Melyikőtök? 3. Rész

" Bill szemében ott volt az egész világ."

-Mi az istent csinálsz? –kiabált Seth döbbenten a férfira.

-Segítek neked.

-Ja segítesz meghalni.

-Seth ne érj a kormányhoz! –kiabálta Tom mikor a fiú megpróbálta egyenesbe hozni az autót.

-De hát így meghalunk! –ordította Seth kétségbeesetten és rémülten kapaszkodott a volánba.

-Nem halunk meg, bízzál bennem. Csak lesz egy halál közeli élményünk.

-Ez őrültség! –a fiú még mindig rémülten próbálta irányítani a száguldó kocsit.

-Engedd már el az a kibaszott kormányt! –ordította a gitáros. –Engedd el! Engedd el az életedet! –Tom ellökte a fiút, és Seth az ablaknak vágódott. –Kösd be magad! –utasította a gyereket mire az szótlanul, rémülten engedelmeskedett. A gitáros is bekapcsolta a biztonsági övét, majd végleg elengedte a volánt.

Seth nyelt egy nagyot és hátradőlt az ülésben. Mikor maga mellé nézett összeszorult a torka, ahogy látta, hogy a kormány lassan határozottan elfordult és a kocsi jobbra kivág az autópályán. A fiú annyira rettegett, mint még soha életében, de lassan elengedte az autó ajtaját és nem is tudatosan, de ellazult, minden egyes idegszála, készen arra, hogy bármelyik pillanatban meghaljon. Egy darabig csak várt, szinte már a bőrén érezte a suhanást, majd olyan izgalommal mintha egy akció film lassított jelenetében lenne fejét a gitáros felé, fordította. Tom ugyanilyen kérdőn nézett rá majd sandán a sebességmérőre pillantott. Mikor Seth alig észrevehetően biccentett, a gitáros hatalmasat taposott a gázpedálra. A fiú úgy érezte, belepréselődik az ülésbe. A kocsi korlátlanul száguldott tovább az autópályán, néha csak sodródott, majd egyre gyorsabban kényszeritett maga alá minden métert, ahogy Tom mindig jobban és jobban nyomta tövig a gázpedált. Seth ellazulva hunyta le a szemét és úgy gondolta, most képes lenne repülni. Olyan érzése volt, mintha a testéből eltűnt volna minden vér, és csak egy szabad független lélek lenne, aki bármire képes. Az agya lezsibbadt, a szeme előtt elködösült a világ, és csak tompán hallotta a hangokat.  A hatalmas sebesség és a száguldás volt minden, amit a külvilágból érzékelt. Ki akarta nyitni a szemét, kiabálni, nevetni akart örömében de a kábultságban minden apró mozdulat olyan volt mintha hosszú percekbe telne.
Ahogy Seth lassan kinyitotta a szemét nem tudott a gitárosra nézni, mert egy hatalmas erős fény elvakította őt. Egy másodperc se volt, amíg megrázta a fejét és felfogta, mi történik. A szembe haladó sávban száguldottak előre, és egy óriási kamion közeledett feléjük.

-Tom! –ordította a fiú és megrázta a férfit, de a gitáros ugyanolyan kába állapotban volt, mint ő ezért nem tudott azonnal magához térni. –Tom! Könyörgöm, csinálj valamit. –kiabálta rettegve Seth a közeledő hatalmas autóra nézve, ami közben már hangosan dudált rájuk.

A gitáros csak bámult maga elé, de nem tudott reagálni. A fiú feladta a kiabálást és a kormányért nyúlt, de mikor felnézett már késő volt. Az az egy méter, ami még elválasztotta a két kocsit egymástól egy másodperc alatt eltűnt. Seth érezte, hogy most meg fog halni, de azt is tudta, hogy ezért az egy másodpercért jött ide. Az érzés, ami átjárta, több és jobb volt az összes eddiginél: feszült és izgatott de ugyanakkor nyugodt várakozás a talán már megváltó halálra. Ugyanakkor mintha hirtelen kitépték volna a szívét, az autó egy hatalmasat rántott rajta, és a másik kocsi erős reflektora fájdalmasan elvakította. Tom hirtelen megrántotta a dzsekije vállát, és lenyomta a fejét, nehogy megsérüljön. Seth egy hatalmas nyomást érzett a gyomrában, majd a mindenből kizökkentő semleges mozdulatlanságra, óvatosan felemelte a fejét.

A kocsi teljesen sértetlenül állt az autópálya szélén a leállósávban. Tom leizzadva, kissé sokkos állapotban, levegő után kapkodva ült a volán mögött. Seth kíváncsian nézett szét még mindig szédülve, majd ahogy kifújta magát lassan kajánul elvigyorodott.

-Azt a rohadt… ez… ez király volt. A kurva életbe ez kibaszottul jó volt! –kiabálta nevetve. –Oh Jézusom, komolyan azt hittem, hogy meg fogunk halni de ez mégis átkozottul jó érzés volt.

Amint a gitáros már rendesen tudott lélegezni a gyerekre nézve ő is elvigyorodott.

-Nem gondoltam, hogy ennyire őrült vagy! –nevetett Tom.

-Istenem ez hihetetlenül állat volt. Csináljuk újra. –kérte Seth kissé émelyegve.

-Na persze, még csak az kéne! Megmentettem az életed, úgyhogy kuss legyen!

Seth sértődött pofát vágott.

-És erről az égészről is kussolni fogsz vagy esküszöm, kicsinállak! Érted kölyök? –kérdezte a gitáros nevetve.

-Persze! –válaszolt Seth már ismét lazán, majd hirtelen visszafojtotta a levegőt és gyorsan kiszállt a kocsiból.

A gitáros röhögve nézte, ahogy, a gyerek görnyedezve összehányja az autópálya szélét.

-Na mi van csak nem megártott a sok adrenalin? –kérdezte Tom vigyorogva a lehúzott ablakon keresztül.

Seth összegörnyedve bemutatott a gitárosnak és még mindig hányt. Mikor beszállt a kocsiba Tom még sokáig nevetett rajta. Ahogy visszafelé mentek végig üvöltették a zenét és mindketten hangosan, kiabálva, káromkodva vidáman beszéltek. Seth kinyújtotta az ablakon a karját, és akárhány autót elhagytak, mindegyiknek bemutatott, vagy beszólt. Tom felpörögve vezetett és hatalmasakat nevetett a gyereken. Talán még ő is furcsállta de nagyon jól érezte magát Seth társaságában.

Mikor Tom megállt a szálloda előtt Seth kelletlenül szállt ki a kocsiból.

-Isten veled barátom. –mondta ironikusan a gitáros mire a gyerek, elnevette magát.

-Találkozunk még? –kérdezte Seth reménykedve.

-Persze! –válaszolt Tom, mintha ez lenne a világon a legalapvetőbb dolog. –Holnap délben jövök érted és kitalálunk valami hasonlóan állat dolgot.

Seth elvigyorodott.

-Hé Nina nem fog haragudni, hogy ilyen későn hoztalak haza?

-Áh, nincs még itthon. Nincs itt a kocsija. Mondjuk a bemutatónak már, vagy egy órája vége van… úgyhogy van egy tippem, kivel lehet. –nevetett a fiú.

-Na akkor holnap találkozunk.

-Várj, küldd már el a számod. –kérte Seth mosolyogva.

Tom elővette, legújabb fekete  I Phone-ját és gyorsan átküldte a számot.

-Klassz kis teló. –jegyezte meg a fiú és felmutatta a sajátját.

A gitáros elnevette magát az ugyanolyan telefon láttán, majd elindult.

Seth fáradtan vonszolta fel magát a lakosztályba. Gyorsan megszabadult a ruhái többségétől, majd félmeztelenül, egy farmernadrágban zuhant le az ágyára. Erőtlenül húzta maga elé a laptop-ját, de unalmában semmit nem tudott kezdeni vele. Egyre inkább csak a gitáros töltötte ki minden gondolatát. A szíve mélyén úgy érezte, belülről legalább annyira hasonlít erre a férfira, mint az énekesre. Bármennyire is csodálkozott rajta, de ez a gondolat boldogította őt. Boldog volt, ha Tommal lehetett. Nem értette, hogy ilyen hirtelen miért ragaszkodik ennyire ehhez a szinte idegen férfihoz, de úgy érezte rég nem volt ennyire vidám. Meglepődött, de büszke volt rá, hogy a gitáros emlékezett rá, tegnap óta, hogy ketten együtt ilyen vagány dolgot csináltak, és hogy Tom továbbra is akar vele találkozni. Seth annyira el volt foglalva a gitárossal, hogy az énekes szinte csak véletlenül jutott eszébe. Akkor is csak egy másodperces kép villant fel Billről. Mikor a férfi leguggolt mellé, gyengéden megérintette a vállát és a szemébe nézett. Abban a percben Seth úgy érezte, hogy abban a szempárban megtalálhatná az eddigi életét. Sőt minden mást is. Bill szemében ott volt az egész világ. A fiú maga sem tudta megfogalmazni mit is érzett, csak azt tudta, hogy eddig még csak abban az egy pillanatban érezte ezt. Seth megnyitotta a YouTube-ot és már megint csak arra keresett amire az előző este is. Lassan végig pörgette a klipek listáját majd kiválasztott egyet.
Órákon keresztül csak ezt az egy számot hallgatta, úgy érezte nincs is szüksége másra. Ahogy hallgatta ezt segélykiáltás szerű dalt, nem tudta, megállítani a szemébe szökő könnyeket. Nem akart egymás után két este is sírni, de a könnyek csak végig folytak az arcán mintha nem is lehett volna megállítani őket. Seth nem is ellenkezett már. Igazából tökéletes ürügye volt a sírásra, hiszen ha eddig nem lett volna elég elveszett, most már teljesen úgy érezte soha nem fog már visszatalálni oda ahonnan jött. Nem az otthonára gondolt, hanem valami időben is sokkal távolibb és melegebb helyre. Amire már nem is melékszik, csak azt tudja róla, hogy nagyon jó ott lenni. Mert ott szeretik őt, és nincs egyedül. Ott van mögötte az egész világ és a szülei. Az anyja és az apja…

*

Ahogy teltek a napok a gitáros és Seth egyre közelebb ketültek egymáshoz. Rengeteget voltak együtt. Seth sokat találkozott az énekessel is de Bill valahogy mindig túl komoly és gondterhelt volt ahhoz, hogy az öccséhez hasonlóan ő is jól érezze magát a gyerekkel. A fiút ez egyre inkább elszomorította, pláne, hogy tudta, miközben Bill őt leszarja az anyjávan redszeresen találkozik. Tom kérésére Seth megismerkedett Gustaval és Georgal is. De a gitáros nem volt hajlandó egyszerűen bemutatni a basszistát és a dobost. Egy egész forgatókönyvnyi vicces történetet talált ki az ismerkedéshez.

-Ezt most komolyan gondolod? –kérdezte döbbenten, nevetve a gyerek.

-Persze, rohadtul vicces lesz! Csak csináld amit mondtam. –győzködte, Tom lelkesen.

-De mi van ha ez nekik nem lesz olyan jó vicc, mint amilyennek neked tűnik? Amúgy is tiszta hülyeség ez az egész!

-Na, Seth lécci már! Képzeld el mekkorát fognak nézni.

-És ha ők is úgy reagálnak, ahogy David?

-Ne szarakodj már! Vagy nem mered megcsinálni?

-A szart nem! Mit akarsz mit csináljak?

Tom ravaszul elvigyorodott.

-Szóval! Georg és Gustav éppen próbálnak. Nem sokára jön az a dal amibe Georg mindig beleront és ezen Bill rendszerint teljesen ki van akadva. Először mindig csak annyit mond, hogy Georgnak jobban kéne figyelnie, vagy koncentrálnia és mikor Georg megpróbálja magát megvégeni egyre és egyre idegesebb lesz, amíg a végén már torkuk szakadtából ordítoznak egymással. Persze ez sose igazán komoly veszekedés.

-És ebben mégis mi a poén?

-Hát Georg általában felülkerekedik Billen, mert sokkal durvábbakat szokott beszólni, most viszont ha te bemész a stúdióba és elkezdesz neki pofázni teljesen le lesz sokkolva.

-Rendben. –egyezett bele Seth a fejét csóválva.

-És ne felejtsd el, hogy legyél rendesen kiakadva, hisztizz úgy, ahogy Bill szokott.

-Oké, menni fog.

-Még szép, hogy menni fog! Na nyomj ide egy pacsit.

Seth gyorsan lenyomta a Tommal közös titkos kézfogást és a stúdió ajtaja előtt várt a gitárossal. Mikor az egyik dalban felcsendült egy nem oda illő, hamis hang, Tom gyorsan bólintott és Seth benyitot a szobába

-Azt hiszed ha nem vagyok itt nem hallom, hogy mit bénázol? –kérdezte Seth lazán a basszistától.

Georg fel se nézett, azt gondolta, ez csak a megszokott elégedetlenség az énekestől.

-Persze ha Bill nincs itt akkor lehet lazulni mi? A nagy francokat. A fenébe is Georg már vagy egy éve nyomjuk ezt a számot és még mindig belerontasz. Miért nem tudsz normálisan koncentrálni? Csak egy kicsit kéne odafigyelned! Annyira azért nem nagy ügy, vagy neked még ez is megeröltető? –Seth felháborodva egyre hagosabban kiabált.

A basszista, lassan kinyitotta a száját, hogy visszavágjon, de mikor felnézett belé fagyott még a lélekzet is. Georg döbbenten nézett Seth-re.

Közben az ajtó előtt a gitáros már fuldoklott a nevetéstől.

-Na mi lesz válaszolj már! –kiabálta a fiú.

Gustav és Georg hitetlenkedve néztek az énekesre akinek harmincegy évesnek kellett volna lennie de előttük mégis ott állt Bill megint tizenht évesen.

-Persze azt hiszed nem gáz, ha egyszer-kétszer belerontasz, de ez itt nem játék. Istenem hát nem fohjátok fel! Georg talán nem veszed elég komolyan azt amit csinálunk!

-Bill… -suttogta döbbenten Gustav.

-Mi a franc van már? –ordította Seth ingerülten. –Ha nem vetted volna észre éppen Georgal beszélek! Szóval, remélem feltűnt nektek, hogy már nem ugyanaz a Tokio Hotel vagyunk mint az elején. Fenőttünk! Már nem azok a tizenhat éves kis kölykök vagyunk mint akkor!

Tom érezte, hogy ez itt a plussz poén, és a hasát fogva nevetett a barátai arckifejezésén.

-Szóval örülnék ha végre megkomolyodnátok! Nem tuom, szerintem ez azért nem olyan nagy kérés! Én nem szórakozni akarok. Felnőttem és felnőtt létemre is komolyan veszem azt amit csinálok. –a fiú elfolyott egy mosolyt és folytatta. –Ti meg csak szórakozotok, mint két idióta. Mintha megengedhetnénk magunknak az ilyesmit. Az ég szerelmére mindannyian elmúltunk harminc évesek, ti meg mint a tizenéves kis seggfejek, itt szórakoztok. –a fiú kifújta magát és elvigyorodott. –Ezen kívül… nagyon ürülök, Seth vagyok.

Tom a röhögéstől tántorogva lépett be a szobába és átkarolta a fiú vállát.

-Istenem, hogy ez mekkora volt! –nevetett, könnyes szemmel. –Látnotok kéne az arcotokat.

Georg és Gustav még mindig értetlenül néztek a tizenhat éves Billre és a fenőtt Tomra.

-Mégis hogyan lehetséges ez? -kérdezte a basszista értetlenül.

Tom ünnepélyesen maga elé tolta a gyereket és megszólalt.

-Hatalmas tisztelettel mutatom be nektek Seth Walkert, aki nem Tokio Hotel rajongó és mégis a valaha látott legtökéletesebb hasonmása az én öcsikémnek. Ritka jófej kisfiú és nagyon jól nevelt, oly annyira, hogy akár csak a fantasztikus Tom Kaulitz ő is esténként váltogatja a csajokat. –Tom nevetett.

-Te most hülyéskedsz velünk? –kérdezte Gustav türelmetlenül.

-Nem! Esküszom, hogy ő nem Bill!

-Lehetetlen, hogy ne ő legyen! Hiszen pont ugyanúgy néz ki! –hadarta hitetlenkedve Georg is. –Semmiben nem különbözik!

-Tévedsz! –mondta a gitáros fölényesen és lerántotta a sálat, Seth tarkójáról. –Látod? Nincs itt  TH logó. Valamnit, ha közelről megnézed, nincs anyajegy a szája alatt. Én sem hittem el de ez minden amiben különbözik, egyébként teljesen ugyanolyan.

Georg felállt és kíváncsian körbejárta a fiút.

-Ez hihetetlen. Kölyök a frászt hoztad ránk. –mondta és lassan már az arcán is látszódott, hogy elhiszi amit a gitáros mond, majd dühösen fordult Tomhoz. –A te ötleted volt ugye? A rohadt életbe én meg, úgy beszartam. Még a hangja is teljesen ugyanolyan volt aztán mikor felnézek, itt áll előttem megint ezzel a hülye lenyalt manga hajával.

-Mi bajod van? –kérdezte Seth, majd elnevette magát.

-Bocs de nem lehetett kihagyni! –nevetett a gitáros is.

-Még a nevetése is teljesen ugyanolyan mint Billé. –jegyezte meg Gustav. –Úgy gesztikulál és mozog, ahogy ő.

-Hol találkoztatok? És Tom mit szólt hozzád? –faggatózott kíváncsian a basszista.

-Leginkább, csak bámult mint valami idióta. Először azt hittem, valami vén buzi, aztán mikor dumálni kedztünk…

-Vén buzi? –Georg hangosan nevetett, mire Tom csak sötéten pillantásokat vetett rá.

-Amúgy a fesztiválon, a koncertetek előtt találkoztunk.

-És tényleg nam vagy rajongó? –kérdezte Gustav.

-Nem. Hallottam már előtte is rólatok de mivel eszembe se jutott elmenni egy koncertre, vagy utánanézni, hogy kik is vagytok ez teljesen kimaradt az életembeől. Csak így utólag értettem meg egy csomó mindent amit régebben felfogni sem tudtam. Nem értettem, hogy miért utálnak az ilyen kemény rockos csávók, hogy miért próbált rámakaszkodni, egy csomó fanatikus emo, rocker csajszi és ha így belegondolg az utcán is rengetegen keverhettek össze Billel.

-Tényleg találkoztál már vele? –érdeklődött tovább a dobos.

-Igen, mondhatni mindkettőnket sokkolt az, ahogy felismertük egymást.

-David majdnem elájult amikor kettőjüket egyszerre látta. –mesélte nevetve Tom.

Mindenki nevetett.

-És képzeljétek, ő is énekel, ráadásul zongorázik is. –dicsekedett a gitáros.

-Tényleg énekelsz? –lelkesedett Georg. –Akkor miért nem nyomunk gyorsan valamit?

-Hé ez nem is olyan rossz ötlet! –mondta szintén  elragadtatva Gustav és már vissza is ült a dobok mögé.

-Srácok én igazából nem is tudok…

-Ne szórakozz már annyira csak nem lehetsz rossz! –Georg a nyakába akasztotta a gitárját.

-Georgnak igaza van! Nyugi, nem lesz semmi, ha énekelsz egyet. –Gustav barátságosan nézett a  fiúra.

Seth kérdőn nézett a gitárosra. Mikor Tom kedvesen rákacsintott és ő is fevette a kedvenc gitárját, a gyerekből végleg eltűnt minden kétely. A két gitáros gyorsan rákötötte az erősítőre a hangszereket és várakozva néztek a fiúra.

-Na, mit akarsz énekelni? –kérdezte Georg vidáman.

Sethnek hirtelen csak egyetlen dal jutott az eszébe de tudta, hogy ha azt kéne énekelnie akkor talán megint elsírná magát.

-Seth-nek a Don't Jump a kedvence. –bukott ki Tomból a dal címe, mire Seth összerezzent.

Reagálni sem volt ideje, mert Gustav már halkan elkezdte neki megadni az ütemet. A szíve a torkában dobogott mikor Georg és Tom már a dallamot játszották. Egyetlen másodperce volt belépni a szöveggel. Mikor először meghallotta a saját hangját alig hitte el, hogy pont jókor lépett be, valamint azon is meglepődött, hogy amióta leutóbb énekelt, mennyit fejlődött a hangja. Ahogy lassan a kezébe szorította a mikrofont, úgy érezte vagy magától a tárgy különleges erjétől, vagy a kedvenc dalától de nagyon megnyugodott. A szöveg, a dallam, mind jött magától, mintha egyenesen a szívéből szólna ez a dal. Tom, Georg és Gustav csodálkozva néztek a gyerekre. Ahogy Seth fenézett rájuk ő maga sem értette, hogy miért csodálkoznak ennyire. Büszkén énekelt minden refrént és bevallotta magának, hogy nagyon is élvezi az éneklést. Georg több basszust rakott a dalba, mint, ahogy azt eredetileg kellett, volna és Tom is rátett egy hosszú és hagos gitárszólót a dobok adta ütemre. Mikor Seth hangja utoljára tért vissza a refrénnel, hirtelen az egész dal megszakadt.
A stúdiót és a kinti szobát elválasztó nagy üvegablak előtt állt az énekes, keze a műszerfalon, ahogy a hangerőt teljesen lehúzta a nullára.

-Bill mi az istent csinálsz? –kiabált ki Tom mérgesen.

Bill a kinti mikrofonhoz hajolt és dühösen szólt bele.

-Ez az én dalom és amig ez a taknyos kis kölyök nem tudja, hogy miről szól addig ne is énekelje!

Seth döbbenten állt Tom mellett és a keze lassan lecsúszott a mikrofonról. Ahogy az üvegfal előtt álló énekesre nézett, egy másodperc alatt öntötte el az agyát az öntudatlan düh és harag. Seth felrúgta az álló mikrofont és tombolva rohant ki a stúdióból. Megállt a magas férfi előtt és rettenetes haraggal a szemében széttárta a kezeit.

-Hát tessék, mondd el miről szól az a rohadt dal! –kiabálta Seth elvesztve minden önkontrollját. –Ha? Ha én "taknyos kis kölyök" nem tudhatom, akkor magyarázd meg! Mondd el, hogy megértsem! Mondd el kérlek! –kérte már inkább reményteli, mint dühös hangon. –Ha ez kell akkor könyörgöm, had tudjam meg mit akartál mondani vele, csak kérlek engedd meg, hogy énekeljem ezt a dalt. Legalább csak egyszer.

Bill komolyan nézett le a gyerekre majd elhúzódott az üvegablak elől, hogy a bentiek ne lássák, ahogy lassan elmosolyodik. Az énekes intett Seth-nek, hogy kövesse. A fiú kíváncsian követte a férfit a liftbe. Bill nem szólt a gyerekhez, csak mikor már kiszálltak, a legfelső emeleten az épület tetején. Seth-nek az arcába csapott a szél de követte Billt egészen az épület széléig.

-Ha tudni akarod… -kezdte a férfi nyugodtan és lebámult a városra. –Az a dal laginkább rólad szól.

-Tessék? –kérdezte értetlenül Seth.

-Vagy rólam. Minden olyan emberrők akik olyan szerencsétlenek mint mi. Hozzájuk szól, hogy soha ne adják fel. –a fiú közelebb húzódott az énekeshez és ő is lebámult az épület széléről. –Mert talán mint mindenkinek neked is könnyeb lenne most leugrani, mint megtudni, hogy ki az apád.

Seth csodálkozva nézett Billre. Ahogy a szeme lassan az énekesébe tévedt megint úgy érezte, hogy el tudna veszni abban a szempárban, Bill szemében még mindig ott volt az egész világ. A férfi tétovázott, majd ahogy fojtatta a hangja kissé megremegett.

-És nekem is könnyebb lenne most leugrani, mint megtudni, hogy tényleg én vagyok-e az apád.

Seth némán nézett maga elé, és a gondolatai közt még ezerszer vízhangzott ez a mondta, amíg értelmezni tudta.

-Ezért hasonlítok rád ennyire? –kérdezte suttogva.

-Lehet.

-Lehet, hogy te vagy az apám? –Seth olyan gyerekesen tette fel ezt a kérdést, hogy Bill elmosolyodott rajta.

-Előfordulhat.

A fiú szeme hirtelen megtelt a könnyeivel.

-Hol voltál eddig? –kérdezte szomorúan és lassan kitörtek a szeméből a könnyek.

Bill elfordult, hogy ne kelljen látnia, ahogy a könnyek fekete folyókat festenek Seth arcára.

-Könnyebb volna leugrani, mint válaszolni. –suttogta komolyan az énekes.

-Persze. –mondta szintén komolyan a fiú. –Neked könnyebb lenne leugrani és dalok mögé bújni mint válaszolni. Könnyebb volt lelépni is nem?

-Seth ne mondd ezt. –kérte Bill tanácstalanul kétségbeesve a fiút.

-Miért ne? Talán nincs igazam?

-Még nem biztos…

-Mi? Hogy te vagy az apám? Örülnél ha nem te lennél mi? Tudod mit mondok? –Seth nem fordult el de lassan hátrált visszafelé.

Az énekes kérdőn nézett a fiúra.

-Talán és is örülnék!

-Seth várj!

-Rád? Eddig vártam! Ezután már ne kérd! –a gyerek lassan hátat fordított és visszament az épületbe.

Seth nem állt meg néhány emelettel lejebb sem, egyenesen az utcára rohant. Bill még látta, ahogy a gyerek, talán még mindig sírva beszáll egy taxiba és eltűnik a szeme elől.

Tom egész délután hiába hívta a fiút, senki nem vette fel a telefont.
Seth úgy érezte, azon a napon kibillent a világ a helyéről. Egész életében az anyjávan élt, és most hirtelen itt egy férfi, aki talán még az apja is lehet. Szörnyen naívnak érezte magát amiért egyáltalán nem is gondolt erre. Billel isteni csoda volt a hasonlóságuk, nem pedíg biológiai adottság. Ő ezt hitte. Amikor régebben próbálta elképzelni az apját mindig egy magas, érett, komoly de kedves emberre gondolt, nem pedig egy zenészre. Pláne nem Billre aki olyan szeszélyes, hogy az egyik percben ordítozik vele, a másikba meg bevallja, hogy talán ő az apja. Seth inkább megtagadta magától ezt a lehetőséget de nem akarta elhinni, hogy a Tokio Hotel énekesre lehet az apja.

*

-Csak tudnám minek ment el! –dühöngött Tom, ahogy a fiúért aggódott. –Mi a szarért kellet az mondaod, hogy nem énekelheti a Don't Jump-ot? Ez a dal a kedvence, erre te megtiltod, hogy énekelje. Hát komolyan mondom nem vagy normális! Mi a fen van veled? Egyáltalán, lassan felmerül bennem a kérdés, hogy direkt cseszteted-e szegény kölyköt? Szerinted nem veszi észre, hogy megint az anyjára nyomulsz?

-Megint? –kérdezte az énekes elgondolkozva.

-Igen megint. Gondolom, most azon tépelődsz, hogy tényleg te vagy-e az apja.

-Ezt meg honnan veszed? –Bill döbbenten nézett a bátyjára.

-Tudod, Bill én nem csak pofázok mikor azt mondom, hogy minden arcra emlékszem.

-Ezt meg, hogy érted?

Tom idegesen fepattant és az öccse elé állt.

-Az ő anyjára is emlékszem. Te viszont csak egy Nina nevű lányra. Hiába ha részeg vagy utána soha semmire nem emlékszel.

-Azt akarod mondani, hogy…

-Megvolt nekem! És neked is. Mindketten lefeküdtünk vele.

-Az meg, hogy lehet mikor semmire sem emlékszem? –kérdezte Bill idegesen feháborodva.

-Mondtam, hogy részeg voltál, mondjuk nem csoda, hiszen ha rá tudtalak venni, hogy érzelemek nélkül lefeküdj bárkivel is akkor az azt jelentette, hogy holt részeg vagy. És úgy látszik már akkor is meg volt ez a jó tulajdonságod, hogy másap nem emlékszel semmire.

-Te beszéltél rá?

-Mégis ki más? Nina volt a lány akiért mindketten odavoltunk.

-De hát mégis mikor?

-Nagyon régen. Még a Schrei turnén, vagy utána? Emlékszel mikor jött az a híres amerikai zenekritikus és három koncertünket is végignézte? A ő lánya volt Nina. Két hétig kísértek minket nem emlékszel? Az egyik koncert után iszonytosan lerészegedtünk. Nem tudtam még, hogy ki ő ezért beszéltelek rá téged. Aztán később, nem tudom te mennyire de én teljesen odavoltam érte. Talán kicsit még szerettem is őt amikor lefeküdtem vele.

-Te szemét strici! –jegyezte meg az énekes bosszankodva.

-Hát pedig ez van. Akármennyire is sérti a "tökéletes, érzelmes jófiú imidzsedet" a lényeg akkor is ugyanaz. Mindketten lefeküdtünk vele.

-Tehát…

-Tehát bármelyikőnk gyereke lehet.

-Nem hiszem. Azt ne felejtsd el, hogy végül is rám hasonlít. –magyarázkodott az énekes.

-Na persze! –nevetett Tom fölényesen. –Még jó, hogy ikrek vagyunk. –Bill elképedt. –Eszedbe sem jutott, hogy teljesen lényegtelen mennyire hasonlít rád? Hiszen ha ezzel a hülye smikkel ennyire hasonlít rád akkor, akkor nélküle pont ennyire fog rám is. Ő mindkettőnk kiköpött mása. Te pedig az ne felejsd el, hogy amint megszólal, olyan mintha én beszélnék. Tehát akkor nem is tudom melyikünkre hasonlít jobban. Rád a kinézetében, rám pedíg a jellemében.

-De hát akkor, hogy tud így énekelni? –kérdezte dühösen Bill és rágyújtott.

-Ki szúrja a füledet mi? –Tom gonoszul nevetett. –Ráadásul zongorázik is. És tippelj mikor van a szülinapja!

-Mit tudom én!

-Szeptember 1-jén!

Bill indulatosan szívta a cigarettát.

-Én mondom, ez a kölyök nem is a mienk, hanem az ördögé.

-Na kussolj! Téged amúgy is utál.

-Mintha téged nem úgyanígy utálna…

-Nos éppenséggel én vagyok az egyetlen aki foglalkozik vele, szóval nem is tudom, mennyire utál.

-Én meg éppneséggel leszarom.

-Remek apa lesz belőled Bill. –mondta Tom gúnyosan és elindult a lakosztály kijárata felé.

-Most meg hová mész?

-Megyek beszélek vele. –Tom ehhez a mondathoz komoly pofát vágott, majd megint elvigyorodott és elment.

Az énekesnek nem volt ideje elmondani, hogy ő már beszélt a fiúval.