Figyelem, az egyik kedvenc oldalam novellaíró versenyt szervez és nem szeretnék egyedül versenyezni!!! JELENTKEZZETEK!!!

http://babanaginikimyfanfic.blogspot.hu/2012/06/novella-iro-verseny.html

Figyelem! Az oldal novellaíró versenyt hirdet!!!
Alap infók:- Jelentkezni 2012.07.08. 00:00h-ig lehet emailbenthfanficverseny@gmail.com (Eddig el kell döntened, hogy belevágsz és részt veszel-e a versenyen)
- A novellákat 2012.08.08. 00:00h-ig lehet beküldeni a fent megjelölt email címre. Ami utána érkezik be, azt már nem tudjuk elfogadni!
Ez a verseny kicsit eltérő lesz, mint amik eddig voltak mostanában, mégpedig azért mert néhány általunk megadott pontnak szerepelnie kell benne mindenféleképpen. Azon kívül mindent teljesen a ti fantáziátokra bízunk.
- A novella minimum 2 oldalas legyen, maximum kitétel nincs.
- Próbálj meg minél kifejezőbben és minél kerekebb mondatokban fogalmazni. (Csak gondolj arra hogy minél több részletet leírsz annál jobban át tudod adni az olvasónak az általad elképzelt világot)- A novellákat 2012.08.08. 00:00h-ig lehet beküldeni a fent megjelölt email címre. Ami utána érkezik be, azt már nem tudjuk elfogadni!Ez a verseny kicsit eltérő lesz, mint amik eddig voltak mostanában, mégpedig azért mert néhány általunk megadott pontnak szerepelnie kell benne mindenféleképpen. Azon kívül mindent teljesen a ti fantáziátokra bízunk.- A novella minimum 2 oldalas legyen, maximum kitétel nincs.- Próbálj meg minél kifejezőbben és minél kerekebb mondatokban fogalmazni. (Csak gondolj arra hogy minél több részletet leírsz annál jobban át tudod adni az olvasónak az általad elképzelt világot)-Jelentkezéskor írjátok meg az emailben a neveteket (lehet írói vagy kitalált név is) és a novellának adjatok címet is.- Egy 3 fős zsűri olvassa el a beérező novellákat és értékeli mindegyiket megadott szempontok szerint. Szeretnénk nagyon fantázia dús történeteket olvasni.- Nyugodtan szárnyalhat a fantáziátok. Lehet fantasy, sci-fi, akció ami jön egy a fontos hogy a ti fejetekből pattanjon ki (persze használhattok alapot filmek/könyvek formájában csak ne azt adaptáljátok hanem lássunk benne saját fantáziát is) és kitétel hogy NE legyen TWC-s, de nyugodtan szerepelhet benne +18-as rész is(horror,erőszak, szexualitás) amit a szem és az ész elbír, de csak finoman ;)
Helyezések:- Az augusztus 08. 00:00h-ig beérkező novellák közülkiválasztjuk azt az 5 legjobbat, amit közzé teszünk az oldalon és megindul a szavazás, ami a közzétételtől kezdve 1 hétig fog tartani (lehet biztatni barátokat, rokonokat hogy olvassák el és szavazzanak).- Az első 3 legtöbb szavazatot kapó novella fent marad az oldalon, kiemelt helyen és az írók blogjait (ha van nekik) reklámozzuk és figyeljük fél évig, új bejegyzéseit terjesztjük a blogunkon stb.

Kikötések (aminek szerepelnie kell a novellában):
- legyen benne valami tárgy aminek jelentőséget kell tulajdonítani (mindegy mi az [ékszer,használati tárgy stb.])
- Ha az ikrekről írsz és mondjuk egy lányról, akkor vegyél bele még egy 4. szereplőt is (teljesen mindegy kit csak feldobja a dolgot ne legyen tipikus tucat sztori)
Kikötések (aminek szerepelnie kell a novellában):- legyen benne valami tárgy aminek jelentőséget kell tulajdonítani (mindegy mi az [ékszer,használati tárgy stb.])- Ha az ikrekről írsz és mondjuk egy lányról, akkor vegyél bele még egy 4. szereplőt is (teljesen mindegy kit csak feldobja a dolgot ne legyen tipikus tucat sztori)

Minden jelentkezőnek/versenyzőnek sok sikert kívánunk! :)

Novellaíró verseny

Sziasztok! Nemrégiben jelentkeztem egy novellaíró versenyre, a jelentkezési feltételek között pedig ott volt, hogy ki kell tenni ezt a képet, linkkel! Nem tudom még, hogy milyen novellával indulok, valószínűleg írok egy újat! Ha bármi "nagy" dolog történik, azt közzé teszem a blogon! A konkurenciának pedig hajrá!:)



http://daretodream-th.blogspot.hu/2012/06/1-novellairo-verseny.html

Ments meg! 4. Rész

"Ez még csak a kezdet!"

-Halló? –szólt bele Tom álmosan a telefonba.

-Tom! –kezdte Bill kétségbeesetten.

-Mi a franc van? Bill tudod hány óra? Hajnali három!

-Tudom. –nyögte az énekes egyre inkább elszoruló torokkal. –Seth, most jött haza.

-És? Tudtommal képes vagy megoldani az ilyesmit. Büntesd meg! Abból majd megtanulja, hogy nem teheti ezt meg veled.

-De Tom…

-Bill az isten szerelmére mi a fene bajod van?

-Tom… Seth hazahozott egy fiút. –remegte Bill és leroskadt a konyhában az egyik székre. –És… és…

-Értem. –mondta csendesen Tom. –nos ez esetben sajnos nem tudok segíteni. És azt hiszem ezt te is tudod. A világon senki nem tehet ez ellen semmit. Sajnálom ha ez ennyire megvisel… furcsa ezt mondani, de ez már normális. Ettől nem kéne megijedned.

-De…

-Bill! Nyilván neki is elég nehéz ezt elfogadni! Gondolj csak bele! Egyébként pedig csak tizenhat éves. Még keresi magát. Egyáltalán nem biztos, hogy tényleg érez is valamit. Lehet, hogy csak összezavarodott, vagy részeg, vagy beszívott… isten tudja mi baja van. Én a helyedben most nem Seth-el foglalkoznék, hanem elkezdenék gondolkozni.

-Min? –kérdezte az énekes értetlenül.

-Azon Bill, hogy hol basztad el ennyire! Szerinted miért lesz egy tizenhat éves gyerek meleg? Biztos nem azért, mert egyszer csak úgy dönt, hogy na most akkor én buzi leszek! Valami kiváltotta ezt belőle, de hogy mi, arra már neked kell rájönnöd.

-Tom, kérlek, segíts!

-Nem! Te vagy ott, te vagy vele, te vagy az apja! Neked kell segítened rajta!

-Gyere ide! –kérte az énekes ijedten.

-Hülye vagy? Végre elvitted innen Seth-et. Megszabadítottál a kíntól, hogy nekem minden nap látnom kelljen őt veled! Nem fogom direkt keresni a bajt. Nem foglak meglátogatni! Ha akarsz, majd te ide jössz, de én nem akarom látni Seth-et.

-Hiányzol neki. –suttogta Bill. –És látnod kell őt.

-Nem a te világodban! Majd ha egyedül eljön hozzám, akkor bevallom én is, hogy hiányzott… de a te házadban, a te feleségeddel nem akarom őt látni.

-Tom! Utál engem…

-Csodálkozol rajta? Fogj egy kibaszott tükröt Bill, és nézz bele! Vedd már észre, hogy senki mással nem foglalkozol csak magaddal. Csaptál egy nagy drámát, mikor kiderült, hogy te vagy az apja, aztán rögtön elvetted az anyját, elutaztatok, és őt itt hagytátok. Rohadtul leszarod őt, észre sem veszed, és akkor még csodálkozol, hogy utál? Megmondjam, miért utál? Belenézzek helyetted abba a rohadt tükörbe? Te is utálod őt Bill! Pont úgy lett, ahogy megmondtad! Soha nem fogod tudni elfogadni őt, mert ő nem téged akart! Hanem engem… hiába ígérted neki, hogy minden rendben lesz, ha… ha… te alapvetőleg nem vagy jó neki. És ha egy számára ennyire utált dolog ott van minden nap, akkor ne csodálkozz, ha semmi nincs rendben!

-Most mit csináljak Tom?

-Nos, tudom nehéz, de… próbálj meg kicsit kedves lenni. Nem kell nagyon, csak egy kicsit. Sethnek valószínűleg már az is olyan lesz, mintha egy másik világba kerülne.

-Ez nekem, nem megy! Mégis, hogy legyek kedves, miközben ő a pokolba kíván?

-Meg kéne próbálnod felnőttként viselkedni!

-De…

-Tedd meg Nináért! –hadart hirtelen a gitáros, majd zavartan elhallgatott. –Legalább a feleségedet tedd boldoggá! Csak ő legyen boldog, kérlek!

-Miért kérsz te ilyet? –kérdezte Bill gyanakodva.

-Mert… ez egy jó érv. Talán jobb leszel tőle. Csak kérlek Bill ne, bántsd őket.

-Igyekezni fogok, hogy ne fojtsam meg Seth-et.

-Rendben. –sóhajtott Tom. –Most viszont… megtennéd, hogy leteszed a telefont? Kurva fáradt vagyok…

-Persze. –nyögte Bill és kinyomta a telefont, lassan visszament az elemeltre, majd halkan visszaosont Ninához a szobába.

*

Reggel Seth vidáman sétált lefelé a lépcsőn. A szülei már a reggeli fölött ültek, mikor ő is csatlakozott. Lazán levágódott az apjával szembe az asztalhoz.

-Jó reggelt! –mosolygott a két felnőttre, majd töltött magának egy csésze kávét. –Jól aludtatok? –kérdezte szórakozottan, miközben beleivott a kávéba.

-Én remekül. –válaszolt Nina mosolyogva.

-Na és te? –kérdezte Bill a szemöldökét felvonva, az arcán pedig átsuhant egy egészen gúnyos fuvallat.

-Királyul! –vigyorgott Seth és nem is zavartatta magát, egyáltalán nem foglalkozott az énekessel.

-És a barátod? –kérdezősködött tovább az énekes, miközben a fiúra hunyorgott és megnyalta a szája szélét.

-Ő is. –mondta Seth még mindig lazán és a hajába túrt.

-Itt aludt az egyik barátod? –csodálkozott hirtelen Nina.

-Igen. –válaszolt a fiú a vállát megrántva, mire az énekes hangosan köhögni kezdett.

-Aludt? –nevetett fel gonoszul. –Érdekes, mikor én találkoztam vele egészen mást csinált.

Seth hallgatott és várakozva nézett a maga mellett ülő, értetlenkedő Ninára.

-Ezt meg, hogy érted? –kérdezte a nő az énekest figyelve.

Bill felpillantott a fiúra, majd hosszasan farkasszemet nézett vele. Seth végül gúnyosan elhúzta a száját, mire az énekes megszólalt. A hangjából szánalmat és megvetést lehetett kihallani.

-Seth fiúkkal baszatja magát.

-Bill! –csattant fel hirtelen Nina döbbenten. –Ez durva volt!

-Szerintem is! –nevetett Bill, miközben egy megalázó pillantást vetett a fiára. –De ez az igazság.

-Seth? –Nina félve nézett a fiúra.

-Ez az igazság. –ismételte Seth lazán, közömbös arccal az énekes szavait.

A nő a szája elé kapta a kezét és döbbenten nézett hol a férfira, hol a fiára.

-Én ezt nem hiszem el. –suttogta rémülten és lassan felállt.

-Pedig jobb lesz, ha elhiszed. –mondta Bill is közönyösen.

-Seth… Miért?

A fiú megrántotta a vállát.

-Nem tudom. Csak!

-De ez…

-Talán nem tetszik? –kérdezte Seth felháborodva az anyjától.

-Én csak…

-Nem én tehetek róla! Érted? Nehogy már te legyél kiakadva! Nekem talán könnyebb?

-Egy szóval sem mondtuk, hogy neked könnyebb. Csak tudod, egy kicsit nehéz elfogadni, hogy a fiunk egy buzeráns kis dög.

-Hogy képzeled…? –csattant fel hirtelen Seth és az asztalon keresztül egészen közel hajolt az énekeshez.

Bill folytatta volna, ha a fiú nem bámul bele egyenesen a szemébe.

-Mi… -kezdte rémülten, majd elkapta Seth kezét és leszorította azt maga elé az asztalra. –Mi történt a szemeddel?

A fiú zavartan megdörzsölte a szemét, bár tudta, hogy már nem tehet semmit.

-Mi az? –kérdezett közbe Nina értetlenül.

-Seth! Mi történt a szemeddel? –kérdezte újra az énekes, közben pedig erősen szorította a gyerek kezét.

-Eressz el! –morogta Seth a fogai közül.

Az énekes hirtelen lenézett a fiú kezére, majd felrántotta rajta a gyerek pólójának ujját.

-Mi ez? –kérdezte a kis véraláfutásra nézve.

-Pont az, amitől félsz! –vigyorodott el Seth és eszelősen vergődve nevetett fel az asztalon fekve.

-Mitől ilyen tág a pupillád? –kérdezte Nina is rémülten, ahogy a fiú szemébe nézett.

-Gyerünk! Halljam, mit vettél be? Mivel lőtted be magad?

-Hagyjál már békén! –kiabált Seth, de az énekes nem eresztette el.

-Seth! Megint drogozol? –Nina ijedten próbálta lenyugtatni a fiút.

-Nem, nem drogozom! –nevetett Seth betegesen, miközben az asztalon vergődött. –Csak élek! Az élet az, ami ilyen kurvára megmérgez!

-Seth, állj le! –kiabált Bill, ahogy a poharak egymás után törtek össze körülöttük.

-Nem! –röhögött tovább a fiú és az énekes kezei közt rángatózott. –Nagyon jól érzem magam, nem fogom abba hagyni!

-Bill, mi baja van? –sikított Nina ijedten, ahogy a szemével elkapta a fia eszelős pillantását.

-Semmi! –ordított Seth még mindig nevetve. –Semmi bajom nincs! Tökéletesen érzem magam! Sőt én magam is tökéletes vagyok!

-Bill, állítsd már le! –kiabált a nő kétségbeesetten.

-Hogyan? Látod, hogy nem tudok mit csinálni vele!

Seth hangosan felröhögött és felült az asztalon.

-Annyira szánalmasak vagytok! –a fiú kitépte magát az énekes szorításából és felállt az asztalon.

 -Seth szállj le az asztalról! –kérte Nina, mire a fiú lehajolt hozzá és néhány milliméter távolságból bámult a nő szemébe.

-Nem. –suttogta mosolyogva. –Semmi kedvem. –Seth megint felegyenesedett és hatalmas lendülettel felrúgta az asztalon álló porcelán tányérokat. A tálak hatalmas csörömpöléssel törtek össze a falon és a földön.

-Fejezd be! –ordított az énekes és megpróbálta lerántani a fiút az asztalról.

-Ezt figyeld! –nevetett Seth miközben felkapta az asztalon álló tejes dobozt, és elkezdte nyugodtan a földre locsolni az italt, majd az énekeshez vágta a félig kiürült dobozt.

-Na most volt elég belőled! –kiabált Bill, ahogy végigfolyt rajta a lé.

Seth tovább ugrált az asztalon, az énekes sehogy sem tudta megállítani.

-Kérlek, hagyd abba! –könyörgött Nina.

-Figyelj anya… azon gondolkoztam… -Seth sátánian elmosolyodott, ahogy lenézett Ninára, majd tovább rugdosta le az asztalról az ételeket. –szóval… még mindig nem tudom megérteni, hogy miért vagy te ekkora…

-Fogd be a szád! –kiabál Bill idegesen.

-Bill, állítsd már le! –könyörgött Nina zokogva.

Az énekes elkapta a fiú karját, majd Nina kezébe nyomta a telefonját.

-Hív fel Tomot! –kiabált, miközben Seth őrülten vergődött a keze erős szorításában.

-Minek? –kérdezte Nina sírva, miközben tárcsázta a gitáros számát.

-Hívd már! –ordított az énekes.

Bill hirtelen lerántotta a fiút, és zihálva nézett a nőre. Seth elterült az asztalon, majd felemelte a fejét és lassan felült, majd elgondolkozva nézett fel az énekesre.

-Milyen különös. –jegyezte meg és a kezébe vett egy hatalmas kést az asztalról. –Ez egy húsvágó kés…

-Seth, tedd azt le! –kérte az énekes fenyegetően villogtatva a szemeit.

-Mi nem is eszünk húst. –nevetett a fiú a késre nézve. –De akkor miért tartunk húsvágó kést a házban?

-Bill? –Tom beleszólt a telefonba, Nina pedig felzokogott, ahogy az éles késsel szórakozó fiúra nézett.

-Tom, én vagyok az…

-Seth, tedd le azt a kést! –kiabált az énekes rémülten.

-Nina! Mi történt, mi a baj? –a gitáros értetlenül hallgatózott a telefonon keresztül.

-Ha az egy húsvágó kés… akkor valóban húst kéne vágnia, nem gondoljátok? –Seth a tenyerének támasztva figyelte a kés élét, majd hirtelen az asztalra nyomta a kezét és átnyomta rajta a kést.

Az énekes és a nő először azt hitték, hogy a fiú fájdalmában ordít, de Seth csak nevetett, akkor is mikor az óriási kést kirántották a kezéből. Bill elvette Ninától, majd kihangosította a telefont.

-Tom! Hallottad ezt? –kérdezte remegve és a kés kihullott az ujjai közül.

-Igen. –hallatszódott a gitáros döbbent hangja.

-Azt hiszed, ezzel megállítsz? –kérdezte Seth gúnyosan méregetve az énekest, majd kitépte a kezéből a telefont. –Itt vagyok! –szólt bele a telefonba és leugrott az asztalról. –na gyerünk, mondd! Mivel akarsz megállítani?

-Seth nyugodj, meg kérlek!

-Ezt már ők is mondták! –üvöltött Seth, csalódottan és felvette a földről, majd a falba dobta a hatalmas kést.

-Figyelj, kérlek… csak egy kicsit figyelj rám!

-Nem! –ordított Seth és a fejét hátravetve felzokogott. –Te rohadt szemét, hogy tehetted ezt velem? Hogy voltál képes a szemembe hazudni?

-Seth én…

-Annyira hiányzol! –zokogott fel hangosan a fiú és lerogyott a földre.

Bill és Nina döbbenten figyelték a hirtelen lenyugvó fiút. Néhány percig mindannyian hallgattak, majd Tom szólalt meg újra. Halkan és erőtlenül, mintha nem is akarná kimondani, vagy beismerni azt, amit mond.

-Te is nekem. –suttogta halkan.

-Azt ígérted segítesz… segítesz hazatalálni. És azt mondtad, szeretsz. Azt mondtad, magadat látod bennem. Azt mondtad… azt mondtad, hogy az apám akarsz lenni.

-Seth… ez már nem egy rémálom. Ez a valóság, úgyhogy nyugodj meg és térj magadhoz, különben valóra válnak a félelmeid.

-Ne, Tom én nem akarok olyan lenni soha! De… de kezd az egész rémálommá válni. Vannak dolgok, amikre nem emlékszem. Csináltam egy csomó hülyeséget… kiszúrtam a fülem, belenyírtam a hajamba, szétbasztam az egész szobám, most veszem észre, hogy már napok óta nem eszem, közben tegnap Milo belőtt nekem egy óriási adag Speed-et, Adammel pedig…

-Seth! Seth! Nyugodj meg! Nem történt semmi. Nincs veled semmi baj.

-Bill utál engem. –sírt tovább a fiú, mire az énekes felkapta a tekintetét. –Én pedig… elvett tőlem mindent! Gyűlölöm őt…

-Nem, Seth nem gyűlölöd, csak dühös vagy. Komoly bajod lehet, ha most nem nyugszol meg. Én pedig nem akarlak elveszíteni. Ezért kérlek, hogy állj le…

-Kezdelek elfelejteni. –suttogta kétségbeesetten a fiú.

-Soha nem fogsz elfelejteni. Ott vagyok benned.

-Igen. –ismételte automatikusan a gyerek és fáradtan a falnak dőlt. –Olyan vagyok, mint te.

-Megnyugodtál? –kérdezte Tom aggódva.

-Igen. –sóhajtotta a fiú és lehunyta a szemeit.

-Szeretlek, emlékszel? Bármi történik is, ezt soha ne felejtsd el!

-Igen, emlékszem ezt mondtad. Én is szeretlek.

-Ne félj! Seth, soha ne félj semmitől. Én itt vagyok. Bármikor, amikor csak akarsz…

-Már megint hazudsz… -jegyezte meg a fiú ijesztően elnyújtva a szavakat.

-Igen, tudom. –ismerte be Tom, és nagyot sóhajtott. –De mással nem tudlak megnyugtatni.

-Mondd nekem… -Seth egy pillanatra, az énekesre emelte a tekintetét, majd folytatta. –Kérlek, mondd nekem, hogy az apám vagy.

-Seth…

-Kérlek! –sírta hangosabban a gyerek, a gitáros pedig megadta magát.

-Seth, az apád vagyok… ezért kérlek, hogy ha a fiam vagy, hidd el, amit mondok. Hiányzol.

-A fiad vagyok… -suttogta Seth, mosolyogva a kezéből, pedig kihullott az üresen csöngő telefon.

Nina lassan a fiú mellé sétált és felsegítette a gyereket.

-Pihenj le. –mondta, de nem tudott közben Seth-re nézni. –Ma kihagyod az iskolát, csak aludj egyet jó?

A fiú nem válaszolt semmit, hagyta, hogy az anyja felkísérje a szobájába. Az énekes csak döbbenten bámult utánuk.

Seth kábán zuhant az ágyára és szinte azonnal el is nyomta őt az álom.

*

Mikor felébredtem, megdörzsöltem a szemem és gyorsan kikeltem az ágyból. Este nyolc óra volt. Rengeteget aludtam. Gyorsan leszaladtam a konyhába és szétnéztem, de rajtam kívül senki nem volt a házban. A hűtőn egy üzenet: Vacsorázni mentünk.

Nem sokat foglalkoztam vele, hogy a szüleim hol vannak, és mit csinálnak, egyáltalán nem érdekelt. A papírfecnit a szemetesbe dobtam. Éppen a fürdőbe igyekeztem, amikor az előszobán áthaladva valamin megakadt a szemem. Egy furcsa alak állt velem szemben a szobában. Ahogy közeledtem felé, minden mozdulatomat tökéletesen utánozta. A tükörképem valami eszméletlenül gyönyörű volt. Szinte fájt, hogy nem tudom megérinteni.

Nem tudom, meddig állhattam a tükör előtt, nem tűnt fel az idő múlása. Mikor végre sikerült elszakadnom onnan, felszaladtam a szobámba a kocsikulcsomért. Ahogy a kulcs után kutakodtam, a kezembe akadt a már majdnem kiürült graffitti-s doboz. Amint megtaláltam a kulcsot átmentem Bill szobájába és megálltam az egyik fallal szemben. Egy percig elgondolkozva álltam ott, majd felráztam a dobozt és a falra firkáltam a mondatot, amit Billnek szántam. "Ez még csak a kezdet!" A kezem furcsán fájt, nem is értettem, hogy miért. Ahogy rá néztem, láttam, hogy a tenyerem egyenesen át van szúrva, a kezem pedig tiszta vér. Megráztam a vállam, majd a felirat alá nyomtam a véres tenyerem.

A dobozt a szobában hagytam, hagy tudja, csak biztosan, hogy én voltam. Bezártam a házat és egyenesen a régi raktárépülethez mentem. Most nem volt olyan buli, mint a múltkor, csak néhány hangos nevetést lehetett hallani az épület belsejéből. Átmásztam a kiszakadt kerítésen, majd betoltam a hatalmas vasajtót.

-Seth! –kiáltott fel nevetve Milo, ahogy hátranézett rám.

-Csá! –köszöntem én is, és pacsiztam mindenkivel.

-Hallom kellemes volt az éjszakád! –nevetett Sharon, és rám vigyorgott, miközben én levágódtam Adam mellé az egyik régi kanapéra.

-Kellemes? –kérdeztem röhögve. –Kurva jó volt! –Adam elvigyorodott és már kezdett volna rám mászni, mikor én eltoltam magamtól. –Ne most, baszd meg!

-Na és milyen volt a tegnapi cucc? Bejött a Speed? –Milo kíváncsian felvonta a szemöldökét.

-Rohadt jó volt.

-Elfelejtettem neked szemcseppet adni. Nem buktál le?

-De. –nevetettem fel miközben Adam átkarolt.

-Gondolom, nem volt gáz, ha így nevetsz rajta.

-Az volt, de leszarom.

-Te tudod! –vigyorgott, Milo én pedig közben Adam fültágítóját figyeltem.

Hirtelen a hatalmába kerített egy eszelősen király ötlet.

-Mennyi idő kitágítani? –kérdeztem halkan, miközben a többiek valami egészen másról beszélgettek.

-Hát az attól függ… ha tűröd a fájdalmat akár egy hét alatt is, felvihetjük tízesre.

-Megcsináljuk? –kérdeztem elvigyorodva.

-Neked? –kérdezett vissza csodálkozva Adam, majd a füleimre pillantott. –Piercing van benne?

-Ja.

-Király, akkor azt ki is hagyhatjuk.

-Seth figyelj már, van nálad pénz? – felkaptam a fejem Milo hangjára.

-Nincs. Kifizetem a múltkorit…

-Nem azért te hülye! –rázta a fejét Milo, majd Theo-hoz fordult. –Úgy tűnik akkor boltoznunk kell!

-Megint? –kérdezte hirtelen Sharon, kicsit ijedten.

-Nyugi már szívi! –röhögött gúnyosan Milo és megsimogatta a lány arcát. –Nem lesz gáz. Theo profi! És viszi magával Seth-et is. Neki is ki kell próbálnia az ilyesmit.

-Milo, hogy lehet, hogy nincs nálad pénz? –kérdezte Sharon gyanakodva.

-Édes szívem ne érdekeljen téged, hogy én hol tartom a pénzem. Attól még, hogy diller vagyok nincs mindig tele a zsebem kézpénzzel. Mindenki belekényszerül ilyen helyzetekbe, szóval kuss legyen, ha kérhetem!

-Milo mindig van nálad pénz! Nem kéne ezt csinálni. A múltkor is majdnem lebuktunk. És nem kéne Seth-et is belerángatni!

Milo felsóhajtott, majd felállt, kivette a szájából a cigit és Sharon fölé magasodva megállt a lány előtt.

-Gyere! –mondta rémisztően mosolyogva, és a kezét nyújtotta a lány felé.

Sharon tétovázva megfogta Milo kezét és hagyta, hogy a bandavezér felhúzza őt. Milo egészen közel rántotta magához Sharont, majd a derekára tette a kezét és erősen szorította a lányt. Milo felemelte a kezét a lassan égő cigivel együtt, közben Sharon füléhez hajolt és ravaszul elmosolyodott.

-Tudod… annyira szomorú, hogy egy kicsit sem tudsz beindulni tőlem. –Milo dühösen összeszorította a fogait és egy lassú mozdulattan elnyomta a cigijét Sharon kulccsontján.

Milo felém intett én pedig azonnal felálltam és odamentem hozzá. Halványan elmosolyodtam, ahogy a szenvedő Sharonra néztem.

-Theo elvisz magával!

-Na és hová? –kérdeztem a magasba lendítve a kezeim.

-Hát, Seth itt az ideje, hogy tanulj egy kicsit. Az a helyzet, hogy egyikünknél sincs pénz és mindannyian túl messze lakunk ahhoz, hogy csak úgy haza ugorjunk. Innen kb. egy kilométerre, van egy kis pia bolt… elmondom mi lesz. Theo-val oda mentek. Ő már gyakorlott az ilyesmiben. Segíteni fog. Te pedig ki fogod rabolni azt a boltot.

-Mi? –kérdeztem hirtelen döbbenten. –Miért rabolnám ki?

-Nos általában az a legjobb érvem, hogy "azért mert én azt mondtam". De a te esetedben, azt kell, hogy mondjam, ha most nem teszed azt, amit akarok, a tegnapi volt az első és az utolsó adagod tőlem.

Meg sem fordult a fejemben tovább ellenkezni.

-Rendben. –nyögtem lazán, bár tudtam, hogy ettől a perctől fogva én is Milo zsoldosa vagyok. És akkor megértettem… mindannyiunkat csak a függőség tartott mellette. Nem voltunk igazi barátok, kihasznált minket és mi is őt. Neki csatlósok kellettek, nekünk pedig valami, amivel kiüthetjük magunkat. Kielégítettük egymást.

-Ne felejtsd el, felhúzni a kapucnid! –mondta Milo gúnyosan nevetve és hátbaveregetett.

Theo intett én pedig követtem a kijárat felé. Ahogy elhaladtam Adam mellett, éreztem, ahogy az ujjai remegve az enyémek közé fúródnak egy másodpercre. Nem néztem oda csak megszorítottam a kezét és követtem tovább Theot.

Kimentünk az épületből, átmásztunk a kerítésen és kicsit sétáltunk a járdán, majd megálltunk Theo motorja mellett. Theo egy percig várt, majd hirtelen teljes erejéből megütött.

-Megőrültél? –ordítottam, és vérző számra szorítottam a kezem.

-Te… te csak fogd be oké? –Theo dühösen járkált fel-alá, közben pedig engem figyelt. –Legszívesebben halálra vernélek! Mondd csak, hogy lehetsz ilyen hülye? Idejössz, és önként állsz be közénk? Tegnap azért szálltam be én is a verekedésbe, hogy még véletlenül se tudd legyőzni Adam-et. Komolyan ennyire vak vagy? Nem látod, hogy Milo mit csinált Sharonnal? Nem tűnt fel, hogy egyikünk se állította meg? Én megértem, ha függő vagy, mindannyian azok vagyunk, de ez akkor sem éri meg. Milo direkt tesztel téged! Tegnap a verekedéssel, aztán azzal, hogy csak azért is tűvel adta be neked a Speed-et, most pedig ezzel. Elsőre senki nem tud kirabolni egy boltot! Mindig… mindig én segítek az ujjaknak.

-Ezt, hogy érted? –kérdeztem döbbenten.

-Én voltam az első… én voltam Milo első áldozata. Elhozott engem a második estémen, hogy raboljak ki egy boltot. Persze lebuktam ő, pedig direkt élvezte az egészet. Ő a legbetegebb ember, akivel valaha is találkoztam. Néha szokta emlegetni, hogy miért tesz próbára minket, hogy miért gyűjt maga köré egyre több embert. Azt mondja, hogy valaki olyat keres, aki igazán különleges és beteges.

-Hogy beteges?

-Úgy, hogy nem normális! Olyan, mint Milo… elmebeteg.

Hallgattunk. Theo beindította a motort, majd felnézett rám.

-Én, Ricky, Sharon, és Adam… így jöttünk sorban és egyikünk sem volt elég jó neki. Ő maga is megmondta, hogy midannyian különlegesek vagyunk, de egyikünk sem olyan eszelős, mint ő. Én segítettem Ricky-nek Sharonnak és Adamnek is, túlélni ezt a próbát. Ezért segítek neked is. Azt viszont tudnod kell, hogy én Milo miatt voltam börtönben. Mert mikor lebuktam ő eltűnt… otthagyott. Szóval így bízz meg benne!

-Miért jöttél vissza hozzá? –kérdeztem értetlenül.

-Mert tudtam, hogy szívesen lát. És mert függő voltam.

-De hát, miért keresi azt a valaki, aki különleges?

-Így szórakozik. Nincs jobb dolga. Másokat kínoz! Készülj fel rá, hogy rajtad is el fog nyomni még pár cigit. –Theo kicsit lehúzta a pólója kivágását, én pedig csak szótlanul néztem a kulccsontján sokasodó égési sérüléseket.

-Miért mondod ezt el nekem? –kérdeztem gyanakodva.

-Mindenkinek elmondtam. De te… te még csak tizenhat éves vagy. Biztos megfordultál már durva társaságokban. De ez a banda… ezzel a bandavezérrel, nem csak durva, hanem beteges is. Nagyon nem kéne itt lenned. És az a baj… hogy innen sehogy nem lehet kikerülni. Itt tart a drog és itt tart Milo. Nem tudsz elmenekülni.

-Milo tudja, hogy te ilyen jó fej vagy? –kérdeztem nevetve.

-Nem. És jobb is, ha titokban marad… na gyere! –Theo felült a motorra, én pedig mögé. –rúgd le a lábtartót! –mondta, ahogy hátrapillantott.

-Megvagyok. –mondtam és éreztem, ahogy az ereimben lassan de határozottan elkezd áramlani az adrenalin.

-Figyelj, ha bármit hallasz… embert, riasztót, szirénát, azonnal kezdj el futni. De ne menj vissza Milohoz egyedül. Én elintézem, hogy ne üres kézzel érkezzünk. Bármi történik, várj meg itt, érted?

-Értem. –bólintottal izgatottan.

Theo gázt adott és még egyszer hátravigyorgott rám.

-Na! Akkor pakoljuk ki azt a boltot!

A nyaklánc

Fogalmam nincs, hogy miért tettem, de a koncert után még egyszer visszamentem a színpadra. Nem szoktam ilyet csinálni, nincs is ennek semmi jelentősége. Most egyszerűen csak kedvem volt ezt megtenni. A díszleteket már bontották én, pedig szótlanul rugdostam félre magam elől a rengeteg ajándékot, amiket feldobáltak a színpadra. Levelek, plüss figurák, minden szar, amit csak el lehet képzelni. A csapat, ami a díszleteket szerelte mindig iszonyat hangos volt. Most is kiabáltak, mint az állat. De hát végül is egy ekkora stadionban, nem is csoda, ha nem hallják egymást rendesen. A hidat, amin a fél koncerten keresztül ugrálva tomboltam, nagy robajjal engedték le a földre, majd néhányan elkezdték szétszedni. Már éppen indultam volna visszafelé, mikor valami hirtelen megcsillant előttem a földön. Leguggoltam és a kezembe vettem az apró tárgyat, de még mielőtt ránézhettem volna, ösztönösen összeszorítottam a szemem, ahogy éreztem, hogy mögöttem valami hatalmas erővel a földbe csapódik. Rengetegen kiabáltak nekem, mindenki döbbenten nézett rám, miközben én lassan felegyenesedtem. Szinte fel sem fogtam, hogy mi történt. Döbbenten néztem le a hátam mögött lezuhanó óriási tartóoszlopra. Még szinte azt is éreztem, ahogy a lendülete megcsapott. A színpad beszakadt hatalmas súlya alatt. Alig néhány centi választott el tőle. Majdnem rám zuhant. Majdnem meghaltam. Nem tudtam elég gyorsan felfogni az egészet. Ha nem hajolok le valószínűleg az egész rámaszakadt volna.

-Mi az isten volt ez? –még mindig sokkos állapotban voltam, mikor meghallottam David hangját.

Gyorsan lépett ki a backstage-ből, majd döbbenten meg is állt. Én csak néztem magam elé lemerevedve a hatalmas szerkezetre, ami rajtam is törhetett volna darabjaira.

-Bill! –kiabált nekem ijedten, mikor látta, hogy az egész munkás csapat körülöttem, tolong.

-Mi történt? –kérdezte a főépítőtől, aki a többieket is irányította.

-Leszakadt a fő tartószerkezet. Egyenesen Billre.

-Nem, nem esett rám. –szólaltam meg határozottan David pedig alaposan végigmért, majd az építőknek esett.

-Mi az, hogy leszakadt? Hogy lehettek ekkora barmok? Bill majdnem meghalt! És mi van, ha a koncert közben szakad le?

-David figyelj, már elkezdtük lebontani az egészet, csak is ezért történhetett. Megjegyezném, hogy ilyenkor csak nekünk szabadna a színpadon tartózkodni.

-Hát ezt nem hiszem el! Miért kell ilyen amatőrökkel dolgoznom?

-Profi csapat vagyunk!

-Ja, csak majdnem megöltétek Billt. –na, erre már Tom is előkerült és aggódva keresett engem.

Kisétált a színpad mögül, majd ijedten rohant oda hozzám. Félrelökött pár munkást, hogy egyenesen mellém állhasson.

-Bill mi ez az egész, mi folyik itt? Minden rendben?

-Igen jól vagyok. –mondtam a fejemet fogva.

-Mi a franc ez? –kérdezte Tom döbbenten, ahogy a mellettünk beszakadt színpadra nézett.

-Leszakadt a cucc, ami az egész díszletet tartja. –válaszolt David, közben pedig megalázó pillantásokat vetett a munkásokra. –Majdnem Billre.

-Jézusom! Biztos jól vagy? Ki volt ez a balfasz, aki ezt így elcseszte?

-Tom nem tehetnek róla. –suttogtam fásultan és elindultam befelé a színpad mögé.

Tom azonnal mellém szegődött és figyelte minden mozdulatomat. Ez lényegében teljesen felesleges volt, mivel én tökéletesen jól éreztem magam, kivéve, hogy a vérnyomásom hirtelen az egekbe szökött és még mindig nem tudtam magamhoz térni.

David még hosszasan veszekedett az építő csapattal, akik tényleg profik voltak. Ez persze nem zavarta őt, már aznap elkezdett új embereket keresni.

Én bezárkóztam az öltözőmbe és levágódtam a kanapémra. Lehunytam a szemem és próbáltam lassan feldolgozni a történteket. –"Majdnem meghaltam." –csak ez visszhangzott bennem. Az a majdnem, pedig hirtelen eszembe jutatta, hogy miért is csak majdnem. Mert lehajoltam… lehajoltam, hogy felvegyem a földről azt a csillogó valamit. Hirtelen döbbenten emeltem magam elé a kezemet. Egészen el is feledkeztem róla, hogy ott maradt nálam. Gyengéden az ujjaimra fonódott a lánc, amiről lelógott az a csillogó medál. Láttam már ijedt. Ilyen van a katonáknak is, ezt szokták visszaküldeni a családjuknak, ha ő elestek. Ezért nevezik dögcédulának. Megforgattam a medált a kezemben és elolvastam a rávésett betűket. –"Alex Lawrence" –néhány percig csak forgattam az ujjaim közt a cédulát. Kellet egy kis idő, amíg rájöttem, hogy ott fent a színpadon, mikor majdnem rám zuhant az a hatalmas szerkezet, nem csak rohadt nagy mázlim volt. Akárhogy is magyaráztam magamnak, hogy az ilyesmi azért mégis csak lehetetlen, mindig oda lyukadtam ki, hogy ennek így kellett lennie. Hihetetlen de ez valami ép ésszel felfoghatatlan volt számomra. Én hittem benne, hogy ez egy csoda volt.

Este megünnepeltük a koncertet, aztán pedig mindenki ment kipihenni magát. Tommal a lakosztályunk nappalijában ültünk én unottan néztük a TV-t. Ő már szinte aludt mikor én megszólaltam.

-Tom?

-Ha? –kérdezte álmosan és felült a kanapén. –Mi van?

-Tudod, azon gondolkoztam, hogy miért nem haltam meg ma délután.

-Mert kurva nagy mázlid volt! –nevetett én pedig elkomolyodtam.

-De mi van, ha nem? Mi van, ha ez nem csak egyszerűen mázli volt? Mi van, ha valaki, vagy valami így rendezte?

-Mi a jó büdös francról beszélsz? –kérdezte nevetve.

-Csak azért nem haltam meg, mert észrevettem ezt a színpadon. –elővettem a nyakláncot és megint a kezembe szorítottam. –És lehajoltam érte. Ezért nem pont rám zuhant. Mert valaki feldobta a színpadra. Én pedig neki köszönhetem az életem.

-Soha életemben nem hallottam még ekkora marhaságot. –nevetett Tom és kivette a kezemből a nyakláncot.

-Mondj, amit akarsz, de ez akkor is jelent valamit. Ez a lány megmentette az életemet én, pedig hálával tartozom neki érte.

-Te tök hülye vagy! –röhögött Tom és visszadobta nekem a láncot. –Nem is biztos, hogy csaj! Az Alex uniszex név. Szóval lehet, hogy egy pasi mentette meg az életed.

-Barom! Ez akkor is…

-Bill figyelj! Tök mindegy, hogy minek nevezzük az okát sorsnak, végzetnek, mázlinak, vagy Alex Lawrence-nek, a lényeg akkor is ugyanaz. Életben vagy!

-Egyáltalán nem mindegy! És ezredszer mondom, hogy ez nem mázli volt! Alex Lawrence-nek fel kellett dobnia ezt a nyakláncot a színpadra, nekem pedig meg kellett találnom. Meg kellett mentenie engem. Érted?

-Szerintem feküdj le! –sóhajtott fel Tom fásultan miközben a halántékát masszírozta.

-Hülye vagy, hogy nem hiszel nekem. –mondtam és lassan felálltam.

Aznap este a lánccal a nyakamban vergődtem az ágyamban. Valahogy nem tudtam elaludni. Órákon keresztül csak Alex Lawrence járt a fejemben. Elképzelhetetlennek tartottam, amit Tom mondott. Az én szemeim előtt Alex egy csodálatos barna hajú lány volt. Szinte már egy angyal ki tudta, hogy mikor kell majd megmentenie. Tudtam, hogy ezt nem lehetne egyszerű véletlennel vagy mázlival magyarázni. A bátyámmal ellentétben én hittem a sorsban és a végzetben. Ilyesmire viszont soha nem számítottam. Valaki megmentette az életem. És azért végtelenül hálás voltam neki. Meg akartam köszönni.

*

Kiszálltam a kocsiból, és ahogy felegyenesedtem alaposan végigmértem a házat. Egy szép kertesház volt, gondosan ápolt előkerttel. A kezemben lévő névlistára pillantottam. Ő volt a 209.  Alex Lawrence. Már több mint kétszáz rossz helyen voltam. Éreztem, hogy hamarosan meg kell őt találnom. A ház kapuja elé álltam és becsöngettem. Hosszas várakozás után egy kisfiú szaladt ki a kapuhoz a hátsó udvarból.

-Szia! –köszönt mosolyogva a kapu mögül.

-Helló kölyök.

-Anyukám nincs itthon és nem szabad idegeneket beengednem a házba. –közölte, mire én elmosolyodtam.

-Rendben értem. Akkor azt mondd meg, hogy kivel laksz itt.

-Anyukámmal és a nővéremmel.

-A nővéreddel? –kérdezte kíváncsian. –És hogy hívják a nővéredet?

-Alexsis.

-Szoktátok őt becézni?

-Igen. –válaszolt kicsit csodálkozva és visszább húzódott a kerítéstől.

-Itthon van a nővéred? Beszélhetnék vele? –a kissrác határozatlanul bólintott, majd megindult hátrafelé az udvarba.

A ház sarkához érve még egyszer visszapillantott rám, majd elkiáltotta magát az udvar felé.

-Lexy! Lexy gyere egy idegen beszélni szeretne veled.

A becenevet meghallva dühösen megremegett a kezem, majd fásultan felsóhajtottam. Nem érdekel már a Lexy nevű lány. Még mielőtt találkoztam volna vele visszaszálltam a kocsiba és gyorsan elhajtottam.

-Szia! –köszöntem bele idegesen a telefonba. Egyáltalán nem volt kedvem most Tom lekicsinylő stílusához.

-Na? Megtaláltad? –kérdezte a már megszokott gunyorossággal a hangjában.

-Nem. –válaszoltam dühösen és mérgesen összegyűrtem a nevekkel teli lapot.

-És mennyi van még hátra?

-Rengeteg. Kezd elmenni a kedvem.

-Hány éve is keresed őt? –kérdezte számonkérve rajtam az időt.

-Kettő. –válaszoltam fásultan. –Talán abba kéne hagynom. Annyiszor csalódtam már.

-Két éve nem találkoztunk. –jegyezte meg és akaratlanul is bűntudatot ébresztett bennem. Hallgattam és vártam, hogy folytassa. –Tudod Bill, lehet az ember valaminek a megszállottja, amíg csak magát kínozza vele.

-Hagyjam a francba? –kérdeztem fáradtan.

-Igen Bill. Hagyd a francba és gyere haza. Nem gondoltál bele úgy komolyabban, hogy mennyire lehetetlen megtalálni egy embert a több milliárd között? Rég nem gondolkodsz reálisan!

-Sajnálom. –mondtam és nagyot sóhajtottam.

-Hol vagy most?

-Chicago-ban.

-Jól van. –nyögte lemondóan. –Én nem fogom erőltetni, neked kell eldöntened, hogy lemondasz-e róla.

-Ezen még… még gondolkoznom kell rajta. Hívni foglak.

-Rendben.

Kinyomtam a telefont és fáradtan vetettem hátra a fejem. Tomnak mindenben igaza volt. Ez a dolog már rég a rögeszmémmé vált és rengeteg más –sőt szinte minden –dolgot kiszorított az életemből. Az, hogy már két éve nem találkoztam az ikertestvéremmel, valóban tragikus. Önző dolog volt egy ismeretlen miatt otthagyni mindent. Mégis ha a nyakamban lógó cédulára tettem a kezem még mindig elöntött valami különös forróság. Még mindig hálás voltam. Tom mindig megpróbált lebeszélni. Sokszor kinevetett, én mégis kerestem tovább a nyaklánc tulajdonosát. Most viszont kezdem azt hinni, hogy a lánc örökre az enyém marad.

Másnap visszavittem a kocsit az autókölcsönzőbe és fel is szálltam a legelső Los Angeles-i repülőgépre. Fogalmam nem volt róla, hogy mit fogok mondani Tomnak mikor, megérkezem. Azt sem értem, hogyan tudtam őt otthagyni ilyen egyszerűen. Nem aggódtam miatta, az biztos. Nem féltettem tudtam, hogy nem lesz baja. Mégis önző dolog volt őt otthagyni. Kínozott a bűntudat.

Mikor megérkeztem gyorsan fogtam egy taxit, amivel haza mehetek. Fáradt voltam és nem tudtam, mire számítsak otthon veszekedésre, vagy másra ezért aludtam a hazafelé vezető úton.

Amint megérkeztem kiszedtem a bőröndjeim a csomagtartóból, kifizettem a taxit és előkerestem a kulcsaim. Elgondolkozva léptem be az ismerős udvarra, majd elkezdtem a ház felé vonszolni a csomagjaim. Csodálkozva álltam meg mikor észrevettem a parkoló előtt nevetgélő Tomot.

-Marly! Marly ne csináld! –nevetve kergetett egy szőke lányt, a kocsija körül. A Marly nevű lány viháncolva locsolta őt a kerti slaggal miközben Tom autóját mosták.

-Sziasztok! –köszöntem zavartan, ahogy odaértem hozzájuk.

-Oh! –Tom kizökkenve állt le, majd közelebb lépett hozzám. –szia! –kezet fogtunk, majd mikor elhúzódtam tőle, közelebb húzta magához a szőke lányt. –Bill, szeretném bemutatni neked, Marlyt. Talán már említettem neked őt, bár az, hogy állandóan utaztál megakadályozta, hogy elmeséljem mi is történt köztünk. Szóval Marly-val több mint másfél éve együtt járunk.

-Szervusz! –köszönt a lány mosolyogva és felém nyújtotta vizes kezét, majd felnézett a szemembe. –Marly vagyok!

A lány tejfölszőke haja tépett tincsekben lógótt a válláig. Olyan volt, mintha nem is a szájával, hanem hatalmas zöld szemeivel mosolyogna. Az alakja tökéletes, magas és vékony volt.

-Én… én… Bill… Bill Kaulitz vagyok. –zavartan lesütöttem a szemem, majd Tom megvető pillantásai által vezérelve bevonszoltam magam a házba.

Az, hogy megbámultam a bátyám barátnőjét a lehető legenyhébb kifejezés arra, amit csináltam. Nem csak megbámultam, hanem egyenesen végigmértem. Részletesen megfigyeltem minden egyes porcikáját. Az, hogy Tom ilyen régóta vele van, csak egy dolgot jelenthet. Azt, hogy nagyon is komolyan gondolja ezt a kapcsolatot. Részemről, ez teljesen rendben van, örülök, ha ő boldog.

Este együtt vacsoráztunk Tommal és Marly-val. Számomra szokatlan volt, hogy rendes otthon főzött ételt, ettünk, de mint kiderült Marly egy igazi konyhatündér volt. Mikor Tomra néztem, láttam, hogy szereti őt, ilyenkor pedig mindig elmosolyodtam. Sokat meséltek, magukról, én pedig élvezettel hallgattam a történeteiket. Igazán kellemes este volt.

-Örülök, hogy itt vagy! –mondta Tom nevetve a vacsora vége felé és felém emelte a poharát.

-Én is ürülök, hogy itt lehetek! –mondtam és Marly-val együtt koccintottunk Tommal.

-Akkor igyunk rád Bill! –javasolta a lány. –Arra, hogy megérkeztél.

-Igyunk inkább ránk! –mondtam, és a bátyámra vigyorogtam.

-A családra! –jelentette ki Tom, majd belekortyolt a pezsgőbe.

Már késő este volt mikor úgy döntöttünk, hogy lefekszünk. Tom elsőnek tűnt el, persze rám és Marly-ra maradt a pakolás. Gyorsan elraktam a maradék kajákat miközben, Marly bepakolta a mosogatógépbe a koszos tányérokat.

-Mindent tudok rólad! –mondta ravaszul mosolyogva, ahogy felnézett rám.

-Csak jókat tudhatsz! –nevettem, miközben kidobtam néhány használt szalvétát.

-Ez igaz. De tudod én egészen másnak képzeltelek. Mármint még Tom előtt.

-Ezt, hogy érted? –kérdeztem kíváncsian és a pultnak dőltem.

-Tudod… rajongói szemmel egészen máshogy néztem rátok.

-Értem. Vagyis… nem! Nem értem! Te most akkor… rajongó voltál?

-Igen. És azt hiszem még most is az vagyok.

-Szuper! –mondtam mosolyogva, majd ellöktem magam a pulttól. –Ha nem bánod én most lefekszem.

-Persze, menj csak nyugodtam. –már úgysincs sok cucc, gyorsan végzek.

-Rendben. Isteni volt a vacsora. Örülök, hogy Tommal ilyen jól egymásra találtatok. És neked is örülök. Jó, hogy itt vagy.

-Én is örülök neked.

Felmentem az emeletre és gyorsan beálltam a zuhany alá, majd fáradtan vágódtam az ágyamba. Szégyelltem magam, amiért délután úgy végigmértem Marlyt. Nagyon kedves lány volt és igazán szerette a bátyámat. Örültem, hogy boldogok. Hirtelen a lehető legjobb döntésnek éreztem, hogy haza jöttem. Nem is kellet más. Tényleg úgy éreztem magam, mint egy kis meghitt családban. Fantasztikus volt. Nagyon boldog voltam. Ám ez a hirtelen boldogság nem tartott sokáig. Másnap este Tom elém állt egy meglehetősen furcsa kéréssel. Éppen a teraszon ültem, és a cigimet szívtam. Bentről hangosan szólt Tom szar zenéje, Marly pedig vásárolt.

-Figyelj csak… -Tom mögém állt én pedig tétován hátra néztem.

-Igen? –kérdeztem kíváncsian és vártam, hogy leüljön, de ő állva marad, mintha fölém akarna magasodni.

-Csak azt akarom mondani, hogy legközelebb, ha azt mondom, ne menj el, vagy azt mondom, gyere vissza, akkor tényleg tegyél is úgy. –csodálkozva bámultam Tomra, majd nyeltem egy nagyot, hogy a hangomból eltűnjön a felháborodás.

-Igazad volt. –mondtam beismerve, hogy tévedtem.

-Nem létezik sors! –nevetett fel lazán és miután már megalázkodtam előtte kényelmesen levágódott mellém az egyik székbe.

-Ja. –bólintottam miközben igazat adtam neki.

-Ugye nem akarod tovább keresni? –kérdezte és reménykedve nézett rám.

-Nem. –ráztam a fejem.

-Helyes! –vigyorodott el és ő is rágyújtott. –esélytelen, hogy valaha is megtaláld, és nem akarom, hogy még többet csalódj.

Hallgattam. Nem tudtam mit mondani. Még mindig bántott, hogy nem tudtam megtalálni a nyaklánc tulajdonosát, de éreztem, hogy nem csak én szenvednék, ha tovább keresném őt.

-Bill… én… -Tom rám emelte akaratos pillantását, majd határozottan folytatta. –Azt akarom, hogy add nekem a nyakláncot!

-Mi? –kérdeztem, miközben a felháborodás remegés formája hirtelen eluralkodott a kezeimen.

-Add nekem! Azt akarom, hogy elfelejtsd!

-Tom, ez nyaklánc megmentette az életem!

-Hagyd már a hülye babonáid! –csattant fel kicsit idegesen.

-Ez a kabalám! –mondtam dühösen, miközben az ujjaim közt szorítottam a nyakamban lógó medált.

-Leszarom! Az a szar elvette az eszed! Teljesen meghülyültél tőle! Ráadásul semmi értelme nem volt az egésznek! Elvesztettél két évet az életedből! Engem is itt hagytál! Nem tudtad, hogy mi van velem! Megismertem életem szerelmét, te pedig nem voltál sehol, csak a hülye sorsot kergetted! Olyasmit üldöztél, ami nem is létezik!

-De igen is létezik! Mondd, csak honnan veszed, hogy Marly életed szerelme?

-Érzem! –mondta Tom dühösen és felállt.

-Én is éreztem valamit! Azt, hogy meg kell keresnem a nyaklánc tulajdonosát!

-Jó! Tudod mit? Elhiszem! Létezik sors! De néha… az ember… egyszerűen csak eltéved. Vagy rossz úton jár.

-Most miért mondod ezt? –kérdeztem halkan.

-Csak mert… nem akarlak még egyszer elveszíteni. És a véletlenen kívül nem hiszem, hogy sok közöd lenne ehhez a nyaklánchoz.

-Rendben. –sóhajtottam fásultan és levettem a láncot a nyakamból. –De akkor soha többet nem akarom látni.

-Ezt, hogy érted? –kérdezet Tom, a hangja pedig olyan volt, mintha hirtelen megijedt volna.

-Dobjuk a tengerbe.

-Talán nem kéne. –jegyezte meg Tom zavartan, mire felvontam a szemöldököm. –vagyis… persze! Szabaduljunk meg tőle.

Aznap éjszaka Tommal kimentünk a tengerpartra és felmásztunk egy sziklára. Hosszasan tétováztam mielőtt a tengerbe, dobtam volna a láncot. Furcsa de fájt elszakadni tőle. Attól a tárgytól, amibe annyira kapaszkodtam. Annyira hittem benne, szinte szerelmes voltam belé. Azt vártam, hogy megnyugodok majd, amint kiszakad a lánc az ujjaim közül, de nem! Nem néztem, ahogy a tenger elnyeli a nyakláncot, gyorsan elfordultam. Tom hosszasan figyelte, az elsüllyedő medált.

Másnap reggel tizenegykor frissen ébredtem. Amint felkeltem leszaladtam a konyhába. Marly éppen kávét főzött, miközben aranyosan ringatózott a rádióból szóló zenére.

-Szia! –köszöntem mosolyogva.

-Szia! Jól aludtál?

-Igen köszi! Tom hol van?

-Öhm… azt mondta, hogy lemegy a tengerpartra.

-Igen? –kérdeztem a szemöldököm rángatva.

-Igen. Azt nem mondta, hogy miért.

Tomnak persze volt magyarázata: este a parton hagyta a pulcsiját. Emlékeztem is rá, hogy ledobta a földre, arról viszont nem voltak emlékeim, hogy elhozta-e este.

A napok, hetek, hónapok nagyon gyorsan teltek így hármasban. Nagyon jól éreztük magunkat. Rengeteget jártunk szórakozni. Marly és én legjobb barátok voltunk. Teljesen természetes volt, hogy így laktunk együtt hárman. Számomra is furcsa volt, de soha többet nem tudtam úgy nézni Marly-ra mint az első alkalommal. Csodálatos és gyönyörű lánynak tartottam, aki azért van velünk, mert a bátyám nagy szerelme. Sokat segített nekünk, jobb lett vele az életünk. Nekem pedig egyáltalán senki nem hiányzott. Tényleg igazán boldog voltam. Lassan kezdtem elfelejteni a nyakláncos históriát. Alex Lawrence neve többé már semmit nem jelentett számomra… amíg hirtelen újból fel nem bukkant… egymás után többször is.

*

Tom, Marly és én talpig feketében szálltunk ki a kocsiból. Marly mindig vidám arca most meggyötört és fáradt volt. A temetés alatt annyira zokogott, hogy semmit nem hallottam a pap beszédéből. Meghalt az édesapja, Marly pedig már napok óta csak sírt. Én nem sokat tudtam Marly családjáról. Mindössze annyit, hogy a szülei elváltak. Megvártuk, amíg mindenki elment, mi maradtunk a legtovább. Tom elég zavart volt, nem igazán tudta oldani Marly fájdalmait. Mi ketten kicsit lemaradtunk, amíg Marly az apja sírja előtt állt. Tom nem tudott neki segíteni, számlátomást fogalma nem volt róla, hogy mit kéne tennie. Lassan már háromnegyed órája álltunk Marly mögött, az eső pedig kezdett eleredni.

-Menj! –suttogtam Tomnak a kocsi felé intve a fejemmel, majd elindultam Marly felé.

Lassan megálltam mellette, és átkaroltam a vállát.

-Gyere. –magamhoz szorítottam őt és megpróbáltam a kocsi felé vonszolni, de egy lépést sem mozdult. –Marly… gyere, kérlek. –finoman a vállamhoz szorítottam a fejét és próbáltam megnyugtatni. A teste folyamatosan remegett, ahogy zokogott. Egy pillanatra elfordítottam a tekintetem és lenéztem a sírra. Hírtelen úgy éreztem, megfagy bennem a vér.

-Marly… suttogtam döbbenten, és lassan elengedtem őt. –az apukád… -Alex Lawrence –mit mondtál, hogy mit is dolgozott?

Marly lassan megrázta a fejét.

-Katona volt. –suttogta halkan és belemarkolt a kabátomba.

-Gyere. –ismételtem automatikusan és még midig lemerevedve bámultam a sírra.

Aznap ez volt az első alkalom, hogy Alex Lawrence neve megint felbukkant. Volt bennem annyi emberség, hogy nem piszkáltam Marlyt, nem kérdeztem az apjáról. A temetés után, a lány anyjához mentünk. Nem sok időt töltöttünk itt, kellemetlen lett volna. Az esti eset viszont azt hiszem még a délutáninál is érdekesebb volt, ha lehet így fogalmazni. A gépünk este tízkor indult Los Angeles-be. Minden rendben volt, kipakoltuk a szalagra a cuccunkat, amit magunkkal akartunk vinni az útra és átmentünk az ellenőrző kapun. Nyugodtan indultunk meg tovább, a gép felé, mikor azonban Tom is átlépett volna a kapun, a riasztó hirtelen beindult.

-Ne, már! –sóhajtott fel Tom kelletlenül, ahogy félrehívták és elkezdték végigtapogatni.

Marly-val azonnal visszafordultunk és megálltunk mellette.

-Nem, hagyott magán valamilyen ékszert? –kérdezte a biztonsági őr rutinosan végigmérve Tomot.

-Nem. –válaszolt határozottan a bátyám, majd hirtelen zavartan rám pillantott. –Vagyis… de. –Tom szégyenkezve lesütötte a szemét, majd leakasztotta a nyakából a láncot, amit a tengerbe dobtam.

Dühösen az égre emeltem a tekintetem, majd Tomra pillantva széttártam a kezeim.

-Mi ez? –kérdeztem indulatosan, és kitéptem a biztonsági őr kezéből a láncot. –Képes voltál visszamenni érte és megkeresni a tengerben?

-Tom… -suttogta Marly döbbenten, ahogy a láncra nézett.

-Engem illetne. –suttogta Tom Marly-ra nézve, miközben átsétált a kapu alatt. –viszlát! –köszönt el a biztonsági őrtől, majd csatlakozott hozzánk.

-Még mindig nem tudom elhinni, hogy visszamentél érte! Miért mentél vissza?

-Otthon megbeszéljük! –mondta lekicsinylően, majd átkarolta a még minidig szörnyű állapotban lévő Marlyt, többet pedig nem is foglalkozott velem.

Nem igazán mondhatnám, hogy otthon megbeszéltük a dolgokat. A beszélgetés két ember közt történő kultúrált kommunikáció… mi inkább csak üvöltöztünk egymással.

-Mi a fasz volt ez? –kérdeztem dühösen, amint beértünk a lakásba. –Miért volt nálad?

-Erre én is kíváncsi vagyok. –mondta csendesen Marly.

-Marly… előbb talán te mesélj. A nyaklánc története azt hiszem, érdekelné Billt.

Marly csodálkozva nézett Tomra, majd felsóhajtott, ahogy a tenyerét végighúzta az arcán.

-Az a nyaklánc az apámé volt. Miután leszerelt, nekem adta, hogy tudjam soha többet nem fog visszamenni. Két és fél évvel ezelőtt, mikor tizenhét éves voltam eljutottam a koncertetekre. A láncot pedig feldobtam a színpadra… Tomnak. Mert… rajongó voltam és már akkor is szerettem őt. Azt akartam, hogy megtalálja és, hogy őt is úgy védelmezze, mint az apámat. Hittem benne, hogy megvédi a szeretteimet.

-Hogy tudtad pont őt megtalálni? –kérdeztem Tomot, miközben még mindig Marlyt figyeltem.

-Én… én versenyeztem veled. –suttogta bűnbánóan, mégis határozottan. –Én is kerestem Alex Lawrence-t. Te viszont előbb kezdted, mint és a névlista elejéről haladtál a vége felé. Ezért én fordítva csináltam. Marly apja hátulról a tizenhatodik volt. Mikor meglátogattam őket, azonnal megértettem a helyzetet. Láttam Marly apjának kitüntetéseit a falon, rájöttem, hogy katona volt, tehát csakis Marly lehetett az, aki a nyakláncot a színpadra dobta. –Tom felpillantott rám és egy pillanatra a bűntudatot láttam átsuhanni az arcán. –Én nem magam miatt kerestem a nyaklánc tulajdonosát. Csak… segíteni akartam neked. Mikor azonban rájöttem, hogy Marly az, aki megmentette az életed, képtelen voltam szólni neked. Én… napok alatt beleszerettem. Te pedig még hosszú hónapokig kerested őt, pedig végig itt volt mellettem. És én nem tudtam szólni. Ezért mondtam, ezért győzködtelek annyira, hogy felesleges ezt csinálnod. Mert a sors, amiben hittél… talán nem is a te sorsod volt. Érted? Meg voltál győződve róla, hogy Marly-nak meg kellett mentenie az életed. Elhitetted magaddal, hogy meg kell őt keresned, és hogy köszönettel tartozol. És… tudom, hogy annyira reménykedtél benne, hogy azt hitted az így van elrendezve. Tudom, hogy komoly szándékaid lettek volna vele, miután megtalálod. De az igazság Bill… egészen más. Marly nekem akarta adni a nyakláncot, engem akart védelmezni vele, mert engem szeretett. Én pedig megtaláltam és szeretem.

-Bill találta meg a nyakláncot? –kérdezte Marly döbbenten Tomtól. –Ezért jöttél el hozzánk?

-Igen. –bólintott Tom sajnálkozva.

-Végig engem kerestél? –Marly hitetlenkedve nézett rám.

-Sajnálom. –suttogtam tehetetlenül és megindultam az emelet felé.

-Bill várj! –szólt utánam Tom. –Én el akartam mondani. Csak…

-Igazad volt. –nyögtem sajnálkozva, de nem fordultam vissza, felé. –Nem létezik sors.

-De Bill, létezik. Te megtanítottál rá.

-Ja, igen bocs! Tényleg létezik! Kiderült, hogy a sors, amit a sajátomnak hittem igazából a tied.

-Bill ha te nem találod meg a nyakláncot, mi sosem találkoztunk volna.

-Hát akkor szívesen! –nevettem gúnyosan, majd felmentem és bezárkóztam a szobámba.

Dühösen az asztalomra vágtam az öklöm, és összegyűrtem a még mindig ott heverő hosszú névlistát.

-Nem létezik sors! –suttogtam dühösen, és felrúgtam az íróasztal mellett álló széket.

Mivel Marly szülei elváltak, ő az édesanyja nevét használta, ezért nem jöhettem rá előbb, hogy ő Alex Lawrence lánya. Tomnak igaza volt, mikor azt mondta, hogy komoly szándékaim voltak vele. Én végig szerelmes voltam egy idegenbe. Annyira hálás voltam, hogy akaratlanul is beleszerettem egy ismeretlenbe. Szánalmas… és mégis milyen egyszerű az egész. A sors… nem létezik! Ezt az egyet biztosan tudtam.

Néhány nappal később aztán rájöttem, hogy ez nem igaz. Elmeséltem Marly-nak, hogy hogyan mentette meg a nyaklánc az életem. Miközben beszéltem, csak mosolygott, mint egy kisgyerek. Izgatottan hallgatatta végig a történetet. Furcsa de nagyon boldog volt. Aztán valahogy elkezdett beszélni saját magról és arról, hogy mit érez a bátyám iránt. És akkor jöttem rá, hogy igenis létezik sors. Mert Marly és Tom, csak az én megszállott szenvedélyem miatt találkoztak. Vagy talán Marly miatt… vagy az ő apja miatt… azt hiszem mindenki eldöntheti, hogy hisz-e a sorsban. Én azt mondom, hogy a sors néha elvisz olyan utakra is, amiket mi nem terveztünk. De attól még, a sors azt úgy akarta. A nyakláncot ma Tom hordja, a hátuljába pedig belevésetett egy mondatott. " Nincsenek véletlenek…"

Marly szerint a rossz döntésekből lesznek az igazán jó történetek. És szerintem igaza van. A nyaklánca összehozott minket és igazi család lettünk.

Majdnem három év keresgélés után megtaláltam Alex Lawrence-t… és a nyaklánc tulajdonosát is. Közben pedig semmit nem vesztettem el.

Ments meg! 3. Rész

"Kiszállsz, vagy beszállsz?"

Seth csak este nyolc körül került haza. Ninát a teraszon találta. A nő fáradtan nézett maga elé, a válla megrogyott, a kezében pedig egy szál cigarettát tartott. A fiú megrökönyödve nézett az anyjára, majd lassan leült Nina mellé a lépcsőre.

-Mióta dohányzol? –kérdezte halkan.

-Nem rég. –válaszolt suttogva a nő, az ujjai közt pedig megremegett a cigaretta. –Csak azért szoktam rá, mert Bill is csinálja.

-Ez hülyeség. –mondta mosolyogva Seth és finoman kisimított egy kusza hajtincset Nina arcából. –Csak, azért mert ő csinálja neked, még nem kéne.

-Te is csinálod. –mondta a nő és Seth szemeit figyelte.

-De én nem Bill miatt.

-Akkor miért?

-Mert… mert Tom egyszer rámparancsolt, hogy szívjak el egy kurva cigit. Én Tom miatt csinálom. És az egészen más.

Nina hallgatott és megvárta, amíg a hosszú hallgatást a fiú töri meg.

-Sajnálom, amit reggel mondtam. –hadarta Seth. –Azt, hogy a rossz férfit választottad. Még akkor is, ha így gondolom… nem kellett volna kimondanom.

A nő még mindig nem mondott semmit, csak nagyot sóhajtva kifújta maga elé a füstöt. Seth és ő szótlanul figyelték, ahogy az énekes kocsija behajt a ház elé, majd megáll. Bill kiszállt belőle, a kezében egy szál virággal, majd megindult a lépcsőn üldögélők felé.

-Szia szívem! –köszönt az énekes boldogan mosolyogva és megölelte majd megcsókolta Ninát, mire a fiú azonnal elfordította a fejét. –Hoztam neked valamit. –lelkesedett Bill, majd kihúzta a rózsát a csomagoló papírból, és átnyújtotta azt a nőnek.

-Oh, köszönöm. –mosolygott Nina zavartan, Seth pedig szánakozva röhögött az énekesre.

Nina elnyomta a cigijét és bement a házba.

-Mondd csak mi ilyen rohadt vicces? –kérdezte Bill a szemeit forgatva és megvetően nézett le a gyerekre.

-Utálja a rózsát. –nevetett Seth gúnyosan.

-Minden nő szereti a rózsát. –jegyezte meg Bill szintén gúnyosan és a válla fölől hunyorgott le a fiúra.

-Pontosan ezért, utálja. Látszik, hogy mennyire nem ismered őt. Ha ő is olyan lenne, mint a többi nő akkor elájulna egy szál rózsától. De nem! Ő különleges… megalázod őt egy ilyen átlagos dologgal.

-Rendben! –fújtatott dühösen az énekes. –Úgy látszik, hogy ezt a kibaszott igényességet tőle örökölted.

-Hé! –csattant fel Seth idegesen. –Őt ne merd így a szádra venni!

-Olyan aranyos vagy mikor azt hiszed, megmondhatod nekem, mit csináljak! –Bill gúnyosan felnevetett.

-Fordulj fel! –mérgelődött a fiút és már éppen bement volna mikor az énekes, elkapta a karját, és maga felé fordította.

-Mi ez rajtad? –kérdezte Bill és megvetően végig mérte a fiút.

-Talán nem tetszik valami? –kérdezett vissza flegmán a fiú.

-A pólód. –válaszolt közönyösen az énekes és megrángatta a ruhadarabot. –Azt hiszed ez vicces? –kérdezte, ahogy a ruhára írt szöveget elolvasta.

-Ja. Szerintem kurvára vicces.

-"Szex, drogok és házifeladat." –olvasta hangosan az énekes miközben a szemeit, forgatta. –Ez még csak nem is szellemes.

-Igazad van. –suttogta dühösen a gyerek. –A "házifeladat" tök feleslegesen van ott.

-Csak a sok drog beszél belőled…

-Soha életemben nem hallottam még ekkora hülyeséget! –nevetett Seth és kitépte a pólóját az énekes kezéből. –Te vagy az én legnagyobb drogom. Mert te vagy a legrosszabb dolog, ami valaha is történt velem. Egyébként pedig már rég leálltam mindennel.

-Bill segíts, kérlek, segíts! –utánozta az énekes gúnyosan nyávogva a gyereket, mire Seth csak döbbenten bámult rá. –Hol az a gyerekes Seth, aki így könyörgött nekem?

-Meghalt! –kiabált dühösen a fiú és az énekest félrelökve igyekezett az autója felé.

-És miben halt meg elárulnád? –kérdezte Bill, és a gyerek útját állta. –Talán csak nem túladagolta magát? Vagy esetleg belepusztult az önsajnálatba? –az énekes gonoszul felvonta a szemöldökét és negédesen mosolyogva megsimogatta Seth arcát.

-Egyszerűen csak… Megölted! –suttogta a fiú, és undorodva lerántotta magáról az énekes kezét, majd határozottan megindult a kocsija felé.

-Most meg hová mész? –kiabált utána türelmetlenül a férfi.

-Szard le, nem rád tartozik!

-Seth! Igen is rám tartozik! Én vagyok az apád, és próbálok…

-Mit próbálsz? –kérdezte Seth döbbenten. –Azt ne mondd, hogy próbálsz jó szülő lenni! Vagy, hogy próbálsz nekem segíteni! Az ne mondd, hogy te tényleg jó vagy!

-De Seth, én jó vagyok, csak te nem tudod ezt elfogadni, mert minden, amit csinálsz az rossz!

-Azt a kurva élet! –röhögött gúnyosan Seth. –Jézusom Bill! Nem szoktál öklendezni mikor a tükörbe, nézel? Hogy bírod elviselni magadat? –Seth gonoszul elvigyorodott, majd ravaszul csillogó szemekkel és ijesztő tekintettel lépett közelebb az énekeshez. –Tudod, mi jut eszembe mindig, ha rád gondolok? –a fiú sátáni gonoszsággal nevetett fel és lángoló szemeivel az énekes arcát égette. –Az, hogy a saját seggedet nyalod! Annyira undorítóan el vagy ájulva magadtól! Komolyan… mássz már ki a seggedből! Hányok tőled, ha csak rád kell néznem!

-Hogy az istenbe lehet téged elviselni? –kérdezte idegesen kiabálva Bill és megrángatta a gyereket. –Ha anyád nem lenne mellettem, esküszöm már rég öngyilkos lettem, volna.

-Nos ha csak ennyi akadályoz meg, én elintézem, hogy elhagyjon téged, és akkor nyugodtan öngyilkos lehetsz! –sátáni nevetés tört fel a fiú torkából, ahogy az énekes ijedt arcába nézett. 

-Hová mész? –kérdezte Bill még mindig döbbenten, ahogy Seth kirángatta magát a kezei a közül.

-Nem kurvára mindegy neked? –kérdezte nevetve Seth és bevágódott a kocsiba.

*

Seth megállt egy hatalmas lerobbant raktárépület előtt és körbenézett. Sehol semmi nem volt már rég elhagyta a szép kertes házakat. A raktár mögött egy hatalmas erdő terült el. Az épületből kiszivárgott a zene. Seth eltette a telefonját és kiszállt a kocsiból, majd lassan megindult az épület felé. Amint be akart volna menni egy hatalmas termetű srác az útját állta.

-Hé, öcsi! Kéne valami?

-Csá! Én Milot keresem. –mondta Seth átkiabálva a hangos zenét.

-Milo! –a srác hátra kiabált a tömegbe, a zene pedig hirtelen elhalkult.

-Mi ez? –kérdezték többen is értetlenkedve a tömegből. –Miért álltunk le?

A srác megragadta Seth karját és berángatta őt a tömeg közepére. Seth értetlenül forgott körbe, majd megállt, ahogy a sok ember egyszer csak kezdett szétnyílni előtte. A tömegből előlépett egy sötét alak és szótlanul körbejárta a fiút. Az idegent körülveveő suttogás azonnal elült, mikor az belépett a kör közepére Seth-hez. A fiú bátran felnézett az idegen arcába, majd azonnal le is sütötte a szemét.

-Na mi van kölyök? –kérdezte gúnyosan az idegen és alaposan végigmérte a fiút. Felemelte majd el is engedte a kezét, mélyen a szemébe bámult, meglengette a dzsekijét, majd egészen közel hajolt Seth arcához. –Eltévedtél? –kérdezte megint nevetve és a társaság felmorajlott. –Hogy hívnak? –kíváncsiskodott az idegen miközben a fiú körül járkált.

-Seth… Seth Walker. –a tömeg ismét felhördült és az idegen is érdeklődve felkapta a tekintetét.

-Te vagy az, aki most költözött ide, igaz? Az a Seth, aki elküldte az összes elit gimis faszt a picsába.

-Igen, én vagyok. –válaszolt Seth, magabiztosan érezve, hogy errefelé tisztelik a tetteit.

-És mit akarsz itt? –kérdezte az idegen miközben hátulról beleszagolt Seth hajába.

-Egy Milo nevű csávót keresek… -mondta a fiú az idegen, pedig felegyenesedet, így az arca belekerült a gyér világítás körébe. 

Seth rémülten hátrált egy lépést, ahogy a magas alak arcába nézett. A fiú még életében nem látott ennyire eszelős tekintetű embert. Kék szemei sötéten villogtak, a szája szint mindig féloldalas kárörvendő mosolyba rándult, ha a fiúra nézett. Szőke haja kuszán állt össze-vissza, a ruhái pedig lezserül lógtak az erős, magabiztos srácon.

-Én vagyok az a Milo. –suttogta vigyorogva, majd meglökte Seth-et. –na halljam, mit akarsz itt? –kérdezte, és durván megrángatta a fiút. –Ki mondta neked, hogy ide gyere? Ki mondta, hogy itt megtalálsz?

-Egy Lana nevű lány…

-Lana? –Milo hirtelen felnevetett és ravaszul megtörölte a száját. –Szóval él még az a kis ribanc?

-Igen. –válaszolt halkan Seth.

-Nagy kár, hogy a múltkor nem sikerült kinyírnom! Na, de mindegy. Nem érdekel. Ami viszont érdekel az… te vagy. Szóval…? Mi kéne? Fű, extasy, vagy bármi más?

Seth már éppen válaszolt volna, mikor az idegen hirtelen keményen a lábába rúgott hátulról, ő pedig összeset.

-Azt ne hidd… -kezdte az Milo eszelős hangon. –hogy már az első este ki foglak szolgálni! Ha akarsz valamit, annak megvan az ára! Ide be kell kerülnöd! –Milo leguggolt a földön fetrengő fiú mellé és a hajánál foga felemelte Seth fejét. –Látod ezt a sok lúzert? –kérdezte gúnyosan és a kezével végigmutatott a tömegen. –Mind arra várnak, hogy én magamhoz szólítsam őket. Be akarják bizonyítani, hogy különlegesek! Olyanok, mint a ribancok! Itt nyalnak nekem, csak hogy kiszolgáljam őket! Tudod, hányan vannak itt ma este? Több százan és csak öten a barátaim közülük. Nekik is meg kellett küzdeniük. –Milo felrántotta a fiút a földről és keményen a szemébe nézett. –Vagány kölyöknek látszol! Szóval? Most kell eldöntened! Kiszállsz, vagy beszállsz?

Seth megrázta a lábát, majd végignézett a tömegen. A kör egyik végében kicsit elkülönülve öt alak állt és mind az öten őt figyelték. A fiú azonnal tudta, hogy ők Milo barátai.

-Beszállok! –válaszolt Seth magabiztosan, bár még fogalma nem volt róla, hogy mire vállalkozik.

-Szuper! –vigyorodott el Milo. –Adam! Gyere ide! –a bandavezér öt barátja közül előlépett az egyik és besétált a kör közepére. –Mondom, mi van! –Milo Seth fel fordult és magyarázni kezdett. –Ha be akarsz kerülni közénk… mármint nem ebbe a bazinagy tömegbe, hanem hozzám, akkor verekedned kell! Azzal, akit utoljára bevettünk. Mázlid van, mert Adam kb. 50 kiló és még buzi is. –az Adam nevű srác elnevette magát és elnyomta a földön a cigijét. –Valamint állandóan be van nyomva, úgyhogy talán le tudod őt nyomni. Ciki viszont, hogy te is úgy nézel ki, mint akit otthon éheztetnek, úgyhogy lehet, össze fogsz törni.

Seth egy másodperce lehunyta a szemeit és próbálta feldolgozni a hallottakat. "Verekedned kell!" –hallotta magában újra és újra Milo rémisztő hangját. Amikor felnézett, Milo éppen rágyújtott egy hatalmas szál füves cigire, majd oda lépett hozzá.

-Vedd le a pólód! –mondta lazán, Seth pedig engedelmeskedett. Lerántotta magáról, majd a földre dobta a pólóját. –Szólók, ha mehet! –mondta Milo és a kör szélén kényelmesen elnyúlt egy székében, majd elégedetten fújta ki a füstöt.

Seth figyelte, ahogy az ellenfele is leveszi a pólóját, majd Milora pillantott.

-Na nyomhatjátok! –Milo elvigyorodott és elevenen figyelte a kör közepén álló két alakot.

Seth minden idegszálát megfeszítve koncentrált az ellenfelére, aki gyorsan megindult felé, majd egy hatalmas erejű ütéssel le is terítette őt. A tömeg felmorajlott, Milo pedig élvezettel nevetett fel. Seth szédelegve felállt és kigáncsolta majd a földre szorította Adamet. Nem sokáig volt előnyben, gyorsan változott a helyzet, mikor valaki lerántott a földön vergődő srácról, majd bordán rúgta őt.

-Hé mi a fasz van? –kiabált fuldokolva, és felnézett a második támadóra. –Azt hittem ketten verekszünk! –Seth értetlenül nézett Milora.

 A bandavezért eltűnődve nézett hármójukra, majd lassan elvigyorodott.

-Hát én is azt hittem… de így sokkal izgalmasabb!

Seth dühösen ökölbe szorította a kezét és a második támadónak esett. Teljes erejéből vágta az öklét az idegen srác arcába, addig és, annyiszor amíg az vérezni nem kezdett. A fiú kivédett pár érkező ütést, majd az Adam nevű srácnak ugrott. A tömeg üvöltött mikor Seth hosszas küzdelem után kiütötte a vézna fiút. Ekkor jött a második támadó és gyorsan a karja alá szorította a fiút úgy, hogy az alig kapott levegőt. Seth néhány másodpercig fuldoklott, majd lerántotta az ellenfelét a földre. Rátérdelt a srác mellkasára, mire az azonnal megadta magát. Seth fáradtan dőlt el a földön és nagyot sóhajtott.

-Az istenit! –nyögte Adam nevetve és felhúzta Seth-et. –Ez szép volt!

Milo elégedetten nézett a fiúra, miközben az letörölte vérző száját.

Mindenki szorosan körbeállat Seth-et, hangosan gratuláltak neki, újra beindult a zene, amire Milo azonnal elordította magát a székből.

-Na jó, akkor most mindenkinek, kuss legyen!

-De hát Milo, ő győzött. –mondta Adam értetlenül.

-Attól még ne kezdjük el rögtön egymás faszát szopni! Én is tudom, hogy ő győzött. Ezért fog most az összes seggfej eltakarodni innen. –a bandavezért jelentősségteljesen nézett a társaságra.

-Ne már! –kiabált valaki elégedetlenedve, mire Milo azonnal felpattant és eszelős tekintetét a tömegbe mélyesztette, majd meg is találta, akit keresett.

-Talán szeretnél még maradni? –kérdezte rémisztően vigyorogva, és ahogy megindult a srác felé a tömeg megint szétnyílt előtte.

-Nem. –rázta a fejét ijedten a srác és hátrálni kezdett.

-De komolyan, ha maradni szeretnél csak nyugodtan. –Milo gúnyosan édeskedve beszélt tovább. –Nem kell innen elmenni, ha nem akarsz. Csak ha nincs kedved itt lenni, akkor menj el. Na? Maradsz? Vagy nem akarsz?

-Nem. –suttogta megalázva a srác.

-Akkor meg, mi a faszt pofázol? –kérdezte kiabálva, a bandavezér.

Seth felvette a pólóját és döbbenten figyelte, ahogy az óriási embertömeg másodpercek alatt eltűnik. Valamennyire mindenki fél Milotól, nem volt olyan, aki szembeszegült volna vele.

-Hány éves is vagy? –kérdezte Milo, miután bezárta a raktár nagy ajtaját.

-Tizenhat.

-Oh, de aranyos! –nevetett gúnyosan Milo. –ahhoz képes egész jól bunyózol. –mondta még mindig röhögve, majd megragadta Seth kezét. –na, kölyök! –a bandavezér meglökdöste Seth-et, majd a barátai, elé rángatta őt. –hát Adamet már ismered. –mondta, miközben visszavette az egyik haverjától a cigijét. –Kőkemény füves.

-Ja! –röhögött fel Adam és nevetve meglökdöste Seth-et. –Hallottam már rólad. Hogy keményen drogoztál! A tesóm vagy! Mi látjuk a fényt az alagút végén, nem igaz?

-De tesó! Rohadtul igazad van! –nevetett Seth és nagyot szívott a cigiből, amit Adam felé nyújtott. –ah! Istenem de rég szívtam ilyet!

-Na várjál, majd mindjárt csavarok egy újat és akkor azt elszívjuk ketten!

Sethnek nagyon tetszett a füves Adam. Iszonyatosan lazának és vagánynak tartotta a fiút, főleg, azért mert úgy érezte sok közös vonásuk, van. Adam csak néhány centivel volt magasabb Seth-nél, az a néhány centi pedig teljesen elveszett a borzasztó tartása miatt. A háta mindig görnyedt volt és a fejét is lógatta. Sötétbarna, félhosszú haja lezserül lógott a szemébe. Vékony ujjaival mindig automatikusan emelte a szájához a cigit. Felül csak egy szakadt hálószerű világosbarna hosszú ujjú pólót viselt, ami Seth szerint valahonnan a múlt századból származhatott, mert szinte már kezdett lefesleni a fiúról. Adam mindkét fülében tágítót az orrában pedig karikát hordott. Ehhez a különös stílushoz tartozott még egy fekete bőrnadrág és egy bakancs. Valamint a rengeteg kopott fagyöngyös karkötő a srác jobb kezén.

-Mi a szar ez a sok karkötő? –kérdezte Seth kíváncsian és eltűnődve nézte a srác arcát.

A fiú nagy zöld szemei szinte világítottak, álla finom vonalú volt, mégis férfias. Szépen ívelt szájával mindig ravaszul és gyerekesen mosolygott.

Adam elvigyorodott és a karjára nézett.

-Hát… minden csaj után felveszek egyet.

-Ez tetszik! –nevetett a fiú. –Nagy arc vagy!

-Vigyázz, mert ami a bal kezén van, azt a fiúk után veszi fel! –röhögött Milo és felrántotta Adam pólójának bal karját, mire a füves büszkén a magasba emelte a kezét.

-Ez van, baszd meg! –nevetett büszkén és nagyot szívott a cigijéből. –Ez a kurva igazság! Amúgy a jobb kezemen már nem hiszem, hogy valaha is több lesz. Az még az elején volt, mikor próbáltam magam győzködni, hogy nem vagyok… na! Érted! Más vagyok, de imádok ilyen lenni. Vágod ezt Seth?

-Ja persze, tudom, miről beszélsz! –vigyorgott a fiú is, mire mindenki csodálkozva nézett rá.

-Komolyan? –kérdezte Adam barátságosan, és ködös tekintetével fürkészte az újoncot.

-Ja! Asszem… -Seth elvigyorodott, ahogy Adam az arcába lehelte a füstöt és hagyta, hogy a srác átkarolja.

-Na, akkor ezek szerint összeszedtünk még egy buzit! –nevetett Milo és intett a következő embernek.

-Csá! Theo vagyok! Bocs, hogy én is beszálltam a bunyóba.

-Nem gáz, haver! –Seth lazán pacsizott a középtermetű sráccal, majd lassan végigmérte azt.

Milo után Theo volt az első akin látszott, hogy megválogatja a ruháit. Ő se sokat foglakozott a divattal de a cuccok amiket hordott mind márkásak voltak. A fiú nagy sötétkék szemei mindig elevenen csillogtak. Szög egyenes szőke haja a válláig ért. A homlokára vastagon behajtott piros kendőt kötött. Fehér inge lazán kilógott a bőrzsdekije alól. A nyakában kendőt és rengeteg láncot hordott. A dzsekije tele volt szegecsekkel, a farmerja erősen koptatott volt a lábán pedig egy fekete western csizmát hordott.

-Theo motoros. –nevetett gúnyolódva Milo. –kinn áll a Harley-ja. Azt is lopta.

-Ja! –helyeselt Theo is és megmutatta a dzsekije hátuljára varrt hatalmas koponyát. –Börtönben is voltam már!

-Ne már! Ez most komoly? –kérdezte Seth döbbenten röhögve.

-Persze. –suttogta a választ Adam a fiú fülébe.

Sharon vagyok! –mondta a következő, az egyetlen lány a társaságban és hátbavágta Seth-et.

-Na Sharon meg leszbikus! –röhögött Milo és a lánynak lökte Seth-et.

-Nyugi kölyök! –nevetett Sharon mély hangján és felállította a fiút. –Nem foglak bántani.

-Kösz. –nyögte Seth zavartan, ahogy a szép, de mégis durva lányra nézett.

Sharon tényleg nagyon szép volt, még úgy is, hogy egyáltalán nem volt csinosnak mondható. Magas volt és csont sovány. Az arca beesett, nagy kék szemei karikásak voltak. Bal karja és a kulccsontja is össze volt tetoválva. Tépett szőke haja, hanyagul omlott a vállára és töményen áradt belőle a cigiszag. Bal fülében tágítót hordott. A sminkje olyan volt mintha éppen elsírta volna, a szája pedig teljesen élettelen, szinte fehér volt. Sportcipőt, szaggatott farmert, lógó pólót és egy nagy pulcsit viselt. A körméről leppattogzott a körömlakk, ujjaval mégis elevenen szorította magához a gördeszkáját.

-De komolyan! Gyere bármikor ha segítség kéne a csajozásban! –Seth elnevette magát és fiúsan pacsizott a lánnyal is.

Seth az utolsó ismeretlen alakra nézett, majd a kezéhez kapott, mikor az előlépet és megszorította az ujjait, a kézfogás közben.

-Bazmeg, te állat! –nevetett a fiú és megrázta a kezét.

-Ricky vagyok. –vigyorgott a srác.

Ricky messze a legnormálisabb kinézetű arc volt a társaságban. Rövid szőke haja kócosan állt össze-vissza a fején. Magas volt és látszott rajta, hogy talán még Milo-nál is erősebb. A ruhái teljesen átlagosak voltak, semmi különöset nem viselt. Ékszerei sem voltak, csak egy dögcédulát hordott a nyakában.

-Ricky csak azért ilyen kibaszott erős, mert az apja katona! –jegyezte meg Milo és a tekintetével, elnyomta a Ricky-ből kitörni készülő választ.

-Hány évesek vagytok? –kérdezte Seth még mindig a kezét dörzsölve.

-Én huszonkettő. –nyögte Milo és a válla fölől nézett le a fiúra.

-Akkor mit keresel ennyi gimis között? –kérdezte Seth csodálkozva.

-Hogy én mit keresek itt? –kérdezett vissza nevetve a bandavezér. –Ők keresnek meg engem. Kell nekik a cucc, amit árulok, ezért vesznek körül. Egyébként Theo is huszonegy éves. Ricky és Sharon pedig tizennyolc.

-Én még csak tizenhét vagyok! –súgta a fiú fülébe Adam és átfújta a füstöt Seth szájába.

-Bazd meg Adam! Utálom, ha ezt csinálod! –szólalt meg hirtelen a Ricky nevű. –Nem érdekel, hogy otthon hogyan múlatod azt időd, de ezerszer megbeszéltük már, hogy…

-A rohadt életbe! –csattant fel Adam és elengedte Seth-et. –Mi ketten semmit nem beszéltünk meg Ricky! Milo hozza a szabályokat, én pedig az ő szabályit betartom, de hozzád nem fogok alkalmazkodni.

-Srácok nem kéne megint kezdeni! –szólt közbe Sharon is.

-De bazmeg én…

-Ricky kuss legyen már! –kiabált Milo, mire mindenki elhallgatott.

Adam fölényesen nézett Rickyre és önelégült arccal megint átkarolta Seth-et.

-Engem aztán kurvára nem érdekel, hogy ki melyik nemhez vonzódik! –kiabált Milo idegesen a két srácra. –Mondjuk azért Adam, ha elkezdenél rám nyomulni, azért lehet, hogy megölnélek! De ettől függetlenül… akárhol elintézhetitek a problémáitokat, csak itt nem! Szóval Ricky, bazmeg kuss legyen! Adam ti pedig ne itt basszátok meg egymást!

-Most minek balhéztok? –kérdezte idegesen suttogva Theo, mikor Milo egy percre eltávolodott tőlük a hatalmas raktárban.

-Na mi lenne, ha tolnánk valami keményebb cuccot? –kérdezte Milo miközben, felhúzott egy csapóajtót a földről és vigyorogva nézett a többiekre.

-Nekem akármi jöhet! –mondta Sharon rekedtes hangján, majd lerogyott az egyik kanapéra.

-Én tekerek magamnak még egy Jointot. –nyögte lazán Adam és ő is leült, majd maga mellé rántotta Seth-et is.

-Seth? Valami durvát? LSD, Crack? Lefogadom, hogy csak ilyen szar dizárjner drogokat szoktál nyomni!

-Szívok én is Adammel. –mondta a fiú, mire a füves nagyot vigyorgott.

-Dögöl meg! Hülye kis köcsög! –röhögött Milo, majd Theo-ra nézett. –És te? Mit kérsz?

-Én azt a múltkorit! Az nagyon állat volt!

-Én is abból kérek! –csatlakozott Ricky is.

-Hülyék vagytok mind! –mondta nevetve a bandavezér és leereszkedett a pincébe. Néhány perc múlva visszatért a kezében egy csomó kis zacskóval. –tessék itt van a szar füvetek! –mondta és Ricky majd Theo elé dobott egy-egy zacskót. –Sharon neked egy kis port hoztam. Heroin… remélem jó lesz. –Milo leült Seth-el szemben és vigyorogva nézett a fiúra. –Neked pedig, újonc, ha már itt vagy, muszáj kipróbálnod ezt.

-Ne, figyelj én… -Seth rémülten nézett a Milo ujjai közt forgó tűre. –Nem tudom miért, de utálom a tűket! Iszonyatosan parázom tőlük. –a fiú szemei előtt azonnal villogni kezdtek egy rémálom képei.

-Mással szórakozz öcsi! –nevetett Milo és maga elé rántotta Seth kezét.

-Milo talán tényleg nem kéne. –jegyezte meg Adam.

-Kuss legyen már! Tudom, mit csinálok! Élvezni fogja.

-Ne, Milo ne! –kérte Seth, majd összeszorította a fogait, mikor érezte a tűt a bőre alá hatolni.

Adam figyelte, ahogy a bandavezér lassan lenyomja az injekciós tű tetejét.

-Jó, jó elég állj le! –szólt közbe hirtelen aggódva. –Túl fogod lőni. Egyáltalán mi ez? –kérdezte Adam a tűre nézve.

-Speed.

-Jézusom! Bazmeg te hülye vagy! Rögtön a legdurvábbat, és abból is ennyit? Ebbe bele fog dögleni!

-Dehogy fog! –nevetett Milo. –Téged is ezzel avattunk fel!

Adam elhallgatott és nézte, ahogy Seth a kezét dörzsölgeti, miután Milo kihúzta onnan a tűt.

-Mit kell róla tudnom? –kérdezte Seth kicsit már lazábban és a kiürült tűre nézett.

-Ma este Seth… -kezdte vigyorogva Milo és hátbeveregette a fiút. –Mindent meg fogsz tenni, amit eddig nem mertél! Boldog leszel és egy egészen más ember. Ezt megígérhetem!

*

Hajnali három volt már, mikor Bill furcsa zajokra ébredt. Ajtócsapódást, suttogást és nevetést hallott. Álmosan emelte fel a fejét és tovább hallgatózott. Lépteket hallott közeledni a lépcsőn, majd egy rémisztően ismerős, viháncoló nevető hangot. Az énekes szédelegve felállt és a sötétben tapogatózva megindult a folyósóra nyíló ajtó felé. Tétovázva visszapillantott Ninára, majd kilépett a sötét folyósóra. Egyedül Seth szobájának ajtaja alatt szivárgott ki némi világosság, valamint a suttogás is onnan hallatszódott ki. Bill megállt az ajtó előtt, majd lassan lenyomta a kilincset és benyitott. Egy percig csak döbbenten nézett maga elé, majd ahogy felismerte a dolgokat lassan kezdett beindulni az agya is.

-Jézusom Bill! Mi a faszt keresel itt? –Seth megpróbált felállni, de zavartságában, hirtelen csak leszédült az ágyról. Gyorsan feltápászkodott és megállt a férfi előtt.

-Te… te meg mi a francot csinálsz? –kérdezte az énekes döbbenten és lemerevedve állt az ajtóban.

-Takarodj már ki innen! –nyögte kábán Seth és visszarángatta magára a pólóját.

-Undorító vagy! –hörögte Bill, ahogy a fiúra, nedves ajkaira és zilált hajára nézett.

-Kopogni nem tudsz, baszd meg? Mi a faszt képzelsz, hogy csak úgy bejössz ide?

-Felébresztettetek! –mondta dühösen az énekes.

-Oh, bocsáss meg, hogy megzavartunk!

-Én kérek elnézést! –mosolygott gúnyosan a férfi. –folytassátok csak, amit elkezdtetek! –Bill undorodva végigmérte a fiút, majd a mögötte álló Adamet és kiment a szobából.