Melyikőtök? 10. Rész

" Néha a rosszfiúnak is kell valami hősieset tennie."

Bill a teraszon ült és összeráncolt homlokkal nézte az egyre hűvösödő széltől remegő pálmafák lombjait. Gondterhelt arca egyre csak komorabb és komorabb lett, ahogy a dolgok értelmét, vagy magyarázatokat keresett. A felszínen annyira lehetetlen volt bármit is megtalálni, viszont ha mélyebbre ásta magát, rájött, hogy tulajdonképpen azt, amit ott talál, nem is akarja keresni. Inkább megint rágyújtott és tovább nézte a felhősödő eget.

Seth még csak néhány napja volt velük és máris tragédiába fulladt az egész próbálkozás. A dolgok hirtelen történtek, senki nem tudta megakadályozni, hogy ez megtörténjen. Seth komolytalan és felelőtlen volt, senki nem tudta őt eléggé befolyásolni. Egy önfejű, kíváncsi, pimasz kölyök volt, akit nem lehetett megtéríteni. Túlságosan gyorsan történtek vele a dolgok. Hirtelen egyik világból a másikba esett. Bill tudta, hogy a gyerek hiába élt eddig is jól az anyjával, LA talán túl nagy változás volt neki. Itt hirtelen fordult vele a világ. Ez a fordulat lehetett mindennek az oka. Bill magát is hibáztatta, amiért képes volt a bátyjára bízni a fiút. Magát okolta a történtekért. Tom még józanul is túl megbízhatatlan és veszélyes volt, ezek után pedig nem csoda, hogy a részeg gitáros felügyelete mellett történt meg ez az egész. A beláthatatlan következményekkel járó veszteség és tragédia. Bill elnyomta a cigicsikket és nagyot sóhajtott, majd hirtelen felkapta a fejét Tom hangos kiabálására.

-Bill! Bill! Istenem, gyere gyorsan!

-Mi történt? –kiabált fel aggódva az énekes mikor már a lépcsőnél járt.

Rémülten rohant fel az emeletre és berontott a szobába, ahonnan a gitáros hangját hallotta.

Az énekesnek mindössze egy másodpercre volt szüksége, amíg felfogta, hogy mi történt, majd lassan beljebb lépett a szobába. Tom az ágyra roskadva magához ölelte Seth-et, aki a hirtelen rárontó gitárostól ijedtében szinte megint elájult. Tom csak nevetett örömében és majdnem halálra szorongatta a gyereket.

-Felébredtél! Istenem! Felébredtél! –mondta hitetlenkedve, és boldogan ölelgette a fiút. –Nem hiszem el! Tényleg ébren vagy? Ugye nem csak álmodom? –Tom a két keze közé fogta a gyerek arcát, mintha valóban nem hinné el, amit lát. –Istenem Seth, már azt hittem sosem láthatlak újra nevetni. Annyira féltem! –a gitáros megint megszorongatta a kábult gyereket. –Annyira féltem nélküled! Istenem! Annyira szeretlek!

Bill elfordította a fejét, ahogy észrevette a gitáros arcán végigcsurgó könnycseppeket.

-Jól vagy? –kérdezte Tom és megtörölte az arcát.

-Igen. –válaszolt Seth kicsit még émelyegve.

-Hogy érzed magad?

-Olyan üresnek…

-Tom nem a fejedre gondolt. –szólt közbe Bill gonoszul.

A gitáros mérgesen nézett az öccsére, majd visszafordult a fiúhoz.

-Biztos, hogy jól vagy? Nem érzel émelygést, nem szédülsz, nincs hányingered, nem kell köhögnöd, nem hallucinálsz?

-Nem. Jól vagyok. –Seth kinyújtózott, majd ahogy észrevette az énekest a kezét zavartan, húzta el a gitárosétól.

-Hála istennek! Annyira aggódtam érted! Nem vagy éhes? És szomjas?

-De egy kicsit.

-Akkor gyere, menjünk le és együnk.

-Tom szerintem még nem kéne erőltetnie a mozgást. –mondta Bill miközben messze elkerülte a gyerek tekintetét.

-Igazad van. Lemegyek és hozok neked valami kaját. –a gitáros azonnal lerohant a konyhába. Látszott rajta, hogy siet, nem szívesen hagyja egyedül Seth-et az öccsével.

A gyerek és Bill sokáig nem szóltak egymáshoz. Az énekes az ablaknál állt és kibámult a városra. Seth zavartan nézte a férfi hátát. Minden percben meg akart volna szólalni, de valami mégis benne tartotta azt a sok esdeklő, bocsánatkérő szót. A büszkesége és a gyávasága nem engedte, hogy bocsánatot kérjen.

-Egy kérdésem van. –mondta Bill komolyan és szembefordult a gyerekkel.

Seth szótlanul várt. Rettenetesen megalázónak érezte a helyzetet, ahogy ott ül az ágyában, teljesen másnaposan, egy halom drog után, képtelen felállni, Bill pedig készül rá, hogy a porig alázza őt.

-Miért csinálod?

A fiú kitartóan nézett az énekes szemébe, de végül mégis csak legyőzöttként fordította el a fejét. Nem mondott semmit, nem tudott válaszolni. Értelmetlen lett volna bármit is mondani. "Csak… mert… olyan kedvem volt…" –kötözködni és feleselni tudott, a természetéből adódóan bármikor szívesen meg is tette volna, de most valahogy nem volt képes visszabeszélni az énekesnek. Csak ült szótlanul az ágyán és magában imádkozott, hogy Tom minél hamarabb visszaérjen.

-Na gyerünk kölyök!

Seth megszégyenülve nézett maga elé a semmibe. Néha egy-egy beidegződött mozdulattal próbált magának segíteni. Idegesen piszkálta a piercinget a nyelvében, és szinte percenként a hajába túrt. Mégsem történt semmi. Bill pedig mintha direkt nem akarná észrevenni a helyzet kényelmetlenségét, nyugodtan várt tovább.

-Ilyenkor persze, nem nagy az arcod! Hol a tiszteletlen kis hülyegyerek, aki mindenkinek visszapofázik? Ha? Hol van, Seth? Ha már halálra ittad magad, bevettél valami szart, ájultan hoztak, haza akkor most legyél vagány! Az már nem megy mi?

-Sajnálom. –suttogta a gyerek megtörve.

-Sajnálod mi? Hát sajnálhatod is! Az egyetlen ok, amiért nem váglak ki ebből a házból az Tom. Úgy ugrál itt neked, mint még soha senkinek! Egyetlen nő nem volt képes ilyet kiváltani belőle. Téged mégis ennyire imád. Szinte soha senkiért nem sírt még örömében. Te vagy az egyetlen, aki képes őt ennyire kifordítani magából.

-Most miért utálsz ennyire? –kérdezte Seth értetlenkedve.

-Mert mi mindketten szeretünk téged és te, mégis semmibe veszed ezt! Hiába mondod, te nem tisztelsz semmit és senkit. Csak a saját szabályaid szerint tudsz játszani. Nálad pedig az egyetlen szabály, hogy az összes létező szabályt meg kell szegned! Felelőtlen vagy. Ezzel csak minket kínzol. Szerinted hogy aludt Tom ma éjjel? És én? És David? Még ő is aggódott, sőt még Gustav és Georg is felhívtak. Még egy hete sem vagy LA-ben és máris a padlóra küldted magad! Hogy akarod folytatni? Beavatnál, hogy mégis mik a terveid? Felelőtlen és gyerekes vagy.

-Mégis mit vársz tőlem? –fakadt ki Seth. –Gyerek vagyok! Nem tudok olyan lenni, akire büszke lennél!

-Mert meg sem próbálod! Mindig a könnyebb utat választod. Inkább Tomhoz mész hülyéskedni, mintsem, hogy igazán beszélgess velem.

-Hogy beszélgessek, ha most is csak lecseszel?

-Mondjuk, kezd el egy bocsánatkéréssel!

-Nem!

Bill fásultan lerogyott az ágy szélére.

-Na látod? Ez a baj. Meg sem próbálod. Túl büszke vagy.

-Te talán nem? Te vagy az, aki nem képes egy percig sem elengedni magát. A "nagy" Bill Kaulitz túl komoly ahhoz, hogy nevessen, vagy, hogy hülyéskedjen egy gyerekkel.

-Rendben van, sajnálom. –mondta Bill könnyedén.

Seth döbbenten nézett a férfira.

-Ilyen egyszerű lenne az egész? –kérdezte magában csodálkozva. –Csak kimondod és annyi? Semmi büszkeség?

A fiú nagy levegőt vett, majd mikor már éppen megszólalt volna, hirtelen érezte, ahogy a szavak égetni kezdik a torkát.

-Saj-ná-lom… ennyi az egész! –csak egy szó és mégis képtelen volt kimondani.

-Látom neked nem, megy. –mondta Bill mérgesen és elindult kifelé a szobából. –Várj! –hadarta a gyerek és a szó hirtelen egy gyors lángnyelvként végig futott a torkán. –Sajnálom! Bocsánatot kérek! Nem akartalak megbántani, vagy nehézséget okozni.

Bill meglepődve nézett vissza a gyerekre.

-Ez igen! Ha muszáj akkor tudsz te is! Megbocsátok, ha elnézést kérsz Tomtól is. Azt hiszem, tartozol neki ennyivel.

-Rendben. –nyögte kelletlenül a srác.

Néhány perccel később Tom visszatért a reggelivel. Egy másodpercig furcsán bámult az öccsére és a fiúra majd leült az ágy oldalára.

Seth épp csak belepiszkált az ételbe, a másnaposság és az enyhe rosszullét teljesen elvette az étvágyát.

-Mi a baj? Nem eszel? –kérdezte aggodalmaskodva a gitáros.

-De, de csak még kicsit félek, hogy kihánynám.

-Jól vagy ugye?

-Igen, jól vagyok! Semmi bajom, hidd már el! Csak másnapos vagyok!

-Jut eszembe! Pontosan mi is történt tegnap este? –kérdezte Bill kíváncsian méregetve a gyereket. –Mit vettél be?

-Nem tudom. Nem ismerem ezt a cuccot.

-Mi van? Azt akarod mondani, hogy megvettél valamit, amiről azt sem tudtad, hogy mi az?

-Nem. Nem vettem meg. Egyszer csak ott volt nálam. Nem tudom, hogyan kerülhetett hozzám.

-Na jó. –sóhajtott Bill kicsit kételkedve a fiú szavaiban, de azért tovább kérdezősködött.

-És aztán mi történt? Bevetted… és?

-Hát… elég ködösek a dolgok. Olyan volt, mint egy felgyorsított film.

-A tetőn lettél rosszul? –érdeklődött Bill ártatlanul, nem is tudva, hogy Seth el akarta hallgatni a "mosdós" jelenetet.

-Nem. A tető az már teljesen homályos. Szinte semmire nem emlékszem onnan. –Seth sandán a gitárosra pillantott.

-Nem? –döbbent meg hirtelen Tom és egy csodálkozó grimaszt erőltetett az arcára.

-Nem. Az már a második adag hatása volt.

-Második adag? –háborgott Bill. –Seth nem vagy normális! És mi volt előtte?

-Először a mosdóban lettem rosszul. A tüzijáték és a pezsgőzés után. Arra emlékszem, hogy mindenki éljenzett, rátok ittunk, és lassan kezdtem egyre rosszabbul lenni. Valami iszonyatos hallucinogén cucc lehetett, mert egészen elképesztő dolgokat láttam tőle.

-Mégis miket? –kérdezte az énekes megborzongva.

-Vért, hirtelen harminc darab tablettát találtam a zsebemben, összeestem, nem tudtam mozogni, hánytam, remegtem, aztán az egész olyan volt mintha valahogy ti is ott lennétek. Láttam a tetoválásodat a kezemen és Tom volt a tükörképem. A körmeim is egészen furcsák voltak, mintha véresek lennének.

-Emlékszem a tetőn Billnek szólítottál. –emlékezett eltöprengve a gitáros.

-Igen, valószínűleg akkor is képzelődtem.

-De én ezt nem értem. Teljesen jól voltál.

-Igen, mert mikor megtaláltál a mosdóban akkor vettem be az utolsó három tablettát. Igazából csak annyi volt nálam. A többit mind csak képzeltem. Meg még egy csomó mindent. Zavaros az egész. Nincs összefüggés az emlékeim között, sötét az egész sztori.

-Mik az utolsó emlékeid? –kérdezte Tom.

-Hát emlékszem egy nőre… igen ordítoztál vele. Ott voltam én is és… ja, megvan eljátszottalak téged, hogy jól megszivassuk. Az viszont nem rémlik, hogy sikerült-e.

-Nem sikerült.

-Beszéltetek Riával? –kérdezte hirtelen az énekes Tomtól.

-Fogjuk rá, hogy beszéltünk.

Bill a fejét csóválta, majd tovább hallgatta a gyereket.

-A tető pedig… talán valami egészen halványan dereng, hogy ott voltam de nem emlékszem semmire. Teljes sötétség az egész.

Seth ijedten kapta fel a fejét, ahogy az éjjeliszekrényen megcsörrent a telefonja. Egy percig tétovázva nézett a kijelzőre majd a füléhez emelte a készüléket. Bill tapintatosan kisétált a szobából, Tom viszont egyáltalán nem mozdult az ágy széléről.

-Szia anya! –köszönt a srác rutinosan megjátszva, hogy jól van és vidám.

-Szia kicsim! Hogy vagy? –kérdezte Nina is könnyedén felhőtlenül, mintha azok a nagy veszekedések le sem játszódtak volna kettőjük között.

-Jól! Szuperül! Tommal éppen a strandolunk. Tök jó meleg a tenger. –hazudta Seth, majd ahogy kinézett az ablakon döbbenten vette észre, hogy éppen esik az eső. 

Tom a fejét fogva mutogatott a telefonja kijelzőjére, amin ott virított, hogy Los Angeles-ben a tenger alig tíz fokos, valamint, hogy már egészen korán reggel óta rossz az idő.

-És te? Hol vagy?

-A repülőtéren. Most szállt le a gépem.

-Oh! Hát akkor üdv a New York-iaknak! –Seth már éppen kinyomta volna a telefont, amikor meghallotta a telefonban a repülőtéri stewardesek negédes üdvözleteit. "Köszöntjük Californiában!" –Anya… -kezdte Seth egyre sötétülő tekintettel. –Mi keresel te Californiában?

Tom csodálkozva nézett a gyerekre, amint meghallotta, hogy miről van szó.

-Csak gondoltam teszek egy kis kitérőt és én is, napozok itt egy kicsit. Habár éppen esik az eső. Jó nektek, hogy Hollywood felé még jó idő van. –Nina gonoszul nevetett.

-Ez nem vicces!

-Szóval miért is hazudozol megint Seth? Mit csináltál, amit el akarsz titkolni?

-Semmit!

-Most azt akarod, hogy ezt el is hidjem neked?

-Nem érdekel, hogy mit hiszel!

-Seth ugye tudod, hogy nem szabadna velük lenned?

-Igen tudom! És akkor mi van?

-Azt akarom, hogy haza gyere velem.

-Nem akarok haza menni! Amíg ők nem raknak ki én nem, megyek el innen.

-Amíg én vagyok az anyád én, fogom megmondani, hogy hol és kivel lakhatsz.

-Anya én tényleg nem akarok elmenni innen. Szeretem őket érted?

-Értem de akkor is velem kell laknod. Hiszen ők azért mégis csak idegenek.

-Nem. Nem idegenek. Elég volt ennyi idő, hogy legalább annyira megismerjem őket, mint amennyire mondjuk téged is, ismerlek.

-De Seth…

-Istenem! Nem érted meg? Nem fogod fel, hogy miről van szó? Meg kell tudnom, hogy melyikőjük az!

-Rendben ezt megértem. De mi van, ha csalódni fogsz? És mi lesz utána?

-Nem tudom. Nem fogok csalódni. Boldog leszek.

-Érted megyek. –mondta Nina komolyan.

-Ne anya! Részemről még nincs lezárva a beszélgetés. Nem megyek el innen!

-De féltelek Seth! Nem akarok neked rosszat, de annyira aggódom érted!

-Felesleges!

-Pakolj össze!

-Nem!

-Akkor add meg a címet!

-Nem!

-Seth! Fogd a cuccaid, hívj egy taxit és gyere ide! Foglalunk egy hotelszobát, holnap pedig visszamegyünk New York-ba.

-Nem, nem, nem!

-Add már ide! –szólt közbe Tom idegesen és kitépte a telefont a fiú kezéből. –Helló drága Nina! –köszönt a gitáros lehengerlő hangján és közben ravaszul a gyerekre kacsintott.

-Tom! Add vissza a telefont Seth-nek.

-Attól tartok az nem fog menni.

-Kérlek, ne szórakozz! A fiammal szeretnék beszélni.

-Nos igen… -mondta Tom komolyan majd, Seth felháborodott arca ellenére is kiment a szobából a telefonnal. –Szeretnék veled beszélni róla. –mondta, ahogy kiért a folyósóra.

-Igen? –kérdezte a nő gyanakodva.

-Igen.

-Rendben. –sóhajtotta Nina kelletlenül. –Akkor beszéljünk.

-De én nem így gondoltam. Tudod személyesen talán jobb, lenne. Úgyis találkozni akarsz vele, és akkor talán végre megvitathatnánk ezt az "apa" kérdést.

-Miért? Talán csak nem…

-Beszéltem vele erről még tegnap este. Szerintem, tudja, mit akar. Eléggé határozott volt. Azt mondta, hogy még az sem zavarná, ha itt kéne hagynia, csak tudja, hogy én itt vagyok. És végül is én itt vagyok. Akármikor, amikor csak kelleni fogok neki. Még ha tényleg el is viszed, én itt leszek.

-Komolyan te vagy az apja?

-Nézd, elismerem, hogy semmilyen bizonyíték nincsen rá, de…

-Figyelj Tom. Tényleg az lenne a legjobb, ha találkoznánk. Beszéljük meg! Szeretném, ha Seth velem lenne, az viszont nem lenne jó, ha még ennél is nagyobb traumának élné meg ezt az egészet.

-Örülök, hogy hajlandó vagy beszélni velem.

-Én is, örülök, hogy tudunk normális felnőttekként beszélni.

-Akkor kimegyek érted a reptérre.

-Rendben. Megtennéd, hogy magaddal hozod Seth-et is?

-Persze! –mondta Tom már mosolyogva. –Induljunk most azonnal?

-Nem. Még el kell intéznem egy csomó mindent a papírokkal és meg kell várnom a csomagjaimat is.

-Akkor mondjuk, felhívlak majd egy óra múlva. Az úgy jó lesz?

-Igen.

Tom lelkesen rohant vissza a szobába és visszaadta a telefont a gyereknek. Keresztbe vágódott a fiú ágyán és kényelmesen elnyúlt, majd elégedetten elvigyorodott.

-Tudod kölyök zseniális volt, mikor úgy tettél, mintha nem emlékeznél rá, hogy mi történt a tetőn.

-Zsír volt mi? –kérdezte nevetve Seth.

-Bill totál bevette! Nagyon jól csináltad! Jobb is, ha egyelőre még nem tudja.

-Az a pofa, amit próbáltál erőltetni, mikor először mondtam, hogy nem emlékszem… azt hittem befosok a röhögéstől. És ahogy mondtuk tovább! Mikor jöttél rá, hogy csak játszom?

-Már az elején. Felismerem, ha színészkedsz. Láttam, ahogy Riát, és Gustavékat is átverted, szóval már eléggé jól megfigyeltelek.

-És amúgy mit beszéltetek anyámmal?

-Találkozunk, beszélünk és meggyőzzük. Egy óra múlva felhívjuk, és ha minden oké, akkor érte megyünk a reptérre.

-És aztán?

-Fogalmam nincs. –mondta Tom röhögve. –Majd rögtönzünk. –a gitáros elégedetten felállt és kihúzta magát. –Jól vagy ugye?

-Persze! –vágta rá a gyerek és ő is felállt.

-Akkor szedd össze magad, mert egy óra múlva meg kell majd győznöd az anyádat, hogy velem maradhass!

Seth csak elvigyorodott, majd egyedül maradt a szobában.

Tom lazán rohant le a lépcsőn és az egész éjszakás virrasztás után éhesen nekiesett a hűtőnek.

Felhőtlenül boldog volt, hirtelen annyira megkönnyebbült, hogy Seth jól van, hogy semmi mással nem is akart foglalkozni. Seth jól van! –ez volt a világon a legfontosabb dolog. Ez volt a boldogság nyitja. Ez volt minden, ami csak számít, minden, ami érdekes. Semmi más nem volt lényeges, vagy érdekes. Seth-en kívül az egész világon mindenki csak szürke áttetsző füst volt. Átlagos, érdektelen volt minden ember. Ez a gyerek viszont… ő maga volt a szivárvány és minden más giccses boldogságot jelentő dolog. A gitáros számára ő volt a zene, ő volt a kulcs minden zárhoz, ő volt a béke a háborúkban és ő volt az egyetlen dolog, ami megtéríthet egy harminckét éves felnőtt férfit.

-Na? Mi történt? –kérdezte Bill és elnyomta a cigijét.

Tom észre sem vette az énekest, csak vigyorgott tovább magában.

-Hahó! Tom!

-Hm? Mi van?

-Történt valami?

-Ja! Nina most érkezett meg LA-be.

-Ez komoly? –Bill szeme izgatottan felcsillant.

-Igen. Seth és én érte megyünk.

-Seth és te? Nem inkább mi?

-Mi? Mármint mi ketten együtt és Seth?

-Igen.

-Már miért kéne együtt mennünk? Ha haza jövünk, majd úgyis találkozhatsz vele.

-Én ki akarok menni elé a reptérre!

-Miért?

-Mert! Egyébként is, még nem te vagy Seth apja.

-Tudom. De akkor sem értem, hogy most miért akarsz ennyire jönni.

-Én meg azt nem értem, hogy miért nem akarod, hogy én is menjek.

-Csak… mert… szóval…

-Értem. Ezzel is csak erősíteni akarod magad. Ha Nina látja, hogy igyekszel talán még el is, hiszi, hogy te vagy Seth apja. Lehet, hogy Seth-et is sikerül még jobban megtévesztened. Ha bedobod magad még össze is, jöhet…

-Mi a francról beszélsz? –kérdezte Tom hirtelen felháborodva.

-Minek neked ez a kölyök? –kérdezett vissza Bill nyugodtan. –Mit akarsz vele csinálni? Mire akarod tanítani? Hogy akarsz neki segíteni? Hogyan fogod megtéríteni? Hogy akarsz rá vigyázni, ha már most az első adódó alkalommal ennyire jól elintézte magát?

-Nem értem miért vagy ilyen! Persze, jobban kéne vigyáznia, de az isten szerelmére már tizenhat éves!

-Pont ez a bajom! Még csak tizenhat éves. Nem kéne ezt csinálnia!

-Vigyázok rá, oké?

-Úgy ahogy tegnap este? Nem sokáig fogja bírni.

-Állítsd már le magad! Egyébként is te eddig csak leszartad őt.

-Ez egyáltalán nem igaz.

-Hát akkor mondd, meg mit tettél érte! Vettél neki egy pár göncöt meg egy kutyát és? Semmi mást nem csináltál. Soha nem beszélsz vele! Nem figyelsz rá. Nem tudod mik azok a dolgok, amiket szeret, nem tudsz róla semmit.

-Ő nem akar velem beszélni.

Tom gonoszul felkacagott.

-Hát talán el kéne gondolkoznod rajta, hogy miért! Te meg akarod téríteni! Pontosan ezért! Nevelni akarod, pedig nem erre van szüksége. Ott van neki Nina. Ha valaki, akkor ő megmondhatja neki, hogy mit szabad és mit nem! Én nem akarom, hogy ezért utáljon! Nem leszek olyan, aki megváltoztatja. Az a te szereped!

-Az enyém? –Bill megdöbbenve nézett a bátyjára.

-Igen! Te vagy a hős! Mindig te vagy a jó fiú, a herceg a fehér lovon, te vagy a főszereplő, te vagy az énekes, te vagy a frontember, te vagy az önzetlen, a segítőkész, a szerencsétlen önfeláldozó, akit senki nem akar, a szerelmes jófiú, aki mindig megszívja, de mégis ő marad a középpontban. Mindig te leszel a rajongók kedvence.

-Ez zavar téged? –kérdezte az énekes gyanakodva.

-Többé már nem. Nem érdekel, hogy mennyire vagy jó. Maradhatok én a rossz, akkor is boldogabb leszek nálad.

-Seth rácáfol a kissebségi komplexusodra igaz? –Bill gúnyosan nevetett.

-Jobb okod ad az életre, mint te! –mondta Tom dühösen mire az énekes őszintén megdöbbent. –Nem gondoltál rá, hogy ez meg fog történni? Pótolható vagy Bill! Akármikor, amikor csak úgy döntök, lecserélhetlek rá!

-Úgysem tennéd meg!

-És miért nem? –kérdezte Tom dacosan.

-Mert ennek a kölyöknek semmi sem szent! Nem tisztel még téged sem. Kiszámíthatatlanul szeszélyes, nem lehet rajta kiigazodni. Otthagyna téged az első veszekedés után. Ha kedve támadna megszökni, megtenné. Nem köti hozzád semmi. Se törvény, se igazi érzelem. Ez a gyerek teljesen elveszett. Lehetetlen meggyógyítani.

-Elég szomorú, ha így látod.

-De hát ez az igazság Tom! Mondd csak tényleg nem, látod? Teljesen elvakít téged a szereteted. Elfogult és elnéző vagy vele. Pedig Seth akármikor lelkiismeret-furdalás nélkül elhagyna téged. Teljesen erkölcstelen, szánalmasan megjátsza magát, undorító, amit csinál! Egyáltalán nincs még tizenhat éves. Gyerekes, önfejű és tiszteletlen! Nem foglalkoztatják mások érzéseivel, egy befordult sötét világban él, ahol csak is ő lehet a főszereplő. Mellette nincs helye senki másnak. Egy idő után már nem lenne szüksége rád. Amíg mindent megkap és híres nem lesz, addig lehetsz az apja, utána felesleges leszel. Mint a zongorája. Amint elege lett belőle, felgyújtotta az egészet. Szétverte és elégette, fel tudod ezt fogni? Nem érdekelte, hogy mekkora értéket tesz tönkre. Nem érdekelné az sem, hogy te bíztál benne. Semmilyen következmény nem érdekli.

-De Bill, ő csak egy gyerek…

-Egy gyerek, egy önfejű, rossz, szófogadatlan, züllött, aljas, tiszteletlen gyerek. Egy igazi halálra ítélt. Egy naiv kis idióta, aki a világon semmit nem tisztel.

-Naív kis idióta? –kérdezte Tom hitetlenkedve.

-Ha jobban tetszik, egy barom arcú, pofátlan kamasz, egy igazi kis erkölcstelen szemétláda, egy kis seggfej, akiből hatalmas seggfej lesz, egy szánalmas kis…

Bill hirtelen kizökkenve állt meg, ahogy a gitáros tekintetét követve, megfordult és észrevette a lépcső tetején álló gyereket. Az énekes szótlanul lemeredve állt a nappali szélén, egy gusztustalanul megalázó mondat közepébe szorulva és döbbenten nézett fel Seth-re.

A fiú lassan, remegő ajkába harapott, és hitetlenkedve nézett először az énekesre, majd a gitárosra. Tom már éppen megszólalt volna, mikor a gyerek büszke hangja megelőzve őt, hirtelen megtörte a csendet. Seth elindult lefelé a lépcsőn, majd megállt az énekes előtt.

-Tudod Bill… még ha olyan vagyok is, mint amilyennek elmondtál, legalább annak ürülök, hogy nem vagyok akkora kétszínű gerinctelen patkány, mint te! Én legalább nem mondom, hogy szeretlek, nem mondom, hogy a fiad akarok lenni, és nem kérek bocsánatot. Szégyellem az arcomat, amiért olyan vagyok, mint te, szégyellek minden egyes mozdulatot, amit úgy teszek, meg mint te és szégyellnék a fiad lenni. Sajnálom az összes rajongódat, amiért félreismernek téged, sajnálom Tomot, hogy egy életen át el kell viselnie téged, sajnálom az anyámat, hogy csak egyetlen éjszakát elvettél tőle, és igen magamat sajnálom a legjobban, amiért akár csak egy percig is hittem benned, reménykedtem és tiszteltelek. Azt gondoltam, hogy ahogy majd telnek az évek én mindig olyan, leszek, mint amilyen te voltál, meg akartam javulni, be akartam bizonyítani, hogy képes vagyok rá, de most már látom, hogy miattad felesleges erőlködni. Tudod mindig is jobban hittem benne, hogy te lehetsz az apám. Hiába imádom Tomot, mindig rád gondoltam. Mégis ő az egyetlen, akinek szüksége van rám. Vak vagyok, hogy nem vettem őt elég komolyan. Mert ő nem csak egy haver, nem csak egy laza társ a hülyüléshez. Ő olyan, mint én. Ő az, akire hasonlítok, rá akarok hasonlítani. És igen, amit most elmondtál rólam azt mind, megtenném veled. Kihasználnálak, átvernélek és megaláználak úgy, ahogy te engem. Akkor láthatnád, hogy nem ilyen vagyok. Hidd el nekem, jól esne! Ezek után nagyon jól esne téged bántani! De én nem olyan vagyok! Mindig csak sírok. Annyit sírtam már miattad és e miatt a rohadt hasonlóság miatt. Pedig egy könnycseppet sem érdemelsz meg tőlem. Szánalmas vagy! Igazából nem engem féltesz, hanem a világodat. Mert tudod én sem vagyok vak. Az első perctől kezdve utáltad a hangomat. Utáltad, hogy énekelek, és hogy szinte leénekeltelek a színpadról. Utálod, hogy a rajongóid szeretnek, és a legjobban azt utálod, hogy Tom is szeret. Gyűlölöd nézni, ahogy David, Georg és Gustav körbevesznek. Nem bírod elviselni, hogy hirtelen kiszorulsz ebből a világból. Féltékeny vagy. A saját bátyád lassan már inkább engem választana, mint téged. És tudod mi a legszebb ebben az egészben? Tudod mi az, az egyetlen dolog, ami még vígasztal? Az, hogy talán te tetted ezt az egészet! Talán tényleg a te fiad vagyok, te pedig már nem tehetsz semmit. Én leszek az, aki tönkreteszi a karriered. A saját fiad fog legyőzni. Te pedig végignézed majd az egészed, ahogy a világ, amiben élsz, ez az egész rohadt mindenség, a bandád, a bátyád, az Alienek és minden hirtelen eltűnik. Az enyém lesz az egész. Nincs szükségem hozzá az arcodra, elég, ha kinyitom a szám, és énekelni kezdek. Gyűlöllek érted? Végig hazudtál! Nem tudom minek kellettem, nem tudom, miért kell itt lennem, csak azt tudom, hogy gyűlöllek téged! Neked én végig csak egy kis szemétláda voltam, egy selejt melléktermék, aki véletlenül közbejött, egy teljesen felesleges vesztes, akit ki lehet használni, egy naív kis idióta, akivel el lehet hitetni, hogy fontos. Hazudtál, mindenről hazudtál! Az egyetlen csoda itt Los Angeles-ben az még mindig csak Tom. Utálhatsz, mert én is utállak, lehetsz féltékeny, mert én is az vagyok. Te már harminckét évet voltál együtt Tommal, pedig meg sem érdemled őt. Szánakozhatsz, mert én is csak szánni tudlak és megvethetsz, mert én is mélységesen megvetlek. Mégis, ha rád gondolok az egyetlen érzés, ami felemészt az a gyűlölet! Hazug vagy Bill és gyenge! Te tényleg senkinek sem kellesz. Nem lennél jó se, barátnak se testvérnek, se apának! Egyedül fogsz meghalni… nélkülem…

Bill üveges, megfagyott tekintettel bámult le Seth-re. A torka elszorult, a mellkasa mintha fel akarna szakadni, az ujjai remegtek, a gyomrában pedig egy hatalmas jeges szakadék tátongott. Fogalma nem volt róla, hogy mit kéne tennie. Seth ott állt előtte büszkén a szemébe nézett és nem félt. Ez a gyerek egyáltalán nem félt. Tényleg nem tisztelte őt, hiszen még csak a szeme sem rebbent. Nyugodtan állt az énekes előtt és dacosan nézett fel a férfira. Bill tanácstalanul tépelődött magában. Mit kéne tennie? Üsse meg? Pofozza fel? Ordítson? Mondja ki ő is, hazudjon, vegye a szájára, hogy utálja ezt a gyereket? Próbálja ő is így megalázni Seth-et? Nem. Ezek után már semmivel nem tudna felülkerekedni a fiún. Seth győzött. 

A fiú fölényesen Billre villantotta a szemeit, majd lassan hátat-fordított és kiment a házból. Néhány másodperc múlva Bill és Tom már hallották, ahogy a hatalmas új audi felbődült és Seth óriási gázzal elhajt, ki a kertből, ki az utcából, ki egészen a két zenész világából.

Tom döbbenten kifújta magát és fásultan nézett az öccsére.

-Hát ez szép volt! –mondta dühösen.

-Tom…

-Nem érdekelsz Bill. Most… egyszerűen nem tudok veled foglalkozni. Nem kell magyarázkodnod csak… csak hagyj most békén. Oké? Csak egy kicsit had legyek egyedül. Mert ez… ez lassan már kezd túl sok lenni.

-Én csak azt akarom…

-Nem érdekel, hogy sajnálod. Én is sajnálom, Seth is sajnálja, Nina is sajnálja, az egész rohadt világ sajnálja a hibákat, amiket elkövet, és mégis soha senki nem tesz semmit. Ne nekem mondd, ne tőlem kérj bocsánatot.

Tom elővette a telefonját, és gyorsan tárcsázta a fiú számát. Hosszú percekig várt, majd végül feladta és az egyik kanapéra, dobta a készüléket.

-Hát ez remek! –háborgott hangosan.

-Nem vesz fel? –kérdezte Bill félve.

-Az a kisebbik baj, hogy nem veszi fel. Engem inkább az aggaszt, hogy egyedül van. Egyáltalán nem ismeri még Los Angelest. Dühös és csalódott. Valami nagy hülyeséget fog csinálni. Direkt nem vette fel, pedig mindig nála van a telefon.

-Én…

-Igazad volt. Tényleg lelépett az első adódó alkalommal. De csak miattad!

-Mit akarsz most csinálni? –kérdezte Bill bűntudatosan.

Tom elkeseredve nézett az órájára, majd lassan megszólalt.

-Fölmegyek, összepakolom cuccait, aztán elmegyek megkeresem és Ninával együtt, felültetem egy New York-i gépre.

-De Tom!

-Így lesz a legjobb… Seth-nek is, Ninának is és neked is.

-És veled mi lesz?

-Néha a rosszfiúnak is kell valami hősieset tennie.

-Miért?

-Hogy a végén aztán ne hiába haljon meg…