A testvérem nyomdokában

Minden csendes volt. Szinte semmi nem mozdult. A márvány sírkövek visszatükrözték a felhős eget.

Egy hófehér koporsó körül néhány ember csendesen gyászolt. Mindenki szabad utat engedett könnyeinek… csak Ő nem. Minél messzebb az emberektől, mindenkitől eltávolodva, magányosan ült a temető sarkában egy fűzfa alatt összegörnyedve, magába roskadva, szinte megfagyva.

Tom egész testében remegett. Teljes erejéből ökölbe szorította kezeit, körmei saját tenyerét sebezték. Üveges tekitettel a semmibe meredt.

-Mi történik egyáltalán? Valóság ez? Vagy csak egy rossz álom és mikor felébred megint láthatja Őt? Láthatja éln, nevetni, megérintheti és megnyugodhat, hogy ez az egész csak egy álom volt.

A halkan, érdesen süvítő szél az arcába söpörte a haját.

-Nem! Ez a valóság! Nem akarta elhinni de igaz volt. Nem lesz itt többé, hogy bátorítsa, hogy segítsen, hogy együtt nevessen vele.

A fogait összeszorította és lecsukta a szemeit.

-Bill hol vagy? Hova mentél? Mért hagytál itt? Mit csináljak nélküled? Hogy éljek ha már nem vagy itt velem?

Millió kérdés és már soha nem fog rájuk választ kapni. Soha nem lesz már teljes az élete.

Hisz Ő meghalt! A másik fele. Aki mingíg ott volt neki, aki midíg segített, aki mindig ugyanazt érezte amit Ő. Együtt sírtak együtt nevettek.

Tom nem tudott sírni. Nem akarta még elsiratni a testvérét. Nem akarta még elhinni, hogy meghalt.

Felnézett az égre. Az eső lassan esett.

-Te sírsz Bill? Mit síratsz? Ott ahol te vagy nincs ami fájna neked! Bárcsak én is veled lehetnék! Utánad mennék!

Sok ezer apró esőcsepp áztatta az arcát. Kezei szinte görcsösen szorították egymást. Nem értett semmit.

Miért történt ez? Miért most? Miért kellett így lennie? Miért nem tudta megakadályozni? Ha acsak egy perccel előbb ért volna oda. Ha utána rohan láthatta volna, ahogy Bill zokogva berohan a hotelszobába, ahogy menekül minden és mindenki elől. Ahogy teljes erejéből össze zúzza a hatalmas fali tükröt.

Nem kellet volna látnia, ahogy Bill megvágja magát a tökör szilánkjával. Nem kellet volna tehetetlenül végig nézni az öccse halálát. Ahogy minden üvegszilánk, vérben fürdő testvérét mutatja neki, minhta csak azt mondanák neki: te tetted ezt vele! Nem kellet volna hallania Bill elhaló suttogását ahogy azt mondja „szeretlek…” és nem kellett volna látnia, ahogy gyönyörű szemei könnykel telve lecsukódnak majd a könnyei fekete patakokként végíg csorognak arcán.

-Ha egyszer az életben nem lettem volna annyira önző megmenthettem volna Őt. De nem tudtam felülkerekedni magamon! Nem is tudtam mit veszítek minkor összevesztünk és Ő elrohatan. Rögtön utána kellett voln amennem! És én azt gondoltam úgyis előbb törik meg Ő és jön vissza, hogy bocsánatotkérjen és újra minden a régi legyen. És mikor csak álltam és vártam Őt de nem jött akkor jöttem rá, hogy mennyire, fontos nekem, hogy mennyire szükségem van rá. Fájt, hogy várom és nem jön. És mikor elszántam magam, hogy utána megyek már késő volt! Már soha nem mondhatom el neki mennyire szerettem.

 Tom a fekete gyászolókra nézett. Most engedték a koporsót a földbe. Most örökre eltűnik. Nem lesz itt többé.

Az eső szüntelenül zuhogott mintha maga Bill sírna ott fent.

Tom egész testében reszketett. Minden vizes volt de Őt mégsem érdekelte semmi.

-Bill! Miért csináltad ezt? Miért…miért…miért? Hogy voltál képes ilyet tenni? Milyért nem vártál meg? Bill utánad akarok menni!

Tom megijedt a saját gondolataitól. Tudta, hogy Ő sose lenne képes rá…

-Tudtad, hogy én sose tudnám megölni magam? Hát nem hagytál semmilyen kiskaput? Hogy követhetnélek? Én annyira…félek…

Tom életében először vallotta be magának, ezt az érzést. És most mégsem egyszerűen félt, hanem rettegett.

A tömeg lassan eloszlott a sír körül. Nem is érzékelete mi történik körülötte. Csak homályos foltokat látott mindenhol.

-Én élni akarok! Veled Bill! Gyere vissza kérlek! Te voltál a legjobb barátom. Te voltál az egyetlen aki láttam bennem a jót. És most hogy nem vagy velem… nélküled… egy senki vagyok.

 A gitáros felnézett. Két sötét alak szánakozva nézett le rá.

-Tom! Mennünk kéne!-Georg száraz de kemény hangon szólalt meg. Gustav csak hallgatott. Sose volt a szavak embere mégis mindig tudta, hogy mikor kell meszólalnia.

-Akkor menjetek.-Sóhajtotta.

-Talán neked is jönnöd kéne!

-Én még maradok!

-Jönnöd kell!-Georg felemelte hangját és felrántotta Tom-ot.

Tom kétségbeesetten próbálta kitépni magát az erős szorításból és Georg arcába üvöltött.

-Nem! Nem! Nem! Nekem itt kell maradnom! Vigyáznom kell rá!-Georg visszaüvöltött.

-Rá már nem kell vigyázni! Hát nem fogod fel? Nem tudod elfogadni… -Georg a kijárat felé rángatta a gitárost.

-Neee! Ő nem…

-Bill meghalt! -Tom kitépte magát Georg karjai közül és hátrált néhány lépést…

-Tüj el! -Üvöltött!

-Az öcséd meghalt! Azért nem akarod elhinni mert miattad történt! Próbálod elhitetni magaddal, hogy nem így volt de saját megadat átverni akkor sem tudod !-Tom arcát látva látva Georg meglepődött. Azt hitte magbántja a barátját de Tom arca inkább gyűlöletet tükrüzött.

Tom hirtelen neki esett a barátjának. Nem is tudta mit tesz csak fájdalmat akart okozni, hogy ne csak ő szenvedjen ennyire.

Már emelte az öklét, Georg-nak ideje se volt védekezni mikor Tom ökle néhány centire megállt az arcától.

Gustav elkapta Tom csuklóját és halkan elsírt hangon suttogott.

-Tom! Kérlek! Ne itt. Georg nem ér ennyit. Ha valami akkor ez bemocskolja Bill emlékét. –A dobos lassan lehúzta Tom kezét majd el is engedte.

Tom gyors pillantást vettett Georg-ra és a semmibe mondta:

-Húzzatok innen!

Gustav kisírt szemeivel  szomórúan nézett Tom-ra majd hátat fordított és Georg-ot maga után húzva elmentek.

Tom leült, lehajtotta a fejét és átkarolta térdeit. Gyűlölt mindenkit, akinek boldog élete volt.

-Nélküled már nincs értelem a Tokio Hotel folytatásának se. Hisz ez volt a közös álmunk amilyért együtt harcoltunk. És most vége. –nyögte magában keservesen szenvedve.

A szél és az eső arcába most a haját.

-Mi lesz velem? Nem gondoltál rá, hogy beleőrülheteka  halálodba? Csak tudnám mért csináltad… olyan egyedül vagyok Bill. Kérlek gyere vissza és ments meg! Olyan érzés Bill… mintha elégnék belülről… Te biztosan tudod! Ez érezted te is ugye?

A temető teljesen kiürült és Tom egyedül maradta  sírok között. Ruhája teljesen átázott de Őt semmi nem érdekelte. Észre sem vette, hogy közben besötétedett. Szenvedett. Ez a kín számára eddig ismeretlen volt.

-Annyira fáj! Fáj, hogy nem vagy itt. Nem bírok egyedül létezni. Utánad mennék de, annyira félek! Talán elég lenne egy kis vágás, egy szippantás vagy egy tabletta. Nem fájna nagyon. És ha fájna is…utána ott lennék veled.

-Egyáltalán oda kerülnék ahova te? Megérdemelném? Annyit hibáztam. Soha semmiben nem hittem igazán.  Csak az élvezeteknek éltem. Kivétel nélkül mindenkinek hazudtam, még magamnak is. Soha nem tudtam olyan lenni, mint Te. Mindig Te voltál a jó, én meg a rossz. Neked voltak érzéseid nem úgy, mint nekem. Te törődtél. Én mindenkinek a lelkébe gázoltam. Nem érdekelt kit hogy bántok meg. Hányszor próbáltam olyan lenni, mint Te. Sose sikerült. Nem tudtam se, érzelmes se kedves lenni. Számomra te voltál a  tökéletes példakép. Nem csak nekem, hanem mindenkinek szüksége volt rád. Mennyivel többet értél nálam. Bárcsak visszacsinálhatnék mindent. Ezerszer meghalnék helyetted! Hisz kinek kellenék én, ha itt vagy Te?

Tom tehetetlenségében teljes erejéből harapta saját ajkát.

-Istenem! Mért neked kellet meghalnod? Mit meg nem tennék azért, hogy visszakapjalak.

Tom elszégyellet magát a saját gondolataitól.

-Látsz engem egyáltalán? Látod milyen gyalázatos, udorító dolgokat tennék csak, hogy visszagyere?

A száját véresre harapta, és úgy érezte, mindjárt megfagy. Minden izmát megfeszítette és könnyek nélkül hangosan felzokogott. Körbemosta Őt a sáros víz. Már teljesen sötét volt, csak a villámok fénye világította meg a temetőt. Ahogy kínjában, a sárban fetreng, szája megtelt a saját vérével és próbált mégtöbb fájdalmat okozni magának. Karjait véresre marta.

Más kérdés már nem foglalkoztatta, csak, hogy mivel tudná még magát büntetni.

Hirtelen az arcához kapott. A szemétől lefelé, végig az arcán, egész a kulccsontjáig végig karmolta magát. Fájdalmában felordított.

Hirtelen felállt. Megszédült és egy fakeresztbe kapaszkodott. Mikor felnézett szemében harag és gyűlölet lángolt. Felegyenesedett, hátrált pár lépést és aztán kitört belőle minden.

Teljes erejéből belerúgott a keresztbe mire az apró forgácsokra tört.

-Mért? Mondjátok meg mért? –üvöltötte hangosan. Mindent elpusztított, ami az útjába került. Az üvegborítású sírokat szilánkokra zúzta, a mécsestartókat összetaposta, minden keresztet és sírt összezúzott, felborított és összetört mindent.

Tombolt és üvöltött.

-Adjátok őt vissza nekem!

Rengeteg sírt lerombolt. Lába nyomán csak romok maradtak.

-Hol vagy? Hol vagy Bill? Gyere vissza! Ígérem minden más lesz! Újrakezdünk mindent! Más leszek, ígérem! Csak bocsáss meg és gyere vissza! Csak…-Hangja elcsuklott de a tombolást nem hagyta abba. Felkapott egy égő olajlámpást és teljes erőből földhöz vágat. A lámpás összetört és a kifolyó olaj hatalmas lángra kapott. Tom mereven a  nagy tűzbe bámult és az suttogta:

-Bocsáss meg…

Az eső néha elnyomta a lángokat de a tűz akkor sem aludt ki. Tom ekkor felkapott néhány lezúzott fadeszkát és a tűzre dobta őket. A tűz hatalmasra fellángolt. Tom szeme felcsillant.

-Talán itt a  lehetőség. –Gondolta magában.

Közelebb lépett a lágokhoz. A meleg levegő égette a szemét. Az eső egyre csak zuhogott, úgyhogy sietnie kellett. Gyorsan lépett alőre. Kézfején érezte a lángokat. Először mintha csak nyaldosták volna azán lassan felemésztették. Tüdejét tele szívta  a sűrű füsttel. Köhögött és elvesztette az egyensúlyát. Kábultan beleszédülta tűzbe.

A víz és a tűz küzdöttek egymás ellen, mintha az egyik megmenteni a másik pedíg megölni akarná Őt. Lángok nyaldosták egász testét, mégis csak feküdt és a  végről álmodott. Tüdeje megtelt a füsttel, fuldoklott, szeme kiszáradt és rengeteg vért vesztett. Úgy érzezte mindjárt megfullad. Oldalra nyúlt, hogy beletenyerelejna  lángokba de csak a  hamu maradt a  kezébe.

Dörgött az ég és még jobban szakadt az eső. A vilámok megvilágítottáka  fejdúlt temetőt, a hamuban és sárban fekvő Tomot.

Semmi sem szólt. Az eső csapkodta a földet, a szél tépte a fák ágait de semmi nem mozdult.

-Itt vagy Bill?-Tom száraz hangon felköhögött de megmozdulni nem tudott. Nem érzett, nem látott semmit. A feje szörnyen fájt és mintha az egész megtelt volna füsttel.

Lassan nagyon lassan felült, megrázta a fejét és körbe nézett. A füst elkezdett feloszlani. Már várta, hogy megpillantsa Billt mosolyogva közeledni, várta, hogy elvigye megával oda ahol majd együtt boldogok lehetnek örökké.

Ekkor valami hideget érzett az arcán, majd a nyakán és a kezén. Felemelte a fejét és az égre nézett. Az eső mosta az arcát, kezében hamut markolt és a sárban feküdt. Ködös tekintettel nézett körbe.

Nem akarta elhinni… ott feküdt a temető közepén, összefagyva, véresen, hatalmas égési sérülésekkel. És mégis élt..

Fájdalmában rekedt hangon felüvöltött.

-Neee! Bill! Nem akarod, hogy veled legyek? Nekem már nincs mit veszítenem! Meg akarok halni! Tessék kimondtam. Kérlek engedd, hogy kövesselek! -Körülnézett. Mindenhol a szétrombolt sírok, az üvegszilánkok és a  hamu. Előtte pedíg ott volt a sír amit végíg keresett. Egy vadontúj fehér márvány sír körülhintve rózsákkal. Megpróbált felállni. Lassú határozatlan léptekkel, szinte a fájdalomtól részegen indult el. Néhány méter után megállt és ráborulua  sírra. Minden amit eddíg elfolytott kitört belőle. Hangosan eknyújtva fezokogott. Könnyei patakokban folytak végíg arcán majd lecsuroktak a  fehér márványra. Elcsukló hangon suttogott.

-Bill ugye hallasz? És ugye látsz? Miért… miért mentél el… És miért nem tudok utánad menni? Nézz rám! A testem még él de a többi már halott. Hogyan kéne tovább élnem? Nem tudlak itt hagyni… Nem tudom itt hagyni a múltat.

Kezeivel görcsösen szorította a sír széleit és összevérezte a fehér mérványlapokat. Szemét lecsukta és úgy suttogott tovább.

-Nem tudok nélküled élni! -Újra felzokogott.

-Nem tudom azt mondani, viszlát. Nem tudom elviselni a létezést. A nappalt, az éjjszakát nélküled élni, nem élet! Te voltál minden ami fontos az életemben… és nem is tudtad… nem is tudtad mennyire szükségem van rád, hogy mennyire fontos vagy… hogy mennyire szeretlek. -Csendesen sírt, lassan kezdett megnyugodni.

-Bill! Én… megígérem neked, hogy ma éjjel… már veled leszek. Utánad megyek… nem tudom még, hogyan de ott leszek veled! Már…nem félek…nem félek a haláltól… Ott leszek veled és vigyázok rád amig csak élünk és együtt vagyunk… mert… szeretlek…

A sötét éjjszakában senki nem volt vele. Tom lassan a kezére nézett, majd teljes erjéből hatalmasat vágott az üveglapra ami a márványlapokat lefedte. Remegve nyúlt egy nagy üvegszilánk után. Az öklébe rejtette a szilánkot és a kezét egészen a mellkasa alá húzta. Utolsó erjével még tartotta magát a szilánkot markoló keze fölött, a karja remegve megfeszült, de a nyaka alatt már érezte a szilánk hegyét, ahogy az átvágja magát a pulcsiján, a pólóján, majd a bőrén. A gitáros megremegett, a szeméből kitörtek az utolsó könnyek és erőtlenül zuhant testvére sírjára. Erőtlenül lehellte Bill sírjára az utolsó szavait.

 -Szeretlek…

Melyikőtök? 4. Rész

"Nem foglak még egyszer megütni!"

Tom tétovázva állt az ajtó előtt. Azon gondolkozott, hogy mégis mit fog mondani, végül a rá jellemző meggondolatlansággal úgy, kopogtatott be, hogy voltaképpen még semmilyen terve nem volt. Mikor az ajtó kinyílt a gitáros, zavartan állt Nina előtt.

-Szervusz! –köszönt idegesen.

-Szia!

-Én igazából Seth-et keresem.

-Azt hittem veled van. –mondta Nina csodálkozva.

-Nem, nincs. Még délután eljött. Azt hittem haza ment. –a gitáros aggódva állt a nő előtt.

-Már elmúlt éjfél. Nem értem, hogy miért nincs itt. Egyébként is mit akarsz tőle ilyenkor?

-Én csak. –kezdte Tom idegesen. –Beszélni szerettem volna vele egy elég fontos dologról, ami szerintem téged is érint.

-Engem?

-Igen de azt hiszem ez most nem a legalkalmasabb pillanat. Inkább megyek és megkeresem.

-Te? –kérdezte Nina csodálkozva. –Nekem kéne, én vagyok az anyja. Egyébként is túl sokat van veled.

-Túl sokat? –a gitáros felháborodva nézett a nőre. –Talán nekem is ugyanannyi jogom van vele lenni, mint neked.

-Nem hiszem. –mondta Nina komolyan, és közben felvette a kabátját, majd bezárta az ajtót.

-Ne tegyél már úgy mit, aki teljesen hülye. Tudod te is, hogy mire gondolok. –Tom idegesen próbálta tartani a lépést a nővel, végig a folyosón.

-Fogalmam nincs, miről beszélsz. –mondta Nina és beszállt a liftbe.

-Lefeküdtél velem, a francba is! –hadarta dühösen Tom és ő is beszállt a liftbe. –Azt ne mondd, hogy nem emlékszel.

Nina hirtelen lábujjhegyre állt és a gitáros arcához hajolt.

-Emlékszem. De nem akarok erről beszélni. –szögezte le hidegen.

-De hát a fiadról van szó. –nyögte Tom kissé zavartan és hátrált egy lépést, hogy ne kelljen Nina szemébe néznie.

-Pontosan! Ezért nem akarok róla beszélni. Nem akarom, hogy vele is ugyanaz történjen, mint velem.

-Nem szándékoztam vele is lefeküdni. –mondta a gitáros hangosan nevetve.

-Te és az öcséd, az egész Tokio Hotel előbb, utóbb tönkre fogjátok tenni az életét. Már így is minden este sír miattatok. Azt hiszi, hogy köze van hozzátok. Pedig nem te vagy az apja! És nem is az öcséd!

-Akkor mégis miért hasonlít ránk ennyire? Ezt nem lehet egy egyszerű véletlennel, vagy isteni csodával megmagyarázni. Lehetetlen, hogy ez nem vér szerinti hasonlóság. És ha nem Bill és nem is én vagyok, akkor mégis ki az apja? Egyáltalán, honnan tudod, hogy tényleg nem valamelyikünk gyereke?

-Nem tudom, de remélem! –mondta Nina dühösen és megpróbált kiszállni a liftből, de Tom az útját állta. –Tom engedj már ki!

-Nem! Tudni akarom, hogy én vagyok-e Seth apja!

-Nem te vagy! –kiabálta dühösen Nina. –És mégis miért érdekel ez téged ennyire? Miért nem hagyod őt békén?

-Mert… -Tom elállt a nő útjából. –Egy pillanatig azt reméltem, hogy melletted lehetnék az ő apja.

Nina elsuhant a gitáros mellett és vissza sem nézett a férfira, de a szavai mintha még sokáig követték volna őt.

Tom leült a szállodában és tanácstalanul nézett maga elé. Tudta, hogy most úgy sem tudná megtalálni a fiút. Hiszen ha Seth dühös akármelyik hotelban, vagy házban lehet, akármelyik lánynál. Viszont azt is tudta, hogy nem fog reggelig ott maradni, saját tapasztalatból tudta, hogy az túl veszélyes lenne. Másfél óra türelmetlen és aggodalmas várakozás után Tom kezdte feladni. Már rengetegszer próbálta hívni Seth-et de a fiú soha nem vette fel. Közben a gitáros Ninára gondolt, aki valószinűleg mindenhol kereste a gyereket. Hajnali kettő körül már a sokadik energiaitalt döntötte magába, mikor megpillantott egy ismerősen sovány alakot a szálloda üvegajtaja előtt. Tom már állt volna fel, amikor meglátta, hogy a srác milyen állapotban próbálja magát felvonszolni a lépcsőn. A gitáros egy pillanatra rettenetesen megdöbbent, majd odarohant a gyerekhez. Ahogy Tom odaért Seth mellé, a fiú szótlanul elengedte magát és a gitárosnak dőlt.

-Jézusom Seth! Mi a franc történt veled? –kérdezet a gitáros és próbálta lábon tartani a gyereket.

A fiú szája, bal arca teljesen fel volt dagadva, az orra vérzett és a jobb kezével görnyedten fogta a hasát. Koszos, vérfoltos ruháiból Tom rögtön rájött, hogy Seth verekedett. Egyenlőre feladta a faggatózást és felvitte a fiút. Előkereste a srác zsebeiből a lakosztályt nyitó kulcsot és bekísérte a gyereket. Seth a konyha pultnak dőlt és, ahogy rájött a köhögés egy jó nagy adag vért köpött a mosogatóba. Tom rosszallva nézte.

-A fogaid megvannak? –kérdezte és a fiú háta mögé állt.

Seth csak köhögött tovább, majd lerogyott a földre. Tom leült vele szembe és várt, amíg a fiú kicsit lecsillapodik.

-Tudod… -kezdte Seth még mindig köhögve. –Vannak, akik nagyon nem szeretik a Tokio Hotelt. És Billt sem… ezért engem sem.

Tom sajnálkozva nézett a fiúra.

-Ezért vertek meg? –kérdezte aggódva.

A srác bólintott.

-Legalább visszaütöttél?

-Ja. Elsőre. Azt hittem beletörik a kezem. Aztán úgy leütöttek, hogy már nem is a kezemmel voltam elfoglalva, hanem azzal, hogy egyáltalán fel tudjak állni.

-Hányan voltak?

-Öten. A legrosszabb fajta, akik először csak megaláznak és röhögnek rajtad, aztán pedig igazán keményen elvernek.

-Hívtalak egy csomószor.

-Tudom. Mikor észrevették, hogy hívsz, elvették, és összetaposták a telefonom.

-Érthető, hogy nem vetted fel. –jegyezte meg Tom kissé cinikusan.

-És amúgy, hogy vagy?

-Szerintem eltört az orrom. –mondta Seth és eltorzult arcán átfutott egy halvány mosoly. –És olyan érzésem van, mintha az egész Titanic a gyomromban lenne.

-A Titanic? –kérdezte Tom furcsán vigyorogva és felvonta a szemöldökét.

-Egy kicsit több együttérzést! –fakadt ki Seth nevetve, mire azonnal a hasához kapott.

-Örülj neki, hogy nem késsel jöttek.

-Na köszönöm. –a gyerek mérgelődött de még ő sem vette komolyan magát.

-És, hogy lett vége?

-Elájultam. Gondolom, ott hagytak, mert mikor felkeltem már senki nem volt ott.

-Hogy jöttél haza?

-Gyalog te barom! Mit gondolsz, hogy a tárcámat nálam hagyták? Szerintem utólag még azt is megbánták, hogy azt a gyönyörű I Phone-t összetaposták.

-Majd kapsz egy újat. –Tom lazán elvigyorodott. –Tényleg! És délután min akadtál ki annyira, hogy rögtön el is tűntél? Bill ennyire felcseszte az agyad a hülyeségével, hogy nem énekelheted a dalait?

A srác hirtelen elkomolyodott.

-Nem.

-Hanem? –kérdezett vissza a gitáros és érezte, hogy mindkettőjük számára érzékeny témát érint.

Seth lazán megrántotta a vállát.

-Elém állt azzal a hülye szöveggel, hogy "Luke én vagyok az apád, állj át a sötét oldalra!"

-Ne szórakozz már! –csattant fel türelmetlenül a gitáros.

A fiú csodálkozva nézett Tomra.

-Ezt mondta csak… kicsit másképp.

-Hogyan? –kérdezte Tom a fogi közül dühösen préselve a szavakat.

-Azt mondta, hogy talán ő az apám, aztán meg azt, hogy, talán mégsem. Végül megegyeztünk annyiban, hogy mindketten jobban örülnénk, ha nem ő lenne az, én meg kiakadtam, hogy nem fogok rá tovább várni, meg igazából hirtelen nem is igazán fogtam fel, hogy mi történt szóval tök mindegy. Nem is érdekel. Nem akarom, hogy ő legyen az apám. Nincs szükségem egy ilyen emberre. Annyira távol áll tőlem.

-Te is tudod, hogy ha esetleg ez tényleg így van, akkor nem igazán van lehetőséged választani. Nem változtathatsz rajta, ha Bill az apád.

-Most meg miért mondod ezt? Úgysem ő az. Ilyen alapon, akármelyik idegen, aki szembejön az utcán, lehetne az apám.

-Egy idegenre nem hasonlítanál annyira, mint ránk. –bukott ki Tomból dühösen a mondat mire Seth felkapta a fejét.

-Rátok? Ezt meg, hogy érted? –kérdezte remegő szemekkel.

A gitáros a fejét fogta dühében.

-Azt hiszem most mindketten túl fáradtak, vagyunk ahhoz, hogy erről beszéljünk.

-Persze, bújj csak ki te, is mint az öcséd. Pont olyan, vagy mint ő. Amíg tetszik neked, hogy én így lógok rajtad addig oké, amíg én vagyok a legnagyobb rajongód addig nem zavar, hogy itt vagyok, de ha esetleg én is kérek valamit az már sok.

-Seth tudod, hogy kérhetsz bármit…

-Ja kérhetek új telefont és akármi mást, amit meg lehet venni a pénzeden. De komolyan ez minden, amit tudsz? –a fiú dühösen felpattant és széttárta a karjait.

Tom lassan felállt és a gyerek szemébe nézett.

-Nem akarom, hogy megijedj. –mondta türelmesen.

-Hogy megijedjek? Szerinted eddig már nem ijedtem meg eléggé ahhoz, hogy elviseljek bármi mást?

-Figyelj, most vertek össze és… -Seth nem várta meg, hogy a gitáros befejezze a mondatot, habozás nélkül közbevágott.

-Igen most vertek össze miattatok! A rohadt Kaulitz ikrek és legfőképp Bill miatt. Igazán tisztelhetnél annyira, hogy megmagyarázod, miért történik ez. Semmi ilyesmi nem történt velem, amíg ti meg nem jelentetek! Éltem az életemet, amíg a Tokio Hotel meg nem jelent és el nem basztatok mindent. Nézz már rám! Én csak egy félig árva gyerek vagyok. Hogy gondolod, hogy el tudom viselni ezt?

A gitáros nagyot sóhajtott és lassan megadta magát.

-Szóval… -Tom zavartan próbálta elkerülni Seth tekintetét. –Rémlik mikor azt mondtam, hogy minden lány arcára emlékszem? –a fiú alig észrevehetően bólintott. –Hát, szóval, hogy is mondjam meg neked… az anyukád arca is ott van. Emlékszem rá.

-Te lefeküdtél az anyámmal? –Seth döbbenten nézett a férfira.

-Igen. –nyögte kínosan Tom. –De nem ez a legnagyobb probléma, hanem, hogy Bill is.

-Mi a franc?

-Ráadásul majdnem ugyanakkor. Nagyon sajnálom, hidd el…

-Szóval most akkor bármelyikőtök lehet az apám? –kérdezte a fiú hitetlenkedve.

-Aha.

-De ha bármelyikőtök az is az apám az azt jelenti, hogy max. Tizenhat évesek lehettetek, amikor lefeküdtetek az anyámmal. Ti akkor még bőven csak német országban voltatok. Az én anyám pedig amerikai. Nem értem, hogyan találkozhattatok.

-Mond csak, mit is dolgozik a nagyapád? –kérdezte Tom, mintha nem tudná a választ.

A srác elgondolkozott, majd az arca eltorzult, ahogy eszébe jutott mire is gondol a gitáros.

-Zenekritikus… a francba is, szóval elment meghallgatni titeket és vitte magával anyámat is?

-A többi meg… hát jött magától.

A gyerek döbbenten nézett a férfira. Tom tétovázott, majd lehajolt a fiúhoz és megfogta a vállait.

-Seth, figyelj én nem, szeretném, hogy megutálj. És nem akarlak megijeszteni, de ha kivételesen bízok az ösztöneimben, akkor rácáfolok arra, amit Bill mondott, mert szerintem én vagyok… -a gitáros a mondat felénél elakadt és reménytelenül megsemmisülve nézett a gyerekre. –Ugye most nem… ugye nem sírsz? –kérdezte ő maga is ijedten. –Seth könyörgöm, ne miattam, csak ne miattam sírj! Kérlek, hagyd abba. Mondd, hogy jól vagy! Ugye jól vagy?

Ahogy a fiú fenézett, hiába volt könnyes, véres, sebes az arca, a hangja mégis büszke, szomorú és dühös is volt egyszerre.

-Persze, hogy jól vagyok. Tizenhat évig csak arra vártam, hogy legyen egy apám és most hirtelen kettő is, van, de azért jól vagyok. Végül is ez egyáltalán nem olyan nagy ügy. Nem kéne miatta kiakadni, pláne nem kéne sírni. –mikor ezt mondta Seth már hangosan zokogott.

Tom rémülten nézett le rá és fogalma nem volt arról, hogy most mégis mit kéne tennie. Képtelen volt megint megérinteni a fiút, nem tudta megölelni.

-Menj el innen! –kérte a fiú Tomot. –Úgysem tudsz segíteni!

-De Seth…

-Nem vagy az apám! –fakadt ki a gyerek. –Ha az lennél tudnád, mit kell tenned! –Tom lassan megindult az ajtó felé. –Ha az lennél nem mennél el! Tudnád, hogyan vigasztalj meg! Ha az apám lennél féltenéd az életem, és nem vinnél ki éjszaka az autópályára, hogy vakon vezess velem. Kitépnéd a cigit a számból és felpofoznál, ha káromkodom.

-Én nem tudom ezt megtenni. –suttogta a gitáros és lassan hátrálni kezdett, de Seth követte.

-Persze menekülni azt tudsz! Remélem legalább jó érzés volt megdugni az anyámat, te utolsó, gyáva, szemét, kibaszott, gerinctelen buz… -Seth nem tudta befejezni a mondatot, Tom keze hatalmas erővel csattant az arcán.

A gyerek összeesett az erős ütéstől. Tom tehetetlenül nézett le rá.

-Tessék! Na most örülsz? Megütöttelek! Remélem fájt! –a fiú rémülten hallgatott. –Mit hiszel, hogy ettől az apád leszek? Egyáltalán miért gondolod, hogy egy apának ilyeneket kéne tennie? Szerinted melyik férfi élvezi, ha vernie kell a gyerekét? Hogy gondolhatsz ilyet? Miért vagy ennyire eltévedve? Én igenis féltem az életed! Eszedbe sem jut, hogy most is itt vártalak? És még most is itt vagyok. Nem mentem el! Nem tudom, hogy egy apának mit kéne tennie, csak azt tudom, hogy nekem mit kell! Ezt kell mondanom, hogy lásd már nem is, sírsz, tehát megnyugodtál. Ha azt akarod, kitépem a cigit a szádból, de nem foglak mégegyszer megütni.

Seth megilletődve hallgatott. Tom hiába várt a fiú nem szólalt meg. A gitáros nagyot sóhajtott és hátrálva megindult az ajtó felé.

-Hát, akkor, ha azt akarod, elmegyek. –mondta és már csapódott is az ajtó.

-Várj! –suttogta Seth szomorúan, ahogy egyedül maradt a szobában.

Nem, mert a gitáros után menni, vagy kiabálni neki, hogy álljon meg. Egyenesen a szobájába rohant és az ágyára vetette magát. Szégyellte magát, ahogy ott fekszik az ágyon, remeg a teste és ő, mégis csak gyerekesen zokog. Hiába próbálta abbahagyni, a könnyei végtelen patakokban folytak az arcán, a nyakán, a kezén és végül elvesztek a párnájában. Magára húzta a takaróját, de rideg, fagyos érzés elől még így sem tudott elmenekülni. A sok érzelem, ami hirtelen rátört, úgy érezte, kitaszítja őt a saját életéből. Hiszen ha nem is minden de a dolgok azért mégis a helyükön voltak az életében. Az egyetlen dolog, ami hiányzott az az apja volt. És most, hogy hirtelen azt hitte, megtalálhatja őt, az érzés, amiről azt hitte csodálatos lesz, csak a rémület volt. Délután mikor a Tokio Hotel énekesen elé állt és azt mondta ő az apja, Seth hirtelen annyira megijedt, hogy megtagadta magától ezt a lehetőséget. De a gondolat, hogy esetleg tényleg Bill lehet az, akit egész életében keresett mégsem hagyta nyugodni. És azok után, hogy az énekessel való különleges hasonlóságuk miatt őt kegyetlenül összeverték, az egyetlen, akiben még barátjaként bízott az is elé állt ugyanezzel az eddig képtelennek hitt gondolattal. Hiszen tényleg Tom volt a legjobb barátja. Az első, aki komolyan vette őt. Seth úgy érezte, hogy a gitáros is kedvelte őt. Nem akarta elhinni, hogy csak ő rajongott volna annyira a férfiért. A barátságuk kölcsönös volt, ezt remélte ő is. Bill pedig valahogy teljesen más volt. Az első pillanattól kezdve olyan mélységesen tisztelte ezt a férfit, mint még soha senkit. Nem tudta volna megmondani, hogy miért de tudta, hogyha az énekes bármit is kérne tőle ő, megtenné. Bármit is kérne Bill ő, bízna benne. Hiszen ma is kézségesen követte az énekest fel a tetőre és odaállt mellé a szakadék szélére, vele együtt nézett a városra mintha csak ennyi lenne a dolguk, hogy együtt mindig ugyanazt csinálják. Seth jól tudta, hogy már csak egy napja van az ikrekkel együtt és a következő hajnalban a Tokio Hotel, már indul is tovább. Már a Tommal való találkozás után számolta vissza a napokat, hogy még mennyit lehetnek együtt, hiszen annyira élvezett minden egyes percet, amit a gitárossal töltött. Ahogy felmerült benne, hogy Tom hirtelen már nem fog minden délben ott állni a szálloda előtt a hatalmas Audival, úgy érezte, mintha egy egészen más dimenzióban kéne majd felébrednie. De hát azelőtt, hogy találkoztak Tom soha nem volt ott, és ha Seth belegondolt az addigi élete és a között az egy hét között, amit a gitárossal töltött, olyan hatalmas különbség volt, hogy szinte fel sem tudta fogni. Csodálkozott, hogy milyen üres is volt az az eltelt tizenöt év Tom nélkül. Itt Párizsban valami hihetetlen csoda történt, mert erre a rövid időre eltűnt a hiányérzete. Olyan volt mintha semmilyen hiánya nem lett volna soha. Egy hétig végre színes volt a világ. Nem érezte úgy, hogy minden és mindenki egyforma fekete, fehér. Tom mindig az volt, aki még akkor is megnevetette, mikor éppen halálosan szédült, vagy a lehető legrosszabbul érezte magát. A gitáros valami egészen újat mutatott. Seth abban a pillanatban, ahogy ott feküdt a takaró alatt, nem tudta, hogy helyesen-e de úgy érezte, hogy az ikrek közül inkább az idősebbik az apja. Mikor ott üvöltözött a gitárossal a konyhában még nem gondolta volna, hiszen Tom már éppen ment volna el, mikor ő a fejéhez vágta azokat a durva dolgokat. De mikor Tom tényleg, igazán megütötte őt hirtelen elszállt minden kétsége. E-mellett Bill mindig olyan komoly volt, ha ő is ott volt. Emlékezett rá mikor a gitáros és az öccse leültek a háta mögé és szinte percenként harsant fel a nevetésük. Minden hülyeségen, olyan lazán és olyan fiatalosan nevetett még Bill is, de soha nem volt ilyen, amikor a gyerek is ott volt. És emlékezett arra a különleges, furcsa érzésre is mikor az énekes először megérintette őt.

Ahogy Seth arra a kellemes, magabiztosságot sugárzó érintésre gondolt rögtön kétségei támadtak az előző gondolataival kapcsolatba. Elég volt, ha Bill csak az eszébe jutott és máris kételkedett Tomban. Az énekes mindig annyira különleges volt, annyira lenyűgözte őt, hogy mellette szinte mindenkit azonnal elfelejtett. Eltűnt a világ, ha Bill is ott volt. Viszont Seth hiába hazudott magának Tomot akkor is sokkal jobban ismerte. Ez az egy hét annyira kevés volt. Mégis leginkább ez az egy hét volt számára az igazi élet. Semmi mást nem tudott volna kiemelni, amit ennyire hiányolni fog később, mit, az ikreket. Bele, sem mert gondolni, hogy holnap után már úgy kell majd felébrednie, hogy csak úgy egyszerűen nem lesznek sehol. Ha fel is dúlták az életét, ha minden meg is változott, akkor is üres lesz utánuk minden. Mint az eső utáni város, mikor még vizesek az utcák, de már sehol egy felhő, vagy villám. Bill és Tom olyanok voltak, mint egy-egy hurrikán. Mindent elsöpörtek, és mindet megváltoztattak. És Seth tudta, hogy ha elmennének, csak romok maradnának utánuk. Mit csinálna ő akkor megint minden nap reggeltől estig? Csak amit eddig? Az élet, amiben eddig élt annyira unalmasnak és feleslegesnek tűnt, hogy soha nem akart visszatérni belé. Soha többé nem akart egyedül lenni. Nem akart árva lenni. De ha arra gondolt, hogy hogyan vált el mindkét férfitól mégis úgy érezte, hogy egyedül fog maradni. Remélni sem merte, hogy esetleg ő is hiányozna majd Tomnak, vagy hogy Bill akár majd csak egyszer is gondolna rá, ha elmennek. Egyáltalán már abban is kételkedett, hogy a gitáros kedveli őt. Még hitegette magát, de nem talált a számára megfelelő magyarázatot, hogy Tom miért lett volna vele. Kétségbeesésében már minden megfordult a fejében. Tudta, hogy ha az ikrek tényleg elmennek, akkor valami egészen új fog benne meghalni. Valami olyan, amit még nem volt alkalma elégszer érezi, ahhoz, hogy meg tudja nevezni, mi is az. Már azt sem merte remélni, hogy Tom másnap délben megint ott lesz a hotel előtt. Mert hát az lesz az utolsó napjuk, biztos lesz fontosabb dolguk, is mint vele foglalkozni. Nem fognak miatta megállni egy percre sem, hiszen a turné megy tovább. Az örökös véget nem érő show. És ha elmennek Seth is csak olyan lesz mit az összes többi teljesen átlagos rajongó, akik elképzelni sem tudják, hogy milyenek is igazából a Tokio Hotel tagjai. Ő ismerte őket, beszélt velük, megérintette mindannyiójukat. Ez volt minden, amiről egy rajongó álmodhatott és neki ez, most mégis olyan kevésnek tűnt. Szinte már megalázónak érezte a gondolatot, hogy ő is csak a You Tube-on láthatja majd őket. Hogy neki is meg kell majd vennie a következő CD-ket, amikor Tom az összes eddigi kiadott lemezt és DVD-t odaadta neki ingyen. Pedig valahol mélyen úgy érezte, hogy ő igazából nem is rajongó. Nem rajongott sem a Tokio Hotelért, sem Billért, mégis úgy érezte, hogy az összes létező rajongónál jobban kötődik az énekeshez. Hirtelen lenézett minden olyan embert, akik imádták az együttest, vagy annak bármelyik tagját. Megvetette az olyanokat, akik fogadkoztak, hogy örökké szeretni fogják Billt, vagy akármelyikőjüket. Hiszen melyikőjük fog valaha is beszélni Billel, vagy Tomal? Ha Seth belegondolt, hogy minden rajongónak magában megvan a saját története, hogy hogyan "fog" majd találkozni a nagy áhított szerelmével, az egyetlen, amit érzett az a szánalom volt. Ő tudta, hogy ilyen csodából csak egy van. Félve remélte, hogy a Tokio Hotel egyetlen csodája róla szól majd. Az ő szemében nem is szólhatott senki másról, és ugyan nem vette észre, de ő is ugyanolyan volt, mint bármelyik rajongó. Ő is épp megálmodta a saját csodáját, amit önzően irigyelt másoktól. Különlegesnek, tartotta magát, amiért ő hasonlít úgy az ikrekre. A szemében előbbre valóbb volt mindenkinél, amiért ismerte már a bandát és Tom legjobb barátjaként henceghetett volna magával. De mégis igazságtalannak tartotta a világot, amiért most, hogy valami ilyet talált, ami még soha nem volt meg az életében, rögtön le is kell mondania róla. Neki minden megadatott és tudta, hogy mégis búcsút kell majd vennie az ikrektől. Ő sosem álmodozott róluk és mégis vele történt meg, hogy megismerhette őket. Hiába szerette volna csodával hitegetni magát, azonnal el is kergetett magától minden ilyen gondolatot. Nem akart többet így gondolni rájuk. A barátaira. És főleg nem akart rajongva gondolni Billre és Tomra, hiszen tudta ő is, hogy bármelyikőjül lehet az apja.

Melyikőtök? 3. Rész

" Bill szemében ott volt az egész világ."

-Mi az istent csinálsz? –kiabált Seth döbbenten a férfira.

-Segítek neked.

-Ja segítesz meghalni.

-Seth ne érj a kormányhoz! –kiabálta Tom mikor a fiú megpróbálta egyenesbe hozni az autót.

-De hát így meghalunk! –ordította Seth kétségbeesetten és rémülten kapaszkodott a volánba.

-Nem halunk meg, bízzál bennem. Csak lesz egy halál közeli élményünk.

-Ez őrültség! –a fiú még mindig rémülten próbálta irányítani a száguldó kocsit.

-Engedd már el az a kibaszott kormányt! –ordította a gitáros. –Engedd el! Engedd el az életedet! –Tom ellökte a fiút, és Seth az ablaknak vágódott. –Kösd be magad! –utasította a gyereket mire az szótlanul, rémülten engedelmeskedett. A gitáros is bekapcsolta a biztonsági övét, majd végleg elengedte a volánt.

Seth nyelt egy nagyot és hátradőlt az ülésben. Mikor maga mellé nézett összeszorult a torka, ahogy látta, hogy a kormány lassan határozottan elfordult és a kocsi jobbra kivág az autópályán. A fiú annyira rettegett, mint még soha életében, de lassan elengedte az autó ajtaját és nem is tudatosan, de ellazult, minden egyes idegszála, készen arra, hogy bármelyik pillanatban meghaljon. Egy darabig csak várt, szinte már a bőrén érezte a suhanást, majd olyan izgalommal mintha egy akció film lassított jelenetében lenne fejét a gitáros felé, fordította. Tom ugyanilyen kérdőn nézett rá majd sandán a sebességmérőre pillantott. Mikor Seth alig észrevehetően biccentett, a gitáros hatalmasat taposott a gázpedálra. A fiú úgy érezte, belepréselődik az ülésbe. A kocsi korlátlanul száguldott tovább az autópályán, néha csak sodródott, majd egyre gyorsabban kényszeritett maga alá minden métert, ahogy Tom mindig jobban és jobban nyomta tövig a gázpedált. Seth ellazulva hunyta le a szemét és úgy gondolta, most képes lenne repülni. Olyan érzése volt, mintha a testéből eltűnt volna minden vér, és csak egy szabad független lélek lenne, aki bármire képes. Az agya lezsibbadt, a szeme előtt elködösült a világ, és csak tompán hallotta a hangokat.  A hatalmas sebesség és a száguldás volt minden, amit a külvilágból érzékelt. Ki akarta nyitni a szemét, kiabálni, nevetni akart örömében de a kábultságban minden apró mozdulat olyan volt mintha hosszú percekbe telne.
Ahogy Seth lassan kinyitotta a szemét nem tudott a gitárosra nézni, mert egy hatalmas erős fény elvakította őt. Egy másodperc se volt, amíg megrázta a fejét és felfogta, mi történik. A szembe haladó sávban száguldottak előre, és egy óriási kamion közeledett feléjük.

-Tom! –ordította a fiú és megrázta a férfit, de a gitáros ugyanolyan kába állapotban volt, mint ő ezért nem tudott azonnal magához térni. –Tom! Könyörgöm, csinálj valamit. –kiabálta rettegve Seth a közeledő hatalmas autóra nézve, ami közben már hangosan dudált rájuk.

A gitáros csak bámult maga elé, de nem tudott reagálni. A fiú feladta a kiabálást és a kormányért nyúlt, de mikor felnézett már késő volt. Az az egy méter, ami még elválasztotta a két kocsit egymástól egy másodperc alatt eltűnt. Seth érezte, hogy most meg fog halni, de azt is tudta, hogy ezért az egy másodpercért jött ide. Az érzés, ami átjárta, több és jobb volt az összes eddiginél: feszült és izgatott de ugyanakkor nyugodt várakozás a talán már megváltó halálra. Ugyanakkor mintha hirtelen kitépték volna a szívét, az autó egy hatalmasat rántott rajta, és a másik kocsi erős reflektora fájdalmasan elvakította. Tom hirtelen megrántotta a dzsekije vállát, és lenyomta a fejét, nehogy megsérüljön. Seth egy hatalmas nyomást érzett a gyomrában, majd a mindenből kizökkentő semleges mozdulatlanságra, óvatosan felemelte a fejét.

A kocsi teljesen sértetlenül állt az autópálya szélén a leállósávban. Tom leizzadva, kissé sokkos állapotban, levegő után kapkodva ült a volán mögött. Seth kíváncsian nézett szét még mindig szédülve, majd ahogy kifújta magát lassan kajánul elvigyorodott.

-Azt a rohadt… ez… ez király volt. A kurva életbe ez kibaszottul jó volt! –kiabálta nevetve. –Oh Jézusom, komolyan azt hittem, hogy meg fogunk halni de ez mégis átkozottul jó érzés volt.

Amint a gitáros már rendesen tudott lélegezni a gyerekre nézve ő is elvigyorodott.

-Nem gondoltam, hogy ennyire őrült vagy! –nevetett Tom.

-Istenem ez hihetetlenül állat volt. Csináljuk újra. –kérte Seth kissé émelyegve.

-Na persze, még csak az kéne! Megmentettem az életed, úgyhogy kuss legyen!

Seth sértődött pofát vágott.

-És erről az égészről is kussolni fogsz vagy esküszöm, kicsinállak! Érted kölyök? –kérdezte a gitáros nevetve.

-Persze! –válaszolt Seth már ismét lazán, majd hirtelen visszafojtotta a levegőt és gyorsan kiszállt a kocsiból.

A gitáros röhögve nézte, ahogy, a gyerek görnyedezve összehányja az autópálya szélét.

-Na mi van csak nem megártott a sok adrenalin? –kérdezte Tom vigyorogva a lehúzott ablakon keresztül.

Seth összegörnyedve bemutatott a gitárosnak és még mindig hányt. Mikor beszállt a kocsiba Tom még sokáig nevetett rajta. Ahogy visszafelé mentek végig üvöltették a zenét és mindketten hangosan, kiabálva, káromkodva vidáman beszéltek. Seth kinyújtotta az ablakon a karját, és akárhány autót elhagytak, mindegyiknek bemutatott, vagy beszólt. Tom felpörögve vezetett és hatalmasakat nevetett a gyereken. Talán még ő is furcsállta de nagyon jól érezte magát Seth társaságában.

Mikor Tom megállt a szálloda előtt Seth kelletlenül szállt ki a kocsiból.

-Isten veled barátom. –mondta ironikusan a gitáros mire a gyerek, elnevette magát.

-Találkozunk még? –kérdezte Seth reménykedve.

-Persze! –válaszolt Tom, mintha ez lenne a világon a legalapvetőbb dolog. –Holnap délben jövök érted és kitalálunk valami hasonlóan állat dolgot.

Seth elvigyorodott.

-Hé Nina nem fog haragudni, hogy ilyen későn hoztalak haza?

-Áh, nincs még itthon. Nincs itt a kocsija. Mondjuk a bemutatónak már, vagy egy órája vége van… úgyhogy van egy tippem, kivel lehet. –nevetett a fiú.

-Na akkor holnap találkozunk.

-Várj, küldd már el a számod. –kérte Seth mosolyogva.

Tom elővette, legújabb fekete  I Phone-ját és gyorsan átküldte a számot.

-Klassz kis teló. –jegyezte meg a fiú és felmutatta a sajátját.

A gitáros elnevette magát az ugyanolyan telefon láttán, majd elindult.

Seth fáradtan vonszolta fel magát a lakosztályba. Gyorsan megszabadult a ruhái többségétől, majd félmeztelenül, egy farmernadrágban zuhant le az ágyára. Erőtlenül húzta maga elé a laptop-ját, de unalmában semmit nem tudott kezdeni vele. Egyre inkább csak a gitáros töltötte ki minden gondolatát. A szíve mélyén úgy érezte, belülről legalább annyira hasonlít erre a férfira, mint az énekesre. Bármennyire is csodálkozott rajta, de ez a gondolat boldogította őt. Boldog volt, ha Tommal lehetett. Nem értette, hogy ilyen hirtelen miért ragaszkodik ennyire ehhez a szinte idegen férfihoz, de úgy érezte rég nem volt ennyire vidám. Meglepődött, de büszke volt rá, hogy a gitáros emlékezett rá, tegnap óta, hogy ketten együtt ilyen vagány dolgot csináltak, és hogy Tom továbbra is akar vele találkozni. Seth annyira el volt foglalva a gitárossal, hogy az énekes szinte csak véletlenül jutott eszébe. Akkor is csak egy másodperces kép villant fel Billről. Mikor a férfi leguggolt mellé, gyengéden megérintette a vállát és a szemébe nézett. Abban a percben Seth úgy érezte, hogy abban a szempárban megtalálhatná az eddigi életét. Sőt minden mást is. Bill szemében ott volt az egész világ. A fiú maga sem tudta megfogalmazni mit is érzett, csak azt tudta, hogy eddig még csak abban az egy pillanatban érezte ezt. Seth megnyitotta a YouTube-ot és már megint csak arra keresett amire az előző este is. Lassan végig pörgette a klipek listáját majd kiválasztott egyet.
Órákon keresztül csak ezt az egy számot hallgatta, úgy érezte nincs is szüksége másra. Ahogy hallgatta ezt segélykiáltás szerű dalt, nem tudta, megállítani a szemébe szökő könnyeket. Nem akart egymás után két este is sírni, de a könnyek csak végig folytak az arcán mintha nem is lehett volna megállítani őket. Seth nem is ellenkezett már. Igazából tökéletes ürügye volt a sírásra, hiszen ha eddig nem lett volna elég elveszett, most már teljesen úgy érezte soha nem fog már visszatalálni oda ahonnan jött. Nem az otthonára gondolt, hanem valami időben is sokkal távolibb és melegebb helyre. Amire már nem is melékszik, csak azt tudja róla, hogy nagyon jó ott lenni. Mert ott szeretik őt, és nincs egyedül. Ott van mögötte az egész világ és a szülei. Az anyja és az apja…

*

Ahogy teltek a napok a gitáros és Seth egyre közelebb ketültek egymáshoz. Rengeteget voltak együtt. Seth sokat találkozott az énekessel is de Bill valahogy mindig túl komoly és gondterhelt volt ahhoz, hogy az öccséhez hasonlóan ő is jól érezze magát a gyerekkel. A fiút ez egyre inkább elszomorította, pláne, hogy tudta, miközben Bill őt leszarja az anyjávan redszeresen találkozik. Tom kérésére Seth megismerkedett Gustaval és Georgal is. De a gitáros nem volt hajlandó egyszerűen bemutatni a basszistát és a dobost. Egy egész forgatókönyvnyi vicces történetet talált ki az ismerkedéshez.

-Ezt most komolyan gondolod? –kérdezte döbbenten, nevetve a gyerek.

-Persze, rohadtul vicces lesz! Csak csináld amit mondtam. –győzködte, Tom lelkesen.

-De mi van ha ez nekik nem lesz olyan jó vicc, mint amilyennek neked tűnik? Amúgy is tiszta hülyeség ez az egész!

-Na, Seth lécci már! Képzeld el mekkorát fognak nézni.

-És ha ők is úgy reagálnak, ahogy David?

-Ne szarakodj már! Vagy nem mered megcsinálni?

-A szart nem! Mit akarsz mit csináljak?

Tom ravaszul elvigyorodott.

-Szóval! Georg és Gustav éppen próbálnak. Nem sokára jön az a dal amibe Georg mindig beleront és ezen Bill rendszerint teljesen ki van akadva. Először mindig csak annyit mond, hogy Georgnak jobban kéne figyelnie, vagy koncentrálnia és mikor Georg megpróbálja magát megvégeni egyre és egyre idegesebb lesz, amíg a végén már torkuk szakadtából ordítoznak egymással. Persze ez sose igazán komoly veszekedés.

-És ebben mégis mi a poén?

-Hát Georg általában felülkerekedik Billen, mert sokkal durvábbakat szokott beszólni, most viszont ha te bemész a stúdióba és elkezdesz neki pofázni teljesen le lesz sokkolva.

-Rendben. –egyezett bele Seth a fejét csóválva.

-És ne felejtsd el, hogy legyél rendesen kiakadva, hisztizz úgy, ahogy Bill szokott.

-Oké, menni fog.

-Még szép, hogy menni fog! Na nyomj ide egy pacsit.

Seth gyorsan lenyomta a Tommal közös titkos kézfogást és a stúdió ajtaja előtt várt a gitárossal. Mikor az egyik dalban felcsendült egy nem oda illő, hamis hang, Tom gyorsan bólintott és Seth benyitot a szobába

-Azt hiszed ha nem vagyok itt nem hallom, hogy mit bénázol? –kérdezte Seth lazán a basszistától.

Georg fel se nézett, azt gondolta, ez csak a megszokott elégedetlenség az énekestől.

-Persze ha Bill nincs itt akkor lehet lazulni mi? A nagy francokat. A fenébe is Georg már vagy egy éve nyomjuk ezt a számot és még mindig belerontasz. Miért nem tudsz normálisan koncentrálni? Csak egy kicsit kéne odafigyelned! Annyira azért nem nagy ügy, vagy neked még ez is megeröltető? –Seth felháborodva egyre hagosabban kiabált.

A basszista, lassan kinyitotta a száját, hogy visszavágjon, de mikor felnézett belé fagyott még a lélekzet is. Georg döbbenten nézett Seth-re.

Közben az ajtó előtt a gitáros már fuldoklott a nevetéstől.

-Na mi lesz válaszolj már! –kiabálta a fiú.

Gustav és Georg hitetlenkedve néztek az énekesre akinek harmincegy évesnek kellett volna lennie de előttük mégis ott állt Bill megint tizenht évesen.

-Persze azt hiszed nem gáz, ha egyszer-kétszer belerontasz, de ez itt nem játék. Istenem hát nem fohjátok fel! Georg talán nem veszed elég komolyan azt amit csinálunk!

-Bill… -suttogta döbbenten Gustav.

-Mi a franc van már? –ordította Seth ingerülten. –Ha nem vetted volna észre éppen Georgal beszélek! Szóval, remélem feltűnt nektek, hogy már nem ugyanaz a Tokio Hotel vagyunk mint az elején. Fenőttünk! Már nem azok a tizenhat éves kis kölykök vagyunk mint akkor!

Tom érezte, hogy ez itt a plussz poén, és a hasát fogva nevetett a barátai arckifejezésén.

-Szóval örülnék ha végre megkomolyodnátok! Nem tuom, szerintem ez azért nem olyan nagy kérés! Én nem szórakozni akarok. Felnőttem és felnőtt létemre is komolyan veszem azt amit csinálok. –a fiú elfolyott egy mosolyt és folytatta. –Ti meg csak szórakozotok, mint két idióta. Mintha megengedhetnénk magunknak az ilyesmit. Az ég szerelmére mindannyian elmúltunk harminc évesek, ti meg mint a tizenéves kis seggfejek, itt szórakoztok. –a fiú kifújta magát és elvigyorodott. –Ezen kívül… nagyon ürülök, Seth vagyok.

Tom a röhögéstől tántorogva lépett be a szobába és átkarolta a fiú vállát.

-Istenem, hogy ez mekkora volt! –nevetett, könnyes szemmel. –Látnotok kéne az arcotokat.

Georg és Gustav még mindig értetlenül néztek a tizenhat éves Billre és a fenőtt Tomra.

-Mégis hogyan lehetséges ez? -kérdezte a basszista értetlenül.

Tom ünnepélyesen maga elé tolta a gyereket és megszólalt.

-Hatalmas tisztelettel mutatom be nektek Seth Walkert, aki nem Tokio Hotel rajongó és mégis a valaha látott legtökéletesebb hasonmása az én öcsikémnek. Ritka jófej kisfiú és nagyon jól nevelt, oly annyira, hogy akár csak a fantasztikus Tom Kaulitz ő is esténként váltogatja a csajokat. –Tom nevetett.

-Te most hülyéskedsz velünk? –kérdezte Gustav türelmetlenül.

-Nem! Esküszom, hogy ő nem Bill!

-Lehetetlen, hogy ne ő legyen! Hiszen pont ugyanúgy néz ki! –hadarta hitetlenkedve Georg is. –Semmiben nem különbözik!

-Tévedsz! –mondta a gitáros fölényesen és lerántotta a sálat, Seth tarkójáról. –Látod? Nincs itt  TH logó. Valamnit, ha közelről megnézed, nincs anyajegy a szája alatt. Én sem hittem el de ez minden amiben különbözik, egyébként teljesen ugyanolyan.

Georg felállt és kíváncsian körbejárta a fiút.

-Ez hihetetlen. Kölyök a frászt hoztad ránk. –mondta és lassan már az arcán is látszódott, hogy elhiszi amit a gitáros mond, majd dühösen fordult Tomhoz. –A te ötleted volt ugye? A rohadt életbe én meg, úgy beszartam. Még a hangja is teljesen ugyanolyan volt aztán mikor felnézek, itt áll előttem megint ezzel a hülye lenyalt manga hajával.

-Mi bajod van? –kérdezte Seth, majd elnevette magát.

-Bocs de nem lehetett kihagyni! –nevetett a gitáros is.

-Még a nevetése is teljesen ugyanolyan mint Billé. –jegyezte meg Gustav. –Úgy gesztikulál és mozog, ahogy ő.

-Hol találkoztatok? És Tom mit szólt hozzád? –faggatózott kíváncsian a basszista.

-Leginkább, csak bámult mint valami idióta. Először azt hittem, valami vén buzi, aztán mikor dumálni kedztünk…

-Vén buzi? –Georg hangosan nevetett, mire Tom csak sötéten pillantásokat vetett rá.

-Amúgy a fesztiválon, a koncertetek előtt találkoztunk.

-És tényleg nam vagy rajongó? –kérdezte Gustav.

-Nem. Hallottam már előtte is rólatok de mivel eszembe se jutott elmenni egy koncertre, vagy utánanézni, hogy kik is vagytok ez teljesen kimaradt az életembeől. Csak így utólag értettem meg egy csomó mindent amit régebben felfogni sem tudtam. Nem értettem, hogy miért utálnak az ilyen kemény rockos csávók, hogy miért próbált rámakaszkodni, egy csomó fanatikus emo, rocker csajszi és ha így belegondolg az utcán is rengetegen keverhettek össze Billel.

-Tényleg találkoztál már vele? –érdeklődött tovább a dobos.

-Igen, mondhatni mindkettőnket sokkolt az, ahogy felismertük egymást.

-David majdnem elájult amikor kettőjüket egyszerre látta. –mesélte nevetve Tom.

Mindenki nevetett.

-És képzeljétek, ő is énekel, ráadásul zongorázik is. –dicsekedett a gitáros.

-Tényleg énekelsz? –lelkesedett Georg. –Akkor miért nem nyomunk gyorsan valamit?

-Hé ez nem is olyan rossz ötlet! –mondta szintén  elragadtatva Gustav és már vissza is ült a dobok mögé.

-Srácok én igazából nem is tudok…

-Ne szórakozz már annyira csak nem lehetsz rossz! –Georg a nyakába akasztotta a gitárját.

-Georgnak igaza van! Nyugi, nem lesz semmi, ha énekelsz egyet. –Gustav barátságosan nézett a  fiúra.

Seth kérdőn nézett a gitárosra. Mikor Tom kedvesen rákacsintott és ő is fevette a kedvenc gitárját, a gyerekből végleg eltűnt minden kétely. A két gitáros gyorsan rákötötte az erősítőre a hangszereket és várakozva néztek a fiúra.

-Na, mit akarsz énekelni? –kérdezte Georg vidáman.

Sethnek hirtelen csak egyetlen dal jutott az eszébe de tudta, hogy ha azt kéne énekelnie akkor talán megint elsírná magát.

-Seth-nek a Don't Jump a kedvence. –bukott ki Tomból a dal címe, mire Seth összerezzent.

Reagálni sem volt ideje, mert Gustav már halkan elkezdte neki megadni az ütemet. A szíve a torkában dobogott mikor Georg és Tom már a dallamot játszották. Egyetlen másodperce volt belépni a szöveggel. Mikor először meghallotta a saját hangját alig hitte el, hogy pont jókor lépett be, valamint azon is meglepődött, hogy amióta leutóbb énekelt, mennyit fejlődött a hangja. Ahogy lassan a kezébe szorította a mikrofont, úgy érezte vagy magától a tárgy különleges erjétől, vagy a kedvenc dalától de nagyon megnyugodott. A szöveg, a dallam, mind jött magától, mintha egyenesen a szívéből szólna ez a dal. Tom, Georg és Gustav csodálkozva néztek a gyerekre. Ahogy Seth fenézett rájuk ő maga sem értette, hogy miért csodálkoznak ennyire. Büszkén énekelt minden refrént és bevallotta magának, hogy nagyon is élvezi az éneklést. Georg több basszust rakott a dalba, mint, ahogy azt eredetileg kellett, volna és Tom is rátett egy hosszú és hagos gitárszólót a dobok adta ütemre. Mikor Seth hangja utoljára tért vissza a refrénnel, hirtelen az egész dal megszakadt.
A stúdiót és a kinti szobát elválasztó nagy üvegablak előtt állt az énekes, keze a műszerfalon, ahogy a hangerőt teljesen lehúzta a nullára.

-Bill mi az istent csinálsz? –kiabált ki Tom mérgesen.

Bill a kinti mikrofonhoz hajolt és dühösen szólt bele.

-Ez az én dalom és amig ez a taknyos kis kölyök nem tudja, hogy miről szól addig ne is énekelje!

Seth döbbenten állt Tom mellett és a keze lassan lecsúszott a mikrofonról. Ahogy az üvegfal előtt álló énekesre nézett, egy másodperc alatt öntötte el az agyát az öntudatlan düh és harag. Seth felrúgta az álló mikrofont és tombolva rohant ki a stúdióból. Megállt a magas férfi előtt és rettenetes haraggal a szemében széttárta a kezeit.

-Hát tessék, mondd el miről szól az a rohadt dal! –kiabálta Seth elvesztve minden önkontrollját. –Ha? Ha én "taknyos kis kölyök" nem tudhatom, akkor magyarázd meg! Mondd el, hogy megértsem! Mondd el kérlek! –kérte már inkább reményteli, mint dühös hangon. –Ha ez kell akkor könyörgöm, had tudjam meg mit akartál mondani vele, csak kérlek engedd meg, hogy énekeljem ezt a dalt. Legalább csak egyszer.

Bill komolyan nézett le a gyerekre majd elhúzódott az üvegablak elől, hogy a bentiek ne lássák, ahogy lassan elmosolyodik. Az énekes intett Seth-nek, hogy kövesse. A fiú kíváncsian követte a férfit a liftbe. Bill nem szólt a gyerekhez, csak mikor már kiszálltak, a legfelső emeleten az épület tetején. Seth-nek az arcába csapott a szél de követte Billt egészen az épület széléig.

-Ha tudni akarod… -kezdte a férfi nyugodtan és lebámult a városra. –Az a dal laginkább rólad szól.

-Tessék? –kérdezte értetlenül Seth.

-Vagy rólam. Minden olyan emberrők akik olyan szerencsétlenek mint mi. Hozzájuk szól, hogy soha ne adják fel. –a fiú közelebb húzódott az énekeshez és ő is lebámult az épület széléről. –Mert talán mint mindenkinek neked is könnyeb lenne most leugrani, mint megtudni, hogy ki az apád.

Seth csodálkozva nézett Billre. Ahogy a szeme lassan az énekesébe tévedt megint úgy érezte, hogy el tudna veszni abban a szempárban, Bill szemében még mindig ott volt az egész világ. A férfi tétovázott, majd ahogy fojtatta a hangja kissé megremegett.

-És nekem is könnyebb lenne most leugrani, mint megtudni, hogy tényleg én vagyok-e az apád.

Seth némán nézett maga elé, és a gondolatai közt még ezerszer vízhangzott ez a mondta, amíg értelmezni tudta.

-Ezért hasonlítok rád ennyire? –kérdezte suttogva.

-Lehet.

-Lehet, hogy te vagy az apám? –Seth olyan gyerekesen tette fel ezt a kérdést, hogy Bill elmosolyodott rajta.

-Előfordulhat.

A fiú szeme hirtelen megtelt a könnyeivel.

-Hol voltál eddig? –kérdezte szomorúan és lassan kitörtek a szeméből a könnyek.

Bill elfordult, hogy ne kelljen látnia, ahogy a könnyek fekete folyókat festenek Seth arcára.

-Könnyebb volna leugrani, mint válaszolni. –suttogta komolyan az énekes.

-Persze. –mondta szintén komolyan a fiú. –Neked könnyebb lenne leugrani és dalok mögé bújni mint válaszolni. Könnyebb volt lelépni is nem?

-Seth ne mondd ezt. –kérte Bill tanácstalanul kétségbeesve a fiút.

-Miért ne? Talán nincs igazam?

-Még nem biztos…

-Mi? Hogy te vagy az apám? Örülnél ha nem te lennél mi? Tudod mit mondok? –Seth nem fordult el de lassan hátrált visszafelé.

Az énekes kérdőn nézett a fiúra.

-Talán és is örülnék!

-Seth várj!

-Rád? Eddig vártam! Ezután már ne kérd! –a gyerek lassan hátat fordított és visszament az épületbe.

Seth nem állt meg néhány emelettel lejebb sem, egyenesen az utcára rohant. Bill még látta, ahogy a gyerek, talán még mindig sírva beszáll egy taxiba és eltűnik a szeme elől.

Tom egész délután hiába hívta a fiút, senki nem vette fel a telefont.
Seth úgy érezte, azon a napon kibillent a világ a helyéről. Egész életében az anyjávan élt, és most hirtelen itt egy férfi, aki talán még az apja is lehet. Szörnyen naívnak érezte magát amiért egyáltalán nem is gondolt erre. Billel isteni csoda volt a hasonlóságuk, nem pedíg biológiai adottság. Ő ezt hitte. Amikor régebben próbálta elképzelni az apját mindig egy magas, érett, komoly de kedves emberre gondolt, nem pedig egy zenészre. Pláne nem Billre aki olyan szeszélyes, hogy az egyik percben ordítozik vele, a másikba meg bevallja, hogy talán ő az apja. Seth inkább megtagadta magától ezt a lehetőséget de nem akarta elhinni, hogy a Tokio Hotel énekesre lehet az apja.

*

-Csak tudnám minek ment el! –dühöngött Tom, ahogy a fiúért aggódott. –Mi a szarért kellet az mondaod, hogy nem énekelheti a Don't Jump-ot? Ez a dal a kedvence, erre te megtiltod, hogy énekelje. Hát komolyan mondom nem vagy normális! Mi a fen van veled? Egyáltalán, lassan felmerül bennem a kérdés, hogy direkt cseszteted-e szegény kölyköt? Szerinted nem veszi észre, hogy megint az anyjára nyomulsz?

-Megint? –kérdezte az énekes elgondolkozva.

-Igen megint. Gondolom, most azon tépelődsz, hogy tényleg te vagy-e az apja.

-Ezt meg honnan veszed? –Bill döbbenten nézett a bátyjára.

-Tudod, Bill én nem csak pofázok mikor azt mondom, hogy minden arcra emlékszem.

-Ezt meg, hogy érted?

Tom idegesen fepattant és az öccse elé állt.

-Az ő anyjára is emlékszem. Te viszont csak egy Nina nevű lányra. Hiába ha részeg vagy utána soha semmire nem emlékszel.

-Azt akarod mondani, hogy…

-Megvolt nekem! És neked is. Mindketten lefeküdtünk vele.

-Az meg, hogy lehet mikor semmire sem emlékszem? –kérdezte Bill idegesen feháborodva.

-Mondtam, hogy részeg voltál, mondjuk nem csoda, hiszen ha rá tudtalak venni, hogy érzelemek nélkül lefeküdj bárkivel is akkor az azt jelentette, hogy holt részeg vagy. És úgy látszik már akkor is meg volt ez a jó tulajdonságod, hogy másap nem emlékszel semmire.

-Te beszéltél rá?

-Mégis ki más? Nina volt a lány akiért mindketten odavoltunk.

-De hát mégis mikor?

-Nagyon régen. Még a Schrei turnén, vagy utána? Emlékszel mikor jött az a híres amerikai zenekritikus és három koncertünket is végignézte? A ő lánya volt Nina. Két hétig kísértek minket nem emlékszel? Az egyik koncert után iszonytosan lerészegedtünk. Nem tudtam még, hogy ki ő ezért beszéltelek rá téged. Aztán később, nem tudom te mennyire de én teljesen odavoltam érte. Talán kicsit még szerettem is őt amikor lefeküdtem vele.

-Te szemét strici! –jegyezte meg az énekes bosszankodva.

-Hát pedig ez van. Akármennyire is sérti a "tökéletes, érzelmes jófiú imidzsedet" a lényeg akkor is ugyanaz. Mindketten lefeküdtünk vele.

-Tehát…

-Tehát bármelyikőnk gyereke lehet.

-Nem hiszem. Azt ne felejtsd el, hogy végül is rám hasonlít. –magyarázkodott az énekes.

-Na persze! –nevetett Tom fölényesen. –Még jó, hogy ikrek vagyunk. –Bill elképedt. –Eszedbe sem jutott, hogy teljesen lényegtelen mennyire hasonlít rád? Hiszen ha ezzel a hülye smikkel ennyire hasonlít rád akkor, akkor nélküle pont ennyire fog rám is. Ő mindkettőnk kiköpött mása. Te pedig az ne felejsd el, hogy amint megszólal, olyan mintha én beszélnék. Tehát akkor nem is tudom melyikünkre hasonlít jobban. Rád a kinézetében, rám pedíg a jellemében.

-De hát akkor, hogy tud így énekelni? –kérdezte dühösen Bill és rágyújtott.

-Ki szúrja a füledet mi? –Tom gonoszul nevetett. –Ráadásul zongorázik is. És tippelj mikor van a szülinapja!

-Mit tudom én!

-Szeptember 1-jén!

Bill indulatosan szívta a cigarettát.

-Én mondom, ez a kölyök nem is a mienk, hanem az ördögé.

-Na kussolj! Téged amúgy is utál.

-Mintha téged nem úgyanígy utálna…

-Nos éppenséggel én vagyok az egyetlen aki foglalkozik vele, szóval nem is tudom, mennyire utál.

-Én meg éppneséggel leszarom.

-Remek apa lesz belőled Bill. –mondta Tom gúnyosan és elindult a lakosztály kijárata felé.

-Most meg hová mész?

-Megyek beszélek vele. –Tom ehhez a mondathoz komoly pofát vágott, majd megint elvigyorodott és elment.

Az énekesnek nem volt ideje elmondani, hogy ő már beszélt a fiúval.

Melyikőtök? 2. Rész

"Nem az vagyok, akinek gondolsz!"

-Seth!

-Igen?

-Készen vagy végre?

-Ja, mehetünk.

-Hogy néz ki a körmöd? Vagy fesd ki rendesen, vagy mosd le, mert ha ilyen lepattogott körömlakkal jössz, én letagadlak.

Seth gyorsan lemosta a fekete lakkot a körmeiről, majd megint az anyja elé állt.

-Így már megfelelek? –kérdezte széttárt karokkal.

-Nem fested ki? –Nina csodálkozva nézett a fiára.

-Azt mondtad, sietünk.

-Na, de ennyi időnk azért még van. Gyere, segítek.

A fiú felvonta a szemöldökét.

-Te akarod kifesteni a körmöm? –mikor Seth látta, hogy Nina nem válaszol, feladta a várakozást és előhozta a fekete körömlakkot, majd leült az anyjával szembe az asztalhoz. A nő lassú, finom mozdulatokkal kezdett festeni a fekete lakkal. –Ez egy kicsit bizarr. –jegyezte meg a fiú mosolyogva, mire Nina elnevette magát. –Majdnem olyan profin csinálod, mint én. –mondta és figyelte, ahogy az anyja a körmeit festi. Nina felnézett egy pillanatra és kedvesen a fiára mosolygott, majd a szeme megakadt Seth arcán.

-Mitől ilyen karikás a szemed?

-Nem tudtam elaludni. –Seth szorongva gondolt az előző esti ijesztő élményeire.

-Na gyere, csak… -a nő befejezte a körömfestést és elkezdett a táskájában kotorászni.

-Anya, ugye nem akarod lealapozni az arcom? –kérdezte Seth ijedten, ahogy a sok sminkre nézett.

-Seth, így úgy nézel ki, mint aki most jött fel az alvilágból.

-Hát ez igazán kedves. –háborgott utálkozva, de nem ellenkezett.

-Látod? Máris emberibben nézel ki.

Seth nem vitatkozott tovább, felállt és megnézte magát a tükörben.

-Indulunk? –kérdezte és a körmeire vigyázva, felhúzta a dzsekijét.

Nina eltűnődve figyelte a fiút.

-Mikor frissen van festve a körmöd, úgy mozogsz, mint valami rossz buzi.

-Nem gondolod, hogy ideje megkomolyodnod? –kérdezte Seth nevetve. –Egyébként leállhatnál ezzel a hülyeséggel. Ha már amúgy is mindenki ezzel húz, legalább az anyám mellém, állhatna.

-Na jó. –mondta valamivel komolyabban a nő, majd megint elnevette magát. –De tudnod kell, hogyha tényleg buzi vagy, én akkor is mindig az anyád maradok, és mindig szeretni foglak.

-Ez igazán megnyugtató de alapból is ez lenne a dolgod. –jegyezte meg Seth kissé cinikusan és még mindig óvatoskodva, bezárta maguk mögött az ajtót.

Ez volt az év egyik legnagyobb bemutatója. A leghíresebb modellek, vonultak végig a kifutón a Chanel legújabb kollekcióiban. Rengeteg híresség lépett fel a divatbemutató közben. A kifutó egy hatalmas csarnok közepén volt felállítva. Sötététség, zene és a villogó fények gondoskodtak, arról, hogy a színpad minél látványosabb legyen. Sok híresség és nagy divattervező volt meghívva. Elegáns vendégek ezrei jöttek, hogy láthassák ezt a bemutatót. Mindenki ki volt öltözve, az emberek pezsgőztek és már alig várták, hogy elkezdődjön a divatbemutató.

Nina még gyorsan a színfalak mögé rohant, hogy ellenőrizze minden rendben van-e a ruháival. Seth helyet foglalhatott az egyik V. I. P páholyban, ahonnan remekül lehetett látni mindent. A fiú hosszasan veszekedett egy felszolgálóval, mert az nem szolgálta ki őt semmilyen alkoholos itallal.

-Mi az, hogy nem szolgál ki? Csak, mert nem vagyok még tizennyolc? Európában mindenki ilyen köcsög? Ne szórakozzon már! –Seth hiába szidta a pincért az még negyed óra könyörgés után sem akart neki whiskit hozni. –Na jó! Hülye csicska ide figyeljen! –Seth lazán a pincér zsebébe csúsztatott egy százdollárost mire a felszolgáló azonnal engedelmeskedett. –Látod? Megy ez neked! –mondta gúnyosan a pincérnek és visszatért a páholyba. Kényelmesen levágódott az egyik fotelba és unottan bámult le a még üres kifutóra. Gondolatai teljesen elkalandoztak, csak akkor figyelt fel mikor hallotta, hogy közelednek a páholy felé.

-Nem hiszem el, hogy elrángattál ide!

-Most meg mi bajod van? Van itt egy csomó híresség. Ráadásul ez egy Chanel divatbemutató. Alapból, nem lehet rossz program.

-Na persze! Neked, nem lehet rossz program, de rám nem igazán gondoltál.

-Rengeteg modell van itt. Végre megint igazán becsajozhatnál. Mostanában rád sem ismerek.

-Nem, kösz nem kezdek több modellel.

-Kezdesz még egyáltalán valakivel, vagy örökké Ria miatt fogsz nyavajogni?

A két férfi szintén V. I. P. volt, Seth hallotta, ahogy a biztonságiak beengedik őket a páholyba.

-Ria? Azt hittem megértetted, hogy nem akarok többet róla, beszélni.

-Na, persze. Én megértem, hogy nem akarsz. Ez volt az egyetlen normális kapcsolatod és még ezt is elcseszted.

Seth hirtelen felkapta a fejét, de nem fordult meg. A két férfi mögötte foglalt helyet, így nem láthatta őket.

-Te csak ne beszélj! Neked nem, hogy normális de szinte semmilyen kapcsolatod nem volt a gimi óta, úgyhogy jobb, ha meg se szólalsz.

-Dehogynem volt. Hiszen minden rajongónk tudja, hogy titokban mindketten buzik vagyunk, és egymásra nyomulunk. –a két férfi hangosan nevetett.

Seth undorodva húzta el a száját és inkább csak a whiskijével foglalkozott.

-Hol van már David?

-Nem tudom, azt mondta, hogy a mosdóba megy.

-Ja, akkor eltarthat egy darabig. –Seth háta mögül megint felnevettek.

A fiú gyorsan felhúzta a kapucniját és kimet a páholyból még egy pohár italért. Nem is nézett a két férfira, annyira idegesítette őt a beszélgetésük. Seth hosszasan elidőzött az italválasztással, majd lassan, kelletlenül visszafelé indult. Ahogy kiszállt a liftből és a páholyhoz vezető folyósóra lépett valaki hirtelen megszólította a háta mögül, majd a dzsekijénél fogva vissza is rántotta őt.

-Hé mi a francot csinál? Engedjen már el! –kiabált felháborodva a fiú.

A felnőtt férfi döbbenten nézett le rá és még mindig görcsösen szorította Seth kabátját.

-Nem hallja? Azonnal engedjen el!

-Te meg, hogy lehetsz itt? –kérdezte a férfi elborzadva.

-Mi a fenét akar tőlem? Egyáltalán ki maga? –Seth kétségbeesetten kapálózott de nem tudott elszabadulni.

-David. –mondta jóságosan a férfi, úgy mintha már ezer éve ismernék egymást.

-Az meg ki a faszom? Engedjen el, nem hallja? Rohadtul meg fogom ütni oké? Ha nem enged, el bebaszom az arcát! Hallja?

David megfogta Seth vállait, lehajolt hozzá és mélyen a fiú szemébe nézett.

-Nyugodj meg rendben? Én sem értem, hogy mégis mi ez de kérlek…

-Engedjen már el! –kiabált Seth kétségbeesetten. –Mit akar tőlem? Én nem ismerem magát, nem tudok semmit, nem értem miért engem…

-Bill, kérlek, nyugodj meg. –suttogta David is ijedten.

Seth egy pillanatra elhallgatott, majd lehajtotta a fejét és próbálta kontrolállni az testét átjáró rémült remegést.

-Én… én… -kezdte fuldokolva, de a könnyeitől már Davidot sem látta.

-Hé, hé nyugalom gyere és megbeszéljük.

-Nem! –nyögte szinte már pánik közeli állapotban.

-Bill, Bill nézz rám!

Seth összerogyott és már csak David tartotta talpon.

-Én nem… nem vagyok…

-Bill figyelj rám, nézz ide! –David megfogta a fiú arcát, és maga felé fordította. –Mi történt veled?

-Semmi! –zokogta Seth erőtlenül.

-Akkor meg mégis…

-Én nem az vagyok, akinek gondol. –a fiú erőtlenül összegörnyedt és hagyta, hogy David tartsa.

-David te vagy az? –Tom kilépett a folyósóra a páholyból majd, ahogy észrevette a producert a zokogó fiúval, csak döbbenten nézett maga elé.

-Mi történt? –kérdezte valaki a gitáros háta mögül.

Bill gyanútalanul állt a bátyja mellé és csak egy unott pillantást vettet Davidra, majd hirtelen ő is döbbenten nézett vissza a producerre.

-Bill… -suttogta David hitetlenkedve, ahogy az énekesre nézett.

-Jézusom, jól vagy, mit csinálsz? –Bill odarohant a producer mellé és aggódva nézett a férfira.

David kezéből kicsúszott Seth dzsekijének gallérja és a fiú erőtlenül zuhant a földre. Arcát tenyerébe temette és még mindig csak zokogott. Tom egy pillanat alatt felismerte, hogy mi történt. Egy másodperc alatt lejátszódott benne az egész jelenet. Tudta, hogy David, mit hitt, hiszen előző este ő is pont ugyanezt hitte a fiúról, aki ott zokogott mellette szerencsétlenül összetörve a fal tövében. Bill egy pillantást sem vetett a fiúra, csak Davidot támogatta.

-Tom vigyük be és ültessük le Davidot. –a gitáros segített Billnek bekísérni a producert. –Te maradj itt vele és szedd ki belőle mi történt, én megnézem a kölyköt. –az énekes már indult is kifelé. Tom hirtelen belegondolt mit fog Bill érezni mikor Seth arcába néz.

-Ne! –kiabált hirtelen az öccse után. –Majd én megnézem, te csak maradj itt Daviddal.

-Nem. Majd én elintézem, ne aggódj.

Bill már a folyosón járt, amikor Tom visszarántotta őt.

-Menj vissza. –mondta komolyan az öccsének.

-Ugyan Tom ne szórakozz már! –Bill lazán ment tovább, nem is foglalkozott a gitárossal.

-Bill ezt nem kéne, hidd el nekem…

Az énekes nyugodtan leguggolt Seth mellé a földre és aggódva nézett a gyerekre.

-Hé kölyök… -suttogta és már emelte a kezét…

-Bill könyörgöm, hagyd őt békén. –kérlelte Tom az öccsét.

Bill megfogta és elhúzta a fiú vállát, az arca elől. Mikor a gyerek kisírt szemével ijedten felpillantott rá, az énekes azt hitte ott helyben, megfullad. A keze mintha odadermedt volna a gyerek vállára. Remegett az ajka, ahogy a fiú szemébe nézett. Seth szeméből újabb fekete patakokként törtek elő a könnyek. Bill végül szinte elrántotta a kezét gyerektől és ő is a földre zuhant.

-Tom… Tom… -suttogta remegő hangon. –Látod… látod az arcát?

A gitáros szótlanul állt kettőjük között, majd először a kezét nyújtotta az énekesnek, hogy felhúzza, aztán pedig Seth-nek, de a fiú addigra már felállt és megtörölte az arcát.

-Te, honnan tudtad, hogy… -Bill értetlenül nézett a bátyjára.

-A tegnapi koncerten találkoztunk. –magyarázta Tom.

-De te nem vagy rajongó ugye? –kérdezte Bill a fiútól.

Seth szótlanul megrázta fejét.

-Hogy hívnak?

-Seth.

-És mi történt? –kérdezett tovább az énekes.

-Az a férfi azt hitte… azt hitte, hogy én vagyok… te.

Tom halványan elmosolyodott Bill háta mögött.

-Jól vagy? –az énekes aggodalmasan nézett a fiúra.

-Igen. Persze. Csak megijedtem.

-Azt elhiszem. –suttogta az énekes még mindig hitetlenkedve méregetve a fiút. –Még én sem hiszem el, hogy te nem én vagyok. –nevetett idétlenül.

-Seth! –kiáltott fel Nina miután a páholyban nem találta a fiát és kilépett a folyosóra.

-Itt vagyok. –mondta a fiú.

-Mi történt veled? Miért sírsz? –Nina értetlenül nézett a fiára és a két férfira.

-Elnézést, történt egy kis félreértés. –magyarázkodott az énekes.

-Milyen félreértés? –kérdezte a nő aggódva.

-Kicsit összekeveredtünk. –magyarázta Bill esetlenül, hiszen elmagyarázni, hogy valójában mi történt kissé túl bonyolult lett volna.

-Jól vagy? –Nina letörölte Seth arcáról a fekete patakokat.

-Persze anya, semmi bajom.

-Ő az anyád? –csodálkozott Bill.

-Igen. –válaszolt a fiú.

-Hány évesen szült? Tizennégy? –bukott ki a nevető gitárosból a tapintatlan kérdés.

Bill megsemmisülten nézett a bátyjára.

-Elnézést. –suttogta szégyenkezve az énekes. –Egyébként nagyon örvendek Bill Kaulitz vagyok. –Bill barátságosan kezetfogott Ninával.

-Tom Kaulitz! –mutatkozott be Tom is és miközben kezet fogtak a nővel a szemük egy másodpercre találkozott. A gitáros úgy érezte, beleszédül ebbe a pillantásba. Zavartan rántotta el a kezét.

-A bemutatóra jöttetek? –kérdezte Nina.

-Igen! –válaszolt Bill lelkesen.

Tom még mindig zavartan nézett a nőre.

-Az egyik kollekciómat bemutatják ma. –magyarázta Nina lelkesen, ahogy elindultak, vissza a páholyba.

-A Chanel-nek dolgozol? –érdeklődött Bill izgatottan.

-Igen.

-Már régen is divattervező szerettél volna lenni nem? –kérdezte hirtelen Tom.

Nina döbbenten nézett Tomra.

-Igen. –válaszolta kissé vonakodva.

-Ezt meg honnan tudtad? –Bill értetlenül nézett a bátyjára.

-Az arcára van írva. –nevetett Tom lazán.

Ahogy bementek a páholyba Nina aggódva nézett a fiára. Seth nem mondott semmit, ezzel is jelezte, hogy nem kell miatta nyugtalankodnia az anyjának, csak leült a hátsóbb sorba és lehunyta a szemeit. Csak akkor nézett fel mikor hallotta az énekes kedveskedő hangját, ahogy azt kérdezi az anyjától, hogy leülhet-e mellé. A nő bólintott és Bill helyet foglalt Nina mellett. Tom lazán levágódott Seth mellé és nem is foglalkozott az öccsével. A fiú és a gitáros unottan hallgatta Nina és Bill beszélgetését az egész bemutató alatt.

-Hol van a férfi, aki összekevert Billel? –kérdezte hirtelen Seth, Tomtól.

-David? Haza ment. Nagyon megijedt attól, ami történt.

-Még ő ijedt meg? –Seth felháborodva nézett a gitárosra.

-Hát gondolj csak bele. Ismersz valakit már vagy tizenöt éve, végignézed, ahogy felnő, aztán pedig az illető hirtelen szembe jön veled megint tizenhat évesen. Mintha csak visszazuhant volna az időben. Ez azért elég ijesztő, nem gondolod?

-De. –nyögte Seth. –Meddig maradtok itt? –kérdezte rövid hallgatás után.

-Itt Párizsban? –a fiú bólintott. –Hát Bill imádja ezt a tetves várost, úgyhogy egy hétig. Amúgy sem árt egy kis pihenés a turné közben. Miért kérdezed?

-Nem tudom.

Tom felnevetett.

-És ti?

-Még legalább két hétig. Anyám munkája miatt sokáig tart, pedig reméltem, hogy legalább a szülinapomon már nem kell itt lennem.

-Mikor van a születésnapod?

-Szeptember 1-jén.

Tomnak görcsbe rándult a gyomra, de már nem is foglalkozott. Az elmúlt események után ez szinte már alig volt érdekesnek mondható.

-És mi lesz a sulival, ha még szeptemberben is itt leszel?

-Semmi. Magántanuló vagyok.

-Hogy, hogy? –kérdezte Tom csodálkozva.

-Úgy, hogy egymás után rúgtak ki a flancos, gazdag iskolákból.

-De hát miért?

-Mert nem érdekelt a sakk, a lovaglás, a vívás, sem a többi hülyeség. Szétszaggattam az egyenruhámat és leszartam az egészet, úgy ahogy volt. Én csak ittam, szívtam, buliztam és… na! Érted mi a lényeg. –mondta kajánul Seth.

-Dugtál össze-vissza. –fejezte be Tom a fiú előző mondatát nevetve. –Persze, hogy értem.

-Ti meg miről beszéltek? –kérdezte Bill komoly arccal, ahogy hátra fordult.

-Ezek férfias dolgok Bill, nem baj, ha nem érted. –a gitáros gonoszul vigyorgott.

Az énekes a szemeit forgatva megint előre nézett, majd hátrafelé bemutatott Tomnak.

A gitáros és Seth dőltek a röhögéstől.

-Hé, kölyök! –suttogta Tom. –Nem lépünk le?

Seth izgatottan bólintott, majd előrehajolt az anyjához.

-Anya, figyelj, nem érzem valami jól magam.

-Mi bajod van? Haza vigyelek?

-Nem, nem kell, maradj csak, majd Tom haza visz.

-Tom? –csodálkozott Bill.

-Tényleg csak nem akarsz egy idegennel…

-Anya, mi már a tegnapi koncert előtt összespanoltunk, úgyhogy nem lesz semmi gond.

Seth nem várta meg a választ, csak felállt és elindult a gitárossal együtt.

-És most mit csinálunk? –kérdezte Seth lazán, ahogy kiértek az épületből és már Tom legújabb Audija mellett álltak.

-Most… kérlek szépen, felhívjuk Georg-ot és Güntert, hogy jöjjenek ők is velünk és éljünk együtt párizsi klubéletet.

-Ne már! Komolyan klubozni akarsz?

-Miért mi bajod van a szórakozóhelyekkel?

-Hát lássuk csak, szar a zene, nagy tömeg van, csak a wécé-ben van hely a szexnek, a sok buzi mind arra vár, hogy egy óvatlan pillanatban letapizza a seggedet, mindenki be van állva, drága a pia, a ronda picsák is miniruhában nyomulnak, az afterparty-kon már senki nincs magánál és a legutóbb is az ölembe hányt egy csaj. Ennyi elég, vagy soroljam még? Ráadásul rámegy a pénztárcám, mert mindig le kell fizetnem a biztonságiakat, hogy beengedjenek.

-Akkor majd én fizetek helyetted.

-Nem hiszem el! Hogy akarhatsz te harminc évesen is bulizni? Sőt harmincegy! Tök öreg vagy, otthon kéne kötögetned, nem pedig koleszos fiatalokkal buliznod.

-Anyádat te kis rohadék! Ki az öreg? –nevetett Tom. –Kimaradt a szórakozás a tizenéves korszakomból, oké? Ne csodálkozz!

-Jól van. Legyen neked gyereknap. Menjünk klubozni, nekem mindegy. Akkor hívd fel Günteréket, vagy ki a fenét…

Tom elővette a telefonját és közben sandán a fiúra pillantott.

-Anyád nem csesz le, amiért folyton káromkodsz?

-De. De nem igazán tud mit csinálni, én akkor is káromkodom.

Tom zsebrevágta a telefont és elvigyorodott.

-Na hagyjuk ezt a discozást, amúgy is régimódi dolog.

A gitáros és Seth beszálltak a kocsiba. A fiú kíváncsian nézte a hatalmas műszerfalat, majd megint izgatottan kérdezte.

-És akkor mit csinálunk?

Tom a fiú felé fordult és egy pillanatig halálosan komolyan nézett a gyerek szemébe.

-Toltál már valaha bármilyen drogot?

Seth elcsodálkozott a kérdésen de azért válaszolt.

-Persze egy csomót, Extasyt, Kokot, Speedet, LSD-t, füvet, rengeteget kipróbáltam.

-És élvezted?

-Igen, persze főleg azt, amitől hatalmas adrenalin löketet kaptam, vagy olyan nagyon durván elszálltam.

Tom beindította a kocsit és elindultak.

-Hová megyünk? –kérdezte a fiú kissé ijedten.

-Seth, most valami nagyon durván jó, de épp olyan veszélyes dolgot fogunk csinálni. Azt hallottam, hogy az ember a halála előtti néhány másodpercben még egy köztes állapotban van. Amikor még ő sem tudja, hogy fog-e még tovább élni vagy meghal. És mivel fenn áll a halál lehetősége ezért azokat a másodperceket maximálisan kiélvezi. Automatikusan így reagál a szervezete és ez az érzés minden fájdalmat, elnyom. Nem tudom, hogy tényleg így van-e, de most minden tabletta és drog nélkül érezheted ezt, ha velem jössz. De persze ki is szállhatsz. –Tom lehúzódott az út szélére és lassított.

Seth egy másodpercig tétovázott, a keze ott volt az a kocsi ajtajának nyitóján de végül, csak hátravetette a fejét és Tomhoz fordult.

-Mehetünk.

A gitáros elvigyorodott és a gázpedálra taposott.

-Most meg mit vigyorogsz?

-Igazából tudtam, hogy nem fogsz kiszállni. Túl szerencsétlen és bátor vagy ahhoz, hogy kihagyj egy ilyen lehetőséget.

-Szerencsétlen? –a fiú értetlenül felvonta a szemöldökét.

-Igen. Nem ismered az apádat, az anyád állandóan dolgozik, ha vannak szabályok neked az egyetlen célod megszegni őket, egyedül vagy ezért használsz ki másokat és annyira tele vagy már ezekkel, hogy elég a legapróbb dolog és rögtön borul nálad minden. Mint ma is. Gondolom rendesen betett neked ez a "Bill" dolog. Ezt nem lehet könnyű elviselni.

-Szerinted, miért hasonlítok rá ennyire?

-Hát, kölyök fogalmam nincs.

Seth néhány másodpercig hallgatott, amíg Tom átvágott a városon és lassan egyre inkább kifelé, az éjszakába tartottak.

-Hová megyünk? –kérdezte a fiú már egyre izgatottabban.

-Az autópályára.

-Minek? –csodálkozott hangosan.

-Majd meglátod.

-Ugye nem akarsz elrabolni? –vigyorgott Seth idétlenül.

-Mégis mi hasznom lenne belőled?

Tíz perc múlva már egy hatalmas nyolc sávos úton haladtak. Seth egyre kíváncsibb lett, várta, hogy Tom végre bebizonyítsa, tényleg érdemes volt eljönnie.

A gitáros szétnézett az úton. Sehol senki nem volt, csak ők. Néhány méterenként egy lámpa halványan megvilágította az utat, de egyébként, semmi fény nem volt. Tom nagyot sóhajtott és a fiúra nézett.

-És most jól figyelj! Mi ketten soha nem voltunk itt és soha nem is csináltunk semmi ilyesmit. Rendben? –a fiú bólintott. –Megértetted?

-Igen.

-Akkor vágjunk bele. –mondta lazán Tom és a gázpedálra taposott.

Ahogy Seth a sebességmérőre pillantott látta és érezte is, hogy a mutató már épp hagyja el a 180km/h-t.

-A sebességtől az ember nem repül el. –gondolta magában értetlenkedve és próbálta kitalálni a gitáros szándékait, de ez hosszas gondolkozás után sem sikerült neki. Mikor azonban Seth a volán mögött ülő Tomra nézett, azonnal érezte, ahogy az ereiben szinte megfagy a vér. Rettegve bámulta, ahogy a gitáros, lassan elengedi a kormányt…