Melyikőtök? 9. Rész

" Senki nem veheti el őt tőlem!"

Seth már vagy tíz perce ült a pultnál mikor még mindig Tommal telefonált, a gitáros így magyarázta el neki, hogy mit kell, majd csinálnia. A nő, a fiúnak félig háttal ült és a koktéljét itta. Seth letette a telefont és rendelt magának, majd izgatottan várt.

-Parancsolj! Egy Vodka-Martini! Egészségedre és boldog szülinapot! –Seth hálát adott a mixernek, amiért az is összekeverte őt a gitárossal és boldog szülinapot kívánt neki, mert Ria erre már felfigyelt. A gyerek úgy tett mintha észre sem venné a nőt, kicsit még el is fordult.

-Tom? –kérdezte Ria félénken és a fiú felé fordult.

Seth nagyot nyelt, ahogy a nő gyönyörű arcába nézett.

-Te vagy az?

-Mégis ki a fene lennék? –kérdezett vissza a srác a gitáros flegma hangján.

-Semmit nem változtál. –jegyezte meg Ria mély megvetéssel a hangjában.

A fiú majdnem elröhögte magát, de tovább színészkedett.

-Te sem. –mondta majd ravaszul végigmérte a nőt. –Vagyis… talán mégis. Nagyobb implantátum? –kérdezte gonoszul vigyorogva, és szemtelenül nézte a nőt.

-Hogy te mekkora szemét vagy!

-Én legalább nem vagyok gerinctelen.

-Nem hagynád abba? Meddig akarsz még üldözni a fájdalmaddal? Meddig sajnáltatod még magad? Nem hiszem, hogy ami történt tényleg ennyire megviselt téged. Biztosan élted tovább az életed. Hiszen eltelt tíz év. Felnőttünk. Nem szeretném tovább hallgatni, a bunkó megjegyzéseidet. Nem lehetne, hogy egyszerűen csak úgy teszünk, mint akik nem ismerik egymást? Annyira megbántasz ezzel, amit csinálsz. Tudom, hogy én is hibáztam, hogy fájdalmat okoztam neked, de te még most is kínzol a saját fájdalmaddal.

A gyereknek hirtelen elszorult a torka. Neki éppen meg kellett volna aláznia Riát, lelkiismeret furdalást kellett volna ébresztenie benne, Tom ezt kérte és ő mégsem tudta megtenni. Ez a nő annyira gyönyörű volt, annyira szépségesen szomorú, hogy Seth nem bírta megbántani.

-Én… -kezdte a fiú akadozva és maga sem értette, miért is teszi azt, amit. –Én… azt hiszem… bocsánatot kérek. Ez egy hülye vicc volt. –Seth lehúzta a fejérő a kapucnit, levette a gitáros sapkáját és a napszemüvegét, majd zavartan húzta a szemébe, fekete tincseit.

-Bill? –a nő összezavarodva nézett a gyerekre.

-Nem. Nem én…

-Seth! –csattant fel hirtelen a gitáros hangja a fiú háta mögül.

Tom lerántotta a gyereket a székről, így a nő számára is egyértelművé vált a kettőjük közti magasság különbség.

-Nagyon sajnálom. –mentegetőzött még mindig a fiú.

-Tom! –csodálkozott Ria és döbbenten bámult a férfira.

-Seth! Nem ezt beszéltük meg! –mondta dühösen a gitáros a gyereknek.

-Sajnálom, de nem tudtam megtenni!

-Mi az, hogy nem tudtad? Megbeszéltük, hogy mit fogsz mondani.

-Tom ugye nem? –kérdezte Ria reménykedve. –Ugye nem te találtad ki ezt az egészet?

-Nem! Vagyis… talán igen de…

-Nem hiszem el! Ez most komoly? Ki ez a kis kölyök, akit ideküldesz magad helyett? Komolyan így akarsz megbántani?

-Nem, Ria én…

-Persze nagyon sajnálod ugye? Gyáva vagy Tom!

-Hogy mi bajod van? –kérdezte dühösen a gitáros. –Én vagyok a gyáva? Tudd meg, hogy te vagy az, te utolsó szemét, áruló ribanc!

-Tom! –csattant fel a gyerek megdöbbenve.

-Te kussolj Seth! Most nem hozzád beszélek.

A gyerek ijedten húzódott vissza.

-Szóval azt hiszed, hogy én vagyok a gyáva? –folytatta tovább a gitáros magából kikelve. –Szétbaszod a szülinapomat, már csak azzal is, hogy látnom kell téged! Gyűlöllek érted? Rohadj meg Ria Sommerfild! Te utcasarki olcsó kurva!

-Undorító vagy. –suttogta Ria döbbenten.

-Tom gyere innen! –nyögte a gyerek félve, de azért megfogta a gitáros karját.

A gitáros gyűlölködve nézett vissza a nőre és hagyta, hogy Seth maga után vonszolja őt.

-Jól vagy? –kérdezte Seth döbbenten és leültette Tomot.

-Persze, csak felcseszte az agyam, ez rohad…

-Tom! Tedd túl magad rajta. Hiába szidod őt, attól még szereted, vagyis szeretted egyszer. Nem értem, hogy miért kellett ezt csinálnunk. Azt mondtad vicces lesz. Megbántani valakit, aki már amúgy is a padlón van, nem nagy cucc.

-Bocs, hogy rád kiabáltam. Nem kellett volna.

-Semmi baj.

-Tényleg nem kellett volna ezt csinálni. Igazad van, és sajnálom, hogy belerángattalak.

-Ugyan már! –nevetett a gyerek. –Ez semmiség! Legalább megbámulhattam a…

-Na állítsd le magad! –mondta a gitáros komoly pofával és ő is nevetett.

*

A szórakozóhelynek, ahol az MTV-s "Szülinapi buli!" című műsort forgatták volt egy nagy tetőterasza, ahonnan az egész várost látni lehetett. Seth és Tom fél órával később ide jöttek föl beszélgetni.

-Nem hiányzik New York? –kérdezte a gitáros a korlátnak dőlve, ahogy lenéztek a tengerre.

-Nem. –válaszolt Seth és rágyújtott, majd megkínálta Tomot is.

A gitáros elfogadott egy szálat a gyerektől és ő is szívni kezdte a cigarettát.

-És Nina?

Seth kínosan elmosolyodott.

-Ő sem. Tényleg nem.

Tom sokáig hallgatott, majd ahogy a fiúra nézett elnevette magát.

-Tudod… -kezdte zavartan és a cipőjét bámulta. –Ez most majdnem olyan, mint amikor először beszélgettünk. Csak most már ismerjük egymást.

-Mit gondoltál mikor még nem, tudtad, hogy ki vagyok?

-Nem tudom. Csak álltam és nem tudtam elhinni, hogy létezhet ilyen. Ahogy rád néztem olyan volt, mintha megint Billt látnám, aztán mikor megszólaltál és előadtad magad szinte magamat hallottam. Elképesztő volt. Eszembe nem jutott volna, hogy három hét sem telik bele és itt foguk állni.

-Nekem igen. Nekem eszembe jutott, hogy újra látni akarlak majd.

Tom elmosolyodott és a gyerek szemébe nézett.

-Mit gondolsz Seth, tudnál a fiam lenni?

-Igen. –suttogta a fiú. –Már most is az vagyok.

-Úgy érzed?

-Az akarok lenni.

-Miért?

-Hogy ne legyél egyedül. És hogy én se legyek.

-Neked már sosem lesz normális családod. Ez nem zavar? Nina és én sose fogunk együtt élni és összeházasodni, mint a többi gyerek szülei.

-Nem érdekel. Az sem érdekel, ha megint vissza kell költöznöm hozzá, csak tudjam, hogy te valahol ott vagy a világban és gondolsz rám.

-Szeretnél a fiam lenni?

-Igen!

-És mi van Billel? –kérdezet kicsit féltékenykedve a gitáros.

-Nem tudom. –suttogta Seth és lesütötte a szemét. –Szeretem őt. Pont annyira, mint téged, de ő nem… ő nem olyan, mint te. Az egyetlen probléma Billel, hogy ő nem te vagy. Nem úgy nevet, nem úgy szól hozzám, nem úgy gondol rám, mint te.

-Miért szerinted én hogyan gondolok rád?

-Fogalmam nincs. De biztosan nem úgy, mint Bill. Neked szükséged van rám, neki nincs. Hiába kedves és gondoskodó neki nem fontos, hogy a fia legyek.

-Szerinted nekem fontos?

-Nem tudom. Fontos?

-Igen, az.

-És miért? Miért kellek én neked?

-Mi az, hogy miért kellesz? Mert fel kell, hogy neveljelek, ha már a fiam vagy! Sehol nem hagyhatlak ott csak úgy. Nem tudom miért, de ezt a kötelességemnek érzem.

-Te ezt érzed?

-Azt érzem, hogy az apád akarok lenni.

-És mégis mit akarsz csinálni?

-Nem tudom. Nem tudom, mi lenne a helyes. Nina biztosan nem engedné, hogy én neveljek. Én viszont képtelen vagyok elszakadni Billtől.

-Te komolyan az apám akarsz lenni?

-Igen. Miért olyan hihetetlen ez?

-Tényleg bírsz engem?

-Igen. –nevetett Tom.

-Nem értem… -suttogta a fiú. –Én nem vagyok semmi, csak egy kölyök, aki felforgatná az életed.

-Sokkal több vagy annál, mint aminek hiszed magad. Különleges vagy.

-Miért?

-Mert megnevetetsz. Célokat és álmokat adsz.

-Ezt hogy érted?

-Mióta te itt vagy én valahogy egészen más dolgokat látok fontosnak. Gondolj bele, hogy milyen egyformák a napjaink. Billel tulajdonképpen már évek óta csak ugyanazt csináljuk. Az érzés, hogy bármit megtehetsz unalmassá, teszi az életed. Csak élsz bele a világba, és nem csinálsz semmi értelmeset a zenélésen kívül. Persze szeretjük egymást, és boldogok vagyunk, de ha a napok különböznek is egymástól, akkor is mindig ugyanúgy érezzük magunkat. Az egyetlen, ami majdnem akkora örömöt okoz nekem, mint te, az a zene. De te valahogy egészen más vagy. Valami olyan amilyet még nem látott a világ. Ezt szinte felfogni sem lehet, de új értelmet adsz az életnek. Főleg az enyémnek. Hiszen én minden nap csak felkelek a hatalmas Los Angeles-i villámban, elmegyek a stúdióba a nagy Audimmal, írok pár dalt, Bill ír rájuk valami szöveget és nem kell izgulnunk semmi miatt, mert ha kiadunk egy új lemezt, úgyis meg fogják venni. Hiába szórakozok sokat, hiába bulizok még hétvégente, az egyetlen, amit felfogok az, hogy már megint eltelt egy év. 32 éves vagyok és mindenkitől csak azt hallom, hogy "gratulálok az életedhez, te elértél mindent" pedig tulajdonképpen nincsen semmim. Ott van a bankszámlámon az a, rengetek pénz, és nem tudok mit csinálni vele. Fel tudod ezt fogni? Hiába vettem neked egy vadiúj autót, hiába vásárolok, vagy jótékonykodom szinte észre sem lehet venni. És ez már mindig így lesz. Billel tíz éve még azt hittük, hogy soha nem tudunk már olyan népszerűek lenni majd, mint mikor igazán betörtünk. És most nézd meg! Lenyomunk mindenkit! A valaha volt legsikeresebb banda vagyunk. Talán még a Beathles-nél is jobbak . –Tom nevetett. –Mikor Bill szőke lett és megjelent az akkori albumunk a Humanoid után, egy olyan hihetetlenül nagy dolog jött létre, aminek tulajdonképpen köze nem volt ahhoz a Tokio Hotelhez, ami még régen Németországból indult. Egymás után jött minden. Egy hét alatt aranylemez lett az új cucc. Az új videóklipek minden lista élén ott voltak. Jöttek a díjátadók, a turnék és az a rengetek pénz. És akkor megjelentél te. Hirtelen minden dolog a feje tetejére állt. Most másnak látok mindent. A hírnevet, a pénzt, az életemet és magamat. Az apádnak lenni egy új kihívás lenne. Számomra te magad vagy a legnagyobb kihívás.

Seth nem gondolta, hogy Tom is tud így beszélni. Ilyen komolyan, ilyen érzelmesen és odaadóan. Tiszta szívéből szeretett volna elhinni mindent, amit a gitáros mondott.

-Ilyen lehet?

-Micsoda? –kérdezte Tom és kedvesen nézett le a gyerekre.

-Ha az apáddal beszélgetsz.

-Nem tudom. –sóhajtotta a férfi. –Nagyon régen nem beszéltem az apámmal. De azt hiszem, igen ilyen lehet. Attól függ, hogy te mit érzel.

-Szeretlek. –suttogta Seth szinte hang nélkül.

Tomnak nem is kellett hallani, amit a fiú mond, hiszen ezt érezte ő maga is.

-Néha utálni fogsz majd. –mondta mosolyogva.

-Lehet, de én akkor is tisztellek majd. Felnézek rád és bízom benned most is. De legfőképpen hálás vagyok.

-Hálás? Miért?

-Mert te valami mást láttál. Nem a rossz, önző gyereket, aki csalódást okoz a szüleinek, iszik, cigizik, drogozik, és csak magával foglalkozik.

-Magamat láttam. Én is egy rossz és önző gyerek voltam. Pont olyan, mint te.

Seth köhögött és elmosolyodott.

-Miért akarsz engem felnevelni?

-Mert szeretlek Seth! Szeretlek téged érted? Olyan nehéz ezt elhinni? Szükségem van rád. Hogy legyenek céljaim, hogy minden nap nevethessek, hogy legyen valaki, aki mindig velem van, aki mindig segít, nem vet meg a rossz szokásaimért és azért szeret, aki vagyok.

-Bill nem ilyen?

-Te is tudod, hogy nekem ő más. Rád nem úgy gondolok, mint rá.

-Hát akkor, hogy gondolsz rám? –kérdezte a fiú és megint köhögött.

-Úgy, mint a világon a legkülönlegesebb dologra. Egy kincsre, egy titokra. Egy gyenge kis sorsüldözöttre, akit fel kell húzni, segíteni kell neki, különben még eltéved valahol út közben, és soha nem talál haza.

-Segítesz hazatalálni? –a fiú mélységes bizalommal a tekintetében nézett fel Tomra.

-Segítek!

-És ha te is eltévedsz? –kérdezte Seth már mosolyogva.

-Nem fogok. Én már itthon vagyok. És különben is, te majd vigyázol.

A fiú ezek után lebámult maga elé a városra. Szinte észre sem vette, ahogy lassan megint szédülni kezdett. A halántékán végigfolytak az első izzadtságcseppek és újra görcsbe rándult a gyomra. Már hosszasan köhögött, mikor a gitáros aggódva figyelni kezdte.

-Mondd csak, jól vagy? –kérdezte nyugtalankodva.

-Persze. –hazudta nyögve Seth és még mindig köhögött.

-Nem úgy nézel ki. Biztos, hogy minden rendben?

-Igen. Csak kicsit sokat ittam. –a gyerek magára erőltetett egy vigyort és erősen megkapaszkodott a korlátban, hogy nehogy elessen.

-Örülsz az új kocsidnak?

Seth értetlenül nézett a gitárosra és újból felköhögött.

-Tessék? –kérdezte ködös tekintettel, és egy másodpercre összefojt a szeme előtt a világ.

-A kocsinak? Ürülsz neki? Tetszik? –ismételte Tom hangosabban.

-Nem értem… -suttogta a fiú és megszédült.

-Mi a baj Seth? –kérdezte a férfi aggódva.

A gyerek csak köhögött és lassan összegörnyedt, majd lerogyott a földre, de nem tudott válaszolni.

-Seth! –csattant fel Tom ijedten és leguggolt a fiú mellé. –Jól vagy?

Seth csak megrázta a fejét, de mikor felnézett már az énekest látta maga mellet.

-Bill. –nyögte remegve.

-Nem. Én nem ő vagyok. –mondta szinte már félve a gitáros.

-Bill… Bill segíts!

-Seth! Bill nincs itt, csak én.

-Ki vagy te? –kérdezet a gyerek és arccal a földnek zuhant.

-Jézusom Seth! Én vagyok az. Tom. Mi bajod van?

A gitáros a kezébe vette a gyerek arcát, majd hirtelen elszörnyedt, ahogy megpillantotta a fiú véres száját. Ahogy a Seth köhögött, egyre csak több és több vért folyt a szájából a földre a gitáros mellé. Hirtelen megint kihűlt minden, a hideg rázta, fázott, reszketett. A bordái közé döfött éles jégcsap egyre mélyebbre hatolt a testében. Elsötétült, elködösült minden.

-Istenem Seth, könyörgöm, mondj valamit! Mi történt veled?

-Tom… Tom a zsebem… -nyögte a gyerek elhaló hangon még az utolsó erejéből.

A gitáros azonnal kiforgatta a fiú zsebeit, de semmit nem talált.

-Seth miről beszélsz? Nincsen nálad semmi.

-A tabletták… ott vannak a tabletták…

-Milyen tabletták? –kérdezet Tom megrökönyödve. –Te bevettél valami szart? Mit vettél be Seth?

-Tom? Vérzek valahol? –Seth rettegve vette észre maga mellet az egyre nagyobbodó vértócsát. –Mi történik? Hol vagyok?

-Mi a szart vettél be?

A gitáros felültette a fiút, mire az erőtlenül beledőlt a vállába.

-Ne hagyj itt Tom! Könyörgöm, csak te ne hagyj itt. –a gyerek már csak összefüggéstelenül, zavartan tudott beszélni, majd lassan megint hatalmukba kerítették a hallucinációk. –Tom annyira fáj… ne menj el!

Tom kétségbeesetten az ölébe vette a fiú fejét és tehetetlenül próbált beszélni hozzá. Borzalmasan félt ő is.

A gyerek szinte egész testében remegetett a kínzó fájdalomtól. Néha nem látta a gitárost, csak Billt, néha nem érzett semmit csak, hogy már egyikőjüket sem akarja látni, majd hirtelen valami hideget érzett az arcán és ijedten felénezett.

-Nem hagylak itt. Csak kérlek, legyél erős.

-Esik az eső? –kérdezte akadozva a fiú.

Seth úgy érezte, hogy a hideg, ami az arcáról lecsurgott a nyakára szinte megfolytja.

-Nem. –suttogta Tom már reszketve.

A fiú a nyakához nyúlt, majd figyelte, ahogy felemelt kezén is végigfolynak a hideg cseppek.

-Mi ez? –kérdezte fuldokolva és még mindig a kezét, nézte, majd a gitáros arcát kereste.

-Én… én… -suttogta a gitáros félve, de elakadt.

-Ezek a te könnyeid?

-Mi történt veled Seth? –kérdezet Tom fájdalmasan, és közelebb húzta magához a gyereket.

-Te… miért… nem értem…

-Miattad sírok. –suttogta a gitáros reszketve.

Seth hirtelen úgy érezte, hogy az egész világ távolodni kezd tőle. Tom elhaló szavai ott vízhangoztak a fülében. Lassan minden kezdett elsötétülni. Nem látott már semmit. Még érezte azt a két erős kezet, ami tartotta őt és a hideg könnycseppeket is, felfogta, ahogy lágyan keservesen hullottak az arcára de megmozdulni, vagy megszólalni már képtelen volt.

-Gyere, leviszlek innen. –mondta Tom és felhúzta a gyereket.

Ahogy a gitáros felrántotta a földről, Seth még egy másodpercig megállt a lábán, majd végleg eltört benne minden, amivel még harcolt, hogy eszméleténél maradhasson és erőtlenül összerogyott. Tom kétségbeesetten zuhant a földre a gyerek mellé és megtörve, rémülten rángatta a fiút, mintha ez bármit is segítene.

Olyan erős kötődést érzett ez iránt a felelőtlen fiú iránt, amit szinte még ő maga sem tudott felfogni. Annyira féltette, és annyira szerette. Mégsem mert mellette igazán sírni. Inkább letörölte a könnyeit, mintha még attól is félne, hogy Seth megint, még eszméletét vesztve is megláthatja őket. Semmit nem szégyellt jobban, mint a gyávaságát, mégsem tudott ellene semmit sem tenni.

*

-Gyerünk, segíts már! –kiabálta Tom idegesen a producernek, mikor a limuzin megállt a Kaulitz villa előtt.

A gitáros a férfi segítségével kihúzta a gyereket a kocsiból, majd a karjai közt vitte be a házba. David aggódva követte őket.

Tom óvatosan a kanapéra fektette az eszméletlen fiút és ő maga is zihálva lerogyott.

A távozása a szülinapi buliról, a lehető legbotrányosabbra sikerült. Mikor az ölében vitte le Seth-et a tetőről, hirtelen megfagyott minden és mindenki. Megállt a zene, amikor a producer és a másik két bandatag után kezdett kiabálni, hogy segítsenek neki. Az egész szórakozóhely végignézte, ahogy ijedten próbálta megtalálni a kocsit, ami elhozta őket. David, Georg és Gustav sokáig értetlenkedtek, de azért mégis segítettek. A producer nagyon féltette a gyereket, ezért végig elkísérte Tomot és, amiben csak tudta támogatta a gitárost.

-És most mit csinálunk? –kérdezte David aggodalmaskodva.

Tom fásultan felézett a producerre majd a fejét fogva egyre idegesebben beszélni kezdett.

-Nem tudom David. Fogalmam nincs, hogy mit kéne csinálnunk. Azt sem tudom, hogy mi történt.

-Mi lesz, ha nem ébred fel?

-A francba már, ne mondj ilyet! Fel fog ébredni, csak pihennie kell.

-Meddig? És mi van, ha nem elég neki a pihenés? Mi van, ha valami nagy baja történt?

-David! Valószínűleg bevett valami szar drogot, ami kikészítette. Nem fog belehalni.

-De azt mondtad, hogy véreset köhögött. Mi van, ha felébred és nem lesz jobban?

-Ne paráztasd már magad! Ettől csak én is még idegesebb leszek. Jellemző, hogy ez az egész akkor történik, amikor Bill nincs ott.

-Jézusom Tom! És mi van, ha infartusa volt? Vagy sokkot kapott!

-Na most már fejezd be! –csattant fel a gitáros idegesen. –Egy tizenhat éves gyerek nem kaphat infartust.

-Uram isten! –nyavajgott tovább a producer. –Nézz már rá! Nincs eszméleténél! Nem reagál semmire! Lélegzik egyáltalán? Mi van, ha nem ébred fel?

-Nem látod, hogy próbálok nyugodt maradni? –kérdezte Tom dühösen. –Igen, képzeld én is észrevettem, hogy nincs eszméleténél. Felfogtam, oké?

-Tom csinálnunk kell valamit, különben itt fog meghalni!

-Maradj már kussban! –kiabálta Tom ingerülten. –Képzeld, én is aggódom! Jobban, is mint te, szóval sokat segítenél, ha inkább megpróbálnál valami normálisabb módon támogatni.

-De Tom…

-Bazd meg David! Migrént kapok tőled! Részeg vagyok érted? Ne idegesíts már! Képzel én is segíteni, szeretnék neki! Csak tudod elég nehéz ilyen állapotban normálisan gondolkozni, pláne ha még te is itt baszogatsz.

-Nem kéne bevinni a kórházba?

-Hülyéskedsz velem? Azonnal rájönnének, hogy drogozott, ráadásul az is kiderülne, hogy nem mi vagyunk a gyámjai. Rögtön hívnák az anyját, Nina pedig szó nélkül visszavinné őt New York-ba.

-És? Ez nem ér neked annyit, hogy jobban legyen?

-Nem! –kiabált Tom dühösen. –Senki nem veheti el őt tőlem! Senki érted? Se az anyja, se a rendőrség és legkevésbé az öcsém!

-Hogy lehetsz ennyire önző? –háborgott David.

-Jaj, istenem! Ezt te nem értheted!

-Dehogy nem! Inkább vállalod a kockázatot, hogy itt döglik meg, mintsem, hogy megint egyedül maradj.

-Ne mondj ilyet! Különben is most nem ez a lényeg!

-Egy mentőt sem hívhatunk? Vagy egy háziorvost?

-Nem! Senki nem jöhet rá, hogy ki ő!

-Akkor mégis, hogy akarsz neki segíteni?

-Nem tudom David, gondolkozom!

A producer és a gitáros hirtelen felkapták a fejüket a zajra, ami a lépcső tetején álló énekestől származott.

-Ti meg mi a szart csináltok? –kérdezte álmosan Bill és belebújt a pulcsijába, majd lassan levánszorgott a lépcsőn.

-Na, már csak ez hiányzott! –morogta mérgesen Tom.

-Seth miért nem a szobájában alszik? –Bill értetlenül nézett a kanapén fekvő gyerekre.

-Nagyon álmos volt. –magyarázta Tom kínosan vigyorogva és közben a szeme figyelmeztetően a producerre villant.

-Igen? –csodálkozott az énekes.

-Igen. –nyögte a gitáros megerősítve magát és olyan meggyőzően mosolygott, ahogy csak tudott.

David zavartan állt az ikrek között, de mikor már éppen megszólalt volna Bill hirtelen, megelőzte.

-Mondjátok csak mennyire, néztek hülyének engem?

-Miről beszélsz? –kérdezte Tom és nyelt egy nagyot.

-Nem is alszik. –mondta Bill komolyan.

-De! –hazudott tovább a gitáros.

-Hát jó. –sóhajtotta az énekes és a fiú mellé lépett. –Seth! –kiabálta hangosan és durván megrángatta a gyerek vállát. –Alszik mi? –kérdezte dühösen mikor a fiú nem mozdult. –Azt hiszed erre nem, ébredne fel? –Bill megint megrázta Seth-et.

-Ne rángasd már! –fakadt ki Tom türelmetlenül.

-Mi történt vele? –kérdezte Bill idegesen.

-Elájult. –válaszolt David, a gitáros helyett.

-Elájult?

-Igen. –nyögte végül Tom megtörve, mivel tudta, hogy Bill úgyis az ő szájából akarja ezt hallani.

-Szóval elájult! –kiabált Bill dühösen. –És te mégis hol voltál? –kérdezte a bátyjától. –Mondtam neked, hogy vigyázz rá! Ehhez képest hajnali négykor arra kell, felébredem, hogy itt fekszik eszméletlenül. Hol a francba van az eszed Tom? Miért nem tudsz legalább egy kicsit felelősségteljes lenni? Egyáltalán mi történt vele? Ivott vagy mi?

-Drog. –suttogta halkan a gitáros.

-Hát ez remek! Oltári! –röhögött Bill gonoszul. –Kurva jó! És most mégis mit csináljunk vele? Hm? Mit akarsz, mi legyen? Gondolom a "Hogyan neveljünk lázadó tinédzsereket?" című fejezet mindkettőnknek kimaradt, tehát egyikünk sem tudja, hogy mit kéne tenni ilyenkor.

-A helyetekben én bevinném egy kórházba. –mondta megint David.

-Hát ez kurva jó ötlet! –nevetett Bill idegesen. –"Jó estét, hoztunk egy gyereket, kicsit be van állva, ja és lehet, hogy nem is szabadna velünk lennie, ja és a plusz poént még mindig nem mondtam, mi vagyunk a Kaulitz ikrek!" Tényleg rohadt jó lenne! Az egyetlen, ami biztos az, az, hogy nem fogjuk kórházba vinni.

-Legalább ebben egyet értünk. –mondta Tom, mire Bill ingerülten felröhögött.

-Hát ez már tényleg mindennek a teteje! Az egyetlen, amiben egyetértünk az, hogy egy nagy balfasz vagy! Esküszöm még egy ekkor idiótát, mint te, nem látott a világ!

-Nem akarnátok inkább Seth-nek segíteni? –kérdezte David és aggódva nézett a gyerekre.

-De! –mondta Tom dühösen és a szemével szinte karókat vert az öccse hátába, ahogy elhaladt mellette, hogy megint felvegye a gyereket.

Tom felkarolta a fiút és óvatosan elindult vele felfelé a szobájába.

-Seggfej. –dünnyögte Bill mérgesen.

Tom a fiú szobájában töltötte az egész éjszakát. Rettenetes lelkiismeret-furdalása volt, mert tudta, hogy Billnek igaza van. Neki kellett volna vigyáznia Seth-re. Ott kellett volna lenni, mikor a fiú bevette azokat a tablettákat. Meg kellett volna akadályoznia, hogy így történjenek a dolgok. Neki mégis látnia kellet, végig kellett néznie, mint egy büntetést, ahogy akit a legjobba szeret kínjában, ott fetreng a földön, vérzik, öklendezik és szenved. Éreznie kellett, hogy már nem tud, késő segíteni.

Tom egész éjjel másra sem tudott gondolni, semmi más nem tudta érdekelni, mindvégig csak egy kérdés járt a fejében: Vajon Seth felébred-e reggel?