Melyikőtök? 6. Rész

" Az egész világ és te magad vagy benne a legnagyobb csoda. "

Seth zihálva rontott be a lakosztályba.

-Anya! Anya! –végigrohant az összes helyiségen de Ninát sehol nem találta. –A francba! –gyorsan a szobájába rohant és az ágyára csapta mind a három bőröndjét. A mindig rendszerezett pakolást most mellőzte és csak úgy rendetlenül dobálta be a cuccait. Sietve mindenét a három nagy táskába rakta, egymásba gyűrte a ruhákat, az összes ékszert, sminket, hajlakkot, mindent egymásra dobált. A cipőit és a Lap Top-ját a csomagok tetejére pakolta és lezárta a bőröndöket. Sietve előhalászta az új telefonját, és gyorsan tárcsázta az anyja számát.

-Halló?

-Szia anya! Én vagyok az! –hadarta a fiú és lassan elkezdte a kijárat felé vonszolni a bőröndöket.

-Seth! Mi történt? Miért nem a saját telefonodról hívsz?

-Most nincs időm elmagyarázni! Anya figyelj, tényleg beszéltél Bill-el?

-Igen. De miről?

-Arról, hogy elvisznek engem is LA-be.

-Szóba jött de…

-Jó, anya, most nincs időm elbúcsúzni. Dolgozol még ugye?

-Igen, bent vagyok. De mi az, hogy nincs időd elbúcsúzni?

-Már összepakoltam, most megyünk a reptérre. –Seth ügyetlenül kicibálta a csomagokat a folyosóra és még visszarohant a kabátjáért.

-Seth, ugye most csak viccelsz?

-Nem! Nem, hiszen megengedted!

-Azt mondtam, hogy talán lehet róla szó és, hogy nincs különösebb kifogásom ellene, ha előtte mindent megbeszélünk.

-Hát akkor most gyorsan megbeszélhetjük.

-Seth, ez nem így megy! Nem mehetsz el csak úgy! Nem fogom megengedni, hogy két vadidegen férfival össze-vissza rohangálj a világban!

-Nekem nagyon úgy tűnik, hogy a dolgaim kicsit kicsúsztak az irányításod alól! –mondta dühösen Seth. –Nem vetted észre, hogy igazából rohadtul leszarom mit szabad, és mit nem? Nem is értem minek próbálkozol még mindig? Úgysem fogom azt tenni, amit mondasz! Ha el akarok menni, akkor el is fogok menni, méghozzá Billel és Tommal!

-Persze, mert az már csak úgy van, ahogy te kitalálod! –vágott vissza Nina. –Nem hagyhatod el az országot az én engedélyem nélkül.

-Jaj, anya annyira naív vagy! –kiabált gúnyosan a srác.

-Ne merj elmenni sehová! Maradj a hotelben és, majd ha hazaérek beszélünk.

-Attól tartok én akkor már nem leszek itt!

-Seth! –kiabált Nina is, elveszítve a türelmét.

-Hoppá, hoppá! Azt hiszem épp most írtad alá a papírt, ami engedélyezi, hogy elhagyjam franciaországot, és európát is. –Seth gúnyosan firkantotta a Billtől kapott papírra az anyja aláírását.

-Ne merd megint használni az aláírásomat!

-És figyelj csak, most veszem fel a kabátom. –a fiú gonoszul közvetített Ninának, aki közben csak tehetetlenül hallgatta, ahogy a fia ellenszegül minden parancsának.

Seth szokásához híven kis üzenetet írt az anyjának, "Találkozunk LA-ben!" -felirattal. A cédulát Nina éjjeli szekrényére tette és még mindig beszélt a telefonba.

-Most zárom be a lakosztályt és megyek le a liftel.

-Seth, könyörgöm, maradj ott, ahol vagy! Nem akarom, hogy bajod legyen! Nincs nekem senki más csak te.

-Na, persze! Majd mindjárt meg is hatódom!

-Seth kérlek, ne hagyj itt!

-Szeretlek anya, de most, muszáj elmennem.

-Miért? –kérdezte a nő, és a fiú érezte a hangján, hogy Ninát már nem sok választja el a sírástól. –Figyelj, odamegyek, csak ne menj el! Megbeszélünk mindent.

-Anya nincs mit megbeszélni, minden rendben van, de most egyszerűen érzem, hogy…

-Seth várj!

-Nem! A rohadt életbe! –csattant fel a gyerek. –Mindenki ezt kéri tőlem, hogy várjak! De értsétek már meg, hogy nem tudok tovább várni! Ez már túl van azokon a határokon. Anya én szeretném, de ezt már nem lehet egyszerűen megbeszélni! Nekem most oda kell mennem, velük kell mennem, és egyedül kell, hogy döntsek. Nekem kell éreznem, hogy mi történik, ha meghozom ez a rohadtul, kibaszott döntést! Rólam szól ez az egész!

-Seth a világ még mindig nem körülötted, forog!

A fiú erre dühösen felszisszent.

-Tudod mit? Igenis rólam fog szólni ez az egész! Kibaszottul csak is én leszek a főszereplő! Ha azt akarom az egész rohadt világ körülöttem, forog majd! És nagyon jól elleszek nélküled Los Angelesben! Végre senki nem fogja megmondani, hogy mit csináljak! Pont azt teszem, majd amit utálsz! Bebaszok minden este, drogozni, piálni és dugni fogok egyszerre! Úgyhogy nyugodtan kezdj el aggódni! Mert többé nem érdekel, hogy te tizenhat éve mekkora áldozatot hoztál értem, hiszen még most sem vagy képes megérteni, hogy ez mennyire fontos lenne nekem! –Seth dühösen kinyomta a telefont és a három bőröndöt kivonszolta a hotel pakolójába.

Bill, Tom, Georg és Gustav már vártak rá egy nagy fekete terepjáróban, amivel a bandát a repülőtérre vitték.

-Helló! –köszönt Seth vigyorogva, ahogy meglátta, hogy David elöl ül a sofőr mellett.

A producer is erőltetett egy mosolyt de látszott rajta, hogy még mindig aggasztja az énekes és a fiú közötti hasonlóság.

Seth a nagy veszekedés után, a reptérre vezető úton azonnal elaludt. A feje néha Bill vállára zuhant, ahogy az autó kanyarodott. Az énekes ilyenkor halványan elmosolyodott. Mikor megérkeztek a reptérre Tom maga is fáradtan de támogatta a félálomba lévő gyereket. Ahogy elrendeztek mindent az igazolványokkal a Tokio Hotel magángépe már fel is, szállhatott. A fiút megint azonnal elnyomta az álom. A mellette ülő gitáros még sokáig figyelte, ahogy a gyerek alszik, majd ő is inkább lehunyta a szemeit. Tom nem kérdezett semmit, mikor Seth beszállt a kocsiba már akkor látta az arcán, hogy az indulás nem volt zökkenőmentes. David néha végigment a gépen és megállt csodálkozni Seth és Bill között. Csak mikor mindkettőjüket egyszerre tudta megérinteni, akkor hitte el, hogy nem képzelődik. Reggel, mindenki számára megdöbbentő volt, mikor kiderült, hogy a banda érkezését sikerült titokban tartani. Hajnali ötkor, egyetlen egy rajongó sem várta a Tokio Hotelt a repülőtéren. Mindannyian örültek, hogy feltűnésmentesen vonulhatnak el a következő szállodába.

Seth Svájcot, Olaszországot és Spanyolországot is fordulópontként élte meg. Úgy érezte, hogy a Tokio Hotel-el töltött második héten gyökeresen megváltozott az élete. Végigbulizta az összes koncertet, mindegyiken ott tombolt az első sorban. Tudta ő is, hogy ilyenkor a nagy tömegben semmilyen veszély nem fenyegeti, maximum páran rajongónak, vagy magának Billnek nézik, ezzel pedig sosem foglalkozott. Ha viszont éppen nem volt koncert neki éppen annyira bujkálnia kellet, mint Billnek és Tomnak. Seth nem igazán értette, hogy Tom miért rejtegeti őt, de nem is foglalkozott vele. Billt nem érdekelte az ilyesmi ő nem vigyázott Sethre, nem féltette semmitől. A fiú pedig egyelőre még attól is boldog volt, hogyha az ikrekkel lehetett egy szobában. Minden tökéletesen rendben volt, amíg el nem érkezett az utolsó koncert napja.

Bill mindent kiadva magából tombolt a színpadon, torkaszakadtából énekelt, Tom ahogy szokott élvezettel, rogyasztott térdekkel, tátott szájjal gitározott, Georg ugyanilyen erőbedobással tépte a húrokat, Gustav pedig püfölte a dobokat. Seth még a koncert előtt megkapta a neki járó elsősoros jegyet és ott ugrált a színpad előtt. Bill az utolsó dal előtt, szokása szerint a szájához emelte a mikrofont és mosolyogva nézett a közönségre.

-Az utolsó dal… -kezdte kifulladva és még mindig lelkesen mosolygott a rajongóira. –Egy nagyon különleges ember kedvence… -néhány méterre Billtől a gitáros már dühösen próbált beszélni az énekeshez a mikrofonban, de az úgy volt beállítva, hogy csak a zenét hallják benne. –Talán még emlékeztek erre a dalra, habár már én is nagyon régen énekeltem és csak remélni tudom, hogy a srácok is el tudják játszani. Ez a dal arról szól, hogy bármi történik, higgy…

-Bill mi az istent csinálsz? –suttogta magában Tom dühösen és a fejében, már pörgette is végig a dal akkordjait.

-Na de azt hiszem, tudjátok, miről beszélek! –mondta Bill és belenevetett a mikrofonba. –Tehát akkor kéne nekem egy kis segítség. –az énekes kiszaladt egészen a színpad széléig, mire az összes rajongó lelkesen felordított.

Tom majd felrobbant dühében, amiért az öccse magánszámot rendezett a koncert közben, ráadásul a gitáros már jól tudta, hogy mire készül Bill.

Az énekes amennyire tudott kutatott az arcok között, hogy megtalálja azt az egyet, akit ő keres.

-Rendben! Akkor szeretném, ha az a vagány kölyök itt énekelné velem a Don't Jump-ot! –kiabálta nevetve és Sethre mutatott.

A biztonsági őrök azonnal kiemelték a fiút a tömegből és felsegítették őt a színpadra. Seth értetlenül és döbbenten nézett az énekesre. Mikor már ott állt Bill mellett a színpadon és szembefordult a hatalmas tömeggel úgy érezte, megfagynak az erei és többé meg sem tud majd mozdulni. Ugyanekkor az összes rajongó ugyanígy érzett, amikor meglátták, hogy, hogy néz ki a fiú, akit Bill választott. Általános döbbenet vonult végig mindenkin. A tömegen, akik nem akarták elhinni, hogy a kedvencük tizenhat és harmincegy éves kiadásban is ott áll a színpadon. A két gitároson és a doboson, akik nem értették, hogy Bill mégis miért csinálja ezt. A fiún, aki hirtelen úgy érezte, hogy ott áll előtte a fél világ és mindenki őt bámulja és még maga az énekes is meglepődött az iszonyatos döbbeneten, amit kiváltott a közönségből és a zenekarból. Egy másodpercig olyan csönd volt a hatalmas stadionban, hogy Seth azt hitte a szíve, odadermed a levegőbe, de mikor Tom a helyzetet megmentve elkezdte játszani a dallamot hirtelen megint minden felolvadt. Georg és Gustav is bekapcsolódtak, majd amikor kellett Bill és Seth egyszerre léptek be az énekkel. Az énekes néha egy mélyebb szólamot énekelt, hogy a dal jobban kiadja Seth hangját. A fiú csak egy pillanatig volt döbbent és elveszett a hatalmas színpadon. Mikor Bill a kezébe adta a mikrofont a rajongók legnagyobb megdöbbenésére Seth ugyanazt a mozgást produkálta, mint az énekes. Bill a saját mikrofonjába énekelt és tovább tombolt a színpadon. A fiú még jóval szerényebben de már ő is ugyanúgy rohant végig a két gitáros között, sőt még Gustavhoz is felrohant, így lett vége a dalnak. Seth a színpad tetején elhaló hangon susogta a szöveg utolsó sorait, Bill pedig a közönséghez legközelebb hálásan mosolygott le a színpadról.

-Mondd, csak megőrültél? –esett Tom dühösen Billnek amint már a backstage-ben voltak.

-Tom. –kezdte Seth halkan, hogy lecsitítsa a gitárost.

-Mi van? –kiabált rá a gyerekre Tom. –Talán nem elég világos a helyzet öcsi? A Tokio Hotelnek egy énekese van és az Bill! Ha legközelebb ekkora hülyeséget csinál, legyél szíves, és ne szállj bele te is!

-Tom hagyd már őt békén. –szólt közbe Bill.

-Hagyjam békén? Én hagyjam békén? Te hívtad fel a színpadra! Minek kellett ezt csinálnod Bill? Hogy holnapra már mindenhol fent legyen a neten? Azt akarod, hogy az ő élete is rámenjen? Hogy neki se legyen magánélete?

-Los Angelesben úgyis megismerték volna. –jegyezte meg az énekes.

-Igen, lehet de akkor meg minek kellett most? És minek kellett énekeltetni?

-Tudnom kellett, hogy szeretik-e a hangját.

-Persze, hogy szeretik! Soha nem tanult és mégis így tud, énekeli, persze, hogy szeretik! De ezzel még akkor is várhattál volna! És mi különben sem egy ilyen banda vagyunk. Tizenöt éve volt utoljára, hogy bárkit is felhívtál énekelni.

-Jól van, sajnálom. –mondta Bill bűnbánóan.

-Ez meg mi volt Bill? –kérdezte David, ahogy berontott a szobába. –Hol volt ez leírva? Kivel beszélted meg? Ki találta ki ezt az egészet?

-Csak én voltam. Rögtönöztem.

-És ki volt Seth playback-hangja?

-Nem playback-eltünk. –mondta Bill, a kérdésen csodálkozva.

-Azt akarod mondani? Hogy ez az ő hangja volt?

-Igen! –válaszolt az énekes mintha ez lenne a világon a legalapvetőbb dolog.

-Iszonyat jó volt! –jelentette ki David büszkén. –Kint imádják a rajongók. Persze nem értik, hogy mégis, hogy nézhetett ki Seth ugyanúgy, mint te, de az végül is, nem is fontos, hogy mit hisznek.

Fél órával később a Tokio Hotel a szállodájában volt és már készülődtek is megünnepelni a sikeres koncertet. David az egyik legjobb helyi éttermes szórakozóhelyet választotta. Tom és Seth már a szálloda bárjában erősen elkezdtek italozni. A gyerek teljesen fel volt pörögve a hatalmas tömeg előtti szerepléstől. David hosszasan részletezte neki, hogy a rajongók mennyire odavoltak a hangjáért, és hogy ő maga is mennyire tehetségesnek tartja. Seth amennyire józan volt még próbált figyelni a producerre de a nem igazán fogta már fel, hogy miről is beszélnek neki. A szórakozóhelyen a zenészek vacsoráztak és beszélgettek a gyerek, pedig csak unottan ült mellettük, amíg el nem ment táncolni. Nem sokára Georg is követte őt és együtt tomboltak a táncoló tömegben.

*

Másnap Seth álmosan nyitotta ki a szemét. Elmosolyodott, ahogy a szálloda függönyein keresztül a nap a szemébe sütött és eszébe jutott, hogy már csak tizenkét óra repülés és megláthatja Los Angelest. Ahogy viszont elfordította a fejét, meglepődve nézett maga mellé. A földön egy takaróba burkolózva ott feküdt egy lány. A fiú az alvó fölé hajolt és alaposabban megvizsgálta a lány szép arcát. Seth nem azon lepődött meg, hogy egy idegen csaj volt a hálószobájában, hanem, hogy nem is emlékezett rá hogyan került oda az a lány. Felkelt az ágyból és a lábával óvatosan megbökdöste az alvót.

-Hm? –nyögte álmosan a szépség és felnézett a fiúra.

-Kelj fel!

-Mi bajod van? –kérdezte a lány kábán és az oldalára fordult.

-Nem hallod? Kelj fel és húzz el innen, de gyorsan!

-Hogy te mekkora bukó vagy! –háborgott a lány és a takarót magán tartva felállt.

-Édesem talán azt hitted, hogy még kíváncsi is leszek rád?

-Édesem? Na mi van a nevemre már nem is, emlékszel? Elég ciki ahhoz képest, hogy egész éjjel azt kiabáltad!

-Na húzz a francba innen! –mondta Seth elveszítve a türelmét és a lány kezébe, nyomta az este szétdobált ruháit.

Ahogy a lány felöltözött Seth egyre csak sürgette őt, majd mikor éppen, hogy elkészült a fiú az ajtó felé tolta, és kirakta a folyosóra.

-Hát akkor ég veled cicám és kösz mindent! –a fiú ravaszul megnyalta a szája szélét.

-Te most komolyan nem emlékszel a nevemre? –kérdezte a lány idegesen.

-Nem. Annyira azért nem voltál jó! –válaszolt gonoszul Seth.

-Rohadj meg!

-Hát sajnos nincs időm rá, de azért majd próbálkozom. Tudod ma LA-be repülök.

-Én is! –nevetett a lány, mire a fiú megdöbbent. –Ott lakom.

-Ne már! Utálok olyanokkal találkozni, akikkel már megtörtént, hogy lefeküdtünk.

-Képzelem, hogy utálhatod az osztálytalálkozóidat! –mondta gonoszul a lány.

-Na cseszd meg és tűnj el innen!

-Rendben! –mondta a lány és sejtelmesen mosolyogva még utoljára Seth nyakára akaszkodott és beletúrt a fiú hajába. –De azért remélem, még találkozunk, hogy te is javíthass a teljesítményeden. –suttogta olyan hangon, hogy a fiút kirázta tőle a hideg.

A lány hátatfordított és elindult a lift felé.

-Várj! –szólt utána Seth tétovázva. –Mi is volt a neved? –kérdezte a zavartan és idegesen vakarta a tarkóját.

A lány elnevette magát.

-Lana. Lana Hamesworth.

Seth nézte, ahogy a lány eltűnik a liftben, majd visszament a szobájába.

-Magam sem csinálhattam volna szebben. –jegyezte meg a gitáros gonoszul, aki közben a saját szobájából ment át a fiúhoz.

-Tegnap szedtem össze őt? –kérdezte a fiú álmosan.

-Ja.

-Nem emlékszem semmire.

-Hát amennyire részeg voltál, nem is csodálkozom! –nevetett Tom.

-Mi történt?

-Semmi. Csak bebasztál, mint az állat. Billnek nem tetszett, ahogy össze vissza smároltál mindenkivel, ittál, szívtál és nagyobb feltűnést keltettél egyedül, mint mi négyen. Meg annak sem örült, hogy felhoztad ezt, lányt. Pont annyira utálja ezt, mint amikor én csináltam. De ne félj, ha az óta nem változott meg gyökeresen az életfilozófiája, akkor nem fog beleszólni, habár lehet, hogy rád némileg másképp tekint, mint rám. Sőt ezt nagyon is el tudom képzelni róla.

-Nagyon remélem, hogy nem kapok tőle is olyan fejmosást, mint amilyet az anyámtól szoktam.

-Szerintem mindenképpen számíthatsz rá. –mondta nevetve a gitáros.

-A francba már a faszom ki van a sok hülyeségbe…

-Seth! –csattant fel Tom. –Jobb, ha most tudod meg, hogy attól még, hogy elhoztunk magunkkal, tudnod kell, hogy hol a helyed! Nem csak akkor mehetsz haza, ha te úgy döntesz, hanem akkor is, ha mi döntünk úgy. Ha velünk vagy, a mi szabályaink szerint kell játszanod.

-Nem áll jól neked ez a keménykedés. –mondta a fiú lazán mire Tom lehajtotta a fejét és elmosolyodott. –Ha majd Bill mondja, ugyanezt akkor beszarok, de tőled nem fogok félni.

-Srácok! Készen vagytok? –kérdezte Gustav vidáman, ahogy benyitott Seth szobájába. –mindjárt indulunk!

-Persze kész vagyunk! –válaszolt Tom.

-Ja és Bill valami idióta cipőt keres, teljesen be van pánikolva, hogy eltűnt. Rohadt idegesítő, ahogy már vagy egy órája egy pár cipő miatt rinyál. Azt kérdezi, hogy nem láttad-e?

-Dehogy láttam. –mondta a gitáros közönyösen. –Egyáltalán melyik cipőt keresi?

-Egy magassarkút, vagy mi…

-Mármint ezt? –kérdezte vigyorogva Seth és a lábára mutatott, amin ott virított az énekes cipője. –Még a tegnapi koncert előtt nyúltam le.

-Húha! Kölyök szerintem sürgősen szólj neki, hogy nálad van, mert kurvára ideges lesz.

Seth kelletlenül felállt és a magassarkúban átvonult Bill szobájába.

A szobában szanaszét volt dobálva az énekes összes ruhája. Bill az ágyon ült és tehetetlenül nézett maga elé egy hatalmas kupac cipőre. Olyan volt, mint egy kisgyerek, aki nem találja a kedvenc játékát.

-Bill! –lépett be tétovázva a gyerek.

-Áh gyere csak be! –mondta fásultan az énekes, majd mikor Seth lábára tévedt a pillantása a tekintete elsötétült. –Ugye most csak szórakozol velem? –kérdezte és már szinte nevetett magán. –Tudod, hogy mióta keresem azt a cipőt?

-Bocs de nem tudtam megállni. Muszáj volt lenyúlni.

-Semmi baj.

-Köszönöm.

Bill mosolygott.

-Tényleg! Akartam kérdezni, hogy örülsz-e az új cuccaidnak?

-Ja, persze! Nagyon imádom őket! Köszönöm!

Az énekes elnevetet magát, ahogy a fiúra nézett.

-Nem kell ám minden hülyeséget megköszönnöd. Mostantól ez természetes. –Bill elgondolkozott egy percre, amíg Seth leült mellé, majd folytatta. –Nézd én, tudom, hogy kicsit nehezen indultak a dolgaink de hidd el, hogy nagyon szeretném, ha minden rendben lenne veled. Azt viszont nem szeretném, hogy a lelki világod is az enyémre hasonlítson. Az nem lenne egészséges. –az énekes szórakozottan piszkálta az egyik keresztet a nyakában. –Azt szeretném, hogy a te életedben legyen egy olyan felnőtt, akiben teljesen megbízol, és mindent elmondhatsz neki. Szeretnék ilyen lenni. De, csak ha te is engeded. Szóval bármi is történik nekem akármit, elmondhatsz érted? Nem érdekel, hogy mekkora hülyeség nyugodtan mondj el bármit, bízz meg bennem. Nem fogok beleszólni a dolgaidba. Ha akarod, elmondom a véleményem, de semmiben nem foglak korlátozni. Azt csinálsz, amit akarsz. Tudod az én szüleim soha semmire nem, mondták azt, hogy "ezt nem szabad".  Ezt nagyon imádtam. Úgy éreztem, hogy szabad és független vagyok. Szeretnék én is ilyen… -az énekes kínosan köhécselt. -…"szülő" lenni. – Bill komolytalanul elnevette magát. –Ezzel csak azt akarom mondani, hogy bármit is szeretnél azt tőlem meg fogod kapni. Erről biztosíthatlak. Legyen az pénz, ruha, akármi más nincs semmi akadálya, hogy a tied, legyen. És hogyha beszélni akarsz én, itt vagyok.

A gyerek csak ámultan hallgatta a férfit, de nem szólt semmit. Már milliószor megfogadta magában, hogy soha nem lesz olyan felnőtt, mint amilyen az anyja. Nagyon szerette Ninát, de a nő szabályit és korlátait ki nem állhatta.  Mindig laza és engedékeny szülőre vágyott és ő maga is ilyen akart lenni.

-Tényleg! Akartam is kérdezni, hogy Nina simán elengedett-e? Kicsit sem kötekedett? –Bill az előzőnél már jóval lazább hangnemben tette fel ezt a kérdést.

-Nem, nem volt semmi…

-Seth. –mondta rosszallóan mosolyogva az énekes. –A hazugok felismerik a hazugságokat.

-Na jó talán nem volt elragadtatva de megbeszéltem vele.

-Már megint hazudsz. –nevetett Bill.

-Jól van, na! Igazából rohadtul kiakadtunk mindketten. Ordítoztunk egymással, mondjuk inkább csak én, azt mondtam, hogy boldog leszek nélküle aztán egyszerűen, csak lecsaptam a telefont. Sajnálom, de annyira el akartam jönni veletek, hogy inkább meg sem említettem, hogy tulajdonképpen meg sem engedte ezt az egészet.

-Semmi baj de, ha holnap megérkezünk LA-be azonnal, hívd fel!

-Ugye nem kell visszamennem hozzá?

-Dehogy is! Ezért fogod csak holnap felhívni és nem most. Akkor már egy egész tenger választ majd el tőle, úgyhogy biztos nem fog egyedül visszautaztatni téged.

Seth elvigyorodott.

-Azt viszont nem értem, hogy ha ő nem engedte meg, hogy velünk gyere, akkor ki írta alá a papírt, ami ezt az egészet hivatalosan is jóváhagyja?

-Én. –válaszolt ravaszul a gyerek. –Már tizenkét évesen is tökéletesen tudtam az aláírását másolni. Sokszor próbálta megváltoztatni de én mindig tudtam az éppen aktuális "autogramját".

-Minek neked ez? –Bill értetlenül nézett a fiúra. –Olyan, vagy mint aki direkt a szabályok ellen játszik. Mintha nem is lenne más célod. Nem értem miért jó ez neked. Miért vagy ennyire engedetlen? Mi hasznod van ebből az egészből?

-Semmi. Nincs semmilyen hasznom ebből. Én csak nem mertem anyám szemébe nézni, mikor a suliból egymás után küldték neki a figyelmeztetéseket rólam.

-Ha ennyire zavart akkor miért nem tanultál?

-Volt nagyobb bajom, is mint a sulis hülyeségekkel foglalkozni. Mikor elsőször csaptak ki, anyám még egy ideid próbált egyik iskolából a másikba vinni, de a helyzet, hogy leszartam mindent, amit ő akart, nem változott.

-Eszedbe sem jut, hogy ezzel mekkora fájdalmat okozhattál neki?

-De. Eszembe jutott. Szinte az őrületbe kergetett ez a gondolat. Mégsem tudtam megváltozni és tenni valamit, hogy neki kevésbé legyen rossz. Inkább csak gyorsan kerestem valami újat, ami elnyomta a lelkiismeret furdalásomat. Akkor kezdtem csak igazán durván piálni, cigizni és kicsit később belekezdtem a drogokba is.

-Ez nagyon rossz lehet egy szülőnek… ha így kell látnod a gyerekedet… az borzalmas.

-Neked is rossz?

-Az hogy ilyen vagy? –Bill szánakozva elmosolyodott. –Nem, nekem nem rossz. Engem nem bántasz, meg és nem használsz ki, viszont az fáj, hogy annyira elveszett vagy, hogy nem látsz más megoldást csak az ilyen dolgokat.

-Miért talán van más megoldás? –kérdezte Seth hirtelen hangosan és tanácstalanul.

Az énekes elfojtott egy halvány mosolyt.

-Persze. Talán nem érted, még amit mondok. Mert te most még csak nézel, de nem látsz. De ha kicsit félreteszel mindent és egy percre igazán, kinyitod a szemed, talán észreveszed te is.

-Mit? –kérdezte a gyerek értetlenül.

-Azt, hogy mi vár téged odakint. Ha egy másodpercre elfelejtesz mindent és szétnézel, hogy mi is vesz körül téged. Kint a világban annyi minden vár rád. Rengeteg gyönyörű dolog, művészetek, helyek, amiket elképzeli sem tudtál, olyan élmények, amikhez foghatót még soha nem éreztél. Igazi zene vár rád, olyan lehet minden amilyennek gyerekként, megálmodtad. Az egyetlen, ami akadályoz téged, az te magad vagy. Csak hagynod kéne magad és fel kéne fognod a világot, ami körülvesz téged. Mert akár hiszed, akár nem de az igazi szépség mindig itt van. Csak nem vesszük észre, mert teljesen más totál lényegtelen dolgokkal foglalkozunk. Pedig hidd el nekem, hogy a legegyszerűbb dolgok a legszebbek a világon. Az, ahogyan énekelni tudsz az, hogy a kezedbe foghatsz egy mikrofont és végigrohanhatsz egy színpadon, ezek tesznek igazi csodává téged. Az egész világ és te magad vagy benne a legnagyobb csoda. Hiszen hány rajongóm próbál a hasonmásom lenni? Te pedig nem is ismertél, és mégis pont ugyanúgy nézel, ki mint én. Hát mondd, meg kell ennél nagyobb csoda?

-Nem. –nyögte a gyerek, de még nem tudott reagálni az énekes szavaira.

-Hé! Kis és nagy Bill indulunk! –kiabált be David a szobába, majd tovább rohant a többi zenészhez.

Az énekes elmosolyodott és a fiú segítségével gyorsan benyomkodta a cuccait a bőröndjeibe.

-Készen vagytok már? –kérdezte Tom türelmetlenül az ajtóból, amikor a többiek már a folyosó végén jártak.

-Igen! –válaszolt egyszerre az énekes és a fiú.

Tom és Seth kivonszolták Bill hatalmas bőröndjeit, a csomagokat szállító kocsihoz, majd az énekessel együtt beszálltak a zenekar autójába. Egészen a repülőtérig a gitáros és Seth együtt szórakoztatták a többieket. A férfi és a gyerek mintha csak telepatikusan kommunikálnának, iszonyatos vicceket szőttek egymás mondataiba, mindketten be tudták fejezni a másik történeteit, úgy hogy a többiek mindig nevettek a végén. Még maga Bill is remekül szórakozott, ahogy az öccse és a gyerek nevetették őt. Amint a repülőtérre értek David azonnal elkezdett intézkedni, elrendezte a papírokat és a banda már fel is, szállhatott a gépre. Ahogy Seth maga elé engedte az ikreket kétségbeesetten látta, hogy a két zenész a repülő két oldalára ül. Tanácstalanul állt Bill és Tom között és azon tépelődött, hogy most melyikőjük mellé üljön. Végül valamivel hátrébb egyedül foglalt helyet. Még sokáig gondolkozott rajta, hogy az ikrek közül melyiket kellett volna választania, de választ, a különös kérdésre, nem talált. Nem telt el egy óra, sem amikor Seth már úgy érezte, nem bír tovább egyedül ülni. Felállt és a gép elejébe ment majd lazán levágódott a gitáros mellé.

-Nem sokáig bírtad! –jegyezte meg Tom nevetve, mire a fiú a szemeit forgatta.

-Inkább átülök Bill mellé. –mondta a gyerek gonoszul és már fel is állt, de a gitáros visszarántotta az ülésbe. Seth fölényesen vigyorogva nézett a férfira. –Hiányoznék mi? –kérdezte ravaszul.

-Rohadj meg! –nevetett a gitáros.

Pár percig mindketten hallgattak, majd megint Tom szólalt meg.

-Te, Seth! Neked van már jogsid?

-Persze! Csak ugye eddig nem nagyon volt alkalmam használni. Kevés államban lehet már tizenöt évesen vezetni. De New York-ban sokszor vezettem anyám kocsiját, nem mintha szabad lett volna.

-Nem kaptak el? –kérdezte Tom nevetve.

-De. Ráadásul ittasan vezettem. Kemény tárgyalás lett belőle, de még mindig nem ez volt a legdurvább húzásom.

-Hanem mi? –a gitáros kíváncsian várta a választ.

Seth sandán Billre pillantott és meggyőződött róla, hogy az énekes biztosan nem hallja, amit majd mondani fog.

-Hát volt egy éjszaka, ami talán az eddigi életem mélypontja lehetett. Iszonyatosan dühös voltam akkor, ezért kezdtem csak úgy minden különösebb ok nélkül mértékek nélkül inni. A haverjaimmal az egyik kedvenc szórakozóhelyünkön találkoztunk, és amikor már annyira részeg voltam, hogy a rengetek pia után, küldtem a drogokat is akkor kezdődött az igazi féktelen tombolás. Egy éjszaka alatt három lánnyal is lefeküdtem, szétzúztam egy DJ pultot a szórakozóhelyen, megrongáltam egy műemléket az utcán, és a haverjaimmal együtt szétvertünk egy autót. De ez még nem volt elég. Akkor vertem szét a zongorámat, majd ezt követően fel is gyújtottam. A tűzoltók és a rendőrök is ott voltak. Bilincsben vittek el. Soha nem felejtem el, hogy milyen megalázó volt másnap felhívni az anyámat és hazahívni a munkájából, hogy szedjen ki engem abból a szarból, amibe egy éjszaka alatt olyan baromira sikerült belekerülnöm. Rengeteg pénzébe került engem tisztára mosni. De hiába lett vége a tárgyalásoknak én nem álltam le. Továbbra is csak a lehető legrosszabb társasággal lógtam, a rengeteg drogos húzásom és a peres ügyek igazán hírhedté tettek azon a környéken. Igazi rossz fiú voltam, később aztán el is költöztünk, de mikor még ott laktunk, az után az éjszaka után még sokáig semmi nem került vissza semmilyen kerékvágásba. Az a szemét kis szajha Puppy More azt állította, hogy én megerőszakoltam őt azon az estén. Pedig ő még jobban is akarta, mint én! Tehát anyámnak megint fizetnie kellett, hogy a csaj apja ne nyomjon fel engem a rendőrségen. Ki kellett fizetnie a lakás felújítását is, mert ugye én az egész kéglit néhány óra alatt totál haza vágtam. És akkor jött az elvonó, mert akkor már rendszeresen tablettákat szedtem. Természetesen anyám pszichológushoz is elvitt. Az elvonóban néhány napig bírtam csak. Esküszöm olyan volt mint a pokol. Könyörögtem anyámnak, hogy szedjen ki. Esküdöztem, hogy megjavulok, csak hogy végre kiszabadulhassak. Mikor kiszedett onnan hetekig csak azoknál a seggfejeknél laktam, akiket a barátaimnak hívtam. Nem mertem anyám elé állni. Mikor aztán megint sikerült valamennyire összeszednem magam, visszamentem hozzá és már ugyan sokadjára, de tiszta lappal indítottunk. Pár hónap után azonban megint úgy éreztem, mintha hatalmas erővel rángatnának lefelé. Akkor szoktam rá igazán a cigire. Hiába jött minden reggel a magán tanár én akkor már nem voltam otthon. Már egészen korán leléptem valahová, csak hogy ne kelljen tanulnom. Két éve mióta magántanuló vagyok éppen csak, hogy sikerült letennem a vizsgáimat én pedig még csak le se szartam a tanulást. Ha anyám éjelente sem volt otthon én pedig már hazamerészkedtem aludni, feltúrtam az összes cuccát. A régi naplóit és fényképeit kerestem. Meghaltam volna csak egy szóért is, amiben az apámat említi. A gépét, a telefonját mindent átnéztem. De soha semmit nem találtam. Minden cuccát többször is átvizsgáltam. Az egyik régi naplójából egy szakasz teljesen hiányzik. Gondolom tudta, hogy előbb utóbb keresni fogom. Ha bármit is kérdeztem erről azonnal veszekedés lett a vége. Mostanában már egészen jóban voltunk, mert elfogadtam, hogy valószínűleg már soha semmit nem fogok megtudni az apámról. Ha a nagyapámat kérdeztem, akkor is csak az derült ki, hogy az anyám mekkora egy ribanc volt. Összefeküdt mindenkivel. Még most is gyűlölöm őt ezért.

-Az anyádat nem szabadna gyűlölnöd, kölyök! –mondta Tom színlelt lazasággal, pedig magában megdöbbent az imént hallottaktól.

A gitárost mélységesen elborzasztotta a gyerek története. Szinte fel sem tudta fogni. Mindig azt hitte, hogy ő volt a rossz gyerek, most mégis úgy érezte, hogy Seth-hez képest ő volt a világon a legszófogadóbb tinédzser.

-De mégis miért csináltad mindezt? –kérdezte Tom hosszas hallgatás után és szeme a fiúéba tévedt.

Seth komolyan nézett fel a gitárosra, majd szinte elhaló suttogással közölte azt az egy szót.

-Miattad…