgy lecsesznem téged. Tom elmondta, hogy nem te túrtad fel a szobám.

-Komolyan elmondtad neki? –kérdezte Seth és csodálkozva nézett a gitárosra.

-Igen. –bólintott Tom, mire a gyerek felháborodva az asztalra csapott.

-Bazd meg Tom! Minek kellett?

-Hé, nyugi már! Seth, tudom, attól félsz, hogy én közétek állok, de ez… semmiség. Tom bevallotta és bocsánatot kért. Mindent megbeszéltünk. Ezért békültünk ki. Tisztáztunk mindent. Nem csak téged, de azokat a dolgokat is, amik kettőnk közt voltak.

-Nem haragszol Tomra? Nem gondolod, hogy rossz nekem, ha vele vagyok?

-Nem. Ellenkezőleg. Rád pedig… -Bill várt egy másodpercet, és a bátyjára nézett, de most már tudta, érezte, hogy kimondhatja, amit érez, mert Tom nem lesz féltékeny. –Nagyon büszke vagyok. Tudtad, hogy le foglak szidni és mégis felvállaltad Tom miatt. Ez nagyon tiszteletre méltó.

-Komolyan mondod? –kérdezte a fiú csillogó szemekkel.

-Igen. Büszke vagyok rád. Ez az, amit megérdemelsz. És tudnod kell, hogy nem csak én de Tom is így látja.

-Mi mindketten nagyon szeretünk téged Seth!

A fiú boldogan mosolygott, ahogy az ikrekre nézett, majd hirtelen mintha minden túl tökéletes lett volna, Tom szavai kísértetiesen elkezdtek vízhangozni a fülében. "Mi mindketten nagyon szeretünk téged…" –Ezt mondta akkor is… akkor mikor utoljára szólt hozzá. A rémálomban… ezek voltak Tom utolsó szavai.

-Én is bírlak titeket. –nyögte savanyúan és elszorult a torka.

Aznap már másodjára jutott az eszébe az az álom, amitől a hideg rázta.

-Jól vagy? –Bill zavartan próbálta elkapni a fiú üveges pillantását a szemeivel.

Aggódva nézte Seth egyre fehéredő arcát, közben pedig kérdőn pislogott Tomra.

-Seth? Minden oké? –kérdezte a gitáros is csodálkozva.

-Persze! –nevetett a fiú hirtelen elvigyorodva. –Mégis mi bajom lenne?

Az ikrek csodálkozva néztek a hirtelen megvidámodott gyerekre.

-Olyan volt mintha… mintha…

-Milyen? –kérdezte Seth ravaszul felvonva a szemöldökét.

-Mindegy. –rázta meg a fejét zavartan az énekes. –Hagyjuk.

-Nem gond, ha én felmegyek? Majd beszélhetünk még, de most nagyon fáradt vagyok.

-Rendben. –egyezett bele kicsit aggódva az énekes de ő és Tom az asztalnál maradtak.

Szótlanul nézték végig, ahogy Seth felvonszolja magát a lépcsőn, majd eltűnik az emeleten.

-Mi a franc baja lehet? –kérdezte Bill tanácstalanul, néhány perc hallgatás után.

-Pont ezt akartam kérdezni. Nem értem mi van vele. Egy ideje olyan furcsán viselkedik. Pedig azt hittem örülni fog.

-Örült. Én legalább is láttam rajta egy másodpercig. Aztán valami történt.

-Franc tudja. Bonyolultabb, mint egy nő! –Tom gonoszul nevetett.

-Ne viccelj ezzel! Valami baja van. Látszik rajta, csak nem mondja el. Nem értem miért nem beszél róla, ha bántja valami. Neked mindent elmond nem?

-De. De azt hiszem, ha elkezdené sorolni a dolgokat, amik bántják, akkor sosem érnénk a lista végére!

-Ez az egész zavarja őt igaz?

-Teljesen bizonytalan. Szerintem még akkor is, ha azt mondja, hogy engem akar. Mindig meginog. Valahogy képtelen bármelyikünk mellé igazán odaállni.

-Néha már annyira sajnálom szegényt. Olyan kis szerencsétlen.

-Az…

-És mi van Taylorral? Nem megy neki?

-Nem tudok róla, hogy menne. Mondta volna, ha bármi is történik kettőjük között.

-És haragszik még rám?

-Miért nem kérdezed meg te? Nem tudom, hogy haragszik-e. Seth olyan rohadt sok mindent érez egyszerre, fogalmam sincs, hogy a harag is ott van-e. Bár, szerintem most épp nem haragszik rád, csak nem tudja eldönteni, hogy mit gondoljon rólad.

-Értem. Remélem, hogy nem zavartuk össze nagyon. Helyes kölyök. És igazából egyikünk sincs rá, jó hatással. Mégis igyekszik, pedig szerintem, tudja ő is, hogy ez a legkevésbé neki jó.

*

Már bőven elmúlt éjfél mikor Bill is elindult felfelé az emeletre. Nina már régen aludt, ahogy Tom is, csak ő volt fent. Egészen elmerült a gondolataiban, nem vette észre, hogy teljesen egyedül maradt. Lassan összeszedte magát és megindult fel a lépcsőn. Épp hogy maga mögött hagyta a földszintet és lekapcsolta a lámpákat mikor hirtelen egy hangos csattanást hallott. Mintha valaki elesett volna. Egyedül a Seth szobája melletti fürdőből szivárgott ki némi világosság. Bill megcélozta az ajtót és egy halk kopogtatás után óvatosan benyitott.

-Seth? –az énekes értetlenül nézett a földön ülő gyerekre, majd az arca eltorzul, ahogy jobban szemügyre vette a fiút. –Jézusom! Jól vagy?

A gyerek kábán megrázat a fejét, de nem nézett a férfira csak ügyetlenül tapogatózva lehúzta a wc-t.

-Hánytál? –kérdezte Bill az ajtóban állva, majd lassan beljebb lépett. A fiú bólintott és remegve felsóhajtott. –És mi történt? Rosszul lettél? –Seth megint bólintott, Bill pedig leguggolt hozzá és óvatosan a vállára tette a kezét. –Baj van igaz? Valami nincs rendben veled.

-Érezted már úgy… -kezdte a fiú zavartan és szárazan köhögött. –Hogy nem vagy normális?

-Persze. –mosolygott Bill és leült a gyerek mellé.

-De úgy igazán. Volt már olyan, hogy elkezdtél hinni a félelmeidben?

-Igen volt. De veled most nem ez gond ugye? Nem a félelmeidről van szó.

-De azokról is.

-Elmondod nekem?

-Nem tudom. Még senkinek sem mondtam el.

-Egyszer azt mondtad nekem, hogy egy szánalmas senki vagyok. Tekintettel erre, igazán elmondhatnád.

Seth nagyot sóhajtott és megtörölte a szemeit.

-Néhány napja, mikor Tommal jöttünk vissza Los Angeles felé, a kocsiban álmodtam valamit. Olyan volt mintha igazából akkor ébredtem volna fel. Mert iszonyatosan valóságosnak éreztem az egészet.

-Mi álmodtál? –kérdezte Bill suttogva.

-Én… én nem tudom elmondani. Ez annyira nehéz…

-Hé! Nem kell szégyellned! Csak egy álom volt.

-Mondom, hogy nem csak álom volt! Ez volt a kurva valóság! Érted? Fel tudod ezt fogni? Megöltem Tomot? Téged választottalak helyette! Mindenkit… mindenkit, akit szeretek kegyetlenül megkínoztam. Aztán pedig ott hagytam őket! Meleg voltam, érted? Olyan meleg amilyen te sose voltál! Minden félelmem valósággá vált. Nem tudtam mit csinálni, szenvedtem, és mégis élveztem. És nem voltam egyedül. Ez volt az egészben a legrosszabb… valaki… valaki végig követett. Tudod, hogy ki volt az? El tudod képzelni? Én voltam! Szörnyen gonosz voltam Bill. Élveztem, hogy neked fájt. Élveztem, hogy saját magamat kínozhattam. Undorító voltam. Tudod milyen volt belenézni abba a szembe, amit minden nap látok a tükörben? Tudod milyen volt megérinteni, érezni? Beszélt hozzám. Befolyásolt, irányított engem. És ahogy hozzám ért… ijesztő volt. Valahogy mégis élvezetem. Azt mondta, hogy ő létezik, hogy itt van bennem. Érzem, néha olyan mintha ő irányítana. Nem akarom elhinni, és mégse tudom kiverni őt a fejemből. Olyan volt… olyan volt amilyen én is lehetnék, ha nem állítasz meg. Rossz, gonosz, szenvedélyes… ő volt minden, ami én nem tudtam lenni.

-És hiszel benne?

-Nem! Vagyis… igen, mert megijedtem…

-Csak ha elhiszed magadról, hogy olyan, vagy mint ő, akkor lehet, hogy tényleg létezni fog.

-Nem vagyok normális? –kérdezte Seth és összeszorította a száját.

-Nem, nem vagy az. Te különleges vagy.

-Lehet, hogy beteg vagyok?

-Nem. –mosolyodott el Bill és tekintetét a gyerekre emelte. –Te nem vagy beteg, csak összezavarodott. Nem kéne, hogy ilyen butaságok miatt aggaszd magad.

-De, annyira valóságosnak tűnt.

-Seth! Te elhiszed magadról? Elhiszed, hogy olyan, vagy mint ő? Az, amitől a legjobban félsz?

-Nem! –rázta a fejét a fiú, de egy másodperc múlva döbbenten megállt és mintha csak valami hirtelen megváltozott volna benne, ravaszul elvigyorodott. –Vagyis… tulajdonképpen, igen! Elhiszem! Még ha ijesztő, akkor is reális és logikus az egész.

-Meleg vagy? –kérdezte Bill nevetve, és nem vette komolyan Seth-et.

-Lehet… -mosolygott a fiú magában és szórakozottan nézett az énekesre.

-Na, ne szórakozz velem! Ez nem te vagy!

-De én vagyok! –mosolygott tovább ijesztően a fiú. –Ez az egész Bill… ez mind én vagyok.

-Most komolyan beszélsz?

-Igen.

-Nem hiszem el. Te nem ilyen vagy! Nem vagy ilyen ijesztő.

-De Bill! Ilyen vagyok! Ijesztő, félelmetes!

-Fejezd be! –szólt keményen az énekes a fiúra. –Meg se próbáld elhitetni, magaddal, hogy beteg vagy! Nem vagy az! Érted Seth? Te nem vagy beteg! Én elhiszem, hogy nehéz neked… de nem ennyire. Erős vagy! Túl leszel rajta. Az nem segít, ha még jobban belelovallod magad. Inkább nyugodj meg. Higgadj le egy kicsit.

-Miért mi értelme van? Minek nyugodjak le, ha most úgyis megint összeveszünk? Minek, hogy ha Tommal úgyis megint elkezdtek majd kettészedni?

-Seth! Mi nem veszünk össze! Soha többet! Világos?

-Mint a nap! –vágta rá a szemeit dühösen forgatva a gyerek. –És mi van, ha mégis? Mi van, ha nem állok le?

-Fejezd, már be kérlek! –fakadt ki Bill türelmetlenül. –Nem akarok veszekedni.

-Akkor mit akarsz?

-Csak beszélgetni. Nem értem, hogy miért vagy még mindig ilyen barátságtalan. Nem akarok többé a múlttal foglalkozni. Nem felejthetnénk el? Hibáztam és bocsánatot is kértem. Mit vársz még tőlem? Mert bármi is az én megteszem. Szeretnék jó…

-Jó… mi? –kérdezte Seth a szemöldökét felvonva.

-Jó szülő lenni.

-Hát ez remek! –harsan fel a fiú gúnyos nevetése. –Jó szülő! Te? És Tom? Ő már most is jó szülő! Imádlak téged Bill de te nekem nem vagy a szülőm. Nem vagy ideális. Vagyis az vagy csak nem nekem. Nekem Tom…

-Tudom, hogy ő kell neked. Elhiszem, belátom, ha azt akarod. Nem fogok közétek állni. De azért még én is próbálkozhatok, nem?

-Miért akarsz próbálkozni?

-Mert… mert szerintem…

-Szerinted?

-Seth, én nem szívesen mondom ki ezt. Tudom, hogy Tom mennyire fontos neked és nem akarom egyikőtöket se megbántani. De szerintem, még ha te nem így gondolod akkor is én vagyok az akit keresel.

-Most miért mondod ezt? Miért olyan biztos ez? Ha nem akarsz közénk állni, akkor miért teszed meg? Milyen bizonyítékod van? Mivel magyarázod meg, hogy te vagy az és nem Tom?

-Hát… -Bill zavartan elakadt.

-Na ugye látod? –a gyerek főlényesen nézett az énekesre. Nincs semmilyen…

-Seth! Ha azt akarod én, megmagyarázom.

-Akkor magyarázd meg! Gyerünk! Rohadt kíváncsi vagyok!

-Figyelj én nem győzködni, akarlak, csak elmondom a saját szemszögemből ezt az egészet. Szóval az előtt, hogy megismertelek volna, csak kétszer találkoztam az anyáddal. Először mikor a nagyapáddal eljöttek megnézni a koncertjeinket. Aztán mikor elmentek egy is ideig semmit nem hallottam róla. Később a nagyapád miatt újra találkoztunk. Ő nem mondott semmit rólad. Nem árulta el, hogy terhes. Sokat beszélgettünk, akkor is több napig voltak velünk. Egyik nap felmentem hozzá a hotelba. Nem történt semmi én nem akartam, ezért csak barátok voltunk, de Nina tudod mindig is nagyon szeretett engem. Akkor kerültek hozzám a naplóbejegyzései. Szégyellem de nem ő adta nekem őket.

-Elloptad? –kérdezte Seth megdöbbenve.

-Igen. Akkor jó ötletnek tűnt. Képzeld csak el! Nina kiment egy percre a szobájából én pedig megláttam az asztalán ott heverni a naplót. Persze, hogy beleolvastam és, hogy megtaláltam azokat a bejegyzéseket. Iszonyatosan megijedtem. Nem akartam elhinni, hogy tényleg apa lehet belőlem.

-De miért nyúltad le a lapokat?

-Azért, mert hirtelen belegondoltam, hogy milyen leszel majd. Ha tényleg az én fiam, vagy akkor hasonlítsz rám. Én tudod mi tettem, volna, ha olyan helyzetbe kerültem volna, mint te? Mindent feltúrtam volna, hogy megtaláljam az apámat. Megtettem volna minden tőlem telhetőt. És te is ezt tetted. Tudtam, hogy keresni fogod a nyomaimat, mert én is ezt tettem volna. Számítottam rá, hogy olyan leszel, mint én. Számomra ez a legnagyobb bizonyíték. Kerested azokat a lapokat. Hasonlítasz rám, érted?

-Elmenekültél! A lapokkal együtt. Eltűntetted az egyetlen rohadt nyomot, ami utánatok, vezethetett volna. Te nem akartál az apám lenni.

-Persze, hogy nem akartam, nem voltam még készen egy ekkora feladatra! Mégis mi mást tehettem volna? Jó sokat ittam rá és elfelejtettem az egészet. Jöttek más, nagyobb dolgok ezt pedig direkt kivertem a fejemből. Nina bejegyzéseit pedig csak nem rég találtam meg, mikor igazán keresni kezdtem őket.

Seth döbbenten hallgatott.

-Ez így elég durván jó érvnek tűnik. –nyögte végül elkeseredve és lehajtotta a fejét.

-Hát, kérdezd meg Tomot is. Kíváncsi vagyok, hogy ő mit mond neked. Aztán döntsd el, hogy kit, vagy mit akarsz. Ha akarod, csináltathatunk vizsgálatokat, de te ott legbelül, abban a betegesen összetört világodban, úgyis tudod az igazat. Majd szólj, ha… ha rájössz…